Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)

1979-06-29 / 150. szám

A történelem oktatásáról Nem igazsággyűjtemény Elismerve és továbbra is hangoztatva a régi mondást: — a történelem az élet ta­nítómestere — úgy érzem, mintha újabb mondás kíván­koznék megszületni, egyelőre még formátlan, csattanó nél­küli alakban, valami ilyesféle értelemmel: ha az élet min­den területén megkívánjuk az úgynevezett történeti gondol- fcsdásmódot, mennyivel in­kább meg kell kívánnunk ezt a történelem oktatásánál. Tör­ténelemtanításunk szemlélete, szelleme és módszere nagyon sokat változott az elmúlt tíz­tizenöt évben, s e változásnak köszönhetjük, hogy már nem a lélektelen leckefelmondás, a mindent elszürkítő magojtatás ellen kell hadakozni; ezek az ősrégi, konzervatív bástyák már csaknem mindenhol vég­képpen leomlottak. S megje­lentek az iskolákban a na­gyon szükséges taneszköz-gar­nitúrák, sok helyen a múze­um és a levéltár is bekapcso­lódott a történelem oktatásába, azaz a történelemoktatás rá­lépett az élménynyújtás és az elemzés útjára. Hogy ennek az oktatási módnak közben vadhajtásai is születtek, hogy a múzeumi történelemórák néhol egysze­rűen jó heccé váltak a gye­rekek számára, a tanár szá­mára pedig a feladat egy órá­ra szóló átruházását jelentet­ték, az természetes, s ilyes­mivel számolnunk is kell. Miről 8 mennyit ? Régi és örökké létező gond­ja a történelemoktatásnak, hogy miről beszéljen, s hogy mennyit arról, ami szóba ke­rülhet a szűkre szabott időben. Válogatásra persze nemcsak az idő szűk volta késztethet. Az 1962-es tanterveket meg­előző időben például becsü­letét veszítette a történelem­oktatás a tendenciózus, torzí­tó válogatós következtében: az ötvenes években az élő való­ságot nagymértékben szocio­lógiai sémákkal helyettesítet­ték, s a töméntelen heroizálás és deheroizálós nagyon ártott a történelem tudományos hi­telének. Persze az oktatás tartalmilag sohasem lépheti át a tudomány árnyékát az ok­tatás tartalmi, szemléleti hi­báiért a tudomány is mindig felelős. Napjainkban a törté­nelemoktatás a szilárd törté­nelmi tények és folyamatok, a múlt idők történeti valósá­ga alapján járatja végig a ta­nulókat a megismerés útján, kicsiben és egyszerűbben — de sosem vulgarizálva — láttatva azt, amit a tudomány nagyban és összetettebben lát. S szerencsére a történelem­oktatás anyaga nálunk ma már az igazságok gyűjtemé­nyéből az igazságok megis­merési lehetőségeinek gyűjte­ményévé kezd válni. Tanára válogatja, hogy a tanteremben rögzített, s a tan­könyvek által kodifikált anyagot hogyan teszi élmény­szerűvé, s a maga ismeret- anyagával. élettapasztalatával dúsítva hogyan képes egy­két percet ellopni a szűkre mért időből, hogy — akár anekdotikus jelleggel is — le­hetőséget adjon a marxista történelemfilozófia megérzé­sére. Játékosan, „villámtréfákkal’' Az előbbi gondolat többfé­leképpen megvalósítható, de talán legvonzóbb, ha a gyerek játékos kedvére játszik rá a tanár, s ahogyan egy — en- gedelmet kérek a profán ha­sonlatért — kabaré műsorát felpezsdíti egy sor villámtré­fa, bizonyára így van ez egy végigdrukkolt történelemórá­val is. Ha a tanár, mondjuk, ezt a nevet dobja be az osz­tályba: „Johanna”, máris kése a játék. Két nevezetes Johanna: Jeanne d’Arc és örült Johanna — a százéves háború és Amerika felfedezé­se. Johanna a máglyán; hal­lottatok már Honegger orató­riuméról? Hót Shaw drámá­járól? Mennyi idő is telt el a roueni boszorkányégetéstől őrült Johanna szüleinek és Kolumbusznak megállapodá­sáig? Hogyan is állt ez idő­ben Franciaország és az új spanyol királyság? Katolikus Ferdinánd és Izabella ural­kodása hogyan is kapcsolódik a Habsburgokhoz és így Ma­gyarország sorsához? Van bsz- szefüggéa? Már hogyne vol­na. Lássuk az összefüggése­ket! Vagy nézzünk még távolabb- esőknek látszó dolgokat. A kí­nai nagy falat a pun hábo­,Lézerceruia — sebészeknek Lengyelország a világ azon kevés állama közé tartozik, ahol a lézert műtéti eljárá­soknál alkalmazzák. Egy év­vel ezelőtt — több száz ered­ményes állatkísérlet után — végezték el lengyel sebészek az első műtétet emberen az úgynevezett széndioxidos lé­zerszikével. Az elmúlt év vé­géig tíz sikeres műtétet haj­tottak végre a berendezéssel. A ceruzához hasonló ala­kú, különleges operációs esz­közt a Műszaki Katonai Aka­démia Kvantumelektronikai Intézetének és az Orvoska­tonai Akadémia Sebészeti In­tézete I. sz. klinikájának a munkatársaiból alakult tu­dóscsoport fejlesztette ki. A lézersugárral történő vá­gási eljárásnak sok előnye van: kisebb a vérveszteség, rövidebb a műtéti idő, lénye­gesen kisebb a fertőzés veszé­lye az operáció után, és a seb gyógyulási ideje is gyorsabb. A „lézerceruza” különösen eredményesen használható a plasztikai, az idegsebészeti, az onkológiai beavatkozások­nál, égési sérülések gyógyítá­sánál. A kutatók most a gégészet­ben alkalmazható lézeres ope­ráló kések szerkesztésén dol­goznak. Próbálkoznak szén­dioxid helyett más anyagok alkalmazásával is. Rád vány i Géza itthon rendez A magyar filmgyártás egyik maradandó értékű alkotása, a „Valahol Európában” rende­zője, a külföldön élő Radvá- nyi Géza több évtizedes szü­net után ismét Magyarorszá­gon forgat. Ö rendezi a „Circus maximus” című ka­maradrámát, melynek cse­lekménye a második világhá­ború vége felé játszódik Ma­gyarországon. A németek elöl menekülő üldözött emberek cirkusztársulatnak álcázzák magukat, így jutnak át a né­met frontvonalakon, hogy azután Jugoszlávián keresztül szétszéledjenek a világban. A film jelenleg a helvszín- és a szereplőválogatás perió­dusában van, s tárgyalások folynak NSZK-beli, illetve szovjet koprodukció lehetősé­géről is. Az már bizonyos. hogy az egyik főszerepet Er­win Geschonek, az NDK tele­víziója színészstábjának tagja alakítja. A jól ismert, hetvenes éve­iben járó színészt, a magyar nézők a tévéprodukciókon kívül a „Tűzoltó utca 25”. cí­mű, 1973-ban készült magyar filmben is láthatták már. Fel­kérésére most azért került sor, mert a második főszereplő­höz. Páger Antalhoz hasonló karakterű jelöltet nem talál­tak a magyar színészek kö­zött. A forgatókönyvet, a rende­ző, Makk Károly és Máriássy Judit írta, az operatőr Sá­ra Sándor lesz. A Pest kör­nyéki helyszínekre tervezett forgatás előreláthatólag szep­temberben ’-ezdődik. NOGRAD - 1979. június 29,, péntek rúk idején építették; Nagy Károly kortársa volt Harun al Rasidnak; amikor Erdély­ben Bethlen Gábor uralko­dott, akkor kötött ki Ameriká­ban a híres Mayflower az „alapító atyákkal”; s Rákóczi szabadságharcának idején in­dult útnak Tyimofejevics Jer- mák, hogy a cár számára meghódítsa Szibériát. Van összefüggés? Már hogyne vol­na. Lássuk az összefüggéseket! Nem hiszem, hogy akadna épeszű, egészséges gyerek, aki ne örülne az ilyesfajta játék­nak, az ismereteken és azok összefüggésein való zongorá­zásnak, amely játékból egy­mással szorosan kapcsolódó hangok akkordjai hangzanak fel. Az új könyvek is elavulnak egyszer Az új történelem-tanköny­vek, s az új és új tantervek természetesen idővel elavul­nak, méghozzá olyan ütemben, amilyen ütemben a történet- tudomány fejlődik. Csakhogy évente nem lehet új tanter­veket készíteni, új tankönyve­ket kiadni, (az új felfogású történelemkönyvek kiadása tavaly kezdődött meg, s ki­adásuk a nyolcvanas évek elején fejeződik be). Azt mondhatjuk, hogy kereken tízévenként adódik mód az in­tézményes váltásra. A tanár­nak azonban ezt nem szabad, nem lehet megvárnia, a ta­nárnak nem szabad szakaszo­san átvennie a tudomány új és új eredményeit, a tanárnak nem az új tankönyvből kell értesülnie valamely új törté­nettudományi álláspontról — folyamatosan kell ezt tennie. Voluntarista és dogmatikus felfogást tükrözne az a ma­gatartás, amely nem venne tudomást valamely új törté­neti igazság felderítésének té- nyéről, s szolgai módon ra­gaszkodnék egy esetleg nyolc­tíz évvel korábbi álláspont­hoz, pusztán azért, mert a várt új tankönyv még nem jelent meg — ez egyébként tipikus példája volna a tanár részéről a történelmietlen gondolkodásmódnak. Magától értetődik pénz«, hogy a tudomány és az ok-, tatás között bizonyos fázisel­tolódás mindig van, s mint ahogyan a technika sem tud- *a azonnal átvenni a tudo­mány eredményeit, a tanártól sem lehet megkövetelni, hogy fárasztó és nagy szellemi koncentrációt igénylő oktató- nevelő munkája mellett napra­készen ismerje mindazt, ami a történelemtudományban cörtént és történik. De az új­ratanulás kötelezettsége nem­csak a műszaki, hanem a hu­mán szakmákra is vonatko­zik, s éppen a történelemtaní­tás az a terület, ahol a nyomtatott anyag, a könyv „tehetetlenségét” az emberi szellem mozgékony.-ágónak »s frisseségének kell kiegészíte­nie. (kemény) A magyar tudomány arcképcsarnokából: Bemutatjuk Lapis Károly akadémikust Ez évi közgyűlésén a Ma­gyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották dr. Lapis Károly professzort. Mielőtt bemutatnánk a pro­fesszort, néhány szót tanácsos szakterületéről is ejteni, mert a kórbonctani illetően sok­féle téves elképzelés él az em­berekben. Mindenekelőtt: a kórbonctan művelői nemcsak a különféle betegs?gekben el­hunytak boncolása révén tesz­nek szert ismereteikre. ök végzik az élő szervezetből — a diagnózis tisztázása céljából vett szövetminták szövettani vizsgálatait is, és a kórházak­kal, klinikákkal való folyama­tos kapcsolatuk révén segíte­nek a gyógyításban is. Több intézet is foglalkozik kór- bonctánnal az országban, ezek közül a Semmelweis Orvostu­dományi Egyetem I. számú Kórbonctani Intézetét vezeti Lapis Károly akadémikus. Mondhatjuk úgy is: jókora vargabetű után jutott odáig az egykori, vegyészmérnök­nek készülő, mezőtúri diák, hogy most, pályája csúcsán mégiscsak bizonyos vonatko­zásban az egykori „szerelem­mel”, illetve annak egyik ha­tárterületével, a biokémiával is foglalkozik. A most jubiláló akkor református tőgimnázi­umnak nevezett túri líceumot 1944-ben végezte el, bentlakó diákként. Európa-szerte ro­mokban állt minden egyetem kivéve a kolozsvárit. Ide igyekezett 1945 elején minden tanulni vágyó ifjú. Mivel ott vegyészkar nem volt, Lapis Károly az orvosi karra irat­kozott be, mondván: kémia ott is van. Azután — ott maradt. Mármint az orvoskaron, mert magát az egyetemet már Bu­dapesten fejezte be, 1950-ben. Népi kollégista volt, tanulmá­nyai után mégis csak úgy ma­radhatott az egyetemen, ha el­vállalta a tanulmányi osztály vezetését. Gyorsan „káder­utódot nevelt magának”, hogy csak a tudománnyal foglalkoz­hasson. 4 évre aspiránsnak a debreceni egyetemre került, ahol a várostól távol eső, njnj- godt, csendes környezetben za­vartalanul folytathatta kuta­tómunkáját. Kellner akadé­mikus volt az aapirénsvezető- je, vele együtt került fel az ak­kor alakult Onkopatológiai In­tézetbe, Budapestre. Már Debre­cenben ráktémákkal foglal­kozott: a daganatok nyirok­utakon való áttételképződé­sével, illetve az áttétképzés vegyszeres befolyásolásá­val állatkísérletekben. E témából szerezte a kandidátu­si címet 1957-ben: a lympho- gén (nyirokerek útján történő) áttétképzés morfológiája volt értekezésének címe. 1968-ban lett a tudományok doktora, disszertációjában a daganatellenes vegyszerek ál­tal a daganatsejtekben létre­hozott károsodások elektron­mikroszkópos vizsgálatával foglalkozott. Ezt tejlesztette to­vább akadémiai székfoglalójá­ban (1970-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia leve­lező tagja), amikor a rákelle­nes kémiai szerek, a citoszta- tikumok hatásmódját tanul­mányozta. 1963-ig dolgozott az onko- paíológián, tudományos mun­katársként, majd íőmunka- társként, 1963—64-ben a Nem­zetközi Rákellenes Unió Roosevelt-ösztöndíjával Fran­ciaországban tanulmányozta az elektronmikroszkópiát. Köz­ben megpályázta az Orvosto­vábbképző Intézetben (OTKI) akkor induló kórbonctani tanszék vezetését, el is nyer­te azt. öt évig dolgozott ott, mondhatni, ő hozta létre a tanszéket. A kizárólag rákku­tatással töltött korábbi évek után, más, szélesebb feladat­köre lett. 1968-ban, kollégái ösztönzésére pályázta meg az I. Kórbonctani Intézet igaz­gatói tisztségét, amelyet az­óta is betölt. Tulajdonképpen azért is jött át ide, mert az OTKl-ban a szűk épülettér gátolta a kutatások kiterjesz­tését. Közben egy éven át az USA-beli Duke-egyetem ven­dégprofesszora is volt. Egy sor tisztség jelzi szak­mai megbecsültségét: Lapis professzor a Magyar Onkoló­giai Társaság elnöke, a Magyar Gasztroenteorolőgial Társaság alelnöke, több évig volt az Eu­rópai Rák Társaság vezetőségi tagja is. Egyik szerkesztője a Magyar Onkológia című fo­lyóiratnak is. Munkásságát 1978-ban az állam a Munka Érdemrend arany fokozatával ismerte el. Az intézet, illetve a saját kutatási területe két fő témá­ra bontható: a daganatok és a májbetegségek vizsgálatára. (Mint mondja: nem az ő ér­deme. hogy a kórbonctani in­tézet rákkutatással is foglalko­zik, ezt az országban itt vé­gezték legelőször, 1968-ig az intézet nevében is szerepelt. Elsősorban a daganatellenes vegyszerek hatás- és hatásmód­vizsgálatával foglalkoznak, szoros együttműködésben a Központi Kémiai Kutatóinté­zettel, a Gyógynövénykutatő Intézettel, és néhány gyógy­szergyárunkkal. De foglalkoz­nak a daganatok keletkezésé­vel, daganatkeltéssel, sejtte­nyészetben és állatokon is. Mi­vel az utóbbi az eddig hasz­nált állatokon, rágcsálókon hosszadalmas, újításként ha­lakon fognak kísérletezni. Ez olcsóbb, és a hatás is gyorsab­ban jelentkezik. Szándékukban áll a rák­keltésre gyanús vegyszerek tesztelése Is, a professzor egyik munkatársa két éve ezt tanul­mányozza az USA-ban. Maga Lapis professzor a citosztatikumok hatásmódjá­nak vizsgálata mellett egy, még amerikai vendégprofesszorsá- ga idején megkezdett kutatás­sal is foglalkozik: ott sikerült elkülöníteni egy olyan vírus­törzset. amely csirkéken máj­rákot okoz. Ez bizonyíték egyes rákfajták vírusos eredete mellett. Lapis professzor e ví­rus által okozott májrákból kialakított egy átoltható daga­nattörzset is. Az elsődleges májrákkal is foglalkozik. Ez Európában, Észak-Amerikában ritka be­tegség, míg a trópusi öveze­tekben és Indiában, Kínában gyakori. Oka: a májgyulladás- vírus ott állandóan jelen van. Nem maga a vírus kelti a rá­kot, hanem a májban való ál­landó, irritáló jelenlétének a hatása, a májsejtek roncsoló­dása. A szervezet, talán téves ellenreakcióképpen, sejtnöve­kedést „programoz”, ami túl­burjánzásba, daganatkénződés- be vált át. Sajnos, újabban a mérsékelt égövi országokban is akad már több ilyen megbete­gedés, csak itt nem a hepati-' tiszvírus felelős érte, haneml egy hasonló folyamat ered­ményeként az alkoholfogyaszJ tás májsejtroncsoló hatásai! fis ha már májról esett szói másik fő kutatási területű1« az intézetben a máj betegségek) létrehozása állatokon, és aa ez ellen ható vegyszerek ltípróJ hálása. Magánemberként Lapis KóJ roly annak örül c legjobban; hogy orvostanhallgató fik úgy látszik, követi a szülői példát. Mint a professzor em­líti: érdekes, csak sajnos, rit­ka alkalom, mikor fiával vi­tatkozhat egyes onkológiai té­mákról, és saját gondolatmene­tét összevetheti egy fiatalem­ber rutinmentes, most tanult ismeretvilágával. Az aktív pihenést a pro­fesszornál, ha van rá ideje, a teniszezés jelenti (verseny­szerűen sosem sportolt, igazi amatőr), hétvégente pedig Gö­dön. víkendházában kertész­kedik. Szatmári Jenő István Egif öntevékeny színjátszó gondolatai, szereplések kapcsán Az elmúlt év decemberé­ben a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ „Petőfi” színjátszói bemutatták Som- merset Maugham Szent láng című drámáját, melynek kö­zönségvisszhangja osztatla­nul elismerő, s a szakvélemé­nyek is döntően pozitívak. Ez a produkció tehát a 78-as év egyik „Petőfi”-sikere volt, még akkor is, ha a hosszú időn ót tartó „szundikálásá­ból” újra ébredt csoportnak nem ez volt az év elismert, nagy sikere (az 1978-as év nívódíját Brádi Rövidzárlat című pódium játékával érde­melte ki.) De nem ezért ragadtam tol­lat, hogy ezt elmondjam. Az írás oka egy többünkben fel­vetődött kérdés: megéri-e az energiát, az időt és a nem ke­vés anyagit egy-egy ilyen öntevékeny produkció? Mi­ért kérdezek? A József Attila megyei Mű­velődési Központ ugyanis is­merve a vidéki kultúrházak műsorgondjait, a Szent láng bemutatására programot szer­vezett, mely során a tervek szerint, öt, valójában három kultúrházat keresett meg a csoport, s ezen felül a Ko­hász Művelődési Központ szervezésében még két köz­séget. S e helyeken született meg a „tollat ragadtató” gondolatom I Ugyanis az öt előadás közül a helyi szerve­zés hiánya miatt Karancsla- pujtőn a bemutató elmaradt (a színpad előadásra kész ál­lapotban volt), további két helyen a nem kellő szervezés miatt igen gyér volt a látoga­tottság. Csupán a szécsényi és a bujáki kultúrházrk veze­tői végeztek megfelelő szer­vező munkát. E gondolat folytatásaként meg kell je­gyezni, hogy egy-egy előadás összköltsége az amatőrjelleg ellenére is.közel tízezer forint, s a szereplőgárda a saját sza­bad idejét adja. Ezek után összegezzünk. Adva van egy megfelelő szin­tű kulturális program — mely évente két alkalommal is szervezhető. A községi kul­túrházak többségében nagy szükség van megfelelő ren­dezvényekre. Megteremthető a szükséges anyagi fedezet is. Mégis: öt esetből három­szor fölösleges volt az anya­gi ráfordítás, a színjátszók ak­tivitása, mert valahol, vala­kik hibáztak, nem végezték el feladatukat. Ezek után is­mét felteszem a kérdést: ér­demes-e ezt csinálni? Ha igen — s meggyőződé­sem szerint ez a helyes válasz —, akkor a jövő­ben jobban, körül­tekintőbben kell szervezni, időpontot megválasztani, s esetleg már a darabválasztás időszakában egyeztetni a le­hetőségeket és az igényeket. Mivel e sorok Írója is részt­vevője az öntevékeny színját­szásnak — talán megszállott­ja is —, ezért nézzék el a gondolatok szubjektivitását. Azokat a tennlakarás sugall­ta, s ez a teuniakarás tartja a színjátszás amatőr műve­lőit a mozgalomban, ebből ered meggyőződésünk. Ha produkcióink szükségesek, ha azokat jól szervezett keretek között a közönségnek adhat­juk, akkor mi továbbra is „katonái” maradunk a szín­játszásnak. Mi nem tartjuk ezt áldozatnak, mert azt, amit teszünk örömmel tesszük. S ügy érzem, hogy joggal elvárhatjuk, mindezt a hiva­tásos népművelőktől is: el­sősorban a közönség, az em­ber érdekében. T. U

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents