Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)
1979-06-08 / 132. szám
Export, de csak gazdaságosan (I.) Piacok és üvegek rangsora Dollárkihozatali mutatója alapján igen-igen szerény helyezést ért el tavaly a salgótarjáni síküveggyár a megyei ranglistán. Akár úgy is mondhatjuk: a legrosszabbak között volt. A tőkésexport egy dollárnyi bevételét 57 forintért termelte ki. Ámbár, ha a megelőző évi 80 forintot vesszük, akár dicséret is illethetné a gyárat, hiszen ehhez képest nagyot lépett előre. Az elismerések learatása azonban még odébb van. Hosszú az út addig, amíg a gyár tőkésexportja gazdaságos lesz. Minderről Fejérvári Gézával, a síküveggyár gazdasági igazgatóhelyettesével folyik a szó. Nemcsak azért, mert tiszténél fogva illetékes rá, hanem azért is, mert akik ismerik őt, úgy tudják, hogy a kötelességen túl hobbija is az export. — Két esztendeje annak, hogy céltudatosan törekszünk az export gazdaságosságára — tekint vissza Fejérvári Géza. — A korábbi „export mindenáron” jelszót felváltotta a „csak gazdaságos exportot” címmel összefoglalható sok irányú törekvés. — Mi volt a kezdő lépés? — Két rangsort állítottunk fel: a piacokét és a termékekét. A piacok gazdaságosság szerinti sorrendjében előre kerültek azok, ahol kedvezőbb a dollárkihozatali mutató. Enne alapján tavaly az angol piac volt a favorit, ezt a kanadai követte. — Meddig marad érvényes a rangsor? — Azt nehéz előre látni. A piaci helyzet képlékeny, évről évre változik. Idén például a kanadai üzlet már kevésbé előnyös számunkra, mint tavaly. Részint a kanadai dollár szorzójának romlása, részint az USA -piac előretörése miatt. A legnagyobb kedvezmény elve ez utóbbinál eleve 15 százalékos többletárbevé- telt hozott számunkra. — Mit mutat a termekek között felállított értékrend? — Elsősorban azt, hogy a vékonyabb üveg kivitelét kell szorgalmaznunk, ennek árbevétele jóval kedvezőbb, minta kertószüvegeké, a szállítási költség pedig ugyanaz. Tengerentúlra 80 dollár egy tonna síküveg szállítási költsége. A két milliméteres vékony üveg tonnánkénti bruttó ároe- vétele 280 dollár, a szállítási költségek levonása után 200 dolláros nettóárbevétel marad. A négyes üvegnél csak 200 dolláros nettó árbevétel marad, a szállítási költség kifizetése után pedig 120 dollár. A ráfordítás ugyanakkor a kétfajta üvegnél csaknem ugyanaz. Minél több vékonyabb üveg talál tehát vevőre, annál gazdaságosabbá válik az export. — A négyes üveg tőkésexportja ezek szerint kifejezetten ráfizetéses. Miért csinálják mégis? — Folyamatosan dolgozik 12 húzógépünk, kapacitásuk optimális kihasználása adott mennyiségű síküveget eredményez. A hazai piac felvevőképessége korlátozott, szocialista export sem jöhet szóba, hiszen a szocialista országok maguk is üvegexportcrök. A gazdaságtalan exportot tehát csak gépleállítással tudnánk kiirtani, ez azonban nemhogy reális alternatíva nem lehet, na- nem egyenesen lehetetlen. Mindezen felül az előrelátó piaci stratégia olykor azzal is jár, hogy az áruját kínáló átmenetileg megalkuszik a jcvő érdekében. A piac megdolgozása, előkészítése megér eny- nyi áldozatot. Üjabban például tuniszi vevő jelentkezett négymilliméteres kertészüvegért, ami nem éppen jövedelmező ugyan a gyárnak, de nem lehetetlen, hogy az afrikéi országok idővel még a nagy vevők között szerepelnek. A piacok rangsorolása és az exportszerkezet előnyös alakulása meglehetősen, látványos eredményt hozott. Míg két esztendeje az export egyharma- dát tette ki a négyes vastagságú síküveg, tavaly ez az arány már jelentősen csökkent, idén pedig már 10 százalék alá esett. Ebben az évben a kétmillió-százezer négyzetméter síküvegből már csupán 200 ezer négyzetméternyi a négyes. Ezzel azonban az ebbéli lehetőség majdhogynem ki is merült. Nem úgy a gazdaságosság további javításáé. Hiszen nem irreális a gyárnak az a terve, miszerint a dollár- kihozatalt idén 45—46 forintra szorítják le. Ez hát a cél. De vajon milyen út vezet hozzá? Szendi Márta (Folytatjuk) ttaszuo3 javaslatok Ötlelroham Karancslapujtön r X nógrádi termelőszövetkezetekben korántsem elterjedt megoldást választottak a közelmúltban a karancslapujtöi Karancs Termelőszövetkezetben. Az öt évvel ezelőtti kedvező tapasztalatokon felbuzdulva ismét ötletrohamot, ötletbörzét tartottak a közös gazdaság vezetői, középirányítói részvételével. Gergely Sándor, a termelőszövetkezet elnöke az 1974-és ötletrohammal kapcsolatban jegyezte meg: — Hasznosnak bizonyult, mert négy értékes javaslatot bevezettünk a gyakorlatba. Annyira kézenfekvő volt, hogy nem is jutott eszünkbe! ■ Ezúttal nem csaponghatott a fantázia szerteszét, hanem három témakörbe csoportosították az ötletrohamot. Azokra a gondokra irányították a figyelmet, ahol legjobban szorít a cipő. — Miként csökkenthetnénk a nem termelő jellegű (szállítás, anyagmozgatás) kiadásokat — vetette fel az első kérdést a közös gazdaság elnöke, hangsúlyozva, hogy kötetlenül, mindenki mindent javasolhat, minden felelősség nélkül. A közel harminc szakember ;— akik között a hagyományosnak tekinthető tennelő- szövetkezti parasztember már egy sem volt — gyorsan belemelegedett, élt az ötletnyújtás lehetőségével. Elsőként Simon Menyhért szállításvezető kért szót. Elmondotta, hogy luxusnak számít, ha 900 ezer forintos értékű autóbusz csak egy-két, embert szállít. Szétszórtak a munkahelyek, ez is növeli a szállítási kiadásokat. Javasolta, hogy aki kismotorral rendelkezik, az ne terepjáróval közlekedjen a határban. A gond nagyságára ráirányította Gergely Sándor is, a figyelmet, amikor hangsúlyozta, hogy az év első négy hónapjában hetvenezer forinttal több volt a személy- szállítási kiadás, mint a tavalyi hasonló időszakban. Ezt már Fodor Iván műszaki főágazatvezető sem hagyta szó nélkül. Javasolta, hogy a két személygépkocsi kilométer-mennyiségét határozzák meg, mert túl sokat futnak. Az anyagmozgatásban azért jelentősek a veszteségek, mert rosszak a rakodógépek — vélekedett. Dudás László alaptevékenységi főágazatvezető elmondotta, hogy szinte Salgótarjántól, Marakodi-pusztáig találhatók a termelőszövetkezet földjei. Nagyok a távolságok, de lehet takarékoskodni. Ésszerűbben kellene a jövőben megoldani a konyhai anyag- beszerzést, és túlzásnak mondható, ha csak írószerért megy gépkocsi a megyeszékhelyre. A kerékpár használatának célszerűségére hívta fel a figyelmet Varga István biztonságtechnikai megbízott, aki maga is kerékpárral járja, nap mint nap a dimbes-dom- bos határt. Berkes Mária, a bogyósok agronómusa a szervezettebb anyagbeszerzést kérte számon, ötletekkel állt elő Sohler István erdőmérnök, Vámos Zoltán művezető, Haan István állattenyésztési főágazatvezető, Baksa Béla, csonortvezető, Saródi Péter erdészeti vezető. Utóbbi szó- vátette, hogy a rakodógépek- kihasználása rossz a termelő- szövetkezetben. Gergely Sándor elnök reagálása: — Jellemző, hogy ahol van rakodógépünk, ott harmincötven százalékos a kihasználtság, ahol viszont jobban kellene, ott hiányzik. Az ötletroham második témaköre a munkaidő jobb kihasználása, és a teljesítménybér növelése volt. Ezzel kapcsolatban Ravasz Aladámé, üzemgazdász a nem is olyan rejtett tartalékokra hívta fel a figyelmet. Számokkal, érvekkel bizonyította igazát. Kifogásolta, a még minőig fellelhető „feketefuvarokat”, és szóvá tette, hogy az erdészetben dolgozók a szövetkezet fűrészével „maszekolnak” Való igaz, hogy aki műszak után — csakúgy mellékesen, — naponta még keres négyötszáz forintot, az a főá’lás- ban próbál lazítani. — Kényelmesek, szervezet- lenek vagyunk, ami pénzbe kerül — summázta véleményét a tapasztalt üzemgazdász. Senki nem mondott neki ellent.-— Az órabér pedig a szervezetlenség, a lustaság legnagyobb palástolója — támasztotta alá Gergely Sándor elnök. — Ahhoz, hogy a munkaidőt jobban kihasználjuk, az szükséges, — ecsetelte Dudás László főágazatvezető — hogy minden dolgozó időben ott legyen a munkahelyén, a kazalnál, a vetőgépen, a silógödörnél. Vezetője pedig ellenőrizze. ösztökéljen, mérje a teljesítményt. Van olyan hely; ahol így csinálják, de egyelőre még nem jellemző. ötlettel állt elő Bata Pál, a traktorüzem vezetője is. A munkaidő mérésére javasolta, hogy vezessék be a blokkolóórás rendszert. Ezzel többen nem értettek egye,. Az ötletroham harmadik hulláma a főágazatok közötti együttműködés fejlesztése érdekében indult. Ugyancsak számos használható ötlet került felszínre. Gergely Sándor elnök állta a rohamot, szelektálva, minősítve a javaslatokat, s ígéretet téve az életrevalók, a hasznosak megvalósítására. Az ötletrohammal ezúttal bevették a szellemi tunyaság várát! A gazdasági élet különböző területein használják azokat a csiszolókorongokat melyeket Romhányban, a FIM. csiszolókoronggyárában készítenek. Képünkön: Pauló János, aki munkatársaival az elmúlt esztendőben 50 millió, az idén pedig terveik szerint megközelítően 60 millió forint értékű árut készítenek az üzemben. — kulcsár — Kisvállalatok az építőiparban Idén az országos építésiszerelési teljesítmény — a népgazdasági terv szerint — 1,1 százalékkal növekszik csupán; lehetőség a lélegzetvételre, a sorok rendezésére. Ugyanakkor — szintén a népgazdasága program alapján — a korábbiakhoz képest jelentősen bővülnek a fenntartás jellegű teendők, értékük 31,2 milliárd forintot tesz ki. Amiben gyorsan növekvő részt kell vállalniuk a kisebb építőszervezeteknek, ahogy lakásépítési feladataik sem csekélyek; a tanácsi vállalatoknak 3,5 ezer, az építőipari szövetkezeteknek 5,5 ezer új otthont kell kialakítaniuk. Csipetnyi ízelítő a fenti teendők táljából; változatosak a feladatok. Csakhogy: nem eléggé változatosak a formák! Mármint az építőszervezeteké, ahol hiányoznak, most szerveződnek az ún. vertikális jellegű, karbantartásra, felújításra szakosodott egységek, azok a vállalatok, amelyek az ilyesfajta munkákat a tervezéstől a teljes körű kivitelezésig — tehát a gázszerelésig, a padlóburkolásig — maguk látják el. A változatos feladatok, változatos formákat követelnek, ennek belátásáig most már eljutottunk, hiszen kézenfekvő: a nagy- és kis- értékű beruházás fontosságát nem a forintösszeg, hanem a társadalmi indokoltság — a kielégítendő szükséglet — szabja meg. Nagy cég csekély értékű munkán: biztos ráfizetés. Kis cég a nagy összegű beruházáson: örökös késedelem az erőt meghaladó feladatok megoldásánál. Az építés mérete tehát nem más, mint annak jelzője: milyen építőszervezet oldhatja meg a leghatásosabban a kivitelezést. S fordítva: az építő cég objektív adottságai — szellemi, dologi fölkészültsége — mérceként szolgálhatnak arra, mire képes, mit tud a legjobb gazdaságossággal ellátni, mivel a kisebb építéseknél éppúgy, mint a nagyoknál a fő követelmény: a hatékonyság. Amit nagy hiba lenne a pénzben kimutatható haszonra érteni. Gépesített tejüzemek A mongol állattenyésztési kutatóintézet munkatársai tej- és tejtermékgyártó üzemek technológiáját dolgozták ki. Segítségükkel kezdte meg munkáját az arhangáji kerület „Gerelt Zam” termelőszövetkezetének tejüzeme is. A kutatók legutóbb teljesen automatizált üzemet terveztek a Góbi-Altaj kerület egyik termelőszövetkezetének a tejgazdasága számára. Az üzem napi négy tonna tejtermék előállítására képes. FEJLESZTÉS, ÖSSZHANGGAL Tulajdonképpen senki sem tudja egészen pontosan, mekkora a kisvállalatok száma az építőiparon belül és azon kívül, hiszen — a példa kedvéért választva a végletességet — „építőipari szervezet” az ipari üzem kőműves-építéssze- relő-karbantartó brigádja éppúgy, mint a vasút építési főnöksége, s a vendéglátóipari vállalat karbantartó csoportja. A meglehetősen bonyolult helyzetet érzékelteti az az adat, hogy 160 ezer építőipari fizikai foglalkozású dolgozik a nem építőiparban dolgozó cégeknél! Egy valami azonban bizonyos. A kisvállalatok nem kapták meg a rendeltetésükhöz illő szerepkört, sem fejlesztési lehetőségekben, sem ágazati irányításban, anyagellátásban. A hetvenes években az építőipari szövetkezetek száma nyolcvankettővel, a közös vállalkozásoké negyvenkilenccel csökkent. Jó: volt ebben ésszerű koncentráció is, ami növelte a hatékonyságot, de valamennyi megszűnést, beolvadást nem lehet ezzel magyarázni. A kedvezőtlen gazdasági környezettel már inkább magyarázhatjuk a kisvállalatok körének szűkülését, ahogy az értelienkedes, a gya- nakodás is belejátszott ebbe. Éppen ilyen okok miatt tulajdoníthatunk elvi jelentőséget annak a megállapításnak, melyet az MSZMP Központi Bizottsága 1978. október 12-i határozatában — Az építő- és építőanyagipar helyzetéről, továbbfejlesztésének feladatairól — olvashatunk. Így hangzik: „Az állami vállalatok, szövetkezetek és a házilagos építőszervezetek feladataikkal összhangban fejlődjenek”. Tavaly december végén az építőipari szövetkezeteknél és közös vállalkozásoknál 76 ezer ember dolgozott, s ha a tanácsi vállalatok foglalkoztatottjait is ide számítjuk, akkor a kivitelező építőiparban tevékenykedők valamivel több mint egynegyede található az ún. kisvállalatoknál. A kétkedés kifejezése a rövidítéssel nem alaptalan, mert a cégek valóban csak úgynevezetten kicsik; ha feladataikat nézzük, akkor nem azok, jól megfelelhetnének a várakozásoknak. Annak a követelménynek például, hogy elégítsék ki a lakossági építési igényeket. A feltételes mód gondra utal, van is. A közvetlen lakossági építés a szövetkezetele és a közös vállalkozások termelésének kilenc százalékát tette ki csupán 1978-ban, s bár 1975 óta növekszik ez az arány, ám meghökkentően alacsony még mindig. Persze; örökösen gond volt az építőipari kapacitásokkal, ezért érthető, hogy a különféle hatásoknak engedve, ezeknek a szervezeteknek a tevékenysége eltolódott a nagyobb — és közületi — építkezések irányába. NEM STATISZTASZEREPBEN 1 Ez az eltolódás azonban nem járt együtt a technikai, technológiái színvonal növekedésével, az ma is alacsony. Ugyan 24 ezer gépet birtokolnak a kisvállalatok, de ezek java elöregedett, nem illeszthető össze gépláncokká, illetve egy-egy nagyobb teljesítményű berendezés — a munka elaprózottsága következtében — az időalap 15—20 százalékában dolgozik csupán. Folytathatjuk: a közös vállalkozások termelési értéke tavaly fölötte állt a négymilli- árdnak, ami viszonylag nem túl nagy összeg. Ámde, ezerféle apró munkákból tevődik össze — megbízásaik java 0,5—1 millió forint értékű —, olyasféle feladatokból, amikre egyébként senki sem jelentkezne végrehajtónak! Továbbá: karbantartást, felújítást — amire az ország épületállományának egyre nagyobb a szüksége — szinte kizárólag csak tanácsi vállalatok, szövetkezeti építőszervezetek végeznek. Summa summarum: nem statisztaszerep ez, hanem nagyon is fontos feladatok ellátása, olyanoké, amiknek a gazdálkodás, a lakosság közérzete szempontjából tekintélyes az erkölcsianyagi súlya. Jogos igényként fogalmazódott meg tehát a Központi Bizottság említett ülésén az észszerű munkamegosztás kialakítása, a szakosodás és a vertikális kivitelezési képesség kombinálása, ahogy a különböző építőszervezetek együttműködése is — a nagy értékű gépek kihasználásában, az előregyártás és -szerelés lehetőségeinek kamatoztatásában — hatalmas tartalékok forrása. A népgazdaságnak nem önmagukban — szűk kereteiken belül — fejlődő építőszervezetekre van szüksége, hanem cégek olyan hálózatára, mely a mindenkori teendőket a legkedvezőbb ráfordításokkal képes megvalósítani. S ebben a hálózatban a nagyoknak és a kicsiknek ezért egyenrangú a helyzete; mindegyiknek a testére szabott feladatokat, követelményeket kell teljesítenie. Mészáros Ottó ] NÓGRÁD - 1979. június 8., péntek 3
