Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-18 / 14. szám

Kínlódó? eredménytelenséggel (I.) Merre tart a ZIM? Mondhatni, jó néhány éve már, hogy a közvélemény holmi titokzatosság fátylával övezi a ZIM salgótarjáni gyá­rát. Azt az egyik legnagyobb megyebéli üzemünket, amely a foglalkoztatottak számát te­kintve a legnagyobbak egyi­kének könyvelhető él, ahol talán a legnagyobb a fluktuá­ció, amely a tizenegy nagy­üzem között bérszempontból a tizedik, s amelynek szaná­lását is — ki tudja, felelőt- lenül-e? — már rebesgették. A titokzatossághoz persze né­mi titkolózás is hozzájárult. Mert ugye, az eredményte­lenségről, esetenkénti kudar­cokról senki sem vall szíve­sen. Az viszont köztudott: évek óta csak „bukdácsol”, kínló­dik a ZIM. Legfrissebb il­lusztrációként hadd vessük papírra azokat a számokat, melyek a fentiekre némi bi­zonyítékul szolgálnak. 1978- as, nyolcszázhúszmilliós kész­árutermelési tervüket sze­rény becslések szerint is csak hétszázharmincmillióra tel­jesítették, s a gáz-, hagyomá­nyos és egyéb tűzhelyek elő­állításában is jelentős a visz- szaesés. 156 ezer gáztűz­hely helyett, amelyek túlnyo­mó hányada hivatott a hazai igényeket kielégíteni, mind­össze 143 ezer darab került a boltokba, az NDK-nak szánt tízezer készülék is kétezerrel lett kevesebb, s a tőkésex­portra szánt 54 ezer tűzhely helyett is csak 46 ezret sike­rült a múlt évben gyártaniok. Mindemellett nem sikerült teljesíteni a hagyományos — fa-, széntüzelésű — tűzhelyek gyártási programját sem. Nem éppen rózsás állapo­tok uralkodnak hát salgótar­jáni nagyüzemünkben, s dr. Dianovszkj Gyula igazga­tó sem az elégedettség hang­ján taglalja a történteket. Hosszan bogozzuk az — jel­képesen — útvesztők Ariad- ne-fonalát, s taglaljuk: ho­gyan, merre tovább? Hosz- szúra nyúlt beszélgetésünk végére aztán kitisztul a kép, s néhány olyan mondatot is hallunk, amelyek már az idei év — idézzük — „tavalyinál sokkal jobban teljesíthető” voltát helyezik kilátásba. Ám időzzünk el kissé még az óesztendőben történteken. Azt kérdem elsőként az igazgató­tól: — Mivel magyarázza az eredménytelenséget ? Dr. Dianovszki Gyula nem töpreng, s — vélem — nem keres kibúvókat. Most már némiképp lecsillapodottan, hi­deg fejjel összegez, de úgy, hogy látni: szinte minden idegszála már az új évben adódó feladatokra összponto­sul. Melyek cseppet sem keve­sebbek, mint tavaly ... — Legelsőként a tervezés tervszerűtlenségét említeném kiváltó okként — mondja. — Kirívó példaként említhetem a tőkésexportot, ahol a meg­rendelő, a hullámzó piaci igényre hivatkozva, az első fél évre szinte elenyésző meny- nyiségű készüléket igényelt. S amikor kint már keletje lett volna „holmijainknak” — már késő volt. Sem kapacitással, sem más kínlódásunkkal nem tudtunk már eleget tenni a kívánalmaknak. Másik nagy gondunk volt — folytatja —, hogy nem úgy sikeredett az új típusú, 750-es jelzésű ter­mékcsalád sorozatgyártásának beindítása, miképpen remél­tük. Ezzel, júliustól, még a mai napig is csak erőlkö­dünk, kínlódunk, de a várt eredmények még nem jelent­keztek. Nehéz volt a techno­lógiai átállás, nem váltak be az egyébként dollárért Len­gyelországban készíttetett szerszámok, gondok voltak a lemezsajtolásnál, a zománco­zásnál és a szerelésnél. S leg­főképp — a munkaerőben; Elmondja — ennek igazo­lására, bizonyítására? — az igazgató: 1973-tól több mint ötszázzal csökkent a ZIM sal­gótarjáni gyárában a munka­erő, s a múlt évben, éppen az egyik legfontosabb területen, a végszereidében, százan vál­tották ki munkakönyvüket Üj emberrel történő helyet­tesítésük pedig igazán nem megy egyik napról a másik­ra. És ha nem megfelelő em­ber áll valamely fontos he­lyen, hát... annak következ­ményei vannak. Példaként, ami nemegyszer előfordult már: mehetnek szerelni, ja­vítani saját termékeiket, az — NSZK-ba. Ami ugyan né­melyeknek „jó üzlet”, de a gyárnak ráfizetés, presztízs- veszteség. S nem utolsósor­ban: kevesebb dollárbevétel is. A gondoknak azonban ez még csak elenyésző hányada. És a többi... ? (Folytatjuk) Karácsony György A pásztói járás kommunistáinak feladatai Felelősség a jövőért rr r Napjaink témái TARTALÉK Negyvenkét tonnát nyom az a vasszerkezet, amely a Viny- nyica és Albértirsa közötti 750 kilovoltos távvezeték hazai végpontján álló óriás transz­formátorok vázát alkotja. Összesen hét transzformátor szolgál majd Albertirsán, s ami érdekes: a hatodik váz- szerkezetet fele annyi idő alatt készítették el a gyártók, mint az elsőt. A nagymértékű idő­csökkenés oka: a munkaszer­vezés tökéletesítése, a begya­korlottság fokozódása, célgé­pek és -szerszámok alkalma­zása, azaz a tartalékok föltá­rása, hasznosítása. Hozzátesz- szük rögtön: az egyszerű, ké­zenfekvő tartalékoké. Amilye­nek minden termelési mozza­natban kínálkoznak, csak nem mindenkor veszik észre, ka­matoztatják azokat. Áfiogy a magánembernek tartaléka az OTP-betét, a vállalatnak —, s összességében a népgazdaságnak is — az áru- és pénz- (deviza) kész­let, így a többi között az anyagok, alkatrészek, fél­kész termékek hegye, halma. Tartalék; van mihez nyúlni szükség, baj esetén. Tágabb értelemben tartalékok a meg­levő, de ki nem használt — vagy kellően nem értékelt — erőforrások is. Ezek az ún. belső tartalékok, melyek leg­főbb jellemzője, hogy újra­termelődnek; egyetlen szerve­zel sem állíthatja, hogy ki­merítette összes tartalékát. A tartalékok újraképződnek, mégpedig legtöbbször más és más minőségben. Másfél év­tized alatt a kohászatban egy- harmadával csökkent az egy tonna acélnyersvas előállítá­sához felhasznált' kohókoksz mennyisége. A tüzelőanyag­megtakarításnak viszonylag egyszerű tartaléka volt ez. Már valamivel bonyolultabban igénybe vehető tartalék az, amihez mostanában nyúl­nak a távfűtő vállalatok. Au­tomatikus fűtésszabályozókat — hőérzékélő és -vezérlő be­rendezéseket — szerelnek fel a lakóházakban, s ezek ^ a külső hőmérséklettől függően csökkentik vagy. növelik a lakásokba eljutó hőmennyisé­get. Ha minden távfűtéses la­kást ma ezen a módon lát­nának el meleggel, az százezer tonna fűtőolaj megtakarítását tenné lehetővé. Ez már más minőségben újraképződött tartalék, s még inkább annak tarthatjuk az új típusú kazá­nokat, melyek tüzelőanyag­hasznosítása egyharmadával, felével jobb a jelenleg hasz­náltakénál. Tág terepen szemlélődhetünk a tartalékok birodalmában. A feldolgozó fémiparban pél­dául a hidegalakítás, a forgá­csolás helyett alkalmazott saj­tolás, préselés, precíziós ön­tés, termékfajtáktól függően 23—47 százalékkal mérsékel­heti az anyagszükségletet — amint azt egy reprezentatív vizsgálat igazolta —, s ez csak egy tartalék a sok kö­zül. Az iparban a teljes ter­melési költségeknek 69 száza­lékát adja az anyagok ellen­értéke; csupán a közelekedési- eszköz-iparban az anyagfel­használás egyszázalékos mér­séklése 320 millió forint csök­kenést eredményezne! Egy másik adat: minden száz kilométerből 33-at üresen tesznek meg a tehergépkocsik jelenleg hazánkban. Persze az ilyen és hasonló tartalékok' feltárásához szervezni kell, kellő szervezetet, formát, kö­rülményeket kialakítani, mert „magától” egyetlen tartalék sem jelentkezik, hogy ugyan, kezdjenek már vele valamit. Ráádásul a tartalékok többsé­ge ma már nem annyira köny- nyen hozzáférhető, mint a tehergépkocsik üres kilométe­reinek csökkentése, az anyag­felhasználás ésszerű normái­nak kialakítása. Hatalmas tartalékok rejlenek a kisegítő tevékenységben foglalkozta­tottak meghökkentően ma­gas arányának mérséklésé­ben — ez az arány kétszer akkora az iparban, mint pél­dául a Német Demokratikus Köztársaságban, de bizonyos iparterületeken négy-ötszö­rös! —, a készletgazdálkodás­ban. A kohó- és gépiparban 1978-ban a termelés bővülésé­nek tempóját jóval túllépte a készletek növekedése, s a tő­késbehozatal 16 százalékkal nagyobb mértékben gyara­podott, mint maga a terme­lés, S akkor szóba sem hoz­tuk, hogy szintén a kohó- és gépiparban az összes értéke­sítésből 1974-ben még 19,1 szá­zalék volt a kooperációs áru, tavaly viszont már csak 15 százalék. Ilyen tényekben, folyama­tokban rejlenek az igazán ha­talmas tartalékok, egy-egy lé­pés forintheggyel, milliárdok- kal fizethet, ha: megtesszük azt a lépést. Ma még nem mindegyiket tesszük meg, gyakran veszni hagyjuk lehe­tőségeinket, Azért, mert — eddig — a tartalékok különö­sebb hasznosítása nélkül is futott a szekér előre. Továb­bá azért, mert meglehetősen alacsony a gazdálkodó szer­vezetek szervezettségi szín­vonala, azaz nem ismerik fel, nem kellő időben mutatják meg a tartalékokat. S azért is jutott mostoha sors sokfé­le tartaléknak, mert az ösz­tönzés-kényszerítés kettőse gyengécskén működött. A tartalék: a gazdagabb holnap. Ez a beváltható Ígé­ret teszi érdemessé a teendők megfontolását, . szükségessé pedig a nehezebb feltételek formálta gazdasági környezet. Egy egész esztendő nagyon kemény és következetesen végzett munkájával számoltak el a pásztói járás kommunis­tái. Nem kényeztették el ma­gukat, mert ahogyan Juhász Sándor, a pártbizottság első titkára a végrehajtó bizottság nevében megfogalmazta: „A gazdasági ágazatok mennyisé­gileg teljesítették az elmúlt évi termelési feladataikat, de la minőségi követelményeknek jnem minden területen tettek eleget...” Az elmúlt évi tevé­kenységet ilyen őszintén mér­legelve tárgyalták meg a kö­zelmúltban Pásztón, a járá­si pártbizottság évzáró kibő­vített ülésén. A legérdekel- tebbek a terület minden munkájáért felelős pártveze­tők, gazdasági egységek irá­nyítói vettek részt a tanács­kozáson. Elmélyülten érté­kelték a megtett utat, az esz­tendő tevékenységét meghatá­rozó cselekvési program rész­letes végrehajtását, miközben a Kijzponti Bizottság decem­beri határozata, valamint a megyei pártbizottság útmuta­tása alapján kijelölték erre az évre is a tennivalókat. A munka gyümölcse A végrehajtó bizottság je­lentéséből kristálytisztán ki­tűnt, hogy a járás kommunis­tái — pártmunkások, gazda­sági felelősök — emelt fővel nézhetnek a dolgozó emberek szemébe, mert tisztességgel megtették kötelességüket. Dol­goztak, becsületesen képvisel­ve a népgazdaság érdekeit, mindent megtéve annak érde­kében, hogy a járásban élő emberek javára cselekedje­nek. Munkájuk értékét az fémjelzi leginkább, hogy igye­keztek a népgazdasági érde­ket és az egyéni érdeket egy­ségben tartani. Az elmúlt évtizedben a já­rásnak megváltozott a gazda­sági arculata. A mezőgazdaság mellett egyenlő értékben kép­viseli magát az ipar is. Mun­kája számottevő, mert a hazai piac igényeinek kielégítése mellett az exporttermelésben is részt vesz. És az elmúlt évben az ipari üzemek a ter­vezett szinten (néhány kivé­teltől eltekintve) teljesítették terveiket, a termelési eredmé­nyeik az előző évekhez viszo­nyítva tizenhárom százalék­kal emelkedtek. A bizottságot azonban mindez nem kápráz­tatta el. Kéri, követeli, hogy akik megkéstek a munkával, (mint a MEZŐGÉP gyáregy­sége, a kézműipar és még né­hány gazdasági egység), pó­tolják mennyiségben is, minő­ségben is a hiányt. A mezőgazdaság egy eve A pártbizottság nagy figyel­met fordított a fiatal ipari üzemekre. De azért a járás jellegének megfelelően, mi­vel ezen a területen folyik megyénk legjelentősebb me­zőgazdálkodása, ezzel az ága­zattal alapvető mértékben foglalkozott. . Megállapította, hogy az elmúlt év gazdasági eredménye tíz százalékkal meghaladta az előző évit, de a termelési célkitűzés valóra váltásától mégis elmaradtak. Sőt csökkent a jövedelmező­ség is. A pártbizottság ezzel kapcsolatosan állást foglalt: „A mezőgazdasági üzemek jöve­delmezőségének csökkenése a költséggazdálkodás lazasága­it tükrözi ...” A járási párt bizottsági ülés iránt nagy érdeklődés nyilvá­nult meg megyeszerte, a terü­let politikai, gazdasági jelen­tőségének megfelelően. Ezt tükrözte, hogy a megyei párt- bizottság képviseletében Sko­da Ferenc megyei tit­kár vett részt a tanácskozá­son. ö fejtette ki felszólalá­sában, hogy igen is figyelem­re méltóak az elért gazdasági eredmények és kifejezői a já­rásban folyó politikai munká­nak. De ma már ennél többre van szükség! Azt fejtette ki, ami kétségtelen a tanácsko­zást is áthatotta, hogy több van a járásban, mint amit produkált eddig és erre a többletre szüksége van a népgazdaságnak. Többen felszólalásaik során beszéltek az elmúlt évi célki­tűzések megvalósításának si­kereiről, de nehézségeiről is. A szurdokpüspöki tsz elnöke, dr. Tóth Ottó például a kü­lönböző nehézségekről beszélt, amelyek állandóan jelen van­nak a munka végzése során, nevezzék kedvezőtlen időjá­rásnak, árszínvonal-ingado­zásnak, vagy éppen munka­erőhiánynak. Naponta bir­kózni kell velük. De maga adta meg a választ a nehéz­ségek leküzdésére: az üzemek összefogásával, a gazdálkodás korszerűsítésével. Változó gyakorlat A megyei titkár felszólalá­sában éppen azt hangsúlyozta, hogy tulajdonképpen, amikor az elmúlt év cselekvését mér­legre teszik az üzemek és felismerik a sikereket beár­nyékoló mozzanatokat, akkor arra is rádöbbenhetnek, hogy erre az esztendőre sem válto­zik az alapvető célkitűzés, de változnia kell a gyakorlatnak. Őszinte megbecsülésben kell részesíteni a becsületesen dol­gozó embert és hátrányosan megkülönböztetni a mulasztó­kat. A pásztói járás kommunis­táinak teljes egyetértését tük­rözték a felszólalók szavai. Mert azt mondta a gyárveze­tő, Széles Imre is, amit a tsz- elnök, dr. Bencze Barna, hogy az idén jobbat, többet kell al­kotni, mint amit alkottak az elmúlt évben. Erről szólt az állami gazdasági igazgató Juscsák György, erről beszélt Pataki György gyárrészlegve­zető, erről az ifjúság képvise­lője, Holló Imre. A felszólalások, (mint a je­lentés), felelősségtől átgondol­tak voltak és ez biztosíték ar­ra, hogy az idei feladatokat az előző évinél jobb minőség­ben, jobb eredménnyel hajt­ják végre a pásztói járásban. B. Gy. Nyugdíjas parasztok Lengyelországban hónapról hónapra nő azoknak a parasz­toknak a száma, akik — az ország egyik új törvénye alapján — nyugdíjat élveznek. Az elmúlt év első felében 15 400 öregségi nyugdíjat fo­lyósítottak a mezőgazdaságban dolgozó időskorúaknak. Az év végéig 50 ezerre emelkedett a nyugdíjas parasztok száma. Az öregségi nyugdíjak ösz- szege átlagosan 2200—2400, a rokkantságiaké pedig 2400— 2530 zloty. Az új törvény alapján ma már táppénz is jár a mezőgazdasági dolgozók­nak. Tavaly júliusig a társa­dalombiztosító intézet 13 mil­lió zloty táppénzt fizetett ki az arra rászorultaknak. A borsó- és lencsetermesztés története Régészeti leletek, valamint a növények vadon élő formá­inak földrajzi elterjedése egy­aránt azt mutatják, hogy a borsót és a lencsét a búzá­val és az árpával egyidejűleg kezdték ternjeszteni. A legré­gebbi borsóléletek az újabb kőkorszak kezdeti — i. e. 7000 —6000 közötti — időszakából származó településeken, Irak­ban és Törökországban kerül­tek elő. A késői kőkorszaki — i. e. 5850—5000 közötti — ana­tóliai leletekben talált borsó sima felülete már a növény művelésére enged következtet­ni. A Balkán újabb kőkorsza­ki településeinek a maradvá­nyaiban is fordul elő borsó, a Dunától északra, Romániá­ban, Csehszlovákiában. Auszt­riában és Svájcban. Azonban csak a késői kőkorszakban és a bronzkorban, Nyugat-Euró- pában pedig csak a bronzkor­ban tűnik fel ez a növény. A lencséből apró — 2,5—3 milliméter átmérőjű — mag­vak előkerültek már a közel- keleti korai — i. e. 7. évez­redbeli — földművelő-telepü­léseken is. E növényből gaz­dag leletanyag került elő a ké­sei kőkorszakból Szíria, Tö­rökország és Irán területén. Az i. e. 6. évezredi leletek mutatják a lencse- és a föld­művelés — elterjedését Gö­rögországban, Bulgáriában, Mecedóniában és Kréta-szi­getén. Dél- és Közép-Európa többi részein a lencse is csak a bronzkorban terjedhetett el a leletek tanúsága szerint. E területeken — a felsoroltakon kívül ,— csupán Magyaror­szágon találtak az újabb kő­korszakból lencsét. Tárcsakondenzátorokat forraszt Dobos Ferencné a II. Rákó­czi Ferenc Szocialista Brigád tagja Balassagyarmaton, a FIM Kőbányai Porcelángyár III. számú telepén. Egy mű­szak alatt 30 ezer darabot forraszt egy ötletes masina se­gítségével. NÓGRÁD - 1979. január 18., csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents