Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-18 / 65. szám
Tűnődés a művészetek támogatásáról Az irodalmi alkotó munkáról és annak hasznáról A dél-Iengyelországl Nowosadeckie messze földön híres népművészetéről. Sajátosak e vidék díszítő motívumai és a szőnyegekhez, térítőkhöz használt anyagok is. Képünkön: Jedwiga Zaba csipkekészítő. Nyári egyetemek Egyre-másra érkeznek a nyári egyetemek tájékoztatói, jelezve, hogy szellemi életünk egész évben folyamatos, a tájékozódás és tájékoztatás igénye nem lankad a kánikulai hónapokban sem. A miskolci nyári egyetemet június végén és július elején tartják napjaink legvitatottabb témakörében a szocialista életmód és a közéletiség kérdéseiről. Za laegerszeg a néprajzosokat várja július közepén; Debrecenben július végén és augusztus elején azok találkozhatnak, akik a magyar nyelv és irodalom körképét kívánják kapni. A debreceni nyári egyetemi rendezvények elsődleges célja a magyar nyelv oktatása külföldieknek. Kell az utánpótlás A bányászati szakmák iránt az eltelt egy-másfél évtizedben alaposan csökkent a fiatalok érdeklődése, holott napjainkban a bányászat újabb reneszánszát éli. Az átmeneti megtorpanás után Nógrádban is továbbfejlődnek a bányák, új gépeket használnak a termelésben, a közelmúltban pedig külszíni fejtést nyitottak. Az utánpótlás biztosítása mindezekért fontos feladatot jelent a Nógrádi Szénbányáknak. A szorospataki aknaüzem művelődési bizottsága például tervszerűen látogatásokat szervez a környező iskolákba, ahol az üzem vezetői ismertetik a bányai munkát. Rendszeresen elbeszélgetnek azokkal a dolgozókkal, akiknek hetedik, vagy nyolcadik osztályos fiuk van, s tájékozódnak a szülők és a gyermekek továbbtanulási szándékáról. rdeklődessél figyelem pi a véleménycserét, amely a legutóbbi időben a művészetek támogatásáról kezdődött, és tart már több hét óta. A publikált cikkek teljességre törekednek, a művészetek különféle területeiről veszik példáikat, tehát a művészetek egészére kiterjedő tapasztalatokat gyűjtenek össze. Azonban az egész vitát többnek érzem csupán egy szakmát érintő, egy tevékenységet magába foglaló problémák taglalásánál: úgy érzékeltem, hogy a közölt tények szellemi életünk helyi minőségére világi- tar. jk rá. Ez a mostani „vélemény- egyeztetés” ebből a forrásból táplálkozik, ilyen természetű — azaz általános érvényű: — így az várható, hogy az itt bekövetkezendő előrehaladás egész szellemi életünkre kedvező, pezsdítő hatású lesz. Gondolom, hogy a hosszadalmas „előrebocsátások” helyett célravezetőbb, ha a kérdések sűrűjébe lépünk. Végső soron annak a kérdésnek kell utána járnunk: hogyan valósul meg gyakorlatunkban a művészeti tevékenységnek, mint értékteremtő munkának a legáltalánosabb szintű elismerése, elismertetése és hatása? De hogy ne kalandozzunk el túlságosan távolra, e kérdéskör központjába most kizárólag egyet: az irodalmi tevékenységet, mégpedig a „hagyományosnak” számító szópírói és költészeti tevékenységet kell emelnünk. A vizsgálódás alapja, fő gondolatmeneté nem lehet más, mint az: képes-e ma és itt, Nógrád megyében ez a fajta alkotómunka arra, hogy kifejezze azt a viszonyrendszert, amelyben élünk, dolgozunk a mindennapokban? Tud-e olyan — a mindennapi konkrétumra építve — általánosításokat érvényre juttatni, amelyekhez kizárólagosan e műfaj sajátosságaiból következően, azok révén juthatunk el? Az alkotó munka minőbégl, belső fejlődése következtében képes-e önálló kapcsolatteremtésre más — az Irodalmon túli — művészeti tevékenységekkel? Mindezek összegezéseként: képes-e arra, hogy mindennapi életünket, munkánkat magasabb minőségre segítse? A kérdések egy részére meghatározott — külső körülményként adott — feltételek között kapunk feleletet. A válaszolást segítik a tények: a feltételek biztosítását társadalmi rendszerünk szavatolja. A társadalmi mikroklíma kedvező az irodalmi tevékenység — irtózatosan nehéz — első lépéseihez, sőt az azon túli létéhez is! A kérdések más részére nyilvánvalóan nem lehetséges kizárólagos választ adni a vita keretei között sem. Mégis úgy vélem: a belső alkotói erőfeszítések léte, következetességek megfogalmazása itt is, e tevékenységnél is elkerülhetetlenek. Az akarás, a tevékenység a legfontosabb; ez az alap. Ezen az alapon —, amelyet elsőként és legátfogóbban a közösség értékel, ez jelenti a visszhangot — kell kialakulnia a további belső — mondhatni szakmai — kritériumok, nak, amelyek összesemben segítik a megteremtett érték realizálásét. Így kell létrejönnie a helyi szakmai kritikának, a helyi olvasóközönség természetes érdeklődésének. Aki arra vállalkozik, hogy Nógrád megyében irodalmi tevékenységet folytasson, szembe találja magát — a sok, bár önmagában belső harcokat tartalmazó, de mégis csak ez a több a másod-, a harmadrendű írók mellett — a két óriás, Madách és Mikszáth hagyatékával. Félreértés ne essék, nem arra gondoltam, hogy lobogónkra e két nevet írjuk. Ez nagy hiba lenne. De legalább any- nyira tévedés, ha az alkotói előzménytudatból tevékenységük kiesik. K étségkívül igaz: minden alkotói pálya önálló értékek megteremtésére törekszik. Tehát a klasszikusok útjának formai követése ma anakronizmus: zsákutcába vezető. Felhalmozódott értékeikkel mégis meg kell birkózni mindenkinek: világlátásuk, valóságérzékelésük, gondolatgazdagságuk, ösztönös, vagy tudatos esztétikájuk az itt élők számára valóságos hagyomány, amelyből kinő — kinőhet — egy új, kibontakozásában erős irodalom. Természetesen a ma művészetének, a mához kell szólnia. De tud-e ennek úgy eleget tenni, ha gyökereit nem a két ki asz. szikusig mélyíti le? Sokszor úgy tűnik az 9 általuk megteremtett hagyományaik, habitisuk éppen ott nem élő eléggé, ahol legjobban annak kellene lenni: irodalmi életünkben. Nem kezdhetünk mindent, mindig elölről.. Az alkotói folyamatban tartós pillér nélMinden rekord megdőlt A Tanácsköztársaság kikiáltásának hatvanadik évfordulójára meghirdetett, s a minap lebonyolított rádió amatőrversenyen a Nógrád megyei résztvevők minden eddigi csúcsukat megdöntötték. Az ultra-rövidhullámon megrendezett verseny során a salgótarjáni klub százkét összeköttetést létesített egy nap alatt, s ennek során Baranya kivételével minden megyéből talált partnert. Lakatos László gépkocsiból forgalmazva kilenc- venegy amatőrrel lépett kapcsolatba- Kiemelkedő eredményről adhat számot a pásztói ÉLGÉP-klub, mely egy- wattos települt adóval hatvanöt kapcsolatot teremtett. A rövidhullámú versenyben a gépgyártástechnológiai szak- középiskola rádiósklubja távbeszélő-üzemmódban 180, Földi László salgótarjáni versenyző távíró-üzemmódban 150 összeköttetést igazolhat Ugyancsak jól szerepelt a balassagyarmati rádióklub és , a salgótarjáni szakmunkás- képző intézet rádiósainak kol lektívája. 40K .* Jlii B encze Gyula rézkarca kül csak ideig-óráig teremthetünk konjunkturális értékeket- Az ívnek az első és alappillérre: múltunkra kell épülnie. Vajon tudjuk ezt mindig eléggé és alkalmazha- tóan? A vitában elmondott és leírt vélemények — sokszor, beszámolók, mentegetőzések egy-egy „terület” felelőse által „elkövetett’ összegzések — tartalmaznak olyant, amivel egyetértek, van olyan részük is, amellyel kevésbé, vagy egyáltalán nem. Ez minden — a jelen írás sem kivétel alóla — állásfoglalás sorsa. Amiben más a véleményem: először is úgy tartom — noha ez a vita más szempont szerinti érdeme is lehetne —, hogy az irodalmi alkotó munka körülményeit túlságosan aktualizálva, napi szinten vizsgáljuk az eddigiekben: a támogatást pedig kizárólagosan egy-egy személynek juttatott anyagiak elmaradásában jellemezzük. Lehet a megye irodalmi életéről úgy érdemi vitát lefolytatni, hogy ne essék érdemben, a tartalmat tekintve szó arról — nem mondom relatív — a fejlődésről amelyen folyóiratunk, a Palócföld átment? Figyelmen kívül hagyhatjuk-e az antológia-erőfeszítések valóságos tapasztalatait? (Amelyekben a sokat keresett mecénás megtalálható!) Másodszor: nem tartom elfogadhatónak a mostani vitának, és az eddig megjelent írásoknak azt a gondolatát, amely az irodalmi alkotás kibontakozásának fő akadályát, az anyagi természetű juttatások elmaradásában látja! Talán körültekintőbb elemzéssel — a tevékenység értékelésével — több, nem kevésbé lényeges feltétel hiányára is bukkanhatunk. Harmadszor: szükségtelennek tartom azt is, hogy más művészeti ágakban végzett munkát és az irodalmi élet produktumait formális szempontok, pl. anyagiakkal való ellátás és nem a megteremtett társadalmi értékeik alapján vetjük össze. Jól tudjuk, hogy a múzsák vitájától már az ókori Parnasszus is han- Eos volt. Itt úgy tűnik, a szenvedélyek tartalma más. Az ilyenféle „bezzeg ott jobb az anyagi helyzet” szemlélet tartalmi tevékenységet érintő beszélgetésnek nem lehet kizárólagos témája- (Persze nem a ló másik oldalán kell megtalálnunk a megoldást)! Negyedszer: nem hiszem, hogy egy művészeti ágban (a képzőművészet területén) alkalmazott „támogatási forma”: a szocialista szerződések rendszere ma még tényleges hatóerőként, progresz- szíven érvényesülne más művészeti ágakban is. Ötödször: kevésnek tartom a közönségreagálásokat. Mert végül is a művészetek lényege — korunkban is — a kiváltott hatásuk milyenségében, intenzitásában, gazdagságában, tartósságában mérhető. A kérdéskör vizsgálata,' — már csak közművelődési, műveltségi szempontból sem — hanyagolható el. Hatodszor: egy kissé kevésnek tartom a műhelyjellegű szerepkörben érdemben körvonalazott lehetőségek leírását. A vita leszűkíti azt kizárólagosan a Palócföldre, a NÖGRÁD vasárnapi számára, illetve az alkalmi kiadványokra, antológiákra. A közművelődési intézmények egy bizonyos része az irodalmi alkotótevékenységhez szükséges elemző, érdemi értékelő, kritikai munkában nem tudna önálló műhelyként is részt venni? Azt gondolom, hogy ha megoldást keresünk a jelenlegi helyzetből való továbblépésre, mert mi más lehetne a vitánk célja, azt kell jobban tudatosítanunk önmagunkban, hogy a mai helyzetnek az a jellemzője, hogy van irodalmi életünk, de nem elég színes. így nem szükséges különleges, járatlan utakat vágnunk. Elvileg az alkotó—alkotás—közönség hármas egységét kell megvalósítanunk a magunk gyakorlatában is. Ügy gondolom, azért vagyunk bizonytalanok sok kérdésben, mert e klasszikus összefüggéssort eltévesztjük szemünk elől, nem tulajdonítunk neki olyan jelentőséget, ami megilleti, így törekvéseinkben az együttes jelenlétük biztosítására nem alakult ki megfelelő cselekvés- A hármas összefüggéshez közelítsünk bármelyik pontról, jószerivel tétova, bizonytalan a válaszunk: nem tudom méri-e valaki, kikből tevődik ki pl. A Palócföld olvasótábora, törzsközönsége? Milyen az a visszacsatolás, amely az új ismeret révén, újabb műveket inspirál? Milyen az irodalomhoz köthető intézmények szellemi állapota, feltétele, lehetősége: az irodalmi alkotás továbbításához, értelmezéséhez, értékeléséhez? Van-e ismeretünk . arra vonatkozóan, és az elegendő-e, hogy milyen erőket kell képeznünk, hogy a művek megszületését ösztönözzük? Fentebb kérdeztünk az irodalomhoz kötődő intézményekre, most e téma más oldalára is rá kell mutatunk: milyen az ezekben az irodalmi — tágab- ban szellemi — műhelyekben az alkotás feltétele: benne á légkör, milyenek az emberi viszonylatok? Az általános elvek a közösségi érdekek és a szűkebb, egyéni aspirációk egymásra hatása megfelelő- e?. Ez kedvez-e irodalompolitikai célkitűzéseinknek ? Mindezek után kerül — gondolatmenetünkben — sor azokra a kérdésekre, amelyeknek arra kell megkeresni a választ: miként tudjuk azt elérni, hogy alkotóink meny- nyisége (létszáma) és minősége (felkészültsége), céljaink szerint alakuljon? Hogy ez az „alakulás” irányítottságában is természetes legyen a dolgok belső logikájából fakadjon! Hogy az irodalmi gyakorlattal párhuzamosan létrejöjjön az az értékrend- szer, amely kijelöli az alkotás és a közönség tényleges helyét. _ Azt gondolom, hogy a fenti osszefüggéssor gyakorlati kimutatása hathat sokoldalúan — alapjaiban kedvezően — a eokak által keresett mecénásra is. Természetesen nem a tyuk és a tojás eredetének dilemmájával találkozunk akkor, ha mecénás és alkotás összefüggéseit a gyakorlatban keressük. Nagyon pontosan kell látnunk: az adott helyzet fejlődésünk velejárója annak, hogy a lemaradás a társadalmi valóságunkhoz, közösségi értékrendünkhöz, kepest tényleges vagy vélt annak felismerése azoknak a feladata, akik intézményeink réven és más úton a folyamat irányításában részt' vesznek. A mecénálás, mint a művek születését segítő rendszer a legkisebb érték létrejötte előtt már működik a legkisebb érték gyarapítja a mecénálás tartalmát, módszereit. Kapcsolatuk olyan természetű, amelyben egymás fel- tételezése, jelenléte elképzel- hetetlen. M iután mindezt leírtam, sem hiszem, hogy olyan dolgokról, folyamatokról szóltam, amelyek részben vagy bizonyos egységében nem ismertek. Az eddigi „görcsök” feloldása érdekében tettem mindezt szóvá- Remélem, hogy a vita egyre inkább kiszélesedik. Nyilvánvalóan nem önmagáért, hanem azért, hogy szellemi életünk, művészeti tevékenységünk egészéről jobb Ismeretünk legyen. Különösképp azért, hogy az irodalmi alkotó munka, újabb ösztönzést kapjon és ez cseperedé- sében is megmutatkozzék. Dr. Horváth István ] NÓGRÁD - 1979. március 18., vasárnap 7
