Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-08 / 32. szám
VASALÓNŐ Fényárban úszik a csarnok Amiből több a kevesebb Beláttam, lehetetlen tovább halogatni a dolgot: muszáj hozzáfognom a vasaláshoz. A zsebkendőkkel, lepedőkkel, párnahuzatokkal még csak- csak elboldogultam, de aztán megállt a tudomány. A blúzok ujjai összegubancolódtak, a szoknyákra több élt, a nadrágokra ráncokat vasaltam. Akkor elhatároztam, hogy ezután inkább a Patyolatra bízom a ruhatisztítást. — Én otthon szoktam mosni, a szabad szombatjaimat erre szánom. Tudja, nehéz lenne az ágyneműt, fehérneműt, öt darab dunnahuzatot behozni ide a munkahelyemre Somoskőújfaluról. Igaz, a férjem vasutas egyenruháját itt szoktam kimosatni, s így én is igénybe veszem a nekünk járó 200 forintos fizetési kedvezményt — közli Molnár Pálné, akivel a Patyolat Nógrád megyei központjában beszélgetünk. A fiatalasszony immár tizenötödik éve dolgozik a vállalatnál, jelenlegi beosztása: betanított vegyi vasaló. — Vegyi vasaló . ’. . milyen tevékenységet rejt maga mögött ez a fogalom? — Azokat a felsőruhákat — zakó, nadrág, férfiing — vasaljuk ügyes gépek segítségével, melyeket szárazon vegytisztítanak. Egy öltönnyel tíz perc alatt, egy férfiinggel peAz etesiek közül mintegy száznyolcvanán vettek részt a február elején tartott falugyűlésen, ahol meghallgatták Alberti Sándor tanácselnök beszámolóját az 1978. évi eredményekről, illetve az ez évi feladatokról. A beszámolóban elhangzott, hogy az elmúlt évben a község lakossága csatlakozott a Nagybátonyi nagyközségi Tanács társadalmi munka felhívásához, mely szerint az egy főre jutó társadalmi munka értékét 280 forintra kell teljesíteni. A község lakossága 347 forintra teljesítette a tervet! Az 1979. évi feladatok közül említésre méltó a tanácsadóhelyiség kialakítása, és az Amália-telepen levő kihaszdig három perc alatt készülök el. — Hosszú évek óta mindennap odaáll a „vasalódeszka” mellé. Mondja, nem unalmas munka ez? — Nem, dehogy! Ezt a tevékenységet sohasem lehet megunni, hiszen a színek, a minőség az mindig más és más, folyton változik. Enné szebb, mozgalmasabb teendőt elképzelni sem lehet! — Hogyan került a Patyolathoz? — Dolgozni akartam. Tizenhat éves voltam, amikor először beléptem a vállalat kapuján. Kezdetben a szennyest nálatlan kultúrotthonnak tornateremmé való átalakítása. A falugyűlés anyagához tizenegyen szóltak hozzá, s valamennyien közérdekű gondokat említettek. Javaslatot tettek — többek között — a község jó ivóvízellátásának megoldására, az utak állapotának megjavítására, valamint a község szépítésére, fejlesztésére vonatkozó társadalmi munkára. A falugyűlés zárásaként a HNF-bizottság emlékéremmel tüntette ki az 1978. évi társadalmi munkában elért eredményekért az általános iskolát, az OBV salgótarjáni gyára „II. Rákóczi Ferenc” Szocialista Brigádját, Kárpáti Zoltánná pedagógust és Kovács József etesi lakost. vettem át, majd a vegytisztító gépet kezeltem, a festődében is dolgoztam, párosítottam a zakót a nadrághoz, míg végül beálltam a vegyi vasalóba. Azóta is itt vagyok és nagyon szeretem ezt a munkát. Másmilyen tevékenységet én már el sem tudnék képzelni magamnak. — Hallottam, három gyermeket nevel. Miként tudja összeegyeztetni a családanyai tevékenységet a hivatásával ? — A férjem segítségével. Önélküle nem tudnék boldogulni. A srácokat is úgy neveltem, hogy önállóak legyenek — Móni kilenc-. Pisti tízéves, Pali a tizenharmadikát tapossa —, megállnak a saját lábukon — mondja mosolyogva Molnár pálné, majd elköszön. Odalép gépe mellé, s villámgyors mozdulatokkal hozzáfog egy gyűrött férfinadrág vasalásához. — lia — NÉHA A KEVESEBB a több — hangzik egy újsütetű bölcsesség. Alighanem elmondható ez az energiagazdálkodásra is, kiváltképp napjainkban. Kemény százezrek csapódtak például tavaly a salgótarjáni bányagépgyár nyereségéhez energiamegtakarításból. Egyedül földgázfelhasználásban — a nem túl szoros tervhez képest — 340 ezer forint értékűt sikerült spórolniuk a gyáriaknak. A földgáz azonban csak egy a sorban. Éppen fél tucat energiahordozót használ az üzem: áramot, gázt, olajat, kokszot, benzint, barnaszenet. Azazhogy barnaszenet már nem. Épp a napokban vált fölöslegessé; gőzzel fűtik be ezután azokat a helyeket, ahol eddig még szénnel tüzeltek. Az egy esztendeje átadott kazánház gőzét a jövőben még több helyiségbe vezetik be. A végső cél ezen a területen az — tudtuk meg Mészáros Lajos megbízott energetikustól —, hogy gyáron belül csak áramot és földgázt használjanak erőforrás gyanánt. Ilyképpen tudják az energiagazdálkodás képzeletbeli gyeplőjét igazán jól kézben tartani. Az olaj szerepét már idáig is nagymértékben csökkentették a bányagépgyáriak. Olajkályhák melegítették az irodák egy részét, ezeknek a fűtőalkalmatosságoknak már több mint felét „leváltották”. Szeretnék átalakítani az olajkazánokat gázkazánokká. Több előny is származna belőle. Egyfelől: emberek szabadulnának föl, nem lévén szükség fönntartási munkára. Másfelől: minimálisra csökkenne a szállítási költség, a gáz ugyanis csövön érkezik az üzembe (ez a körülmény a fárasztó rakodásnak is elejét venné). „Nyugdíjba” kívánják küldeni a jövőben a tanműhely olajégős Hieting-kályháit is. Erre várhatólag hamar lehetőség nyílik, ugyanis már kiépítették a gőzvezetékeket, csak a bekötés van hátra. A készülő épületeket — a szociális épületet és a görgőcsarnokot — már eleve gőzfűtésesre tervezték. A FÖLDGÁZ — mint a gőzelőállítás föltétele — tehát egyre nagyobb jelentőséggel bír a gyár energiafölhasználásában. Idén várhatólag 2 millió 400 ezer forint értékűt égetnek el belőle. ' Jelenleg Hajdúszoboszlóról kapják ezt a fontos anyagot, az ottani készletek kimerültével oren- burgi gázzal fűtik majd a kazánt. Az orenburgi készletek még sokáig elegendők, "ám ez nem jelenti, hogy tékozló fiú módjára bánhatnak az érkező energiahordozóval. Mészáros Lajos elmondta, hogy az új kazán üzemeltetésekor szerzett tapasztalatok gyarapodásával fokozták a takarékosságot. Ezt elősegítette a gőzfűtés „rugalmassága” is, azaz: nincs szükség hosszas 'ölmelegedésre, nem kell kiérni a lassú lehűlést. Intézkedtek is. hogy a kazán csak akkor működjék nagy fokozaton, ha szükséges, „holt időben” csupán minimális gőzt termeljen. (Holt időn vasárnapot és éjszakát értenek.) Energiamegtakarításról szólván legtöbbünknek a villamosáram ötlik eszébe. Nemcsak azért, mert ez talán a legfontosabb energia, hanem azért is, mert mindnyájan találkozunk az áram kisebb- nagyobb mérvű' pazarlásával. És olyan lehetőségek is garmadával adódnak. amikor egészen csekély intézkedéssel jelentékenv megtakarítás érhető el. Mészáros Lajos például az üresjáratok megszüntetését említi. Naponkint előfordul, hogy a hegesztő működő gép mellett várja, míg a daru megfelelő helyzetbe fordítja a munkadarabot. Ha les-föl kalaoálgatná a génét, azt a masina sínylené meg — a munkaszervezést kell javítani. A LELKIISMERETESSÉG is sokat számítana: megesik, hogy délután csak hárman- négyen dolgoznak az egyik sarokban, mégis az egész csarnok fényárban úszik. Lényeges javulás persze csak a régi gépek cseréje után várható az ésszerű energiatakarékosságban. M. P. Falugyűlés Etesen Az idei esztendő első hónapjában kétezer darab bakfis leányka fodros ruhát készítettek a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyáregységében. A négyféle színben készülő ruhák a hazai üzletek „slágerének” ígérkeznek. A képen a Tőzsér Imréné varrónő által készített divatruha gyártásközi ellenőrzését végzi Csernyik Istvánné blokkvezető. — bábel-felv. — Huszonöt év Országjárás — jegyzetfüzettel T mmár huszonöt éve *■ járóm az országot az elmaradhatatlan kék fedelű jegyzetfüzettel. . A szüntelen természeti változást szinte nyomon lehet követni. A kiskunsági kopár homokbuckák helyét alig két évtized leforgása alatt nagy kiterjedésű fiatal erdők, a hansági mocsarak helyét ezer és ezer hektár zöldellő nyárfa foglalta el. Az Alföld síkságain, ahol az ötvenes évek elején a látóhatárt még semmi sem törte meg, most fasorok, mezővédő erdősávok emelkednek. Tokajról évszázadokon át csak mint borvidékről szóltunk. A nyáron viszont Miskolcon láttam egy képet, amely Tokajt a legcsodálatosabb panorámát nyújtó tv-toronnyal és a szőlőhegyek fölött permetező helikopterrel reprezentálja. Ady Endre a „maradandó- ság városának” nevezte Debrecent. Móricz Zsigmond azt írta róla, hogy negyvennégy éve ismeri ezt a várost, de mindmáig álmélkodva veszi észre, hogy ott semmi sem változott. A Hajdúság „fővárosában” manapság minden alakul, felmérhetetlen változáson megy keresztül. Már csaknem igazi iparváros, amely az új lakónegyedek toronyházaival, a kultúra és a tudomány új fellegváraival rajzolta meg rokonszenves arcának szocialista vonásait. Országjárás közben lépten- nyomon tapasztalom, hogy szinte minden vidéki központunkban, valamely megye- székhelyünkön megtalálhatók a modem nagyvárosokra jellemző toronyházak, tágas terek, korszerű üzletek, éttermek, bisztrók, egészségügyi és kulturális intézmények, amelyek korábban csak a fővárosban — de néha még ott sem — voltak láthatók. Ide kívánkozik az építészet neves krónikásának, Granasztói Pál. nak szép gondolata, amely szerint kevés dolog adja meg olyan nyilvánosan, maradandóan, s leghamarabb szembetűnően egy nép, egy ország, egy korszak rangját, mint épületei, városai, városképei. Szocialista törekvéseink legfőbb célja, hogy a mi korunk minden eddiginél rangosabb alkotásokat testálhasson az eljövendő évtizedekre és századokra. Szombathelyen például egy hajdani grund helyén felépült az a művelődési és sportház, amely előkelő hazai és nemzetközi rendezvények egész sorának ad otthont, s amely a tervezőket és az építőket arra ösztönözte, sarkallta, hogy a remekbe szabott alkotást hasonlóan rangos létesítményekkel vegyék körül. A példát követte Győr, Miskolc, legutóbb pedig Debrecen. Huszonöt év jegyzetfüzeteit őrzöm szekrényeim fiókjaiban, polcaimon. Ezeknek a feljegyzéseknek — utazások, beszélgetések, értekezletek szerteágazó részleteinek — többsége nem került újságcikkbe. De a sárguló papírlapok most jó szolgálatot tesznek. íme egyetlen lapocska- „1960. augusztus 15. Bontják a régit, építik az újat Budapesten, a hajdani Mária Valérián. Fogynak a viskók... A sok ezer szükséglakásból már csak 214 roskadozik a telepen... Egyet meghagynék ezekből a deszkabódékból, amolyan múzeumié, lének, emlékeztetőül...” A minap kint jártam a Valérián — elnézést a rossz emlékű megnevezésért —, a József Attila-lakótelepen, ahol nem hagytak meg egyetlen deszkabódét sem. Így a múzeum csak a jegyzetfüzet lapjain létezik. Akkor, 1960. augusztus 15-én a régi és az új lakótelep között választóvonalat építettek: betonutat. Jó érzés volt átlépni azt az útat, mert akár a mesében, száz esztendőt ugorhattunk egyszerre. Mellettünk a toronydaru könv. nyedén kapta fel a teherautónyi építőanyagot, vitte, emelte egyre feljebb, a nyolcadik emeletig. Innen csupán egy kőhajításnyira volt a rozoga ház, amely előtt karosszékben egy 73 éves bácsika pipázott, amint mondta, a Magyar Acélárugyárból nyugdíjazták. Mindig arról álmodott. hogy eljön az idő. amikor kitörhet a deszkabódéból, s emberhez méltó lakásba költözhet. Ezt az álmot öntötték betonba az építkezésen szorgoskodó munkások. Mennyi -ilyen álmot öntöttek betonba Pécsett, Nyíregyházán, Székesfehérvárott... —, főleg a legutóbbi tíz esztendőben, amikor egymillió új lakást hoztak tető alá az országban... A mai Tatabánya, Várpalota, Salgótarján... csupán egyben hasonlít a régebbi bányászvárosra. Abban, hogy akkor is, s most is bányászváros. De minden egyéb — a város is, a benne élő emberek élete is — teljesen megváltozott. Szegeden — a családok többségénél — ma nem az a gond, hogy kerül-e pénz a szülőknek iskoláztatásra, hanem az, hogy lesz-e elég tanterem és kollégium, amely befogadja a tudományra szomjazó fiatalok derűs hadát. Sopronban az ország lakosságának alig fél százaléka él. De az életviszonyokban végbemenő változásokat országos érvényűnek tekinthetjük. Tavaly csaknem félmilliárd forintot költöttek a soproniak élelemre, ruhára, iparcikkre, szórakozásra. Tíz évvel ezelőtt mindössze 17 magángépkocsi volt a városban, ma hárorri és fél ezret tartanak nyilván. Miskolcon még a havonta visszatérő vendég is talál valami újat: toronyházat, új bölcsődét, frissen renovált utcarészt, tár. sadalmi összefogással kialakított játszóteret, egy-egy új portált... Költőien változatosak az alkotások tájegységenként is, városonként is, sőt falvanként és a még kisebb közösségekben is. Az élet természetes rendje, hogy az ország egyes vidékeinek nem csak a közismert és jellegzetes földrajzi képek és a jellegzetes épületek adják a helyi színeket, hanem az ott élő emberek is. Valóságos és terjedelmes irodalom született a szamosháti, az őrségi, az angyalföldi, a sárközi, a jászsági, a hortobágyi, a nógrádi, a szegedi, a sümegi, a göcseji, a szigetközi, a mohácsi, a vörös csepeli, a kecskeméti, a somogyi — és oldalakon át sorolhatnám to. vább a többi szűkebb pátriákat — emberek jelleméről, örömeiről, gondjaikról szorgalmukról, törekvéseikről. Ezek azonban — akár a földrajzi térképen — a természetes színgazdagság jelei. Ezeket az árnyalatokat egyik megyei látogatása alkalmával így summázta Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára: .. Igaz ugyan, hogy sok ebben a megyében is a sajátosság, hogy hazánk térképén az ország különböző megyéit különböző színekkel jelölik, de az egész ország mégiscsak piros”. Politikai térképünk tehát egyszínű: az ország haladásának, a szocializmus építésének színvilága. A szüntelen változás színvilága. S, hogy ez mennyire igaz, ezt egyebek között bizonyítja társadal. műnk legkisebb egységének, a családnak a példája is. Zalától a Nyírségig mind kevesebb az olyan család, amelynek tagjai kizárólag munkások, parasz. tok vagy értelmiségiek volnának. Inkább az a jellemző — még Szatmárban is, amelyet nem is olyan régen a sötétség jelképeként emlegettek, az őrségben is, ahol évszázadok során meg sem moccant a változtatás szándéka —, hogy a családokban harmonikusan együtt élnek az ipar, a mező- gazdaság és — jobbára a fiatalok személyében —, az értelmiség, a szellemi pályák képviselői. A hhoz a nemzedékhez tartozom, amely a régi romjain építette fel az újat, és közben meggyőződéssel hitte, hogy szinte egy csapásra képes lesz megforgatni a világot. Csak később értettük meg, keserves tapasztalatok árán tanultuk meg, hogy újat alkotni, újat teremteni — épületekben, de főleg az emberek tudatában — fáradságosabb, időben sokkal hosz- szabb. mint egykor ifjonti hévvel gondoltuk. Ennek ellenére — most, amikor a jegyzetfüzeteimet rendezgetem — egyetlen következtetésre jutok: hihetetlenül gyorsan érkeztünk el a fejlődés mostani mérföldkövéhez és hazánk minden szögletében azon fáradoznak, hogy még feljebb emelkedjék a s?űkebb pátria és tovább táguljon az ország horizontja is. Kőszegi Frigyes NÚGRÁD — 1979. február 8.. csütörtök