Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-16 / 39. szám

Kis-zagyvav51gy! változások (I.) Ahonnan indullak € A MAGABIZTOSSÁGOT tükrözte a zárszámadó közgyű­lés a Kis-Zagyvavölgyén. A tagok tekintetében benne volt, hogy az esztendőben végzett eredményes munka mérlegét vonják meg, amely minden­képpen a termelőszövetkezeti parasztság javára billent. A gazdaság magára talált és megindult a fejlődés útján. A közgyűlés külsőségei is kife­jezték, milyen fejlődési folya­maton mentek keresztül. Na­gyon megkapó környezetben — az egyik melléküzemág he­lyiségében — terítettek, fehér­asztal mellett tárgyaltak, amelyhez az iskolások vidám műsort szolgáltattak. A köz­gyűlésen vendégként jelen le­vő Edőcs József, a népfront elnöke, aki egyébként a völgy szülötte, de nem a mezőgazda­ságban dolgozó ember mond­ta: — Az elmúlt esztendők nagy erőfeszítésének gyümölcse érett be, amiért igazán becsü­letesen megdolgoztak... Más vendég is jelen volt a közgyűlésen, többek között Batta János, a termelőszövet­kezet valamikori elnöke. Hosz- szú utat megjárt, amióta el­került a közös gazdaság élé­ről. Arcán volt az őszinteség, amikor azt mondta: nagyon Örül, hogy a völgyben ilyen szép eredmények születtek. Földi Pál, a juhász pedig azt válaszolta: „Várjanak még, ez a kezdet. Itt a vezetők és tsz- tagok egymásra találtak, közös akarattal dolgoznak és ez sok örömet hoz még a völgy né­pének”. A termelőszövetkezet vezető­ségének jelentése a közös gaz­daság jellemzését így fogal­mazta meg: a szövetkezetün­ket 1970-ben ötmillió forinttal szanálták, 1975-ben pedig tíz­millió forint veszteségét álla­mi támogatással rendezték. Később így fogalmazott a ve­zetőség az elmúlt esztendőre vonatkozólag: „Az 1978. évi lervben ötvenmillió forint ár­bevétel^ ötvenkétmillió forint kiadást és hárommillió forint nyereséget terveztünk. Az ár­bevételt 65,5 millió forintra teljesítettük. .. ,a tervezett há­S, ha már utaltunk a szol­gáltató vállalatra, jegyezzük meg azt is, hogy tevékenységi köre sajátos módon kibővült: a közművelődéssel. Átvállal­ta az építők szakszervezetétől a könyvtárak gondozását, a klubok, szakkörök működte­tését, az előadások és film­vetítések megszervezését­rendezését (a nagyobb szállo­dákban hetente van mozielő­adás; a belépőjegy: 2 forint), a kihelyezett általános isko­lák fenntartását. Mindezekért a lakók az I—IV. kategóriá­jú szállókban — néhány kivé­teltől eltekintve — havonta 75—135 forintot fizetnek. Az ideiglenes jellegű, s a kate­góriába nem sorolt állandó szállásokon (fogyatékosságuk, hogy a szobákban nincs hi­deg-meleg víz) nem kell térí­tést fizetni. Utaltunk rá: mind többen vállalják az ingázást, mint hogy egész héten távol legye­nek a családjuktól. Termé­szetes, hogy az igények, ma már meghaladják a „fekete vonatok” nyújtotta komfor­tot. Mintegy 50 ezren utaz­nak menetrend szerinti jára­tokkal, 70 ezren pedig a cso­portos munkásszállítással él­nek (a térítés: a személyvo­nat II. osztályának megfelelő, kedvezményes, — a tarifa 14 százalékát kitevő — összeg). Tán nem is meglepő ezek után, hogy a csoportos mun­kásszállítás többe kerül a vállalatoknak, mint a mun­kásszállók fenntartása. Egy ember szállítása — átlagosan 15—20 ezer forintba kerül évente, miközben a szállás- költség csupán öt-hatezer fo­rint. Az ÉVM vállalatai 40 ezer építőt fúv^roz^^k, szinte ház­rommillió forint nyereség kö­zel hatmillió forintra realizá­lódott.” Ezek a számok sokat mon­danak. De nem mindent ah­hoz, hogy ennek a mezőgaz­dasági üzemnek a sok meg­próbáltatásoktól tarkított életét megismerjük. Veszteségről nyereségre hozni egy gazdasá­got, nagyon kemény munkát, hozzáértés, nem utolsósor­ban kemény akaratot követelt. Csak így lehetett a kis-zagyva- völgyi eredményt is elérni. A közel tíz esztendővel ez­előtti kudarc mély nyomokat hagyott az emberekben. Nem a millió forintok elvesztése, hanem az ezzel járó erkölcsi veszteség volt a legfájóbb. Ez a völgy, amely Nagykeresztúr- tól Lucfalván át, Nagybár- kányig, Sámsonházáig több ki­lométeren át húzódik, soha nem a legjobb módú emberek völgye volt. Régen uradalmak telepedtek meg, a felszabadu­lás után pedig az embereket jobban vonzotta az ipar, mint a mezőgazdálkodás. Nem is a véletlen tette ezt, hanem az volt a vidékre jellemző, hogy mezőgazdálkodásra kétségtelen nagyon kedvezőtlenek a ter­mőhelyi adottságok. Hirtelen dombok, hegyek, amelyeket koptat az erózió, szinte ember- felettit jelent a megművelése. A völgyet pedig a patak sze­szélyétől függően művelhették. Mégis szeretik a völgyet, büsz­kék mindenre, ami az övék és fájdalmat okoz számukra a si­kertelenség. A MAGÁNGAZDÁLKODÁS­BÓL a szövetkezeti gazdálko­dásba forduló mezőgazdaság­nak is visszatérő gondjai ma­radtak ezek a körülmények még akkor is, ha később ta­lajjavítással, vízfolyásrende­zéssel valamit enyhíteni tud­tak a helyzeten. Ezért szükséges ezen a völ­gyön a körülményekhez iga­zodva a szokásostól eltérő módon gazdálkodni. És sajnos a tsz korábbi vezetése ezt nem vette figyelembe, nem tette alapos meggondolás tárgyává. Csak egy jellemző adat az ak­kori gabonatermesztésre. A me­gyében már régen a hektáron­tól házig — 919 autóbusszal és 285 tehergépkocsival. Ám a tehergépkocsik búcsúznak immár; az állami építőipari vállalatok 1978—80. között 400 buszt vásárolnak, s a kormányhatározatnak megfe­lelően törekszenek a jövő év végéig kivonni a teherjármű- veket a személyforgalomból. Valaha „kőművesbeteg­ség” volt a gyomorhurut, a -fekély — az építők reggeltől estig csak hideg ételt ettek. Jelenleg naponta átlagosan 170 ezren veszik igénybe az üzemi étkeztetést — arányát tekintve többen, mint az ipar­ban. Évente 33—34 millió adag ebéd fogy el, s ez 300 millió­jába kerül a vállalatoknak, nem egészen 200 millió fo­rintba pedig —■“ átlagosan 6 forintba kerül egy ebéd — a munkásoknak. Miniszteri ren­delet írja elő, hogy a válla­latok kötelesek megszervezni az étkeztetést, s 1980 végéig mindenütt biztosítani kell a rögzített, egységes nyersanyag- normákat. Eszerint a menü: főétkezéskor 1400 kalória, na­pi háromszori étkezés esetén pedig — erre elsősorban a szállásokon van mód — 3500 kalória. A táplálkozástudo­mánnyal foglalkozó szakem­berek szerint ez megfelel a közepesen nehéz fizikai mun­kát végzők kalóriaigényének. De hogyan juthat meleg ételhez az, aki esetleg lakott településtől távol építkezik ? Az előírások szerint minde­nütt meg kell teremteni a munkahelyi szociális ellátás körülményeit, vagyis szükség van öltözőkre, mosdókra, ét­kezőhelyiségekre, melegedő­re. Olykor csupán barakkot kénti harminc mázsán felüli terméssel számoltak a mező- gazdaságban, a völgyön pedig a tizenöt mázsánál tartottak. Kétségbeesett kísérleteket tet­tek a gyenge anyagi helyzet­ből való kilábalásra. Minden­be belefogtak: nyitottak kő­bányát, vállaltak útépítést, kí­sérleteztek csirkével, tészta­gyárral, meg ehhez hasonlóval. Az alaptevékenység azon­ban megrekedt a tizenöt má­zsás átlagtermésnél. A föld megművelésére nem maradt gépi erő, mert elvitték a kö­vet szállítani. Csak turkálták a földet, hogy mielőbb fel­szabaduljanak a gépek más munkára. Emlegetik, hogy egy nyáron, az aratás idején, min­den gép követ szállított, mert erre szerződésük volt. A ga­bona pedig maradt a földe­ken. Áz állattenyésztésben fej­lődésben visszamaradt (csö- kött) borjakat tartottak, de csak azért, hogy megkapják utána az állami támogatást. Sem tej, sem hús. Áz említett baromfitelep is szétszórtan a völgyön, amelynek az eredmé­nye, a magas költségráfordí­tás, de semmi haszon belőle. Az emberek érthetően el­vesztették a kedvüket. Mene­kültek a mezőgazdaságból. Ak­koriban hagyta ott a termelő­szövetkezetet Tuza István ál­lattenyésztő és más vezető. De mentek a vezetőkkel együtt a fizikai dolgozók is. Az embe­rek felismerték, hogy ilyen módon nem lehet komoly eredményeket elérni, csak egy­re mélyebbre süllyedni. Az akkori számítások hitelesen bizonyítják, hogy száz forint előállítására százharminchét forintot voltak kénytelenek fordítani. A TSZ AKKORI VEZETŐI tehát minden erőfeszítésük el­lenére sem tudták megtalálni az objektív és szubjektív kö­rülményekhez igazodó mun­kamódszert. Nem tudták ki­alakítani a termelési szerke­zetet, szembe nézni és legyőz­ni az eredményes gazdálkodást gátló körülményeket. Mind­ezekhez új vezetésre volt szük­ség. Bobál Gyula emelnek, de mind gyakoribb az újmódi megoldás: elsőként a majdani irodák, vagy la­kások épülnek meg, hogy a továbbiakban — ideiglenesen — az építők szociális ellátását szolgálják. Emellett mozgat-* ható lakó-, öltöző- és , fürdő­kocsikat, lakókonténereket is szállítanak az építkezések helyszínére. Mindehhez se­gítség a két esztendeje létre­hozott munkásellátási alap... S ahogy az életkörülmé­nyek javulnak, úgy változnak a munkafeltételek is. Az épí­tésiparosítás törekvései — és eredményei — ismertek. A házgyárak nemcsak az ott­honteremtés idejét rövidítik le, hanem a kivitelezést is könnyítik — a panelgyártók fedett üzemben dolgoznak, a szerelők munkáját pedig a daruk segítik. (Persze még így is sokan dolgoznak sza­bad ég alatt, vagy’ félig kész, ffltetlen épületben. Ezt tük­rözik a bérkategóriák is: az építőmunkások csaknem 80 százalékát a 2-es és a 3-as kategóriába sorolták. (Foly­tatva a példákat: automatizált gyártósorokon készülnek a könnyűszerkezetek, az állami építőiparban a földmunkák 99 százalékát gépek végzik, még a hagyományos építésnél sem kézzel keverik a habar­csot. Hogy egyszersmind ez a termelékenyebb megoldás? Kétségtelen. Ám, ahogy az iparosítás az építésben is te­ret hódít, úgy tűnik el a különbség az iparvállalatoknál és az építés területén dolgo­zók élet- és munkakörülmé­nyei között. Földes Tamás Kétszáz miIfi áréi márka lakásra A Német Demokratikus Köz­társaság társadalmi életének úgyszólván egyetlen területe sincs, amelynek az előrehala­dását valamilyen módon ne befolyásolná, szolgálná az épí­tők munkája, legyen szó la­kásépítésről, ipari beruházás­ról, műemlék-restaurálásról, városrendezésről. Az eredmények kivívták — és meg is érdemlik — a vi­lágközvélemény elismerését. A távlatok pedig még az ered­ményeknél is biztatóbbak: 1990-ig megszűnik az ország­ban a lakásprobléma; addigra minden önálló háztartás meg­felelő saját otthonnal rendel­kezik majd. 1976 és 1990 kö­zött 2,8—3 millió lakást építe­nek, illetve korszerűsítenek. Nem lesz többé komfort nél­küli lakás, kiegyenlítődik a történelmi különbség vi­dék és város, elmara­dott és fejlődő megyék országrészek között. Berlinben 330 ezer lakást adnak át eb­ben az időszakban, közülük több mint 200 ezer új épít­mény. Restaurálják a történel­mi városmag szebbnél-szebb műemlékeit, a lakások mellett számos szociális létesítmény, szálloda, vendéglátóhely épül. Egyedül a lakáskérdés megol­dására — e 14 év alatt — több mint 200 milliárd már­kát fordít az állam! Az építőipar 700 ezer em­bert foglalkoztat. Az új, gaz­daságos építési módszerek ku­tatásához, megtervezéséhez az ország tíz kutatóintézetének’ kollektívája járul hozzá. Ezek a munkacsoportok kikísérletez­ték a komplex lakásépítés gyors és racionális módszerét. Szívesen újítanak az építő­munkások is. Sok híve van a szovjet Zlobin-módszernek, amelynek alkalmazása az emelkedő bérekben is kifeje­zésre jut. Az építők ma 50 különféle részterületen képez­hetik tovább magukat. A fel­sőfokú oktatást a drezdai, lip­csei és weimari építészmér­nöki főiskolán végzik. Az építőanyag-igar jól látja el a feladatát: 1977-ben példá­ul 3,9 milliárd márka érték­ben termelt alapanyagokat. A különféle építőanyag-kombiná­tok mellett 49 épületelemgyár szolgálja a tömeges lakásépít­kezések igényeinek kielégíté­sét. Atomerőművek A gdanski vajdaságban, Zar- nowiecben épülő első lengyel atomerőművet 1985—1986-ban kapcsolják majd be az orszá­gos energetikai hálózatba. Az erőművet szovjet gyártmányú reaktorokkal szerelik fel. Az erőmű két blokkja 880 mega­watt áramot ad majd. Ezután — a tervek szerint — felsze­relik az első 1000 megawattos reaktort. A lengyel szakembe­rek véleménye szerint a jö­vőben ez lesz a lengyel atom­energia-termelés alapja. A következő erőművet már 3000 megawattosra tervezik, és minden valószínűség szerint a ciechocineki vízlépcső közelé­ben helyezik el. Ugyanis az ilyen típusú erőműveknél a hűtéshez nagy mennyiségű víz kell, amit itt a hatalmas víz­gyűjtőkből nyernek. 1990-től kezdve, amikor a zarnowiecki és ciechocineki atomerőmű­vek is bekapcsolódnak a len­gyel energetikai hálózatba, várhatóan 20 000 megawatt erősségű áramot termelnek az atom segítségével. A feltevések szerint húsz év múlva, a lengyel energia- források egyötödét az atom­erőművek adják majd. Ennek a programnak a realitása jó­részt az ipartól függ. Már meg­kezdték a kazánokat helyette­sítő gőzgenerátorok gyártásá­nak előkészítését. Előkészítés alatt áll a nyomásstabilizáto- rok, armatúrák, segédberen­dezések gyártása is. Minden jel arra mutat, hogy a len­gyel ipar megbízást kap majd komplett atomerőművi beren­dezések építésére, melyek kö­zül az első, természetesen Zarnowiecbe kerül. Zarnowiec és Ciechocinek, olyan erőművek lesznek, me­lyek nem jelentenek nagyobb veszélyt a környezetre, mint például a szénnel működő „Rybnik” vagy „Zeran” erő­művek, sőt, sok tekintetben még kevésbé veszélyeztetik majd az embert és természetes környezetét, mint a hagyomá­nyos erőművek. Életkörülmények az építőiparban (2.) NYOMDÁSZOK Az 1978-as eredményes esztendő után hasonlóra számítanak az idén is a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat dolgozói. Ta­valyi 93 millió forintos árbevételi tervüket 106 millióra teljesítet­ték, s mindezt egyszázalékos létszámcsökkenés mellett érték el. A növekedés okai? Korszerűbbé, gazdaságosabbá tették gyórt- mányösszetételüket. A korábbi években Svájcban vásárolt gé­pükkel — mely a modern csomagolástechnikánál használatos címkeféleségeket készíti —, három műszakban dolgoztak. Ebben az esztendőben 123 millió forintos termelési érték előá.l- lításán fáradoznak a salgótarjáni, kisteleki és balassagyarmati telepeken. Az öntapadó címkék készítése mellett továbbra is ké­szítik az ügyviteli nyomtatványokat, melyek legnagyobb megren­delője a Pl ÉRT Vállalat. Ezen túl szállítanak az SKÜ-nek, ZIM- nek, az öblösüveggyárnak, s a többi nagyüzemnek. Képünkön Praznovszky Miklós csoportvezető és Büdszenti István gépmes­ter készíti a nyomtatványokat. Hatvanhárom vasúti kocsit töltene meg az a papírmennyiség, melyet az elmúlt évben a vállalatnál feldolgoztak. Az 1250 ton­nányi termékből 270 tonnát tett ki az újságok készítése. Az idén 16 százalékkal növelték tervüket, melynek realizálását főleg a kisteleki címkegyártó üzemtől várják. Salgótarjánban és Balas­sagyarmaton marad a nyomtatványkészítés. Közöttük újdonság az úgynevezett önátírós termékek gyártása, melyek használata so­rán nem kell indigót igénybevenni. Kulcsár József képriportja

Next

/
Thumbnails
Contents