Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)
1978-12-22 / 301. szám
OROSZ TÉL j A Szovjetunióban a gyermekek és felnőttek ugyanolyan Izgalommal várják Télapó érkezését, aki a fenyőfa alá rakja ajándékait —, mint nálunk. A különbség az, hogy ott nem karácsonykor ajándékozzák meg egymást az emberek, hanem újév alkalmából. Szilveszter éjszakáján a legtöbb szovjet lakásban ott ragyog a feldíszített fenyőfa és a gyermekek a Télapót várják. Ott azonban a jóságos Télapó sohasem hoz virgácsot a legrosszabb gyermeknek sem, puttonya mindig játékoktól és sok-sok édességtől roskadozik. Az autós Télapóra is vonatkozik a KRESZ... irtai SIMONE SIGNORÉT tévéaián tatunk 20.25! „Ti és mi”. Elsősorban salgótarjáni olvasóink figyelmébe ajánljuk a Magyar Televízió új vetélkedőjének, a „Ti és mi” nők- férfiak társasjátékának mai adásét, mc'yben Zalaegerszeg és T t .bánya nűv illetve — sorsolás eredményétől függően — férfilakosai vetélkednek egymással. Mint ismeretes, legközelebb — 1978. január 5-én — Salgótarján és Szombathely nő- és férficsapatai állnak a kamerák elé. így a mai adás némi segítségül szolgálhat vámosunk sikeres szerepléséhez is. Kérjük olvasóinkat, hogy a mai vetélkedőt, már a 18.10 perckor közvetítendő sorsolástól kísérjék figyelemmel! Reméljük, hogy januárban, a nó'k-férfiak „társasjátékában” Nógrád megye székhelyének lakosai is helyt fognak állni, és sikerül bebizonyítanunk, hogy tudunk játszani! A SZÍNÉSZNŐ ARCAI Emile Ajar 1975-ben Gon- court-díiial jutalmazott könyve, amelyet nemrég magyarul is kézhez kaphattunk, nemcsak merész, színes nyelvével leni meg az olvasót, hanem azzal a furcsa, kicsit szomorkás humanizmussal is, ami bizony nagyon is ráfér a hetvenes évek világára. A legmélyebb nyomor, a le nem tagadott ellentétek feszítésében vergődik két ember, akiknek kapcsolata egy kicsit az egész mai kültelki Párizs világát föl^áborítja. vagy legalábbis foglalkoztatja. Az Előttem az élet madame Ro"-e-a a maga fizikai széthullásában, auschwitzi rémálmainak fojtogató kísértésében és viharos életének emlékeivel vállalta a Momónak becézett kis Mohamed felnevelését. A dolgot legfpliehb csak az komplikálja, hiszen madame Rose-nak. ha nincs is „iparengedélye”, de egész kis Lesz-e üregek napközije Réiságon ? Idén határozott úgy a Rétsági nagyközségi Tanács, hogy ez év végéig fel kell mérni a faluban élő Idős emberek életkörülményeit, s azoknak a számát, akik igénybe vennék egy esetleges öregek napközi otthonának szolgáltatásait. Ennek a vizsgálatnak az eredményétől teszik függővé az intézmény létrehozását, amely a tervek szerint közel hetven idős személynek nyújtana napközben elfoglaltságot, színes programot és étkezést. Ennek az elképzelésnek a megvalósítására a következő ötéves tervben kerülhet majd sor, de az illetékesek gondolnak arra is, hogy egy lakóházból alakítanak ki napközi otthont. Ebben az esetben már 1981 végén igénybe vehetik az új létesítményt a rétsági nagymamák és nagypapák. házi óvodája van, hogy Mohamed bizony arab származású, míg madame Rose büszke a maga zsidó voltára. A könyv meglehetősen sok vihart kavart, támadták jobbról és balról, kikiáltották antiszemitának és pacifistának, de ennek ellenére — vagy talán ép jen emiatt? — óriási siker lett, mint ahogy nálunk is pillanatok alatt elkelt valamennyi példánya. Nem véletlen, hogy hamarosan film is készült belőle, amely Oscar-díjat szerzett, s a nemrég véget ért bécsi fesztiválon a legnagyobb sikerként könyvelték el. Nem kétséges a kitűnő irodalmi alapanyag mellett a főszereplő Simone Signoret-é az érdem. „Madame Rose gyönyörű szerep. Mondhatnám, hogy az a készen fogalmazott mondat, ami a színész számára valóságos kincs. Olyan szép, mint valamikor azok az emberek voltak, akikről szól. A kor megviseli őket, de valójában sohasem csúnyulnak meg. Nagyon intelligensnek, nagyon nagyszívűnek, nagyon fösvénynek, nagyon betegnek és mégis nagyon egészségesnek látom ezt az asszonyt. Ha ezeket valaki majd ösz- szevegyíti, talán rájön, mit is jelent számomra Rose asz- szony. Sokáig őriztem azt az elkopott lakkot a körmömön, amit ő viselt. egyszerűen nem mertem letörölni, még ha tudtam is. hogy ez nem egészséges. Még most sem ‘tudtam elválni tőle” — mondja Simone Signorét, aki a kritika szerint élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja a filmben. Bizonyára sok színésznő visszautasította volna a nem éppen előnyös fizikai kondíciót megkívánó szerepet, de Simone Signorét másképpen gondolkodott. Vállalta a csúnyaság, az öregség, az el- esettség kockázatát, hogy megmutassa benne a belső szépséget. Nyílt kártyákkal játszott. Bevallotta: „ötvenhat éves vagyok és még legfeljebb tíz évem van hátra. Nem engedhetem meg magamnak, hosv hazudjak: vigyázat, nem vagyok jól, de mégis szeretném ezt elhitetni a szerepemmel. Nem tudom kiszámítani a mesterség fogásait, nem készítek jegyzeteket, sohasem mondom a rendezőnek »itt sírni kellene egy kicsit", mint ahogy jó néhány színész kolléganőm teszi. Nincs más módszerem, mint az. hogy nincs semmiféle módszerem. El kell fogadni, hogy olykor néha a dolgok az ember akarata ellenére történnek. El kell fogadni, hogy még öregebb, még butább, még rosz- szabb lehetsz, mint vagy.” Simone Signorét a továbbiakban a szerep megkövetelte csúnyaságra, elesettségre utalva, elmondta .„nagyon féltem attól, hogy nem lesz erőm végigvinni. Iszonyú pánik vett rajtam erőt, amikor Yves Montand megnézte a1 filmet. Mert bárki bármit is mond. elsősorban az érdekel téged, hogyan jelensz meg azok előtt, akik szeretnek, és akiket szeretsz. Mert, ha ne- , kik nem tetszik, akkor baj van.” Tan Kuba ma az iskolai ellátottságot, az általános iskolázottságot tekintve a világ élvonalában halad. Joggal említik a szigetországról szólva, hogy itt az egész ország egy nagy iskola. A forradalom előtti Kuba egymillió teljes és félmillió félanalfabéta országa volt. Hatszázezer gyermek nem járhatott iskolába, tanítók ezrei maradtak állás nélkül. Közoktatási célokra az állam mindössze 79 és fél millió pesót irányozott elő. A forradalom győzelme után az egyik első teendő volt az iskolák államosítása és az írástudatlanság felszámolása. Kubában ma minden lakosra évente négy könyv jut, amelyek közül legalább kettő tankönyv. Az analfabétizmus elleni harc — tanárok és diákok lelkes közös akciója — nagy uló őrs sikerrel járt. Eredményes volt a felnőttoktatás megindítása is. A jelenlegi ötéves tervidőszakban a közoktatási rendszer tökéletesítésének a tervét készítették el és ennek a megvalósításán fáradoznak. Az oktatás — 1981 óta — ingyenes. Az 5—11 éves korosztály számára kötelező az elemi iskola elvégzése. Jelenleg 1 millió 700 ezer kis iskolás tanul az elemi iskolában. A középiskolákban — gimnáziumokban, technikumokban több mint 80 ezren, az emelt szintű középiskolai oktatásban pedig további 80 ezren folytatnak tanulmányokat. Az új terv előirányozza már a középiskolai végzettség általánossá, illetve kötelezővé tételét. Több mint 135 ezer diák tanul jelenleg az ország 30 felz ag sőoktatási intézményében, köztük a négy tudomány- egyetemen. A felnőttoktatás jól bevált formái a négyéves munkás-, illetve farmeriskolák. Ezeknek az iskoláknak van kétéves felső tagozatuk is. Aki ezt elvégzi, főiskolára, vagy egyetemre jelentkezhet. A munkás- és farmeriskolákban az általános műveltség, szakismeretek megszerzése mellett nyelvtanítás is folyik. E kurzusok megindulása óta egymillióan tanultak itt. Az állam évente 12—15 ezer értelmi fogyatékos gyermek taníttatásáról gondoskodik a gyógypedagógiai intézetekben. Az iskolai oktatás szerves része a gyakorlati oktatás, a termelőmunkában való részvétel. A minden színész életében rendkívül fontos, „külső” Simone Signorét számára, legalábbis ez tűnik ki az interjú sorai közül, nem is olyan fontos. „Akár elhiszik, akár nem, az az igazság, soha sem érdekelt az öltözködés és sohasem tudtam öltözködni. A háború miatt. Mint kamaszlány sálakról, selymekről ábrándoztam és fiúinget és nadrágot viseltem. Az elegáns ruhák megmaradtak azoknak a nőknek, akik a spekulációval foglalkoztak, A többiek úgy öltöztek, hogy lehetőleg ne fázzanak. Az a bizonyos időszak, amikor egy lány felfedezi nőiességét, kimaradt az életemből és ez nyomot hagyott. Aztán természetesen én is viseltem estélyi ruhákat, stólákat. Nekem is megvolt a magpm »kön nyű vérű" korszaka, de ez is inkább szakmailag volt fontos, mintsem személyes kívánság. Ma már enn<=k is vége van”. N. Gy. / „Séta” a pohár körül Igényesség és igénytelenség A község parányi presszójában olyan tömény, tömör a cigarettafüst, hogy karral darabokra lehet hasogatni. Az olajkályha melletti asztalnál két kapatos fiatalember dis- kurál, mulatozik azon, ahogyan az egyik kezében, óvatos nyomásra, összeroppan a de- cispohár. A vékonyabb, nyúlánkabb fiatalember többször megismétli az atrakciót, s csodák csodája, nem vágja meg a kezét. Ök jól szórakoznak, de a mutatvány nem mindenkit bűvöl el, nem állhatja szó nélkül a presszó vezetője sem, de szavainak, kérésének nincs eredménye. — Mit van úgy oda! — mordul fel a mutatványos. — Kifizetem azt a vacak hat negyvenet. Nem folytatom a történetet, amelynek teljesebb változata a rendőrség irattárában található, s máig befejezetlen. X A kocsmáros boszorkányos ügyességgel mosogatja el a poharakat. Kétszer, háromszor megforgatja a vízsu&ár alatt, aztán ráhelyezi a fémalátétre. Ráhelyezi!? Ráröp- pinti, szinte odavágja, csakúgy csilingel az üveg. S egy sem repedt meg, csorbult ki. Ogy látszik, varázslók nemcsak a vendégek között akadnak, hanem a vendéglátóiparban is. Ami viszont most sikerült, nem biztos, hogy sikerülni fog máskor is. X — Kisasszony! Cserélje ki ezt a poharat — mutatja a hosszú repedést a vendég a bájos, mosolygós pincérnőnek, aki megütközik a kérésen, s jól láthatóan nem szimpatizál a vendéggel, de teljesíti a kívánságot. Közben a, vendég asztaltársa a másikhoz odasúg: — Miért kellett ezt csinálni? Gyakran bejárok ide, legközelebb majd még kinéznek innen, mint finnyás aka- dékoskodót. — Ugyan már, ne restelkedj! Restelkedjenek ők, akik törött szélű poharakból itatják az embereket. Nem kell kötözködnöd, de légy mindig igényes, mert legközelebb nemcsak csorba poharat kapsz, hanem a kért italnál kevesebb mennyiséget is. (A történet annyira általános, hogy fölöslegesnek érzem a helyszín megjelölését.) X Néhány régi rendelet még ma is érvényben van. Ilyen a Népjóléti Minisztérium 3141/1/1949. számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról. Egyik passzusa előírja, hogy a vendégek kiszolgálására használt eszközöket — például poharakat — állandóan tisztán, jó karban kell tartani, nem szabad használni hibás, lepattogzott edényt, poharat. — Ha ellenőrizzük az egységeket, akkor ez a rendelet a hivatkozási alapunk — mondja Sulyok Istvánná, a KÖJÁL megyei intézetének közegészségügyi ellenőre. — A repedt, törött poharakért mindig szólunk, aztán vagy kivonják a forgalomból, vagy nem. Magunk nem intézkedhetünk. A vendéglátósok legtöbbször arra hivatkoznak, hogy hamar tönkremennek a poharak, ugyanakkor nincsen pénzük a pótlására. Kun Barna, a salgótarjáni Kővár üzletvezetője és helyettese, Horváth Lajosné megerősíti a közegészségügyi ellenőr szavait. Horváthné különösen a füles, sörös poharakra panaszkodik, könnyen törnek, valóságos . hímesto- jásként kell kezelni a mosogatásnál. — Naponta 4—500 poharat használ éttermünk, s mindennap folyamatosan selejtezünk — meséli. — De ha csak egy kicsit csorba a pohár, nem vehetem ki, mert akkor a felét mindig le kellene szednem. Tudja, mikor nem látni csorbát? Amikor kibontunk egy kartont. Az első, második mosogatásnál aztán már megtörténik a baj. Két személy helyett egy mosogat, nagy a forgalom, sietni kell. — A poharak sérülékenysége nagy költségeket ró ránk — mondja Kun Barna. — Nehezen viselik el az egységek. Ennek ellenére a presszóban nem takarékoskodunk a pohárral, az étteremben már igen. — Miért? — Kényszerűségből. A fogyóeszközök csökkenésének előírt normatívája: 0,7 százalék, a gyakorlatban azonban ennek a duplája semmisül meg. Ez a normatíva a forgalom összegének a hányadát jelenti. Ha túllépjük, bizonyos jutalékoktól elesünk, de általában nem szokták megvonni, mert közismert, hogy országosan nagy a veszteség. Ugyanakkor állandó munkaerőhiánnyal küzdünk; 6—8 ember mindig hiányzik. Nagy a hajrá, gyengék a poharak, nyugodtab- ban kellene végezni velük a munkát. (A beszélgetés után néhány napon keresztül még figyeltem a Kővár étteremben használt poharakat, s nagyon szemügyre kellett vennem mindegyiket, hogy találjak köztük egy hibásat. Ügy látszik, a hajrá mellett is lehet vigyázni a poharakra.) X Dombi András, a Nógrád megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatójától kérdezzük: miért találkozni olyan sok törött szélű, repedt pohárral, a szórakozóhelyeken ? — Véleményem szerint egyértelműen szemléleti problémáról van szó. A kiselejtezés nincs összefüggésben a prémiummal; kizárólag a boltvezető szemléletével, gondosságával, igényességével. Nyilván nem olcsó mulatság a törött poharak kicserélése, de jelenleg nincsenek gondjaink. Salgótarjáni központi fogyóeszközraktárunkban megfelelő mennyiséggel rendelkezünk, s valamennyi üzlettípust el tudjuk látni a szükséges poharakkal. X Ép és törött pohár — igényesség és igénytelenség — a vendég megbecsülése és semmibe vétele; kiderül az igazgató szavaiból is nagyon összetartozó fogalmak. Igényesebbeknek kell lennünk — másokkal szemben, magunkkal. Sajnos, a szükség, „az eszi, nem eszi, nem kap mást” szemlélet gyakran erősebb, letöri igényességünket. Nemcsak a vendéglátásban; a kereskedelemben is. Ismerősöm falra erősíthető könyvespolc-fémszerkezeteket vásárolt a salgótarjáni Lakberendezési Áruházban. Némelyik fémszál nincs kiegyenget- ve, s egyik sincs a hegesztés után lereszelve. Gömb gömb hátán dudorodik ki a festék alatt. Egy vasállvány ugyanakkor körülbelül „potom” ötven forintba kerül. A mencs- helyi mgtsz gyártja ezeket a fémszerkezeteket; gondatlanul, hanyagul. Az igénytelenség tehát egyes gyártókat is jellemez. Reméljük, nem sokáig. Mert az igényesség szemlélete előbb vagy utóbb felülkerekedik. Ez a fejlődés, a rend törvénye. Sulyok László ^ NÓGRÁD — 1978. december 22., péntek j
