Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
A cigányság Érdekvédelmi Őrjáraton lehetőségei Ma már aligha lehet kétséges, hogy a cigányság felzárkózása az ország lakosságának általános szintjéhez, csak széles körű állami, társadalmi ösz- szefogással érhető el. Az a tény azonban, hogy ezeket a feladatokat nem oldhatjuk meg egyik napról a másikra, nem ok sem pillanatnyi állapotba való beletörődésre, spm az eddig elért eredmények lebecsülésére. Mert ezek, a még jócskán meglevő problémák ellenére is biztatóak. Hazánkban jelenleg 325 ezer cigány él, 80 százalékuk falun lakik, s a 15 éven aluli cigány fiatalok aránya csaknem kétszerese az országos átlagnak. Növeli a nehézséget, hogy — bár az elmúlt években javult a tanköteles korú cigány gyerekek beiskolázási aránya — több mint 50 százalékuk még ma is túlkoros az osztályában és ennél is nagyobb azoknak a száma — 70 százalékon felüli akik nem tudják elvégezni az általános iskola nyolc osztályát. SOKAT TEHETNEK A TANÁCSOK Érdemes külön is kitérni a beilleszkedés egyik nélkülözhetetlen feltételére, a munkaképes cigány lakosság rendszeres foglalkoztatására. önmagában kedvezőnek ítélhető az országos adat: a cigányok foglalkoztatottsága ma már eléri a 80, sőt 90 százalékot; ám ha a számok mögé nézünk, még nem lehet zavartalan örömünk. Iskolázatlanságuk, szakképzetlenségük következtében ugyanis legtöbbször csak segédmunkások, esetleg betanított munkások lehetnek, ami sem anyagilag, sem tudatilag nem hozhat kellő fordulatot életükben. A LEGFONTOSABB FELADAT Pontosan mérnek-e? Jól kalkulálnak? Nem fog vajon vastagon a ceruza? Elfogadható a környezeti kultúra, a tisztaság? És egyáltalán: kellő tiszteletben tartják a fogyasztó érdekeit? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ azon az érdek- védelmi őrjáraton, melyre Bölcső Pál és Csábi Mihályné kereskedelmi felügyelőkkel, Szpisákné Kovács Mária közegészségügyi ellenőrrel a megyébe indultunk. Első állomásunk az endre- falvai bisztró. Odabenn ráérősen tárgyalják a vendégek, hogy olyan kályhát kellene már feltalálni, ami pálinkával fűtene. Majd nem lenne akkor olajmizéria! Somoskői Ferenc gépkocsivezetővel egyetemben két fél deci konyakot és két Traubisódát kértünk. Mire kihozzák, betoppannak a felügyelők is, és közlik: — Ez próbavásárlás volt. Visszamérjük! Az 50 centiliter konyak 47 centiliter. Éppen a tűréshatáron, tehát elfogadható. Minősége is jó. Nem hígították, mint ahogyan a szilvát sem. Szendvics és cukrászsütemény viszont hírmondónak sincs. Az aznapi étlapon csupán egyféle menü szerepel, holott „A” és „B” választéknak lenni kellene. A főzést már elkezdték. Kalkuláció azonban nincs hozzá, holott előző napon el kellett volna készülnie. Két vödörben hámozott krumpli. A konyhás szerint egy vödörben nyolckilónyi van, Vincze Istvánná, a vezető harmadik helyettese szerint tíz kiló. Bizony, nem ártott volna lemérni! A vendégtér falán elmosódott, kifakult italárlap, keltezése tavaly szeptemberi. Dekorációnak vajmi gyenge, tájékoztatásnak még rosszabb. A mellékhelyiség előtt tábla hívja fel a figyelmet: Szappant, törülközőt szíveskedjen a pultostól kérni! Kértünk, ám csak jó sokára, valahonnan a raktár mélyéből hozták elő. Sejtjük, itt nem túl gyakran élnek a tábla kínálta lehetőséggel. .. Hollókő, Vár étterem. Nem sokkal ebéd előtt jelentkezett be egy újabb csoport. Ráadásul a falu hangosbemondója is az imént közölte: nem lesz víz, fogjon mindenki. Mindennek tetejébe most érkezett híre; csúnyán karambolozott a közeli kanyarban azétterem egyik felszolgálója, szél- tében-hosszában beszélik a balszerencsét. Már csak mi hiányoztunk... A finom jugoszláv rumpuncsot nem hitelesített pohárban hozzák. Pedig harmad- osztályú helyen kötelező. S szemmel látható, hogy a két pohárban nem egyforma magasan áll az illatos ital. Valóban, az egyik 44, a másik 46 mililiter, s ez bizony még az eltűrtnél is rövidebb... — Van hiteles poharunk, de nem pontos. Hat cent is belefér — panaszolják, mentvén a mundér becsületét. Ellenőriztek a felügyelők néhány mér- cés poharat, azok bizony mind pontosnak bizonyultak. A próbavásárlásként kért raguleves viszont ízre is finom volt, s hiánytalanul beletették a belekívánkozó aprólékot is. A kalkulációk átböngészésekor viszont indokolatlanul soknak tűnik a palóc pecsenyéhez számított húszdekányi hús. Ám, ha valóban asztalra is kerül, annak a vendég csak örülhet... A közegészségügyi ellenőr kissé tanácstalan. A műemlék épületben működő étterem minden helyisége kicsi, zsúfolt, nem ekkora forgalomra méretezett. Nagy a rumli, itt bizony nem lehet könnyű takarítani, rendet tartani. Dehát tisztaságnak mégiscsak lennie kell... Utolsó kukkantás a vécébe, tiszta, rendes, nem ok nélkül dicsérik a vendégek. Nagy élet megy a szécsé- nyi vasútállomás büféjébe. A resti öblös torkú vendégei nem soká dajkálgatják az üveg söröket. Egyhajtásra eltüntetik. Gyakorlat dolga... A Laci bácsinak titulált úniem- ber nekikeseredve panaszkodik: — Nem kívánom én már a sört se, haveri Ide nekem még egyet, virágom, mert kivagyok idegileg 1 Az igazolvány felmutatására elmerevedik Bakos Kálmánná arca. — Mindjárt, csak hadd jussak egy kis levegőhöz — mondja, s máris számlálja vissza a próbavásárláskor kifizetett összeget. Pedig izgalomra nincs oka. Pontosan mérte a vermutot. Hanem ami a közállapotokat illeti! Az Utasellátó Vállalat szégyene e hely. A vendégtérben két éve festettek utoljára. A raktár falai hat éve nem láttak pemzlit. Nehéz eldönteni, melyik a mocskosabb, rondább. A pult alól pocsolya szemtelenkedik elő. Folyik valahol a csap. A székek bőrülése, támlája felhasogatva, eltördelve. Bölcső Pál szédelegve tér vissza az udvarról, ahol (sajnos), sikerült a mellékhelyiséget megtalálnia. Bár inkább ne találta volna... ____ — Minősíthetetlen — rebe- gi férfiemberhez méltatlanul gyenge hangon. — Van pedig négyórás takarítónőnk — tárja szét karját kevés meggyőződéssel Bakos Kálmánná. Ügy látszik, ő sem mer bemenni. .. Az már ezek után elhanyagolható apróság, hogy a göngyöleget a vendégtérben tartják, s az üres üvegek savany- kás, áporodott szagot „lehelnek”. A jegyzőkönyvben felszólítják az Utasellátó Vállalat kirendeltségvezetőjét, hogy 45 napon belül teremtse meg az osztálybasorolás megkívánt feltételeit. Különben bezáratják a „korcsmahivatalt”. Szegény kirendeltségvezető! Nem lesz könnyű dolga... Sxendi Márta Mindenekelőtt a szociális szempontoknak meg nem felelő lakhelyek, cigánytelepek felszámolása, s egyben a cigány lakosság szellemi, szemléleti fel- emelkedésének előmozdítása o legfontosabb feladat. Az állam támogatásával főleg a cigány családok lakáshelyzetének javí» fásában sikerült számottevő eredményeket elérni, s ezt a folyamatot gyorsítani, erősíteni szükséges. A megoldások, a módszerek különbözőek, rendszerint a helyi sajátosságokhoz igazodnak — van, ahol a régi telep helyén épülnek fel a házak, másutt a község belterületén osztanak üres telkeket a cigányoknak. BEFOGADNI ŐKET Ugyanakkor számos példa Igazolja: ha a tanácsok kellő tapintattal és türelemmel foglalkoznak velük, akkor a cigány gyerekek beiskolázásában, a civilizáltabb, dolgos életre való nevelésében is lehet sikert elérni, S ez elsősorban nem is az anyagiakon múlik, hanem sokkal inkább a cigány szülők szemléletének megváltoztatásán. Mert többségük még ma is ellenzi vagy legalábbis vonakodva veszi tudomásul a tankötelezettséget; részben nem érzi át a tanulás értékét, emberformáló hatását, részben attól tart, hogy a gyerek ily módon végképp kiszakad a családból. Szívós nevelő munkára van szükség ezeknek a tudati akadályoknak a ledöntéséhez, olyanra, amilyen a két Vas megyei községben, Toronyban és Pankaszon tapasztalható, ahol nemcsak a „putrivilágot” számolták fel, hanem iskoláztatásuk, s társadalmi fel- emelkedésük egyéb kérdései is állandóan a tanács napirendjén vannak. A dolognak azonban van egy másik oldala is. Nevezetesen: aligha járhat megnyugtató eredménnyel az állam sok milliós támogatása, számos, a cigányság beilleszkedését szolgáló intézkedése, ha helyenként maga a lakosság nem hajlandó befogadni őket. Mert nem képes megszabadulni évszázados előítéleteitől. Az előrehaladáshoz tehát nemcsak a cigány lakosságnak van szüksége tudatformálásra. Németh Géza. Hét végű délután. Vége a munkának, ragyogó az idő, ismerősök váltig biztatgatnak, üljünk be valahová egy sörre, rövid tereferére. Szó sincs róla, mondom, éppen e percben kezdődik a vitakör, ahogyan ezt a faliújsági cédula hirdeti, igaz „nem írja”, miről lesz szó, de egy kis vita nem árt. Rohanok a klubba: zárva! No tessék, dühöngök magamban és már éppen mennék, ám, megjelenik a titkár. Hozza a kulcsot, fotelba vágjuk magunkat és várunk... Tíz perc múlva, lélekszakadva * beesik az ajtón az Előadó. Elnézést kér a késésért, a gyereket kellett hazavinnie és az nyafogott, abajgott, toporzékolt satöbbi. .. Megnyugtatjuk, nem maradt le semmiről, egyelőre ennyien vagyunk. Várunk csöndesen. Közben az Előadó kétszer megkérdezi: ugye, jól emlékszem, a közéletiség- ről kell „előadni”? Fél óra múlva kiderül, nem kell szólnia semmiről. Rajtunk kívül egy árva lélek sem jött el... Még a presszóban találom a többieket, megjegyzik: ezért kár volt loholni! Ismerősöm, aki e történettel és más hasonló „históriákkal traktál”, már néhány éve nem jár vitakörökre. Megunta őket. Azt mondja, sok ösz- szejövetelen egyáltalán nem volt vita, csak a néhány „beterelt” résztvevő ásítozta végig a minduntalan órájára és a plafonra pillantgató Előadó beszédét. Ismerősömön érzem azt a távolsápot, ahonnan ironizálva, fricskázva szemléli a dolgok megváltozhatatlan- ságát —, ahogyan ő mondja. Firtatnám, miért fásult, biztatnám egy-két próbálkozásból, benyomásból ne elítéljen, hanem segítsen... ám, rájövök, botorság minden prókátort maszlag, hiszen ki nem szenved azokon az összejöveteleken, amelyek felszínesek, formálisak? Ahol a résztvevők mozgási lehetőségei között az óraállítás, a fejvakarás, a golyóstollszerelés, a firkálás és az igen-nem bólo- gatások szerepelhetnek — mintha a jelenlevők viaszbábuk lennének a Statisztikai Panoptikumban, ahonnan Miért unalmasak a politikai vitakörök? közhírré tétetik: ennyi és eny- nyi előadás, résztvevő stb,' volt. Jó néhány formális rendezvény közül most csupán egy- gyel, a KISZ politikai vitakörével foglalkozzunk, megjegyezve, hogy e képzési forma céljául, a központi szerv, 1974 októberi határozata szerint, a politizálásra nevelést, a politika iránti érdeklődés felkeltését, a vitalehetőség megteremtését, a tudatos meggyőző munkát, az ismeretgazdagítást, a véleményformálást, -befolyásolást tűzte ki. A megyei tapasztalatokat nézve, három bizottsági ülés beszámolója, városi, járási, és megyei van előttem, ezekéből néhány idézet: „Az ifjúsági vitakörök munkája döntő jelentőségű, mégis itt adódik a legtöbb gond, a kezdeti lendület az év második részére lecsökken, s a tavaszi időszakban rendszertelenné válik. A nem megfelelő számú részvétel mjatt gyakori a foglalkozások elmaradása.” „Több propagandistánk fel- készültsége, tájékozottsága is kifogásolható. Sokan közülük nem ismerik a hallgatókat foglalkoztató kérdéseket. Az általuk beküldött jelentőlapoknak csak minimális része alkalmas tartalmi tapasztalok, következtetések levonására." (?) „Nem sikerült előre lépni a helyszíni kisegítő munkában, valamint a tapasztalatok általánosításában. Az ellenőrző munka látogatásjellegű. Nehezíti ezt a szervezeti élethez kapcsolódó fegyelmezetlenség (időpontváltozás).” Még írhatnám, hogy némely vitakör nem tart tovább 15— 20 percnél, vagy: csaknem háromszáz propagandista semmilyen mozgalmi iskolával nem rendelkezik, s alig-alig ismerik az ifjúsági wttmg»km előtt álló időszerű teendőket Hát, ennyit erröL Még, kiegészítésként hozzáfűzöm, olyan „vitatémákról”, van szó, mint a kőzéletíség, az élet- színvonal, az árrendszer, a demokrácia, életmód stb., amelyekről gyakran spontánul, órákon át beszélnek és vitatkoznak fiatalok és idősek, mozgalmiak és azon kívüliek. Mi hát a baj? Miért unalmasak mégis ezek a politikai vitakörök? Először is, nem minden vitakör unalmas, s unatkozni nemcsak vitakörökön lehet. Azaz: a vitaköri unalom a személyi és tárgyi feltételektől függ. A téma alapos, felkészült és jó ismerője véleményre, vitára képes serkenteni, míg a felkészületlen egyetlen vágya, mihamarabb túllenni az egészen. S felkészülés az is, hogy a résztvevők — kellő tájékoztatás folytán — napokkal, hetekkel korábban ismerik a témát, netán kiegészítések, kiselőadások formájában maguk is szereplői lesznek. Másik lényeges elem a közvetlen környezetre adaptálás, a helyi sajátosságok „értelmezése”, a személyes érdek, kapcsolat feltárása, legyen az a demokrácia, a jólét, vagy a kőzéletíség témája. Elsősorban ezen a szálon lehet vitára -inspirálni, és így nem félve attól, hogy a vita nem jut túl az általánosságok szintjén. Sőt, csak így lehet tettre, cselekvésre késztető is. Sorolhatnám még az ellenőrzést, a tárgyi ellátottságot (például hányán és mennyiszer kémek szemléltetőeszközt előadásaik, illetve köreik megtartásához?), de meggyőződésem, hogy mindezzel tisztában vannak és jól ismerik azok, akikre ez tartór zik. Maguk is részt vettek már, bizonyára tucatszám unalmas és könnyen elfelejtett rendezvényeken; bosz- szankodtak a sikertelenségen, sajnálták a ráfecsérelt időt. Mégis főszereplőivé válnak hasonló eseteknek. És ezért unalmasak a vitakörök.' Egyelőre, semmi jel a változásra. __L Tanka László H urrá, nyaralunk! Javában tartanak a nyári szabadságolások. Beszélgetéseink során mind gyakrabbán szóba kerül a téma, hogy ki, hol tölti, töltötte a szabadságát. A Szovjetunió festőin szép tájain 14 ezer szanatórium, üdülő, panzió, turistatábor várja a dolgozókat és közel 48 ezer nyári tábor a gyermekeket. A kilencedik ötéves terv éveiben, 1971-től 1975-ig 230 millióan üdültek, gyógyultak szakszervezeti beutalóval, és ez a szám a jelenlegi ötéves terv alatt 300 millióra növekszik. A szovjet állam az elmúlli két évtizedbén több mint két és fél milliárd rubelt fordított a dolgozók üdültetésére, szanatóriumi kezeltetésére. Az emberek ezer kilométereket utaznak, hogy meglássák a Bajkált — a világ legmélyebb tavát —, hogy gyönyörködjenek szépségében, hogy igyanak vizéből —, amely földünk legtisztább vize hogy megcsodálhassák partjain a festői sziklákat. Képünkön: motorcsónakkal a Bajkál hullámain. Aki a tengeri utazást szereti, kényelmes, gyönyörű hajók között válogathat. A Fjodor Saljapin nevét viselő utassiál- lító gőzösön például egyszerre 800 ember üdülhet. A fedélzeten úszómedence, filmvetítő terem, többféle sportpálya, presszó és több étterem áll az üdülők rendelkezésére. Gagra — Grúzia fekete-tengeri partvidékének üdülőközpontja. Mintegy 50 szanatórium, üdülő és panzió van a tengerpartnak ezen a szakaszán, ahol egyszerre, egy turnusban több mint 16 ezer embert üdültetnek. A képen: a Rustaveli sugárút Gagrában. NÓGRÁD - 1979. július 22. vasárnap 5
