Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-11 / 59. szám

|>♦*»»J»♦*♦ «J*«**♦*♦ ♦*♦ ♦*♦ ♦*♦ ♦*♦♦*♦♦*♦ ♦*♦ ♦*♦♦*♦♦J****♦* l Eldobni fl regi rosszat

VARGA S. JŐZSEF;

Majd máskor

|» ♦** «5»

A z öregasszony szarná** ra Kovács István háza 'Jelentette a legtöbb gondot. Pontosabban a kapu. Gazdája a téeszszervezők miatt készítette ilyen magasra, hogy portájára ne lássanak be, ne tudják él-e, hal-e.

Örzse néni jobb kézéiben görbe botot fog, s áll a kapu előtt.

— István, István! — kiáltja többször is, és hogy nem jön válasz, botjával döngeti a kapudeszkát.

Bentről köhécselés, krá- kogás hallatszik, lépések zajával keveredve.

— Maga az, örzse néni? Éppen fejek. Rosszkor hozta a szél.

— Engem rosszkor, te gyerek? így fogadsz, pedig hányszor öntöttem gyertyát, amikor nagybeteg voltál.

A férfi hallgat.

Az öregasszony fogja magát, s megy befelé.

Kovács István gondosan becsukja a kaput, s lépdel örzse néni után.

— Hol járt ma? — kérdezi.

— Sokfelé. Amerre a lábom vitt — mondja az öregasszony. — Hanem ehetném, ihatnám, de nem kínálsz. Szívtelen vagy te is, mint a többi ember.

A férfi elmosolyodik.

— Sosem békül az emberekkel? — kérdez vissza, s azzal indul, hátramegy az istállóba, kezében horpadt bádogbögrét lóbálva.

Kisvártatva előjön újból, s habzó tejjel kínálja a tornác szélére telepedett őmegasz- szonyt.

— Mégis más vagy, Kánt; a többi-. — nyúl bütykös, eres ujjaival örzse néni a tejért.

Kovács István nem szól rá, mosolyog, de mielőtt a másak észrevehetné, sarkon fordul, s indul az istállóba fejni.

Szép, nyári este van. Felvillannak az első csillagok. Tüdőt frissítő levegő vegyül a parasztudvarok jellegzetes szagaival, a tehenekével, a trágyadoiribévaL A csendben pontosan felismerhető a sajtárba surrogó tej hangja, amelyet időnként megszakítanak a tehenet nyugtató kiáltások.

Az udvar túlsó oldalán csak egy törpekakas kószál, s időnként vékony, érces hangján kukorékolásba kezd. Az öregasszony nézi, vérágas szemével a parányi kakas nyomában jár, s figyeli az udvari hős minden mozdulatát.

örzse néniben melegen árad szét a tej, ez megnyugtatja, teret enged az emlékeknek, gondolatoknak.

Kovács István előjön az istállóból. Kezében a sajtár. A kiskonyha előtti fedett térre , lép. Ott sorjáznak a tejeskannák, s az első száján vászon fehérük.

örzse néni cihélődik, s tejet méricskélő férfihez megy. Görbe botjával megkoccantja a földet:

■— Jól tejelnek? — kérdezi.

— JÓL A fiatalabb hat litert, az öregebb meg hetet adott

— Az jó. Biztos pénz.

— Az. Meg a fizetés a té- eszből.

— Jól forgolódó!.

— Maga is tehette volna, ahelyett, hogy koldulászott.

— Ne vesd a szememre! Ha én meghalok, több koldust úgysem látsz. Nyolcvanesz- tendós vagyok, hosszú szoknyában jártam, amikor anyád világra pottyan tot t. Inkább azt mondd, növöget-e a Miska bika?

A férfi elneveti magát

— Maga mindent tud. Még azt is, hogy Miskának hívom a bikát. Szép állat, közel az öt mázsához. Lassacskán leadom azt is.

— Megy a többi után — teszi hozzá az öregasszony, s nevetéskor fogatlan szája elé teszi a kezét

A férfi a kiskonyhából előhozza a csamokos könyvet, s a trágyafoltos papucsát durva szíjakból készült szandálra váltja fel.

— Elmennék — mondja zavartan.

— Menj.

— Maga?

— Tegnap ismertél meg ? Pihenek kicsit.

— Maradjon.

A férfi elmegy.

Az öregasszony utánanéz. A férfiak — gondolja hirtelen. Ugyan, hol vannak már a hajdan volt legények, az egykori széptevők? Hol vannak, hová tűntek? Szeme elhomályosul, gondolataiban a múltba réved, ahol a megtörtént és az álmodott, vagy csak hallott történetek összemosódnak, s egymáshoz hasonlókká, már-már átélt élményekké formálódnak.

Valamilyen belső parancsra átlépi a kiskonyha küszöbét. Bemegy. Meglepődik, mert az agglegénységéről, ma. gánakvalóságáról faluszerte ismert férfi konyhájában rendet, tisztaságot talál. A falakon tányérok, a stelázsin lábasok, fazekak.

Mintha kínálná magát: krumpli az asztal alatti fonott kosárhan. Krumpli és hagyma vegyesen, itt-ott fokhagymák fehérlő girizdje villan. Jár-kél, mintha örökké itt élt volna, s az első lépések után — nincsen megállás.

Sürög-forog, tesz-yesz. Az udvarról rozsét hoz, s begyújt a sparheltbe, pedig ott a gáztűzhely is. Hasznosságát, előnyét nem tudja.

Fellobban a tűz.

Hagymát pucol, vízzel felereszti, később zsírt tesz egy piros lábosba, majd paprikát, s fél a kályhára. Ké-’ sőbb krumplit hámoz, s ezt is beletesz! a pirosló lébe.

Amikor mindezzel elkészül, kilép a kiskonyhából. Kezében kés, a kamra felé tart. Elfordítja a mindig zárva tartott kamra kulcsát, vár, hogy a sötétben meg tudja különböztetni a tárgyakat A kamra hátuljában szalonna, sonka, kolbász. Odamegy, s a falhoz támasztott kettes létra fokán fellép egyet, hogy a kolbászból jókorát vágjon.

Visszabiceg a konyhába. Az illatozó kolbászt a krumpli közé szeli. Megterít, a tányérokat, kanalakat, a nagy bögrében friss vizet tesz az asztalra, s nylonzsákból előveszi a kenyeret.

A tűzhely elé ül, kezében tartja a fakanalat. A kályhaajtó lyukain kiáramló fény fui^^sán játszik ráncokkal szabdalt arcán.

Így találja a visszatérő gazda.

— Ez mi? — kérdezi a férfi csodálkozva.

— Főzök. Mikor vártak téged főtt étellel, te?

A férfi tágra nyűt szemmel nézd az öregasszonyt és hirtelen lobbant mérge gyorsan párolog. Az orrát megcsapják a régen érzett illatok.

Szájában összefut a nyál.

— Szereted a krumplipaprikást?

— Attól függ, hogyan főzték.

A férfi a tűzhelyen duruzsoló vízből önt a lavórba, s megmossa a kezét. Az öregasszony figyeli, s amint végzett, kezére adja a törülközőt.

— Ügy, mint hajdan nagyanyám. Az volt ilyen. Itt állt készenlétben a törülközővel, s várta, amíg befejeztük a mosdózást.

— Isten nyugtassa sze- 'gényt! — így örzse néni, s kezét mellén összekulcsolva figyel.

Kész á vacsora. Az öregasszony az asztal közepére teszi a gőzölgő lábast.

— Vegyél — adja a merítőkanalat a férfinak.

Kovács István szed magának, majd örzse nénit kínálja.

Eszik.

— Jó — mondja később, — ez jó.

Falja az ételt Az öregasz- szony nézi, s mint egy madár, csak csipeget, s parányi falatokat rak fogatlan szájába.

Amikor befejezik a vacsorát, a férfi kimegy, s jókora szalonnával, kolbásszal tér vissza.

— Vigye haza, megszolgálta — mondja.

A a öregasszony nemet int a fejével.

— Majd máskor, ha megélem — hárítja el a kínálást.

Fogja a görbe botját, kifelé indul.

A férfi nem kíséri. A kutyát hívja, örzse néni maradékételét a bozontos állat élé teszi.

— Egyél Bundás, ritkán eszel főttet

Határkő

Szakállns igazság: minden

terv annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Nem kevésbé régi és igaz az a mondás sem, amely szerint egy vita, eszmecsere valóságos értékét gyakorlati hasznossága tartalmazza, mindaz, amit követően világosabban látunk korábban kusza problémákat, elkezdődik az adott területen belül egy áldásos erjedési folyamat.

Szándékában ezzel a nemes igénnyel hívta össze a salgótarjáni öblösüveggyár nagyüzemi pártbizottsága a pártós a tömegszervezetek tisztségviselőinek, a közművelődési bizottság tagjainak aktívaértekezletét, melyről lapunk tudósításban számolt be. Hogy mi fog megvalósulni ebből a szándékból, milyen valóságos értéke lesz ennek az eszmecserének, azt — mivel nem igényel különösebb látnoki képességet — nem nehéz megjósolnunk. Meggyőződésünk, hogy a pártbizottságnak ez a kezdeményezése szükségszerű volt, és —, ha kissé megkésve is — nem elkésve született, s lényegében fontos határkőnek tekinthető az öblösüveggyár életében.

Legyen rugó!

A közművelődési párthatározat és törvény óta alapvető változások következtek be a vezetők és a dolgozók szemléletében. Ma már nyíltan, mondhatnék kérkedve, egyetlen vezető sem ócsárolja a kultúrát, becsüli le a tanulást, a kulturális munkát, még akkor sem, ha miatta munkaszervezési nehézségei támadnak. Tenni pedig még véletlenül sem tesz ellene, viszont jó néhányuk — sajnos — érte sem tesz semmit. A szemléletváltozás folyamata tehát még egyáltalán nem fejeződött be, további tájékoztató, felvilágosító, tudat- formáló munkára van szükség ahhoz, hogy a vezetés valamennyi szinten belső meggyőződésből vallja a gazdasági és szellemi, kulturális munka egymásrautaltságát, dialektikus kapcsolatát

Tapasztalatok szerint az öblösüveggyárban a szemléletbeli fogyatékosságok elsősorban a középszintű gazdaság- vezetőkre jellemzőek, akik nem támogatják a kívánt mértékben a művelődésben, a tanulásban igyekvőket, s nem teremtenek olyan munkahelyi légkört, amelyben az értelmes, a szakmáját jól értő, a közéletben, a világ dolgaiban jártas munkás nagyobb erkölcsi megbecsülést élvez másoknál. Nincs minden rendben a felelősségvállalással, a példa- mutatással sem, ez azonban már sokkal szélesebb körre jellemző, ^magában foglalja a

társadalmi és tömegszervezetek különféle szintű vezetőit, tisztségviselőit is.

A példafriutatásban rejlő

lehetőségeket ecsetelte szenvedélyes, szép és okos szavakkal az egyik pártalapszerve- zeti titkár, aki a gazdasági vezetőket, a tisztségviselőket és aktivistákat a rugóhoz hasonlította, amely emelője, lelke lehet egy-egy szerkezetnek. Az öblösüveggyárban egyelőre minimális az ilyen, rugószerepet betöltő ember száma. Rossz örökségként tettek helyett egymásra mutogatnak, a felelősségvállalás helyett is a másikra. Így aztán minden rendben van, mert soha sem az felelős valamiért, akit kérdeznek, hanem az, aki éppen nincs kéznélElég-e

csak ülésezni?

Lehetetlenség felsorolni, akárcsak pontokba szedve is, mindazokat a fontos ideológiai és művelődéspolitikai kérdéseket, amelyekről az aktívaértekezlet résztvevői szóltak, vitatkoztak egymással. Szükségtelennek is tartjuk — éppen a lényeg védelme szempontjából. Ezért a példa- mutatás, a szemléletváltozás kérdésköre után az üzemi közművelődési bizottság helyéről, szerepéről szólunk.

A Minisztertanács és a SZOT közös határozata alapján az eltelt egy-másfél esztendőben alakultak meg megyénk nagyobb gazdasági egységeiben a helyi közművelődési bizottságok, amelyek páratlanul jelentős szerepet töltenek be a kulturális élet szervezésében, a gazdasági szerkezet egészében. Feladatuk a gazdasági vezetés, a , szakszervezet, a KISZ kulturális tevékenységének koordinálása, egyes tevékenységek értékelése, véleményezése, a művelődésre vonatkozó döntések előkészítése.

Egyelőre azonban mindez csak papíron létező kívánalom, A valóságban ma még nem tudják előírás szerint ellátni munkájukat a művelődési bizottságok. S ez alól nem kivétel az öblösüveggyári bizottság sem. Noha összetétele jó, munkatervvel, kidolgozott működési ügyrenddel rendelkezik.

Miért nem tölti be akkor hivatását? Mert — igazolódott az aktíván —, ténylegesen nem .végzi el feladatait, tagjai nem egyforma lelkesedéssel vesznek részt a munkában, s ósdi recept szerint olykor még nem átallanak saját felelősségük helyett a másokéra hivatkozni. S voltaképpen itt újra visszakanyarodtunk a szemlélet témájához, amelynek megújítása, korszerűsödése nélkül lehetetlen a továbblépés. A bizottság egyik tagja a bíráló megjegyzéseket a következőképpen „verte vissza”: a múlt év második

felében alakultunk újjá, s azóta kétszer üléseztünk. Bizonyára — ideje ugyanis nem volt, hogy részletesen kifejtse álláspontját — nem úgy gondolta, hogy ezzel a bizottság elvégezte feladatát, s dicséretet érdemel munkájáért. Mert manapság már nem elég csak ülésezni, látványos hozzászólásokkal ámulatba ejteni a hallgatóságot. Tenni kell, cselekedni. Tettekkel bizonyítani a bizottság életrevalóságát, szükségszerű hasznosságát.

Másik, vagy második

Az öblösüveggyári találkpJ zó tapasztalatainak, vég^ő következtetéseinek, tanulságainak az említettek csupán töredékei —, de a leglényegesebb darabjai. Mint annak megértése —, amit a XI. párt- kongresszus is megfogalmazott —, hogy a fejlett szocializmus építésének két nagy feladata van: a gazdaságszervezői munka és a szocialista tudatformálás, E sorban az utóbbi „csupán” másik és nem második feladat — egymást feltételező, elválaszthatatlan tennivalókAz aktíva után remélhetőleg mind többen értik meg ezt a gondolatot.

(ok)

Ismeretterjesztés a ZIM-ben

A Lampart ZIM salgótarjáni gyáregységének TIT- alapszervezete a közelmúltban kibővített elnökségi ülésére meghívta a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei és városi szervezetének, a gyár gazdasági és társadalmi szerveinek vezetőit. Az összejövetelen értékelték az elmúlt évi munkát, s megjutalmazták a legáldozatosabb munkát kifejtett aktivistákat,

s két új tagozatvezetőt választottak Bácsfalusi Mária és Lehotai Miklósné személyében. Az idei esztendő feladatai között jelölték meg az előadások tartalmi, minőségi fejlesztését, a belső előadói gárda számbeli növelését, főként a fiatal értelmiségiek bevonásával. A gyár különféle ismeretterjesztő _ tagozatain február végén az előadássorozatok már megkezdődtek.

Találkozó Bereden

Közös műsoros estet adtak nemrég a berceli művelődési házban az erdőkürti és helybeli Röpülj páva-körök. A nagy érdeklődést bizonyította a zsúfolásig megtelt terem. Elsőként a vendégek nagyszámú, színes népviseletű együttese adott elő — a berceliek bevezetője után — fonójelenetet., táncokat, sok fiatal részvételével. Ezután a helybeliek következtek, köztük meglepetésként a 16 fiatalból álló citerazenekar. A továbbiakban a rímekbe szedett jelenet szórakoztatta a résztvevőket. Méltán aratott

sikert a berceliek háromszó- lamú kórusa is. Itt hozta meg gyümölcsét, hogy szinte naponként összejöttek a kör tagjai próbálni. A hangulatos estét a citerazenekar közreműködésével megrendezett farsangi bál zárta.

Mindkét együttes szereplőit dicséret illeti, hiszen fáradságos munkával, szabad idejük feláldozásával fiatalokat bevonva őrzik vidékük hagyományait. E műsor után remélhetőleg többen felfigyelnek áldozatkész tevékenységükre.

8

NÓGRÁD — 1979. március 11., vasárnap

CSALÁDI KÖR *7;

Családi kör ”78. címmel családpárti interjúkötetet tett asztalunkra Földes Anna. Nem feminista könyvet, s az sem baj, hogy nem szociográfiát. Nem mintha a feminista szak- irodalmat haszontalannak tartanánk. Ellenkezőleg. Nem fér kétség ahhoz, hogy ez az irodalom lényeges ismeretekkel és szempontokkal bővíti ismereteinket a nők hátrányos megkülönböztetését, ennek történelmi, társadalmi okait feltáró adalékok, elemzések által. De éppen úgy az sem vitatható, hogy e szakiroda- lom jókora része mind hangvételében,. alapállásában, mind pedig vizsgálódásában a kelleténél elfogultabb, s ez az egyoldalúság, természetesen, szintén elfogultságot szül. S tegyük hozzá, az asszonvi sors jövőjéért érzett felelősségnek nem csak a múltban gyökerező okok tüzetes feltárásában,

hanem legalább ilyen mértékben a kiút szívós keresésében és megmutatásában kellene mind nagyobb arányban megnyilvánulnia. Amikor az asz- szonyi sors jövőjéről írunk, az emberi sors alakulására gondolunk. Itt különbségtevésnek helye nincs. Az emberiség történelme — nézzük most ebből a szemszögből — az asszony és a férfi múltja, jelene az is, s bízzunk benne, hogy jövője is az lesz. Igaz, a történelem során, a társadalmi alakulattól függően, más és más volt a nő és a férfi szerepe, helyzete. Ennek ismeretében az utód, aki szívesen hinné kicsit hólesőbbnek magát, talán aforisztikusan, de mindenképpen jó szándékkal azt mondja most: egyenlőek vagyunk — legalábbis kellene lennünk —, de nem egyformák. Ez utóbbinak hangoztatása nem frivol szándékból

következik, csupán abból a

meggyőződésből, hogy a különbözőség tudata segíthet a szerepek vállalásában.

Dehát, mondottuk, nem feminista könyvet írt Földes Anna. A szociográfiát is mások írják erről a témáról. Miért beszélünk akkor annyit most a nőkről? Mert nélkülük családról sem szólhatunk. Pedig a családról —, s főleg annak válságáról — igen sok szó esik manapság mind hazánkban, mind pedig határainkon túl, a világban. Ez a „válságirodalom” is gazdag- Nem biztos azonban, hogy a benne megrajzolt kép igaz, még kevésbé, hogy mentes a torzításoktól. Illyés Gyulával értek egyet, aki a könyvben közölt interjúban mondotta, attól, hogy egy keret — családi keret — nem mindig és mindenki számára nyújt harmóniát, nem biztos, hogy az egészet össze kell törni. Lehet, hogy inkább javítani kellene, a kor igényelnek megfelelően. S az is biztos, hogy egy-egy családi keret kiüresedése igen sok esetben csak következménye a benne részt vevő egyének (férfiak, nők) lelki kiüresedésének, az érzelmi élet zavarainak, vagy éppen sivárságának, amiből következik a kapcsolatteremtésre való képtelenség, a felelősségvállalás hiánya is. A közösségi tudat kialakításának hiányai, a felelősségvállalásra való képtelenség az élet más területén szintén zavarokhoz vezet, s ahhoz vezet, természetesen a családban is. Az emberi kapcsolatok korszerűbb keretének érzelmi, nevelési feltételei is vannak, s nem árt ezt hangoztatni, amint azt Illyés Gyula is teszi. Hiszen —, mint mondja — : „Amíg az erkölcs és a gyakorlat harmóniája nem alakul ki, addig mindig megvan a lelki sérülés, a jellembeli kopás veszélye”. Tegyük hozzá, nem csak a családban.

Talán már kiderült, én is családpárti vagyok. A Földes Anna által kérdezettek is azok. Könyve előszavában írja, talán nem is bánta volna, ha a nyílt tagadásban ütközik néha, hiszen sokan vannak a „csőd apostolai”- Nem volt szándékában kerülni a konfliktust, mégsem így történt. Gondokról esik szó, az interjúkban senki sem akart szépíteni. Építeni akart. Ezért jó volt ez a riportút. Rám az Illyés Gyulával, Karinthy Ferenccel, Pozsgay Imre kulturális miniszterrel, Sütő Andrással készült interjúk tették a legmélyebb hatást. (Kossuth Könyvkiadó, 1979.).

Tóth Elemér