Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-09 / 6. szám

/ Folynak a belső technológiai szerelési munkálatok a Volán Z. számú Vállalat új balassagyar­mati telepén. A képen Dorogi Győző művezető irányításával Petrik Mihály, Szöllősi László és Tóth István a BKP 15 típusú lékhatásmérő próbapad ellenőrző és regisztráló mű­eze~egységét szereli. Az igeozí egyenlőség Törvény az állami vállalatokról Az egyik salgótarjáni gyár­ban dolgozó, fiatal mérnök Ismerősöm elmondta nekem a minap: már régóta háborog, füstölög magában a különfé­le vállalatok gyáregységei, te­lephelyei közé tett egyenlőségi jel miatt. Ügy vélem, igaza van. Mert miről is van^ szó tulajdonképpen? Egyszerű a képlet: noha az egyik gyár­egység jól dolgozik, a másik kevésbé jól, a harmadik gyöngén, rosszul, mégis egyenlő (nagyjából egyenlő) jogokat élveznek, hiszen egyetlen tröszt, illetve törzs­gyár, anyavállalat a „gazdá­juk...” Vajon jól van ez így? Lapunkban nemrég szól­tunk a Házi Jogtanácsadó no­vemberi számáról; a szóban forgó folyóirat részletesen is­merteti az állami vállalatok­ról szóló új törvényt, amely 1979. január elsején lépett életbe. Nos, a törvény passzusai között tallózva, a laikus, az egyszerű olvasó, állampolgár is rájön: nem lehetséges, hogy az úgynevezett „közös alapból” minden vállalat — tekintet nélkül arra, hogyan dolgozik, mit tesz az ország, a népgazdaság asztalára i— egyformán „markoljon”. Jó törvény született; szigorú és Igazságos. Nem tudom, más hogy van vele, de én nem szeretem ezt a kifejezést: egyenlősdi. So­kan összekeverik az egyen­lőség szóval. Pedig a kettő között nagy különbségek van­nak. Sajnos, az „egyenlősdi” hovatovább mély gyökereket ereszt gazdasági, termelési köztudatunkban, s nagyon ne­héz lesz onnan kiirtani. Egy másik fogalom: önálló­ság. Kié, kiké? Nos, a vá­lasz egyértelmű: a vállalatok gyáregységeinek telephelyei­nek vezetőié. Milyen, miféle önállóság ez? Nyilvánvaló, hogy részleges, nem teljes. Nem is lehet az. De bizonyos kérdésekben igenis, a gyár­egységvezetőknek kell dönte­niük! A baj az, ha egy gyár­egységvezető, egy nagyválla­lat kihelyezett telepének ve­zetője nem tud mit kezdeni önállóságával... Számtalan, a fentebb leír­takhoz hasonló példát lehet­ne megemlíteni. De nézzük, vizsgáljuk meg közelebbről a címben már jelzett új törvény lényegét, mibenlétét. Annak idején, amikor a törvény még csupán javaslat volt, vezető, központi napilap­jainkban mindent« olvashat­ta Dr. Korom Mihály igazság­ügy-miniszter erre vonatkozó expozéját, amelyben megle­hetősen kendőzetlenül, ke­mény szavakkal fogalmazta meg, miért van szükség az állami vállalatokról szóló új törvényre. A miniszter mon­dandójának a következő volt a lényege. Országunk párt- és állami vezetése gyakorlati tapaszta­latok alapján arra a feltevés­re jutott, hogy helyes, ha a törvény külön-külön szabályoz­za az egyes vállalatok köte­lékébe tartozó, de területileg elkülönült gyárak, telepek, gyáregységek helyzetét. Ezen gyárak, kihelyezett telephe­lyek sok tekintetben az anya- vállalatok mostohagyereké­nek tekintik magukat, vagy pedig éppenséggel a közpon­ti — tehát a törzsgyári — irá­nyítás tartja annak őket... A törvényjavaslat előírja, hogy a vállalatoké szóban forgó gyáregységeik, telepeik szá­mára állapítsanak meg külön elszámolási és ösztönzési rendszert, biztosítva a szük­séges önállóságot, felelőssé­get... Most még nem láthatjuk tel­jesen világosan, milyen ha­tással lesz, lehet az állami vállalatokról szóló új törvény gazdasági életünkre. Ha he­lyesen, rendeltetésének meg­felelően tudják majd alkal­mazni, megszűnik — meg kell, hogy szűnjön! — a sok he­lyütt még fellelhető áldatlan állapot, nevezetesen a hely­telenül értelmezett, gyáregy­ségek, telepek közötti egyen­lősdi; helyébe az igazi egyen­lőség lép! Az új törvény remélhető­leg egy lépéssel ismét köze­lebb viszi az állami válla­latokat, de ezen túlmenően egész népgazdaságunkat a nagy elvhez: mindenki képes­ségei szerint, munkája alap­ján! Jó törvény született. Csak élni is tudjanak majd vele... Molnár Lóránt A páriegység és nz alapszervexet SZÁMTALAN TÉNY és minden tapasztalat tanúsítja, hogy pártunkban, az alapszerveze­teket is beleértve, a politika valamennyi lé­nyeges kérdésében elvi egyetértés van. Tulaj­donképpen senki nem vitatja a szocialista építésben követett alapvető elveknek, a párt vezető szervei által hozott irányt adó politikai határozatoknak a helyességét. Egyetértés van a gazdaságpolitika, a társadalompolitika, a kul­túra területén, a nemzetközi kapcsolatokban kitűzött elvi célkitűzésekkel. Ez még akkor is igaz, ha az egyes konkrét esetekben a gya­korlati tevékenység során eltérő álláspontok­kal is találkozunk. Ennek a természetes el­lentmondásnak az az alapja, hogy az alap­vető eszmei-politikai érdekazonosságon belül, mind a létviszonyokban, mind a tudati szfé­rában lényeges különbségek is vannak. A társadalmi struktúrának ez a sajátossága pe­dig lényegében a pártban is visszatükröző­dik. A párt, ha nem is fejezi ki mechaniku­san a társadalmi viszonyok egészét, de nem is függetleníti magát tőle. Ezek a megállapítások természetesen érvé­nyesek a párt legkisebb • szervezeti egységére, az alapszervezetre is. Itt azonban bizonyos sa­játosságok is megfigyelhetők. Az alapszerve­zet tagjai társadalmi helyzetüket, létkörülmé­nyeiket tekintve egységesebbek, homogéneb­bek. Ez mindenekelőtt abból ered, hogy a tár­sadalmi munkamegosztásnak egy szűkebb területéről, lényegében azonos munkahelyről szerveződnek. Az alapvető azonosságok, a sok közös vonás mellett azonban a párttagok kö­zött is vannak lényeges különbségek és ezek mindig forrásai lehetnek az egység ellen ható tendenciáknak. Ezek a különbségek nagyon sokrétűek. Az alapszervezet tagjai különböző helyet foglal­nak el a termelési folyamatban érvényesülő munkamegosztásban. Vannak köztük például beosztottak és vezetők, szakmailag magasan kiemelkedők és kevésbé képzettek, szorgalma­sabbak és elmaradottabbak, magasabb és ala­csonyabb jövedelműek, műveltebbek és kul­turálisan tájékozatlanabbak. Eltérőek sok te­kintetben speciális körülményeik, politikai és társadalmi ismereteik, gyakorlati tapasztala-» taik. Sok olyan eltérés figyelhető meg az egyes párttagok egyéni létfeltételeiben, amelyek köz­vetlenül és lényegesen befolyásolják gondolko­dásukat, magatartásukat az egyes konkrét po­litikai jelenségekkel kapcsolatban. Lényeges sajátossága az alapszervezetekben megvalósuló pártegységnek az is, hogy ezen a szinten az általános elvek, a politikai határo­zatok célkitűzései nagyon konkrétan és gya­korlatiasan vetődnek fel és az egyes embere­ket a legközvetlenebbül érintik. Itt már nem elégséges, ha például a bérezéssel kapcsolat­ban csupán absztrakt módon a szocialista el­osztás elvét hangsúlyozzuk. Itt már nem lehet elvonatkoztatni a konkrét alkalmazástól, az egyes csoportok, sőt egyes dolgozók konkrét teljesítményétől, bérezésétől. Nagyon konkré­tan kell állást foglalni számos egyedi eset­ben : ki az, aki többet, ki pedig kevesebbet ér­demel. Ez pedig sok szempontból nehezebb. Nem csak azért, mert az ilyen állásfoglalás a legközvetlenebbül érinti az egyes embereket, hanem azért is, mert gyakran abszolút töké­letességgel mérni sem lehet a dolgokat, hiszen minden konkrét ügy kapcsán is számtalan mellette és nagyrészt ugyanannyi ellene szóló érv felhozható, megalapozottan helytálló. Min­den állásfoglalás, megoldás — még a legtöké­letesebb is — csupán tendenciaként érvénye­síti az elveket. Nem is beszélve arról, hogy a legtökéletesebb formában érvényesített elvek sem egyformán érintik — csak kedvezően vagy csak hátrányosan — az egyes emberek köz­vetlen egyéni érdekeit. E sajátos helyzetből természetszerűen ered a pártszerű viták különös jelentősége az alap­szervezetekben. A viták, nézetek, vélemények ütközése az itt folyó pártéletnek is, a párt­egység megteremtésének nélkülözhetetlen ele­mei, törvényszerű velejárói. Sőt, éppen konk­rétságukból eredően itt a viták rendszerint szenvedélyesebbek is, számtalan személyes mo­tívumot is tartalmaznak. Szubjektív telített­ségük még a legpártszerűbb körülmények kö­zött sem kerülhető el, ami nem jelent feltét, len negatívumot. Csupán az olyan megnyilvá­nulás káros, amely szobjektivizmusba csap át, mellőzi a kellő tárgyilagosságot, nem vesz tu­domást a tényekről, vagy éppen meghamisítja azokat. Nem szolgálja a pártegységet a vitá­nak az a fajtája sem, amelyben az elvszerű­séget és a tárgyilagosságot a személyeskedés váltja fel. A szenvedélyes vita pártszerű kö­rülmények között sohasem fajulhat durvaság­gá, kölcsönös sértegetéssé, az emberi méltó­ság és becsület lejáratásává. A viták tehát az alapszervezeti pártélet ter­mészetes elemei. Ezek objektíve jelen vannak és spontán is élnek. Az alapszervezet politikai vezetésének egyik nagyon fontos követelmé­nye, hogy tudatosan irányítson, pozitív irány­ba befolyásoljon. Ezen az úton biztosítható, hogy a különböző vélemények, nézetek a he­lyes politikai elvek alapján szintetizálódjanak és minden kérdésben, újból és újból az elvi egyetértés mellé a cselekvési egység is létre­jöjjön, most már magasabb szinten megva­lósuljon. A pártegység ilyen értelmű felfogása és gya­korlati megvalósítása mindenkor nagy jelen­tőségű és alapvető feladata a pártszervezet­nek. Napjainkban ennek különös aktualitást adnak azok a politikai feladatok, amelyeket a pártszervezeteknek a gazdasági hatékonyság következetesebb megvalósítása érdekében meg kell oldaniuk. Számolni kell azzal, hogy a ha­tékony gazdálkodás, a felgyorsuló termékvál­tás fokozott mobilizációt teremt a termelés feltételeiben, annak emberi viszonyaiban is. E változások nyomán korábbi értékrendek át­rendeződnek, más, új megítélést kapnak. Meg­növekszik a szerepe a dolgozók szakképzettsé­gének, általános műveltségének, általában a termelés kultúrájának. Magasabb követelmé­nyek támasztódnak a minőséggel, a fegyelme­zett, pontos munkával szemben. A hatékony gazdálkodásnak döntő feltétele az új, a hala­dóbb termelési formák és eljárások alkalma­zása, ami természetszerűen maga után vonja a haladó és a konzervatív gondolkodás, az újjal szembeni tartózkodók és az új iránt fogékonyabbak közti vitákat. MINDENT EGYBEVETVE, a hatékonyság elvének gyakorlati érvényesítése minden szem­pontból felgyorsítja a helyi társadalmi-politi­kai élet mozgását, fokozza intenzitását. Eny- nyiben a pártegység megvalósítása az alap­szervezetekben bizonyos mértékig új megvilá­gításba kerül. Változnak feltételei, körülmé­nyei, megnövekszik fontossága, politikai je­lentősége. Rákos Imre í Gyártmányfejlesztés — a kor szava szerint Gyulával, a SKÜ fejlesztési főosztályának vezetőjével Nagy múltú, jó nevű gyár a Salgótarjáni Kohászati Üze­mek. A területén megrakott vagonok, teherautók útja, csaknem az egész földkereksé­get behálózza. A név jó csen­gésének megőrzése azonban e több mint évszázados válla­latot is arra készteti, hogy ér­zékenyen és frissen reagáljon a piaci igényekre. Azt és any- nyit termeljen, amit és ameny- nyit a vevő kér — és a lehe­tő leggazdaságosabban, mert létérdeke ez. A piaci igényekhez való igazodásban nagy szava van a gyártmányfejlesztésnek. Ba­bus Gyulát, az SKÜ fejleszté­si főosztályának vezetőjét, a vállalat gyártmányszerkeze- tének jövőbeli alakulásáról, a gazdaságosságról, a piaci kap­csolatokról kérdeztük. — Bevezetésül, kérem, fog­lalja össze gyártmány fejleszté­si vezérelveiket! — Az SKÜ fejlesztési poli­tikáját 10—15 évre visszame­nőleg egyrészt az határozza meg, hogy olyan új termékek gyártását vezeti be, amelyek az alaptechnológiákban első­sorban a húzás, hengerlés so­rán keletkező termékek to- vábbfeldolgozását jelentik. Ez­által a nagyobb értékű és gaz­daságosabban gyártható ter­mékek részaránya növekszik, biztosítva a vállalat dinami­kus fejlődését. Másrészt olyan termékek gyártását vezetjük be. illetve fejlesztjük tovább, amelvek szervesen illeszked­nek a gyái profiljába, s az új §épipari technológiákhoz itt­Interjú Babus hon is és külföldön is kereset­tek. Ezek közül a termékek közül érdemes kiemelni a kor­szerű hegesztéstechnológia igényeit kielégítő CO.,-es vé- dőgázas és a porbeles hegesz­tőhuzal gyártásának fejleszté­sét, amelyhez know-how-t, licencet, illetve gépvásárlást vettünk igénybe. Ide sorolom a süllyesztékes kovácsüzemi fejlesztést, amely kovácsdara­bokkal a gépipar és a jármű­ipar igényeit elégíti ki, csök­kentve az anyagfelhasználást, és a nagy élőmunka-ráfordí­tást igénylő forgácsolómeg­munkálást. — Legfrissebb gyártmány­fejlesztési terveik? — Legkorábban megvalósu­ló terveink egyike a kis át­mérőjű- hegesztett csőgyártás bevezetése, kisterenyei gyár - egységünknél. Horganyzott és szerkezeti csöveket ad majd az új gyáregység — jelentő­sen javítva ezzel termékeink továbbfeldolgozottsági fokát is. A feldolgozottsági fok ja­vítását szolgálta egyébként az elmúlt időszakban a tűzi hor­ganyzott huzal gyártása, a hő­kezelt, magas karbontartalmú szalagacélok, illetve az ebből készült termékek előállítása is, mint például a faipari fű­rész, a domborított mérősza­lag, a raktári állványok. És még valami a tervekből: a Rapistan—Salgó görgőspálya gyártásának bevezetése, amely a hazánkban elég alacsony színvonalú anyagmozgatási technológiák fejlesztését hiva­tott segíteni. Amerikai licenc alapján indítjuk a gyártást. — Ezek után, hogyan jelle­mezné a gyár termékszerkeze­tét? Milyen részarányt képvi­selnek a gazdaságtalannak minősülőek? — Felsőbb szerveinktől kapott szempontok szerint egy éven belül minősíteni fogjuk a termékszerkezetet. Előzetes­ként elmondhatom, hogy ter­mékeink 55—60 százaléka perspektivikus, jelenleg is versenyképes, illetve fejlesz­téssel azzá tehető. További, 30—35 százalékuk nem helyet­tesíthető, < tehát alaptermék, amely nálunk illetve más vál­lalatoknál továbbfeldolgozás alapja, fejlesztésük ezért in­dokolt. A maradék 8—10 szá­zalék a megszüntetendő ter­mékek aránya. Gazdaságtala­nul, korszerűtlen technológiá­val gyártott késztermékek ezek, mint például a mező; gazdasági szeráruk. Ügy vé­lem, hogy kohászati vállalat lévén, gyártmányszerkezetün­ket ezek alapján jónak mond­hatjuk. — Mit kér a piac a kohá­szati üzemektől? — A belföldi piac igénye általában nagyobb, mint gyár­tási lehetőségeink, ezért ezek az igények elsősorban meny- nviségi jellegűek. Van azon­ban néhány olyan műszaki fel­használói igény is, amelyet nem tudunk kielégíteni gépi­technológiai okok, illetve a megfelelő alapanyag hiánya miatt. Az általunk készített termékekből nincs jelentős import, hiszen hosszú idő óta törekszünk az import kiváltá­sára, példa erre a CO.,-es vé- dőgázas hegesztőhuzal, a tüzi- horganyzott huzal, a pántoló­szalag is. A külföldi piac ter­mészetesen a korszerűbb ter­mékek iránt érdeklődik. Gyártmányaink 18—20 száza­lékát exportáljuk, elsősorban a hidegen hengerelt és hőke­zelt szalagacélt, a védőgázas és a horganyzott huzalt — nagyrészt tőkéspiacra. A kö­zös piaci protekcionista intéz­kedések ellenére évről évre sikerült dollár árbevételünket növelni, elsősorban a korsze­rűbb termékek részarányának növelésével. Ma már évente, 13,5 millió dollár értékben ex­portálunk tőkéspiacokra! Rendelőink általában elége­dettek a minőséggel. Idén ko­molyabb reklamációt egyálta­lán nem kaptunk. — Vannak-e eladási gond­jaik? % — Mivel a vevők igény^ meghaladja gyártási lehetősé­geinket, nem okoz nehézséget az eladás. Intenzív piackuta­tást követel viszont, az új, még nem eléggé ismert termé­kek piaci elhelyezése, példá­ul a süllyesztékes kovácster­mékek tőkésexportja és a porbeles hegesztőhuzal eladá­sa is. Ez általában is igaz az új termékek bevezetésének, megismertetésének stádiumá­ban. Aktív piaci propaganda, reklám szükséges — főleg a gyártást megelőző esztendőben — ahhoz, hogy termékünket bemutassuk a vevőnek, meg­ismertessük a felhasználóval. — Hogyan kapcsolják az üzemszervezést, a gyártmány- és gyártásfejlesztéshez? — Az új technika, technoló­gia meghonosítása, jobb szer­vezésre, tehát a gépek jobb kihasználására, karbantartásá­ra ösztönöz. A magas szintű szervezettség a korszerűbb technológia révén egyrészt au­tomatikusan létrejön, más­részt viszont igényli az üze­mi szervezettség javítását. Az új technológia azzal, hogy megteremti a technológiai fo­lyamatok gépi mechanikus kapcsolódását, javítja a ter­melés folyamatosságát, csök­kenti a szervezetlenség for­rásait. Példának állíthatom a süllyesztékes kovácsüzemi gépcsoportok összekapcsoló­dását, amely csökkenti az em­beri beavatkozás, tehát a szer­vezetlenség lehetőségeit. Per­sze ezt az előnyt, az üzemi szervezetlenség hatástalanít­hatja is. Ha teszem azt a nagy teljesítményű és korszerű gé­pek anyagellátása, karbantar­tása akadozik, számottevően romlik a gép hatásfoka. Álta­lában a korszerű technológia ösztönöz a szervezettség ja­vítására, de ez utóbbi, sajnos, lassabban fejlődik, mint a technika, így „szervezettségi rés”-t mindig találhatunk. A technika és a szervezettség azonban összetartozó fogal­mak, egymást kölcsönösen fel­tételezik, s a fejlesztés a kettő kompromisszumaként jön lét­Szondi Márt» I 1 NQORAD - 1979, január ?H kedd 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents