Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-30 / 306. szám

SZÍNÉSZARCOK 13 kotlós tojás és százasaim története Hollósi Frigyes Hollós! Frigyes egyik legutóbbi sikeres alakítását Brecht Puntila úr és szolgája, Matti című színművében nyújtotta (Partnere: Major Tamás) ' Hízásra hajlamos, mackós mozgású, ellenállhatatlan hu­morú színész. A salgótarjáni színházbarátok jól ismerik, ne­vének hallatán sokunknak fut mosolyra a szája, hiszen any- nyiszor láthattuk mér csetle- ni-botlani a színpadon ügye­lfogyott úriemberként, gügye szatócsként, polgárként és — lehetetlenség felsorolni — miféleként, hányféle alakban. Alkata vígjátéki szerepekre predesztinálja, a rendezők elsősorban ilyen feladatokkal bízzák meg, s ő a legképtele­nebb, a legsilányabb figurá­ba is életet lehel, létező, hús­vér alakként fogadtatja el a közönséggel. Alakításait nemegyszer nyílt színi taps kí­séri. Harmincegynéhány éve­sen sikeres színésszé lett. A sikerért azonban alaposan meg kellett küzdenie; kivált­képp önmagával. — Az első félév után bú­csút kellett mondanom a főis­kolának — emlékezik Hollósi Frigyes a küzdelmes pályakez­désre. — Kirostáltak a vizs­gán. De én színész akartam lenni, lementem Szolnokra és jelentkeztem a Szigligeti Szín­háznál segédszínésznek. Ez 1962-ben történt, s ezer fo­rintot kerestem. — Milyen volt akkoriban a közérzete? — Remekül éreztem magam Szolnokon, s nem véletlen, hogy máig is az ottani szín­háznál dolgozom. Remek szí­nészekkel játszhattam együtt, kitűnő rendezők irányítása mellett. Ott játszott akkoriban Somogyvári Rudolf, Mádi Sza­bó Gábor, Hegedűs Ágnes, An- daházy Margit, a fiatalok kö­zül Kozák András, Drahota Andrea, Bodnár Erika, Szom- bathy Gyula.- Segítségükkel pótolni lehetett a főiskolát. Szolnokon mindig bíztak ben­nem, a kétségek inkább ön­magámban munkálkodtak. Nehéz volt magamat túltenni a főiskolai sikertelenségen, sokáig bénítóan hatott rám. De most már sok éve nincse­nek kényelmetlen érzéseim; észre vettem, hogy a másik em­ber sem négy- vagy hatfejű, főiskolával is lehet középsze­rű valaki. — Több mint tíz éve ját­szik Salgótarjánban rendsze­resen a szolnoki színház. Ez idő alatt számtalan kevésbé jó, illetve jobbnál jobb sze­repekben láthattuk. Van-e szerepálma? — Sohasem voltak. Inkább jó darabokban szeretek ját­szani. — Véleménye szerint mi­lyenek a jó darabok? — Olyanok, hogy elgondol­kodtatják az embert. Tehát szerintem a jó darab fogal­ma nem kötődik műfajhoz. Én nagyon szeretek vígjátékok­ban szerepelni, de legfőképpen olyanokban, amelyek rádöb­bentik az embert az életre, ér­telmére, arra késztetik, hogy elmeditáljon a kérdésen: ho­gyan lehetne szebben, jobban élni? — Évente körülbelül 10 be­mutatót láthatunk, s szinte nincs egyetlen sem, amelyik­ben ne játszana. Nem fárasztó ez a sok megbízatás? — Nekem életformám már az állandó munka. Ha nem lenne, hiányozna. Valóban, az egyik legtöbbet foglalkozta­tott színész vagyok a színhá­zamban. Évente legalább 250 előadáson lépek fel. De nem állok le nyáron sem. Az idén az ifjúsági táborokat jártam, s 58 előadást adtunk az építő fiataloknak. Biztosan ez is hozzájárult ahhoz, hogy el­nyertem az Állami Ifjúsági Bizottság nívódíját. — Sok gyerekdarabban is látható. Szívesen vesz részt ezekben a vállalkozásokban? — Imádom a gyerekelőadá­sokat. A gyerekek még teljesen tiszták, tudnak örülni, fél­teni, együtt szurkolni, üvöltöz­ni a szeretteikért. Gyakran olyan nagy a tombolás, hogy az előadásnak alig tudunk vé­get vetni. Rendkívüli színház- éhség él a gyerekekben. Ezt lemérhetem a négyéves Kati lányomról is, aki sohasem un­ja meg, hogy munkámról, az előadásokról faggasson. Most például a Pacsuli királyság főszerepére készülök, de a lányom alig hagy nyugton, ál­landóan kérdezgeti, mit csi­nálok, milyen lesz a díszlet, jelmez. És én türelmesen vá­laszolok, szívből, szeretetből, mint ahogyan a játékommal igyekszem érzést, gondolatot közvetíteni a többieknek is. A gyermekközönség rendkí­vül hálás, nem szabad „átver­ni” őket. — Ebben az évben sok vál­tozás volt Szolnokon. Mi­lyennek látja ennek ellenére a színház jövőjét? — Meggyőződésem, hogy továbbra is olyan színház le­szünk, mint eddig. Nálunk so­sem 3—4 emberen múlott a színházi élet izgalmássága, a munka színvonala Az évek során — Bérényi Gábor, Szé­kely Gábor vezetésével — jó műhelymunka alakult ki, s ez a jövőben is folytatható. Kifizetjük a kávékat, elbú­csúzunk. Figyelem, ahogyan eltávolodik, divatos csizmá­ban, farmerben, zakóban. Örülök, hogy a kezdeti nehéz­ségek ellenére is színész lett ebből a nehézkes mozgású férfiból, s nem zoológus, aho­gyan „második szakmáját” megnevezte. Sulyok László MISTER ÜZLETEI VJ ARECK= Fordította: Bába Mihály 2. Egymás karjaiba vetettük magunkat. Az előkelő portás nem tudta eltitkolni csodál­kozását és felháborodását. Hogyan lehetséges ez, hogy egy amerikai milliomos az el­ső jött-ment varsói firkász- nak a nyakába ugorjon? Egy olyannak, akinek még ren­delt szobája sincs. — Mit csinálsz Szczecinben? — kérdeztem az érzelmes üdvözlés után. — Eljöttem meglátogatni a hazámat. 1939 óta először. Szczecinig jutottam el. Itt maradtam. Szerelmes vagyok ebbe a, városba és nem tudok innen elszakadni. Már négy napja itt ülök. És te mit csi­nálsz itt? Itt laksz? — Nem. Egy bírósági tár­gyalásra utaztam ide. Újság­író vagyok és Varsóban la­kom. Egy órája repültem ide. de hiába jártam sorra a szál­lodákat. Azt hiszem, a híd alatt kell töltenem az éjsza­kát. Henry MacAreck elnevette magát. — Kérek ennek az úrnak előkészíteni egy szobát — for­dult a portáshoz. ,— Nehéz lesz, elnök úr — magyarázta a portás —, min­den szobánk foglalt. — Ne szédítsenek, ilyen meséket a gyermekeinek me­sélhet, de nem nekem. Most vacsorázni megyünk. Vissza- jövetelünk előtt ennek az úr­nak a csomagjai már legye­nek a szobájában. Érthető? Az előkelő portás mélyen meghajolt. — Mit meg nem teszek én az elnök úrért. Habár, iste­nemre mondom, az állásomat kockáztatom. Kénytelen le­szek az NSZK-beli uraktól el­nézést kérni és a negyedik emeletre költöztetni őket. — Nos, ezt értem! Ezt sze­retem ! Ez az öné — MacAreck hanyag mozdulattal a zsebé­be nyúlt és a pultra dobott egy négyrétbe hajtott zöld színű pa­pírpénzt. Villámgyorsan el­tűnt a portás kinyújtott te­nyerében. Hajdan volt osztálytársam semmit sem változott. Meg­maradt magabiztos, paran­csoló hangú, imponáló ember­kének. Biztos vagyok benne, hogy ugyanezzel a gesztussal dobná oda a portásnak az öt­dollárost, még akkor is, ha nem lenne oly’ gyönyörű Mer­cedesé és az a bankjegy az utolsó lenne a zsebében. Alig jelentünk meg a szál­lodai étteremben, a főpincér, mintha földből nőtt volna ki, udvarias mozdulattal asztalt mutatott nekünk. Még le sem ültünk, amikor két pincér már adta át az étlapot és az ital­lapot. 4 NÓGRAD — 1978. december 30., szombat Borbála jósasszonynál Ismerőseim három dolgot a lelkemre kötöttek: szürkület­kor keressem fel a jósasszonyt, vigyek magammal 13 kotlós- tojást és akármi is történik, csupán a kért összeg felét ad­jam a jövendőmondás díja gya­nánt. Igyekeztem az előkészü­leteket a legprecízebben vég­rehajtani, a piacon a vártnál jóvai könnyebben hozzájutot­tam a tojásokhoz (mikor mondtam egy termetes asz- szonyságnak, hogy kotlósto- jás kéne, a világ legtermésze­tesebb hangján válaszolta: „van itt aranyoskám, az is csak győzze vinni”; majd szürkületkor beállítottam Bor­bála jósasszonyhoz. Portáját szemlélgetve arra gondoltam, én bizony jobban gyümölcsöz- tetném jövendőmondói képes­ségemet anyagi javaim gyara­pítására, s nem egy ilyen ütött-kopott, horpadt zsinde- lyes, hulló vakolaté, törött ab- lakú (rajta a NÖGRÁD1974. június 15-i száma) házikóban fürkészném a sorsot. S, így hirtelenjében elérzékenyültem a jósnő szerénységén. Ebben csak akkor bizonytalanodtam el, mikor — miután elmond­tam, mi szél hozott erre — azt felelte Borbála asszony: — Oszt mennyiér gondolja? Mondom neki: — Száz forint meg vagy ti­zenhárom kotlóstojás. — A tojásokat vigye visz- sza, ahonnan hozta, két darab százast pedig rakjon erre az asztalra... Ezzel a fekete ken­dővel kösse be a szemét, szá­moljon tizenháromig, s lépjen be a szemközti szobába, ott nekimegy egy asztalnak, ame­lyen lila szalvéta van, annak négy sarka alatt szén, kenyér, só és pénz található. Gondol­kodás nélkül bökjön rá az egyikre. A szén betegséget, a kenyér egészséget, a só ve­szekedést a pénz pedig sze­rencsét jelent. Tegyen úgy, ahogy mondtam. Ügy tettem. Mázlim volt: a pénzre böktem rá. (Már azt se bántam, hogy kétszáz forinto­mat Borbála asszony „a biz­tonság kedvéért” megköpkö­dött, majd rózsásmintás kön­tösének valahányadik zsebébe süllyesztett.) Azután a jósnő magába roskadt, valamit na­gyon gyorsan motyogott, ad­dig értettem, hogy „kratilu­ventuléhetibékánimuxkábi- tuszlóvé...” itt megszakadt min­den összeköttetés közöttünk; legalább volt időm szemügyre venni ábrázatát. Arcának mindkét felén idegesen vibrá­ló ráncok futkostak, csontos, barázdált homloka egy antik­szoborra emlékeztetett, míg egyenes, hegyes orra tipikus görögvonásokat hordozott; sze­méből a misztikum, tekinteté­ből a fennköltség, szájából az alkohol sugárzott. És ekkor egy döbbenetes igazságot mon­dott ki: ,Maga a bika havában született.” Valóban így van, szinte megrettentem a bizo­nyosságtól. — Életében, két nő jelent­kezik, amelyeket ön választ komolyabb házassági tervek­kel. Az egyik fekete hajú, ég- re-földre esküdözik, hogy sze­reti magát, szívében kimúl- hatatlanuí lángol a szerelem, s fáj neki, hogy van egy szőke lány, aki szerénységével és egyszerű ragaszkodásával ejti önt bámulatba, ön nem tud­ja, mitévő legyen... — Bocsánat, madám, hogy közbeszólok, de meg kell mondanom, öt éve a szőkével élek, mint férj és feleség... ha lehetne, hagyjuk most a múltat, térjünk vissza inkább a mába. — Ne zavarjon a felidézés­ben. De ha úgy akarja, akkor hagyom... Nézzük a jövőt! Skentifuxbámuluszlótusz stb. Ez újév napján meghatározó lesz életében az első köszöntő személye. Ha férfiú vagy fiúgyermek lesz, az azt jelen­ti, szerencsét hoz az esztendő, ha lány vagy asszony lépi át először a küszöböt, akkor ne reméljen sok jót. — Lesz egy vizsgám január közepén... — Készüljön tisztességgel és akkor nem fogja csalódás ér­ni. .. Egyébként az új évben a sok örömteli napot néha át­lengi majd a szomorúság, né­ha úgy fogja érezni, kárba vész az energiája, de ne csüg­gedjen, mert ön a bika je­gyében született, s fényes, szép jövő előtt áll... Vagy műveze­tőjével vagy az egyik szocia­lista brigádvezetővel az év el­ső felében komolyabban ösz- szeszólalkozik, s igazságtalanul önt fogják elítélni... Szép lassan kikerekedett az újesztendei filmem, tele ütkö­zésekkel, csatákkal és győzel­mekkel. Még megkérdeztem, mennyi fizetésemelésben re­ménykedhetek, milyen lesz az idei prémium, brigádunk meg­kapja-e az aranykoszorút, mű­vezetőm fogja-e éreztetni ve­lem orrolását, s közben telje­sen megfeledkeztem arról, hogy nálunk sem szocialista brigád, sem művezető nincs, csak kérdeztem, kérdeztem ő meg válaszolt mint a vízfo­lyás, megállás nélkül. Aztán hirtelen véget vetett a jöven­dölésnek. — Fiatalúr! — mondta el­lentmondást nem tűrő kemény hangon. — Az idő lejárt, a megidézett szellemek eltűn­tek! — Miért, hát azok is itt vol­tak? — kérdeztem rettentően naivul, aztán megpillantottam a köntöse zsebéből kikandiká­ló és éktelenül röhögő két da­rab százforintost. Tanka László Legjobb a savanyú Szilveszteri gyomorsimogató Szűkebb hazánkban lassan hagyománnyá válik az évet nagy eszem-iszom, dínom-dá- nommal búcsúztatni. Ilyen­kor még a madárétkűek is megpúpozzák a tányérjukat, s a fösvények is kiengedik a derékszíját. A harapnivaló mellé bőven csordogál a „nyakolaj”, egyre újabb és újabb munkát adva a gyo­mornak. Mire tizenkettőt kon­gat az óra, legtöbb helyen már a szódabikarbóna is az asztalon van. — Drága, öreg ország — érzékenyedéit el Henio. — Milyen udvariasak mindenütt, és milyen gyors a kiszolgálás. Talán Lengyelországban van­nak a leggyorsabb és legjobb pincérek az egész világon. Egyszerűen kitalálják az em­ber gondolatait. Rápillantott az étlapra és letéve így szólt a pincérhez: — Minek fárasszuk magun­kat? Kérem, hozzon nekünk két különlegesen jó vacsorát. Találkoztam egy régi bará­tommal, akit huszonhárom éve nem láttam. Méltóan akar­juk ezt a találkozást megün­nepelni. Ételből és italból a legjobbat hozzák. De semmi­féle konyakot és más keveré­ket, hanem becsületes len­gyel vodkát. Egy pillanattal később az asztalt megrakták a legkü­lönfélébb finom falatokkal, az ezüst kis vödörből pedig kikandikáltak a legkitűnőbb italos üvegek nyakai... Henio álmodozó tekintet­tel folytatta: — Amerikában a pincér gri­maszokat vágna és szemrehá­nyást tenne a vendégnek, hogy nem tud választani az étlapról, itt pedig illedelmesen, udvariasan és gyorsan az egész asztalt megterítették. Így van ez Lengyelországban minde­nütt, az első pillanattól kezd­ve, ahogy átléptem a határt. (Folytatjuk) Mivel lehetne megnyugtat­ni a „felpiszkált belvilágot”? Ezzel a kérdéssel állítottunk be a salgótarjáni Salgó étte­rem konyhájára, ahol Kővágó Károlyné, a konyhafőnök és Stér Zoltán szakács közösen adtak választ. — Legjobbak ilyenkor a sa­vanyú ízek. Káposztaleves, korhelyleves kell a koccintás után — mondja a szakács. — Ennek az a titka — ve­szi át a szót a konyhafőnök —, hogy nem kell sajnálni a hozzávalókat. Káposzta, füs­tölt hús, jó fokhagymás rán­tás, házikolbász, tejföl teszi teljessé a gyomornyugtató ét­ket. Lehet beletenni gombát is, mi „igazit” szoktunk, de jó champion, sőt a szárított gomba is, csak azt előbb kell hozzáadni. Különösen a tej­fölt nem szabad sajnálni. — És aki a káposztát nem szereti ? — Az egyen kocsonyát! En­nek a húsoktól függ az íze, de a hideg pép ugyancsak jót tesz a gyomornak. Ezt is célszerű savanyítani egy kis ecettel, vagy citromlével. Mindkét ételnek előnye, hogy jó előre elkészíthető. A kocsonyát akár két-három nappal előtte is megfőzheti a háziasszony, a káposztáról meg azt tartják, kilencedszer felmelegítve a legjobb. — Mit ajánlanak újév első napján az ebédre? — Természetesen ropogós malacpecsenyét — mondja Kővágó Károlyné. — A bőrét kockára be kell vagdosni és sütés közben sörbe mártott szalonnával kell simogatni, törölgetni, akkor lesz a bőre szép fényes, piros, ropogós. — Aki szereti a különlege­set — mondja Stér Zoltán —, az készíthet töltött sertéslá­bat, hasonlóan a töltött bor­júlábszárhoz. A csülköt addig kell főzni, amíg teljesen el­válik a csonttól, ezután a csontokat óvatosan ki kell húzogatni és a helyükre olyas­féle rizsestölteléket kell tenni, mint a töltött paprikába. Ez­után sütőben sütjük ropogósra. E sorok lejegyzőjének az el­mondottak hallatán összefu­tott a nyál a szájában. Remé­li, különösen azoknak az ol­vasóinknak, akik most kezde­nek ismerkedni a konyha rej­telmeivel, sikerült néhány használható ötletet szerezni a látogatás során. Akiben van egy kis vállalkozókedv, pró­bálja ki a recepteket, ha ügyes, bizonyára nem bánja meg. Jó étvágyat a szilveszte­ri lakomához és természetesen boldog új évet a konyhafőnök­nek, a szakácsnak és az ott­honok szakácsainak, a házi­asszonyoknak ! — tS- — Tudásban gyarapodtak A Nógrádi Szénbányák nagybá- tonyi gépüzemében a gazdasági, politikai és tömegszervezeti szer­vek évről évre nagyobb gondot fordítanak a munkások képzésére, művelődésére, a szocialista brigá­dok kulturális vállalásainak meg­tételére, teljesítésük segítésére. Az üzemben 60 szocialista brigádban 811 munkás dolgozik. Kulturális tevékenységük színvonalának emelkedéséhez hozzájárult, hogy az utóbbi időben több kollektíva áttért a kulturális vállalások új rendszerére, s nem csak közösségi, hanem egyéni feladatokat is vál­lalnak a brigádtagok. Politikai műveltségüket — összesen 601-en — a párt- és tömcgpolitikai okta­tásokon fejlesztették, s 27-en vet­tek, illetve vesznek részt a me­gye! pártbizottság oktatási igaz­gatóságának különböző szintű és időtartamú tanfolyamain, egyete­mein. A szakmai betanító és to­vábbképző tanfolyamoknak az idén 433 hallgatója volt, többen második szakmájukat szerezték meg. Az általános iskola osztá­lyaiba 2l-en járnak, ami a ko­rábbi évek átlagához képest, va­lamint a hiányos alapműveltsé- gűek magas számához viszonyítva, kevésnek mondható. Az üzem ve­zetése a jövőben nagyobb szere­pet kíván szánni az általános is­kolai oktatásban való részvétel­re ösztönzésnek a szocialista bri­gádoknak, s a munkásművelődés egészét szeretné fejleszteni a köz- művelődési bizottság tervszerig átgondolt munkájával. >

Next

/
Thumbnails
Contents