Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)

1979-04-26 / 97. szám

Kádár János látogaiása Angyalföldön Ünnepre készül a nagy múltú városnegyed Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára — Méhes Lajosnak, a Központi Bizottság tagjának, a budapesti pártbizottság el­ső titkárának társaságában — a közelgő május 1-e, a munka ünnepe alkalmából csütörtö­kön ellátogatott Angyalföld­re. A vendégeket a XIII. ke­rületi pártbizottság székházá­ban a párt- és tanácsi veze­tők fogadták. Kovács Károly, a kerületi pártbizottság első titkára tájékoztatást adott a kerület gyárainak, üzemeinek életéről, a munkáskollektívák eredményeiről, és Angyalföld dolgozóinak május 1-i ünnepi felkészüléséről. A látogatás a 38-as számú országgyűlési választókerület­ben folytatódott, ahol a házi­gazdák Kádár Jánost, mint képviselőjüket is, a Gyöngyö­si út környéki házsorokhoz kalauzolták. "Felkereste a Ba­bér utcai 100 személyes óvo­dát, majd az új lakótelep építkezését szemlélte meg. A Gyöngyösi útba torkolló utcák városképe — néhány magaso­dó házzal — azt jelzi: a ke­rület itteni részén is megúju­lás kezdődik —, lebontják a régi épületeket, amelyek he­lyén újakat emelnek. A ter­vek ígéretes fejlődést tükröz­nek: Angyalföldön az eszten­dő végéig 2000 új otthont hoz­nak tető alá, amelyből csak­nem. hatszáz munkáslakás-épí- tési akcióban valósul meg. A megtekintett Faludi utcai két magasház is vállalati támoga­tással készült, 128 hajógyári munkáscsaládnak. Az itt lakó Répa László, a hajó- és da­rugyár csőszerelője új ottho­nukba invitálta Kádár Jánost. A családias légkörben a ven­dégek és a vendéglátók a két­gyermekes fiatal munkáscsa­lád életéről, mindennapjairól beszélgettek. Ezt követően a Központi Bizottság első titkára fölke­reste a kiváló ■ vállalat címet most elnyert hajó- és daru- gyárat, ahol Katona Lajos, a pártbizottság titkára és Szép János vezérigazgató kö­szöntötte. A gyár párt-, gaz­dasági és tömegszervezeti ve­zetőivel, a szocialista brigá­dok képviselőivel folytatott közvetlen hangulatú eszme­cserén Kádár János tájékoz­tatót hallgatott meg a tízezer fős kollektíva eredményeiről. Az idén .több mint 4 milliárd forint termelési értéket létre­hozó gyár hajói és úszódarui iránt Európában és a konti­nensen túl egyaránt nagy a kereslet. Bizonyítja ezt, hogy exportjuk évről évre nő. A gyárban az idén technológia" rekonstrukció kezdődi" amelynek megvalósításává, egyidejűleg a belső tartalé­kok feltárásával is igyekez­nek eleget tenni a növekvő feladatoknak. Jobb, hatéko­nyabb munkát tűztek célul, mert — amint a helyi veze­tők hangsúlyozták — a kö­vetkező években csak így tudják maradéktalanul vég­rehajtani a cselekvési prog­ramot, amelyet a Központi Bizottság határozatai alapján készítettek. Kádár János ezután a KGM és a vasasszakszervezet okle­velével kitüntetett Láng Gép­gyárba látogatott, útja a tur­binák szereldéjébe vezetett. Szabó István, a pártbizottság titkára és a vezérigazgató örömmel számolt be arról, hogy az elmúlt hónapokban fejeződött be a gépgyári fej­lesztés. Űj, nagy teljesítményű gépsort, helyeztek üzembe, amellyel az eddiginél hatéko­nyabb termelést érnek el. A csarnokban Kádár János nagy érdeklődéssel szemlélte a munkafolyamatokat és az itt dolgozók tevékenységét. A velük folytatott beszélgetés alapján meggyőződését fe­jezte ki, hogy a közelmúltban elhatározott fejlesztést, a ne­hézvegyipari készülékek üzemrészének megvalósítását sikerrel oldják meg. Kádár János gépgyári látogatását az ..Űiító” Szocialista Brigád nap­lójába jegyzett sorai őrzik. A Központi Bizottság első titká­ra ezután a gyári vezetőkkel és a munkáskollektíva képvi­selőivel találkpzott. Kádár János Angyalföld mindkét nagy múltú gyárá­ban átadta a Központi Bi­zottság üdvözletét, gratulált a kitüntetésekhez, kifejezte el­ismerését a jól végzett mun­káért és további sok sikert kívánt. Szólt azokról a tenni­valókról, amelyek a kerület gyáraiban, üzemeiben a dol­gozó kollektívákra is nagyobb feladatokat rónak. ‘ Hangsú­lyozta: a kitűzött célok csak akkor érhetők el, ha a mun­kahelyeken — ki-ki saját posztján — komolyabban, fe­gyelmezettebben dolgoznak, mert szigorúbbak a követel­mények. Kifejezte meggyőző­dését, hogy az ország előtt álló feladatok teljesítésében, a XI. pártkongresszus határoza­tainak végrehajtásában a párt a jövőben is számíthat An­gyalföld munkásaira, dolgo­zóira, akik ugyanúgy, mint eddig, a jövőben is eleget tesznek kötelességüknek. (MTI) OHP-tormánypropm Giscard d’Estaing Moszkvában Csütörtökön délután Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének meghívására hiva­talos munkalátogatásra Moszkvába érkezett Valéry GiáCard d’Estaing, a Francia Köztársaság elnöke, akit Lé- onyid Brezsnyev és a szovjet állam más vezetői fogadtak a repülőtéren. Az 1966-ban De Gaulle lá­togatásával kezdődött szov­jet-francia csúcstalálkozók sorában Giscard jelenlegi moszkvai útja már a tizedik. A két állam vezetői legutóbb 1977 júniusában Párizsban folytattak egymással megbe­szélést. Az akkori találkozón * a többi között közös állásfog­lalás született az enyhülésről, s a két államfő nagy fontos­ságú kétoldalú megállapodá­sokat is aláírt, egyebek kö­zött arról, hogy 1979 végéig az 1973-ös szint háromszoro­sára növelik a Szovjetunió és Franciaország kereskedelmi forgalmát, növelik a közvet­len kooperációt. A jelenlegi megbeszélések során Brezs­nyev és Giscard már az 1990- ig terjedő szovjet—francia gazdasági együttműködésről ír alá elvi megállapodást és eszmecserét folytat a gazda­sági együttműködés számos más kérdéséről is. Leonyid Brezsnyev és Va­léry Giscard d’Estaing moszk­vai tárgyalásainak legfonto­sabb eleme a nemzetközi helyzetről, a két országnak a nemzetközi életben, az eny­hülés érdekében kifejtett kö­zös erőfeszítéseiről, a leszere­lés problémájáról és a nem­zetközi helyzet más időszerű kérdéseiről folytatandó meg­beszéléseinek sorozata lesz. A Francia Köztársaság el­nökét katonai díszpompával fogadták a szovjet főváros re­pülőterén, ahol sokan sereg­lettek össze köszöntésére. A francia államfő különrepülő- gépe néhány perccel • hat óra előtt szállt le a francia és szovjet zászlókkal díszített Simó Endre, az MTI tudósí- kön jóváhagyta a párt prog- tója jelenti: - ramiát a június 3-i rendkívü­" Az Olasz Kommunista Párt Ü választással kapcsolatban és Központi Bizottsága csütörtö- összeállította a képviselőjelöl­i tek listáját. A programot má­jus 2-án, a választási kam­pány megnyitásának előesté­jén hozzák nyilvánosságra sajtóértekezlet keretében. Achille Occhetto, az OKP vezetőségi taeja a választás­sal kapcsolatban a központi bizottság elé terjesztett jelen­tésében elmondta, hogy ezút­tal nem „választási progra­mot” dolgoztak ki, hanem kormányprogramot: olyan do­kumentumot, amelyben meg­fogalmazták. mit tennének a kommunisták, ha más demok­ratikus erőkkel- együtt kor­mányra kerülnének. Occhetto leszögezte: az OKP-nak nem áll szándéká­ban belépni „a . hatalom régi vezérlőtermébe” anélkül, hogy előzőleg ne változtatnák azt meg. A kommunisták szi­lárdan hisznek abban, hogy a dolgozó osztályoknak és a né­pi tömegeknek részt kell ven­niük az ország irányításában, — hangoztatta. Occhetto az Olasz Köztársa­ság sorsa szempontjából lét- fontosságúnak nevezte a ter­rorizmus elleni harc sikeres megvívását Vnukovói repülőtéren. Valéry Giscard d’Estaing fogadására megjelent Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin kormányfő és Andrej Gromiko külügy­miniszter, valamint több más szovjet vezető. A francia köz- társasági elnök kíséretében érkezett Moszkvába Jean Francois-Poncet külügymi­niszter, René Monory gazda­sági miniszter és Jean Fran­cois Deniau külkereskedelmi miniszter. A repülőgép lépcsőjénél Le­onyid Brezsnyev, Alekszej Ko­szigin és Andrej Gromiko üd­vözölték Giscard d’Estaing-t, aki a tiszteletére felsorakozott díszalakulat parancsnokénak jelentése, a francia és a szov­jet himnusz elhangzása után Leonyid Brezsnyev társaságé­ban ellépett a díszalakulat előtt. Leonyid Brezsnyev és Giscard d’Estaing első meg­beszélésére a mai napon kerül sor. Leonyid Brezsnyev va­csorát adott a francia állam­fő tiszteletére. (MTI) Egy éve már, hogy Afga- Afganisztán egy eve nisztánban új történelem for­málásához kezdtek: 1978. áp­Tervek és küzdelmek rilis 27-én kiáltották ki az Afganisztáni Demokratikus Köztársaságot, célul tűzve ki a félfeudális ország átalakí­tását. A hatalomra került Af- gán Népi Demokíatikuo Párt Qiapj/lvg az ej nem kötele- tették, illetve névleges ösz- es államfővé kinevezett ve- zettsé t s az aktiv semie- szegűre csökkentették az ed- z,tő,e. Nur_ Mohammed Taraki gességet tették. dig komoly terhet jelentő n gazoknak a haladó refor- Enn^lb‘M is látszik; több menyasszonypénzt és tiltják a minak haladéktalan végre- nemzedékre varo, megfeszített gyermekhazassagot. Megkez- ffitósát, amelyeket a meg- munka szükséges a társada- dődött a szakszervezetek lét­buktatott államfő, Daud hosz- lom átalakításának, az élet- rehozasa is szú éveken át csak ígért. £ I Aff "1S*tar! edd'S « tá' tahoz. Az eltelt egy év e maszkodott es a jövőben is Első helyen a földreform tevékenység kezdetét jelenti számíthat a szocialista orszá- szerepelt: a lakosság 85—90 csupán, amelyet ráadásul a gok támogatására, — így százaléka a mezőgazdaságban korlátozott erőforrásoknak, a mindenekelőtt azokra a szov- dolgozik, a családok egyhar- múlt visszahúzó szokásainak jet szakértőkre, akik az mádénak viszont talpalatnyi kolonca nehezít. Annál érté- egészségügyi és oktatási há- íöldie sincs. A nem kapitális- kesebbek azok az eredmények, lózattzm dolgoznak, vagy a ta fejlődés jegyében határoz- amelyeket mégis sikerült el- tervezésben segítenek. A tak a független népgazdaság érni. Az ország számos körze- Szovjetuniónak az új kabuli létrehozásáról, az iparosítás- tében hozzákezdtek a föld- vezetéssel vállalt , szolidaritá- ról, a közélet demokratizáló- osztáshoz:, a maximumként sát jelezte az a barátsági, jó­sáról. Széles körű munkába kijelölt 30 dzserib (6 hektár) szomszédsági és együttműkö- kezdtelc az analfabétizmus fölötti többletföldet a sze- dési szerződés, amelyet a két felszámolására. (A 16 milliós gényparasztoknak és a feles- ország szoros kapcsolatainak országban a lakosság több bérlőknek adják. Ugyanakkor kifejezéseképpen e/ múlt év mint 90 százaléka írástudat- védik a kistulajdont és ősz- decemberében kötöttek, lant) A nemzetiségi problé- tönzik ~a szövetkezetek meg- Az afganisztáni változások mákat demokratikus eszkö- alakítását. Kötelezővé tették kiváltották az ellenforradalmi ^’eke! akarják megoldani, s az oktatást a 7 éven _ felüli erők ellenállását, hiind az Afganisztán külpolitikájának gyerekek számára. Megszün- országon belül, mind a hatá- „ rokon túl. MÚGRAD - 1979. április 27., péntek A tradíciók védelmének jel­szavával fellépő reakciós vul: lási vezetők nem kis szerepet játszanak az utóbbi időben megszaporodott összecsapások szervezésében. A törzsek lázadásai mögött veszélyes összefogás rejlik: a mullahok mellett a régi arisz­tokrácia és a gazdag földbir­tokosok képviselői is nyíltan hirdetik szándékukat: az ate- istánák titulált népi rend­szer megdöntését. Fontos kérdés a szomszédos országok szerepe is: Pakisztán és Irán száróos jelentés sze­rint a menekülttáborok fenn­tartásával és katonai kikép­zéssel segíti a Taraki-kor- mány ellenfeleit. Kevésbé tisztázott, de hasonló Kína te­vékenysége is. A kabuli vezetés határozott intézkedésekkel felelt az el­ért eredményeket fenyegető veszélyekre: el vannak szán­va az ellenforradalmi meg­mozdulások elfojtására és visszautasítanak minden­féle beavatkozást az ország belügyeibe. A Szovjetunió több alkalommal is rámuta­tott állásfoglalásaiban: a de­mokratikus Afganisztán elle­ni lépések a politikailag amúgy is rendkívül ingatag kyzép-ázsiai térség egészének békéjét és nyugalmiét fenye­getik. / t s Szegő Gábor Fokozódik a brit választási kampány Patak Károly és László Ba­lázs, az MTI tudósítói jelen­tik: % A két nagy párt esélyeinek kiegyenlítődését mutató köz* vélemény-kutatások hirtelen új lendületet adtak a témái­ból már kifogyó és lankadó brit választási kampánynak. A konzervatív főhadiszálláson nő az idegesség, hogy a munkás­párt sikeresen kelt bizalmat­lanságot legfőbb választási adujuk, az adócsökkentés el­len és az erősödő liberálisok sok kerületben megfoszthat­ják őket a győzelemtől. A tő­ke viszont még bizonyosra veszi a toryk sikerét, ezt .feje­zi ki a londoni tőzsdén a ve­zető részvények átlagárfolya­mának új csúcspontja is. A fogadóirodák is a konzervatí­vok győzelmére teszik tétjei­ket. A munkáspárt egyik ag­godalma, hogy a nők körében továbbra is a konzervatívok látszanak vonzóbbnak. A to­ryk nem csekély hosszússágá­ra Enoch Powell a pártból ki­űzött, de még mindig tekinté­lyes fajgyűlölő politikus meg­ismételte 1974-es felhívását a konzervatív szavazókhoz, vok­soljanak inkább a munkás­pártra, ha meg akarják fékez­ni az inflációt. A toryk azzal reagáltak a bizonytalanságra, hogy az adócsökkentések helyett át­kapcsoltak a szívükhöz legkö­zelebb álló témára, a bűnözés letörésére. Thatcher asszony egy rádiónyilatkozatában ki­jelentette, mély meggyőződé­se, hogy vissza kell állítani a halálbüntetést. A másik támadási vonal a veszedelmesen balra tartó, po­tenciálisan szélsőséges mun­káspárt rémképének felidézé­se. amivel a jól fél évszázada minden kampányban megpró­bálkoztak a toryk. Thatcher asszony Edinburghban arról szónokolt, hogy választások: idején mindig gondosan laka­tot tesznek a szélsőségesek, mint pl. Tonny Benn energia­gazdálkodási miniszter szájá­ra, hogy azután kormányra kerülve előjöjjön a „telivér szocializmus, a kollektívizmus, a mindenható állam réme”. E beállítás szerint a mérsékelt Callaghan, meg a munkáspárt kiáltványa csak fedőnév egy „totalitárius ösztönű” pártnak, amelyet Callaghan egyre ne­hezebben tud kézben tartani. A Labour sem marad adós a válasszal. Midlandi beszédé­ben Callaghan megjósolta, hogy a konzervatív pártban „hamarosan lázadás tör ki” a mai jobboldali vezetőség el­len. David Steel liberális vezér megvetően beszélt a két nagy párt „megvesztegetési hadjá­ratáról”, amely sérti az em­berek intelligenciáját. Brown a SALT-ról Aláírás : napok, hetek kérdése Harold Brown amerikai hadügyminiszter szerdai saj­tóértekezletén kijelentette: Carter elnökhöz hasonlóan ő is meg van győződve arról, hogy a SALT—II. egyezmény tiszteletben tartását az Egye­sült Államok kellően képes majd ellenőrizni. Mint isme­retes, a SALT szenátusbeli el­lenzői azzal érvelnek, hogy az ellenőrzés problematikus vol­te miatt nem tanácsos aláír­ni az egyezményt. A NATO nukleáris tervező­csoportjának Homestead légi­támaszponton lezajlott ta­nácskozása után tartott sajtód értekezleten Brown meglehe­tősen ingerült hangon cáfolta azokat a kongresszusi váda­kat, hogy félretájékoztatták az amerikai közvéleményt a megkötendő egyezmény vég­rehajtásának ellenőrzését il­letően. A hadügyminiszter nem volt hajlandó azonban nyil­vános jóslatokba bocsátkozni arról, mikor lesz aláírásra kész a SALT—II. Hírek sze­rint azonban a zártkörű ta­nácskozás részvevői előtt ki­jelentette, hogy az immár „napok, vagy hetek kérdése”. Tűzharc Dél-Li hanoiiban A dél-libanoni jobboldali milíciák és az őket támogató izraeli fegyveres erők szerdá­ról csütörtökre virradóan is­mét megszegték az alig né­hány órával korábban ENSZ- közvetítéssel létrejött tűzszü­netet — jelentették a helyszí­nen tartózkodó sajtótudósítók. A jobboldali erők Mardzsa- jun helységben állomásozó tü­zérsége csütörtökön hajnalban lőtte a határtérség keleti ré­szén fekvő Haszbaja falui. A támadás következtében hat polgári személy megsebesült, három fiáz és a falu villany­hálózata megsérült. Izraeli tüzérségi ’ támadás érte a Kaukaba közelében ál­lomásozó ENSZ békefenntar­tó erők nepáli egységét. Több ENSZ-katona megsebesült. Az ellenséges akció nyomán ri­adókészültségbe helyezték a Kaukaba közelében állomáso­zó békefenntartó erőket és az ott tartózkodó libanoni csa­pategységeket is. Csütörtökön megkezdték az Egyesült Arab Emírségek az arabközi békefenntartó erők keretében Libanonban tartóz­kodó hétszáz fős csapategysé­gének hazaszállítását. Mivel a dél-jemeni, szudáni és szaúd- arábiai katonákat már koráb­ban visszarendelték Libanon­ból, az arabközi erők kereté­ben csak szíriai csapatok ma­radtak. (MTI) Jacob óv az illúzióktól Jacob Javits amerikai köz­társaságpárti szenátor arra szólította fel az amerikaiakat, hogy vessenek véget a túlzott örömmámornak, amelyet a Kína és az Egyesült Államok közötti diplomáciai kapcsola­tok felvétele keltett. A szenátor, aki a napokban tért haza Kínából, ahol több vezetővel — köztük Teng Hsziao-ping miniszterelnök­helyettessel — tárgyalt, sajtó- konferencián számolt be Pe- kingben szerzett benyomásai­ról. A szenátor arra szólította fel az amerikaiakat, hogy ne tápláljanak semmiféle illúziót Kína belső helyzetét, vala­mint a pekingi vezetés bél­és külpolitikáját illetően. Tu­datában kell lennünk — mon­dotta Javits —, hogy a kap­csolatok rendezése csupán le­hetőséget teremt az Egyesült Államoknak arra, hogy pár­beszédet kezdjen a világ egyik legnagyobb országával, és bi­zonyos gazdasági, valamint kereskedelmi előnyökhöz jus­son. Sajtókonferenciáján Javits szenátor ellenezte az Egyesült Államok és a Kínai Népköz- társaság közötti katonai együttműködést. Különösen a? ellen emelt szót, hogy Kína területén amerikai támasz­pontokat létesítsenek a szov­jet rakétakísérletek megfi­gyelésére.

Next

/
Thumbnails
Contents