Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-13 / 36. szám
1979 — nemzetközi gyermekév Ellesett pillanatok Ebben az esztendőben érthetően megsokszorozódik a figyelem, amellyel a gyerekeket általában körülvesszük. És ez így van rendjén — még akkor is, ha mi, felnőttek némi „irigységgel” gondolunk erre a 365 napra. 1979 az első esztendő, amely a gyermekeké — a megvalósulatlan, egykori gyermekálmok valóra váltására alkalom, hogy a most felcseperedő nemzedék élete szebb, boldogabb. igazabb legyen szerte a világon. És persze, a magunké is. Ugyan ki merné tagadni, hogy a gyerekek a leg- odaadóbb társaink a boldogság, az őszinteség, a szeretet, a jótakarás sokszor gyorsan múló pillanataiban! k. m. mphhhu „Hóvirág' 1 ...11.......ül ..jilSíJííii L appföldről. A mlndenit! Üjabb bukással gyarapodott a családi album! A sílécekkel barátkozó lengyel kisfiút édesapja- is elkísérte Varsó egyik parkjába. Honda motor! Hát már ez is valami! önfeledten csevegő vietnami kisfiúk. A háború szörnyűségeit talán már elfeledhetik. A győztes úgyis én leszek! A lipcsei iskolás fiúk egyik fő álma, hogy egyszer majd neves birkózók lesznek. Hírcsokor A szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint 1978: első hét hónapjában az egy főre jutó nettó jövedelem 4871 dinár volt Jugoszláviában. *Jugoszláv vállalatok a világ 140 országával kereskednek. 1978 első /háromnegyed évében 73 milliárd dinár értékű árut exportáltak, amely 6 százalékkal haladja meg az előző évi mennyiséget. Jugos;fláviában emelkedik a villamos energia termelése és felhasználása. A tervezett 59,3 billió kilowattóra energia helyett 1979-ben előreláthatólag 60 billió kilowattórát termelnek. Az energiafogyasztás 1978 év szeptemberében 0 és októberében 9,8 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának fogyasztását. \ Nagyüzemek kulturális kapcsolatai A lengyelországi nagyüzemekben azelőtt sem volt ritkaság, hogy a dolgozók — akár mint amatőr művészek, akár mint nézők, látogatók — részt kértek az ország kulturális életének eseményeiből. Amióta azonban „A dolgozók szövetsége a kultúrával és a művészettel” jelszóval 1974- ben meghirdetett — és a dolgozók javaslataival kibővített — hosszú távú program megvalósításához hozzákezdtek, egyre szorosabbá válnak az üzemi dolgozók és a művészek közötti kapcsolatok. A program megvalósításán számos új kezdeményezéssel, jelenleg 350 mezőgazdasági és ipari üzemben dolgoznak. A nagyüzemek együttműködési szerződéseket kötnek kulturális intézményekkel — egyetemekkel, színházakkal, művészeti főiskolákkal. Az eredmények — bár még csak öt év tapasztalatai összegezhető- ek — szinte minden művészeti ágban jelentősek. A filmművészet új alkotásainak megismertetésére bemutató előtti vetítéseket rendeznek az üzemekben, ahová meghívják a filmek alkotóit, művészeit. Ilyen szerzőnéző találkozókra pedig a seregszemlék — többek között a lublini „Ember — Munka — Művészet” filmfesztivál — alkalmával is sor kerül. A színházakkal nemcsak a szervezett színházlátogatások jelentik a kapcsolatot. A szczecini hajóépítő kombinát például díjat alapított, amely- lyel az év legjobb színházi alkotását jutalmazzák. A színházi együttesek gyakran felkeresik a nagyüzemeket, hogy a munka szüneteiben ízelítőt adjanak darabjaikból". A dolgozók rendszeresen meghívót kapnak a főpróbákra, vitaestekre# Több lengyel nagyüzem kötött szerződést koncertekre a filharmóniai zenekarral. Igen jó a kapcsolat a képzőművészek és az üzemek között. Ennek számos tanúj ele van: az üzemi létesítmények díszítéséről munkacsarnokok mértéktartó, ízléses dekorálásáról szívesen gondoskodnak a művészek. Kérésre megtervezik a munkaruhákat; kiállításokat, művész-közönség találkozókat rendeznek. Nem ritka az állandó művészeti kiállítás sem, mint amilyen például a garhnoi állami gazdaságban található. Egyes üzemek alapítványt létesítenek fiatal művészek számára. E széles körű program nemcsak a munkásemberek szellemi életét teszi gazdagabbá, /de jótékonyan hat az élettel szoros kapcsolatban álló művészekre is. I dén az egy lakosra jutó társadalombiztosítási kiadások összege eléri a hatezer forintot. A pénzbeli társadalmi juttatások 61,4 milliárd forintot tesznek ki, ami 10,2 százalékkal több az 1978. évinél. Holott az állami költségvetés igazán nem bajlódik olyan gondokkal, hová adja ki bevételi forintjait, de: a szociálpolitika társadalmipolitikai jelentősége a nehezebb gazdasági körülmények közepette nemhogy mérséklődne, hanem növekszik. Mégis, szemben a központi irányítás követte gyakorlattal, a termelőhelyek némelyike úgy okoskodik: ha sűrűsödnek a gondjaink, fogjuk szorosabbra — a szociálpolitikai kiadásokat, hiszen ott a legkönnyebb „gazdálkodni”. S innét a cím is, szándékkal ingerlő, bárha kérdőjellel, mert — ugyan a végletességig elmenve — az ilyesfajta logikából ez következne. Nagy hagyományai, gazdag tapasztalatai vannak a vállalati szociálpolitikai tevékenységnek, több évtizedre visz- szanyúlók, s egyre tekintélyesebb összeget követelők. Napjainkban a társadalmi juttatások tíz százaléka származik vállalati forrásokból, több részterületen azonban ennél jóval nagyobb a hozzájárulás aránya: az üzemi étkeztetés költségeinek nyolcvan százalékát fedezik a munkahelyek, s a kedvezményes üdültetés minden százforirdnyi kiadásából hetvenet a vállalatok A közérdekű bejelentésekről Jelentős társadalmi érdek A U^WÁrrt^liií bejelentésekről, ja- RUíClUCMl vasiatokról és panaszokról szóló törvény megalkotása óta eltelt idő kellő távlatot nyújt ahhoz, hogy miként a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén is tette, az alkalmazás főbb tapasztalatairól képet kapjunk. A jog eszközeinek alkalmazása a közügyek intézésének fejlesztésében együtt jár a szocialista demokrácia szélesítésével, az ügyintézés színvonalának emelésével és az állam- polgári fegyelem, felelősségtudat erősödésével. Jelentős társadalmi érdek fűződik tehát ahhoz, hogy a törvényt az állampolgárok és az eljáró, felügyeleti szervek a politikai célkitűzéseknek megfelelően értelmezzék, alkalmazzák a gyakorlatban. Miként valósul meg a törvény alkalmazása a tanácsi szervek munkájában és melyek a további tennivalók ezen a fontos területen — erről tanácskozott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Az elmúlt év végén valamennyi helyi tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalta a törvény alkalmazásának tapasztalatait, így az értékelő végrehajtó bizottság elé már egy minden tekintetben megalapozott jelentés került. Alapvető megállapítás, hogy a törvény alkalmazásával a tanácsi szerveknél jó úton halad a bejelentések gyorsabb, megnyugtatóbb és egységesebb intézése. Az ügyintézésben kevesebb az úgynevezett átfedés és párhuzamosság, megakadályozhatok a végnélküli panaszkodások. A tanác szakigazgatási szervek túlnyomó részénél színvonalasabb, eredményesebb a bejelentések és panaszok intézése. A törvény kedvező fogadtatásra talált, erősítette a lakosság és a tanácsi apparátus körében a politikai, jogi és erkölcsi felelősségérzetet, ugyanakkor növelte a lakosság bizalmát a helyi vezetésben résztvevők iránt. Megyénkben i! módon is tovább fejlődött a közéleti demokrácia, javult a közélet tisztasága. Itt szükséges megjegyezni, hogy a tanácsi vállalatok, intézmények és a szövetkezetek vezetői, ügyintézői — a tapasztalatok bizonyítják —, csak részben ismerik és alkalmazzák helyesen a törvényt. Akik a törvény hatályba lépésekor arra számítottak, hogy az majd megnyitja a zsilipet a vég nélküli panaszkodások előtt, most azt tapasztalhatják, hogy csökkent a notórius panasztevők száma. A tanácsi szakigazgatási szervek y a dolog természetéből következve, azonban nem egyformán leterheltek: Salgótarjánban a közérdekű bejelentések túlnyomó többsége egyetlen közigazgatási szervre, a műszaki és építési osztályra zúdul. Az osztály a sok egyéb munka mellett nehezen birkózik meg a feladattal, s gyakran a válaszok is késnek. Erről a gondról a városi tanács elnöke számolt be az említett ülésen, s ugyancsak ő mutatott rá arra is, hogy a tanácstagi i»> számolókon évente mintegy hat-hétszáz bejelentés hangzik el, és ezek nagy része, éppen az említett osztály leterheltsége miatt,’ már korábbi évekről megmaradt gondokat említ. Ilyen helyzetben érthetően tovább növeli a tanács gondját az a sok lakossági bejelentés, amely például a népfront fórumain hangzik el. A népfront álláspontja is figye-, lemreméltó: a gondok megoldásában is szívesen segítene. Figyelmeztető megállapítás, hogy a megyéi szakigazgatási szervek egy része és a szövetkezetek érdekképviseleti szervei a szükségesnél kevesebbet tettek eddig a törvény céljának, szellemének, rendelkezéseinek tpegismertetése és következetes alkalmazása érdekében. Ugyancsak ide - illik az a megállapítás is, hogy a szövetkezetek törvényességi felügyeletét éllátó tanácsi szervek többsége nem vizsgálta rendszeresen a törvény alkalmazásának tapasztalatait. A képhez tartozik, hogy még kedvezőtlenebb a helyzet a nem tanácsi vállalatoknál. A törvény megismertetésére irányuló jogpropaganda is nagyon eltérő hatású; általában igaz az, hogy az állampolgárok számára továbbra is a legkézenfekvőbb megoldás, ha közérdekű bejelentéseivel — függetlenül attól, kinek a hatáskörébe tartozik, az ügy — egyenesen a tanácsi szervekhez fordul. És éppen, mert több helyen maguk a vállalatok, szövetkezetek sem ismerik az ide vonatkozó törvényt, gyakori az indokolatlan „átpasszolás” a tanácsoknak, ami tovább növeli az amúgy sem csekély munka mennyiségét, lassítja az ügyintézést. Egy esztendő leforgása alatt a tanácsi szervekhez 1197 bejelentés érkezett, legnagyobb számban a helyi tanácsokhoz. A megyében a tanácsi szervek ugyanezen idő alatt nem kevesebb, mint 2252 javaslatot iktattak. Ezek nagy része tanácstagi beszámolókon hangzott el. Üt, járda, kereskedelem, közvilágítás, vízellátás,, szolgáltatás — ezek szerepeljek a legtöbb esetben a javaslatok között. A követhető álláspont: célszerű a kisebb beruházást igénylő javaslatokat mielőbb megvalósítani, ugyanakkor a milliós nagyságrendű beruházást igénylő javaslatok esetében elengedhetetlen a lakosság megfelelő tájékoztatása. A tanácsol/ tehát általában jól vég/V lalJdp&(ÍK zik a rájuk háruló munkát. Bár Salgótarjánban (a műszaki osztálytól) több mint nyolcvan esetben adtak a panaszokra, bejelentésekre megalapozatlan választ. így a bejelentések később újra „visszatértek”. Az osztály ilyen irányú munkájának segítésére a tanács a következőkben nagyobb gondot fordít. Ugyanakkor figyelmeztető adat, hogy például a rétsági járásban megvizsgált öt vállalat közül háromban nem ismerték a közérdekű bejelentésekről. panaszokról intézkedő törvényt! Tennivaló tehát van bőven, hogy a közösséget érintő bejelentések intézése tovább egyszerűsödjék. TPL Gyorsítja a bányanyitást Kétszer nagyobb termelékenységgel és másfélszer kisebb önköltséggel történik az ércfejtés a Szovjetunióban kidolgozott új gépkomplexummal, amely az érc és a meddő együttes leomlasztásával működik. A gépesített bánya- támból, kisméretű vibrációs generátorból és szállítószalagból álló komplexum ék alpkú vágattisztító fámja egy ínun-, kaciklusban hidraulikus emelői segítségével 6—7 métert halad elóre. Az új konstrukció lehetőséget ad az előkészítő, bánya- nyitási munkák 1,5—2-szer gyorsabb elvégzésére. A magas fokú gépesítés következtében nő a munka biztonsága. Bezárják az ebédlőt ? állnak. hozzájárulás. Pusztán az érzékeltetés kedvéért: a híradás- és vákuumtechnikai iparban a foglalkoztatottak 69,9 százaléka negyven éven aluli. A textiliparban dolgozó nők 67,4 százaléka még Elképzelhetetlen len- ízű jótékonykodás óhajtásá- ne egyik napról a másikra ról, sokkal inkább arról, töltötte’be a negyveneelvonni mindazt, ami meg- hogy a tudatosság . és az ér- dik életévét tehát pontosan .szokottá vált, ami a dolgozók dekeltség összhangja a szoci- at)ban a ko’.kan Van amikor nagyobb csoportja által tér- álpolitikában is megteremt- kimondottan rászorul’ a vál- mészetesnek tartott és igénybe hető, kialakítható. Igaz csak »Q-.: .7„„í4ií0 annrinoirnriá« vett. Arra érthetően nem akkor, ha tervezik e tevékeny- sokféle elemére a gyermekgondolnak egyetlen 1 munka- séget, ha súlyát mérlegelve intézménvektől ’a kedvezmé- helyen sem, hogy bezárják az rangsorolják. nyes, s ■' hazavihető vacsorán Rangsor: nem szabad úgy át az üzemorvosig. Ugyanebédlőt, meszüntessék a kedvezményes üzemi étkeztetési. mazsolázgatni a kalácsból, akkor De néhány helyen furcsa karékosságot meghonosítani. taszénbányászatban. , hogy — például — a mun- a foglalkoztatott férfiak 48,7 kívánnának kásszállás maradhat, mert an- százaléka elmúlt negyvenmon'dvan, nak kiadásai az önköltségben éves; másfajta gondoskodást J™}®* ® vállalati nyereséget szamolhatók el, ám az óvoda igényelnek, mint az előbb ouin0Vej,’ ,S, ,-^an fönntartását már fontoljuk említett nők, ám ki vitathatmellekes dolgokkal bíbelődni, megt hiszen az a jóléti, ala- ná, hogy szükségünk van a mmt a szociálpolitika. Igen- p0(. terheli stb. Mégis, itt-ott vállalati szociálpolitikára és am csakhogy az így gondol- mostanában tapasztalni ilyes- annak további fejlesztésére, ködök azt tevesztik szem fajta — érthetetlen és elfoa ,v^Ualnti szoci- gadhatatlan — méricskélést, rTnartósan, hosszú távon nö- alpolitikai tevékenység az el- osztályozást. S magyarázatot I vekszik a vállalatok sodleges vállalati erdekeltsé- ;s hallani ezekre a próbálko- szociális tevékenységégek körébe tartozik. zásokra, mondván, a központi nek jelentősége, súlya a munNy.ilvánvaló; a munkaerő- irányítás jelentősen szigorí- kaadó és a munkavállaló vi- források elapadása, a munka- tóttá a vállalatokkal szem- szonyában, ezt igazolják az vállalók jó értelmű megtaí- beni gazdálkodási követeimé- eddigi fejlődés tapasztalatai, tása egyre inkább föltételezi nyékét. s ezt a jövőbeni irányzatokat nemcsak a javadalmazási for- A hangsúly a vállalati szó- elemző kutatások. Kár lenne, mák tökéletesítését, hanem a ciálpolitika egészén van, azaz hogy ha átmenetileg is, de vállalati szociális gondosko- annak rendszerén, amibe a megtorpanna ez a folyamat, dás kereteinek folyamatos munkaruha éppúgy beletarto- az „ebédlő”, azaz a gondosfejlesztését is. Igaz, számon zik kell tartani ez utóbbi befektetéseknek, kiadásoknak a ha nehezen is látják kodás különféle elemeinek be ezeket az összefüggéseket fölszámolása, visszaszorítása a gazdálkodók —, mint az következtében. A holnap, a hatékonyságát; a vállalat üzemegészségügy, a munka- holnapután alapjaiból erősen olyan szociálpolitikai teendők • körülmények korszerűsítése, a hiányoznék ez a cement, ellátását vegye magára, ame- gyermekintézményekhez adott Lázár Gábor lyek megfoghatóan köthetők a vállalati, érdekekhez. ' Szó "[ ' “ ~ “ sincs tehát valamilyen rossz J NÓGíiÁD — 1979. február 13., kedd 5