Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-03 / 78. szám
A szorospataki aknaüzem részére bányai szállítószalagot készítenek a Nógrádi Szénbányák Vállalat nagybátonyi gépüzemének bányászati mechanikai részlegében. A két darab hatvan méter hosszúságú szállítószalag első darabját most készíti a Szabadság — többszörös aranykoszorús — Szocialista Brigád. A képen Péter Szabó Mihály, Pende- rik László brigádvezető és Bakos János lakatos, a kollektíva tagjai, munka közben. —bábéi felv.— A finisben Optimista-e az építésvezető? — Igen, mert biztos vagyok abban, hogy a tervezett időben megkezdődik a próbaüzem a Romhány . Ill-ban, mert pontosan tudom, hogy addig nekünk, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat idesereglett dolgozóinak mit kell elvégezni, mert ismerem a többi fő- és alvállalkozó tennivalóit, mert tudom, hogy a mai készültségi fok mindenben a július 1-i próbaüzem lehetőségét foglalja magában- Sőt, még azt is elmerem képzelni, hogy a kitűzött határidőnél előbb is megindul, ha még eredményesebb lesz az összefogás — vélekedik Vári László, az új gyár építésének vezetője. Az első pillanatra merésznek tűnő kijelentései méltán válthatnak ki olyasfajta érzést; lám, megint egy újabb ígérettel gazdagodtunk. Bennem is motoszkált ilyenféle gondolatérzés, ezért bizonyításra- kértem fel. Vári László fiatalember, de az itt töltött idő nemcsak tiszteletreméltó eredményeket hozott életében, hanem a jóformán sohasem múló gondok megoldása jó néhány ősz hajszálat is belecsempészett dús, barna hajába. — Átfogó ütemtervet készítettünk —, ami nálunk ott lóg a falon — mutat az Íróasztala mögé- Ebben az összes fő- és alvállalkozó vezetője által egyeztetett és elvállalt feladatok megtalálhatók. Tudjuk kinek, mikor, és milyen munkát kell elvégezni, ki, rhi- kor és kinek ad, illetve ki, kitől kap munkaterületet. Erre az egyezségre dr. Kádár József építésügyi miniszterhelyettes jelenlétében került sor, amikor itt járt Romhány- ban. — Mi történt azóta? — Március 13-án került sor a látogatást követő értékelésre- A FIM-létesítmény központjának főmérnöke kijelentette, hogy mi, a reánk kiszabott részhatáridőket maradéktalanul teljesítettük. Ugyanezeket mondotta a többiekre is. Jóleső érzés volt hallani az egyértelmű értékelést. Mi döntően a gyártócsarnok, a nyersanyagtároló és a malomház munkálataiban voltunk érdekeltek. Ha már ilyen jól sikerült az első futam, önként adódik az újabb kérdés: hogyan tovább? — A következő szakaszban a technológiai berendezések alapozása, a padozat elkészítése. valamint a nyersanyagtároló felépítése várt ránk- Igen, van hozzá elég anyag, létszámhiányra sem panaszkodhatunk. csupán az összetétele nem megfelelő: kevés az ács, a fűtés- és a vasbetonszerelő. Ennek ellenére is elvégezzük a reánk rótt és elvállalt feladatokat. Az ácsigényes munkákra szerződést kötöttünk az Ipoly-menti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulással. Az ő szakembereik egy komplett üzemrészt építenek fel, mint a mi alvállalkozónk. Mivel a gyártócsarnokban sok az ácsmunka, s nekünk pedig csak kilenc ácsunk van, ezért megállapodtunk az Érsekvadkerti Építőipari Szövetkezettel, hogy egyes ácsmunkákat ők végezzenek elDe még így sem oldódik meg minden feladat. Ezért az építésvezető az egyszerűbb ácsmunkákat betanított munkásokkal végezteti el. De még itt sem állhat meg. Néhány esetben szükség lesz szombatonként végzett túlmunkára is. Akárcsak eddig, úgy ezután is a szocialista brigádok segítségére számít, akikkel kéthetente töviről hegyire megbeszéli a kivitelezési feladatokat, a munkavédelemmel kapcsolatos követelményeket, az egyösszegű munkautalványozásnál felmerülő ' kérdéseket, problémákat- Ugyanitt esik szó az újabb részhatáridők betartását elősegítő, arra ösztönző munkaverseny-vállalá- sokról is. — Továbbra Is számítok Tóth József ács. Káposzta István és Szugyeczki Márton kubikusok, Kopplányi István kőműves brigádjaira, akik eddig is szocialista címhez méltóan megértették: nekünk is érdekünk a próbaüzem határidőre történő beindítása — mondja elismeréssel és a brigádok iránt érzett melegséggel a hangjában az építésvezető. Addigra az ide sereglett megyei építőmunkások 200—220 millió forint értékű munkát végeznek el. A naptárba pedig az első kapavágástól az átadásig két és fél évi időszakot jegyeznek majd fel— Optimista vagyok azért is, — veszi vissza a szót az építésvezető, — mert a beruházótól a romhányi gyár vezetőitől eddig is sok segítséget kaptunk. Jól felszerelt tmk-részlegük . rugalmasan megoldotta a munkában tönkrement gépeink gyors javítását. Ezenkívül egy évvel ezelőtt 39 dolgozót adtak kölcsön azzal, hogy az új gyár felépülése után visszaveszik. Tavaly decemberben újabb tíz fővel gyarapodott az átadott dolgozók száma- Ezek főleg lakatosok. Az itt végzett munka eredményeként olyan gyakorlatot szereznek, amit visszakerülve e gyárba, jól tudnak majd hasznosítani napi munkájukban. Beszél getésüAk közben gyakran nyílik az ajtó. Mindannyian Vári Lászlóval szeretnének beszélni- Érthető, mert sok napi operatív feladatot kell megoldania, intézkedéseket tenni, hogy minden a kívánt ütemben történjen. Így hát sietve elköszönök tőle azzal a gondolattal és érzéssel, amit később a gyárvezetői is megerősítettek bennem: indokolt az építésvezető optimizmusa. Jó lenne, ha legközelebb nem az ellenkezőjéről kellene írni. V. K. — Fáradt-e már? — Bizony az. Két évem van még hátra a nyugdíjig, s eny- nyi időt egy cégnél letölteni úgy, hogy se éjjel, se nappal, se ünnep, se vasárnap... hát elegem van már. Ne féljen, én nem csinálok úgy, mint a ferencvárosi állami díjas főnök, a Berendi Tibi barátom. Aki — megírta könyvében a. Moldova elvtárs is — tétlen napjaiban kiül majd a sámlira és onnan nézi a vonatokat.' — Maga hát nem!. — De nem ám. Fejembe nyomok egy rossz kalapot, kiballagok a kis szőlőcskémbe, s úgy elbújok, hogy embert se lássak. — Így vezeti le a negyven év feszültségét? — Ahogy mondja. Nem azért, mert „emberundorom” van: nagyon is szeretem őket, mindent, ami törvényes, kihajtok nekik, s ha kell, védem is őket. Tudjg, hogy végig az egész vonalon munkaerőhiányra panaszkodnak a főnökök, nekünk itt, Kistere- nyén meg még arra is futja, hogy huszonöt-huszonhat embert küldjünk a rákosrendezőiek, a rákosiak, a selypiek, meg mikor hogy adódik, megsegítésére. — Mi többet tud adni. hogy ittragadnak az emberek? — Semmit. Az égvilágon semmit. Legfeljebb emberséget. — Sosem bántja őket? — ... Kilencgyerekes család kilencedik szülötte vagyok. Tudom, mit jelent az egymásra utaltság, az együvé tartozás, s a fegyelem. Az utóbbi a véremben van és következetesen megkövetelem. Én nem vagyok „vonalas”, nincs közöttünk három lépés távolság, nekem még a lakásom ajtaja is éjjel-nappal nyitva van a dolgozóim előtt, s viszonyunk is szinte bizalmas. Aki viszont ezzel visz- szaél, zavarja a rendet, annak menni kell. A múlt eszNem hervad a vörös szegfű Beszélgetés Ketten jöttek Leiriából, Nógrád portugáliai testvérmegyéjéből, hogy velünk együtt ünnepeljék a Tanácsköztársaság kikiáltásának hatvanadik évfordulóját: Jósé Augosto Esteves és Joacquim Augosto Da Crúz Carreira, a PKP tagjai, akik örömmel tettek eleget az MSZMP megyei bizottsága meghívásának. Esteves elvtárs fiatal, mindössze harmincegy éves. öltönyének gbmbjukában ott virít a vörös szegfű, az 1974. április 25-i forradalom jelképe. — Hervad? Mosolyog. Érti, hogy nem az egyetlen szálról van szó. — Országunk fejlődését, történelmét vizsgálva is látható: az út nem mindig egyenes, előfordulnak megtorpanások is. A mi áprilisi forradalmunk ellen tavaly a reakció minden fronton támadást indított. A haladó erők azonban — közte a Portugál Kommunista Párt — egyre nagyobb befolyásra tesznek szert a tömegek között. Ezt bizonyítják a legutóbbi, március közepén lezajlóit megmozdulások is, s Mota Pinto kormányának kudarca. A vörös szegfű tehát nem hervad! Népünk belekóstolt a demokratikus vívmányok élvezésébe, s ízét már sohasem tudja elfelejteni — magyarázza szenvedélyesen. A forradalom előtt vállalatnál dolgozott, s a szakszervezeti munkában tevékenykedett, majd a párt megyei bizottságának apparátusába került. Továbbra is a szakszervezeti kapcsolatok ápolása a feladata, s a santaremi terület pártalapszervezetek munkáját patronálja. Nős, egy kislánya van. ‘Joacquim Augosto De Crúz Carreira ötvenegy éves. Kézműves, négy kisgyermek apja. A Portugál Kommunista Pártnak 1943 óta tagja. — A Salazar-diktatúra alatt tíz évet töltöttem börtönben, ötször tartóztattak le. Az én ügyem volt az utolsó, amelyet a portoi bíróság tárgyalt a forradalom győzelme előtt, 1974. április 19-én engedtek szabadon — mondja, s ahogy emlékei között válogat, homa Leiria megyei | tagjaival lokára felhők ülnek. Az illegalitás éveiben a ribatesoi körzeti pártbizottság által kapott feladatokat hajtotta végre. Gyárban dolgozott, üvegcsiszolóként, de szabadlábra helyezése után nem fogadtak vissza. A PIDE, a fasiszta titkosrendőrség pribékjei, kínozták, ütötték-verték, de száját egyetlen antifasiszta neve sem hagyta el, nem tudták megtörni. — Jelenleg a Marinhe Grande-i törvényhozó testület tagja vagyok, a városi pártbizottság a lakóbizottságok titkárságán adott pártmunkát — tájékoztat, s hozzáteszi, hogy Esteves elvtárs nagyon szerényen mesélt magáról, fiatal kora ellenére nagy tapasztalatokkal rendelkezik. — Önök főként a nógrádi szövetkezetek életét, fejlődését tanulmányozták ittlétük alatt. Milyenek a benyomásaik? — Az áprilisi forradalom egyik legnagyobb vívmányaként tartjuk számon a földreformot. Megpróbálunk szövetkezeteket létrehozni mi is, halászaink már huszonötöt alakítottak. Az út elején haladunk, s ezért örültünk kü- löhösen, hogy lehetőségünk nyílt belekóstolni a magyar szövetkezeti mozgalomba. Az őrhalmi tsz-ben és a pásztói ÁFÉSZ-nál meggyőződhettünk róla saját szemünkkel: az ilyen összefogásban milyen erő rejlik — válaszol Esteves elvtárs. Örhalomban megcsodálták a száznyolcvah vagonos burgonyatárolót, Pásztón az áruházát. Szünet nélkül kérdeztek és jegyeztek, hogy - majd hazatérve minél hívebben tájékoztathassák a Leiria megyei kommunistákat. — Alkotmányunk nem teszi lehetővé a termelőszövetkezetek összefogását. A vezetőséget nálunk is a dolgozók választják, egymással a kapcsolatot titkárságon keresztül tartják. A burzsoá állam mielőbb szeretne leszámolni a mozgalommal, nincs állami támogatás,' nem adnak gépeket, állandósult a rendőri zaklatás. A parasztok azonban maguk mögött élvezhetik rtdelegáció a munkások szolidaritását — mondja Carreira elvtárs. Nehézségeikről beszélnek, a harcról, amelyet nap mint nap meg kel! vívniuk a reakció ellen. Kezdve az egyház támadásaitól az államosítás, a munkásellenőrzés ellen fellépőkig. — Milyen tapasztalatokkal térnek■ vissza hazájukba? — Nagyon érdekel bennünket az önök .valós helyzete, szeretnénk minél jobban megismerni életüket. Tudjuk, ehhez néhány nap nem elegendő, s szeretnénk örök barátságot kötni a nógrádiakkal, hiszen most is lélekben es hitben megerősödve búcsúzunk magyar barátainktól. Jólesett emlékezni közösen 1919 dicső napjaira, s külön örültünk annak, hogy a magyar nép ilyen jelentős ünnepén lehettünk jelen. Felejthetetlen élményünk a kazári veteránokkal való találkozás, akiknek lelkesedése például szolgál nekünk is. Mély benyomást tett ránk az is, ahogy társadalmuk a gyermekekkel törődik. Ezt sem felejtjük el! Szépek városaik és falvaik... — Ez úton is szeretnénk megköszönni a meleg, baráti fogadtatást, amelyben részesültünk megyeszerte. S főként azt a lehetőséget, hogy találkozhattunk több szocialista ország delegációinak tagjaival. Jól tudják, hogy a Portugál Kommunista Párt tagjai a szocializmus győzelméért szállnak síkra, s ehhez nagy szükség van a szocialista országok támogatására, szolidaritására is. A portugál nép nevében szeretnénk köszönetét mondani azért a segítségért, amelyet a magyar nép, az MSZMP nyújtott nekünk, s bízunk abban, hogy Leiria és Nógrád megyék kapcsolata az elkövetkező időszakban még szorosabb lesz — mondta Esteves elvtárs a beszélgetés végén. Felálltunk az asztaltól. Tekintetünk egyszerre tévedt a vázában pompázó vörös szegfűkre. Amelyek nem hervadnak. M. Szabó Gyula Az észnek mindig ott kell lenni tendőben kilenc emberemtől kellett megválni emiatt. — Szóval, únja már a vasutat? — Azt nem! Csak megfáradtam már. Tudja, a vasutat hivatásszeretet nélkül „elviselni” nem lehet. Ez nem olyan munkahely, ahol elegendő, hogy csupán fizikailag itt legyek. Az ember valamennyi sejtjének, idegének is itt kell lenni! S ez az a feszültség, ami számláltatja már velem a napokat. (Csécsei Ernő, Kisterenye állomásfőnöke) — Aztán, tudja, a feleségem is vasutas —, tekint visz- sza a beálló szerelvény mellől a fiatalember, s védőkesztyűs tenyerével törli le homlokáról az izzadságot. — S más a családból dolgozik-e a MÁV-nál? — Az apósom. — Gyerek? — kérdem, de a Diesel-mozdony dübörgése elnyomja a hangot, úgyhogy másra terelődik a szó. — ... Amúgy az én famíliámban, míg meg nem nősültem, nem volt senkinek áe köze a vasúthoz. Legföljebb vonaton utaztak. Én meg, fene tudja hogy, idejöttem. — Nem bánta, meg? Hisz’ — főnöke is elmondta — se ünnepnap, se vasárnap. — Én azt tartom: aki egyszer valami mellett leteszi a azért, mert én szocialista brigádvezető vagyok, s azért sem, hogy különbnek érzem magam a korombéliektől, sokan vallanak — szerintem — hasonlóképp. Hiszen minket nem lehet „leírni”, egykalap alá venni; vállaljuk mi is bőven a nehézségeket. És a lányomat is, aki hétéves sincs még, erre tanítom. Leszól hozzá valamit a „Szergej nyergéből” a vonatvezető. túlikiabál.ják a dobhártyát remegtető dübörgést, s csak aztán fordul vissza hozzám. — Ha igaz, hamarosan én is ez leszek — int fel szemével a mozdonyon ülőre. — A földről — vonatra? — Most fejezem be a tanfolyamot, mert tanulni, előbbre lépni mindig kell. — No, akkor most iparkodjunk ! — mondom neki, s érti. elmosolyodik a szójátékon. Pedig nem célzás volt: sűrű. nagy cseppekben eleredt az eső. (Balogh József tolatásvezető) Fáradt, karikás már a szeme Majkut Zoltánnak, de lankadatlanul intézkedik, utasít, szervez, telefonál, fogadja, meneszti a vonatokat. — Pedig pályamesternek beidegződött koncentrálókész készültem valamikor. Csak séget. ideje az embernek keseregni azon, hogy mi lett volna, ha... Lehorgonyoztam — és kész! Kétszer kaptam Kiváló dolgozó kitüntetést, csomószor pénzjutalmat, és úgy vélem — talán jogosan —, elégedettek is velem. — S ha még egyszer kezdené, megint „megcsapná a mozdony füstje?” — ... No, már maga is a Moldovával példálózgat? Pedig semmi különöset nem csinált, csak azt írta le, ami van. ' — Szóval, kellemetlenül vaskalapos a MÁV? — Nézze! Mi olyanok vagyunk mint egy második hadsereg! Itt fegyelemnek, rendnek kell lenni, s az észnek. . . igen, annak mindig ott kell lenni, azon, amit az ember csinál. Aki pedig egyszer ezt vállalta, nem hazardírozhat! Badarság í)z a mondás, hogy egyik lábammal mindig a börtön betonját élezhetem a talpam alatt. Mondom, mindig észnél kell lenni! — Említette már elébb: azért a három gyermeke közül egyikből sem lesz vasutas. — Nem törvényszerű, hogy ha az apa újságíró, a fia is az legyen. ... Én vállaltam ezt a se-ez-se-az életet, s megint csak ezt tenném. — Még mi jót 'kapott harminc esztendei szolgálat alatt a vasúttól? — Hogy nem tudok már különbséget tenni ünnepi és hétköznapi szolgálat között. És hát, tudja, ott hat évig kellett volna gyakornokoskodni, voksot. az nem futamodhat azért pedig igen szűkén mérmeg. Lennék-e itt különben, immáron tizenhatodik esztendeje...?! Én megszoktam, megszerettem ezt a szakmát, akkor is, ha éjjel kell jönni, szilveszterkor vagy akármi-, kor. — Ez egy harmincegy éves ember életfelfogása? — Veheti annak is. Nem (A tartalékos állományban levő, de jelenleg forgalmi szolgálattevő, negyvenhét éves.) ték a pénzt. Akkor, negyvenkilencben pedig egyébként sem dúskáltunk a földi javakban. Így kerültem no, a forgalomhoz. — Megbánta? — Fenét! Egyébként sincs Robog az éjszakai vonat, s velem szemben két bóbiskoló vasutas ül. Vajon mozdonyokról, vagonokról álmodnak...? Karácsony György NÓGRÁD — 1979. április 3., kedd 3
