Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-29 / 123. szám
Ünnep mindenkinek Gyermeknap a megyében Füssy József; a KFZ Nógrád megyei bizottságának első titkára felköti a selyemszalagot a nagybátonyi úttörő* csapat zászlajára. Nagyon kevés olyan ember van, aki ne szeretné a gyermekeket. akár megadatott számára, hogy szülő legyen, akár nem. Talán ez magyarázza azt a lelkesedést, amivel az idősebbek igyekeztek emlékezetessé tenni a nemzetközi gyermekév gyermeknapját, az ünnepeltek számára. A legemlékezetesebb gyermeknapi esemény az avatás volt azok számára, akik most léptek a kisdobosok, úttörők közé. Salgótarjánban vasárnap délelőtt csapatszintű rendezvények csalogatták a gyerekeket. A Rákóczi úti Általános Iskola úttörői csehszlovák pionírokat láttak vendégül. Az egész napot együtt töltötték, délelőtt az iskolával, délután a ZójaMegyénkből két úttörőcsapat nyerte el a számukra adható legmagasabb elismerést a KISZ kb vörös selyemzászlaját, név szerint: á pásztói Gárdonyi Géza és a nagybátonyi József Attila úttörőcsapatok. Ez utóbbi helyszínen jelen voltak a rimaszombati magyar tanítási nyelvű iskola József Attila pionírszervezetének képviselői is. Szombaton a Nagybátonyi Harisnyágyár dolgozói látták vendégül a gyermekeket, s nem csak a játék, a sport szerepelt a programban, hanem üzemlátogatás és kedvezményes játékvásárlás is. Jól sikerült rendezvénysorozat zajlott le a hét végi napokban Jobbágyiban. Pénteken. a sportvetélkedőn szülők, gyerekek és tanárok mérték össze tudásukat, míg szombaton a nagy sikerű úttörőesttel folytatódott a program, amit vasárnap kisdobos- és úttörőavatás követett. Az ünnepség után szolidaritási vásárt rendeztek a pajtások, s a vásár- íiák azok az ötletes és szép játékok voltak, amelyeket a gyerekek készítettek. A befolyt összeget (több mint kétezer forint) a szolidaritási alapra fizetik be. A vásár után aszfaltrajzversenyt rendeztek, majd Várad! Hédi színművész műsorával zárult a háromnapos rendezvénysorozat. A Balassagyarmat városba érkezőket a járási pártbizottság előtt hatalmas tömeg fogadta. Csaknem száz pajtás mutatta be rajztudását, s alig fél óra elteltével már készen voltak az alkotások, a gyermekélet pillanatainak „örökítményei”. A legjobbak ajándékokat, a két „leges- legjobb” pedig egy-egy tortát kapott. Ez idő alatt a városi sportcsarnok Zajszerető közönsége a szülők és a gyerekek közötti vetélkedő izgalmas csatáit figyelhette. Végül is a TI (a gyerekek) és a MI (a felnőttek) csapatai igazságos győzelmet értek el: a játék és a sport közös élményeiben. És persze, ráadásként tárgy- és csokijutalmat is kaptak. Délután a szabadtéri színpadon tizenhárom együttes és szólista adott gálaműsort, azok, akik. a város és a megyei kulturális úttörőszemlén a legjobban szerepeltek. Ezután pedig a BFK balassagyarmati KISZ-eseinek jóvoltából a mai gyermekdivatból kaptak ízelíKié lesz a legjobb? Pillanatkép a jobbágyi rajzversenyről. ligetben, ahol minden gyereket vidámság, játék, ügyességi versenyek vártak. Hasonló szórakozás fogadta azonban azokat is, akik a váltótábor, a sportcsarnok, vagy az ifjúsági ház környékén kerestek önfeledt perceket. Aszfaltrajzversenytől a görkorcsolya-bajnokságig, autóvezetéstől a zsák- banfutásig, vidám műsoroktól, a fahalacskák horgászatáig számtalan program és játéknyerési lehetőség szolgálta a gyermekek jókedvét. A rendezők, a megyeszékhely üzemei és intézményei, az MHSZ kitettek magukért. A megyeszékhely határában végigsöprő kora reggeli májusi zápor mondhatni hangulati impulzust adott a gyermeknapi programoknak. Fölsorolni is lehetetlen az összes helyszín számtalan, gazdag műsorát.' Ezek közül válogattunk néhányat. Kisterenyén a nevelőotthonba összesen 60 vendég érkezett Felsőpetényből, Szátokról, Cserhátsurányból ’ és Hor- pácsról, s így már több mint háromszáz gyerek tölthette együtt a vasárnapot. Délelőtt 9-tőt este b'-ig zajlottak a rendezvények: lövészverseny, lég- gömbborotválás, zsákbanfutás. babapelenkázás, lassúsági bicikliverseny és még sok-sok ügyességi, tréfás játék. Erőpróba a javából! Segítségül egy vastag kötél szolgált. Bábel László és Herbst Rudolf felvételei * NÓGRAD - 1979. május 29., kedd tőt az érdeklődők. Míg közben, a Palóc-ligetben egymást követték a majális műsorszámai a kutyabemutatótól egészen a tűzoltók programjáig. S este, méltó zárása képpen, bállal zárult a nap. Mátraverebélyben a pályaépítő pajtások már kora reggel kitűzték a terepen a jelzéseket. Az iskola többi tanulója ez alatt boldog zsibon- gással gyűlt össze az alsó tagozatos iskola udvarán. Az őrsvezetők ellenőrizték a pajtások felszerelését, felkészültségét, majd az indító tanár jelzésére pattogó ritmusú nótával vágtak neki az úttörő- gárda-járőrversenynek. Az állomásokon aztán számot adhattak mindarról, amit a tanév során az úttörőfoglalkozásokon tanulhattak. Nagy élmény volt az is, hogy az állomások között a nagybátonyi munkásőregység munkásőrei tartottak rádión kapcsolatot. Ebéd után vidám, önfeledt játék következett. Másnap, vasárnap délután a mátravere- bélvi Népkertben látványos tornaünnepély keretében adtak számot az iskola tanulói felkészültségükről. összességében elmondhatjuk, hogy maradandó emléket kaptak a résztvevők, mind a gverekek, mind a gyermeknap sikeréért sokat fáradó pedagógusok, szülők és felnőttek. Köszönet érte. Képernyő előtt „...kiki nyugalomba!" Arany Jánosnál azért történt valami. Igaz, nem nagy dolgokról adott számot „Családi kör” című versében: az eperfa feketén bólintgatott, a a bogár koppanva nekiment a falnak, s mintha megelevenednének a földi rögök, a békák szanaszét görögtek (hogy csak a legfontosabbakat említsük.) „Este van, este van...” címmel egy hétköznapi óra eseményeit (?) mutatta be egyenes adásban a múlt hét szerdáján a televízió. Sok helyszínnel, rangos ripotteri gárdával, Horvát János szerkesztő-riporter irányításával igyekezett megragadni a műsor az élet egyetlen óráját, s annak történéseit. A helyszínek kiválasztásában igazán „eredeti” megoldásokat alkalmaztak televíziós barátaink (gyaníthatóan régebbi műsorok is mintául szolgálhattak, hiszen az egészet csupáncsak „kon- zervből” filmre rögzített riportokból is összevághatták volna.) Metróvezetők, szerelők, a vonatokat irányító dolgozó, a buszjáratok gépkocsi- vezetője, a balesetsebészet ügyeletesei, a mentősök (szerencsére nem volt dolguk), az operettszínház unatkozó ruhatárosai (kint kánikula volt) a színházi ügyelő., az öltöztetőnő, az előadás más műszaki bonyolítója, színpadmestere, és maguk a színészek, akik igazán mindent megtettek a műsor sikeréért Azt is, amire csak nagyon ritkán vehető rá egy színész (pláne három!), hogy a vasfüggöny után egy részt még eljátsszon a darabból. Még ezt is megtették a Fővárosi Operettszínház művészei a riporter kedvéért. Csak sikerüljön ez az igazán eredeti egyenes adás! Hát kérem csak az a kérdés, hogy vajon mi lehetett az eredeti cél? Mert valljuk meg őszintén, ezen a szerda esti órán a televízió helyszínein nem történt semmi! Ha á cél az volt, hogy a műsor megmutassa a semmit — nos, akkor azt elérték. Más kérdés, hogy felmerülhet az emberben a gondolat, fel is merült, miért is ne merült volna fel, hogy ekkora előkészülettel, stábbal, neves jó riporterekkel, műszakkal nem lett volna érdekesebb, és főként „testhezállóbb” igazi események nyomába szegődni, s már eleve úgy válogatni mondanivalót és helyszínt, hogy azért azon túl, hogy „minden rendben megy” metróban, buszon, színházban, sebészeten, ügyeletén — többet mondhasson ennyi kiváló szakember (tizennégy neves riporter!). Talán Kosztolányi remek kis riportjai, portréi ihlették meg a műsor alkotóit. Csakhogy, ami Kosztolányinál írásba foglalt mestermunka volt — az ebben a közhelyektől zsúfolt, felmelegített leves stílusú műsorban többé- kevésbé Ismert, majd ezt írtam: unalomig, ismert tény, vonás, emberi összefüggés halmaza. A metró' jár, menetrendszerűen, a kocsikat valaki vezeti, az egészet valaki irányítjá, a technika segítségével. Metrót vezetni nem könnyű, a kereset elég jó, a szerelők sokat dolgoznak. A sebészet készen áll a sérültek ellátására, az ügyelet hosszú és nehéz, de meg lehet szokni, az orvosok közül néhányan mentősök maradnak, s nekik különlegesen nehéz helyzetük van, a veseátültetések nemzetközi összefogást igényelnek, az átültetés ma már elég gyakori. A színházba nézők járnak esténként, az előadást az ügyelő vezeti, nyáron a ruhatárosnak nincs dolga, de távcsövet ilyenkor is kölcsönöz, varrni azonban nem szokott a ruhatárban (ez érdekes.) Az autóbuszban esetenként nagyon meleg van, a buszvezető dolga nehéz, de igyekszik udvariasan vezetni, kerüli az összeütközést (ez nagy igazság). Minek folytatni? Kérem, nyugodtak lehetünk (eddig is nyugodtak voltunk), mert mindenki a helyén van. vigyáznak ránk, ügyelnek arra, hogy minden rendben menjen: metró, autóbusz, előadás és műtét. S az a jó, hogy nem történt „semmi különös”, hogv nem égett le a színház, hogy nem volt tömegszerencsétlenség, hogy a busz nem ment a falnak, a metrókocsik nem ütköztek össze. Próbáljon ezzel valaki nem egyetérteni! Alighanem a műsor szerkesztőinek is ez volt az alapállása: nem baj, ha nincs semmi. A semmi is valami. Az, hogy lám, nincs semmi.. „Látja, nem látja, na látja!” Szép, csendes, elandalítóan nyugalmas szerda este volt. Az időpont kiválasztásában már eleve bekalkulálhatták a műsor címéül választott verssor folytatását: „... kiki nyú- galomba!” A műsor végén, valamennyi neves, jó riporter mondott néhány kedves mondatot a néző emlékkönyvébe: hogy nagyon jó volt így együtt lenni, együtt nézni, milyen szépen csendesen telt ez a szerda esti óra, és hogy köszönik a figyelmet. Mi is köszönjük. Igazán jó volt lát-- ni, hogy törődnek velünk, hogy lakásunk falai közé hozzák az élet apró eseményeit! Odatettük a többi közé, amit évtizedek óta hozott nekünk ezekben a riportokban, helyszíni tudósításokban, körkapcsolásokban a televízió. Csak ne jutna az ember eszébe, amit a riportról Ruffy Péter írt: az emberért és ügyeiért lehet harcolni sokféleképpen, szenvedélyesen, hűvösen, tehetségesen, színesen, okosan, érzelrtiek és az értelem vér- tezetében. Csak egyféleképpen nem lehet és nem szabad: unalmasan. Az unalomnál nincs kegyetlenebb ellensége a tiszta szándékú sajtónak. S ez a .televízióra is vonatkozik. Ugyanő járt szaladgáló riporter korában a „valami” utáni „Á foszt csévá?” — kérdezte esténként egy erdélyi kisvárosban a román nyelvű kór-; házi portástól. „Volt valami?” A semmiről azonban nem írt riportot. (T. Pataki) A könyv ünnepe elé Könyv és olvasás Móricz Zsigmond gondolatait idézve megállapíthatjuk: a könyv ünnepei voltaképpen nem is ünnepek. Móricz ezt mondja: A könyv része az életnek. Ma már a könyvek nélkül nem lehet az életet vizsgálni. A könyvekben lefektetett életanyag biztosabb mérték, mint az elfolyó, eltűnő valóságos élet... Ha nincs is teljes igazsága ennek a mondásnak — hiszen minden aforizma önmaga ellen is fordítható —, annyi bizonyos: a teljesebb élet nem képzelhető el a könyvek és az olvasás nélkül. Mindig az elfolyó és valóságos élet a legfontosabb az ember számára, és az, hogy megtanuljon élni. Mert a jólét nem egyenlő az élni tudással. A könyvnek a mindennapi léthez kell kapcsolódnia, a létezés értelméhez, érzelmeihez, indulataihoz. Aki nem szereti a könyvet, ismeretlen erők sodrába kerülhet. A munka és a közösség dolgaiban naponta tájékozódni kell, és meg kell vívni a változó dolgok és összefüggések megismerését. A könyv felnyitásakor valami egészen sajátos hangulat érződik, és a vélt vagy valódi könyvbeli igazságok újra és újra fölemelnek, megtisztítanak, gondolkodni tanítanak. A közelmúltban nem is , a könyvet, hanem az olvasást ünnepeltük. Harminc éve hozták létre Mezőszentgyörgyön az első falusi népkönyvtárat, s tíz éve ugyanitt hirdették meg az Olvasó népért mozgalmat. E jelentős közművelődéstörténeti évforduló alkalmából megemlékezést tartottak, de nem ünnepeltek. A tanácskozáson több hozzászóló elemezte a könyv és az olvasó viszonyát. Mit tehetnek az írók, a kritikasok, a könyvterjesztők, a könyvtárosok, a könyvkiadók azért, hogy ez a mozgalom tovább éljen, ne íVlai tévéajáiilaiunk 13.30: A főtitkár L. I. Brezsnyevről a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkáráról, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná. csa Elnökségének elnökéről készült' átfogó portrédokumeri- túmfilmet láthatják a nézők ma délután á televízióban. A harmincöt perces, szovjet filmanyag az 1906-os évek Oroszországénak bemutatásával kezdi ismertetni a L. I. Brezsnyev életútját, végigkíséri a polgárháború, majd az utána következő békés építés évein, s a második világháború súlyos időszakán, majd az azt követő perióduson, amikor L. I. Brezsnyev a párt első titkára lesz. A film, amely szorosan egybekapcsolódik a Szovjetunió történetével, egészen az 1975-ös év végéig, a nemzet, közi tárgyalások nyomatékos és jelentős időszakáig követi nyomon L. I. Brezsnyev életútját. A politikusról, a katonáról szóló dokumentumanyagok mellett, egyéni hangú színfoltja a filmnek egy francia újságíró interjúja, amely L. I. Brezsnyev életének kevésbé ismert epizódjairól ad képet. csak felülről irányítsák, minél többet kezdeményezzenek a könyvtárak is? Az is fontos, hogy ez a mozgalom ne csak formális akciókat hirdessen meg. Ma már köztudomású, hogy a cél nem az, hogy gondolkodás és átélés nélkül több könyvet olvassunk el. Ha mór olvasunk, olvasni is meg kell tanulni. Egy elgondolás szerint az átlagosnál is műveltebb ember számára elegendő száz könyv elolvasása. Csakhogy nem mindegy, melyik száz művet veszi kéz. be. Az is igaz, hogy ezen könyvek megértéséhez viszont más, ennél sokkal több mű elolvasására is szükség van. A közeljövőben megkezdődnék az ünnepi könyvhét rendezvényei. S ha ezt ünnepnek nevezzük is, semmiképpen nem valamiféle merev ünnepi tartásról van szó. Nem felköszöntők sorozatáról és nem díszruháról. A fő tennivaló újra az olvasók táborának szélesítése, fokozott gondot fordítva tár- "dalmunk azon rétegeire, ahol ' még nem általános igény az olvasás, a művelődés. A könyvhét alkalmat teremt a könyvvel való találkozásra. De ez nemcsak a könyvhét fe'- adata, hanem folyamatos, szorgalmas munkát kívánó tettek sorozata. Ezért vélünk felfedezni némi ellentmondást az évről évre ismétlődő, látványos eseménysorozatban: hiszen a könyv és az olvasó négyszemközti. személyes kapcsolata tárulkozik a nyilvánosság elé. Ez azonban csak látszólagos. Hiszen az irodalom — különösen a magyar irodalom ha- gvományai szerint — nem ma- gáníiev, hanem az élet, a társadalmi életnek a szerves része. Vad Crna Jóim| |
