Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-21 / 93. szám
h .' Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRÁD XXXV.. ÉVF., 93. SZÁM ARA: 1,60 FORINT 1979. ÁPRILIS 22., VASÁRNAP Országos előkészületek a béke- és barátsági hónapra Salgótarjánban leszerelési aktíva A városokban és a falvakban, a gyárakban és az iskolákban a társadalom legkülönbözőbb rétegei készülnek ezekben a napokban politikai közéletünk hagyományosan nagy tavaszi akciójára, a béke- és barátsági hónapra. Az akció céljáról Kovács Béla, az Országos Béketanács főtitkára nyilatkozatot adott a Magyar Távirati Iroda munkatársának. — Azt szeretnénk, hogy a május 7-én induló rendezvénysorozat — az elmúlt évekhez hasonlóan — az idén is a magyar társadalom békevágyának nagy demonstrációja legyen. A fasizmus felett aratott győzelem évfordulójához kapcsolódó megemlékezések jó alkalmat kínálnak arra, hogy lakosságunkkal ismét megvitassuk a mai életünket és a jövőt egyaránt meghatározó legfontosabb kül- és belpolitikai kérdéseket. A béke- és szolidaritási gyűlésekre, a külpolitikai fórumokra, a tudományos előadásokra és a rétegtalálkozókra 1979-ben is több százezer résztvevőt várunk. Az eszmecseréken széles körben vitathatjuk meg korunk egyik fő kérdését, az enyhülés megszilárdításáért és továbbfejlesztéséért folytatott nemzetközi küzdelem törvényszerűségeit, eredményeit. — Az Országos Béketanács leszerelési bizottsága számos megyében leszerelési akciókra, fórumokra invitálja a lakosságot. Salgótarjánban a Természettudományos Ismeretterjesztő Társulattal karöltve leszerelési aktívát tartunk a fegyverkezési hajsza elleni küzdelem társadalmi és módszertani kérdéseiről. A baráti országokból májusban hazánkba érkező vendégek a megyeközpontokban és nagyvárosokban megrendezendő barátsági heteken, napokon találkoznak a szocialista brigádokkal, a szövetkezeti mozgalom képviselőivel, valamint értelmiségiekkel. A főtitkár a továbbiakban rámutatott: — A kínai agresszió sújtotta Vietnam melletti szolidaritással, valamint más népek forradalmi ügye melletti hitvallással társadalmunk a közelmúltban is többször ta-> nújelét adta annak, hogy cselekvőén támogatja a párt és a kormány következetes békepolitikáját. A májusi szolidaritási gyűléseken, a lakó- és munkahelyi, valamint az iskolai találkozókon, mindenekelőtt a kínai agresszió következményeinek felszámolásáról, az indokínai népek melletti szolidaritás további erősítésekről lesz szó. A béke- és barátsági hónap során megemlékezünk a nemzetközi békemozgalom zászlóbontásának 30. évfordulójáról, ismertetjük a BVT április 25—26-án Prágában megtartandó elnökségi ülésének dokumentumait. A tavaszi akció záróakkordjaként méltatjuk majd a magyar békemozgalom három évtizedének eredményeit is. A béke- és barátsági hónapot is fel kívánjuk használni a nemzetközi gyermekév hazái programjának gazdagítására. — A béke építése és védelme természetes érzés a magyar emberekben. Ehhez az érzéshez adnak az előadások, a viták újabb adalékot arról a történelmi fejlődésről, amely a milliókat megsemmisítő és megrokkantó fasizmustól az általános és tartós békéért küzdő haladó v erőket összefogásáig ível. Az országhatárainkon innen és túli változások értése nemcsak a háború, hanem a fegyverkezés, a népek kizsákmányolásán mesterkedők elé is „nemet” állít. A hazai és a nemzetközi békemozgalom hatását, erejét ez a tudatos harc növeli igazán — mondotta befejezésül Kovács Béla. Lakásépítés, nőpolitika, beruházások Szociális tervek három üzemben Salgótarjánban a 2. számú Volán telephelyén az 1979-es évben 16 millió forintot fordítanak munkavédelmi és 6,6 millió forintot szociális célokra. Lomsták Elemémé munkavédelmi és szociálpolitikai csoportvezető elmondása szerint kiemelkedő jelentősége van a balassagyarmati új for- galm i -m űszaki telephely átadásának — erre az eseményre április 27-én kerül sor —, mivel 600 dolgozó kerül jobb körülmények közé. A vállalat szociális tervében lényeges szerep jut a kiemelt beruházásként kezelt új ipari tanuló tanműhely építésének, ami 22 millió forintba kerül majd, és idén 8 milliót szeretnének felhasználni a tervezett összegből. A nehéz fizikai munka megkönnyítése érdekében több rakodógépet és emelővillás targoncát vásárolnak, körülbelül 1 millió 200 ezer forint értékben- Ezenkívül 800 ezer forintot szánnak a mun- káslaitoás-építési akcióra — ez körülbelül 12—13 családot érint —, és 20 százalékkal emelték a tömegsport és a minőségi sport céljaira fordítható pénzösszeget is. * Á salgótarjáni öblösüveggyárban kiemelt helyen szerepel a nők helyzetének további javítása, szakmai, politikai képzésük és továbbképzésük tökéletesítése, a gyermekek elhelyezésének segítése és a várandós kismamák gólyaüzemének folyamatos működtetése. Gondot fordítanak a pályakezdő fiatalok beilleszkedésének elősegítésére, anyagi és erkölcsi megbecsülésére és a munkásszállón lakók életkörülményeire is. Garai Imre, a szakszervezeti bizottság titkárhelyettese tájékoztatása szerint a gyári egészségügyi ellátást fogorvosi szakrendelés bevezetésével is szeretnék bővíteni, tovább korszerűsítik az elsősegély- nyújtó szervezetet és növelik a csökkent munkaképességű dolgozókkal betölthető munkahelyek számát. #• A Nógrád megyei Sütőipari Vállalat 16 üzemében, 2 telephelyén, 20 szakboltjában és 2 inozgóboltjában — a januári adatok szerint —, 564 fő dolgozik. Mivel élelmiszerrel kerülnek közvetlen kapcsolatba, ezért érthető, hogy a legfontosabb feladat a higiénia betartása, a szociális helyiségek modernizálása, raktárak és rekeszmosók építése, valamint az étkeztetés színvonalának javítása. A szakszervezeti bizottság titkára, Gyüre Tibor azt is elmondta, hogy idén komplex vizsgálatot indítanak valamennyi munkahelyen — zajszint-, hőmérsékletmérés, egyéb káros hatások feltérképezése —, mivel szeretnék csökkenteni az emberek egészségét veszélyeztető körülményeket. Ezenkívül szocialista szerződést kötöttek aNOTÉV- vel a baglyasi új süteményesüzem kivitelezésére. Ez a beruházás — a cölöpözés és az alapozás már elkezdődött —, előreláthatóan 1980 decemberére készül elés 64millió forintba kerül. Megújul és megszépül Salgótarján vén őrzője, a Kálvária-hegy. Keleti lejtőjét szépen kitakarították a gaztól, a sok esztendőt szolgáló fáktól. Nekünk, akik szerettük, úgy ahogyan láttuk kedves volt, de sajnos idejét múlta már. Épül a patakparti új lakótelep, amelyhez méltó lesz a Kálvária is, ahol a város legújabb parkja, Béke és barátság néven lép be Salgótarján újkori életébe. Képünkön Szeles Bertalan kerületvezető erdész irányítása mellett a park sétányát alakítják ki Csirke Ferenc szocialista brigádjának tagjai. — kulcsár-fotó — Megkezdődtek az előkészületek május 1. méltó megünneplésére Ünnepi felvonulások — Majálisok — Új létesítmények átadása a megyében Ma már megyeszerte Iá- nemzetközi gyermekév gon- körzetközpontokban, Nagy- zas készülődés folyik május dolatának terjesztése, a mun- orosziban, Nőtincsen, Nézsán, elseje, a proletár intemacio- káshagyományok ápolása, a Romhányban és Tereskén a nalizmus nagy ünnepének majálisok szervezése. fiatalok részvételével sportméltó köszöntésére. Az üzemekben, intézményekben készülnek a dekorációk, ismét zászlódíszbe öltöznek a városok, falvak utcái, közterei, az intézmények, a lakóépületek. Ezen az ünnepen megyénk dolgozói a felvonulóin részére felszeA pásztói járásban Kálión,' tíz órakor kezdődik az ünnepségsorozat. Lőtér átadására is sor kerül, majd vidám Hressnyev Lenin-díjas Az irodalmi, művészeti és épitőművészeti Lenin- és Állami dijak Bizottságának indítványára az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány Lenin-díjban részesítette Leonyld Brezsnycvet, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét a Malaja Zemlja (Kis- föld), a Vozrozsgyenyije (Újjászületés), valamint a Celina (Szűzföld) című könyveiért, továbbá fáradhatatlan békeharcáért. Á színpad egyszerű, vörös drapériás dekorációja közül elsőként Bartók Béla arcképe ragadja meg a figyelmünket. A művész okos, tiszta, emberséges tekintetével néz ránk. Arcképe mellett felirat: Vezéreszmém: a népek testvérré válásának eszméje. Ez a gondolat, élet- és művészi elv határozta meg Bartók Béla egész életét, zeneszerzői, zenepedagógusi, népzenegyűjtői tevékenységét. Négy évvel ezelőtt emlékének, szellemének élesztésére kezdeményezte a Nagybátonyi nagyközségi Tanács, a Bartók Béla Általános Iskola és a Bányász Művelődési Ház, hogy kétévenként, hagyománnyá téve, megrendezi a Bartók Béla ifjúsági kórustalálkozót. Az idén harmadik alkalommal találkoztak Nagybátony- ban, a Bányász Művelődési Házban az úttörőénekesek. A szombat délelőtt tíz órakor kezdődő találkozó vendégeit Gyenes Lászlóné, a nagybátonyi Bartók Béla ÁlMindezek figyelembevéte- rendezvényekre is sor kerülj lével határozta meg a ten- Diósjenőn április 29-én dél- nivalókat a salgótarjáni vá- előtt ünnepélyesen átadják rosi pártbizottság az ünnep- rendeltetésének a csaknem öt- ség lebonyolítására. A prog- millió forintos költséggel meg- ram szerint a nemzetközi épült új egészségügyi létesít-' munkásosztály nagy ünnepé- ményt. Az impozáns, a falu nek reggelén a város két fú- képét nagyban emelő. mosókon, a megemlékezéseken vószenekara zenés ébresztő- dern, kétszintes épületben kap bizonyítani kívánják, hogy vei köszönti a megyeszékhely helyet az orvosi, a fogorvosi eredményesen dolgoznak a lakosságát. Tíz órakor három rendelő és a gyógyszertár, párt XI. kongresszusa határo- robbantással adnak jelt az Emeleti szintjén pedig az zatainak végrehajtásáért, az ünnepi felvonulás kezdetére, dolgozó szakemberek V. ötéves terv negyedik évé- amelyet a két zenekar együt- építettek korszerűen nek sikeres, gazdaságos telje- tes szignálja indít el. Érdé- relt lakásokat, sítéséért, amelyet a munka- kés színfoltja lesz a salgótar- verseny-mozgalom további jáni felvonulásnak a nagyszélesítésével, a minőségi, ha- csoportos óvodások nyitószá- tékonyabb munka, az export- ma, majd az üzemek dolgozóképesebb termékek előállítá- inak színpompás felvonuló- műsor, kulturális és sportsavai kívánják elősegíteni, Bi- sa, köztük a bányászok két- programok szórakoztatják az zonyítják május elsején a ezer fős képviselete, akik ünneplőket. Gazdagnak ígér- közgondolkodás szocialista vo- között kétszáz új egyenruhás kezik a palotási a bujáki és násainak fejlesztését, transz- bányász található majd meg. szurdokpüspöki program, ahol parenseken és demonstráció- A felvonulást ifjúsági záró- ugyancsak kulturális és sport- kon mutatják be pártunk kö- kép, kulturális és sportese- rendezvények tarkítják az ün- vetkezetes munkáspolitiká- mény zárja majd. Ezt köve- ját, a munkásosztály nemzet- tőén üzemi majálisokra, műközi összefogásának jelentő- sorokra kerül sor a megye- ségét, bemutatják a Szovjet- székhelyen, unió Kommunista Pártjának Megkezdődtek az előkészü- a békéért, a társadalmi hala- letek a rétsági járásban is. dásért vívott harcát. De he- A munka ünnepén Tolmácson lyet kap a demonstrációban a színes majálist tartanak és a majálison fővárosi művészek szórakoztatják Pásztó lakosságát. A balassagyarmati járás-- ban a legtöbb helyen már április 30-án este ünnepi nagygyűlést rendeznek. Kiemeli rendezvényre Szécsénybenl és Bercelen kerül sor. Szé- csényben a felvonulást követően a várkertben szervezik az ünnepi nagygyűlést, ahol dr. Hütter Csaba országgyűlé- képviselő méltatja az ünnepi sorozatot. A járási székhelyen, Pásztón felvonulással kezdődik az ünnepség, majd az ifjúsági parkban Zeke László, a nagyközségi pártbizottság titkára méltatja • az ünnepet. A délutáni vidám Harmadszor Nagybátonyban Ifjúsági kórustalálkozó Bartók Béla emlékére talános Iskola igazgatója köszöntötte. Az összegyűlt énekkarok Nagy Péter és Szilágyi László tanárok vezényletével Balázs Árpád két úttörőtémájú szerzeményét énekelték el közösen, majd Kovács Tibor, a Magyar Úttörők Országos Szövetsége, Nógrád megyei tanúságot az előző időszakhoz képest. Különösen fejlődött a nagybátonyi és a pásztói Dózsa György Általános Iskola együttese. Az évek óta megszokott elismerésre méltó teljesítményt produkálta az érsekvadkerti énekkar, megfelelően képviseltette magát a elnökségének elnöke mondott salgótarjáni Budapesti úti, vabeszédet. A mai napon — szólt többek között — Bartók Bélára emlékezünk. A nagy magyar zeneszerzőre, zenepedagógusra, az emberre, ki megőrizte és fennen hirdette az emberi szellem, az alkotás, a művészet tisztaságát, abban az időben, mikor „az ember úgy elaljasult”, s személyes példájával igazolta József Attila szavait: ember volt az embertelenségben. A színvonalas, bizonyos szempontból megyénk általános iskolai kórusmozgalmát reprezentáló találkozón a versenyprogramban öt, ezt követően — szórakoztatásképpen — négy kórus mutatta be produkcióját. Az énekkarok bemutatói fejlődésről tesznek lamint a Mártírok úti Általá nos Iskola kórusa. A Nagybátonyi nagyközségi Tanács vándorserlegét és a megyei úttörőelnökség tárgyjutalmát megérdemelten nyerte el az utóbbi énekkar. A járási úttörőelnökség díját az érsek- vadkertiek, a József Attila megyei Művelődési Központét a Budapesti útiak, a Bányász Művelődési Házét a nagybáto- nyiak nyerték. A megyei tanács ifjúsági titkárának lemezajándékát a találkozón meghívottként résztvevő kórusok kapták; a karancslapuj- tői kamarakórus, a nagybátonyi kisdobosok, a nagybátonyi szakmunkásképző fiataljai és a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium kórusa. sí nép jelentőségét. Bercelen kiskörzeti jelleggel felvonulással kezdődik az ünnepség. A nagygyűlés szónoka dr. Győri Sándor, a balassagyarmati járási hivatal elnöke. Az ünnepi köszöntő elhangzása után a helyi Hazafias Népfront elnöke „Társadalmi munkáért érdemérmet” adományoz azoknak a nógrádkö- vesdi és berceli dolgozóknak, akik a legtöbb társadalmi- munkát végezték a két községben. A nagylóci művelődési otthon szervezésében ké- zimunkaszakkör-ki állítást rendeznek, ahol a szakkör által készített munkák eladási összegét a nemzetközi gyermeksegélyalap javára fizetik be. Gazdagnak ígérkezik a balassagyarmati városi program is, ahol a város párt-, állami és társadalmi vezetői egész napos szórakozásról gondoskodnak.