Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-29 / 100. szám
Iskolai beszélgetések a munkáról A Somoskőújfalui iskolások ezekben a hetekben az eddiginél, a megszokottnál is sűrűbben-találkoznak a munkával — a legváltozatosabb formákban. Először is természetesen a tavasz az oka: bár hivatalosan Salgótarjánhoz tartozik településük, a házak körül, a határban lépten-nyo- mon folynak a tavaszi munkák, az utcák, terek, fák csinosítása. Az iskolaudvaron a tornaterem építése kezdődik — ebben születik, a patronáló brigádok tagjai egyaránt részt vállaltak, több száz óra társadalmi munkával. A műhelyben, a szakköri foglalkozásokon százféle alkotás, munkadarab, hímzés készül — gyermeknapra, az avatás napjára kiállítás lesz a legszebbekből, igyekezni kell! És utolsónak maradt az amúgy sem teljes felsorolásból, pedig az élre kívánkozik: nem szabad lazsálni a tanulásban sem 1 Társadalmi háttér Varga Zoltán igazgató is ezzel kezdi a beszélgetést. — A folyamatos, rendszeres tanulás fontosságára figyelmeztetünk — szülői értekezleten, a tanulók körében egyaránt. A munkára nevelésnek lényeges területe! Nem szabad mindent a pótló foglalkozásra, az év végi hajrára hagyni. Nyolcadikos tanulóink egy részénél megfigyeltük az elmúlt években, hogy könnyen „kieresztenek”, miután túlesnek a pályaválasztás izgalmain, a felvételi beszélgetésen. Szeretnénk biztos alapot adni ahhoz, hogy a szakmaszerzésben, a továbbtanulásban ne legyenek problémáik, ne rontsanak. ' Gyakorlati foglalkozásról jött éppen — de nem csak ezért vett munkaruhát magára: minden pillanatban várják az építőanyag-szállító teherautót. — Sok segítséget kapunk a tornaterem építéséhez. Nem csak ebben számíthatunk az üzemekre. Az együttműködési szerződéseink nem maradnak holt írások. Rengeteget adnak a nevelésben. Néhány példát mondanék erre. A termelő- szövetkezettel pár éve van kapcsolatunk — a ceredi gazdasággal való egyesüléskor megújítottuk. A harmincezer forintig terjedő anyagi jellegű támogatás mellett a szakemberek számos esetben előadások megtartásával, a náluk dolgozó szocialista brigádok életének megismertetésével, szakmák bemutatásával segítik tanulóink pályaválasztását, a munka megszerettetését. Mi különböző munkákat végzünk — ősszel a szántás' után kőszedést, a Medvesen gyümölcsszüretet, legelőtisztítást például. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalattól osztályfőnöki órákra is eljönnek, a szülőket is felkeresik, az érdeklődő gyerekeknek bemutatják mindazokat a munkaterületeket, szakmákat, amit nálunk tanulhatnak. Ugyanígy mikrobusszal munkahelyekre viszi el diákjainkat az ÉMÁSZ, gyárlátogatáson fogadnak minket azSKÜ- ben, sok kislány szerette meg az eladói pályát az élelmiszer- kiskereskedelmi vállalat helvi boltjának szocialista brigádja mellett dolgozva, „Szeretünk dolgozni!...” A műhelybe végszó után érkeztünk — már elpakolták a fiúk az elkészített gyufatartó alumínium dobozokat, a nagv- sziinetet jelző második csengetésre várnak. Gőz Sándor gyakorlati vezető tanár szerint jól dolgoztak az ötödikesek — általában is szívesen munkálkodnak. Különösen Berták Józsit dicséri — kimondottan tehetséges, ügyes kezű. — A hozzáértés, az érzék — és a tehetség! — megmutatkozik már kiskorban. Bár ilyenkor még szinte nincs olyan gyerek, aki ne szeretne dolgozni. És milyen munkákat végeznek? A gyerekek egymás szavába vágva sorolják: Porszívózok! Mosogatok! Én csak törölgetni szeretek ... Barkácsolok, modellezek ... Segítek otthon mindent! Kertészkedni nagyon szeretek! Szeretünk dolgozni — jobb az. mint a feleltetés— Ez utóbbi kijelentés — melyet többen mosolyogva helyeseltek — újból utal arra, a tanulást nem érzi mindenki munkának. A pedagógusok mit tesznek ez ellen a szemlélet ellen? Szentkúti Jánosaié Igazgatóhelyettes nevelési értekezletre készült vitaindítóját, a hozzászólásokat lapozgatva és Varga Zoltánná napközist faggatva visszavisszatér az ellenőrzés, a mun-. kaszervezés, a helyes értékelés és önértékelés szerepe, ami minden tevékenységnél fontos. — Komolyan vesszük a védett tanulási időt — de igyekszünk pihenést, oldottságot biztosítani a foglalkozások egy részében. Játék, sport, séta, munka, kulturális foglalkozás fogja keretbe az egy-, másfél órás tanulást. Az ön- kiszolgálás, az ügyeletesi rendszer is beépül a munkára nevelésbe. Angyal Albinné matemati- ka-fizika-női gyakorlati foglalkozás szakos, két kézimun- kakört vezet (amellyel a felnőtteket — kollégákat és szülőket — is „megfertőzte”...). Sikerek — A gyerekek mindent szeretnek csinálni, aminek eredményét, értelmét látják. A szabás-varrás, a hímzés, a háztartási ismeretele minden kislánynak hasznos lehet. Formálódik igényességük, ízlésük, önértékelésük, sikerélményre talál a tanulásban nehezebben boldoguló gyerek is a lelkiismeretes, szép munkájával. A sikerek pedig nagyon serkentik a tanulókat. És a tanárt isi... G. Kiss Magdolna Gyarapodik Öpusztaszer múzeumának anyaga A már elhagyott tanyák, vagy éppen ócskavastelepek megannyi olyan mezőgazdasági géproncsot, régi eszközt, szerszámot bújtatnak, amelyek kikoptak a használatból, de muzeális szempontból valóságos kincsnek számítanak. Ezek összegyűjtésére vállalkozott a szegedi Móra Ferenc Múzeum, hogy megmentse a beolvasztástól, megőrizze az utókornak a hajdani munkaeszközöket. Az ópusztaszeri emlékpark leendő múzeumának anyagát gyarapítják velük a temelőszövetkezetek, és állami gazdaságok segítségével. Az egyik legértékesebb szerzemény a petróleumhajtású traktor. A berlini Stock cég 1914-ben gyártotta a hatalmas önjáró szántógépet, amely óránként három kilométeres sebességgel, tehát lépésben haladt két méter átmérőjű kerekein és hat nagyméretű ekevasat vontatott. Áz idő vasfogától alaposan megviselt gép most ismét üzemképes, és még a német gépészmérnökök is csodájára járnak. Eddig ugyanis sehol nem találták párját. Lehetséges: ebből a típusú gépből, ez az egyedüli megmaradt példány. Egy másik, ugyancsak ritkaság az az 1913-as gyártott gőzeke, amelyet az egyik hajdúnánási gazdaságból küldtek, illetve szállítottak az emlékparkba. Hajdanában ötszáz lóerő feszítette, s a tábla két végén elhelyezett két ilyen gőzeke naponta harminc-harmincöt hold földet munkált meg. Nem mindennapos érdekesség a „bolond szekér”. Ezt a gúnynevet ragasztották arra a szalma- vagy széna- szállitó alkalmatosságra, amely a kocsi, vagy a szekér elnevezést nem érdemelte meg, az túlságosan „előkelő” lett volna hozzá. Mindössze négy kerekének tengelyére szerelt rudakból állt, hogy sokat pakolhassanak rá. Ha jó lovakat fogtak elé, gyorsan gurult, s olybá tűnt hatalmas rakományával, mintha valami bolondos szénaboglya szabadult volna el. A cséplőgépek, kormos traktorok, lóvontatású vetőgépek mellett a hódmezővásárhelyi tanyavilágból előkerült egy kezdetleges ventillátorral működtetett sze- lelő — gabonatisztító — rosta és még sok más ötletes mezőgazdasági eszköz is. Amint megérkezik egy-egy gép, a vállalatok, tsz-ek szocialista brigádjai társadalmi munkában látnak hozzá kijavításukhoz, befestésükhöz, konzerválásukhoz. Becslések szerint eddig csaknem egymillió forint értékű felajánlott munka „épült be” a le endő múzeum anyagába. Mindez busásan kamatozik, majd a látogatók ismereteinek gyarapításában. A mai fiatalok, de még inkább a jövő nemzedéke, a régi masinákat, eszközöket szemlélve alkotnak csak fogalmat, milyen is volt hajdanában a szántás-vetés, az aratás, a cséplés, a földműves ember verejtékes kenyérkereső, kenyeret termelő munkája. Tóth Béla Könyvekről Dajkáló táj Természetesen, egy magyar irodalom van. Ennek helyi színeződései azonban egész irodalomtörténetünkön át kimutathatóak és fontosak, még akkor Is, ha kritikai életünk kevésbé figyel erre, ha pedig figyel, gyakran elmarasztalóan, válvere- getően teszi ezt. Tüskés Tibor írja (Dunántúl és mai líránk) : „Az irodalmunkat s ezen belül főként kritikai életünket behálózó különféle előítéletek közé tartozik a „fővárosi” és a „vidéki” jelző megkülönböztető, értékjelölő hangsúlya. Nálunk a vidéki; nemcsak helyet, eredetet, származást jelöl, a szónak elmarasztaló íze is van." Nem csoda, hogy valameny- nyi író, költő a fővárosban és közvetlen környékén él, vagy szoros kapcsolatot tart fenn a fővárossal, hiszen ez mintegy 3 NÓGRÁD - 1979. április 30., hétfő előfeltétele annak, hogy műveik valamilyen fokon ismertté váljanak. (A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja irodalmi szakosztályának 688 tagjából 93 „vidéki”, de ez sem pontos, mert Budapest közvetlen környéke is vidék ebben a statisztikában.) A vidéken élés másik nehézsége az adott szellemi környezet, a közműveltségi szint állapota, s mindaz, ami ebből következik. Nem minden táj dajkálja ma még eredményesen a publicitás hiányával küzdő íróit, költőit, különösen, ha a fővárosban még nem „hitelesített” tehetségről van szó. Belejátszik ebbe persze, a dilettantizmustól, a provincializmustól való jogos félelem is. Csakhát fővárosi provincializmus és dilettantizmus is akad, a vonalat tehát nem itt kell meghúzni. Többi között, ezért is örvendetesek azok a törekvések, Sorvad, stagnál, fejlődik? A munkásénekkari mozgalom kérdései I.! Ilii!!; j ;|) L 1' ¥& i I 1 L, ■Ullillllillllfillllllllllll Szalmás Piroska Megkopott volna a dal ? Elfakult volna a gondolat? Vagy csak egyszerűen valami belső tétovaság bénítja énekünket? Nem tudunk mit kezdeni forradalmi munkásdal-hagyomá- nyainkkal, ez tény. Május 1-én kifogástalan, ám mégis lelketlen gépzenére vonulunk, s ideges feszengés támadna, ha valaki az első sorokban rázendítene mondjuk a Warsza- wiankára... Elfelejtettünk dalolni. Elfelejtettük a dalokat. Nem a szöveget — a lényegüket. Azt hiszem, egészen idáig kell visszamennünk, ha a magyar munkásdalról, a munkásdalos-mozgalomról, múltjáról, jelenéről ejtünk szót. Más volt, persze, hogy más volt akkor... — de ezzel a sommás félmondattal nem lehet elintézni a felszabadulás előtti időket. Más volt akkor, igen. Akik akkor munkáskóru- sakban énekeltek, a haladás ügye mellett tettek hitvallást. A dalárda szervezettsége sokszor másikat takart: baloldali mozgalmakat, kommunista pártsejteket. (Az élelmiszer- ipari dolgozóknak előbb volt kórusuk, mint érdekvédelmi szervezetük, s dalosaikból alakult meg a szakszervezet!) Aki eljárt a próbákra, a vasárnapi matinékra, az énekléssel egybekötött kirándulásokra, az mesüaUgatta a fiatal marxisták előadásait és József Attila verseit egyaránt, S aki vállalta, hogy műsorára „vörösnótákat” és ingére vörös _ hangjegyet tűz, mint Szalmás Piroska és énekkara tette, várhatta, hogy a próbahelyiségben gyakori hivatja« vendég a rendőrség... A munkásmozgalom számos jeles személyisége kezdte tevékenységét különféle munkás- énekkarokban. Sokan közülük nem érhették meg a felszabadulást, megölték őket, mert minden puskánál veszélyesebb fegyverük volt: a forradalmi dal. Közéjük tartozott Vándor Sándor karnagy és komponista, a Vándor-kórus megalapítója, akinek nevét ma kórusfesztivál őrzi... Sorvad, stagnál, fejlődik — melyik fázisban van most a munkásénekkari mozgalom? Ha számban a felszabadulást közvetlenül követő időt nézzük: sorvad. Hiszen akkor minden valamirevaló gyár és üzem kiállította a maga énekkarát. A fényes szellők pedig sokszor kapták szárnyukra a vérpezsdítő, friss indulókat. Talán túlságosan is sokszor. Tény,, hogy a munkásénekkarok száma az ötvenes évek közönére hihetetlen mértékben lecsökkent — rosszul értelmezett rendeletek miatt patinás férfikari-'’- sora oszlott föl, pótolhatatlan veszteséget okozva ezzel a munkásművelődés ügyének, egész zenekultúránknak. A hatvanas évekre megint emelkedett kissé a gyári és üzemi kórusok száma — de munkakörülményeik javulása, a szén egyenruhák és egyéb kedvezmények ellenére igen kevés fiatal arcot lehetett látni az üzemi kórusokban ... születtek az új együttesek, régi énekkarok támadtak új életre. Győzelem? — még nem. de fejlődés! 1975-ben a Vándor-szemlén több száz munkáskórus.éneklő csoport állt dobogóra, hogy közülük zsűri válassza ki a legjobbakat, azokat, akik a százezres munkásdalos tábort képviselik a következő évben esedékes Vándor Sándor-fesz- tiválon. Az előkészítés, a szervezés s így az érdeklődés, a siker jóval felülmúlta a három évvel korábbi vállalkozásét. A fesztivál országos, sőt nemzetközi ügy lett. A munkáskórusok életével, problémáival széles körben foglalkoztak. Társadalmi munkás- dalgyűitő akciók sora indult. Soha nem látott méretekben támogatták az üzemi és szak- szervezeti énekkarokat. Az április 4-i ünnepségek szolid „hátteréből” az érdeklődés reflektorfényébe kerültek ... Ismét eltelt három év. Ä közművelődési párthatározat és törvény már érlelgeti gyüA Munkásőrség központi férfikara. (Petrovics László felvételei) A munkáskórus-mozgalom stagnált. Az elszenvedett érzékeny vérveszteség hatására egyelőre csak óvatosan kereste helyét a megváltozott viszonyok között. Ezt a tétova- eágot gyakran úgy értelmezték, hogy a munkásdal és a munkásénekkarok fölött eljárt az idő — korszerűtlenek, puszta kövületek csupán. Nos, a cáfolatra 1973-ig kellett várni. A Vándor Sándor munkás- és ifjúmunkás-énekkari fesztivált meglepően nagy érdeklődés kisérte. A Kórusok Országos Tanácsa kezdeményezéséhez lelkesen csatlakoztak az állami és tömegszervezetek, a gyárak és üzemek. Ifjúmunkáskórusok alakultak szakmunkásképző intézetekben és szakközépiskolákban — olyan helyeken, ahol a jövő munkásai nevelődnek, és ahol más .zenei művelődési forma nincs Is ... Százával mőlcsét — bizonyítja ezt a nem lankadó figyelem és érdeklődés, amely a munkásénekkarok idei nagyszabású seregszemléjét is kísérte. Több, mint 130 együttes, mintegy 6500 dalosa vett részt az elmúlt négy nap eseménysorozatán. S a május 1-i felvonulásra Budapesten, Győrben és Szolnokon gyülekező dolgozóknak ma az V. országos Vándor Sándor munkás- és ifjúmunkás-énekkari fesztivál résztvevői adnak műsort, s vezetik a felvonulók énekét. Magyarország három nagyvárosában tehát ismét „élő t^al” ütemére mozdulhatnak a lábak. S talán lesznek, akik átveszik nemcsak az ütemet, de a dallamot, a szöveget, a dalok lelkét Is. Először szemérmesen dúdólgatva — de kezdetnek elég ennyi is. Hiszen fergetegként zúgó dal is csendesen indult... C, Szalai Ágnes amelyek kezdeményezői ma már az ország mind több városában komolyan veszik az ott élő tehetségek gondozását, a tesznek is azért, hogy kibontakozásukat elősegítsék. Nem helyi irodalmat teremtenek ezzel, hanem sok esetben értékes irodalmat bontakoztatnak ki az adott helyed. S ez lényeges különbség. Békéscsabán 1978-ban két figyelmet érdemlő antológia is napvilágot látott. Az egyik Válogatás Békés megyei fiatalok írásaiból címet viseli, és a KISZ Békés megyei bizottsága adta ki. Békésben élő, illetve onnan elszármazott fiatalok munkáit közli. Érdemes idézni — mert a helyi mecenatúra egy rokonszenves megnyilvánulásáról van szó, — azokból a sorokból, amelyeket az olvasóhoz intéztek: „A Békés megyei KlSZ-bi- zottságban végül is ezek a fiatalok olyan mecénásra leltek, amely nemcsak kilendítette holtpontjáról a reménytelennek tetsző ügyet, hanem mindmáig bíztös erkölcsi és anyagi támasza maradt az azóta már alkotó körré szerveződött fiatalok csoportjának. Így van az, hogy az ország más megyéit követve, most Békés is felzárkózhatott az irodalmi életünkbe -új színeket hozó fiatal alkotók verseit, novelláit, közreadó antológiáit gondozó többi tájhoz.” Ennek az antológiának értékét elsősorban hasznosságában látom. Innen, az ország északi részéből ugyan nem tudom megítélni, menynyire teljes a válogatás békési szempontból. Mindenesetre, gazdag lehet, hiszen tizenöt fiatal költőt és prózaírót mutat be. Nagyon helyes válogatási elv, hogy elszármazottakat is, a szűkebb haza — a dajkáló táj — így önmagát is, fiait is gazdagítja. Olyan érzelmi szálak ezek, amelyek láthatatlanok, de el - szakíthatatlanok. Egyúttal „nyitást” is jelent ez országra, világra. Az antológia gazdagsága számomra ott jelent hátrányt, hogy egy szerzőtől csupán egy novellát, vagy pár verset olvashatok, tehát a benne szereplő fiatalok egyéni törekvéseiről viszonylag keveset tudok meg. (Ez Békésben valószínűleg nem annyira hátrány, hiszen e költők, írók, ott korábbi publikációk Étlapján Ismertebbek.) Én szívesebben olvastam volna kevesebb szerzőtől több művet. A másik antológia a Dajkáló táj. Ez a kötet az „Űj Aurora gondozásában, a Békéscsabai városi Tanács Végrehajtó Bizottsága kiadásában jelent meg. A kettő közül ez számomra a maradandóbb hatású békési könyv. Elsősorban Szabó Pál nagy bölcsességgel irt vallomásainak közölt részletei miatt (öregnek lenni). E vallomásokban az Író az emberi lét, a hit álapkérdéseire próbál választ adni annyi rhélység- gel és olyan forrósággal, amely az olvasót is nemesebbé teszi. Dér Endre Dajkáló táj; Filadelfi Mihály A szavak udvarát kutatom; Fábián Zoltán Mint a mesében' című írásai a prózakötet értékei közé tartoznak. Az antológiában tíz író szerepel. A két színvonalas köntösű könyv után érdeklődéssel várjuk az idei újabb békési könyveket. (Békéscsaba, 1978.) £óth Elemér
