Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-01 / 26. szám

Befejeződött a fejlődő világ kérdéseivel foglalkozó budapesti tanácskozás KHOMEINIRE VÁRVA Nemcsak Iránban teszik fel most a kérdést: leszáll-e a te- heráni repülőtéren az Air France különgépe, fedélzetén Kho­meini ajatollahval? Milyen következménye lesz a siita val­lási vezető hazatértének? Polgárháború vagy nemzeti meg­újulás vár a közép-keleti országra? A világ számos főváro­sában ehhez még hozzáteszik: elapad-e az eddig bőségesen áramló iráni kőolaj? A kérdésekre egyelőre aligha lehetne választ adni, s a következményekkel ma még igen nehéz számolni. A világsajtó egyértelműen állapítja meg: ma Iránban ket­tős hatalom van. Az egyik oldalon a korábbi rendet képvi­selő erők, a hadsereg és Baktiar miniszterelnök technokrata csoportja. A másikon a vegyes összetételű ellenzék: vallási szélsőségesek és baloldaliak, burzsoá csoportok és kommu­nisták. Az utcákat a tüntetők uralják — a hadsereg ma még közéjük lő, de mi lesz holnap? Hiszen néhány héttel ezelőtt egy vidéki helyőrségben fellázadt katonák lemészárolták tisztjeiket. Az utca a siita főpapot várja, hosszú szakállas arca szimbólummá vált — az összes rendszerellenes erő ben­ne látja a Pahlavi-dinasztiával való szakítás kulcsfiguráját. Az ajatollah azonban nem vállalja az egységfrontot a balol­dallal. Az iráni kommunisták pártja, a Tudeh széles össze­fogásra szólít fel. Nureddin Kianuri. a párt első titkára nyi­latkozatot adott a Newsweek magazinnak, s ebben kifejtet­te, a kommunisták széles demokratikus egységfrontot akar­nák az iszlám erőkkel, világosan látják, hogy a siita papság a lakosság széles rétegeinek érdekeit képviseli. „A Tudeh párt elismeri, hogy Khomeini mozgalma objektíve haladó je­gyeket visel magán, s ezért minden tőlünk telhetőt elköve­tünk azért, hogy szót értsünk Khomeinivel.” A baloldal te­hát egységre törekszik. Közben Iránban azonban kibontako­zott annak lehetősége is, hogy a bigott szélsőségesek ragad­ják kezükbe a kezdeményezést. Baktiar lehetőségei pedig mind korlátozottabbak. Azt még elérte a miniszterelnök, hogy a sah távozzék az országból, de igazi tömegtámogatásra nem számíthat. A tábornoki kar ma még mögötte áll, de számos megfigyelő úgy tartja, hogy nem Baktiar irányítja a hadsereget, hanem fordítva, s a ge­nerálisok csendes puccsal már rég átvették az irányítást. Ugyanakkor a stratégiai jelentőségű ország a nagyhatal­mak viszonyában továbbra is kulcshelyzetet foglal el, s félő, hogy Washington még mindig nem adta fel a katonai be­avatkozás lehetőségét a Szovjetunióval határos államban. A kérdőjelek szaporodnak, s valószínű, Khomeini hazaérkezése csak bonyolultabbá teszi az iráni helyzetet. Palotai Gábor Kormányalakítási gondok Olaszországban A nemzetközi békemozga­lom idei fórumainak előké­szítéséhez, az állásfoglalások kimunkálásához a Béke-világ­tanácsnak is elküldik a szer­dán befejeződött budapesti tudományos szeminárium több mint félszáz előadásának, s a vitának az anyagát. A fejlődő világ jelenlegi helyze­tének és jövőjének legfonto­sabb kérdéseit tárgyaló buda­pesti tanácskozás zárónapján ezt is elhatározták, amikor a szeminárium tapasztalatait összegezték. A szeminárium munkájáról több résztvevő rövid nyilatko­zatot adott az MTI munkatár­sának. Gerhard Kade közgaz­dász professzor, a bécsi Nem­zetközi Béke Intézet alelnöke hangsúlyozta, hogy a nemzet­közi imperializmus a fejlődő világ válsággócainak fenn­tartásával. a feszültség szítá­sával próbálja pozícióit meg­tartani, erősíteni. Döntő fon­tosságú, hogy a nemzetközi békemozgalom, a világ népei Fodor György, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: Sadli Bendzsedid ezredest választotta a párt főtitkárává az FLN IV. kongresszusa és őt jelöli a köztársasági elnöki tisztségre a február 7-i nép­szavazáson. Ily módon bizo­nyosra vehető, hogy a népsza­vazás eredményeként Sadli Bendzsedid lesz az Algériai Demokratikus és Népi Köz­társaság elnöke. Szabó Zoltán, az MTI tudó­sítója jelenti: Csütörtökön Bécsben meg­nyílt a közép-európai fegyve­res erők és fegyverzetek köl­csönös csökkentéséről kez­dett tárgyalássorozat 17. ülés­szaka. A sorrendben 191. ple­náris ülés elnöke és első szó­noka David Reece nagykövet, a kanadai küldöttség vezetője volt. Öt követően szólalt fel Tadeusz Strulak nagykövet, a tárgyalásokon részt vevő len­gyel küldöttség vezetője. Mint a plenáris ülést köve­tő sajtóértekezleten Strulak nagyövet kifejtette, a szocia­lista országok 1978. június 8-i javaslata jó alapot teremt a felek számára kölcsönösen el­fogadható megállapodás kidol­gozásához. A nyugati országok azonban nem éltek ezzel a lehetőséggel és továbbra is halogatják a nagy jelentőségű, A brit rendőrség egy nagy­szabású éjszakai razzia során több mint harminc embert őrizetbe vett Skócia két pont­ján. Valamennyiüket a terro­rizmus elleni törvény alapján tartóztattak le,. így feltehető­en írekről van szó. Meglepő a már meglevő - nemzetközi megállapodások betartására, s a politikai, a gazdasági és a társadalmi haladást szol­gáló újabb egyezmények meg­kötésére szorítsák a tőkésor­szágok vezetőit. Bassambra Camara, a Gui­nea vezető erejét jelentő for­radalmi demokratikus párt nemzetközi kapcsolatok osz­tályának vezetője egyebek kö­zött rámutatott: A gyarmato­sítás következményeit dön­tően a gyarmatosítóknak kell felszámolniok! A szocialista országok ebben a szolidaritá­sukkal támogathatnak, s ez eddig is gazdasági, tudomá­nyos segítséggel párosult. A budapesti tanácskozás is a szolidaritás egyik jele, a ku­tatások eredményeit maguk a fejlődő országok is haszno­síthatják jövőjük formálásá­ban. Glerij Shirokov, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiá­ja keletkutató Intézetének igazgatóhelyettese kiemelte: A döntést a kongresszus szerda délután ünnepélyes ke­retek között megtartott záró­ülésén jelentették be. Sadli Bendzsedid ezt követően rövid beszédet mondott és ismertette a párt 17 tagú politikai bi­zottságának névsorát. Ezután az elnök zárszavával véget ért a nemzeti felszaba- dítási front IV. kongresszusa, amely új, átszervezett pártot hozott létre és lefektette a jö­vőbeni fejlődés alapjait. kompromisszumos javaslatra vonatkozó válaszadást. A NA- TO-országok a tárgyalásokkal kapcsolatos alapvető kérdé­sekben kitartanak eredeti ál­lásfoglalásaik mellett. A nyugati országok, ahe­lyett, hogy maguk is hajlaná­nak kompromisszumra, a szo­cialista országoktól várnak to­vábbi engedményeket. A tár­gyalásokon az előrehaladás feltételei adottak — mondotta végezetül a lengyel delegátus — amennyiben a NATO-or- szágok reális álláspontra he­lyezkednek és a szocialista or­szágokhoz hasonlóan keresik a kölcsönösen elfogadható meg­állapodás lehetőségét és mó­dozatait. A haderőcsökkentési tárgya­lások következő plenáris ülé­sét a jövő héten, csütörtökön tartják Bécsben, a Hofburg épületében. (MTI) fejlemény viszont, hogy a nyomozók ezúttal nem a kato­likus IRA, hanem a protes­táns UDA félkatonai szerve­zet tagjai után kutatnak. Az UDA szervezkedésének eddig nem voltak nyomai Nagy- Britanniában. — A BVT fejlődési munka- bizottságának budapesti ala­kuló ülése, s a kétnapos tudo­mányos szeminárium várható­an újabb lendületet ad a bé­ke cs a fejlődés ügyének együttes vizsgálatához. A Szovjetunióban a békemozgal­mon .belül már évek óta kü­lön bizottság foglalkozik e két, a világ jövője szempont­jából oly’ fontos kérdés elem­zésével. Az idén minden bi­zonnyal újabb fejlődési mun­kacsoportok alakulnak a BVT tagszervezeteiben. Mindez azért is fontos, mert a har­madik világhoz tartozó or­szágok nemzeti sajátosságai nagyon eltérőek, s így a tör­vényszerűségek felfedezésé­hez, a különböző érdekeket figyelembe vevő javaslatok megtételéhez széles körű, ösz- szehangolt munkára lesz szük­ség. Reméljük, hogy progra­munk végrehajtásában a fej­lett országok békeerői is részt vesznek. (MTI) Elutazóit . a magyar küldöttség a BVT berlini ülésére A magyar békemozgalom képviseletében Sebestyén Nán- dornénak, az Országos Béke- tanács elnökének, a Béke-vi- lágtanács elnöksége tagjának vezetésével öttagú küldöttség utazott szerdán Berlinbe a Bé- ke-világtanács február 1—5 között tartandó ülésére. A ta­nácskozás napirendjén olyan fontos kérdések megvitatása szerepel, mint a leszerelés, az enyhülés, a nemzetközi szoli­daritás erősítése Vietnam, La­osz és Kambodzsa népeivel, a nemzeti felszabadító mozgal­makkal, a társadalmi haladá­sért küzdő erőkkel. A plenáris és a szekcióülésekkel párhuza­mosan tanácskoznak a Béke­világtanács bizottságai is, hogy végleges formába öntsék a nemzetközi békemozgalom 1979. évi akcióprogramját. Az Országos Béketanács elnöke bevezető előadást tart az indo­kínai népekkel vállalt szoli­daritást megvitató plenáris ülésen, és javaslatokat ter­jeszt elő a BVT-akcióprog- ramhoz. (MTI) A munkaerőkérdés a válla­lati gazdálkodás kiemelkedően súlyponti tényezőjévé, s a ka­pacitáskihasználás legfonto­sabb meghatározó elemévé vált. Hol gyengébben, hol erő­teljesebben, vállalaton belüli és kívüli hatások alakítják. E téma kapcsán három té­nyezőre szeretnék rámutatni, amelyek legjobban jellemzik az ipari vállalatok helyzetét. Ezek az alábbiak: romlik a munkaerő színvonala, egyes szakmákban hiány keletkezik. A munkaképes lakosság jelen­tős része gyakran változtatja munkahelyét, emiatt nem ki­elégítő a munkafegyelem sem. Sok a nem termelőmunkát végző improduktív dolgozó. Képzéssel - továbbképzéssel Nézzük az első tényezőt. A népgazdaság ágazati meg­oszlásában átalakulás folyik. Ennek legexponáltabb iránya, hogy a mezőgazdaság gépesí­tésével párhuzamosan csök­ken a foglalkoztatottak száma, ugyanakkor a szolgáltatások­nál az infrastruktúrában je­lentős növekedés mutatkozik. A mezőgazdaság földművelés­M Szófiában Mteghex dődtek a tárgyalótok Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának vezetésé­vel szerdán hivatalos, baráti látogatásra Szófiába érkezett a Lengyel Népköztársaság párt­ós kormányküldöttsége, Ed­ward Giereket a szófiai repü­lőtéren Todor Zsivkov, a BKP KP első titkára, az ál­lamtanács elnöke fogadta. Szerda délután Szófiában megkezdődtek a hivatalos tár­gyalások Todor Zsivkov és Edward Gierek, valamint a két államférfi által vezetett tárgyaló küldöttség között. A rendkívül szívélyes, baráti légkörben zajló megbeszélése­ken a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi helyzet idő­szerű kérdéseit vitatják meg. A hivatalos tárgyalások megkezdése előtt Edward Gi­erek udvariassági látogatást tett Todor Zsivkovnál. Ugyan­csak a tárgyalások előtt a Gierek által vezetett lengyel küldöttség megkoszorúzta Ge- orgi Dimitrov szófiai mauzó­leumát. (MTI) A pápa látogatásai Mexikóban Kedden II. János Pál pápa, a guadalajarai labdarúgó-sta­dionban 75 ezer főnyi hallga­tóság előtt beszélt. Elítélte az igazságtalanságot, a társadal­mi konfliktusokat, valamint „a gyűlölet és erőszak ideoló­giáját” hozzátéve, hogy a ke­resztény ember számára „az igazságtalanság elítélése nem elegendő”. Az egyházfő látogatást tett a város nyomornegyedében, ahol kétszázezer fős tömeg gyűlt össze ebből az alkalomból. II. János Pál felszólította azokat, akiknek módjukban áll „és kereszténynek érzik magukat”, hogy többet tegyenek a szegé­nyek érdekében. Tömegek várták a pápát a guadalajarai katedrális előtt is a város főterén, valamint a zapopani bazilika előtt. Az egyházfő ellátogatott még a város börtönébe és megáldot­ta az elítélteket. Kedden este visszatért Mexikóvárosba. (MTI) hez értő embereket ad, ezek azonban más ágazatok számá­ra szakképzetlen munkáske­zeket jelentenek. Ezzel egy- idöben a szolgáltatás, a javító­ipar főleg szakmunkásokat igényel. Ennek kielégítése csak úgy lehetséges, ha az ipar le­adja a gyakorlott szakmun­kást, és felveszi a szakképzet- len munkaerőt. Ezt a mozgást, és hatását statisztikailag Is bizonyítha­tom. A szolgáltatási ágazatban a szakmunkások aránya ma már eléri a hetven százalékot, jelentősen meghaladva az ipar­ban kialakított arányokat. Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy a nyolc általános iskolát el nem végzettek száma az ipar­ban egyre növekszik. Nálunk, a Salgótarjáni Kohászati Üze­mekben megközelítően ezer főt tesz ki — a dolgozók 23 százalékát. Mi tehát a megoldás? A szolgáltatások növekvő ütemére mindenkinek, jgy az iparnak is szüksége van. Te­hát az iparban képezni kell a dolgozókat. Csak így lehet fel­oldani azt az ellentmondást, mely szerint az egyik oldalon korszerű automatikák, prog­ramvezéreit rendszerek jelen­nek meg, s ezzel szemben ta­lálhatók a gyengén képzett, A kereszténydemokraták és a kommunisták teljes együtt­működésén alapuló új kor­mány megalakítását sürgette Alessandro Natta kommunista képviselő, az Olasz Kommu­nista Párt parlamenti cso­portjának vezetője, abban a vitában, amelyet a római tör­vényhozás kedden délután nyitott Andreotti kormányfő előző napi parlamenti beszé­déről. Natta, pártja álláspontját ismertetve, megerősítette az OKP úgy határozott, hogy ki­lép az Andreotti keresztény- demokrata kisebbségi kabinet­jét a parlamentben március óta támogató ötpárti szövet­ségből. Egyidejűleg azonban alacsony műveltségű munka- vállalók. A képzési, nevelési felada­tokat két területre kell oszta­ni. A bejövő új dolgozót ipari környezethez alkalmazkodni tudó betanított munkássá kell nevelni, a meglevő törzsgárdát pedig magasabb szintű felada­tokra kell továbbképezni. Ez alól nem kivétel sem a szak­munkás, sem a felsőfokú vég­zettséggel rendelkező dolgozó. A betanítás művelete sem egyszerű. Az ipari környeze­tet nem ismerő ember képze­tei, reflexei másként alakul­tak, tartózkodás és félelem is van benne. Jellemző, hogy ná­lunk, a dróthúzószakmában, a korábbi időkben a betanítás is a 400 m/perc húzási sebes­ségű gépeken történt, amelye­ken a gyakorlott munkások is dolgoztak. Ma már vissza kel­lett néhány gépet állítani 300 m/perc sebességre, mert az előbb említett tempót ijesztő­nek találták, nem maradtak meg a gépek mellett. Hiányzik az a korábbi fo­lyamat, miszerint a 14 éves gyerek az iskola elvégzése után bejött a gyárba szöget csomagolni, s mire elérte a 18 éves kort, hozzászokott az üzemi atmoszférához, nem volt számára idegen a kör­nyezet. De hol vannak ma a nyomatékosan hangsúlyozta,' pártjának nem az a célja, hogy ellenzékbe vonuljon, ha­nem az, hogy a kormánykoalí­ció tagjává váljék. A kereszténydemokraták si­etve visszautasították az OKP ajánlatát, s újból megerősí­tették: a DC ellenzi a kom­munista párt közvetlen rész­vételét a kormányban. A Jelenlegi olasz kormány a második világháború óta a 37-ik kormányzat, s a negye­dik kabinet, amelynek élén Giulio Andreotti áll. 1978. márciusban alakult meg 54 napig tartó válság után, s öt párt — köztük az OKP — parlamenti támogatását élvez­te. (MTI) munkát kereső tizennégy éve­sek. Az általános iskolások 83 százaléka továbbtanul, a töb­biek pedig nem ilyen alka­lomra várnak. Mivel a társadalmi követel­mény és lehetőség változik, ezt kell követni nekünk is a gazdasági életben. Ennek megfelelően a gyárunkban fo­lyó továbbképzés kettős célt szolgál. Egyrészt alkalmassá tesszük a dolgozókat a maga­sabb szintű folyamatok elvég­zésére, a technológiai korsze­rűsítések befogadására, más­részt a csökkenő létszám el­lensúlyozását biztosítjuk a ter­melékenyebb munka, a na­gyobb szakmai ismeret révén. A technológiai korszerűsítés állandó folyamat, a teljesít­ménynövelés, a gazdaságosabb tevékenység biztosítéka. Az új technológia új gépeket, más­féle szerszámokat, megválto­zott feladatokat, fokozott mi­nőségi követelményeket jelent, amihez a dolgozónak is al­kalmazkodnia kell. A szak­munkásoknál jelentkező lét­számcsökkenés pedig a több szakma elsajátítását kénysze­ríti ki. Az egyes szakmákban állan­dósult hiányt a tanulóképzés­sel sem lehet megoldani. Pót­lására csak a helyi képzés, a <?■ NÓGRÁD — 1979, február 1., csütörtök Sadli Bendzsedid az algériai vezető párt főtitkára Sadli Bendzsedid ezredes 1929-ben született. Algéria füg­getlenségi harcában kezdettől fogva részt vett. 1960-ban a nemzeti felszabaditási hadsereg (ALN), az FLN fegyveres ereje zászlóaljparancsnokává nevezték ki és 1961 óta az ALN vezérkarának tagja, 1963-ban a constantine-i katonai körzet parancsnoka lett, 1964 óla pedig az oráni katoni körzet élén állt. Bumedien hatalomra jutása, 1965 óta tagja a most meg­szüntetett forradalmi tanácsnak. Bumedien elnök halála után a forradalmi tanács az új politikai vezetés megválasztásáig megbízta a nemzeti néphadsereg ügyeinek koordinálásával. Megfigyelők szerint az ezredes főként a hadseregben élvez nagy népszerűséget, de vitathatatlan tekintélye van az egész országban. Ez ideig nem túl gyakran szerepelt politikusként a nyilvánosság előtt. ^ Realitást kell tanúsítani a NATO-országoknak Eltűnt egy Boeing Nyomtalanul eltűnt a „Va- lárra becsült festményeit szál- rig” brazil légitársaság egy lította. A tokió—naritai repü- Boeing 707-es gépe szerdára lőtér irányítótornya röviddel virradóra Tokió és Los Ange- a felszállás után elvesztette a les között. A gép egy japán kapcsolatot a géppel. A gépen származású brazíliai festő- hatfőnyi személyzet tartóz- művész mintegy tízmillió dől- kodott. (MTI). Letartóztatások Skóciában Vállalati munkaerő-gazdálkodás A gazdálkodás súlyponti tényezőié

Next

/
Thumbnails
Contents