Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-14 / 61. szám

Fülűkben a nóta Felfalui cilerások Pár perccel este hat után jár az Idő. A mozi és a klubkönyv­tár környéke sötét és csendes, az épületnek csak a hátsó, könyvtári traktusából szűrő­dik ki világosság. Bent 3—4 férfi, arcuk kor barázdálta, szemük élénken, érdeklődéssel villan a betoppanó jövevény felé. A bemutatkozás után szí­ves szóval invitálják maguk közé a faggatódzó idegent, most még az elszalasztott pró­ba lehetőségét sem igen bán­ják. mert — gondolják — majd csak szakítanak időt a bemu­tatkozásra. — Én fabrikáltam ezt a ci- terát — mutatja hangszerét féltő, büszke szeretettel Deák Mihály, a szécsényfelfalui ci- terazenekar vezetője. Megné­zem magamnak az instrumen­tumot, aztán többet is meg­mutatnak szemrevételezésre. Valamennyi tetszetős munka, szépen csengő a hangjuk is. — Vámos Mihállyal együtt csináltuk az összesei. Egyet- egyet megtartottunk magunk­nak, a többit odaadtuk a tár­sainknak. A szécsényfelfalui citeraze- nekar egy évvel ezelőtt ala­kult a helyi munkáskórus tag­jaiból. A zenészek egyben énekkari tagok is, ezért pró­báikat mindig a kórushoz iga­zodva, azt megelőző órában tartják. Hatan citerások — beszélgetésünk közben rendre meg is érkeznek —, jobbára idősebb munkásemberek. De­ák Mihály, a salgótarjáni sík­üveggyárból ment nyugdíjba, Vámos Mihály, Kuris György a bányánál fejezte be dolgos éveit, Bódi István (a legidő­sebb) a ZIM salgótarjáni gyá­rában és a megyei kórházban kazánfű tősködött. Ketten 40 év körüliek: Licskó Ernő, a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat művezetője, Bódi Sándor (a legfiatalabb) a sík­üveggyár kemencekőművese. A citerásokkal két zenész dolgo­zik rendszeresen együtt. Hrúz Bertalan hegedül, Bódi Fe­renc pedig a köcsögdudát szó- longatja — nyugdíjasok. Egy alkalommal a citerazenekar már önállóan is fellépett (az énekkar nélkül), Endrefalván egy tavalyi tanácsülés alkal­mával. — Mennyi dalt ismer, tűd eljátszani az együttes? A kérdés fölött a tagság rögtönzött kis vitát csap, s a közösen kialakított véleményt a zenekar vezetője tolmácsol­ja. — Külön-külön sokat tud Itt mindenki, én magam példá­ul egy irkába írom a dalokat, van benne vagy hatvan. Együtt azonban körülbelül harmincat tudunk eljátszani, ha nem is kifogástalanul, NB I-es szinten, de mindenütt megfelelően... Ezt az utóbbit azonban nem mi mondjuk, hanem az emberek, akik hal­lottak már bennünket, és akiknek általában tetszett az, amit csináltunk. — A zenekar tagjainak mi tetszik7 — Várjon már — int türe­lemre Deák Mihály —, nem olyan könnyű választani, hir­telen eszünkbe sem jutnak a dalok. A közös bölcsesség — s az együttesnek tulajdonképpen a közösségi jelleg, az azonos, il­letve hasonló gondolgodás és magatartás ad éltető erőt — ismét segít, s egyre másra hangzanak el a népdalcímek: Házunk előtt...., Anyám, anyám, édesanyám..., meg a legkedvesebb, a Kék ibolya búra hajtja a fejét. — Általában ezzel szoktuk műsorunkat kezdeni. S a vendég szórakoztatására is eljátsszák. Hrúz Bertalan, a hegedűs vezényel: 1, 2, 3, 4 — és egyszerre csendül fel a gyönyörű népdal, száll, repül az asztalok, széksorok fölött, a könyvek között, betöltve, a tért, megvidámítva az emberi szívet. Játék közben minden zenész hihetetlen szoros kap­csolatba kerül a hangszeré­vel. Csak rá figyel, megszűnt számára a külvilág. Lelkesen, komolyan, szívvel muzsikál­nak. Ok ebben nem ismernek tréfát. Akaratlanul is zenéjük ha­tása alá kerülök. Ritmusra jár az asztal alatt a lábam, míg hallgatom őket, s erre időre — abszurd képzet — mintha a könyvek is táncra perdül­nének. — Hrúz ismeri a kottát — mondja Kuris György —, mi nem, a hallásunkra támaszko­dunk. Fülünkben a nóta, mint a cigányoknak. — Még a fonóban tanultuk — említi Deák. — Nálunk volt az hajdanán, gyakran 20-an, 30-an is összejöttünk. Szerettünk dalolni, megszeret­tük egymást, de változtak az idők, szétmaradtunk egymás­tól. A kocsmában beszélget­tünk a múltról, így vetődött fel, vagy öt évvel ezelőtt, a kórus megalakításának terve... Azóta minden hétfőn össze­jövünk. Jó szórakozás meg ki- kapcsolódás. — S mit szólnak hozzá az asszonyok? — Eleinte ellenezték, ide­genkedtek tőle, de lassanként megszokták. Amikor kirándul­ni vittük magunkkal őket, már egyenesen örültek neki. Meg aztán ha az ember ott­hon elvégzi a dolgát, akkor nem lehet baj. (ok) Mai téváaiánla HUMOR 20.40: AMERIKAI CIGARETTA „Csurka István novellája alapján forgattuk a filmet — mondja Dömölky János rendező. — Az Amerikai ci­garetta alkalmi kapcsolat te­remtést fogalmaz meg. Az öreg utcaseprőt amerikai ci­garettával kínálja meg egy költő, s közben megérzi az öreg háláiéban, milyen rette­netesen messze vannak egy­mástól. Bűntudatának és iel- kiismeretének jelképévé vá­lik ez a cigaretta, hiszen köl­tészetével a népet akarta szol­gálni. Költőnk ezért szakít hagyományos életformájával.” Csurka István hőse meglehe­tősen nagy felhajtással „lá­zad” fel, utcát seper, vagont rak, de közben szünet nélkül filozofál saját vétkeiről, a nyomába szegődött barátjá­nak. Mások ugyanis bolond­nak tartják, főként az ital­boltok vidékén. E kivonulás és lázadás mindaddig tart, amíg hősünket meg r.em csí­pi egy ruhatetű, s máris ro­han vást igyekszik vissza a fürdőszobás biztonságába. A szatirikus filmet tavaly ját­szották a nagy filmszínhá­zak. — El akarok válni — mondja a fiatalasszony az ügyvédnek. — Miért? — Alapos gyanúm van a férjemmel szemben. — Mi? — Az, hogy nem ő az apja a gyerekemnek. * — Az egyik kannibál mond­ja a másiknak: — Elveszett a feleségem. Nem láttad? — Nem láttam...' — Na ne mondd! És akkor mit rágcsálsz? Einstein világa Születésének századik évforduló iára emlékezünk Albert Einstein, századunk egyik legismertebb természet- tudósa volt, aki korunk fizi­kájának'számos területét gaz­dagította alapvetően új felis­meréseivel. Tudományos megállapításainak egy részét elfogadták kortársai, más ré­szüket viszont vitatták. Las- san-lassan bebizonyosodtak igazságai, s megbékélt velük a nemzetközi tudósvilág. A laikusok, a „kívülállók” vi­szont épp ekkor kezdték föl­fedezni Őt, s e felfedezési hullám, valamint „tanainak” a csodálata ma is tart. Eins­tein neve fogalommá vált, ‘ melyet általában akkor hasz­nálunk, ha valami felfogha- tatlannak tűnik számunkra. 1879. március 14-én szüle­tett egy német kisvárosban, Ulmban. Münchenben, majd Aarauban tanult, 1890-ban pedig a zürichi műszaki fő­iskolára iratkozott be. Nem volt különösebben jó tanuló, — s talán éppen ezért választ­ják ma többen példaképül — hiszen volt vizsga, aipelyen meg is bukott. Nem lelkese­dett különösebben a matema­tikáért. 1900-ban nagy nehe­zen mégis oklevelet szerzett. Ezt már akkoriban sem lehe­tett egykönnyen felhasználni, ígv nem tehetett mást, s Bem szövetségi szabadalmi hiva­talban helyezkedett el. Ügy látszik, hogy az ott fo­lyó ügyek nem terhelték le túlságosan agytekervényeit, s maradt ideje jócskán elmél­kedésre is, melynek eredmé­nyeképpen 1905-ben négy, vi­lágképet átalakító cikket pub­likált, sőt még abban az év­ben bölcsészdoktor is lett Zü­richben. Négy évvel később végleg megvált hivatalától, mert egyetemi katedrát ka­pott. Ezt követően Prágában tanított, majd ismét Zürich­ben, végül Berlinbe került. Az ottani porosz tudományos akadémia ekkor tagjává vá­lasztotta, s úgy tűnt, hogy or­szágának megbecsült tudósa lett. A tizenkilenc, Berlinben töltött év azonban korántsem volt nyugalmas. A nyugtalanságot főként- nem családi gondjai, nem a kor tudományának mozgása, nem is a jóhiszemű tudósok elméleteivel szembeni értet­lenkedései okozták, sokkal Inkább a fasizálódó német politika. E borzalmakat Eins­tein így summázta: „Ha olyan emberekről hallok, akik azt állítják, hogy az egyik fajt a másik fölé kell helyezni, úgy tűnik nekem, hogy ezeknek az embereknek az életében az agytekervények semmiféle szerepet nem játszanak”. Az einsteini világkén 1916- ban még teljesebbé vált, ak­kor jelent meg ugyanis álta­lános relativitáselmélete. A húszas években előadókörúton vett részt, 1923-ban a Szov­jetunióban is járt, ahol 1927- ben a tudományos akadémia tiszteletbeli tagjává választot­ták. Ez alatt az idő alatt — főként nem a relativitáis- elmélettel kapcsolatos dolgo­zataiért — fizikai Nobel-díjat kapott. És ez idő tájt alakult meg hazájában az Anti-Einstein Liga, melynek egyik vezetője a magyar származású, Nobel- díjas fizikus Lénárd Fülöp volt. E kör faji alapon támad­ta Einstein fizikai elméleteit, hogy aztán azokat összegezvén 1933-ban megjelentessék a „Száz szerző Einstein ellen” c. könyvet. „Azt kell látnunk, hogy mindenben a társas vi­szonyban levő állatokra ha­sonlítunk” —■ reagált Einstein. És ez különösen igaz egykori hazájára, 1933-ban ugyanis Amerikában telepedett le. Princetonban végre nagy megbecsülésnek örvendett, s ott értesült 1939-ben a Hahn— Meitner-féle maghasadás föl­fedezéséről. Ennek nyomán javasolta Roosevelt elnöknek e témakör azonnali, mélyebb kutatását, mely a Man hattan- tervhez, s végső soron az atombomba elkészítéséhez ve­zetett. E gyilkos eszköz előál­lítása már csak igen közvet­ve kapcsolódik Einsteinhez, aki hamarosan fel is ismerte ennek veszélyeit, de beveté­sét mégsem tudta megakadá­lyozni. 1949-ben: hozta nyilvános­ságra általános térelméletét, melyben igyekezett kibékíte­ni egymással a gravitációs es elektromágneses teret. E kí­sérletei végül is nem jártak sikerrel, ahogyan azok sem, melyekben azzal foglalkozott, hogyan lehetne a békés egy­más mellett élést a föld né­peinél megvalósítani. Előre­mutató terveit csak részben teljesíthette, mert 1958-ben váratlanul elhunyt. És halá­la után a bandungi értekezlet elfogadta á békés egymás mellett élés öt alapelvét Einstein főként négy szak- tudományi problémával fog­lalkozott: a Brown-mozgás el­mélete, a fotoeffektus ess a vele kapcsolatos kvantumel­mélet, a relativitáselmélet és az általános térelmélet. Ezek között relativitáselmélete a legismertebb, s ehhez kapcso­lódott a legtöbb kétely is. E dolgozatait Einstein 1905. és 1916. között publikálta, de azok egyik megállapítását, a fény nagy tömegek melletti elhajlását csak 1919-ben sike­rült kísérletileg igazolnia. Két évvel később neki ítél­ték ugyan a fizikai Nobel- díjat, de mivel a relativitás- elméletet még mindig kétke­dés Övezte, a díj indoklásában csak ez áll: érdemdús mate­matikai-fizikai kutatásaiért,' különös tekintettel a foto- elektromos-effektus törvényé­nek felfedezésére. Vagyis egy 1905-ös felfedezését már 1921- re díjazhatónak minősítettek. Gazda István 9 Máricz-cenfenáriuin jegyében Nyíregyháza, a rohamosan fejlődő Szabolcs-Szatmár me­gye székhelye ötödik éve ren­dezi meg nyári egyetemét, melyet ez alkalommal a Mó- ricz-centenárium jegyében bonyolítanak le. A nagy író születésének 100. évfordulója teremt lehetőséget arra, hogy a hallgatókkal megismertes­sék a II. világháború előtti korszak fontosabb irodalmi, művészeti eseményeit, Móricz Zsigmond munkásságát. Az augusztus 1—13-a. között ren­dezendő nyári egyetem alatt a résztvevők megismerked­hetnek a város és a megye történelmi, irodalmi és nép- művészeti eseményeivel, el­látogathatnak múzeumokba, közművelődési intézményekbe. Egy guru birodalmai (II.) Tízszeres tandíj A ’jógik szigorú titoktartást követelnek, ugyanis abban a hitben tartják tanítványaikat, hogy például olyan mantrát kaptak, amely kizárólag ne­kik volt szánva. Az igazság az, hogy csak 16 mantra áll rendelkezésükre, a jógik ezek­ből választanának a tanítvány korának és nemének megfe­lelőt. ■ A TM mantrái közül például, a „lenga” 22—23 éve­seknek, a „shiring” a 30—34 éveseknek van szánva. Csak a nagyon kritikus TM-tanítvá- nvok viszolyognak a mantra közlésével járó hókusz-pó- kusztól. A nagy nap tisztele­tére frissen vágott virággal, gyümölccsel és egy fehér ken­dővel kell megjelenni. Az édes illatú füstölők má- morító légkörében — és 400 márka fejében — oktatója megsúgja neki a varázsszót. Általában ebben az idő­szakban a tanítvány még egy kijózanító tapasztalatra tesz szert: arra ugyanis, hogy a meditáció gyakorlati elsajátí­tásának módját minden nor­mális ember két perc alatt (elfogja. Egy egykori TM-ta­nítvány véleménye: „Egyre csak a mantrára kell gondol­ni, ha éppenséggel más gon­dolatok is felbukkannak, nem törődöm velük, egészen köny- nyedén és természetesen fo­gom fel őket, hagyom, hogy újra eltűnjenek, anélkül, hogy foglalkoznám velük . • . S mindössze naponta kétszer 20 percig”. De mire az ember erre rájön, a TM-oktató már inkasszált. De az, aki a TM-módszer alapján meditálásra képes, még csupán a hierarchia leg­alsóbb fokán áll . . . Aki azonban magasabbra akar jutni, — s a legtöbben akar­nak — a következő tanfolya­mon több mint tízszeres tan­díjért megtanulhat „repülni”, ..jövendőbe látni”. A horribi­lis árak ellenére a „Világterv- központok” virágoznak. A’ NSZK-beli Schlederhausen- ben, Brémában, és Aachen - Laurensbergben a Maharishi- hívők palotákban laknak, Rheinweilerben a TM saját nyomdája tonnaszámra ontja a propagandaanyagot. Az USA-ban saját tv-adójuk is van, de a TM csak jó híreket sugároz, ami igazán derék do­log tőle. ­INGYENES KORMANYZÖKÉPZES Abból a célból, hogy Ber­linben 5,5 millió márkával egyetemet tudjon finanszíroz­ni, a jógi minden meditáló- nak vonzó tőkebefektetési le­hetőséget ajánl: ez a megvilá­gosodás építkezési takarék- pénztárának részvénye, Aa- lenben pedig készül a meg­világosodás korának leg­nagyszerűbb áruháza, amely egy áruházi és vendéglá­tóipari hálózat első létesít­ménye lesz. A Vierwaldstatti-tó partján álló Világközpontban sem üres a kassza. A seelsbergi „nemzetközi székhely” a leg­modernebb komputer- és té­véberendezésekkel van fel­szerelve. Svájcban, egv Weg- gis nevű községben működik a „Meru-egyetem”, ahol csak­nem ezer egyetemi hallgató és docens dolgozik — egy fü­lér fizetés nélkül. Fizetség he­lyett azt a lehetőséget kapják, hogy gyorsított tanfolyamon egyszerű oktatókká, vagy ún. kormányzókká képezhessék ki magukat — ez utóbbiak tanít­ják a repülést. Idejük legna­gyobb részét azonban azok mellett a legmodernebb esz­közök mellett töltik, amelyek­kel a meditálók fizikai reak­cióit mérik. A Maharishi­egyetem laboratóriuméban végzett mérések rendszerint az átlagosnál jobb értékeket hoznak ki. Vannak természet- tudományos szakemberek ■— a TM-től egészen távolállóak —, akiknek az a véleményük, hogy a transzcendentális me­ditáció hasznos lazító gyakor­lat. Bár nem kevés az olyan nézet, hogy hasonlóan kedve­ző jelenségeket lehet észlelni azoknál az embereknél, akik a strandról mennek haza. De ez csak olyan embereknél mutatkozik, akik lelkileg hosszú távon is teljesen ki­egyensúlyozottak. S éppen itt a bökkenő: A Maharishi „Vi­lágközpontjába” éppen a lel­kileg megrokkantak, a labilis lelkiállapotúak, a depresszió­ban szenvedők, vagyis az élet­től szenvedő emberek sietnek. Minden egyes tanítónak alá kell írnia egy titkos okiratot, amolyan hűségnyilatkozat-fé­lét, amivel gyakorlatilag tel­jes függőségbe kerül „őszent­sége Maharishi jógival szem­ben . . . ezzel az esküvel el­ismerem, hogy e tant a leg­nagyobb bizalom megnyilvá­nulásaként ismertették előt­tem, s hogy ez a tan titkos és egyszeri . . . Elfogadom azt Is, hogy megfelelő rendszabá­lyokat fognak érvényesíteni ellenem, amennyiben megkí­sérlem a TM titkos tanítását máshol terjeszteni”. A Maharishi parancsolatai még a hívők magánéletét is szabályozzák, össze nem há- zasodottaknak nem szabad együtt élniük, egy „kormány­zó” ne vegyen el egy közönsé­ges TM-tanítónőt. A TM egyenruhája: öltöny, ing és nyakkendő, a hajat rövidre kell nyírni, szakállt tilos vi­selni, a nők bokáig érő szárit viseljenek. ÜZLETEK — ÜRES ZSEBBEL Hogy a.guru még nem kop­tatta el nyugati sikereit, nem kizárólag egyéni vonzerejének tudható be. Legalább akkora szerepe van benne a fejlett tőkésállamokban élő emberek csökkent ellenálló képességé­nek, a gazdasági növekedés veszedelmet jelentő korlátjai­nak, a munkanélküliségnek stb. S a zseniális marketingér­zékkel megáldott guru min­denkinél jobban ért e kórság gazdasági kihasználásához. A Stern magazin indiai szárma­zású fotósa jelen volt a guru egy gazdasági konferenciáján a seelisbergi főhadiszálláson. Miután cipőmet a szokásnak megfelelően levetettem és nyakkendőt kötöttem — mondja — bevezettek az Arany Terembe. A Maharishi egy emelvényen álló heverőn ült, karjában virágokkal. Előtte egy parányi asztalka. Jobbján és balján pompáza­tos karosszékekben legbizal­masabb tanácsadói. A falakat drága kárpitok borítják, ho­mályos fény dereng csak a teremben. „Három órán át tartott a ta­nácskozás, amelyen részt ve­hettem, de ezen meditációról, filozófiáról, vagy más szel­lemi témákról nem esett szó. Viszont annál többet telefo­náltak, s egy 100 hektáros te­lek vásárlásáról tárgyaltak. A guru megkötötte az üzletet, s vásárolt mindjárt egy heli­koptert is emberei számára, akik majd ott a „Világterv- központot” berendezik. Éppen telefonált egy thaiföldi tanít­vány és ajánlott egy 28 hek­táros telket. O. K. — mondta a guru a vételre. A benyo­másom az volt, hogy ez az ember úszik a pénzben. Vásá­roltak egy kastélyt Angliában 800 000 márkáért. A guru azt az utasítást adta ki, hogy az átépítési munkálatoknál ne bánjanak szűkmarkúan a pénzzel, s egyben oda indítot­ta egyik német tanácsadóját, hogy megvizsgálja a renoválá­si és berendezési munkálato­kat. Ha újságírók kérdéseket tesznek fel gazdagságáról, üz­leti érzékéről, a guru szelíd mosollyal felel és csak öltö­zetére mutat, amelyen nincse­nek zsebek — végtére is mire valók a bankok páncéltermei. •— sb — 4 NÓGRÁD — 1979. március 14., szerda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents