Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)
1979-01-19 / 15. szám
arcok közelről Azt a pluszt én is vállalom... A gyár egyik részében a ventillátorok zúgnak, a másikban a kemencékből tódul a hőség. Pattognak az automaták. egymásután sorakoznak a szalagokon a poharak. Végigmegyünk a csiszolón is, de a keresett emberünk sehol. Amikor megkérdezünk egy- egy dolgozót, nem látta-e Gö- röcs Lajos mérnököt, a tmk vezetőjét, főmechanikust, mindenütt'egyforma a válasz; ebben a pillanatban volt itt. Végül a hangosbemondót kértük segítségül. Göröcs elvtárs jelentkezzen, sürgősen keresik ... Magas munkaköpenybe öltözött férfival kerülök szembe. Szinte megérezzük, hogy egymást keressük. Úgy 45 évesnek saccolom — később kiderül, hogy nem tévedtem. — Az én munkám azzal jár, hogy az időm legtöbb részét a gyárban, s nem a műhelyben töltöm. Igaz, általában százhatvan-száznyolcvan ember tevékenységét kell irányítanom, de jobb a helyszínen lenni, mint az irodában ülni. A mi elsődleges feladatunk a gépek, berendezések, épületek fenntartása, a dolgozóknak a munkaeszközök, szerszámok biztosítása, sőt nem egy esetben esetleg egy- egy gyártmányszerkezethez új gép konstruálása — kezdi a beszélgetést, s mintha mentegetőzne is, hogy időbe került, amíg megtaláltuk. Egy korábbi beszélgetés során már megtudtam Göröcs Lajosról, hogy nagyon ismeri a gyárat. Az eddigi 25 évéből 16-ot a Salgótarjáni Öblös- üveggyárban töltött el, vezetői, beosztottai elismerésére, megbecsülésére. — Hosszú az az út, amelyet idáig megtettem. Nem is volt olyan sima, inkább teli volt göröngyökkel. Voltam vasbetonszerelő ipari tanuló. Aztán szakérettségire kerültem, amit két év alatt végeztem el. S jöttek az egyetemi évek. Utána először a vasút, s immár több mint tizenhat éve az öblösüveggyár ... A tari születésű mérnök a mozgalmi munkával is korán megismerkedett. Kezdte a SZIT-ben, folytatta a KISZ- ben — az egyetemen KISZ- títkári funkciót is betöltött — s 1965-től tagja a pártnak! A műszaki feladatok becsületes ellátása mellett Göröcs Lajost megtalálhatjuk szinte mindenütt a társadalmi életben, a társadalmi munkában. Vezető propagandista a gyáron belül, de van saját csoportja is. Hirdeti, magyarázza a párt politikáját, lelkesen, meggyőződéssel. Munkásságát az erkölcsi elismerés is kíséri. Tavaly, hazánk fel- szabadulásának évfordulóján kiváló propagandistatevékenységéért a Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült ... — Nagyon büszke vagyok erre. Ügy érzem, a kitüntetés még többre kötelez. S mivel szeretem az embereket, szeretek értük tenni, ez sem lesz nehéz feladat... A kitüntetés többre kötelez. Megjegyeztem ezt a kijelentést, s mindjárt feltettem a kérdést: ezért jelentkezett munkásőrnek is? — Nem. Az más! Munkásőrnek lenni nagy megtiszteltetés. Az a párt önkéntes fegyveres testületé. Egyszer egy beszélgetés során hallottam, hogy a munkásőrségben kevés a műszaki ember. Elhatároztam, hogy jelentkezem. Otthon is megbeszéltük. A feleségem — aki egyébként az állami építőipari vállalat pártbizottságának a tagja — nem kellett meggyőznöm. Azonnal egyetértett velem. Ügy gondoitam, azt a pluszt én is vállalom! Így jelentkeztem. Aztán előképzős lettem. Most már túl vagyok a kiképzésen, az ünnepélyéé eskütételt várom! ...Ja, az előképzés? Rengeteg a kellemes benyomás. Sok új barátra, elvtársra tettem szert. Egy nagyszerű kis kollektíva alakult ki. Jó lenne továbbra is együtt maradni. A parancsnokaink rendkívül emberségesen, elvtársiasan bántak velünk. Oktattak, neveltek, tanítottak mindazokra a kötelmekre, amelyekre egy munkásőrnek szüksége van . .. Kezdetben az alaki kiképzésnél jelentkeztek az izzadság- cseppek, a végén már a zúz- maras fák okoztak kisebb gondot... Most viszont már vár az acélkék egyenruha ... Tagolva beszél. Mintha máris étérezné az eskü ünnepélyes pillanatát, az azt követő önként vállalt feladatok végrehajtásával járó fáradságot, örömet. — Sokat járok a nagyüzemi pártbizottság irodájába. Az utóbbi hetekben egyre többet figyelem az iroda falát. Sokszor elolvastam már a munkásőri tevékenységért járó okleveleket. S büszkeség tölt el, hogy a zászlóalj legjobb százada címet a mieink nyerték el végérvényesen. De itt található a század legjobb szakasza is. Ha szerényen is, de a magam módján gyarapítani szeretném az oklevelek, a kitüntető címek számát ... Megszólal a telefon. Göröcs Lajos elnézést kér, s szinte köszönés nélkül rohan tovább. Csak annyit mond: viszontlátásra az ünnepélyes eskütételen. ígérem, ott leszek. Somogyvári László Iparosodó mezőgazdaság Ma szinte természetes, hogy mezőgazdasági nagyüzemeinkbe 200 lóerős teljesítményű traktorok is kerülnek. Sőt jövőre már dolgozhatnak néhány gazdaságban a 300 lóerős K—701-esek is. A szu- perszelektív gyomirtó vegyszerek nélkül elképzelhetetlen a szántóföldi növénytermesztés. Legfeljebb akörül bontakozik ki vita, hogy melyik szer hatékonyabb. Termelő- szövetkezeteinkben, állami gazdaságainkban egyre nélkülözhetetlenebbek a speciális állattenyésztési berendezések, mindennaposak az úgynevezett magajáró célgépek, a hatalmas üzemanyagtartályok, a transzformátorok. OTTHON A KORSZERŰSÉGNEK A felszabadulás előtt és jó ideig a felszabadulás utón is az elmaradottság, a lassú haladás volt jellemző a termelésre a magyar mezőgazdaságban. így aztán hosszú évtizedek során csak nőtt a különbség a nálunk tapasztalható termelési színvonal és a világ legfejlettebb mezőgazdaságai között. A mezőgazdaság szocialista átalakítása nyomán viszont olyan erők bontakoztak ki a mezőgazdaságban, az országban, s itt Nógrád megyében is, melyek segítségével elkezdődhetett felzárkózásunk a legeredményesebben gazdálkodók mögé. Nálunk is erőteljesen érvényesültek a tudományos-technikai forradalom vívmányai. A kialakult nagyüzemi keretek kitűnő otthont adtak mindennek, ami a mezőgazdasági termelésben korszerű. A gyors haladás ellenére —, s ez természetes — egyáltalán nem vagyunk elégedettek azzal, amit e téren elértünk. A mi nagyüzemi kereteink a jelenlegi eszközszintnél korszerűbb, vagyis hatékonyabb eszközök, berendezések, anyagok, gazdaságos hasznosítására is alkalmat adnának. A fejlesztés korlátáival, anyagi erőinkkel azonban számolnunk kell, s a gazdálkodásban a vágyakat a lehetőségekkel nem lehet összekeverni. A dolog lényege: az elmúlt másfél-két évtizedben lezajlott változások nyomán nagyüzemi mezőgazdaságunkra mind jellemzőbb lesz — akár a termelés szervezettségét, programozottságát, akár a termelésben hasznosított eszközök műszaki színvonalát, a termelésben irányítóként dolgozók szakmai felkészültségét vizsgáljuk is — az iparszerű termelés. Ha azt akartuk, hogy gazdasági életünk egésze fejlődjön, akkor erre az útra kellett lépnünk. KEVESEBB EMBERREL, KISEBB FÖLDTERÜLETEN A mezőgazdaságból ugyanis nagyon sokan vándoroltak más népgazdasági ágazatokba dolgozni — lehetőséget teremtve ezzel az ipar, a szolgáltatás gyorsabb fejlesztésének. A folyamat, amely a mezőgazdaságban dolgozók számának csökkentésével jár nem szűnt meg. Csak 1970. és 1977. között 215 ezerrel csökkent hazánkban a mezőgazdasági népesség. Emellett számottevően csökkent a mezőgazdaságilag hasznosított terület is. Ilyen körülmények között csak erőteljes anyagiműszaki fejlesztés révén lehetett az élelmiszer-termelésnöveléséről gondoskodni. És lehetett is. Elegendő egy adatsorra utalni. Korábban, 1Ö56—1960. között a termelési érték évi átlagos növekedése nem érte el az egy százalékot sem. Egészen pontosan 0,4 százalék volt. Ugyanakkor 1971—1975-ben, a negyedik ötéves terv időszakában mezőgazdaságunk évente átlagosan 4.8 százalékkal növelte a termelést. Ha mindehhez figyelembe vesszük azt, hogy a világ mezőgazdasága ebben az időszakban — kisebb ingadozásoktól eltekintve, — általában 2 százalék körüli növekedési ütemet mutathat fel, akkor nagyjából kialakul egy kép mezőgazdaságunk teljesítményéről, a mezőgazdaságban zajló tudományostechnikai forradalom hazai következményeiről a terme- lósfejlesztésben. DRÁGULT A TERMELÉS Mezőgazdaságunkban az Iparszerű termelés módszereinek terjedése erőteljesen növelte a munka termelékenységét és a termelés költségeit is. A mezőgazdaságban 1970-ben 35,9 milliárd forint értéket képviselt a termelésben felhasznált nem mezőgazdasági eredetű anyagok, eszközök tömege. Ugyanekkor a mezőgazdasági eredetű anyagok, eszközök értéke 34,1, milliárd forint volt. Tavaly a nem mezőgazdasági eredetű termelői felhasználás mező- gazdaságunkban meghaladta a 62 milliárd forintot, tehát gyors ütemben nőtt — gyorsabb ütemben, mint a termelés. Ilyen körülmények között a termelés középponti kérdésévé válik a költség-hozam arány javítása, a hozam javára. Ennek érdekében a legtöbbet a ráfordítások hatékonyságának növelésével lehet tenni. Gyakorlatiasabban megfogalmazva: a takarmány- felhasználás, a növényvédő ■ szer, a műtrágya, a gép, berendezés hasznosulásának, hasznosításának foka meghatározza a gazdálkodás egész eredményét a kisebb termelőközösség, tehát az adott gazdaság, a megye és az ország számára is. VILÁGPIACI mércével MÉRJÜNK A világ minden országában — de különösen azokban, amelyekben a miénkhez hasonló, vagy a miénknél magasabb az anyagi-műszaki színvonal — a mezőgazdaság középponti kérdése: legyen tevékenysége világpiaci mércével mérve nyereséges. Ezt a követelményt csak akkor lehet teljesíteni, ha a mezőgazdaságban felhasznált eszközök, anyagok, mindaz, ami a termelés iparszerű feltételeit megteremti, a lehető legelőnyösebben hasznosulnak. Ennek hogyanjára a választ a mezőgazdasági termelés ezernyi tényezővel árnyalt sajátosságai között csak nagyon magas szakmai műveltséggel, szervezőkészséggel, termelési fegyelemmel lehet megadni. Igaz, a mi nagyüzemeink ma még közvetlenül nem érzékelik a világpiaci hatásokat. Ennek ellenére velük szemben is az a fő követelmény, hogy nagy hatékonysággal gazdálkodjanak. Ez az első számú feltétele annak, hogy mező- gazdaságunk az eddiginél is sikeresebben járuljon hozzá gazdasági, társadalmi haladásunkhoz. Fehérvári István HÁZICIPŐK NAGYOROSZIBÓL Évente félmillió párnál is több házicipöt készítenek Nagyorosziban, a Favorit Cipőipari Szövetkezet telepén. A lábbelik nagy része szovjet megrendelőkhöz jut, az elmúlt esztendőben mindössze 130 ezer pár került belföldi piacra. A következő esztendőkben — várhatóan — megkezdik a férfi, illetve a női utcai cipők készítését is. A termékváltáshoz szükséges előkészületek, a szakmunkások képzése már elkezdődött. Guzsaly Józsefné tizedik esz- A gépi berendezések egy részének beszerzése már megtörtendeje a szövetkezet dolgo- tént, a házicipők felső részéhez vulkanizálással erősítik a zója talpat. Váradi László a talpragasztó berendezés irányítója és kiszolgálója, egy műszak alatt mintegy 500 pár lábbeli kerül ki segítségükkel a gépek alól. Kulcsár József képriportja Nem vették át a ritmust (II.) Merre tart a ZIM? Hogy majdnem kilen cvenmilió forinttal maradt el 1978-as készárutermelési tervétől a ZIM salgótarjáni gyára, annak még jócskán akadnak okai. Dr. Dianovszki Gyula kandidátus, a gyár igazgatója adatokat, statisztikák halmazát, múltbeli tevékenységük összehasonlítására alkalmas leírt számokat mutat. De bárhogyan is próbálunk elvonatkoztatni, objektívek lenni — nem lehet! A lemaradások emberi vonatkozásai sokkal jelentősebbek, semmint hinnénk. Ezeket sorolja az igazgató. . . .És, sajnálatosan állapítja meg: a múlt évben, de már annak előtte is tapasztalták, hogy a gyár vezető, irányító szervei — főként üzemi szinten — nem voltak elég rugalmasak, nem tudták átvenni a változó körülmények kikényszerítette „új ritmust”. A nyugati piac változó igényei miatt történt sorozatos átállások így szervezetlenséghez —, s kevesebb dollárbevételhez vezettek. Bajt okozott egyes dolgozók munkához „hozzáállása” — a fluktuáció mértéke, s ez némi magyarázatul is szolgál, évenként megközelíti a hatszázat —, s ami még nagyobb gond: esetenként, munkahelyenként, nem kielégítő a dolgozók szakképzettsége. (Nem, hogy nem csökkent ellenkezőleg: a múlt évben, ha nem is tragikus mennyiségben, de megnövekedett a salgótarjáni gyáron belül készített alkatrészek selejtszint- je. Igaz, ehhez hozzájárult a bejövő, nagy mennyiségű hibás alapanyag, de hát a minőségi ellenőrzés feladata lett volna azok termelésből való kivétele). Mindemellett a gyár aárom legjobb szakembere, sőt az egyik leghozzáértőbbnek mondott hazai intézetünk közös erőfeszítése ellenére sem tudták megvalósítani az úgynevezett mintaszervezést, s nem váltotta be a minőség jobbítását célzó „szuperkont- roll” sem. Így — ez utóbbi miatt — továbbra is járják a ZIM-es szerelők a nyugatnémet raktárakat az itthon elmulasztott munkák elvégzésére. Bár sovány vigasz, de az igazgató megemlíti: jár oda „pótmunkára” szinte az egész világ. Egymás mellett javít a lerakatokban a siemenses, a román, a lengyel... Tennivalók akadnak hát bőven, s dr. Dianovszki Gyulának bizony, egyetlen szabad perce sincs. Hiszen, ha azt akarják, hogy az idei má- sabb, jobb, hatékonyabb, eredményesebb legyen a múlt évinél, hát bizony számtalan dolgot kell másabbá tenni. Meglehetős mélységgel tekintjük át s próbáljuk csokorba kötni a megoldandó feladatokat, mik között a legelső, szinte meghatározó tényezőként szerepel az egyik fő cél: a szerelési idő felére csökkentése. Ami magas fokú szervezettséget, korszerű technológiát, folyamatos anyagellátást, új beruházásokat, s valamennyi területen még nagyobb szigorúságot, fegyelmet követel. S a megoldás mikéntje? Hosz- szúk, s véli az ember, kimerítők az igazgató válaszai. A „mintaszervezést” végül is sikerül megoldani, tán még ebben az évben, igaz, nem hazai, hanem valamely nyugati ország szakembereinek közreműködésével. Idén, október táján befejeződik az öntöde korszerűsítése — ez több mint száznegyvenmillió forintot emészt fel —, s huszon- kétmilliót költenek a gázszereidé rekonstrukciójára, ahol végre olyan szalagokat állítanak a termelés szolgálatába, amelyek régóta kívánatosak lettek volna. Miként, amire egyébként „ráéreztek” már: a dolgozók és — vezetők továbbképzése is. Örökigazsággá válhat náluk is az a mondás, miszerint a legcélszerűbb anyagtakarékosság a minőségjavítás, aminek viszont az eddigi gazdálkodási szemlélet változásával is párosulnia kell. És még mivel? A többi között a műszaki ellenőrzési főosztály munkájának átszervezésével, a folyamatos, gyártás közben is történő meózásokkal, s a minőségi bérezés eddiginél még szigorúbb alkalmazásával. Nagyobb figyelmet kell fordíta- niok a ZIM-eseknek a munkaerővel történő „gazdálkodásra”, s mitöbb: a belső kapacitások összehangolására is. S, ha mindezeknek lesz kellő foganatja, talán valóra válnak az idei elképzelések. Amelyek szerint 1979-ben a tavalyi tervben előirányzottaknál 2.6 százalékkal többet kell termelni, s változatlan áron számolva —. hisz köztudott egyes termékek árának idén történt felemelése —, tizenöt százalékkal nagyobb összeget illenék december végén elköny- velniök az 1978. évitől. S, hogy sikerül-e? Az igazgató mondta, hát megismételjük: „Idei tervünk reális, teljesíthető. Sokkal inkább, mint bármi máskor...” Karácsony György N0GRÄD - 1979. január 19., péntek 3
