Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-09 / 57. szám
Február közepe táján kezdték meg a tizenkét hektárnyi málna metszését Keszeg határában, a nézsai Május 1. Termelőszövetkezet dolgozói és tegnap már a munka betejeztéhez közeledtek. A gyalogúti dűlőben Pazsitka István növénytermesztési brigádvezető felügyeletével végzik munkájukat a lányok, asszonyok, akik szerint jó termés ígérkezik. Kedvezett az időjárás, egészséges a telepítés, s bomlanak már a rügyek. „Már csak két kapálás kell, sok napfény és aztán — szüret!” — mondta a bizakodó brigádvezető. Kulcsár József felvétele Ütemesen, programszerűen Folyamatos termelés — Akadozó szállítás — Hiányos alkatrészellátás Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXV. ÉVF., 57. SZÁM ARA: 1,20 FORINT 1979. MÁRCIUS 9., PÉNTEK I III— H Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külkereskedelmi miniszter jelentést tett a szocialista országokkal 1979-re megkötött árucsere-forgalmi megállapodásokról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztésében a Minisztertanács áttekintette a VI. ötéves népgazdasági terv kidolgozásának előkészítő munkálatait. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolt az építőipar számára biztosított fejlesztési források felhasználásának helyzetéről és az ezzel összefüggő további feladatokról. A kormány elfogadta a jelentést. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Megemlékezések, kitüntetések a nemzetközi nőnap alkalmából A nemzetközi nőnap alkalmából csütörtökön kitüntetési ünnepséget rendeztek a Parlamentben. Az eseményen részt vettek: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Erdei Lászlóiig, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke. Köszöntő beszédet Losonczi Pál mondott. A köszöntő után az Elnöki Tanács elnöke a nőnap alkalmából, hazánk szocialista társadalmi rendjének építésében, a dolgozó nők élet- és munkakörülményeinek javításában kifejtett kimagasló munkásságuk elismeréseként a Munka Érdemrend arany, ezüst és bronz fokozatát nyújtotta át azoknak, akik kiemelkedő érdemeket szereztek a nőmozgalom hazai és nemzetközi feladatainak valóra váltásában. A kitüntetették között Nógrád megyét a következők képviselték: Sándor János, a kis- terenyei építési üzem párttitkára, valamint Hocher Lajosáé nyugdíjas, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát vette át. Schuch Györg'yné, a romhányi kerámiagyár szalagkezelője, szocialista brigádvezető a bronz fokozatú kitüntetésben részesült. Üzemeknél, intézményeknél megyeszerte megemlékeztek a tegnapi napon a 69. nemzetközi nőnapról. A Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyáregységénél a délelőtti és egyműszakosok számára reggel, a második műszaknak kora délután rendeztek zenés, műsoros köszöntőt, melyen megajándékozták a résztvevőket, az ipari tanulókkal együtt mintegy 700 leányt és asszonyt. Ma a csaknem 200 gyermekgondozási segélyen levő kismama számára rendeznek gyermekműsort. A BRG salgótarjáni gyárában a nap folyamán üzemenként köszöntötte a szakszervezet a szebbik nem képviselőit. A 750 nődolgozót a szakszervezet által rendezett ünnepségen túl brigádtársaik is meglepték. Nem feledkeztek meg az idősekről sem. öregek napközijeiben, szociális otthonokban óvodások, iskolások, szocialista brigádok tagjai örvendeztették meg műsorral, ajándékokkal az idős nőket. E rendezvények közül kiemelkedően sikerült a Balassagyarmaton, a szociális otthonban megrendezett köszöntősorozat. r Mivel a nyereség alakulásában meghatározó szerepe van a térv ütemes teljesítésének és a folyamatos szállításnak, ezért megyénk üzemeiben, vállalatainál, gyáraiban a figyelem a programban előírtak teljesítésére irányul. Ennek szellemében igyekeznek a folyamatos termelés feltételeit megteremteni. A programszerűség, tervszerűség betartása fontos a gyár szavahihetősége, a kollektíva megbízhatósága, végül, de nem utolsósorban a piacok megtartása érdekében. Elismerés A Salgótarjáni Ruhagyár dolgozói az első két hónapra eső termelési értéktervelőirányzatukat 800 ezer forinttal túlteljesítették. Ez azt is jelenti, hogy eleget tettek belföldi megrendelőik kívánságának. Az exportra termelt áruk közül átadták a bérmunkában gyártott nem éppen könnyű alapanyagból és nem egyszerű fazonokból készített termékeket. Saját alapanyagból a tőkésigények teljesítését nem sikerült biztosítani, mert a kiszállításhoz szükséges okmányokat nem kapták meg időben. A Szovjetunióba szánt exportképes áruk sem jutottak el az előzőleg megállapított határidőre határainkon túlra, mert a vártnál lassabban sikerült a kisebb tételű megrendelések teljesítése. Emiatt csak március elején indult útjára a szovjet export hazánkból. Egyébként a ruházati konfekciótermékekre semmiféle reklamáció nem érkezett. Ellenkezőleg: a német szövetségi köztársaságbeli megrendelők elismeréssel illették a gyár dolgozóinak a munkáját. C-ökkent a veszteségidő A salgótarjáni bányagép- gyárban jól kezdődött az idei esztendő, mivel a rolyamatos termelés feltételeit sikerült biztosítani. Ennek köszönhető, hogy az első két hónapban hét százalékkal csökkent a veszteségidő. Ez azonban nem jelenti, hogy a készárutervüknek maradéktalanul eleget tettek. Jelenleg hétmillió forint az adósságuk, ami azért következett be, mert a kooperációban készülő hajtóművek, amelyeket a szállítószalagokba építenek be, nem érkeztek meg időben a budapesti gyártól, illetve a barcsi öntödéből. Emiatt tíznapos csúszás következett be. A hajtóművek késői érkezése azonban nem jelentett fennakadást a termelésben, mert közben jelentősen növelték a félkész termékek készültségi fokát. Ez viszont azzal jár, hogy jelenleg az ö&z- szeszerelésre szánt időt mérsékelni tudják. Ezáltal megvan minden reális lehetőség arra, hogy az első negyedévre előirányzott kilencvenmillió készárutermelési tervet teljesítsék. Ebben az esetben március végéig ötvenmillió forint értékű készárunak kell elhagynia a gyárat. Kisebb gondok: gumiheve- der-hiány, egyéb kereskedelmi áruk nehézkes beszerzése még most is zavarja a készárutermelést. Ezek azonban március 20-ig megoldódnak. A szerződésnek megfelelően A ötvözet gyár kollektívája az idén 454 millió forint értékű termelési érték előállítására vállalkozik. Ez 2,6 százalékkal több, mint az előző esztendőben volt. Ez évi termelési programjukat igényfelmérés előzte meg. Nincsenek egész évre szóló megrendeléseik. Ezért csak negyedévekre kötik meg a szállítási szerződéseket. Az első két hónapra esedékes termelési értéktervet száz százalékban teljesítették. Minden megrendelőjük a szerződésben vállalt mennyiséget megkapta, sőt a minőséggel sem volt baj. Az ötvözet gyárban előállított termékek mindegyike szerény nyereséget biztosít a dolgozóknak. MAI SZÁMUNKBAN: Nyomják a vállalatot * Telitalálatok Zsanárúl * Fépfiszemmel — a nőpolitikáról Előbb a pantheonnál Koszoiúzási ünnep Rajk László születésének 70. évfordulója alkalmából Rajk Lászlóra, a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyiségére emlékeztek csütörtökön Budapesten, születésének 70. évfordulója alkalmából. Az évforduló alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi pan- theonjában Rajk László sírjánál. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára és Borbándi János, a Központi Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Belügyminisztérium képviseletében Benkei András miniszter és Kovács György, a pártbizottság első titkára, e Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága részéről Fejti György titkár és Wrschovszky Nóra, a KISZ ttb tagja, a Magyar Partizán Szövetség nevében Fehér Lajos elnök. valamint Andrásfi Gyula és Mátyás László, a szövetség országos választmányának tagjai helyezték el a tisztelet és a megemlékezés koszorúit. Lerótták kegyeletüket Rajk László hozzátartozói, s a róla elnevezett kollégium képviselői is. A Vígszínház falán levő emléktábláját a Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti és XIII. kerületi bizottsága nevében Király Andrásné, a budapesti pártbizottság titkára és Fehér Istvánná, a kerületi pártbizottság titkára; a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség budapesti és kerületi bizottsága részéről Hámori Csaba, a KISZ budapesti bizottságának első titkára és Tóth József, a kerületi KISZ- bizottság titkára koszorúzta meg. Elhelyezték az emlékezés virágait hozzátartozói, a kerületi üzemek, hivatalok és iskolák képviselői is. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget, i Gyors és jelentős fejlődés A kulturális ágazat helyzete a salgótarjáni járásban A salgótarjáni járási hivatal idei cselekvési programja fogalmazza meg — több más jellegű beruházás, felújítás mellett — a kulturális ágazat tervezett fejlesztését' az V. ötéves terv negyedik esztendejében. A tervidőszak eltelt éveiben az ágazat — főként az oktatás terén — gyors és jelentős mértékű fejlődéssel büszkélkedhet, öt évre tervezett felújítását az eddigi három év alatt felülmúlta, aminek következtében az idén már elenyésző az intézményi felújítások összege és meny- nyisége. A nemzetközi gyermekév fontos kötelességek teljesítését határozza meg a hivatal számára. Több helységben bővítik az általános iskolai napközi otthonos csoportok számát, óvodákat fejlesztenek, iskolákat tesznek alkalmasabbá az oktató-nevelő munka korszerű ellátására. György István művelődés- ügyi osztályvezető szerint a fejlesztési alapból Nagybá- tonyban, Kisterenyén, Kazáron és Nagybárkányban végeznek beruházásokat. Nagy- bátonyban a 100 személyes óvoda első ütemének munkálatai kezdődnek el az év második felében. Kisterenyén augusztusra tervezik a 12 tantermes általános iskola átadását, mely jelentősen hozzájárul a nagyközség iskolai zsúfoltságának megszüntetéséhez, ezzel együtt a lakosság jó közérzetének kialakításához. Az új iskola átadása után — elképzelés szerint — az épületet a felső tagozatosok veszik birtokukba, míg a jelenlegi iskolában az alsó tagozatos tanulók végzik tanulmányaikat. A kazári 50 személyes óvodát 25 hellyel bővítik, s előreláthatólag április 4-re átadják az elmúlt évről áthúzódó nagybárkányi beruházást, az 50 személyes óvodát. A kisebb anyagi eszközöket igénylő felújítások több község között oszlanak meg. Do- rogházán óvodát bővítenék, Kishartyánban. Nagybárkányban kerítenek. Az idei évre kívánják előre hozni a ka- rancsberényi óvoda 25 személyes bővítését. A közművelődés tárgyi fejlődése — mint a korábbi években — szerényebb ütemű. Kazáron előreláthatólag tavasszal végzik összefogással a kultúrház előtti parkosítást (az épületből a Váci Kötöttárugyár helyi üzeme települt ki, ezt megelőzően is művelődési házként funkcionált). Idén lehetőség nyílik a nagybárkányi mozgalmi ház felépítésére, melyben otthonra talál a könyvtár és az ifjúsági klub is. A Kisterenyei nagyközségi közös Tanács az elmúlt év végén terven felül 3 millió forintot kapott a megyei tanácstól. Ezt az összeget a település régi gondjainak megoldására fordítják: felújítják a művelődési házat, s ezzel együtt lényegesen jobb feltételeket biztosítanak a járási-nagyközségi könyvtár működéséhez. A munkálatok tervei példátlanul rövid idő (két hónap) alatt elkészültek, s kivitelezésüket hamarosan elkezdi a kisterenyei költségvetési üzem, s a novemberi határidőre remélhetőleg be is fejezi. Nyárra átadásra kész állapotba kívánják hozni a jelentős társadalmi munkával épült nagybátonyi-szorospa- taki járási úttörő-váltótábort is. A salgótarjáni járásban tehát eredményesen folyik a kulturális ágazat tárgyi, objektív feltételeinek fejlesztése. S az idei, illetve a tervidőszakbeli feladatok mellett már most elkezdik a következő ötéves terv fejlesztésének körvonalazását, az igények és 1»» hV őségek egyeztetését, cioyr- inentálását.