Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)
1979-01-24 / 19. szám
Számvetés előtt az úttörővezefők Félszárnyú madarak nélkül... Megyénk 145 úttörőcsapatában csaknem 26 ezer általános iskolás gyerek tevékenykedik. Mozgalmi életük szervezése, irányítása, a felkészítés-nevelés több száz felnőtt feladata, társadalmi munkája. Számadásukra a közelmúltban, illetve az elkövetkező hónapokban kerül sor. a végső mérlegvonás pedig az áprilisban megrendezendő úttörővezetők VII. országos konferenciáján történik. A pillanatnyi helyzetképről, az úttörőélet aktuális teendőiről beszélgettünk Kovács Tiborral, a Magyar Úttörők Szövetsége Nógrád megyei elnökével. — Melyek voltak a legfontosabb tapasztalatok a decemberben lezajlott csapatszintű értekezleteken? — kérdeztük. — Megyénkben összesen 86 helyen kellett megtartani e fontos fórumot, melyen az elmúlt három év munkájának értékelése mellett az úttörővezetők vitáztak az országos dokumentumok felett, valamint megválasztották az új vezetőséget, vezetőket. Az értékelés nemcsak az úttörőmozgalomban ténykedők szűk körű rendezvénye volt, jelen voltak az értekezleten az illetékes párt-, KISZ-alapszervezet, társadalmi szervezetek, tanácsi szervek, valamint sok helyütt a fegyveres testületek képviselői az úttörőcsapattal együttműködő üzemek, intézmények, szervek vezetői is. — Milyen tartalmi megállapítások születtek? — Egészében véve a vita fő iránya a fejlődés, a jó irányú változás felé mutatott. Több ifivezető elmondta, hogy szívesen végezne még több mozgalmi munkát, ha erre megbízást kapna. Ugyanakkor az üzemek képviselői szorosabb, tartalmibb együttműködésre sarkallták az úttörőegységek vezetőit. Nagybátonyban például Szomszéd Gy. István országgyűlési képviselő, a gépüzem igazgatója ment el az úttörővezetők értekezletére, ami azt hiszem hűen példázza az odafigyelést, a törődést e generációval. — Az elmúlt években a köztudatban még élt az a szemlélet, hogy csapatvezetők, ifivezetők kiválasztása, munkája nem éppen a legmegfelelőbb körülmények között folyik, a „rossz presztízs” kevéssé vonzotta e területre a leginkább arravalókat. — A mostani számvetésen már kitűnt, csupán múlt időÖRJÄRATBAN Villáminterjú Újra itthon A salgótarjáni Karancs Szál- még olyan darabokat is, ame- ló vendégeit néhány napja is- lyek nem illenek az ilyen felniét Gabora Károly és népi zenekara szórakoztatja. A múlt év utolsó harmadát ugyanis külföldön töltötte az együttes. — Hol muzsikáltak? — kérdeztem a prímástól. — Lengyelországban, Szczecinben játszottunk 1978. október 1-től szilveszter napjáig. A város jóval nagyobb, mint Salgótarján, a hely is, a „Balaton” étterem, ahol felléptünk, eleinte szokatlan volt számunkra. Egy hatalmas szórakoztató kombinátról van szó, változatos műsorokkal, táncosállású, stílusú zenekarhoz. Musicalrészleteket, divatos slágereket, olykor beatszámokat is kértek... — És nem volt hiba?-.! Nyugodt lelkiismerettel állíthatom: sikerünk volt! őszintén szólva: eleinte gyanakodva figyeltek bennünket, mert mi tagadás, az előttünk játszó, szintén magyar zenekar kicsit rontotta a magyar zenészek „renoméját”. Ügy érzem, sikerült visszahódítanunk, különben nem kaptunk volna szerződést Varsóba... — Miért nem vállalkoztak pártól kártyabüvészig... a varsói szereplésre? Munkaidőnk is különbözött az itthon megszokottól: délután 3 és 5 óra között szalonzenét Zenésztársaimmal. Budai Antal cimbalmossal, Oláh Árpád brácsással és Puporka Géjátszottunk. ezután három óra za bőgőssel alaposan megbe- szünet következett, majd este széltük a varsói lehetőséget, s 8-tól 10 óráig főleg csárdásokkal szórakoztattuk a „Balaton” soknemzetiségű közönségét. — Igényes a lengyel közönség? úgy döntöttünk, hogy hazajövünk. Jó volt, szép volt a három hónap, azt sem titkoljuk, hogy anyagilag is megérte, de már hiányzott az otthon, a család, Salgótarján, s nem — Hallatlanul az! Szinte utolsósorban a Karancs... mindent” kellett játszanunk, (Sárközi) Mini vérnyomásmérő Az új bolgár elektronikus elemmel működik. Bekapcso- műszerek között nagy érdek- láskor felgyullad egy kis lődésre tarthat számot az a lámpa, amely a felső — mini készülék, amely lehetővé szisztolés — érték elérésekor teszi a vérnyomásmérést, or- villogni kezd, az alsó — vosi közreműködés nélkül. A diasztolés — értéknél pedig készülék mindössze 400 kikapcsol. A monométeren gramm súlyú, kilencvoltos mindkét érték leolvasható. ben beszélhetünk e nézetről, melynek avitt voltát bizonyítja az is, hogy például a csapatvezetők minden úgynevezett iskolai négyszögben ott találhatók, a ,döntések, véleményezések, javaslatok meghozatalában látható a „kezük nyoma”. Mind erkölcsi, mind anyagi elismerésük megnőtt, tekintélyük pedig munkájuk, tevékenységük függvénye. Ifivezetőinkről is hasonlókat mondhatok, bár ők most gondként említették, hogy KISZ-szervezeteik ezt a tevékenységüket nem ismerik el teljes egyéni vállalásként, nem számoltatják be őket, nem véleményezik munkájukat, vagyis figyelmen kívül hagyják azt a „csatornát”, amiből tulajdonképpen majdan ők fognak „táplálkozni”. — Említene néhány helyszínt, ahol különösen jól sikerült a csapatszintű értekezlet? — Általában mindenünnen kedvező véleményeket kaptunk, de különösen Pásztón a Kun Béla Általános Iskolában, a nagybátonyi bányavárosi iskolában, a balassagyarmati Dózsa György úttörőcsapatnál és Salgótarjánban, a Budapesti úti Általános Iskolában volt sikeres a számvetés. — Bizonyára felvetődött a család—iskola kapcsolatának helyzete is... — Lényeges kérdésként, mégpedig úgy, hogy mennyire tudjuk megismertetni, elfogadtatni a szülőkkel a gyermekek mozgalmának elvárásait; mennyire élő a kapcsolat, hogyan gyümölcsözteti hatását ez a gyermekek nevelésében. S ez utóbbi szóhoz kapcsolódik a pedagógus és az úttörővezető (ifi-, rajvezető stb.) közös feladata, melyet nagyon találóan fogalmazott meg Szé- csényben az egyik résztvevő, azt mondotta, „az a pedagógus, aki nem végez rajvezetői munkát, olyan mint egy félszárnyú madár, nem tud magasba repülni”. — Ezek után ejtsünk néhány szót az elkövetkező napok pragramjairól. — Január 21-én a megye két városában, valamint a rétsági és pásztói járásban rendezték meg az úttörővezetői konferenciákat, néhány héttel később pedig következik a megyei fórum, melynek téziseit nemrégiben vitattuk meg elnökségi ülésünkön. Örömmel állapítottuk meg, hogy az utóbbi években az úttörők sokkal nagyobb segítséget kaptak, mint korábban, megnövekedett az érdeklődés, a figyelem munkánk iránt. Bízom benne, hogy elért eredményeink, jövőbeni célkitűzéseink alapján továbbra is rászolgálunk e megállapításra. T. L. A férj hozta az asszonyt Házaspár a kemence melleit Piroska asszony ropogós, hófehér kendőben. Rajta fehér köpeny. A férje ugyancsak fehérbe öltözött. Ez a péküzemben nem feltűnő, sőt, kötelező. Rozgonyi Dezső és a felesége ugyanis a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat szakmunkása. A férfi az éjjel dolgozott, éjszakás ezen a héten. Arcán látszik a fáradtság, a kialvatlanság. Azt mondja, néha úgy érzi, ilyenkor reggel, mintha kavicsokkal volna behintve a szeme. Húzzák lefelé. Házaspár egy munkahelyen. Méghozzá nem is „könnyű” üzemben. A pékeknek talpon kell lenniük nyolc órán keresztül. Dagasztani, tésztát csípni”, virgolni, kemencébe rakni. Kiflit, zsömlét formázni, leszedni. Ha rossz munkát végeznek, sok ezer ember szidja őket. A Rozgonyi házaspár élete érdekesen alakult. Az’ ember huszonöt esztendeje pék. Tavaly május elsején kapta meg a vállalat aranygyűrűjét. Mackó mozgású, nyugodt, megfontolt ember. Azt mondják róla, csak akkor szól, ha szükséges. De akkor nyomaté- ka van a szavának. Szedegeti össze a gondolatait, felidézi' az elmúlt huszonöt év eseményeit. — A sógorom pék volt. Ö mondta, jó lesz ez neked is, Dezső. Akkoriban Salgótarjánban több apró péküzem volt, én a Bajcsy-Zsilinszky úti pékségbe kerültem tanulónak. Nem fogadott álomvilág. Állandó lisztpor, széntüzelésű kemencék. Hosszú nyelű lapáttal rakták és vették ki a kenyereket, süteményeket. Csinálta nap mint nap. Izzadva, verejtékezve, olykor káromkodva. Átrakónak tették először. Egyik kemencéből a másikba .. , — van> Kálló. Hetvenrakta a kenyeret, ketfelol er- kettőben a feleségemmel te a meleg. Amikor látták, együtt elvállaltuk Kállón az hogy helytáll, legeny a tál- ottani kisüzem vezetését. A pan, dagasztó lett. Aztán cső- vállalat falusi sütödéje. Ketportvezeto. Közben felépült a ten, az asszonnyal sütöttük a sütőipari vállalat akkor na- kenyeret, a zsömlét, a kiflit, a Azt a kevés időt, "amit "együtt gyón nagynak és modernnek süteményt. Állandóan éjsza- töltünk, nem unatkozzak vészármtó üzeme. Rozgonyi De- káztunk. Közben megszületett gig. zso költözködött a pékséggel együtt. tűzhelygyárból, elszegődött a sütőipari vállalathoz. Akkor még betanított munkásként. — Egy műszakba kerültünk annak idején. A férjem dagasztott, én táblás voltam, vagyis szaggattam a kenyeret. Amikor visszajöttek Kálló- ról — három . évet töltöttek ott — házat építettek. Salgótarjánban. Növekedett Andrea is. A vállalat segítségével megoldották hát a műszak - gondokat. A férj éjszakás és délelőttös, a fiatalasszony legtöbbször délután dolgozik, de van, hogy ugyancsak éjszakás. Valamelyikük mindig otthon van a másodikos kislánnyal. Ha az asszony dél- utános, a férj meg éjszakás, néhány percre az üzemben találkoznak. — Mi újság otthon? — Minden rendben, Andrea megtanulta a íeckéjét. — Siess, mindjárt indul a busz. — Ha reggel végeztél, igyekezz haza . . . Ennyi a beszélgetésük. Aztán az egyik indul a pékműhelybe, a másik haza, Bag- lyasra. A tavalyi esztendő Piroska asszony , életében különösen fontos volt. Jelentkezett szakmunkásiskolába, elhatározta, megszerzi a papírt is a gyakorlat mellé. Kéthetenként beült az iskolapadba, tanult. Közben dolgozott, ellátta a háztartást. De szerencsésen levizsgázott, immár oklevele is van arról, hogy pékszakmunkás. — Mit jelent, ha egy munkahelyen dolgozik férj és feleség ? — Nagyon sokat. Megértőbb az ember. Ha máshol dolgoznék és a férjem műszak után nem jönne haza, haragudnék. így meg? Tudom, hogy esetleg túlórázni kell, vagy a váltója nem ment időben. A férj hozzáfűzi. — Megbeszéljük az üzem dolgait, van közös témánk. a kislányunk, vittük magunk- «. rr- -i - , , , , . kai a gyereket is. Tudja, a Kapott Kiváló dolgozó ki- feleségem utánam került ide tüntetést. Huszonöt év alatt a pékségbe, ez az egyetlen munkahelye volt. A munkakönyvét akkor látta, amikor annak idején az irodában leadta. — Ok nélkül nem változtatok. Megszoktam, megszeret- ái Megismerkedett a fértem. Én mar innen pékként, Me=lsmerKeaett a tér a sütőüzemből megyek nyug- -e1’ díjba. A felesége ráhunyorít. — Az még odébb van, De zső. Meséld el Kállót is. A Az Az szerelőszalagon. Akkor még közös munkával, álmában sem gondolt arra, gyűjtögetéssel építették, búto- hogy valaha pék lesz a szak- rozták be. Piroska asszony helyesel. A tűzhelygyárban dolgozott a Sokat dolgozó házaspár. A sütőipari vállalat vezetői dicsérték mindkettőjüket, fizetésükkel elégedettek, ember 4500—4700 körül, asszony 3700 körül keres. amikor az éjszakás volt, meglátogatta a műhelyben. Megtetszett a sütöde, jó illata volt a kenyérnek, kellemes meleg. Nem kellett sokáig biztatni. Leszámolt a Ezért is mondja Rozgonyi Dezső, hogy ő már csak innen megy nyugdíjba. Piroska asszony meg rábólint. Csatai Erzsébet Bábel László felvételei 'ssrssssrr/'jnrssssssssssysss//ss/sssss/sssssssssssssss-jvrs7ssfs/-rsssssssssssssssssssssssssssssssssss//svsssssssssssssssss/ss/-sssssss/s/sssfsssssss/ssss/sssss/sssssss/sssssssss ff ,Otthon”-e napközi otthon? Űjságíróskodásom előtt tizenkét esztendeig voltam napközis nevelő. Alikor az 1960/61. tanévben még csak 113 ezer gyerek — az általános iskolásoknak a 8,1 százaléka — töltötte délutánjait is az iskolában, ma viszont 380 ezer általános iskolai tanuló, az összlétszám 34,4 százaléka tartózkodik az ország napközi otthonaiban. Még jobban visszalapozva a naptárba: Az 1952/53. tanévben például mindössze 19 ezer napközis gyermekről tudósít a statisztika. Ök még csak 1,6 százalékát tették ki a tanulóknak. E számok tükrében bátran állíthatjuk, hogy közoktatásunkban a napközi otthon fejlődött az utóbbi évtizedekben a legdinamikusabban. Any- nyira dinamikusan, hogy a mennyiségi igényeket tanévenként 90—95 százalékban ki tudjuk elégíteni. Oldjuk föl a számokat. Csaknem négyszázezer kisiskolás kénytelen a tanításon túli másik félnapját is az iskolában, a napközi otthonban tölteni, ahelyett, hogy a szüleivel lehetne, vagy a testvéreivel játszhatna az igazi otthonában. De hát a napközi is „otthon” — második otthon. Csakhogy, ha benézünk egy „napközi otthonba”, bizony gyakran elszomorodunk. Azt látjuk, hogy a 'kisgyermek a második félnapját is tanteremben kénytelen eltölteni, egyszerűen azért, mert a mennyiségi „fejlődéssel” anyagi erőink nem tudtak lépést tartani, ezért nincs kellő számú speciális napközis termünk. Még nagyobb baj, hogy a napközinek kinevezett tanteremben a kívánatos húsz-huszonöt helyett sok helyen harminc-negyven gyermek szorong, és ritka ajándéknak számít, ha az iskolának nagy udvara meg sportudvara is van, ahol a tanulók kifutkoshatják magukat a jó levegőn. A szűk ebédlőkről — vagy az étkezőnek kijelölt szűk tantermekről — már szinte röstellek szólni. Pedig köztudomású, hogy a kevés hely miatt a napközisek néha három-öt turnusban kénytelenek ebédelni, s ez két, két és fél órát leköt az amúgy is kevés szabad idejükből. A legnagyobb baj talán az, hogy noha — ismétlem — mintegy négyszázezer kisgyermek él napközi otthonainkban; mind a szülői, mind a pedagógusi köztudat még ma is amolyan másod- vagy sokadrangú intézménynek tartja a napközit. Ezért azután az ide beosztott nevelők jó része igyekszik rangosabbnak tartott oktatói munkát kapni, semmint, hogy a lebecsült neveléssel foglalkozzon. A szülő pedig fittyet hány a napközis nevelő kéréseire, figyelmeztetéseire, mert hiszen a napközis nevelő nem osztályoz. A felnőttek gondolkodásmódját természetesen átveszi a gyerek is. Van-e kiút ebből az ördögi körből? Van. Egyre több iskolában jönnek rá, hogy — mint a rendtartás kimondja — „a napközi otthon az általános iskola szerves része”, nem pedig tehertétel, ami jobb volna, ha nem volna: Ezekben az iskolákban igyekeznek otthonosan berendezni a különtermeket és a nevelőt is nehéz munkájához illően megbecsülik: Sőt: a szülők is tudják, hogy a napközi otthon nem amolyan hatodrangú „pedagógiai ruhatár”, ahová csak úgy beteszem, s ahonnét csak úgy kiveszem a gyermekemet; hanem fontos nevelési intézmény. Az ilyen iskolákban a szülők segítenek mindenben, amiben tudnak. A gyermeknek nemcsak a tetszetős berendezés,. mozgástér, játéklehetőség jelenti az otthonosságot, hanem az is — vagy talán elsősorban az —, ha látja: az ő szülője is részt vett az ő második kis „otthonának” a szépítésében, munkájában, hogy neki, a gyermeknek jobb legyen... A fent mondottakkal talán azt is sikerült bebizonyítanom, hogy a napközi otthon megbecsülése, gondos fejlesztése, otthonossá tétele nem pusztán pénzügyi probléma. És ne feledjük, hogy eay-másfél évtizeden belül — az előrejelzések szerint — több mint félmillió kisiskolás lesz napközi otthonainkban! Győri György NÓGRÁD - 1979. január 24., szerda
