Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)
1978-12-10 / 291. szám
Gyermekév előestéjén Felnőttek tréfája, avagy Gyertek, mesélünk!" ss A III. bábjátékos bemutatószínpad, animációs filmszemle és szakmai tanácskozás — noha, nem volt verseny —, a gyermekek győzelmével ért véget. Annak a több száz óvodás és általános Iskolás gyermeknek a győzelmével, akik a háromnapos rendezvény- sorozat ideje alatt sikerrel rázták fel az animációs művészetek felnőtt képviselőit, lelkesedésükkel felelősségteljes számvetésre késztetve az alkotókat, forgalmazókat, felhasználókat. Nehéz leírni azt a forró (s itt most nem közhely), igazi fesztiválhangulatot, ami november 24—26. között átjárta a salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központ falait. Egy jellemző eset: A példás tömörséggel fogalmazott ünnepélyes megnyitó beszéd után, a művelődési központ munkatársa köszöntötte a megjelenteket, jó szórakozást kívánva mindenkinek. A gyereksereg élőszóra élőszóval válaszolt, és hangos „Köszönjük szépen !”-nel előlegezte bizalmát, a spontán, őszinte reagálástól elszokott, zavartan mosolygó felnőtteknek. Az önfeledt tetszésnyilvánítás végigkísérte valamennyi bemu- tót. Báb- és filmelőadások után egyaránt zúgott a taps, jelezve a „mese”, a szép, a jó, az igaz befogadására való igényt. Ám a szakemberek joggal érezték kényelmetlennek a színházterem székeit. Az egyes produkciók láttán ugyanis többen felismerték, hogy valójában nem szolgáltak rá e hálás közönség jóindulatára. A „Gyertek, mesélünk!” felhívásnak eleget tévő gyerekek, akár becsapva is érezhették volna magukat. Mert a. látott báb- és filmelőadások — tisztelet a kevés kivételnek —, nem mesék voltak. Sokkal inkább mesekísérletek, formai bravúrok, esetenként pedig elidegenítő efektusokat tartalmazó antimesék. Ahogyan a „művelt” felnőttek elképzelik, hogy mi kell a gyerekeknek. Pedig a gyerekeknek sem kell más, mint ami annak idején a mai felnőtteknek kellett: igazi (!) mese. Ha ez a mese mellesleg művészi értékekkel is bír, netán nevelő hatású, pedagógiai szempontoknak válik közvetítőjévé, az csak előnyére szolgálhat. De, ha kizárólag „művészeti” törekvés, didaktikus nevelési szándék érvényesül az eljátszott, filmszalagra rögzített történetben, az önmagában lehet művészi alkotás, iskolai tananyag, de még nem mese. Ha egy történetnek nincs se füle, se farka, ha maga a történet sem közérthető, ha a gyerek nem tud azonosulni a történet valamely szereplőjével, ha nincsenek benne konfliktusok, megoldásra váró problémák, ha nem nyújt, katartikus élményt. .. stb., akkor a mese nem tölti be valódi funkcióját. A III. salgótarjáni bemutatószínpad és animációs • filmszemlén látott produkciók többsége adós maradt ezek valamelyikével. A találkozó ugyanakkor lehetőve tette ezeknek a hiányoknak a felismerését, és bizonyította — a továbblépés érdekében — a rendszeres találkozók szükségességét. A szemle gazdag programjában három — egymáshoz közel álló „művészeti ág” alkotásaiból kaptunk ízelítőt. Elsőként a bábjátékos bemutatósszín- padokkal ismerkedhettünk meg. Mit kell értetünk „bábjátékos bemutatószínpad” alatt? Nos, bábjátékot, a legkevésbé. Már ami a hagyományos bábjátékot illeti. .. Mindössze két bábcsoport előadásában láthattunk kesztyűs bábokat, két ízben találkozhattunk marionett figurákkal, s egy alkalommal csodálhattunk meg egy kombinált árnyjáték -produkci ót. A többiek — s ez csaknem valamennyi salgótarjáni csoportra vonatkozik —, nem a paraván mögött, hanem a paraván előtt játszottak. A bábokat „élőbábok”, hatalmas maszkokba bújtatott gyerekek helyettesítették. A „legmodernebbek” ezt is megspórolták, s csupán kezükben tartott tárgyakkal, figurákkal jelezték, hogy mit, vagy kit személyesítenek meg. Hogy ez akkor nem báb-, hanem színjáték?! Feladták a leckét a Pannónia Filmstúdió animációs (rajz, báb, stb.) filmjei is. A felnőtt nézők is kapkodhatták fejüket, hogy eligazodjanak a kusza történetekben. Mert a filmek készítői abból az elgondolásból indultak ki, hogy a gyermeki képzelet szárnyal, mint a madár. Nos, az alkotók, ezt a szárnyaló képzeletet ábrázolták. így válhatott egyik pillanatról a másikra házból elefánt, elefántból karikagyűrű, karikagyűrűből roller. Túlzás lenne állítani, hogy a gyerekek örömmel fogadták ezeket a szürrealista képzettársításokat Lehet, hogy az alkotók felejtették volna el, hogy a gyermeki képzeletnek konkrét tárgyak bemutatása, közérthető történet ad szárnyakat, míg magának a „szárnyalásnak” a bemutatása épp ellenkező hatást vált ki — megbénítja a fantáziát? De akkor hová lenne a művészet...? Mert még a Diafilmgyártó Vállalat képviselői is elmondták, hogy a jövőben, az esztétikai és irodalmi értékek közvetítését tekintik elsődleges feladatuknak. Igaz, nekik van is mit pótolniuk ezen a téren, mert a szemlén bemutatott filmjeik is bizonyították, hogy jelenleg élenjárnak az ízlésrombolásban. De legalább valódi meséket rontanak el! Nem véletlen, hogy a dia— ezen belül a mesefilmek — iránti igény az utóbbi öt évben megháromszorozódott. Reméljük ez az örvendetesnek ígérkező koncepcióváltozás nem a mesék feladását jelenti... Ez a néhány észrevétel csupán töredéke a szakmai vitákon megfogalmazódott problémáknak. S, ha már a szakmai vitáknál tartunk, ejtsünk erről is néhány szót! A tanácskozások résztvevői közül néhányan szorosnak érezték az egyébként igen gazdag, változatos programot, melyben viszonylag kévé idő jutott az érdemi véleménycserére. A találkozó végeztével azonban mindnyájan egyetértettek abban, hogy a III. bábjátékos bemutatószínpad és animációs filmszemle újabb határkövét jelenti az animációs művészetek területén dolgozók munkájának, a közös gondolkodás kialakításában. S, hogy ez a lépés épp most következett be, abban a rendezvénysorozatot lebonyolító intézmény dolgozóinak áldozatos munkája mellett nagy szerepe van a város vezetőinek, s nem utolsósorban a gyermekközönség fáradhatatlan lelkesedésének. Amikor azt mondjuk, hogy Salgótarján visszavárja vendégeit, akkor egyúttal abban is reménykedünk, hogy a mostani találkozón felismert gondok addigra megoldást nyernek, s bátrabb szívvel hívhatjuk gyermekeinket: „Gyertek, mesélünk!” Pintér Károly KÉSZÜLT LVOVBAN Már gyártják a helyi közlekedésre alkalmas LAZ—4202-es autóbuszt A Szovjetunióban és külföldön egyaránt jól ismerik a Ívovi védjegyeket. A város ipara élen jár a tervezőmunkában, új gyártmányok sora kerül le itt a tervezők asztaláról. Különösen nagy gondot fordítanak termékeik minőségére. A Ívovi vállalatok közös erőfeszítéssel bevezették a termékek, komplex meózási rendszerét. A rendszer tervezőit állami díjjal tüntettek ki. Azóta a legkülönbözőbb iparágakban dolgozó termelőkollektívák vették át a lvovi- ak értékes tapasztalatait. , Ez a meórendszer sikeresen működik *a „Szovjetunió 50 éve” nevet viselő Ívovi járműgyártó üzemben. A dolgozók azt is elhatározták, hogy az ötéves terv 3. évében — az elmúlt esztendeihez viszonyítva — 500-al emelik a kibocsátandó autóbuszok számát. Már gyártják az új városi és középtávú helyi közlekedésre alkalmas LAZ—4202 típusszámú autóbuszt, amelyet az össz-szövetségi tervező és kísérleti intézetben terveztek. A Cseh—Morva-dombság acélszíve A ZDAS kohászati és gépgyártó kombinát fennállásának negyedszázada alatt hen- gerdei felszerelések tízezreit és 150-féle transzformátor ezreit gyártotta. Termékei a világ 45 országában ismertek, keresettek. Legnagyobb vásárlója a Szovjetunió, ahová az össztermelés több mint 60 százalékát szállítják. A Cseh—Morva-dombság „acélszívének” becézett nagy. üzem különösen a hengerded felszerelésekről, a nemesacél hengerlésére és feldolgozására szolgáló komplett gyártó- szalagok készítéséről híres. Nemcsak a hazai nagyüzemek között az első e tekintetben, hanem a KGST-országokban is. A zdári kombinátban a konstruktőrök olyan állvány nélküli hengerműveket szerkesztettek, amelyek már száTalán bocsánatos bűnnek számít, ha az ember harmincévesen nem gondol az öregségre. Patakon jártamban, fejkendős nénikék között mégiscsak eszembe villant. Nem sokáig töprenghettem, mert az öregek napköziotthonába érkező anyókák pillanatokon belül derűs hangulatot kerekítettek körülöttem. — Áldja meg az isten a tanácsot! — mondják többen is, és a fáradt szemek olyan örömet sugároznak, hogy akaratlanul is . meghatódom. Hamarosan megtudom, hogy a pataki öregek június óta járhatnak a régi iskola takaroson átalakított épületébe. — Havonta hetven forintot fizetünk a jó ebédekért — mondja Mák Benedekné —, ráadásul úgy kiszolgálnak bennünket, mintha úri dámák lennénk. .. — Nem sokalljuk ám azt a pénzt! — hallatszik innen- onnan, s látom, hogy árgus szemekkel 1 figyelik: jegyzem-e szavaikat. Az otthon két fiatal „pin- cérnője”, Fábri Béláné és Bállá. Istvánná örül a dicséretnek. Térülnek-fordulnak, s máris az asztalokra kerül a finom leves. Pataki öreaek között Fáradt szemekben öröm villanása — Eleinte féltem az itteni munkától — mondja Fábiáné, miközben a szilvásgombócokat adagolja —, azt hittem, hogy csupa morcos öreggel lesz dolgom. Azután kiderült, hogy a mi pataki öregjeinkből nem hiányzik a vidámság. Ebéd után balladákat mondanak, énekelgetnek, kellemesen töltik idejüket. Az a tervem, hogy az érdekesebb történeteket magnóra veszem. Ápolónő vagyok, a balassagyarmati kórházban dolgoztam. Itt más a munkám, de szeretem csinálni, és úgy érzem nem szakadtam el a hivatásomtól. A legfőbb ápolónői erényekre, az udvariasságra, tapintatra, kedvességre itt is nagy szükség van. — Ami legszebb a munkánkban — szól közbe Bállá Istvánná —, hogy az idős asz- szomyok háláját naponta érezzük. Az egyik „szigorú” arcú nénikéhez fordulok. (Vajon miféle 4 NOGRÁD — 1978. december 10., vasárnap szenvedések rejtőznek a kemény vonások mögött?) özvegy Kónya Károlynétól tudom meg, hogy az otthonba huszonnyolcán járnak. — Két „legény” is van közöttünk — mondja nevetve —, Pincze Sándor és Nagy Gábor. Hetvenhat éves „gavallérok”, megöregedtek éppen úgy, mint mi. — Én vagyok a legöregebb, a nyolcvanhetedik évemet taposom — árulja el Somogyi Imréné, s hozzáteszi: — Jól érezzük itt magunkat. Bárcsak előbb lett volna. Abból a kis pénzből, amit mi kapunk, nehéz előteremteni az ebédre valót. Babka Ferencné régmúlt dolgokról kezd el mesélni. A háború előtti időkről, amikor Pestre jártak dolgozni, nem válogatva a munkák között. hogy az nőnek, vagy férfinek való. — Abban az időben még álmodni sem mertük, hogy egykoron majd az állam segíti öreg. napjainkat. Cudar világ volt az, a mai sokkal jobb... Most lenne jó fiatalnak lenni! Az utolsó szavakat már Kovács Sándor tanácselnök is hallja. — Ritka az a nap, hogy ne néznék be ide. Jóleső érzés hallgatni az elégedett öregeket. Bízom benne, hogy rövid időn belül berendezhetjük a társalgót. Akkor nemcsak ebédre, hanem egész napra jöhetnének. Nyolcvanezer forintot költöttünk az épületre, jelentős volt a társadalmi munka is. Székeket már szereztünk, kellene még olajkályha a zuhanyozóba és a társalgóba, heverők a betegszobába, szőnyegek, asztalok. Számítunk a Magyar—Csehszlovák Barátság Tsz segítségére, már eddig is segítettek. bizonyos, hogy ezután is fognak. Fontos intézménnyel bővültünk, a pénzügyi keretek azonban a régiek. .. Lassan megérkezik min-, denki az ebédre. Mielőtt jó étvágyat köszönve elbúcsúznék, többen kérlelni kezdenek, hogy írjam föl a nevüket; írjam meg, hogy köszöni a gondoskodást Szabó Gá- borné, Bugyi Gáspárné, Bacsa Jánosné, Mák Károlyné — és valamennyien, huszonnyolc derűs pataki öreg. Sárközi Gábor mos országban — elsőnek a nyugat-szibériai Novo-Kuz_ nyeck szénkohászati kombinátjában — kiállták a próbát. A próba idején a hengersor egymillió tonna hengereltárut állított elő egy év alatt. Ilyen hengerdei berendezéseket Iránba és Törökországba is szállítanak a csehszlovák gyárból. A közeljövőben tesznek eleget hasonló román és szovjet megrendeléseknek. A gyár kiváló konstruktőreinek munkáját a bmói nemzetközi vásáron több ízben aranyéremmel jutalmazták. A kombinát újító-, szerkesztő. és munkabrigádjai jó munkájukkal az elmúlt évben három és fél millió cseh korona anyag- és energiamegtakarítást értek el. Napjainkban is az újat akarás jellemzi ezt a kombinátot. A közelmúltban sikerült az itt dolgozóknak új technológiát kidolgozni a gépgyártás termékeinek felületi hőkezelésére. így nagy keménységű és korróziónak ellenálló termékeket tudnak gyártani. Az új technológia bevezetése azt jelenti, hogy a kombinát termékei még magasabb műszaki tökéletességre és maximális üzem- biztonságra tesznek szert. Mai févéajárt latunk Sportműsorok: Gazdag ez a vasárnap sportműsorokban, amelyek többféle érdeklődésű sport- kedvelők számára tartogatnak meglepetéseket. A kosárlabda ifjú hívei a Kosársuli befejező adásában — 10.05-kor — megismerhetik a védekezési rendszereket, az emberfogást, a „zónát”. És egy példaként szereplő mini-kosármérkőzést is megnézhetnek. A kézilabda kedvelői délelőtt Pozsonyból láthatnak közvetítést 10.25—11.40-ig és délután 17.15—18.05-ig, ahol a női világbajnokságra kerül sor. A riporter Szőnyi János. (Remélhetően a magyar csapat mérkőzésében is gyönyörködhetnek). A ritmikus sportgimnasztika második napi eseményeit Bmóból közvetítik. Ezen az intervíziós országok sportolói vesznek részt. A párbajtőrvívás legnagyobb európai eseménye minden év decemberében a Magyarországon megrendezésre kerülő Tokaj Expressz verseny. Mint eddig is, idén is Európa legjobbjait várják a versenyre. Svéd, szovjet, nyugatnémet, magyar, francia, olasz és lengyel párbajtőrvívók közül a legjobb hat versenyét láthatják este, 22.10- kor. Asztalos Johák fafaragó népművész szüreti motívumokkal díszíti a Mátrai Egyesült Tsz pincészetének egyik kétszázötven hektoliteres hordóját. A tizenöt négyzetméteres hordófenékre csaknem százötven figurát farag. • -4$5vSÍÍr=7<