Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-09 / 57. szám
Kínai agresszió A visszavonulás feltételezi az éberséget Kádár János hazaérkezett a Szovjetunióból Győri Sándor és Zalai István, az MTI tudósítói jelentik: A Vietnam északi határkörzeteiből csütörtökön érkezett jelentések arról számoltak be, hogy a kínai agressziós egységek továbbra is ágyúznak több körzetet, köztük lakott településeket. A legsúlyosabb összecsapásokra Cao Bang és Lang Son tartományokban került sor. A kínai inváziós erők kivonását ígérő pekingi nyilatkozat ellenére a kínai egységek Cao Bang tartomány azonos nevű székhelye körül lövészárkokat ásnak, ágyúzzák a várost. A kínai támadás súlyos károkat okozott a Cao Bang közelében fekvő településeken. Hoang Lien Son tartományban az ellenséges csapatok nehéztüzérséggel támadták a Lao Cai tartományi székhelytől 40 kilométerre, délre fekvő Coc Xam vasútállomást. Ebben a körzetben napok óta nagy hevességgel folyik a harc az agressziós alakulatok és a vietnami védelmi egységek közijtt. A támadók az összecsapásokban érzékeny veszteségeket szenvedtek. Változatlanul feszült a helyzet Lang Son tartomány azonos nevű székhelye. illetve Loc Binh járási központ körül. A kínai erők kedden és szerdán nehéztüzérséggel lőtték a tartományi székhelyet, míg Loc Binhban szétrombolták a település egyik fontos hídját. A hanoi lapok csütörtöki számukban is éles hangon ítélik el Peking agresszív magatartását. A Quan Dói Nhan Dan, a néphadsereg lapja kommentárjában megállapítja: a csapatvisszavonásról szóló pekingi bejelentés ellenére csütörtökig még mindig több tízezer kínai katona tartózkodott és pusztított vietnami területen. A világ semmi jelét nem tapasztalhatja annak, hogy a kínaiak valóban visszavonulnának. IVuga- ti források is elismerték — folytatja a hanoi lap —, hogy Peking megerősíti vietnami területén levő egységeit, és ez egy új támadás jeleként értelmezhető. A határ kínai oldalán ugyanis 125 000 kínai katona áll riadókészültségben, miközben a Vietnamba benyomult erők a helyükön maradtak. Vietnam-szerte folytatódik a mozgósítás az elhúzódó kínai agresszióval szemben. A VSZK álláspontja az, hogy a kínai visszavonulásról szóló nyilatkozat ellenére továbbra is készen kell állni minden eshetőségre. Nemes Dezső kitüntetése A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Nemes Dezsőt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Nép- szabadság főszerkesztőjét a szovjet és a magyar nép közötti barátság erősítésében szerzett érdemeiért, valamint a nemzetközi kommunista mozgalomban kifejtett több évtizedes aktív tevékenységéért 70. születésnapja alkalmából az Októberi Forradalom Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést csütörtökön a szovjet nagykövetségen Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió magyarországi, nagykövete adta át. Jelen volt Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Gyenes András és Győri Imre, a Központi Bizottság titkárai. (MTI) Provokáció Pekingben Hanoiban csütörtökön közleményt adtak ki, egy a VSZK pekingi nagykövetségét szerdán ért incidenssel kapcsolatban. A vietnami tájékoztatás szerint március 7-én este egy kínai katona behatolt a vietnami nagykövetség épületébe. A vietnami képviselet jegyzékben tiltakozott a kínai külügyminisztériumnál amiatt, hogy a pekingi hatóságok eltűrték a szóban forgó személy törvényellenes behatolását a nagykövetség területére. A jegyzék ezúttal felszólította a kínai hatóságokat a hasonló cselekmények megakadályozására, a nagykövetség területi sérthetetlenségének tiszteletben tartására, az ott dolgozó diplomaták, káderek biztonságának szavatolására. A vietnami nagykövetség egyébként még szerdán este átadta a kínai félnek a törvényellenesen behatolt személyt — fűzi hozzá a hanoi közlemény. (MTI) Tüntetlek az iráni nők „Nagy tiszteletben tartunk te fátyol nélkül dolgozó iráni bármit, amit csak Khomeini nőket. mond” — ezzel az „elegáns Hasszán Nazih, az iráni formulával” siklott el csütörtö- nemzeti olajtársaság vezetője kön Amir Entezam tájékoz- csütörtökön bejelentette: az tatási ügyekkel foglalkozó ország olajtermelése nem fog- miniszterelnök-helyettes afö- ja túllépni a napi három- lött, hogy a siita főpap szer- millió hordót, azaz a sah dán éles bírálatban részesí- kormányzata alatt kitermelt tette a Bazargan-kormányt. kőolajmennyiségnek a felét. Entezam újólag és határozót- Irán be fogja zárni azt a tan cáfolta azokat a híreket, helikopter-repülőteret és amelyek szerint a miniszter- gyakorlóközpontot, amelynek elnök le kívánna mondani. berendezését és gépparkját a Mintegy 15 ezer iráni nő sah kormányzata 4 milliárd — többségükben diáklány dollárért vásárolta a Bell — tüntetett Teheránban a amerikai cégtől — közölte nemzetközi nőnapon, tiltako- csütörtökön a kormány szózásul azok ellen a törekvé- vivője. Arról még nem hoz- sek ellen, amelyek vissza tak döntést, mi történjék a akarják szorítani őket régi gyakorlóközponthoz tartozó jogfosztottságukba. A Bazar- helikopterekkel. gan minisztereinek hivatala A Kajhan című teheráni elé vonult sokaságot a leve- lap értesülése szerint a sah gőbe leadott lövésekkel ősz- emberei hazaérkezése után le látták szét. A tüntetés köz- akarták tartóztatni és a Per- vetlen kiváltó oka Khomeini zsa-öböl egyik börtönszigeté- ajatollahnak az a szerdai ki- re akarták szállítani Khome- jelentése volt, amely elítélte ini ajatollahot. A tervre az a munkahelyükön „mezte- iráni csendőrség egy most lenül” — azaz Csador, az előkerült titkos okmánya de- iszlám által korábban a nők- rített fényt, re kényszerített hosszú feke- (MTI) Carter Kairóban Kereszty András, az MTI tudósítója jelenti: Carter amerikai elnök csükai államférfinak” nevezte Cartert és közölte: osztja az amerikai elnök reményeit, hogy „a béke küszöbön áll”. törtökön délután két órakor Carter kifejezte reményét, megérkezett Egyiptomba, hogy hogy „nem fognak csalódást megkezdje tárgyalásait a egyiptomi—izraeli különbéke- szerződés mielőbbi tető alá hozásáról. Carter elnök gépe okozni” és hogy a békeszer ződés a közeli jövőben valósággá válik. Carter annak a reményének is hangot adott, Giscard d'Estaing Bukarestben Csütörtökön háromnapos sescu román köztársasági el- hivatalos látogatásra Buka- nők fogadta, restbe érkezett Valéri Gis- Giscard d’Estaing kísére- card d’Estaing francia köz- tének tagjai között van Fran- társasági elnök. Az Otopeni cois Poncet külügyminiszter repülőtéren meghívója és és Denian külkereskedelmi vendéglátója, Nicolae Ceau- miniszter is. (MTI) Mozambiki katonai küldöttség hazánkban r Sebastiao Marcos Mabote, törtökön katonai küldöttség b Mozambiki Felszabadítási élén hivatalos, baráti látoga- Front (FRELIMO) állandó po- tásra hazánkba érkezett. A litikai bizottságának tagja, a Ferihegyi repülőtéren Oláh népi felszabadító fegyveres István altábornagy, a magyar erők vezérkari főnöke, minisz- néphadsereg vezérkari főnöke, terhelyettes — Czinege Lajos „ .. hadseregtábomok, honvédelmi miniszterhelyettes fogadta, miniszter meghívására — csü- (MTI) 2 ' NÓGRÁD - 1979. március 9n péntek pontban délután két órakor hogy a különbéke-szerződés- ereszkedett le a kairói repülő- hez azok az országok is csattéren. Az ünnepélyes fogadta- lakoznak majd, amelyek tátás után (egyiptomiak tíz- vol tartják magukat az egyip- ezreit hozták fel autóbuszok tömi—izraeli megbeszélésekés teherautók vidékről, az is- tői. kólákban tanítási szünet volt) l „ ___. a két elnök a Heliopoliszban levő Kubeh-palotába hajta- t®fcl]es Szadat megkezdte tartott. A palota erkélyéről el- §yalasait. mondott beszédében Szadat tat^arter„eInol< a.ztrt k°?kfzr. elnök „a legnagyobb ameri- mfg moftarj közel-keleti utazasat, mert úgy érzi, hogy a korábbi válság ellenére biztatóbbak az egyiptomi—izraeli békeszerződés esélyei — jelentette ki hazaérkezése után a Ben Gurion repülőtéren adott sajtóértekezletén Mena- hem Begin izraeli kormányfő. Hozzátette azonban, hogy ha az amerikai elnök „elfogadhatatlan ellenjavaslatokat” hoz Egyiptomból, „nem fogadjuk el azokat.” Az izraeli kormányfő „lehetségesnek, de még nem biz-, fosnak mondotta azt, hogy személyesen találkozik Szadat- tal. Carter és Szadat egyórás tárgyalást folytatott az amerikai javaslatról. Az egyiptomi elnöki hivatal szóvivője mindössze any- nyit közölt, hogy a megbeszélésen a „kölcsönös érdeklődésre tartó kérdések” kerültek napirendre. Szadat elnök maga is megerősítette azt, hogy a különtárgyalások sikerre vitele érdekében a jelenlegi szakaszban — amikor mindössze néhány kérdés van nyitva — teljes titkosságot kíván. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, aki az SZKP Központi Bizottsága meghívására tartózkodott a Szovjetunióban, csütörtökön hazaérkezett Budapestre. Fogadására a Keleti pályaudvaron megjelentek: Németh Károly és Övári Miklós, a Politikai Bizottság tagjai, Borbély Sándor, Gyenes András, Győri Imre, Havasi Ferenc és Korom Mihály, a Központi Bizottság titkárai, Brutyó János, a KEB elnöke, Benkei András belügy-, Púja Frigyes külügy- és Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, valamint Berecz János, a Központi Bizottság osztályvezetője.' Ott volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete. (MTI) Á politizáló iszlám Az iráni forradalom Khomeini aja- tollah arcképe alatt, az iszlám köztársaság jelszavával győzött, mégis hiba lenne valamiféle fanatikus vallási tömegmozgalomként jellemezni. Amikor a siita főpap azt állította önmagáról, hogy a jogfosztott iráni nép követeléseinek a kifejezője, világossá tette, hogy nem vallási, hanem elsődlegesen politikai célok szolgálatába szegődött. S ezek a célok — a sah elűzése, a reakciós monarchia megdöntése, a köztársaság kikiáltása, a nemzeti függetlenség helyreállítása — egyaránt támogatásra találtak a nemzeti burzsoázia, a munkások, a parasztok és az értelmiségiek soraiban. Most viszont némi meglepetéssel tapasztalja a világ, hogy röviddel a forradalom győzelme után repedések támadtak az iráni forradalom homogénnek vélt tömbjén, s kiélezett viták folynak az új Irán, arculatáról, a politikaitársadalmi változások irányáról és mélységéről. Vannak, akik iszlám köztársaság helyett demokratikus köztársaságot akarnak; mások holmi tisztogatás és átszervezés helyett a császári hadsereg feloszlatását, egy népi hadsereg létrehozását követelik; a nemzeti burzsoázia érdekeit képviselő Bazargan-kormánynyal szemben mind erőteljesebben hallatja szavát a dolgozó osztályok felemelkedéséért, a munkások, parasztok jogainak radikális kiterjesztéséért küzdő baloldal. AZ ELSŐ IMAM Ezzel a belső harccal, amely egyúttal a hatalom birtoklásáért folyik, függ össze a forradalom szemmel látható megtorpanása. Khomeini aja- tollah, aki másfél évtizedet töltött külföldi száműzetésben, csak most kezdi felmérni Irán valóságos helyzetét, s megrettenve az irányzatok és törekvések sokféleségétől, kísérletet tesz a forradalmi folyamat lefékezésére, egy- irányba terelésére. A szerinte nyuggti ízű demokráciát elvetve, a színtiszta iszlám köztársaságért száll síkra, amelyben Mohamed próféta törvényei, hagyományai érvényesülnek; megtiltja a külföldről importált „tisztátalannak” minősített fagyasztott hús fogyasztását, s elrendeli a készletek megsemmisítését. Amikor Khomeinitől megkérdezték, hogy hajlandó-e elvileg megosztani a hatalmat a marxistákkal, akik együtt küzdöttek vele a sah ellen, a siita főpap így válaszolt: „Kormányszinten semmilyen lehetőséget nem látok a velük való együttműködésre, képviselhetik a saját nézeteiket és meggyőződésüket”. Az iráni kommunisták pártja, a Tudeh, támogatta és támogatja a Khomeini vezetésével kibontakozott forradalmi mozgalmat, de hosszabb távon számot vet az együttműködés korlátáival is. Az Iránban túlsúlyban levő siita felekezet mindig haladó erőt képviselt az iszlámon belül, az ellenzékiség, a for- radalmiság szellemét testesítette meg. A síiták első imámjuktól, Alitól kezdve szembenálltak a mindenkori hatalommal, anyagilag és politikailag is függetlenek voltak tőle, ellentétben a szunnitákkal, akik azonosultak a világi hatalommal, annak függőségben tartott kiszolgálóivá, védelmezőivé szegődtek, összhangban azzal a hagyománnyal, hogy a vallásalapító Mohamed próféta egy személyben az arab törzsszövetség első vallási és világi feje volt. A harcoló iszlám reneszánszáról cikkező nyugati sajtó előszeretettel veszd egy kalap alá a síitákat és a szunnitákat, azzal vádolva Khomeinit, hogy vissza akarja vinni Iránt a középkorba. Ilyesmiről természetesen szó sincs, de még ha akarná, akkor sem tehetné, mert az iráni forradalomban a vallásnál hatalmasabb politikai-társadalmi erők vannak jelen. A forradalom kimenetelét végső soron ezeknek az erőknek az összecsapása vagy kompromisszuma dönti el. 800 MILLIÓ HÍVŐ Hogy mikor játszik haladó, mikor retrográd szerepet a politizáló iszlám, az koronként és országonként változik. A 800 millió hívőt számláló iszlám világában, amely az Atlanti-óceántól a Fülöp-szige- tekig terjed, éppúgy fellelhető a feudális monarchia, a felvilágosult - abszolutizmus, mint a polgári demokratikus többpártrendszer, a reakciós katonai' diktatúra, vagy a szocialista irányzatú népi demokrácia. Ziaul Hak pakisztáni tábornok-elnök például úgy véli megszilárdítha- tónak ingatag rendszerét, ha a polgári liberális ellenzék likvidálásával párhuzamosan visszaállítja az iszlám valóban középkori törvényeit (így a házasságtörők nyilvános megkövezését), amelyek Szaúd-Arábiában mindmáig töretlenül fennmaradtak. A szaúd-arábiai uralkodó — Mekka és Medina, a mohamedán zarándokhelyek őrzője- ként — bármikor, bárkivel hajlandó, szövetségre lépni az iszlám világát fenyegető „kommunista, ateista veszedelemmel” szemben. Hasonló ösz- szefogásra hív fel a kairói Al-Azhar mecsetegyetem fő- imámja is. Iránban viszont érvnen annak lehetünk a tanúi, hogv felszámolják az amerikai imperializmussá1 ösz- szefonódott, korrupt, népelnyomó és népirtó császári diktatúra maradványait. A líbiai Kadhafi kedvenc elmélete szerint a harmadik világban a fejlődés legfőbb mozgatórugója a nacionalizmus es a vallás. Az angol, francia és az olasz gyarmatbirodalom ellen küzdő felszabadító mozgalmakban csakugyan egyesült, együtt hatott ez a két tényező. Később azonban, a szükségszerűen elkövetkezett haladó társadalmi átalakulások idején, sok helyütt összeütközésbe kerültek egymással a haladó reformokat megvalósító politikai erők és a túlhaladott társadalmi viszonyokat, erkölcsi és jogszokásokat védelmező konzervatív vallási csoportok. MODERNIZÁLÁS Az iszlám eleve államvallásként keletkezett, s a mohamedán többségű országokban jobbára ma is államvallás, törvényeit a jogalkotás forrásának tekintik. A haladó rendszerek azonban inkább a társadalmi szükségletekhez, mintsem a vallási előírásokhoz igazodnak. Az algériai, a líbiai, a dél-jemeni vagy az afganisztáni gazdasági, szociális, kulturális reformok nemcsak1 hogy túllépnek az iszlám korlátáin, hanem sok tekintetben ellentétesek is a vallási előírásokkal. A földosztást, az államosítást, a társadalombiztosítást, a családvédelmet, a női egyenjogúság bevezetését, a többnejűség megtiltását, az egyoldalú válási lehetőség megszüntetését maga az élet, a feltartóztathatatlan társadalmi fejlődés hozta magával. Más szóval a modernizálás, amely ellen egyes mohamedán országokban oly elszántan ágálnak a hagyományok őrei. A modernizálást azonban sok helyütt összetévesztik még az alkohol, az amerikai filmek, az éjjeli mulatók megjelenésével, a nyugati divat majmolásával. Szaúd-Arábiában és az arab emirátusokban szigorúan tiltják a nyugati dekadencia eme „erkölcstelen” megnyilvánulásait, de cseppet sem tartják erkölcstelennek, hogy amíg egy szűk réteg félelmetes vagyonokat halmoz fel a kőolaj bevételekből, addig a lakosság zöme .általános elmaradottságban, jób- bágyi kiszolgáltatottságban, él. Ugyanakkor Líbiában, ahol szintén tiltják az alkoholfogyasztást és a Nyugatról importált erkölcstelenséget, Valóban a néptömegek gazdasági, szociális, kulturális felemelésére fordítják az olajdollárok millióit. Az iszlám értelmezése, gyakorlati alkalmazása tehát rendkívül ellentmondásos. Az elmaradott tömegek vallási érzékenységét természetesén sehol, a népnek oly sokat nyújtó haladó rendszerekben sem lehet figyelmen kívül hagyni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vallásos tömegek igénylik, elfogadják, támogatják az érdekeiket szolgáló reformokat, sőt — mint* Afganisztánban — imádkoznak is a megvalósulásukért. Ha az iráni példa ijesztően hatott Szaúd-Arábiára, az arab emirátusokra és más reakciós mohamedán országokra, az éppen azt bizonyítja, hogy az igazhitű mohamedánok tömegei mielőbb ki akarnak emelkedni abból az elmaradottságból, amelyben a Vallási reakcióval összefonódott konzervatív uralkodók, kormányok tartják őket. S Irán — a maga ellentmondásos módján — csakugyan megmutatta a kivezető utat. Böcz Sándor