Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-14 / 11. szám

—TTTIBIf

Majdnem 600 kötetes SZMT letéti könyvtár áll a dolgozók rendelkezésére a Váci Híradástechnikai Gyár romhányi telepén. A dolgozók főleg a szépirodalmi könyveket olvassák szívesen. A képen Jeszenszki Ferencné és Previz Pálné válogat az olvasnivalók között Manda Teréz könyvtáros — középen — társaságában.

Ssástíseser méterre a f ővárostól

— Sokak szerint Budapest a „világ közepe”. Ezt vallja a Varga házaspár is?

— Ha ezt a lakást — mutatja kisterenyei otthonát Varga László pedagógus — el lehetne gurítani mondjuk Óbudára, .akkor talán igennel válaszolnék..-.

— Kisterenyére, a nevelő- otthonba, tehát a lakás miatt jöttek?

— Jobban örülne, ha most a hivatástudatról fecsegnék; arról, hogy csakis a munka érdekel, és hidegen hagy az érte járó fizetség és egyebek? Pesten évekig albérletben laktunk, nem bírtuk tovább, elhatároztuk, hogy megpróbálkozunk egy másfajta életmóddal.

— Nem bántuk meg —szól közbe Varga Lászlóné, s megfigyelem; lopva a férjére nézett.

— A férjének nem egészen •z a véleménye?

— Maradjunk annyiban:

nem egészen... Lehetetlen egyértelműen választ adnom, pontosabban; nem lenne őszinte. Örülök, a nagy lakásnak, kisfiúnknak is jobb itt, a munka sem idegen, egyelőre mégsem érzem magamat „testestül-lelkestül” kis- terenyeinek. Különben is: a nevelőotthon és a falu két különböző dolog. Néhány év biztosan kell, hogy a falu

megszokjon bennünket. Feleségem helyzete más, de

mondja el ő...

— Valóban más, mert én az .„igazi” munkát valójában

itt kezdtem, annak ellenére, hogy a diplomámon már régen megszáradt a tinta. Előző munkahelyemen gyakran előfordult, hogy Lacika betegségei miatt nem végezhettem teljes értékű munkát az iskolában. Ezek a gondok itt megszűntek. Szeretem az itteni munkát, „izgalmasabb”, mint a hagyományos iskolákban szokásos. Az itt élő gyermekek, ha különböző mértékben is, valamennyien lelki sérülésekkel bajlódnak. Feladatunk a lehetetlennel határos: a családi otthon melegét, biztonságát kell pótolnunk. Lehetséges? Én optimista vagyok, talán ezért is jobban érzem magamat itt Kistere- nyén, mint a férjem.

— Ne higgye — mondja némi idegességgel a hangjában Varga László —, hogy belőlem hiányzik az optimizmus. Anélkül talán nem is lehetne végezni ezt a munkát. Az viszont meggyőződésem, hogy a jelenlegi csoportlétszám — átlagosan 24—30 gyermek — magas. Ilyen sok gyermek különféle gondjait, tanulmányait figyelemmel kisémi nagyon nehéz. Az ideális létszám 10—12 gyermek lenne.

— A férjem maximalista. ..

— Olyan nagy baj ez? Kaptam én már súlyosabb jelzőket is. Anarchistának is tituláltak. .. Tévedés. Legföljebb, türelmetlen vagyok néha, s olykor nem alkalmazkodom az

elvárt stílusban. Gyűlölöm a bürokráciát, s próbálom kiiktatni a munkámból. Sajnos nem mindig megy, egy sereg, a pedagógiai munkától távol álló dologgal is foglalkoznunk kel. Nincs elég szakképzett pedagógus, nálunk is, másutt is működnek még képesítés nélküliek. Ami pedig a maximalizmust illeti: jól

tudom, hogy pénzügyi akadályok miatt nem lehet csökkenteni a csoportok létszámát. Előbb-utóbb mégiscsak meg kell valósítani, mert ellenkező esetben a nevelőotthonok „segédmunkásképző” intézetekké válnak...

Az elmúlt napokban olvasgattam Berend T. Ivén kitűnő könyvét. Az egyik tanulmányban olvastam a következőket: „Az iskolák zsúfoltsága sajnos nem mérséklődött, s még az 1968/69-es tanévben is eggyel több tanuló jutott egy osztályra, mint 1930/31-ben”. Nem más a helyzet, a nevelőotthonokban sem. Nehéz ebbe belenyugodni, néha bizony elkeseredik az ember. Különben sem boldogságra áhítozom, hanem értelmes életre, amelyhez szükségképpen hozzátartozik a keserűség, időnként a boldogtalan pillanatok is.

— Mindent összevetve: Kisterenyén több volt a boldog pillanat, mint a keserűség — mondja Varga Lászlóné, s a férj, rövid töprengés után rábólint. ..

(sárközi)

Szabálysértések

Főleg a cigányok

Nógrádmegyeren-— Csak a telepiek

Az országban sokfelé jártam már, sok, főleg cigánylakta településen is megfordultam. Egy-két kivételtől eltekintve azt tapasztaltam — s ezt erősítették meg bennem az adott település párt-, tanácsi vezetőinek szavai is —, hogy ma már a cigányok nagy része letelepedett, s tisztességesen, becsületesen dolgoznak. Érdekes ellentét ugyanakkor, hogy a különféle községekben az úgynevezett szabálysértések, kihágások többségét még mindig ők követik el. Vajon miért?

Az előbbi kérdés vitt el a Salgótarjántól nem messze levő Nógrádmegyerre. Nógrád- megyer: ha a község nevét hallja az ember, rögtön a már-már országos hírű vastö- megcikkipari szövetkezet jut az eszébe, ahol — mint tudott — zömmel cigányok dolgoznak, s nem is akárhogyan!

Mielőtt a községi közös tanácsra mentem volna, beugrottam a felvégen található presszóba, s az alvégi italboltba. Tudvalevő, hogy faluhelyen leginkább a presszókban, kocsmákban fordulnak elő ki- sebb-nagyobb mérvű rendbontások, zavargások.

Szabó János, a szécsényi ÁFÉSZ nógrádmegyeri 10-es számú presszójának vezetője:

— Tavaly decemberben volt néhány verekedés. Egyszer rendőrt is kellett hívnom. Két cigánycsalád szólalkozott ösz- sze ... Ha jól emlékszem, éppen fizetésnap volt...

Horváth János, a szécsényi ÁFÉSZ helyi 24-es italboltjának vezetője:

elkövetett szabálysértés, magyarán,. boltokba, üzletekbe való betörés, lopás hétszer fordult elő. ötöt cigányok követtek el, közülük kettő fiatalkorú, 14 éven aluli volt. Mint a vizsgálat megállapította, szülői biztatásra törtek be az egyik boltba ...

— Előfordult egy lopási kísérlet a fatelepen, s ezzel együtt hivatalos személy, a mezőőr elleni erőszak is. Égető problémáink vannak az igazolatlan iskolai mulasztások miatt. Tavaly nyolc esetben jelentett az iskola igazolatlan mulasztást, ebből hetet cigánygyerekek követtek el. A mulasztások 15—20 naposak voltak. A szülők cipő-, ruhahiányra hivatkoztak. Hadd tegyem hozzá, hogy az elmúlt évben a tanács közel 80 ezer forint támogatást juttatott a telepi cigányoknak. Az ideiglenes körzeti rendőrmegbízott segítségével „lefüleltünk” egykét orgazdát is, akik lopott holmikat vásároltak meg, s az áránál jóval drágábban értékesítették.

Ekkor kapcsolódott a beszélgetésbe az időközben megér-, kező Molnár József tanácselnök.

— Ma már úgy áll a dolog, hogy főként a fizetési napokon vannak problémák. Ilyenkor az egyébként rendesen, becsületesen dolgozó cigányaink nagy részének első útja a presszóba vezet, ahol aztán gyakran kerül sor heves szóváltásokra, sőt, verekedésekre is. Mi, magunk között az ilyen jeleneteket már csak „csatározásoknak” nevezzük — fűzi hozzá ironikus mosollyal.

— Nyolc éve vezetem a bol- — A gondokon azért sikerül tot, azóta itt még nem volt enyhítenünk. Már elkészült a semmilyen botrány, zavar- rendőr szolgálati lakás, s a gás ... községnek hamarosan állandó

Tehát egy negatív és egy körzeti megbízottja lesz. Az pozitív vélemény. Mi hát az eddigiek ideiglenesek voltak, igazság? A kérdésre a választ jöttek-mentek, jószerint meg

a Nógrádmegyeri közös köz- i

______________________________

s

égi Tanács elnöke és vb-tit- kára adott választ. Íme.

sem ismerhették az embereket, meg a notórius ivókat, rendbontókat. Mert elmondhá- tom, hogy az utóbbi egy-két esztendőben a szabálysértések túlnyomó részét egyazon személyek követték el.

Kis szünetet tart, míg rágyújt. A füstkarikákba nézve, elgondolkodva folytatja:

— Nézze, tény, hogy még

ma is sok gondunk van a cigányok, főleg a telepiek miatt ... De évről évre javul a helyzet. Akik a tarjáni gyárakban, vagy az itteni vas- tömegcikkipari szövetkezetben dolgoznak, azokkal alig van bajunk. A telepi visszaesőkön — csak úgynevezett „becenevüket” említem — Pislogón, Mucin, Picsérkán, Reitekán már nem nagyon segíthetünk. De a legtöbbjükkel ma már megértettük: tisztességesen,

becsületesen kell dolgozniuk. Ebben sokat segítettek az itteni pedagógusok: hiszen ami cigányaink is értékes, s talán az átlagnál kicsit érzékenyebb emberek. Szót lehet velük érteni: tapintattal, helyes pedagógiai módszerekkel. Remélem, úgy öt-hat év múlva már egy olyan cigány lakosunk sem lesz, akinek a jelszava a régi: „míg mások dolgoznak, én csak dikkelek ...”

A körzeti orvos, dr. Pálmai Kálmán fiatal ember. Két éve dolgozik Nógrádmegyeren, de hozzátartozik még Kishartyán is, az ottani 400 cigány lakossal. A_ nógrádmegyeriekkel együtt tehát 1100 cigány tartozik körzetéhez. Ö így vélekedett:

— Csak táppénzproblémáink vannak a cigányokkal.' Minden alkalommal szeretnék meghosszabbíttatni a betegállományt No, nem sok az ilyen eset... És mindig ugyanarról a két-három személyről van szó....

mi-1 T /-/-1

Molnár Loranv

Mai tévéajánlatunk

Endrész Gábor vb-titkár:

— A községben mintegy 3000 ember él. Ebből 720 a cigányok száma. A gondot számunkra az úgynevezett telepiek, a Dankó Pista és az Attila utcában lakók jelentik. Ha a tavalyi helyzetet vizsgáljuk, a következő kép alakul ki: a faluban elkövetett szabálysértések felét cigányok követték el. Ez szomorú, de az Í977-es állapotokhoz viszonyítva örvendetes is; tavalyelőtt az elkövetett szabálysértések 70 százaléka miatt kellett felelősségre vonnunk cigány lakosokat. Az elmúlt évben falunkban a társadalmi tulajdon sérelmére

15.35: Őrség.

Mér • honfoglalás ötén betelepült országunk nyugati határszéle, ahol „őrségeket" létesítettek a határ védelmére. A xm. századtól többféle kiváltságot Ss öveztek az őrség lakói.

Szelíd, füves dombok, lejtők, 460 forrás, két folyó a Zala és Kerka, sok rét, legelő, szelíd gesztenyés és fenyőerdő teszi változatossá a „Gyántás-ország” képét. Lakói ma Is kis házcsoportokban „szer”-ben élnek, amelyek közül nem egy sértetlenül megőrizte

eredeti formáját. Sratafő — Pityer szer. Itt maradt épen a ' kerített ház, .amelynek udvarát a Jakóhás és az állatok óljai. Istállói kerítik be, megőrizve a barmokat és as embert a külső ellenség, a farkasok elől, megvédve az időjárási viszontagságoktól is.

Talaja mindig sok munkát adott földműveseknek: sárga, agyagos, lejtős talaj, keményen meg kell dolgozni, hogy termést adjon. A film bemutatja az őrség népi építészetének emlékeit, megismertet az utolsó gölöncsérekkel, szakajtófonókkal.

)

Fordította: Bába Mihály

Az üzlet bezárása után Tomlinson úr hazatérőben észrevette, hogy mindenütt ■nagy plakátok hirdetik a híres hegedűművész, Yehudi Menuhin koncertsorozatát. A fiatalember tehát igazat mondott. Éppen ma volt az első koncertje. A plakátokon keresztül ragasztott szalagok adták tudtul, hogy az első öt koncertre minden jegy elkelt.

Másnap, a reggeli órákban, a szerény papírüzlet előtt egy elegáns autó állt meg. Sötétkék libériába öltözött inas fürgén ugrott ki a kocsiból és szolgálatkészen nyitotta ki a hátsó ajtót. Elsőként a fiatalember lépett ki a kocsiból, aki tegnap levélpapírt vásárolt.

Teljes tisztelettel várt, amíg ló nem szállt a kocsiból a magas, sovány férfi. Aztán mindketten Tomlinson úr üzlete felé lépkedtek. A fiatalember bemutatta ismerősét:

— Íme Menuhin úr. Nagy érdeklődést tanúsít a hegedű iránt és meg akarja tekinteni. De meg lehet-e tenni, hogy senki se zavarjon bennünket?

Az üzlettulajdonos bólintott. Bezárta a bejárati ajtót, és kiakasztotta a „Zárva” feliratú táblát, aztán mindkét urat behívta a szobába. Kinyitotta a páncélszekrény ajtaját, kivette a hegedűt és óvatosan az íróasztalra tette. A nagy művész kibontotta a fanellpok- rócból és nagyon részletesen megszemlélte. Zsebéből nagyítót vett elő és így vizsgálta

NÓGRÁD - 1979. január 14., vasárnap

meg a fa állapotát, az apró erek hálózatát, mely néhány helyen behálózta a hegedűt.

— Igen — mormogta —, kétségtelen, hogy eredeti. Mégis megnézzük, milyen a hangja.

Kezébe vette a hegedűt és egy variációt kezdett el rajta játszani. A fiatalember igazi csodálkozással hallgatta a melódiát. Tomlinson úr, aki nem nagyon értett a zenéhez, igyekezett a legnagyobb érdeklődést tanúsító ábrázatát magára ölteni. Végül Yehudi Menuhin abbahagyta a hege- dülést, félretette a hangszert és azt mondta:

— Nagyszerű hegedű! Milyen hangja van! Kezdetben gyanítottam — tette hozzá a fiatalemberhez fordulva —, hogy ön túloz, de látom, hogy egyáltalán nem ragadta el a hév, amikor erről a hangszerről beszélt. Az első szempillantásra felismerte. Gratulálok a felfedezéséhez!

A fiatalember szinte elpirult, amikor meghallotta a dicséretet. Szerényen megjegyezte, hogy a hegedű művészi nyakának kidolgozása keltette fel a figyelmét.

Yehudi Menuhin ismét megvizsgálta a hegedűt és a kereskedőhöz fordulva megkérdezte:

— Mennyit kér ezért a

hangszerért?

— Ez a hegedű nem eladó — válaszolt Tomlinson úr.

— Senki, vagy legalábbis majdnem senki nem ad a világon annyit önnek ezért,

amennyit én adhatok. Kérem, döntsön és határozza meg az

összeget.

A kereskedő arcán határozott ingadozás látszott:

— őszintén megmondom —, mondta a nagy művész — tizenötezer fontot fizethetek érte, egy fonttal sem többet. Nem szokásom alkudozni, és nem is akarom önt kihasználni. Ismétlem, úgy vélem, eny- nyit senki nem ad érte.

Tomlinson úr letörölte’ a homlokán gyöngyöző verítéket. De továbbra is hallgatott.

Menuhin egy elegáns pénztárcát vett elő a zsebéből. Kinyitotta és elővett három új bankjegyet, háromezer fontos bankjegyet. Az asztalra tette, és azt mondta;

— Önök, angolok, mindent

csekk-könyv segítségével

vesznek és adnak, de nálunk készpénzzel fizetnek és én is készpénzt kérek mindig. Nincs nálam a teljes összeg, tehát javaslom, adok háromezer font előleget, délután elhozom a többit — a tizenkétezret —, és akkor elviszem a hegedűt. Csak azt kérem, az üzletkötés maradjon közöttünk. Az ön számára is jobb, ha kevesen tudnak róla. A hegedű nincs leltározva?

Tomlinson úr nem tudott szólni. Az előtte levő bankjegyeket nézte, csak bólintott.

— Bocsánat mester, hogy közbeszólok — szólt a fiatalember —, de ön délután a Buckingham Palotába hivatalos, a királyi család magánkoncertjére, később meg csak

annyi ideje lesz, hogy átöltözzön és pihenjen egy keveset a filharmóniai fellépése előtt.

Tomlinson úr már olvasta a mai lapokat. Minden lap lelkesedéssel írt Menuhin tegnapi koncertjéről, a „Times” pedig közölte azt a megtisztelő hírt is, hogy a hegedűművészt meghívták a királyi udvarba. A nagy művész bólintott, és azt mondta:

— Valóban! Teljesen megfeledkeztem erről a látogatásról. Kár, hogy egjik koncertemen sem lesz velem ez a hegedű. De valóban, igaza van. Nem tudom ma előkészíteni a pénzt és elhozni. Azt javaslom tehát, hogy a többit holnap reggel fizetem ugyanabban az időben. Tehát, mister Tomlinson beleegyezik az ügy ilyen lebonyolításába?

A kereskedő beleegyezett és egy levélpapír után nyúlt, hogy elismervényt adjon az összegről, de a hegedűművész legyintett:

— Nem szükséges elismervény. Eljövök holnap, leteszem a pénzt, fogom a hegedűt és az ügy el van intézve. Még, ha meggondolná is magát, uram, akkor sem megyünk bíróságra. Egyszerűen visszaadja a pénzemet és kész. Nem fogok nagyon neheztelni, bár nagyon szeretném ezt a hegedűt.

Tomii hson úr ismét kifejezte beleegyezését, Menuhin viszont közvetítőjéhez, fordult:

— Önnek sohasem fogom elfelejteni szolgálatát. Esküszöm, valahányszor Angliába

jövök, mindig játszhat majd ezen a hegedűn. Mint zenész, nagyon is megértem, micsoda nagyszerű élvezet megfelelő hangszerrel koncertezni. Nos, megyünk? A viszontlátásra, mister Tomlinson.

A kereskedő egészen az utj cáig kísérte vendégeit. Az elegáns Rolls Royce sofőrje szolgálatkészen nyitotta ki az ajtót. A két úr beült a kocsiba. Menuhin rövid parancsot vetett oda a sofőrnek:

— A Carlton Szállodába!

A kocsi majdnem hangtan lanul indult el. A kis papíráruüzlet tulajdonosa még egy pillanatig a járdán állt. Zsebeben érezte a háromezer fontos bankjegy zörgését, és biztos volt abban, hogy még tizenkét hasonlót kap. így hát nagyon vidám hangulatban tért vissza az üzletébe.

Néhány óráig semmi rendkívüli nem történt. Az üzletben nem volt nagy a forgalom. Más ügyfelei nem voltak aznap Tomlinson úrnak. Csak úgy öt óra körül jött a sötétkék kezeslábasba öltözött ismerős munkásunk. Udvariasan üdvözölte a tulajdonost, és mosolyogva tette le a pultra a három schillinget és azt mondta:

— Tessék a tartozásom.’

Mégegyszer köszönöm, és kérem a hegedűmet. Hol van ? Nem látom ott, ahova tegnap

tette.

— A másik szobába tettem — magyarázta a kereskedő. — Fáradjon velem.

(Folytatjuk)