Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-16 / 12. szám

Az öreg Liliomfi Ha egykoron egy színigaz­gató anyagi gondok közé ke­veredett — s ez nem volt ép­pen ritka —, a megbízható segítségek egyikét jelentette műsorra venni a Liliomfit. Szigligeti Ede vígjátékának üde fordulatossága mindig be­csalogatta a közönséget, de maguk a színészek is szeret­ték megszületése óta minden korban, mert kicsit önmagu­kat játszhatták el a szerepek­ben, szelíd és kesernyés ön­iróniával, megelevenítvén nemzeti színjátszásunk szüle­tésének, kibontakozásának küzdelmes korszakát. Amely mégis olyan vonzó volt, hogy csakugyan nemesi családok fiai, kisasszonyai vállalták a sok-sok lemondással, ínséggel járó vándoréletet. Azt a Liliomfit, melyet az elmúlt héten a kaposvári Csiky Gergely Színház pro­dukciójában láthattuk a tele­vízió képernyőjén, Horváth Jenő vendégrendező állította színpadra. A rendező nevé­hez személyes élményem fű­ződik, mert mintegy három évtizeddel ezelőtt szintén az ő rendezésében láttam utol­jára a Liliomfit Debrecenben. Jókedvű, egészséges produk­ció tanúi lehettünk akkor, mely sok tehetséges fiatal szí­nész mellett a fiatal Horváth Jenő ötletgazdag rendezői adottságait is bizonyította. Ezúttal, az elmúlt héten mintha e harminc évvel ko­rábbi Liliomfi kísértett volna vissza a képernyőről. A színpadi tagolásokon, szí­nészi beállásokon, apró játé­kokon Horváth Jenő rendezői példányában az eltelt évtize­dek mit sem változtattak, s ez a rendezői kényelmesség bizony alaposan megbosszul­ta magát a mű hatásfokában, nézőtéri fogadtatásában. Bi­zony, ezen a művön ugyan­csak érződik, hogy kereken 130 éves aggastyán, képtelen korunk tempójával lépést tartani egy-egy frissítő rende­zői koncepció nélkül. Ez az új rendezői szellemi elixir hiányzik a kaposvári előadásból, s igazolja azt, hogy immár egy harminc év­vel korábbi, akkor merészen frisset adó rendezés sem ké­pes a ma kívánalmainak ele­get tenni. A rendezői kényel­messég, önmagát ismétlés an­nál is kirívóbb, mert a sze­replő együttes nagyobb része sem állott feladata magasla­tán. Nem vált egyértelműen rokonszenvessé számunkra Helyei László Liliomfija, elég ellenszenvessé Kiss István Szilvái professzora; bágyadt­nak hatottak Csákányi Esz­ter Kamillájának komikai eszközei. A legjelentékenyebb művészi formálást az igen te­hetséges Koltai Róberttól kaptuk, az örök ripacs, Szel­lem« figurájában, ^ egy-egy jelenetben ifj. Mucsi Sándor­tól, Kiss Katalintól és Flórián Antaltól. A felvonás végi tapsokból ítélve a kaposvári előadás mérsékelten nyerte meg a kö­zönség tetszését. Egy anyagi szorultságban levő direktort ez a Liliomfi aligha húzna ki a csávából. Nagyon érdekes kezdemé­nyezésnek lehettünk tanúi vasárnap este a Zene — szó­val című műsor keretében. Antal Imre segédletével fia­tal műsorvezetők debütálására került sor a tv zenei klubjá­ban. Segítségükkel hangszer­történeti ismeretekhez jutot­tunk az újszerű vetélkedő el­ső részében. Érdeklődéssel várjuk a februári második fordulót, amikor újabF négy fiatal műsorvezetővel ismer­kedhetünk meg. (b. t.) Mai févéojáM tatunk 17.00: Melyiket az ötezer­ből? Felhívjuk a figyelmet a televízió e kora délutáni műsorára, amely segítségé­re lehet a gyakorta tanács­talan, pályaválasztás előtt álló gyerekek szüleinek. Ez a rendszeresen jelentkező adássorozat gyerekeknek is, szülőknek is ízelítőt ad egyes szakmákból és meg­könnyítheti az általános is­kola befejezése után a pá­lyaválasztást. Január 16, — kedd — 2. mű­sor: 21.25 h. A sárga Fiat há­rom utasa. Magyarul beszélő lengyel film. A bejárati ajtót ismét be­csukta és újra kiakasztotta a „Zárva” feliratú táblát. Ek­kor a kereskedő a másik szo­bában az íróasztal melletti székre mutatott, ő maga ki­nyitotta a nehéz páncélszek­rény ajtaját, kivette a hege­dűt, az asztalra tette. Leült a másik székre, s azt javasol­ta: — Mit szólna ön, ha azt mondanám, hogy szeretném megvenni a hegedűjét?! A munkás elmosolyodott: — Nincs szándékomban el­adni. Magam is szeretek ját­szani és a lányomnak is nagy zenei tehetsége van. Taníttat­ni akarom, hogy többre vigye, mint én. Ez régi hegedű. Az én családom tulajdona leg­alább százötven esztendeje és mindig jó szolgálatot tett va­lakinek. Játszott rajta a nagy­apám, az apám és én. Játsz- szon majd rajta a lányom is. Azt hiszem, sokat ér. — Nem akarom becsapni. Valóban régi is, jó is a hege­dű. Becsületes ember vagyok és adok érte ... — itt Tom­linson úr egy pillanatra töp­rengett —, adok önnek érte háromezer fontot. — Háromezerét? — csodál­kozott a munkás. Eközben Tomlinson kinyi­totta a régi, kopott tárcáját és előkotorta belőle a három ezerfontost. A munkás hitet­lenkedve nézett rá. Látszott, hogy először látott papírban­kóban ilyen nagy összeget. — Fogja a pénzt, barátom — biztatta a kereskedő —, s adjon hálát istennek, hogy rolni a hegedűvel a hóna alatt és hiányzott a három schillingje. A hegedű tulajdonosa már kinyújtotta a kezét a pénzért, de hirtelen visszahúzta. — Ismerem magukat, keres- kedőKet — mondta. — Ha ön háromezret akar nekem azonnal adni, akkor a hegedű legalább tízet ér. Adjon ki­lenc ilyen bankjegyet és meg­kapja a hangszert. — Kilencezret egy darab fáért, es méghozzá belül üres is? Megörült? — Ha nem, hát nem. Vi­szontlátásra — a munkás fel­állt és a hegedűért nyúlt. — Uljbn már le — Tomlin­son majdnem erővel kénysze­rítette vendégét, hogy leüljön. — Az okos emberek mindig szót értenek egymással. Mi­nek ez a nagy sietség? Adok ötezret. — Nem. Kilenc alatt nem adom. — De makacs ember. El tudja képzelni, mennyi az a kilencezer? Mennyi ideig kell dolgozni, hogy annyit keres­sen? Én készpénzben adok hatezret a hegedűért, amiből sem önnek, sem az ön nagy­apjának semmi haszna nem volt. — Kilencért adom el — is­mételte makacsul a munkás. — Miért vette a fejébe ezt a kilencezret? Miért éppen kilenc és nem hét? Hiszen ez a hegedű még hetet sem ér. Meg akarom venni, mert na­gyon tetszik pekem. — Vagy ad érte kilencet, vagy nincs miről beszélget­nünk. Kilencezret kell, hogy hozzam jött rajztömböt vásá­4 NÓGRÁD - 1979. január 16., kedd Színház és vidéke A CÍM TELJESEN ÖNKÉ­NYES. Az olvasó azonnal fel­ismerheti, hogy a Magyaror­szág felfedezése szociográfiai sorozat egyik kötete, Erdei Ferenc könyve (Város és vi­déke) adta az ötletet. Miről kíván szólni e rövid cikkben írója? Arról a szin­te egyedülálló kezdeményezés­ről (még inkább megvalósu­lásról), amely Szolnok város konstruktív vezetésének, első­sorban a Szigligeti Színház és a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár vezetőinek elhatá­rozásán és munkatársainak közös munkával megvalósuló példás együttműködésén alap­szik: a színházi bemutatók­kal egyidőben (némelykor előbb is!) megjelentetik a darabok szövegkönyvét (szer­kesztő: Duró Győző). Eddig öt kötet jelent meg a bemutatók sorrendjében. Mi a közös a kötetekben? Betekintést ad­nak a művek eddigi életébe. Írói önvallomásokat, kritikusi véleményeket közölnek, gaz­dag bibliográfiát adnak, s kedves meglepetésként a sze­replőgárda minden tagjának autogramjait kapjuk képes riportokkal együtt. Mindegyik példány fakszimile kiadás, rendkívül változatos módon (a Legenda a lóról szöveg­könyveként a dramaturg, a Vérrokonok a súgó, a Tangó az egyik vezető színész, a Pacsuli palota pedig a szer­ző példányaként kerül a ke­zünkbe az említettek jegyze­teivel). Egy rövid cikk keretében nem lehet arra vállalkoznom, hogy teljes ismertetést adják, ehelyett két kötetről szólok csupán, éppen a még viszony­lag friss színházi élmények birtokában. Irodalmat is tanítok felnőt­teknek. Az elmúlt hetekben két osztályom is megtekintet­te Örkény: Vérrokonok című komédiáját. Az egyikben több lehetőségem volt az elő­zetes értelmezésre, előkészí­tésre, a másikban kevesebb. Ez utóbbi osztályban tapasz­taltam a beszélgetéskor, az előadáson pedig döbbenten konstatálhattam, hogy a kö­zönség jelentős része nem érti a darabot, a mondanivalót. (Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a művelődési központ — dicséretes módon — stenciles „kalauzt” helye­zett minden néző székére). Miért nem értette? Ennek sok oka lehet, többek között az is, hogy hiányzik (illetve hiányos) a történelmi ismeret — az eltelt 30 valahány év is történelem! —, s az írói jel- képrendszer megfejtése sem sikerült maradéktalanul. Az író, a mű a lúdas eb­ben? Aligha. Inkább gondo­lok a szükséges ismeretek hiányára, és persze a gyak­ran látható abszurd történe­tek, a groteszk, az abszurd drámák sajátos formanyelvé­re, megoldásaira. Hiányos színházi ismerete­ink, a színházat látogató kö­zönség egy része — érthető okokból — nem rendelkezik a szükséges színházi kultúrá­val. Nos, ezen is segíthet a megjelentetett szövegkönyv! Nekem legalábbis segített mind a magam számára, s talán abban is, hogy tanítvá­nyaimnak tovább adjam az ismereteket. Ügy vélem, Sal­gótarjánban, megyénkben kü­lönösen fontos feladat — ok­tatási és közművelődési fel­adat — a közönség toborzá­sa, nevelése. A színházat sze­rető, értő közönség nevelésére gondolok éppen a színház vidékén, Nógrádban is. A színház és közönség kapcso­lata intenzív, állandó legyen! Csak így érhető el, hogy a közönség igazi befogadóvá is válik majd, akár félig, akár egészen tölti meg a nézőte­ret. Örkény az író — „kedves szolnoki barátaim” megszólítással üdvözli azt a színházat, amelyik már két ízben is színpadot és sikert biztosított a darabjainak. E sikerekben a nógrádi közön­ségnek is része volt! Ezt ír­ja az író a már említett Vér- rokonok Előszavában: „Ez a darab a szenvedélyről szól. A vasút a »nagy ügy«, amelyért szurkolunk, lehetőleg i úgy, hogy a néző behelyettesíthesse bármivel, amire ő tette fel az életét, a hazától kezdve a valláson és a politikai esz­méken keresztül egészen a labdarúgásig, vagy az ulti­zásig,.. a darab azokról és azokhoz szól, akik hisznek valamiben: segítsünk nekik, hogy magukra ismerjenek”. A MOST KÖZREADOTT súgópéldány (hasonmás ki­adás) jegyzeteiben a rende­zői instrukciók (Csiszár Imre rendezése) egész sora segít a pontosabb értelmezésben, (hogy például Borsa — a ked­ves emlékek színhelye — va­lóban létezik, éspedig Erdély­ben, hogy a nemzedéki prob­lémák sokféleképpen jelent­kezhetnek. hogy a koncepciós perek áldozatai tragikus té­vedések áldozatai, hogy a cél sohasem szentesítheti az eszközt és így *'»vább). Segít abban is, hogy a groteszk valódi tartalmát megértsem.. „Van valóságos valóság, és van — azaz van­nak — groteszk valóságok is” — írja Örkény István. Ezért érzem jogosnak a szöveg­könyvben a súgó „széljegy­zetét”, amikor a befejezéshez odaírja (ui. valamennyi sze­replő beáll a rózsaszínű eser­nyő alá, mintegy igazolva a jelszó — „aki nincs ellenünk, az velünk van” — igazát): „Mi lenne, ha nem esne az eső?” Mi lenne? Csak az, amit végül is a vígjáték kimond: „A vonat akor is halad, ha tolat”; Nehézségeink ellenére is épül a szocializmus! A közeljövőben két új da­rab előadása is várható Sal­gótarjánban, a szolnoki bemu­tatók után. Rendkívül izgal­masnak ígérkezik az egyik, Slawomir Mrozek lengyel író Tangó című drámája. A ko­média magyarországi ősbe­mutatóját Paál István ren­dezte, s a 7 szerepet a szín­ház vezető színészei játsszák. A szövegkönyv — Pákozdy János színész példánya — a •már felsorolt információkon túl azzal is gazdagítja isme­reteinket, hogy közli a szer­ző rajzos-szöveges karikatú­ráit (például, „az országot északon tenger határolja, bár eléggé sekély, délen pedig he­gyek, melyek más csúcsokhoz képest ugyancsak nem vala­mi különlegesek: a lengyel embert jellemzik némi — egyébként csekély — revizio­nista és anarchista hajla­mok... ; a szénnel rosszul álJ lünk. de még vannak elsőren­dű tűzrevaló boszorkány tar­talékaink”). Ezekből is kide­rül, hogv újabb tragikomédiát láthatunk majd, amelyet úgy kell néznünk, mint például a! televízió Parabola-műsorát,1 mert hiszen görbe tükörbe kell tekintenünk, számolnunk kell azzal, hogy a cselekmény szokatlan lesz, az abszurdtól abszurdig terjed. „A legfurcsább darabj amelyben valaha is játszott tam... a nézők számára is ke-j mény feladatot jelent... százán dunk minden fontosabb esz^ méje benne kavarog... a né4 zőnek meg kell éreznie az eU ső pillanatban, hogy jogos 4 fiatal Artúr lázadása a darabé beli családban, a tespedtségj a kilátástalanság állapota el4 len” — írja az egyik főszerep megformálója. Mivel ajánlj hatom végül a darabot a né4 zőknek? Azzal, ami a színpad dón is elhangzik majd: „Sen4 ki nem megy ki innen, amíg meg nem találjuk az eszmét!” Érdemes e „megtalálás” érJ dekében kézbe venni a szö4 vegkönyvet! (Epilógus: nagy kár, hogy csak 500,-500 péí- dánvban jelennek meg a szö-i i 'egkönyvek xerox-rota eljá-i Írással. Jó lenne, ha eljutná-: nak minden nézőhöz.) A KEVÉS PÉLDÁNY ezí csak akkor teszi lehetővé, ha a könyvtárakban, művelődési központokban, színházakban fellelhető példányok a nép­művelők, magyartanárok,1 színházi szervezők közvetíté­sével közkinccsé válnak. Eb­ben a reményben íródott e cikk. Kaári Sándor | Több ezer közeli és távoli földrengést regisztrálnak éven­te az NDK földtani intézeté­ben. Jóllehet a földrengés ve­szélye az NDK-ban csekély, mégis részt vesznek olyan módszerek kidolgozásában, melyek a földrengés előrejel­zését lehetővé teszik. A szeiz­mológiai kutatások a belföldi nyersanyagok hatékony kiak­názását is elősegítik. Föld­kéregvizsgálatokat végeznek például olyan robbantások segítségével, melyek több mint 100 kilométer távolságból is kimutathatók a műszerekkel. A szeizmológia egyre nagyobb tért hódít a környezetvéde­lemben is. Vizsgálatokat vé­geznek mesterséges földren­gés és talajsüllyedés előidé­zésével — melyek az olajfú- rásoknál vagy a bányákban is előfordulhatnak —, segítenek elkerülni a katasztrófát. kapjak érte. Ott, ahol a sógo­rom lakik, van egy asztalos­műhely egy kis házzal, kert­tel eladó. A tulajdonos nyolc­ezret akar érte. Tegnap mondta éppen a sógorom, hogy találtak is rá vevőt, de nem tudnak megegyezni. A vevő ötéves részletre kéri, a tulaj­donos hároméves részletre akarja adni. Ha kapok kilen­cet, azonnal megveszem kész­pénzért. — Hiszen ön mondta, hogy az eladó nyolcezret kér és nem kilencet. — Igen, de nekem is kell ezer. A javításra, berendezés­re. — Nevetséges. Ha az eladó háromévi részletre is adja, akkor minek kell azonnal ki­fizetni az egészet? Vagy olcsóbban kell tőle készpénzért megvenni. Ezret könnyen lealkudhat. — És, ha nem adja olcsób­ban? — Én is kockáztatok. Ve­szek egy hegedűt, tulajdon­képpen nem is tudom, hogy miért, és óriási összeget fizetek érte. De nyolcnál többet nem adok. Gondolja meg. Nyolc­ezer! Hegedű helyett lesz ön­nek háza, kertje és saját mű­helye. A munkás egy pillanatig töprengett: — Legyen az öné a hegedű és hozzon önnek szerencsét. De készpénzben, azonnal. Semmiféle csekket, váltót nem fogadok el. Innen egyenesen megyek Putneybe a sógorhoz, még haza, a Stepherd Market- re se megyek. De, ha a Mázat már eladták volna, ezt soha nem bocsátom meg magam­nak. — Miért adták volna el? — Tomlinson ismét kinyitotta a páncélszekrényét és szedte ki belőle a bankjegyeket. Lát­szott, hogy ő sem szereti a csekket, váltót. — Gondolja, hogy olyan könnyű ma elad­ni Putneyben egy házat, asz­talosműhelyt? Hogy olyan sok embernek van ma annyi pén­ze? Még, ha el is adták, eny- nyi pénzért még jobbat vehet. Minden újság tele van hirde­téssel. Tessék, itt van három darab ezres és a többi kisebb címletekben. A munkás minden sietség nélkül megszámolta a pénzt. Minden bankjegyet megné­zett, hogy nem hamis-e. Né­hányszor eltévesztette és újra­kezdje a számolást. Végül azt mondta: — Egyezik. Rendben van. Felállt és elbúcsúzott a ke­reskedőtől. Kifelé menet még biztosította, hogy bár a távoli Putneyben szándékozik majd lakni, ha valamilyen papír­árura lesz szüksége, mindig Tomlinson úrhoz jön vásárol­ni. A kereskedő, amikor este bezárta az üzletét, roppant jó hangulatban volt. Nem min­denkinek és nem mindennap sikerül hétezer fontot ke­resni. Tomlinson úr, amikor hazaért, fütyörészett is, ami még sohasem történt meg ve­le. Elhatározta, hogy elmegy Menuhin koncertjére, hogy meghallgassa annak az em­bernek a játékát, aki tizenöt­ezer fontot ad a hegedűért. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents