Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-24 / 19. szám

Lőrlncz Ferenc:

Műemiékvéiteleni—városképvédelem

A kultúra — az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint — „Az emberi társadalom által létrehozott anyagi és szellemi javak; en- n^k egy adott korszakban való jellegzetes állapota...” Avagy civilizációnk és műveltségünk.

Az utcák és terek e tágan értelmezett emberi kultúrának megannyi tárgyi lenyomatai. Az építészet és tárgyalkotás révén társadalmi, gazdasági, szellemi életünk anyagba, kőbe, vasba, fába merevedett médiumai, városi életünk részei. Az utcák és terek kultúrája fogalmain át az emberi településhez, a városhoz jutva felmerül a kérdés: mit értünk ebben az összefüggésben, város és különösképpen mit városkép alatt?

Arisztotelész még így fogalmazott: „a város célja, hogy lakóinak boldogságot és biztonságot nyújtson”. Ma pedig már az is elhangzik — kissé sarkítva a magunk teremtette környezet problémáit: — „a város szükséges rossz”.

Sajnos, a mai városi környezet sok esetben semmiféle rokonságban nincs az ugyanazon a helyen levő, társadalmakon keresztül kialakult várossal, sem a szellemiek, sem az anyagiak terén. Ha mindezt nem mint egy-egy korszak keresztmetszetét vizsgáljuk, hanem történelmi folyamatosságában, mint egymásra épülő és egymásból keletkező megújulást, akkor a megszokott fogalmakon, meghatározásokon kívül másra is rányílik szemünk. Minden új kihívás a régivel szemben. Mégis, a régiből kell következnie! Ha az átalakulás során létrejött új úgy mond ellent a réginek, hogy annál rosszabb vagy csak részeiben jobb, de egészében nem, akkor a törvényszerűvel van valami baj. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy a szerves folytatásban van szakadás. Erre ébresztenek az építészetről folytatott beszélgetésekben ma már közhelynek számító önvizsgálatok is; „magunknak építjük, unokáink is látni fogják”. Egyre több szó esik épített környezetünk és az ember viszonyáról, a környezetben élő ember igényeiről. Ma az országban sokfelé utcáink, tereink kultúrájáról. városképünk védelméről beszélünk.

Granasztói Pál szerint „a városkép lényegét az a benyomás teszi, amit a város egészének látása tesz a szemlélőre”. Ebben az egészben benne van a terepalakulat, a táji fekvés és a város kifejlődését meghatározó társadalmi változások térbeli következménye is. Ugyanilyen fontosak maguk a konkrét emberi művek, alkotások, falak, házak, azok részei és egésze, a házak színei, a középületek, háztetők és tornyok, az utcai kis architektúrák, a város sziluettje, az utcák vonalvezetése, a település jellegzetes szerkezete, a tömöttség vagy lazaság, a telek-, út-, és vasúthálózata, ellátó rendszerei, a parkok zöldje, a kertek, a virágok, a rend és tisztaság, a csend vagy zajosság, a városlakók kedvessége, a diákok, a gyermekek és a történelem is. De beletartoznak a város határa, közeli és távoli külterületei, az erdők, a vizek, a hegyek vagy a síkság, a temető, a kirándulóhelyek, sőt, tágabb értelemben, de vele összefüggésben a gazdasági és kulturális vonzáskörzetében levő községek.

Ismét Granasztóit idézve: „E teljesség át- érzésén át jövünk rá, hogy a külső és belső városkép, a várossziluett, a részleges vagy összvároskép, vagy csak az utca—tér különféle nézetei egy-egy összefoglalói á valóságnak”. A város tehát egyszerre, egészével hat ránk, csak egészében lehet és szabad megérteni, ösz- szefüggései alapján megismerni és ugyanezzel a teljességtudattal, sőt igénnyel lehet védeni, fejleszteni.

S itt nagyon fontos a védelem és a fejlesztés egysége. Ma a fejlesztés tartalma a középtávra irányuló praktikus gondolkodás. Ez értelemszerűen nélkülözi a védelem fontos szempontjait. Az építési, városrendezési gyakorlatban és törvényekben a meglevő értékek védelme csak mint parciális kérdés szerepel. Erre csak a műemlékvédelemben van lehetőség, s így szükségszerűen élszakád a fejlesztésre orientált kérdésektől.

A „védelem” kérdésének a fejlesztésben való megjelenése, beépülése lehetővé tenné, hogy „szemléletünk fejlettségét ne az új épületek térfogatával és magasságával bizonyítsuk, hanem azzal, hogy ezt éppen a városképalkotás terén megszüntetjük”. Ma a városépítési gyakorlatban a szanálás egyértelműen lebontást, eltávolítást jelent. Pedig van más tartalma is a szónak: gyógyítás, orvoslás.

A műemlékvédelemtől eltérően védendő értékeink alapvető ismérvei is különbözők. Míg a műemlékvédelemben egyértelműen a művészeti, történelmi, művelődési, kulturális, néprajzi értékek fontosak, addig a város-, illetve városképvédelemben ezek az értékkategóriák nincsenek egzakt módon meghatározva.

Sok olyan régi városunk van, amely jelentős és városképi szempontból egységesen és együttesen épített műemlékekkel, számottevő műemléki környezettel nem rendelkezik. De utcákat, tereket, alkotó, önmagukban és egyenként különösebb értéket nem képviselő házaik, házsoraik hordozzák a város egyéni arculatát, karakterét. Vannak város- szerkezeti, utcahálózati, telepítési alapelemeik, vagyis körvonalazható alapértékeik.

E városok közül azok a szerencsések (bár erre igazán a jövő válaszol), melyek „elkerülték” a városközpont átépítésének veszélyét. Szerencsés ez annyiból, hogy ma reálisabb a lehetősége a városképvédelemnek. Sokat jelenthet, ha a rekonstrukciós f erű letek átépítésének alapelveit, városképvédelmi szempontjait meghatározzuk-e vagy sem.

Mai tévéajánlatunk

21.35: NYITOTT KÖNYV — FEKETE GYULA: HIÁNYZIK EGY FÉRFI

„A szerző 12 kötetre tervezett felszabadulási ciklusának egyik kötetét mutatjuk be a Nyitott könyv című műsorunkban — mondja Katkó István szerkesztő. — A történet tavasszal játszódik. Főszereplője

Margit, aki hiába várja visz- sza a háború forgatagából vőlegényét, megszületendő gyermekének apját. Ennek a lányanyának a sorsa kisugároztat- ható akkoriban az egész országra, hiszen csaknem minden házban vártak valakit. Az illúziók véget érnek, Margitnak rá kell döbbennie, hogy szerelmese nem tér vissza többé, így találkozik össze Sándorral, aki hazaérkezve a lágerből. magára maradottan él, mert házasságát szétdúlta a háború, a felesége elhagyta. Fekete Gyula regényciklusának ez a kötete is egy család körül játszódik... Mint a már eddig megjelent könyvekben ezúttal is tiszta, szép lírai történetet kapunk. Az íróval Bata Imre irodalomtörténész beszélget”.

MISTER MACARECK ÜZLETEI;

Fordította: Bába Mihály

22.

A következő osztáskor a Játék még jobban elfajult, MacAreck néhányszor elveszített pár ezer dollárt, de sokkal gyakrabban és többet nyert. Végül ledobta a lapokat és felállt:

— Uraim, elnézést — mondta, — de bejelentettem, hogy négy körnél többet nem játszom.

Nyugodtan megszámolta a bankjegyeket és két részre osztotta a csekkeket. Kiderült, hogy Pierce úr majdnem negyvenezer dollárt veszített, Brown úr viszont 43 ezret. A kártyázás után mindkettőjüknek kifejezéstelen lett az arca.

— Van az urak közül valakinek tüze? — kérdezte MacAreck úr, elővéve cigaretta- tárcáját.

Slade úr, aki csak szemlélője volt a zöld asztal mellett folyó őrültségnek, szolgálat- készen vette elő arany gyújtóját és tüzet adott az írnek. MacAreck azonban nem gyújtott cigarettára, csak hozzáértette a tüzet Brown és Pierce urak kék és rózsaszínű csekklapjaihoz.

— Mit csinál, uram? — kiáltott fel csodálkozva az egyik kibic, látva, hogy a láng martaléka lesz a csekkhalom.

MacAreck úr az égő csekklapot a halom papírra dobta, ahol hamarosan hamuvá változott.

— Egyszerűen elégetem azt, amit nyertem — válaszolt hűvösen Mr. Henry. — Nem lenne becsületes részemről, ha

kihasználnám a fiatalos vakságot és kifosztanám ezt a két tapasztalatlan, fiatal gentlemant. Hiszen velem szemben nem volt semmiféle esélyük. Kénytelen voltam nyerni.

— Hogyhogy? — kérdezte Pierce úr. Arcán már megkönnyebbülés, de ugyanakkor szégyenkezés is látszott, örült, hogy a könnyelműen aláírt csekkek soha nem jutnak el a bankba, mégis ostobán érezte magát, hogy ebben a társaságban úgy kezelték, mint egy taknyost. Elég volt mister Brownra tekinteni, hogy megállapítsák: ő is hasonló érzéseket él át.

— Egyszerű ez — válaszolt MacAreck úr —, úgy játszottam, hogy ujjamon volt a talizmán. Vesztesen nem állhattam fel az asztaltól.

— Bocsánatot kérek, uram, és köszönöm a leckét — mister Pierce felállt és a győztes felé nyújtotta kezét. — Nem hiszek az ön talizmánjában, de meg kell állapítanom, hogy ön igazi gentleman.

Brown úr követte példáját.

— Kérem, uram, semmiség. Nincs miről beszélni. Idősebb vagyok, tehát semmi csodálatos nincs abban, hogy jobban uralkodom idegeimen. Minden rendben. Meghívom önöket a bárba. Vacsora előtt megiszunk egy pohár igazi polish vodkát. Ki kell használni az alkalmat, amíg van a bárban.

Másnap, amikor MacAreck úr találkozott a fedélzeten sétáló Dufay úrral, Dufay beszélgetésre hívta.

A magyar tudomány arcképcsarnokából

Bemutatjuk

Eörsi Gyula akadémikust

Széles látókörű, nagy kvalitású, Állami díjas tudós. A humán tudományok területén szokatlanul fiatalon, negyvenévesen lett akadémikus- Dr Eörsi Gyula jogászprofesszor, az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem nemrégiben kinevezett rektora, az Állam és Jog- tudományi Intézet igazgatóhelyettese és mindemellett már ötödik éve a Magyar Tudományos Akadémia Gazdasági és Jogtudományok Osztályának elnöke.

*

Dédapja, nagyapja, apja egyaránt ügyvéd volt — ez már korán meghatározta érdeklődését. „A család levegőjében benne volt ennek a foglalkozásnak tisztelete, sze- retete” — mondja. Jó eredménnyel tanult az egyetemen, s annak elvégzése után az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Főosztályán dolgozott. 1947-től 1957-ig; de már 1950-től — másodállásban — előadó volt a Budapesti Jogi Kar Polgárjogi Tanszékén. 1956-ban megvédte akadémiai doktori disszertációját a tervszerződésekről, utána egyetemi tanárnak nevezték ki.

Érddklődése — elsősorban kiváló egyetemi oktatóinak: Szladits Károlynak és Marton Gézának hatására — a polgári jogra specializálta, ezen belül, kezdetben a tulajdonjog, majd a szerződések elmélete és a kártérítési felelősség problémái foglalkoztatták. Újabban a jogelmélet irányába fordult, ebben Lukács György eszmei

hatásának volt döntő jelentősége. A nemzetközi jogösszehasonlítás kérdései is foglalkoztatják mostanában: a jognak a különböző,társadalmakban való fejlődése milyen módon megy végbe, hogyan alakítja a társadalom a jogot és hogyan hat vissza a jog a társadalomra, a különböző típusú jogrendszerek esetében. Történetiségében vizsgálja a különféle jogfejlődés típusait. Vizsgálja, hogy az egyes jogrendszerek hogyan oldják meg azt a problémát, hogy az egyszer megalkotott jogszabályok megmerevednek, a társadalom viszont változik. Ennek a problémának áthidalására a jogalkalmazás sokféle leleményes fogással él. Legutóbbi munkája is a jogösszehasonlítás témaköréből íródott: Az összehasonlító polgári jog.

Mintegy 12 könyve és sok

tanulmánya jelent meg ez idáig. A legelső könyve 25 éves korában: A tulajdon átszállás kérdései címmel. Az első, 1959. évi polgári törvénykönyvünk megalkotásában (Nizsa- lovszky Endre és Világhy Miklós professzorok mellett) ugyancsak vezető szerepet játszott.

Több ízben hívták meg előadónak külföldi egyetemekre is: például Tanzániába, Svédországba, az Egyesült Államokba, Luxemburgba- legutóbb pedig Olaszországba. Különösen mély hatást tett rá afrikai, tanzániai tartózkodása, ahol baloldali fehérek és afrikaiak állandó izgalmas vitái valamennyi résztvevő látókörét tágítottákAz egyetemen nagyon szeret a hallgatókkal foglalkozni, diákkört is vezet, sok éve már. Egyébként ennek a diákkörnek a munkája bekapcsolódik az Állam és Jogtudományi Intézetben folyó vállalati kutatásokba is, melyek az állami vállalatokkal és szövetkezetekkel foglalkoznak. Több diákköri tagból az évek során intézeti munkatársa lett.

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem újjászervezése óta ő a második jogász rektor. Ilyen beosztásában, — ahogy elmondotta — elsősorban a minőség, a korszerűség és demokrácia hármas elve jegyében szeretne tevékenykedni. Az ország legnagyobb egyetemének élén állni felelősség- teljes, megtisztelő, nagy feladat.

Eöry Éva

Készül a papírsárkány

Az ágyban alvó kislány szeme hirtelen felpattan. Egy mozdulat és lerepül a paplan. Két kék papucs bukkan elő az ágy mélyéből. Lujza óvatosan lopódzik végig az éji álomba merült házon. Csupán Kövérhölgy, vagyis a nagynéni semmit sem sejtő horkantásai zavarják a csöndet. A kislány már ott térdel a zongoraszék mellett.

S íme a csodálatos csodákra képes elektronika segítségével megtörténik az átváltozás. A zongoraszék lábából parányi emberke, azaz Elek király lesz. A fenséges úr óriási bunda palástjában, királyi koronával ékesített különös kalapjában ott nyújtózkodik már a széklába helyén.

— Elek király segíts! Megígérted — könyörög Lujzácska.

S a jó király segít. Karja mint két bűvös metronóm, máris mozgásba lendül. Együtt énekelnek, hol jól, hol rosz- szul.

A „Papírsárkány” címmel rendszeresen megjelenő, ötletes, színes gyermekműsort forgatják a televízióban. Az 1- es stúdióban kényelmesen berendezett, tisztes családi otthonban, a terpeszkedő karosszékek között a zongora foglalja el a főszereplőt megillető helyet. Mosonyi Aliz „Elek király és a székláb” című mese játékában az igazi főszereplő azonban, mégiscsak Lujzácska, aki egyenest az iskolai szünet, boldog, szabad óráiból pottyant be a stúdióba, ahol bizony kemény munkával kell eltöltenie a vakációt.

— Öh ez már a sokadik forgatásom, — legyint Lujzácska könnyedén a létra alsó fokán üldögélve, a következő jelenésre várva. — A Szemere utcai iskolába járok, ötödikes vagyok.

— Mesél-j Lujzácskáról.

— Lujzácska nagynénje, roppant szigorú asszony, félek is tőle nagyon, mármint Kövérhölgytől, — mutat maga mellé, a nagynéni szerepét alakító Báró Annára, a tizenegyéves Tál Marian. — Aztán felfedezi a széklábat és az abban lakó Elek királyt. Jó barátok lesznek, sokat beszélgetnek. S, hogy ne kelljen fellépni Lujzácskának a Kövérhölgy által megszervezett házi koncerten, Elek király ketté töri a zongoraszéket, természetesen a legkritikusabb pillanatban. A kislány, mármint én leesem és megütöm magam.

— Hogy kerül Elek király a széklábba ?

— Az úgy van, hogy... — meséli Marian, de lelkes nekibuzdulását máris be kell fejeznie mert jelenésre szólítják.

A jelenetet némi ismétlések után felveszik a blue box technikával. Elek király magányosan a kék és kopár minden kelléket és berendezést nélkülöző sarokban áll. Mikó István egyelőre még teljes életnagyságban, de a képernyőn illetve a monitoron már szemmel láthatóan mikrómé- retekre zsugorodott Lujzácska térdelő alakja mellett.

A napokban megyeszerte a mozik műsorára kerül az év egyik új magyar filmje, a Módos Péter novellájából, Szörény Rezső rendezésében készült BUÉK! A három fiatal mérnök története egy nemzedék életébe ad bepillantást. A tehetséges fiatal rendezőnek ez a harmadik alkotása

— Először forgatom a Papírsárkányt, bár nagyon szeretek gyerekekkel tévézni, — mondja a felvétel után Molnár György rendező. — Aranyos mesét forgatunk, amely valahol a félmúltban, meghatározatlan időben játszódik. A gyerekeknek mindez történelem, ezért ki kellett találnom valamilyen megragadható időt, amelybe a mesét beilleszthettem. A történet egyszerű. Ma is előfordulhat, hogy valamelyik szülő mindenáron zenetanulásra akarja kényszeríteni gyerekét.

Elek királlyal és Lujzácská- val hamarosan képernyőn is találkozhatnak a gyerek- és a felnőttnézők a Papírsárkány című műsorban.

Szémann Béla

előző két filmjei: Idegen ar-' cok (1973.) Tükörképek (1976.) A főbb szerepekben Bujtor Istvánt, Bodnár Erikát, Bálint Andrást, Esztergályos Cecíliát és Meszléry Juditot láthatjuk. Az operatőr: Zsombolyai János. Képünkön Bujtor István és Meszléry Judit a film egyik jelenetében.

Szörény Rezső új filmje Nógrádban

4

NÓGRÁD — 1979. január 24., szerda

(Folytatjuk.)