Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-10 / 291. szám

Homlokiáncolós beszélgetés

év vége előtt

AZT KÉRDEM ZSUFFA

Mikió-.lól, a Nógrádi Szénbányák igazgatójától: — Milyen érzés most a vállalat „lég* magasabb székében ülni”?

Egyszerű és diplomatikus a válasz:

;— Nincs időm most ezt latolgatni. Annyi a munka, az elfoglaltság, hogy önmagával törődni nemigen ér rá az ember. Minden percet szinte az év zárásával kapcsolatos teendők töltenek ki, s muszáj végleges formában önteni az 1979-es elképzeléseinket. Amik az eddigiektől is nagyobb feladatokat rónak ránk. hiszen az igények még nagyobbak lesznek.

— Mindazok ellenére, hogy idei, egy millióra tervezett, majd az azt is csökkentett tervüket sem sikerül megvalósítani?

— Igen. Jövőre egymillió- harmincezer tonna szén kitermelését várja tőlünk a népgazdaság.

Idén „csak” egymilliót kellett volna a felszínre küldeni, no, meg azt a húszezer tonnányit, amit a szocialista munkaversenyben történt felajánlások és pótvállalások eredményeztek volna. S melyek teljesítéseiről — mert az akarat megvan, most akár lelkendezhetnénk is, de hát nem úgy alakultak a dolgok, miként azok terveződtek. Igaz, már a múlt évben is tudták a Nógrádi Szénbányák vezetői, hogy az V. ötéves terv első két esztendeiénél nagyobb követelményeket tartalmaz az idei program, ám a tervtől iesítések lehetőségének

mérlegelésénél nem jöttek — nem jöhettek — számításba olyan tényezők, amelyek a buktatók” zömét idézték elő. Zsuffa Miklós meg is említ közülük néhányat, kezdve a geológiai viszonyok miatti frontátszereléstől, a vízbetörésig. a vagonhiányig, a rap- szodikus robbanó- és alan- anvag-, valamint alkatrészellátásig, a tervezettnél kevesebb létszámig. Mondom, jó néhány objektív- okot mond, s le+agadhatatlanul valósak, de aztán így fogalmaz:

— SOK MINDENRE hivatkozhatnánk idei tevékenységünk mérlegelésekor, egyet azonban nem szabad elfelejteni: hibák miközöttünk is vannak. Például, itt a gépesítés, ami mostanságra már a vállalat gazdálkodásának meghatározó tényezőjévé vált. Hadd mondjam: két évvel ezelőtt önjáró frontunk nem

is volt, ma ezek teszik ki az összes front harminc százalékát, Gépi jövesztésünk és vágathajtásunk megközelíti az országos átlagot. Ez azonban magas fokú szervezettséget, korszerű irányítást és vezetést igényelne... Idén már „jelentkezni kellett volna” a gépesítés eredményeinek, s hogy nem így történt, önkritikusan be kell vallani, azért adódott, mert az új technológiákra való felkészültségünk az átlag alatt van. Nem sikerült az üzem- és munka- szervezés színvonalát arra a mércére emelni, amilyen szükségeltetne, de esetenként gondot okoz a vezetők, a termelésirányítók hozzá nem értése is.

— Nem értik a feladataikat? ,

— ... Nem így fogalmaznék.

A jelenlegi körülmények között, már nem lehet régimódi stílussal, akkori begyakorlottsággal érvényesülni. Nézze! A régi kamrafejtéseket szemrebbenés nélkül rá lehetett bízni egy bányász főaknászra, mert az addig, szinte évszázadok óta úgy volt, úgy kellett. De most, amikor egy gépesített fronton a régi, hagyományos, fatámos fejtés létszámának csak a fele vagy a negyede dolgozik, teljesítményük pedig többszöröse, érzékelhető, hogy megnőtt a gépek szerepe. Az ily’ jellegű munka pedig magasan képzett szakembert kíván ott a fronton, de méginkább az azt kiszolgáló „háttérben”. Gépész- és villamosmérnökök végzik a berendezések karbantartásának, szerelésének irányítását, más hasonló végzettségűekre viszont a géni jövesztésű munkahelyek

programjának kidolgozása, összehangolása hárul. Igen, ma már ez is téma, amely meghatározza vállalatunk négy aknaüzemének teljesítményét. Napjainkban már nem lehet hasraütősen, ad- hoch-aJar>on berendezések elhelyezésével, emberek erejével játszadozni. A követelmények egyre nagyobbak, s mi ezeknek próbálunk eleget tenni.

— Beismerte: nem teljes eredménnyel.

— Valóban, idei évünk, ha szabad így fogalmazni, az elvárásoktól elmaradt, s ez természetesen nem jó. Alkalmas volt viszont arra, hogy teljes mélységében feltárja hibáinkat ; főként azokra világított rá, amelyek egyben további

Az NDK részére

Ebben az évben huszonhárom darab hőcserélőt készítettek az NDK részére a VEGYÉP3ZER salgótarjáni gyárában. A darabonként huszonkét cs fél ezer rubelbe kerülő berendezésből az esztendő hátralevő részében további öt darabot készítenek. A képen Ujj András lakatos a hőcserélő csőpréselését végzi.

teendőinket is meghatározzák. Tettünk, s továbbra is sokirányú intézkedéseket teszünk gazdálkodásunk hatékonyságának javítására, mert tudjuk: most, amikor egy-egy önjárós fejtés annyit termel, mint tíz évvel ezelőtt háromnégy akna, az igény, s a felelősség is egyre nagyobb. Valamennyiőnké. Hiszen — ismét egy példa — a produktív, a szénkitermelést végzők soha ekkora mértékben nem voltak még ráutalva az őket kiszolgáló „háttér-emberekre”. Mondhatnám úgy is, egymás függvényeivé váltak. Logikus a következtetés: ha a .szerelők, a karbantartók nem állnak helyzetük magaslatán, lehet az akár két, és fél méteres, jó minőségű telep, ha nem tud megmozdulni az a gép, amely azt hivatott lenne a lentiek segédletével kitermelni.

,— Kitermelés, eredményesség. Az a szóbeszéd járja mostanság, hogy ami lent nem sikerült, azt a felszínen próbálják pótolni.

— A Kazáron megnyitott külszíni fejtés gondolatát feszegetik?

— Igen.

— Már elöljáróban megmondom: az nem idei eredménytelenségünk javítását hivatott „behozni”. Fogalmazhatnék úgy is: nem arra te- remtődött. Köztudottak a magyar szénbányászat idei nehézségei, s ismert mindenki által az a tény, hogy az olaj és a földgáz mellett újabban egyre nagyobb szükség van a szénre. Nem tartom szükségesnek az energiahordozók még fokozottabb kitermelésé- sének, feltárásának szükségességét hangsúlyozni; de ez indokolja a kazári telep megnyitását. S a szóbeszédnek véget vetve: döntés ez ügyben már egy évvel ezelőtt született, s nem akkor, amikor láttuk tervünk nem teljesíthetőségét. Hangsúlyozom: nem

vállalatunk eredményeinek „szépítésére” nyitotta meg a bányát, s végzi ott a munkát a Mátraaljai Szénbányák harminc-negyven dolgozója. Erőműveinknek szükség van arra a körülbelül ötvenezer tonnányi szénre, amit otf két év alatt kitermelnek.

— Nem borús hát az igazgató hangulata?

— ... ÜZEMEINKNÉL SZÓ SINCS kedvtelenségről, lemondásról, s erről magam is több alkalommal meggyőződtem. A leghatékonyabb érv viszont —, mert látja, azért mégis csak másképp megy a munka, ha objektív tényezők nem befolyásolnak j—, hogy novemberi tervünket magasan, a tervezettnél jobban teljesítettük, s várhatóan ez a hónap is így alakul.

Nem búcsúzásképpen mondtam, hogy továbbra is jó szerencsét ... !

Karácsony György

A követelmények és a valóság

A nógrádi pártszervezetek

rövidesen számot adnak róla: mit tettek az idei tervek, gazdasági célok teljesítéséért. A beszámoló taggyűlések egyik rendeltetése ugyanis, hogy minden egyes párttag, tisztségviselő magatartását, munkáját minősítse. A mérleg egyik serpenyőjében a követelmények, a másikban a végzett munka; egyszóval a vállalás és a teljesítés szembesítésére készülünk.

Konkrét értékelések

Az értékelések konkrétságuk, személyhez kötöttségük révén természetesen más és más képet mutatnak. Egy dolog azonban bizonyos: valamennyi pártszervezetnél felvetődik a kérdés: hogyan lehetne a politikai munka eszközeivel hatékonyabban segíteni a gazdaságpolitikai célok elérését?

Mind a személyek, mind a szervezetek munkáját olyan szempontból kell tehát szám- bavenni; mit tettek, milyen politikai hatást értek el? Eddig is követelmény volt, hogy ne a gazdasági tények, adatok puszta felsorolásával, a vállalat, vagy az üzem eredményeinek hangoztatásával, a nehézségek, sajátosságok ecsetelésével „minősítsenek”. Mégis nagyjából e körül zajlottak az értékelések. A gazdasági és politikai munka kölcsönhatását sok helyütt úgy egyszerűsítették: ha jók a gazdasági mutatók, akkor ez a politikai tevékenységre ,is vonatkozik. És fordítva is: az •alacsony teljesítmények, elmaradások a politikai munka gyengeségeire utalnak. Az összefüggés persze kétségtelen. Ám adott időszakban és körülmények között lehetnek pozitív és negatív irányú eltérések. Ezért a politikai munka eredményességét, hatását külön is és főleg másként kell nézni. Ez természetesen nehezebb, mint a termelési folyamat számokkal kifejezhető mérése.

Túl a mennyiségen

Az eredményességhez nélkülözhetetlen a rend, a fegyelem, a munkások és vezetők közötti elvi viszony, az igényesség, az új iránti fogékonyság, a szüntelen érdeklődés és figyelem mások tevékenysége iránt is. Abban ugyanis, hogy ki hogyan dolgozik, nem egyedüli mérce az erőfeszítés, a törekvés, a múlthoz viszonyítottság. Hogy az ország szükségleteit, a lakosság sokirányú és növekvő igényeit kelégítsük, termelvé- nyeinket el is kell adnunk. Elismerjük vagy sem, tetszik vagy sem, gazdálkodásunk, termelésünk minősítése nemzetközi mércével történik. Azért érdemes újra és újra felhívni erre a pártszervezetek figyelmét, mert az tapasztalható, hogy egy-egv időszak vagy követelmény teljesítésének elbírálása még mindig mennyiségi, még mindig formális. És ez a mennyiségi szemlélet nem kis mértékben tartja hadállásait azokon a területeken is, ahol pedig politikai minősítésekre lenne szükség. Az értékelésekben, beszámolókban többnyire arról kapunk képet: hányán tanulnak, hány párttagot vettek fel, hány százalékra teljesítették a tervet, hány szocialista brigád van, s milyen a naplójuk, hány párttagnak van megbízatása stb.

Káros kétarcúság

Tulajdonképpen jó cjolog, hogy szinte minden párttag tanul, hogy alapszervezetenként a párttagok 75—80 százaléka rendelkezik konkrét pártmegbízatással. Ám, az adatok mégis hiányérzetet keltenek: nem sokat árulnak el a munka tartalmáról. A számok, tények önmagukban csak felszínes helyzetképet adnak! bizonyítványt magyaráznak, elégedettséget keltenek, netán szemfényvesztésre, mások elkápráztatására valók.

A követelmények és a valóságos folyamatok szinkronja azt igényli, hogy ne csak szóban helyeseljük a munka érdemi, kritikus értékelését, hanem a gyakorlat is aszerint történjék. Mitagadás, ez idő szerint jelentős az eltérés. Vannak — mindnyájunk által elfogadott ,— jó elveink, határozataink és egy, esetenként másfajta gyakorlatunk. Elég csak utalni rá, hogy a ma alkalmazott számítások szerint a vállalatok szinte mindegyike jól dolgozik. Elismerésként sokan kitüntetéseket, dicséreteket kapnak. Többi között olyan elnevezésűeket is, hogy „Kiváló vállalat”. A kitüntetés ott a gyárkapun, a tanácsteremben vagy az igazgatói irodában, miközben a munkahelyeken elavult módon dolgoznak, eladhatatlan. drága termékeket gyártanak, időről- időre halmozódnak a megoldatlan problémák, növekszenek a gazdasági feszültségek. És a népgazdaság egészében kritikussá válik a gazdálkodás egyensúlya.

A józan ész tiltakozik az effajta — enyhén szólva — kétarcúság ellen és felteszi a kérdést: miért kiváló egy vállalat? Nyilván nem akkor és azért, mert az emberek tízezreinek munkát ad, mert nagy hagyományokkal rendelkezik, mert rendkívüli ember, mondjuk az igazgatója. Hanem azért, mert terményeit szívesen vásárolják itthon és külföldön egyaránt. Ez a norma: előbb vagy utóbb ehhez kell igazodni. Ebben nem lehet engedményt tenni. Hogy ez nem sima út, s nem is minden vállalat számára garantálható az állandó siker,

sőt átmeneti kudarcok sem

kizártak? Ez a termelés természetéből adódik: igényeket kell kielégítenie, amelyek gyorsan változnak. S következésképp azé az eredmény, aki gyorsan reagál.

Ne a könnyebb ellenállás irányába

Nehézségeken keseregni vagy csökkenteni a magas követelményeket, azért veszélyes, mert így elodázzák azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek a gazdálkodás minőségi oldalának fejlesztéséhez. Ha ugyanis • a különböző támogatásokkal, kedvezményekkel fenn lehet tartani a vállalat jó hírnevét, esetleg szokásos nyereséget, már korántsem olyan elsődleges a korszerű és jól eladható áruk arányának növelése, a tartalékok feltárása, a készletgazdálkodás javítása, az anyag- és energiatakarékosság, általában az, amivel a magasabb színvonalú gazdálkodás elérhető. A termelés, gazdálkodás kultúrájának fejlesztése ténylegesen göröngyös út, s ki válassza a nehezebbjét, ha a könnyebbhez is hozzáférhet? Ez a fajta megoldás, ha a pártszervezet támogatását is élvezi, évekre visszavet, mert lázat csillapítanak, amikor operációra lenne szükség.

A gazdálkodás megújuló vagy kiújuló sebei láttán, többen hajlamosak „rendőrért” kiáltani, ilyeténképp: „szigorítsák a jogszabályokat”. Szükség lehet erre is — meg is történt, Vagy igen hamar sor kerül rá. De nem ez az egyedüli megoldás, ez kevés az eredményességhez. A köz- gazdasági szabályozók, a rendeletek, előírások, ha mégoly nagy horderejűek is, nem csodaszerek, nem automatizmusok. Ezt is, mint minden egyebet, emberek alkotják, s emberek juttatják érvényre.

A szemléleti, tudati tényezők — amelynek alakításában fejlesztésében minden pártszervezetnek elsődleges a szerepe — éppen azért nem csak a követelmények megfogalmazásánál, hanem a végrehajtásban is döntőek. És egyáltalán nem azért, mert ezt sokan, sokszor kinyilat- kozzák, hanem mert a normák, követelmények mindaddig üres szólamok, amíg ki- sebb-nagyobb tettekben testet nem öltenek.

Az új esztendőben előttünk álló feladatokat —, amelyet az idei mulasztásainkkal is megterheltünk — csak úgy tudjuk megoldani, ha keser- gés és „kijáró emberek”, kiskapuk keresése helyett a sző nemes értelmében dolgozunk, az eddiginél jobban gazdálkodunk. A normákból ezáltal lehet valóság — más kiút nincs.

b. irt.

Számadás az emberekről

M

ilyen volt hajdanán Nógrádban egy termelőszövetkezeti zárszámadási beszámoló? Ha jó „szóképességű” volt az elnök — és rendszerint az volt —, akkor egy darabka papírra felírta magának a legfontosabb adatokat, azután felállt és beszélt. Élőszóval, kicsit visszatekintve, kicsit előrenézve beszélt az esztendőről, leginkább pedig az emberekről. Megemlékezett a nagy próbatételekről és azokról, akik azt levezették, elmondta az elmúlt év emlékezetesebb kudarcait, de anekdotáit is. Azokban a régi, mai mércével mérve kicsi szövetkezetekben nem volt ritka az olyan beszámoló-beszéd, amelyben minden tág, vagy leg- legalább m'inden család neve előfordult.

Azután jött a méretek növekedése és a sokoldalú elemzés igénye. Szabályok írták elő, hogy mi legyen a beszámolóban és ennek bizonyításául a beszéd szövegét csatolni kellett a beterjesztendő jegyzőkönyvhöz. Az elnök kénytelen volt leírni a szöveget és ebben valósággal nyüzsögtek az adatok, másra nem jutott se hely, se idő. Ennek ellensúlyozására találták ki, hogy a számokat előre kiküldik, így a beszámoló már a szöveges elemezésre korlátozódhat. De az emberekre így is alig maradt benne hely. Csak a típusszöveg: .„tagságunk segítségével”, valamint a szocialista brigádokról való — elő is írt — megemlékezés.

Nagyon jó lenne most ezen a gyakorlaton módosítani egy kicsit. A számokat mindenképpen ki kell küldeni, de talán az elemezést is jó lenne, mert a sokezer hektárok sokmillió forintjaiból adódó következtetéseket az egyszerű parasztember legfeljebb többszöri elolvasás után tudja követni, Kellene viszont, nagyon kellene ismét többet beszélni az emberekről. Akár úgy is, hogy jó, a leírt szövegben legyenek benne az „elvárások”. De az elnök időnkint tegye le a papírt, és saját szavaival, saját emlékezetére támaszkodva beszéljen az emberekről.

Nagy próbatételeknek és ezek levezetése során a hétköznapi hőstetteknek most sem vagyunk híján,; anekdoták is teremnek, ha nem is az irodákban, de a műhelyekben,

az irányító pultoknál, a vezetőfülkékben feltétlenül. Azonkívül pedig kemónyedik a gazdasági helyzet, a helytállás anyagi elismerése — legalábbis széles körben — egyre nehezebb. A jövedelem ' behatárolt, mindenféle juttatást szabályoznak, mégpedig szorosan, mert szoros az ország gazdasági helyzete, a mezőgazdaságé éppenúgy, mint az iparé.

De hát akkor az emberek legalább a szónoki emelvényről elhangzó szavakból érezzék, hogy fontosak ők ebben a hatalmas szerkezetben, hogy tesznek olyat, ketten-hárman, vagy akár egyedül, ami az ezer főnyi közösség históriájában is említésre méltó. És érezzék, hallják, hogy igaz, be- hemót gépek mozognak a határban, vegyszerek adagolásától várják az istállókban is az eredményeket, de mindezek mögött és fölött az ember áll.

Az elnöktől, sőt a zárszámadási anyag előkészítőitől is átállást kíván ennek az új módszernek a meghonosítása. Kicsit át kell hangolódni, ha az elnök á beszéd — legalábbis gondolati — előkészítés során be akarja tűzdelni, jó sorrendbe akarja rakni az eredmények elérésének emberi mozzanatait is.

»/■ egéri azonban a cél a fáradságot. A zárszámadások — lYJ kopottnak tűnő kifejezés, de ideillő — emberközpontúságának visszaállítása. Mert lehet, hogy a régen áhított ebédlő felépítésére jövőre sem lesz pénz. Ezt azonban a joggal türelmetlenkedő emberek hamarabb megértik, ha a zárszámadás egész légköréből kicseng, hogy nem azért marad el á beruházás, mert itt nem tartják fontosnak az embereket. És lehet, hogy az 1979-es terv elkészítése során a személyi jövedelmeket kicsit szűkmarkúbban. kell előirányozni, miközben a megoldandó feladatok növekednek. De ezt is könnyebb lesz elérni, ha a közösségi megnyilatkozásokba visszahozzuk / azokat a régen oly kedves, néha szövetkezetszerte hetekig emlegetett, egy-egy ember magánéletében pedig haláláig szép emlékként őrzött emberi mozzanatokat.

F. B.

NÓGRÁD - 1978. december 10., vasárnap 3

i