Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-18 / 41. szám
Dobogóra állított mulasztásod „Szakmunkás-művelődés’', vagy amit akartok! „Gálaműsorral ért véget a megyei szakmunkástanulónapok rendezvénysorozata...” — írtuk minap egyik tudósításunkban. Az elnevezés nem tőlünk származik. A szakmunkásképző intézetek „kultúrműsora” láttán, enyhén szólva szerénytelennek tűnt e titulus. Az idegen szavak és kifejezések szótára a „gála” szónak kétféle jelentést tulajdonít. Köznapi használatban ünnepélyes, átlagon felüli műsort illetünk ezzel a jelzővel, s a műsor rendezői is bizonyára ebben az értelemben használták a „gálaműsor” megjelölést. Nekünk azonban a „gála” szó másik értelmezése jutott eszünkbe, mely egyes belső részek rendellenes működésére utal. Ha elfogadjuk, hogy a megyei szakmunkástanuló-napok záróünnepségén látott kulturális műsorban valóban a megye szakmunkásképző intézeteinek legjobb amatőr művészeti csoportjai és előadói mutatkoztak be, akkor mind mennyiségileg, mind pedig minőségileg lehangolónak kell neveznünk a helyzetet. Magyarázatot persze mindenre lehet találni. De aki valamelyest is szívügyének tekinti a jövő szakmunkásainak ilyen jellegű tevékenységét, az nem éri be puszta magyarázatokkal. Annak nincs szüksége, hogy szépítgessünk a dolgon. Akit segítő szándék vezet, annak mindenekelőtt szembe kell néznie a tényekkel! Nyilvánvaló, hogy ott, ahol az úgynevezett közismereti tárgyak óraszáma — így az irodalomé is — igen alacsony, ott a művészeti nevelés sem érhet el kimagasló eredményeket. (Már az is jelentős eredmény, hogy a szakmunkástanuló fiatalok kapcsolatba kerültek az amatőr mozgalommal, és igénylik — szabad idejükből időt szakítanak — a művészeti csoportokban való szereplést). Az említett ,.gálaműsor” nem abszolút mércével mérve nyújtott lehangoló élményt (ilyen mérce egyébként sem létezik), sokkal bosszantóbb, hogy a produkciók színvonala, a szereplő gyerekek képességéhez viszonyítva sem érte el a lehetséges szintet! S, hogy ennek felelőssége mennyire nem a gyerekeket terheli, azt mi sem bizonyítja jobban, minit az a tény, hogy a megyében eredményesen működő művészeti csoportokban egyre nagyobb számban találkozhatunk szakmunkástanulókkal. Elég, ha az országosan számon tartott pávakörökre, néptánccsoportokra, munkásszínjátszó amatőrökre gondolunk. Azok a fiatalok, akik valamilyen módon bekerülnek ilyen közösségekbe, megfelelő képzés esetén ki tudják bontakoztatni tehetségükéit — és ami ettől is fontosabb —, egyúttal a művészi értékek befogadóivá is válnak. Bármennyire ör-. vendetesen emelkedett a művelődési intézmények rendezvényein aktívan részt vevő szakmunkástanulók száma, beépülésük a közművelődésibe meglehetősen esetleges. A szakmunkásképző intézetek vezetőinek felelőssége éppen abban áll, hogy ezt folyamatossá, mindenki számára elérhetővé tegyék, megmutatva a közművelődés felé vezető utat, mélynek egyik lehetséges eszköze az amatőr művészeti mozgalomban rejlik. Csakhogy ezt nem lehet elintézni művelődési intézmények programjainak propagálásával! Ez édeskevés! A lehetőségeket az intézeten belül is meg kell teremteni, és korántsem olyan mértékben, ahogyan erről az aminózus gálaműsor tanúskodott! Az eddigieknél sokkal tudatosabb, színvonalasabb, mondhatnánk odaadóbb munkára van szükség a művészetre való nevelésben. Mert a félvállról vett képzés megbosszulja magát. Azok a fiatalok, akik a záróünnepélyen színpadra léptek, maguk is érezték előadásuk gyengeségeit, s ha a kudarcok ismétlődnek, nem kétséges, hogy elriasztja őket a további szerepléstől. Pedig — ismétlem —, a kudarc nem rajtuk múlott... Ha az iskolán belül nincs megfelelő szakember, még mindig adott a lehetőség egy olyan kulturális szellem kialakítására, amely ösztönző erővel hat a tanulókra, amely felkeltheti bennük az igényt a — tananyagban alig fellelhető — művészeti ismeretek hiányainak pótlására, amely elindíthatja őket a művelődési intézményekhez vezető úton, vagy az önművelődés mezején. Csak ily módon érhető el, hogy a szakmunkásképző intézetekben tanuló növendékek felzárkózzanak, az eredendően kedvezőbb, a kultúrával, művészietekkel közvetlenebbül érintkező — gimnáziumba, szakközépiskolába járó — társaik mellé. Sok múlik azon, hogy a holnap munkásai, társadalmunk vezető osztályának jövendő tagjai, hogyan viszonyulnak a művészetekhez, megbecsülik-e, elsajátítják-e az irodalom, a zene, a színház, a film és a többi művészeti ág értékeit. Ma, amikor a munkásművelődés egyik központi feladata közművelődésünknek, nem mehetünk el szó nélkül a munkásfiatalok „gálaműsorai” mellett sem! Pintér Károly Mai tévéajánlafunk 20.05: ZEPPELIN 21.50: „BUTA AUGUSZT” Ezit az angol filmet már játszották filmszínházaink, Etienne Perler rendező az első világháborúból meríti ötletét. A németek már 1915- ben is csodafegyverrel akarják meglepni ellenfeleiket. Az angol vezérkar ezért egyik emberét német földre küldi. Egy félig német, félig skót származású tisztjét, azzal a megbízatással, hogy szerezze meg a Zeppelin léghajó tervrajzait. Az angol hadnagy rendkívüli helyzetbe kerül, mert a léghajó fedélzetén, a németek őt is magukkal viszik egy Anglia elleni akcióra. (SZ). Jobba Gabi színész arcát többnyire csak a színpadról ismerik. A televízióban viszonylag ritkán látjuk. Ezúttal önálló műsor keretében ismerkedhetünk a kitűnő művész próza- és verstolmácsoló tehetségével. Az Iglódi István szerkesztette esten Fellini, Pilinszky, Brecht, Örkény, Shakespeare, Radnóti és még sok kitűnő költő, író műveinek tolmácsolására vállalkozott Jobba. Gabi, a Népszínház színpadán. Az estet — felvételről — most a televízió sugározza. 4 NOGRAD — 1979. február 18., vasárnap AZ ÉV MANÖKENJE. Az „Ez a divat” című divatlap az olvasók szavazatai alapján minden évben megválasztja az „év manökenjét”. A választás ezúttal egy húszéves diáklányra, Sütő Enikő joghallgatóra esett. A képen: Megismerni járásáról... Férfiak és nők utánafordulnak az utcán. Nemzetközi gyermekév Nem ünnepelni kell a gyermekeket! Hantos Sándométól idéztem, a pásztói Kun Béla Általános Iskola igazgatóhelyettesétől, az úttörőcsapat vezetőjétől, a „Kiváló ifjúsági vezető” és az „Űttörővezetői Érdemérem” birtokosától... — Remélem nem hagytam ki címei közül egyet sem? — A címek egyáltalán nem fontosak. De, ha már szóba kerültek, elmondom, hogy tagja vagyok a nemzetközi gyermekév nemzeti bizottságának. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy engem is beválasztottak. Régi úttörős vagyok, talán ezért... Még 1963-ban, Mátraderecskén kezdődött. Előbb rajvezető lettem, majd csapatvezető Nagybátonyban és itt Pász- tón. Két ciklusban tagja voltam az országos úttörővezetői tanácsnak is. — Milyen „külön munkát” jelent a bizottságbeli tagság? — Mindenekelőtt: nem jelent személyre szóló konkrét feladatokat. A gyermekév hazai programjainak szervezését, propagálását kell segítenünk. Először márciusban, majd decemberben ült össze a bizottság, utóbbin én is felszólaltam. Elmondtam, hogy a gyermekekért és a gyerekekkel értük és velük! — valósítsa meg a társadalom mindazon programokat, amelyeket fontosnak tart. Nem ünnepelni kell a gyermeket, hanem lehetőségeket teremteni a játékra, a romantikára, az értelmes tevékenységre. .. Az én „kis világomban”, itt Pásztón már az előbbiek szellemében szerveztünk tavaly fegyveres erők napjára egy túrát. Szakítottunk azzal a megszokott gyakorlattal, hogy néhány úttörő verset mond, a többi pedig hallgatja. Az ünneplés igazi módja érzésem szerint az, ha lehetőség szerint minden kis úttörő részt vesz benne, ily módon jobban átérzi az ünnep jelentőségét, a nevelő hatása is nagyobb. Nagy sikere volt iskolánkban a „szolidaritási bazárnak. A gyerekek saját készítésű „áruikat” — könyvjelzőtől a színes golyókig — ad- ták-vették, a befolyt összeget pedig befizettük a gyermek- szolidaritási alap javára. Nem látványos dolgok ezek, mint ahogy a bizottság munkája, s benne az enyém sem az. — Sokan azt gondolják, hogy a gyermekév csupán köszöntést és sok-sok ünnepséget jelent... — Tévesen gondolják! Tettekre van szükség! Jó programokra. Az idén ■ jobban kell figyelni a gyermeklétesítmények felépítésére, a gyermekek élet- és nevelési körülményeire. az egészséges táplálkozási szokások, az iskolai gyermekélelmezés fejlesztéséré — még sorolhatnám... Azt hiszem, hogy ünnepi köszöntőkkel bajosan lehetne mindezt csinálni... Érdemes szót ejteni az úttörőszövetség „A mi világunkért” elnevezésű mozgalmáról, amelynek az a célja, hogy a gyermekek megismerjék azt a világot, amelyben élnek. Látványos ünnepségekkel a cél közelébe sem juthatnánk... Aktivitás nélkül semmire sem mennénk, a gyermekév is csak egy lenne a sokféle „év” között. Hiszem, hogy az ENSZ felhívását okosan érti minden magyar ember, aki szereti a gyermekeket és a saját eszközeivel tenni is tud érdekükben. Ismétlem: büszke vagyok, hogy tagja lehetek a nemzeti -bizottságnak, de ha nem lennék, akkor is ugyanúgy dolgoznék a gyermekekért. legföljebb más keretek között, mint ma. A pedagógus számára valójában minden év gyermekév.. . (sárközi) Programok Isikén A szogd kultúra emlékei Változatos művelődési lehetőségeket kínál a litkei könyvtár és művelődési ház. Ma este hat órakor kezdődik az a zenés, műsoros előadás, amelynek házigazdája Antal Imre. A külpolitika és a sport iránt érdeklődők figyelmébe ajánlható a kedd esti ankét: Mol- doványi Ákos, a televízió népA rétsági járásban különösen jól dolgozik a nógrádi Vöröskereszt-szervezet, amelynek több mint kétszáz tagja van. Közülük sokan végezték el az elsősegélynyújtó tanfolyamot, dr. Sabján Imre körzeti orvos- irányításával. Dr. Sabján Imre egyébként Kiváló véradó emléklap tulajdonosa, lelkes szervezője a véradómozgalomszerű riportere franciaországi élményeiről, Knézy Jenő pedig a legutóbbi labdarúgóvilágbajnokságról tart vetítéssel egybekötött beszámolót. Február 22-én pedig játékos vetélkedőt tartanak, amelyre a szomszédos községek fiataljait is meghívták. nak is. Dicséret illeti a rom- hányi vöröskereszteseket, ahol a kilencvenhét tagból közel harmincán vettek részt elsősegélynyújtó tanfolyamon. Dr. Bornemissza Éva körzeti doktornő emellett tizenegy községben tartott orvos-egészségügyi előadást az idős kor problé- máiróL A freskófestészet újabb különlegesen szép darabjait fedezték fel a régészek a mai Tádzsikisztán északi részén fekvő Pendzsikent város ásatásai során. Egy előkelő városi polgár feltárt házának falain az időszámításunk V— VIII. századából a szogd civilizáció korszakából származó freskókat találtak. A szogdok Közép-Ázsia földművelő vidékein, a folyóvölgyek oázisaiban telepedtek le. Több tucat nagybirtok alakult ki a vidéken. Az V. és VII. század között meggyorsult a feudális fejlődés. A szogdok ebben az időben komoly kapcsolatot tartottak az irániakkal, a szilfaiakkal, az indiai népekkel. Kultúrájuk korán kibontakozott. A szogdok a közép-ázsiai népek egyik legfejlettebb irodalmát teremtették meg. Legkorábbi írásbeli emlékeik a IV. századból származnak. Hamar rátértek a folyóírásra, amelyről a VIII. századi igen gazdag, bőrre és fapálcákra írt okmánygyűjtemény tanúskodik. A hosszú évek óta folyó pendzsikenti ásatásoknál rendkívül sok értékes, a szogdok életét ábrázoló freskó került napvilágra. A festmények arra utalnak, hogy a VII. és VIII. század elején fejlett festőiskola működött Szogdiáná- ban. A most feltárt freskók egyikén az ismeretlen művész a vitéz és a démon harcát ábrázolta. A többin mozgalmas csatajeleneteket örökített meg. A harcosok alakját, ruhájuk apró részleteit, fegyvereiket élénk színekkel, mesteri ügyességgel elevenítette meg. A ház egyik falát rohanó állatok ábrái borítják. A tudósok véleménye szerint a pendzsikenti festészet tematikája erősen emlékeztet a világirodalmi jelentőségű iráni költő, Firda- uszi „Sáhnámé” -r- Királyok könyve — című hősi eposzára. Lelkes vöiöskeresztesek Fordította: Bába Mihály 44. — Köszönöm, de inkább a francia mellett maradok. Sze-i retném a lehető leghamarabb megtanulni, és ez csak akkor lehetséges, ha állandóan használom ezt a szép nyelvet. Igazgató úr, van egy ügyem: amerikai gyáriparos vagyok, állandó lakásom New Yorkban van, de nagy üzleteket kötök Európában. Többek között Franciaországban. Ezért elhatároztam, hogy itt a Riviérán, Nizzában házat veszek. Villát, és innen akarom irányítani európai üzleteimet. Természetesen bankszámlámnak is lennie kell. Az ön bankját javasolták. — Nagyon köszönöm a megtiszteltetést, örömmel üdvözöljük önben kliensünket. Van önnek akkreditívája, amelynek alapján csekkszámlát nyithatunk? — Sajnos nincs. Az Egyesült Államokból elég gyorsan kellett elutaznom, és nincs akkreditívám. Számlám a The Chase Manhattan Bankban van, New Yorkban. A csekk-könyvem nálam, tehát egyszerűen átadom önnek a csekk-könyvemet. — Így is lehet csinálni, de ez meghosszabbítja a számla megnyitását. A csekket el kell küldeni a képviselőnkhöz Amerikába, és csak annak igazolása után írhatjuk a csekk összegét az ön számlájára. — Ez rettenetesen bürokratikus — mondta az amerikai. — Addig én egy fillér nélkül leszek. Alig háromezer dollárom van. Nem lehetne ezt gyorsabban intézni? Hiszen telefonálhatnak is a The Chase Manhattan Bankba. Telefonon blokkolhatják az ösz- szeget, ha megadják a csekkszámot. — Megtehetjük, de ez további költségeket von maga után, amivel önt terheljük meg. Ez a költség a telefon- beszélgetés díja és nagyobb bankprovizió, mert így nem inkasszó, hanem diszkontó csekkel lesz ügyünk. — Semmiség — legyintett az amerikai. = Arról van szó, hogy a lehető leggyorsabban kapjam meg a pénzt. Említettem önnek, hogy nagy üzletet bonyolítok le itten, házat akarok venni, és kocsi nélkül is vagyok. Ügy érzem magam, mint akinek levágták a kezét. Apropó, nem hallott, igazgató úr, eladó sport Ferrariről? Szeretnék venni. — Félek, hogy nem kap. Ha jól tudom, csak megrendelésre készülnek Ferrari sportkocsik. Mindenesetre a Riviérán ennek a cégnek nincs képviselete. — Kész vagyok használtat is megvenni. Ez a kocsi a passzióm. Meg kell szereznem. — Talán a használtgépko- esi-vállalatoknál kap, de azt is kétlem. Visszatérve a mi ügyünkhöz, javaslom, hagyja itt a füzetét. Telefonálunk az USA-ba, és holnap reggel készek vagyunk magának az előkészített csekk-könyvet kiadni. Megfelel önnek ez az elintézési mód? — A legteljesebb mértékben, igazgató úr. — Tehát kérem a csekkfüzetét. Hol lakik ön? — Pillanatnyilag az Amba- sador Szállodában. De házat keresek és remélem, hogy néhány napon belül átköltözhetek a saját villámba. — Jó vételt kívánok önnek. — Köszönöm. Ajánlottak nekem egy céget, a Le Chaps testvéreket. — Nagyon jó választás! — helyeselt az igazgató. — A mi klienseink. Eközben mister MacAreck elővette a tollát és a csekkfüzetét. Kitöltötte, kitépett egy kékes színű lapot és átnyújtotta az igazgatónak. Az igazgató búcsúzáskor egészen a bank ajtajáig kísérte. Még a Crédit Lyonnaisban sem történik meg mindennap, hogy az ügyfél százezer dollár csekkátutalást kér. Az igazgató tehát megígérte az amerikai gyárosnak, hogy holnap reggel a csekk-könyvecske az Ambasador szállodai szobájában lesz. Az amerikai távozása után azonnal telefonált New Yorkba. Amikor a kagylóban felhangzott a The Manhattan Bank egyik igazgatójának hangja, a Crédit helyi képviseletének főnöke értesítette, hogy mister MacAreck százezer dollárra diszkontó csekket kapott és kérdezi van-e erre fedezet, ezenkívül kéri blokkolni ezt az összeget. Az óceán túlsó felén felhangzott a nevetés: — Nevetséges kérdés, hogy MacAreck úr csekkjének van-e fedezete. Százezer dollárra? Ötször nagyobb összeget is kifizetünk. Tegyék a csekket a borítékba és küldjék el a címünkre. Mi azonnal kiadjuk telefonon a diszpozíciót a megbízottunknak, az Angol— amerikai Banknak Párizsba, hogy utalják át az összeget. Két órával később a Crédit Lyonnaisban megszólalt a telefon Párizsból. Az Angol- Amerikai Bank' értesítette őket, hogy New Yorkból érkezett utasítás szerint a nizzai Crédit fiók javára Írtak félmillió új frankot, mely százezer dollárnak felel meg. A bank igazgatója nagyon elégedett volt, hogy ilyen jó ügyfele akadt és ő maga ellenőrizte, hogy mister MacAreck csek-könyvecskéjét a lehető leggyorsabban intézzék el, s a portás holnap reggel vigye a Ambasador Szállodába. {Folytatjuk) i
