Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-04 / 29. szám
Tűnődés a művészetek támogatásáról Eljutottunk h0Zgye* művészeti életről szólva az utóbbi évek helyi dokumentumaiban különböző megfogalmazásban ugyan, de csaknem mindenütt szerepel az az értékelőnek szánt megjegyzés, hogy a művészeti életünk képzőművészet-központú. Így van. Napjaink nógrádi művészeti életét hosszabb idő óta csaknem kizárólag a képzőművészet jelenti. Sok képzőművész dolgozik a megyében, közülük mind többen Nógrád — néha az ország — határain túl is kiállítanak. Amennyire örülünk annak, hogy a palócok földjén eredményes képzőművészeti munka folyik, annyira sajnáljuk —, s ez az érem másik oldala —, hogy az irodalmi, a zenei élet, vagy általán nem bontakozik, vagy csak igen szerényen halad előbbre. Most arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért' van ez így? Nyilvánvaló ugyanis, hogy a képzőművészet jelen állapotáig egyáltalában nem véletlenül jutott el. Legalább másfél-két évtizedes folyamatos és igen komoly anyagi, erkölcsi támogatásban részesültek Nógrádban a képzőművészek. Még tovább megyek. Nemcsak arról van szó — ez is lényeges, persze —, hogy tizenöt-húsz évvel ezelőtt több tehetséges képzőművész volt a 'megyében, akiknek száma azóta gyarapodott, hanem arról, hogy az irodalmi, a zenei életben nem történt meg ez a korábbi tehetségkutatás, még kevésbé a tehetséggondozás. A kialakuló és mind egyoldalúbbá váló helyi mecenatúra csak a képzőművészeket lendítette tovább. Egyoldalú művészeti életünk tehát nagyobb részt egyoldalú támogatás eredménye. A művészeti munka ösztönzésének sok formája van, amelyek közül egyik sem lebecsülendő. Nem tartjuk egyedülinek, még talán legfontosabbnak sem ezek közül az anyagi támogatást. De lényegtelennek sem tartjuk. Szorítkozzunk most csak arra, hogy 1978-ban mely művészeti ág munkásai részesültek közvetlen anyagi támogatásban Nógrád megyében? Egyetlen kétezer forintos irodalmi ösztöndíjtól eltekintve megyénkben csak képzőművészek kaptak közvetlenül pénzt. Mennyit? Egészen pontos adatokat nem sikerült találnunk, mert a képzőművészeti mecenatúra igen sok irányú, s ez egyébként önmagában dicséretes. A megyei múzeumi szervezet, a megyei tanács és a Kulturális Minisztérium tavaly 250 000 forint értékben vásárolt képzőművészektől, jórészt helyiektől. A múlt évi salgótarjáni tavaszi tárlaton körülbelül 300 000 forint értékű vásárlás történt, ebben igen jelentős pz üzemek, intézmények, vállalatok vásárlása. (A Salgótarjáni városi Tanács 1978-ban 91 poo forintért vásárolt művészektől.! Egyébként a gyárak, intézmények stb. évi vásárlásairól összesített adat sehol nincsen, de hosszú évek óta igen komoly ősz- szegekről van szó. Közvetlen támogatásnak számítjuk az üzemek, gyárak, vállalatok, intézmények azon szerződéseit Is, amelyeket képzőművészekkel kötöttek, ez havi rendszeres támogatást jelent. Ezen túl, tavaly Nógrád megyei rézkarcsorozatot adtak ki. S még sorolhatnánk. Így tehát, ha nem is számítjuk a salgótarjáni nemzetközi művésztelep, a képzőművészeti tábor, a kiállítási költségek összegét — ez ugyanis közvetett támogatás, amelyet az irodalmi és a zenei élet is kap (Palócföld, zenei együttesek fenntartása stb.), a megyei képzőművészek közvetlen pénzbeli támogatása így is jóval meghaladta tavaly a félmillió forintot, sőt talán megközelítette az egymilliót. Ezért a pénzért már lehet valamit tenni. Mindezzel együtt sem tartjuk haszontalannak egyetlen művészeti ág képviselőinek ilyen arányú támogatását. Jó lenne viszont, ha a jövőben a rendelkezésre álló anyagi erőforrások némileg arányosabb elosztása valósulna meg, a közvetlen támogatás rendszerén belül. Ügy látjuk, ez szemléletváltozást igényel. Tekintettel a szigorú gazdálkodás követelményére, nem újabb összegeket kérünk. Az évek óta vajúdó Palócföld-klskönyv- tár kiadásénak megvalósítása például nem pénzkérdés. Egy kötet egyetlen reprezentatív képzőművészeti katalógus árát jelenti. Mint korábbi cikkünkben említettük, megfelelő erkölcsi ösztönzőkkel is erősítve eredményt hozhat a Madách Imre- pályázat. Gondolkodni lehetne azon, hogy írók, újságírók is kapjanak különböző megbízatásokat, ösztöndíjakat. Egyáltalán, nagyobb figyelmet kellene fordítani azokra, akik —, ha szétszórtan is —, de évek óta rendszeresen jelen vannak írásaikkal országos lapokban, folyóiratokban stb. Nem lenne talán hiábavaló azon is gondolkodni, hogy a jövőben például hangszeresek közül le tudunk-e teleofteni előadóművészt. S, ha olyan művészt telepítünk le, aki akár végzettsége, akár kategóriája alánján hivatásosnak számít, tud- juk-e foglalkoztatni. Vonatkozhat ez hivatásosnak számító zeneszerzőre is. Az utóbbi időben a kevés itt élő hivatásos előadóművészt (például a balassagyarmati Pach együttes) sem foglalkoztatta megfelelően a megye. Megbízások, továbbképzési lehetőségiek híján az innen származó fiatal muzsikusok sem jönnek vissza szívesen Nógrádba. Elég, ha csak azt említjük, hogy a megye zenepedagógusainak alig van módja a továbbképzéseken való részvételre bel- és külföldön. Ha ott vannak Ilyeneken, főként saját zsebből fizetik annak költségoít. a zenetanárképző intézményeket tó hangszeres tanárok hagyják el, de ha a megyébe jönnének, aligha lehetnének biztosak afelől, hogy szakmailag kiteljesednek. • F, nAVlánv tnegfegyzéstől azt várjuk, Y hogy gondolkodási folyamatot indít el, gondolkodási folyamatot erősít, amely segíthetne a jelenlegi, kissé megcsontosodott szemlélet némi — legalábbis szerény — módosításában. T. E. Három és fél évig ettem jómagam is a bejáró diákok kenyerét — a szólásmondásból átváltva a konkrét tényekre: legtöbbször csak már bent az iskolában sikerült reggeliznem, de a kávé nem maradhatott el. Sajnáltam sokszor a buszozással elfutó időt, a távolabb lakás miatt elszalasztott lehetőségeket. A helyiek sokkal többet járhattak moziba, tagjai lehettek a művelődési ház ifjúsági klubjának. Ahogy így sorolgatom a „panaszokat”, felrémlik: de hiszen bejáró felnőttként ugyanez a helyzet . . . Hiába, az életre nevel az iskola! * Tudják-e hol van Kecskéd- puszta? Ez a csöppnyi település — tulajdonképpen tanya ■— Felsőtoldtól két, Hollókőtől 3—4 kilométerre fekszik. Mészáros Gyöngyi nyolcadik éve jár be innen iskolába, jelenleg a pásztói gimnázium negyedikese. ,— Négy óra, negyed öt tájban köszön el apukám, ő ébreszt. Akkor én már ritkán alszom tovább, mert egy-két alkalommal csaknem késés lett belőle .. . Reggelit készítek —, amíg Ferkó öcsém nem lett kollégista, ketten, azóta egyedül reggelizem. Közben átnézem az aznapi anyagokat, illetve, ami reggelre maradt az előző napi készülésből. — Tanulószobás vagy? — Nem, délutánonként hazamegyek, menzát sem kértem. Volt olyan hét, hogy csak háromszor sikerült ebédelni, ezért nem érdemes, meg úgy érzem, sok Idő elmegy a sorbaállással — és & NQGRÁD - 1979. Bejáró az idő nekem nagyon drága, amúgy sem jut semmire elég. Tovább szeretnék tanulni — a felvételt pedig nem adják ingyen. Hetente kétszer előkészítőre járok — a történelem hétfőn, a matematika csütörtökön van, szerdán pedig német szakkör. Ilyenkor a bányászjárattal, öt, negyed hat körül érek haza, ha nincs Pásztón elfoglaltságom, négy körül. Hol én, hol az apukám főzünk valamit, aztán készül- geték a másnapi órákra. Bevallom, a csütörtöki rázós nap kivételével az iskolai felkészülés elég hamar kész. Kivételesek a felvételi tárgyak, de azokból inkább a felvételire gondolva tanulok többet. Na, és olvasok, bár mindezt fel tudom használni az órákon is. A közgazdasági egyetemre szeretnék bejutni. — Miben gátol a bejárás? Nehéz-e? — Már szinte megszoktam a reggeli két kilométer gyalogutak a buszozást — télen kissé nehezebb. Igazából csak a kulturális programok esetében akadály ez. Itt tudnék aludni, laknak rokonaim Pásztón, de elég körülményes két napra ruhát, iskolai felszerelést becipelni —, ha nagyon fontos, azért megcsinálom. A pódiumelőadásokat lehetőleg nem hagyom ki. Van egy másik oldala a dolognak: a bejárók-helybeliek közötti viták. Ki vállal többet? Vajon igaz-e, hogy csak hivatkozási alap, hogy mi befebruár 4., vasárnap diákok járók vagyunk, nem tudunk részt venni a társadalmi munkában és hasonlókban? Talán joggal voltak mérgesek a pásztóiak, amikor a tanítás' nélküli munkanapokon közülünk alig jött be valaki dolgozni —, de máskor plusz teher minden délutáni program számunkra . . . * A félezer diáklétszámú Dózsa György Általános Iskolába, Pásztóra ötvenen járnak be más községekből. Nagy Antal igazgatóhelyettes sorolja: Mária-tanyáról (bár ez szinte már nem is választható el Pásztóiéi), Mátrakeresztestről és két-három kisdiák Sám- sonházáról. Pár éve jöttek be a felsősök, ebben a tanévben az alsósok fele. Kezdik „ütni” a negyvenfős osztálylétszámot, ami sok pedagógiai gonddal jár —, de a gyerekek részéről nagy jelentőségű az osztott tanítás, az, hogy már alsóban részben szak- rendszerű. És ez a nagy iskola — a művelődési intézményekkel kooperálva — közel huszonötféle szakkört biztosít, no meg tanulószobát, amibe korábban nem járhattak. Bognár Péter a hetedik bébe jár, harmadik éve pásztói diák. — A busz hét óra tíz perckor indul, háromnegyed nyolc között érünk be. Tavaly előfordult néhányszor, hogy Galyatetőről nem tudták elküldeni a buszt, olyan nagy hóakadályok voltak. Ferenczy Noémi kiállítása A Magyar Nemzeti Galériában Perenczy Noémi gobellnmfivész munkál bői emlék- kiállítás nyílt. Képeink a kiállításon készültek: K8nyvekrS1 A rejtélyes Verne Gyula Átkelvén a csatornán, beleszagolhat az ember Picardia érett mezei illataiba, Párizsba menet. Július közepe tájékán körhinták állnak a városok, falvak szélein, a pályaudvarokon jön-megy a nép, ámbár Franciaországnak e vidéke ma sem tartozik az idegenforgalom legfölkapottabb A két kislány — Odler Katalin ötödik ás, Vígh Ildikó negyedik bés ebben a tanévben ismerkedtek meg ezzel a nagy iskolával. Mindhármójuk közös szerencséje, hogy reggelente a mama indítja őket, mert otthon dolgoznak, illetve háztartásbeliek. Délután az alsós kislány indul először haza, a többiek a későbbi busszal, öt után. Négyig tanulószoba van. Mi a többi elfoglaltságuk, mivel több itt az iskolai élet? ' Péter: — Tavaly modellezőszakkörbe is jártam, idén azt nem folytatom. Kádárkúti József vezeti a Mi világunk szakkört —, különösen a földrajz miatt érdekel. Edzésekre nem járok, az mérnem férne bele a buszindulásig tartó időbe, de minden héten kétszer sportdélutánra mehetünk. A napokban lesz a közlekedésrendészeti szakkör vetélkedője — annak is tagja vagyok. (Elárulja, hogy ka- mionos szeretne lenni — ahhoz kell a KRESZ és a földrajz, az biztos . . .) Kati a matematikát és az oroszt szereti legjobban, ezzel foglalkozik külön is, Ildi a diákszínjátszó kör tagja a Lovász József Művelődési Központban. Ahogy a kicsit félszeg gyerekszavakból kihámozom : megszokták, megszerették a bejárást, örülnek annak, hogy itt mindent más tanít. Kati talán a legbátrabb és olyan szépen, tiszta kiejtéssel formál ja mondatait, hogy „nem ússza meg” dicséret nélkül. Közben beszól egy pedagógus, hogy készülni kell a korábbi járathoz, elköszönő]^ hát a többiektől is. Jó tanulást, kis bejárók! G. Kiss Magdolna tájai közé. Amiens gótikus katedrálisa ünnepi méltósággal ügyelj a köznapias szorgalomra, a nyüzsgésre. Amiensi házában hunyt el Verne Gyula 1905. március 24-én. Varázslatos ez a név, ááibár igaza van Kuczka Péternek, amikor A rejtélyes Verne Gyula című könyv első sorát ’eírva jegyzi meg: „Gyerekfejjel csak olvastuk és rtem ismertük Vernét”. Az Író emléke előtt hódoló, tavaly kiadott könyvet ő szerkesztette,' anyagát ő válogatta abból az alkalomból, hogy Jules Verne százötven éve született. Nemzedékek falták könyveit gyermek- és ifjúkoruk éveiben, s felejtették el mindazt a csodát felnőttkorukra, amelynek általa váltak részeseivé. Sokszor elfelejtjük a csodát. Az örömöt, amely az újabb ismeretek megszerzésével, amely a bejárható, vagy legalább elképzelhető világ fölfedezésével, jár amely az emberi helytállásban rejlik, amely akkor tör föl bennünk, amikor a tudás kisebb-na- gyobb kapui nyílnak meg előttünk. Verne ‘ a rengeteg könyvében minduntalan e kapukat nyitogatja, miközben észrevétlenül félreáll előlünk. Így aztán legtöbb ifjú olvasója tényleg nem ismeri meg őt, felnővén pedig már a csodával sem gondol. Csodát emlegetünk. Mi is ez a csoda? Először az, amikor rádöbbenünk arra, hogy milyen nagy és tágas a világ. Nem tudom, érezték-e már azt a szívfáj dító és mégis lelket röptető, képzeletet fölgyújtó érzést, ha csak a föld térképére pillantottak is, hogy milyen jó volna sok táját bejárni, mind több népével ismerkedni. Akad-e gyermek, aki nem szeretne tengereket, óceánokat hódítani, új szigeteket megpillantani, manapság pedig már az űrbe is elröpülni. Nem tudom, rádöbbentek-e már arra, hogv milyen kicsi a világ, mennyire összefüggenek a dolgok, milyen nagy szüksége volna az emberiségnek anyagi erői ésszerűbb felhasználására, a nyugalmasabb jövő megteremtésére, a szűk látókörű önzések kiküszöbölésére. Költők — magyarok Is, más nemzetbeliek is — érezték ezt. Baudelaire például így ír erről: „A kisdiák mereng mappán és tarka képen, s a Mindenség neki, mint lelke éhe, tág. Oh, mily nagy is a föld a lámpák fény körében,' s, ha már emlékezünk, mily kicsiny a világ!” Korabeli kritikusaival sem járt jobban Verne Gyula. A kor sodró Irodalmi áramain, mintha kivül élt volna. Victor Hugo, Flaubert, Zola, Maupassant, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Ibsen, Strindberg, Mark Twain éltek ekkor, hogy a szintén világnagysággá vált költőket ne is említsük. A kibomlott realizmus ideje volt ez, új lázak szöktek magasra, kemény kritikai mondandók találták meg nagyepikai formáikat. Verne hatalmassá növekedett életművének \ egészét pedig jóformán senki sem vette észre, legfeljebb a részeket láthatta meg. Üj korszakváltás volt szükséges ahhoz, s a lezárt életmű, különösen a Rendkívüli utazások regénysorozat egészének tanulmányozása, hogy kiderüljön, kimeríthetetlenül gazdag Verne Gyula világa, egységes látomás az emberid ség történetéről, lehetséges útjairól, a remény és a csüg- gedés, a realitás és a fantasztikum váltakozásával. Végső kicsengésében azt tanítja e mű, hogy a világ megismerhető és- alakítható, az embernek, ha kemény akarat birtokosa, lehetősége van a jövőre. Talán az emberiségnek is. A rejtélyes Verne Gyula című könyv azokat a tanulmányokat gyűjtötte csokorba, amelyek az Íróval foglalkoznak, azokból az interjúkból válogatott, amelyeket vele készítettek. Természetesen, a válogatás nem lehet teljes. így együtt azonban alkalmasak az írások arra, hogy közelebb jussunk a Verne-rejtélyhez, hatásának titkához. S jó reménnyel éljünk a „rejtelmes szigeten” — ezen a mi földünkön — tovább. (Kozmoszkönyvek, Budapest, 1978). Tóth Elemér 1
