Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)
1979-06-08 / 132. szám
Szovjet vezető szervek Leonyid Brezsnyev magyarországi látogatásáról Irán és lázongó nemzetiségei Irán jelenleg nem szűkölködik gondokban, ezek sorában is kiemelkedő helyet foglal el a nemzetiségi kérdés. Ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a 32 milliónyi lakosságnak csak a fele perzsa: a többiek kurd, azerbajdzsán, arab, türkmén, pastu és más nemzetiségűek. A monarchia megdöntése után a legelemibb jogaiktól megfosztott nemzetiségek benyújtották „számlájukat” a győzelmes nemzeti demokratikus forradalomnak. Legelőször a harcias kurdok, akik fegyverekkel is síkraszálltak önkormányzatukért. Nagy nehezen — azzal az ígérettel, hogy a készülő új alkotmány szavatolni fogja jogaikat — sikerült megbékíteni őket. Épp ezért nagyon nyugtalanító az a csütörtöki hír, miszerint a kurdisztáni Szanandadzs városában iszlám nemzeti gárdisták egy csoportja megszállta a városi tanács épületét és túszul ejtette a testület tagjait. A gárdisták akciójukkal a tanács feloszlatását és helyébe ismét az iszlám forradalmi bizottság felállítását követelték. Veszélyes manőver ez, mert a városi tanácsot annak az egyezménynek az alapján hozták létre márciusban, amelyet a kurdok vezetői és a központi kormány kötött egymással. Ennek és az említett ígéretnek köszönhető, hogy a több száz halálos áldozatot követelő fegyveres harc a kurdok és az iráni hadsereg, valamint az iszlám gárdisták között abbamaradt. Az iszlám gárdisták mostani önkényes akciója könnyen vérfürdőt indíthat el megint. ^ Ennél kedvezőbb fejleményről érkezett hír Irán kőolajban gazdag dél-nyugati tartományából, Khuzisztánból, ahol az ország összlakosságának hat százalékát alkotó arabok élnek. Az utóbbi hetekben az ugyancsak autonómiát követelő arabok, valamint a hadsereg és az iszlám gárdisták között fegyveres összecsapások voltak. Most azonban a tartomány katonai kormányzója és Khaghani sejk, az arab nemzetiség vezetője egyezményt irt alá a véres viszály rendezéséről. Ez kilátásba helyezi, hogy az új alkotmány biztosítani'fogja az arabok önkormányzatát. Addig is azonban feloszlatják a tartományban az iszlám forradalmi bizottságokat és a gárdisták alakulatait is. A betiltott arab kulturális és egyéb szervezetek viszont felújíthatják működésüket. _ A teheráni kormányzat — a hatalom kettőssége miatt — még mindig csak küszködik a gondokkal, de nem képes ha- tékonyan rendezni kapcsolatát a lázongó nemzetiséggel. Pe- dig enélkül az ország helyzete aligha konszolidálódhat. Palíi Viktor ] BEGIN: Csak korlátozott autonómia Cisz Jordániában ' Az SZKP KB Politikai Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Miniszter- tanácsa június 7-én áttekintette annak a látogatásnak az eredményeit, amelyet a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének vezetésével 1-979. május 30.— június 1. között tett a Magyar Népköztársaságban. Az SZKP KB Politikai Bizottsága a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a minisztertanács teljes egészében jóváhagyta a delegáció tevékenységét és kifejezésre juttatta, hogy mélységesen elégedett a látogatás eredményeivel. A tárgyalások, amelyeket Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával és más magyar vezetőkkel folytattak, megszilárdítják és fejlesztik r A' szerdán este rajtolt Szojuz—34 pilóta nélküli űrhajó az első jelentések szerint a megadott pályán halad, berendezései megfelelően működnek. A kísérlet célja — mint azt a felbocsátásról kiadott hivatalos közlés megállapította — annak a közelítő hajtóműnek a kipróbálása, amelyet tökéletesítettek a Szojuz—33 űrhajó áprilisi útján felmerült problémákkal összefüggésben. A szakértői vizsgálat annak idején arra a Rendeződik a helyzet Ghánában, ahol a napokban a J. Rawlings százados vezette forradalmi tanács vette át a hátaimét A fővárosban, Accrában megszűntek a lövöldözések. Az aecrai rádió közleményeiben felszólította a különböző haderőnemekhez tartozó katonákat: haladéktalanul térjenek vissza egységeikhez, hogy ott az új vezetéstől megkapják az utasításokat. A forradalmi tanács igyekszik helyreállítani a közrendet. A nyugat-afrikai országban újra megjelentek a központi lapok. Kinevezték a különböző haderőnemek parancsnokait, a vezérkarok és a törzskar főnökeit. Európa-parlament — igen keveset hallottunk eddig erről az intézményről. Kérdés, növekszik-e mostantól jelentősége? Híre mindenesetre az eddiginél mára nagyobb lett: június 10-én közvetlen választásokat rendeznek a Közös Piac országaiban, képviselőket küldenek ebbe a ki- lencország-gyűlésbe. Ennek ellenére sem szabad összetéveszteni, hasonlítani sem szerepét, sem döntési jogait a nemzeti parlamentekével. Jó negyedszázaddal ezelőtt a nyugat-európai szén- és acélközösség létrehozta a közgyűlést, a hat résztvevő ország parlamenti képviselőiből álló tanácsadó szervet. Néhány esztendőre rá, a Közös Piac megalakulása után vette föl ez a testület az Európa-parlament nevet, de jellege nem változott. Fajsúlya mindeddig igen csekély volt. Pedig az azóta kibővült Közös Piac meglehetősen szoros együttesé vált, a kilenc tagországra az SZKP és az MSZMP, a Szovjetunió és a Magyar Nép- köztársaság szoros, gyümölcsöző kapcsolatait. A Budapesten elfogadott közös nyilatkozat a szovjet—magyar együttműködés további elmélyítésének tömör programja valamennyi fontos területen. Ennek a programnak fontos összetevője az, hogy a Szovjetunió és a Magyar Népköz- társaság tevékenyen részt vesz a KGST tagállamainak, a szocialista gazdasági integráció fejlesztésére irányuló közös munkájában. A szovjet párt- és kormány- küldöttség látogatása újabb meggyőző bizonyíték volt arra, hogy a Szovjetunió és Magyarország ragaszkodik az enyhülés és a békés együttműködés politikájához, a többi testvérországgal együtt kész kivívni a fegyverkezési verseny megfékezését, a nemzetközi politikai légkör gyökeres megjavítását. következtetésre jutott, hogy a Szojuz—33 esetében egyedi hibáról volt szó, azonban szükségesnek tartották, hogy újabb kísérleteket végezzenek el, mielőtt újabb feladatokat adnának az űrhajósoknak. A szovjet űrhajózás már több ízben hajtott végre kísérleteket pilóta nélküli, de á Szojuz-sorozathoz tartozó űrhajókkal. 1968 októberében indították el a Szojuz—2. űrhajót, pilóta nélkül, majd ehhez csatlakozott a Georgij BereA forradalmi tanács felszólította a néhány nappal ezelőtt sztrájkba lépett ápolónőket, hogy térjenek vissza a kórházakba. A Dally Graphic című aecrai lap szerint az ápolónők már újra felvették a munkát. Az aecrai rádió beszámolt arról, hogy a forradalmi tanács az előző kormány négy miniszterét megerősítette tisztségében. Közöttük van G. A. Nikoi külügyi, és Kwame Af- reh tájékoztatási biztos (miniszter). A ghanai lapok közölték hogy Neville Odartey-Welling- ton dandártábornok, a hadsereg eddigi főparancsnoka életét vesztette. Az előző katonai vezetés más tágjánál? sorsa nem ismeretes. (MTi) kötelező érvényű határozatok egész sorát hozta. E döntések fórumai azonban másutt találhatók: időként összeül a miniszteri tanács, és Brüsszelben dolgozik az állandó bizottság, amely (természetesen a kormányok egyetértésével) a nemzetek feletti intézkedéseket folyamatosan meghozza. Egy példa: néhány év óta az egyes tagországok nem köthetnek kereskedelmi megállapodásokat a szocialista államokkal, ezt csak ez a bizottság. teheti meg a közösség egésze nevében. Eddig százkilencven képviselője volt az Európa-parla- mentnek, most négyszáznyolcvanra növelik számukat. Az egyes nemzeti parlamentekben levő pártok a házai arányokban szerepeltek mostanáig az Európa-parlamentben is, június 10-én — először a Közös Piac történetében — a kilenc ország választói külön „Európa-képviselőkre” adják szavazatukat. Már néhány Megelégedéssel állapították meg, hogy Magyarország egyetért a Szovjetunió elvi álláspontjával a Kínával folytatandó tárgyalásokat illetően. A komoly és pozitív szovjet- kínai párbeszéd megfelelne a feszültség csökkentése érdekeinek, átfogó jelleget adna annak. Ehhez magától értetődően arra van szükség, hogy a kínai fél részéről is konstruktív magatartást tanúsítsanak a tárgyalások megtartása iránt. Az SZKP KB Politikai Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa utasítást adott az érdekelt minisztériumoknak és főhatóságoknak arra, hogy tegyék meg a gyakorlati lépéseket a különböző területeken a szovjet—magyar együttműködés fejlesztéséről létrejött megállapodások megvalósítására. (MTI) govoj által vezetett Szojuz—3 A kísérlet célja az volt, hogy kipróbálják a különböző irányítási, megközelítési rendszereket. Ez a kísérlet készítette elő azután az 1969-ben sikerrel végrehajtott első összekapcsolást: a Szojuz—4 és —5 kapcsolódott össze a világűrben. Űrhajó és űrállomás automatikus összekapcsolására is felhasználtak már pilóta nélküli űrhajót: a Szojuz—20 1975 novemberében kapcsolódott össze a Szaljut—4 űrállomással, amelyen korábban már két expedíció dolgozott. Ennek a kísérletnek fő célja az volt, hogy egyrészt ellenőrizze az összekapcsolódó berendezések működését, másrészt az így összekapcsolt or- bitális komplexum hosszabb időn át tartó együttes működését. I __ Á pilóta nlékfili Szojuz—34 űrhajót ma kapcsolják össze az űrálomással. ha a vizsgálatok megfelelő eredményt hoznak. Mint Alakszej Jeliszejev, a földi irányítóközpont repülésvezetője elmondotta, a kísérlet egyetlen fontos feladata: kipróbálni a közelítő-korrekciós hajtómű működését, mert a megelőző űrutazásnál ez a hajtómű nem működött megfelelően. A szakértők a hibát követően azonnal megkezdték vizsgálataikat és megállapították, hogy melyik alkatrész romlott el a hajtóműben. (MTI) hónappal ezelőtt megindították mind a kilenc tagországban a propagandahadjáratot (igaz, megközelítőleg sem olyan nagyarányút, mint ha nemzeti választásokat tartanának). Az NSZK-ban például indulnak a szociáldemokraták, szabaddemokraták, a kereszténydemokraták, Olaszországban a kommunisták, szocialisták, a szociáldemokraták, a kereszténydemokraták, az újfasiszták. Mindenütt külön „Európa-programmal”. A parlamentben a nagy országoknak 81—81, a kisebbeknek 14—10, Luxemburgnak 6 jut. (Komoly problémát okozhat, hogy a nyugati hatalmak — megsértve a városról kötött négyoldalú egyezményt — lehetővé tették, hogy Nyugat- Berlin képviselőket küldjön a parlamentbe.) Előfordulhat, hogy kialakulnak nemzetközi pártfrakciók, azonos vagy rokon felfogású pártok között, bár feltétlen és teljes nézet- azonosságra itt sem kell számítani. Lehetséges, hogy ez az új testület bizonyos külpolitikai és gazdasági hatalmat nyer majd, a közös piaci országokban folyó kampány ennek némi jelét mutatja. Willy Brandt szociáldemokratái azzal igyekeznek minél több szavazót maguk mögé Carter és Schmidt a SüLT-rál James Carter amerikai elnökkel szerdán Washingtonban — részben négyszemközt tartott — kétórás eszmecseréje után Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár sajtókonferencián tájékoztatta az újságírókat a megvitatott témákról. Elmondotta, hogy a Fehér Ház-i tanácskozáson foglalkoztak a SALT—II szovjet—amerikai megállapodással, Leonyid Brezsnyev és James Carter közelgő csúcstalálkozójával. Ezzel összefüggésben meggyőződésének adott hangot, hogy az amerikai szenátus ratifikálni fogja e megállapodást, s hogy azt követően megkezdik a SALT—III. előkészítését, amelynek hatálya ki fog terjedni az Európában tárolt középhatósugarú rakétapotenciálra is. A nyugatnémet kancellár washingtoni látogatásáról szerdán este közös közleményt adtak ki. A közlemény szerint a világ problémákkal terhes energiahelyzetnek néz elébe, s Carter és Schmidt egyetértett abban, hogy „az energiaszükségletet most csökkenteni, az energiaellátást pedig hosszú távon javítani kell, igénybe véve a kőolajat helyettesítő, egyéb energiaforrásokat is.” A dokumentum rámutat, hogy Carter és Schmidt szerdai találkozóján foglalkozott a NATO Európában tárolt atomfegyvereinek korszerűsítésével, s mindkét politikus megerősítette, „kötelességének tekinti a NATO ... erősítését”. A nyugatnémet kancellár washingtoni látogatása „nem hivatalosnak” minősült ugyan, szerdán mégis számos vezető amerikai politikussal — Car- teren kívül Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadóval, Brown hadügyminiszterrel, Schlesinger energiaügyi miniszterrel, Blumenthal pénzügyminiszterrel, kongresszusi tagokkal — találkozott. Tárgyalásainak befejeztével Columbiába, South-Carolina szövetségi államba utazott. (MTI) Elfogadták Pinto lemondását A portugál államfő elfogadta a Mota Pinto-kormány lemondását. Antonio Ramalho Eanes elnök pénteken kezdte meg a tanácskozást a parlamenti pártok vezetőivel a válság megoldásáról. Mota Pinto kormánya ügyvezetői minőségben hivatalban marad az új kormány megalakulásáig — közölte a köztársasági elnökség szóvivője. állítani, hogy ők írták alá a szocialista országokkal a szerződéseket, ők — és nem a ke-, reszténydemokraták — kapcsolták be országukat az enyhülés’ folyamatába. A nyugatnémet szakszervezeti központ elnökének, mint egyik csúcsjelöltjüknek az előtérbe állításával azt akarják sugallni, hogy a Nyugatot gyötrő gazdasági bajokra ők ajánlanak megfelelő orvosságot, és nem a kereszténydemokraták, s nem a kommunisták. Ezzel elérkeztünk ennek az eseménynek talán legérdekesebb vonásához, a kommunista pártok részvételéhez e mindeddig egyértelműen polgári irányítás alatt álló, a multinacionális tőkés vállalatok érdekeit kifejező közösség munkájában. Ha régebben talán felbukkant a gondolat, hogy a baloldal ne kompromittálja magát ebben az intézményben, a helyzet ma mást parancsol. A Közös Piac valóság, tízmilliók munka- körülményei közvetlenül függenek az itt hozott intézkedésektől, százmilliók helyzetét határozza meg e kilenc ország általános helyzete. Ebből a megfontolásból döntötte el korábban már több nyugateurópai kommunista párt, hogy szerepet vállal az Európa-parlamentben. „Soha nem lesz palesztin állam Júdeábán és Szamáriában (értsd: Ciszjordániában.) Ha az autonómia gyakorlására felállítandó palesztin adminisztratív tanács kikiáltja az államot. 24 órán belül letartóztatjuk tagjait és az izraeli hadsereg helyreállítja a katonai kormányzatot” — jelentette ki Menahem Begin izraeli miniszterelnök, pártja, a Herut szerdán véget ért, országos értekezletén. (A tanácskozás utolsó napján Be- gimt elsöprő többséggel újra' megválasztották az általa immár három évtizede vezetett párt elnökévé.) Begin, aki az általánosságban már többször kifejtette álláspontját, ezúttal konkrét fenyegetésekkel támasztotta alá, nagyjából abban az időpontban tette ezt, amikor Joszef Burg belügyminiszter Karióban megkezdte a korlátozott palesztin autonómiával kapcsolatos tárgyalások folytatását előkészítő megbeszéléseit. Az egviptomi fővárosban Joszef Burg szintén értésre adta, hogy az autonómiatárAz Olasz KP véleménye szerint nemcsak jelen kell lenniük, hanem mindent meg is tenni, hogy a parlament és maga a Közös Piac átalakuljon — a monopóliumok intézményéből a dolgozóké legyen. Vannak közös nyugateurópai problémák, — a munkanélküliség, a pénzromlás, a multinacionális vállalatok szinte korlátlan befolyása, továbbá a fegyverkezési hajsza, a polgári kormányzatok munkásellenes politikája. E nemzeti kereteket messze túlhaladó problémákat, mondják az olasz kommunisták, csak intézményesített közös munkával lehet megoldani. Ügy vélik, hogy ki kellene szélesíteni az Európa-parlament jogkörét, baloldali haladó többséget teremtve átformálni Nyugat-Európát. Ezzel az elgondolással szemben a Francia Kommunista Párt a nemzeti keretek között folyó munkában látja a bajok fő orvosságát, és éppen a szuverenitás védelmében helyteleníti az Európa-parlament jogkörének növelését. Június 10. után összeül a közös piaci parlament. Milyen lesz, mennyire nyer szerepet, ezt a távolabbi jövő mutatja meg. Tatár Imre gyalások nem vonatkoznak Jeruzsálemre, Burg szerdán másfél órán át tanácskozott Butrosz Ghali egyiptomi kül-„ ügyi államsminiszberrel. Ghali a megbeszélésen —j mint egy egyiptomi szóvivő elmondta — kifejezésre juttatta országa rosszallását, amiért az izraeli kormány újabb cisz- jordániai települések létesítése mellett döntött vasárnapi ülésén. A pateiszOnni nemzeti taH n ácsban (paralmentben) is tevékenykedő neves személyiségek közös nyilatkozatot tettek közzé abbéd az alkatomból, hogy 12 évvel ezelőtt az 1967 - es háborúban szállta meg Izrael, a palesztinlakta Cisz- jordániát és Gaza-övezetet. Ä jordániai sajtóban megjelent nyilatkozat az elfoglalt arab területek felszabadításáért és a palesztinai kérdés igazságos rendezéséért Vívott harc fokozását sürgeti s egyben határozottan elutasítja a palesz- tinaiaknak szánt „autonómia át”. A Ciszjordániában működő izraeli katonai kormányzat megtiltotta a terület két polgármesterének, Ramallah és El Bira város vezetőinek, hogy elhagyják Ciszjordáni- át, pénzsegélyt fogadjanak el Jordániától, és sajtóértekezletet tartsanak. Ostromállapot Nicaraguában Anastasio Somaza nicara- guai elnök szerdán ostrom*, állapotot hirdetett ki. Ezzel,1 katonai törvénykezés lépett hatályba, amelynek alapján, felfüggesztenek minden alkotmányos intézményt, és a hatóságok hivatalosan is szabad kezet kapnak az emberek üldözésére és letartóztatásában. Egyúttal kijárási tilalmat és sajtócenzúrát is elrendeltek. Az ostromállapot Somó- za bejelentése szerint, három hónapig lesz érvényben. A La Prensa című ellenzék ki lap — melynek tulajdonosát, Joaquim Chamorrot tavaly az év elején megölték és ez a gyilkosság adott végső lökőerőt a rendszerellenes felkelések kirobbanásához — az ostromállapot kihirdetése után bejelentették, hogy ..nem tud eleget tenni a katonai törvénykezés rendelkezéseinek’^ 2 NOGRÁD - 1979. június 8., péntek Utas nélkül A Szojuz—34 a világűrben Rendeződik a helyzet Ghánában Nyugat-európai választások Akilencek parlamentje