Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-16 / 296. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Z MSZMP NOGRAD M EG YE I BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXIV. EVF„ 296. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978. DECEMBER 16., SZOMBAT Több fiatal ötletember Sok hdsznos újítással álltak elő megyénkben a dolgozók Egyre többen kapcsolódnak be megyénk gyáraiban, üze­meiben az újítómozgalomba. Javultak — ha nem is min­denütt kellő mértékben — a jobbító ötletek elbírálásának módjai, így a termelést köny- nyítő, gyorsító és biztonságo­sabbá tevő javaslatok egyre szélesebb körben megvalósul­nak. Az ÜM salgótarjáni öblös­üveggyárában — mint arról Simon Gyuláné újítási előadó beszámolt — idén eddig het­vennyolc újítással álltak elő a dolgozók. A szám növeke­dést jelez tavalyhoz képest, akkor ugyanis az egész esz­tendőben „csupán” hetvenkét kidolgozott javaslat elfogadta­tásával próbálkoztak a gyári­ak. Nagy lendületet adott a mozgalom kibontakozásának — novemberben — az újító­hónap. A harminc nap alatt, nem kevesebb, mint negyven- három ötlet került az elbírá­lók elé. Elfogadásukkal kap­csolatban a napokban dönte­nek, így a jelenleg biztosan elfogadott idei újítások száma harmincöt. Kitalálóiknak összeszámolva több mint har­mincezer forintot fizettek ki. A jobbító javaslatok változa­tos témákat dolgoztak föl a munka gyorsításától kezdve az „élőmunka” helyettesítésén keresztül egészen a munkás­védelemig. A legsikerültebb újítás egy marógépre való fölfogókészülék volt, amivel emberi munkát helyettesítet­tek. A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gépüzemében másfél száz javaslatot nyújtot­tak be megítélésre az ötlet­emberek — kaptuk az infor­mációt Pampurik János tudó­sítónktól. Használhatónak százhuszonnégy újítást talál­tak, ezeket már alkalmazzák is az üzemben. Örvendetes, hogy a beadott dolgozatok a készítőik alapos műszaki föl­készültségéről tanúskodnak. A gyáriak büszkék arra, hogy minden egyes újító tagja va­lamelyik szocialista brigád­nak, valamint arra, hogy az újítógárdában növekedett a fiatalok aránya: idén harminc huszonéves kapcsolódott be ötletének földolgozásával a mozgalomba. A jobbító kez­deményezések közreadásában idén legkivált a Kurcsik Jó­zsef vezette „Petőfi Sándor” nevű, valamint a Sípos Pál irányította „Újító” néven ne­vezett szocialista brigád je­leskedett. A BRG salgótarjáni gyárá­ban idén huszonhat újítással próbálkoztak az emberek. Idá­ig — hallottuk Szabados Ist­vánná újítási előadótól — ket­tőt fogadtak el az illetékesek, a többi javaslat elbírálása most folyik. A két használha­tónak talált ötlet a termelést segíti: egyik a gazdaságosabb forgácsolást bélozza, másik a fúrás helyetti lyukasztás mód­ját kereste meg az egyik gyártmánynál. Sajnos, az újí- tómózgalom e gyárban nem lépett előre tavalyhoz képest: a múlt évben ugyanis har­minckét — vagyis az ideitől hattal több — újítást nyújtot­tak be a szakemberek. Hasznos változásokat ered­ményeztek a Salgótarjáni Öt­vözetgyár jobbító szándékú dolgozóinak megvalósult öt­letei. A gyáriak negyvenegy javaslattal hozakodtak elő, ezek közül harminckettő bi­zonyult elfogadhatónak. Az újítások a munkák könnyíté­sét próbálták elérni, valamint a gyártás szempontjából elő­nyös konstrukciós változta­tások tervét tartalmazták. Legnagyobb jelentőségű újí­tás a gépi adagolást oldja meg — elejét véve a fárad­ságos lapátolásnak. Erre a cél­ra egy ormányos targoncát szerkesztettek az üzem dolgo­zói. Munkásművelődés Pásztón Járási vetélkedőre készülnek A pásztói járási-nagyközségi közművelődési intézmények — a Lovász József Művelődési Központ és a Könyvtár — az utóbbi esztendőkben megkü­lönböztetett figyelmet fordí­tottak, figyelembe véve a köz­ponti, a megyei és a helyi közművelődési határozatok feladatmeghatározásait, a munkások művelődésére, sza­bad idejének tartalmas, hasz­nos eltöltésére, szórakoztatásá­ra. Felhasználva más intéz­mények tapasztalatait, alakí­tották ki a maguk munkásmű­velődési programját, egyben alkalmazkodva a nagyközség­ben működő üzemek anyagi, tárgyi lehetőségeihez, az üze­mekben dolgozók műveltség­beli színvonalához, szokás- és gondolkodásbeli hagyomá­nyaihoz. A járási székhely művelő­dési központja több mint két évvel ezelőtt szervezte meg a szocialista brigádvezetők klub­ját, amely különösen az utób­bi időszakban működik a kö­vetelményeknek leginkább megfelelően. Programjai tar­talmasak, a rendezvényeket átlagosan harminc ember láto­gatja. A klub komplex fel­adatai közül kiemelhetjük a komoly zenei művekkel való megismertetés szándékát. Leg­közelebb december 18-án dél­után három órakor kerül sor ilyen rendezvényre. Csillag­szóró címmel tartanak irodal­mi, komoly zenei műsort az intézményben. A műsorban a klub tagjai Áprily Lajos, Jan Lechon, Herman Hesse egy- egy versét, valamint Mozart, Beethoven, Liszt, Händel, Wagner műveit hallgathatják meg. A verseket Kovács Pál, az intézmény munkatársa ad­ja elő, míg a zenei műveket Balázs Ferenc zongorista, a nagybátonyi zeneiskola és Tur- za Imre, hangverseny énekes, a salgótarjáni zeneiskola, mű­vésztanára szólaltatja meg. A pásztói szocialista brigádok vezetői klubjának következő foglalkozását januárban a helybeli szerszám- és készü­lékgyárban tartják, ahol a tagság megismerheti az üzem gazdasági eredményeit, min­dennapi munkáját, életét. A járási feladatokat ellátó pásztói Lovász József Művelő­dési Központ komoly gonddal készül arra a tavasszal meg­rendezendő szellemi vetélke­dőre, melyet a járás munká­sainak, az üzemek dolgozó kol­lektíváinak szerveznek a Kommunisták Magyarországi Pártja, valamint a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása 60. évfordulója tiszteletére. A vetélkedőre való felkészülés már korábban elkezdődött, s az intézmény átgondolt kul­turális programmal segíti. A felkészülés egyik láncszeme a „Rengj csak, Föld” című iro­dalmi összeállítás, Károlyi Mihály, valamint az őszirózsás forradalom emlékére a Nép­színház művészeinek előadásá­ban. Az előadást december 28- án tekinthetik meg a járási vetélkedőre jelentkezett szo­cialista brigádok tagjai a pásztói Mátraaljai Állami Gazdaság klubhelyiségében. Az emlékműsorban Károlyi Mihály politikusi és emberi személyisége bontakozik ki a dokumentumok, korabeli saj­tótermékek, levelek tükrében, s bőséges szépirodalmi anyag hangzik el legnagyobb költő­inktől, Ady Endrétől, Juhász Gyulától, Babits Mihálytól, Tóth Árpádtól. Az emlékmű­sor szereplői: Gömöri V. Ist­ván, Kutas József, Mátyus Emmi, Molnár Miklós, K. Nagy László és Téren Gizi. Rendezője Regős János. Napirenden a jövő évi terv A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése Pénteken összeült a Szak- szervezetek Országos Taná­csa és megvitatta, , hogy a szakszervezeti mozgalom ho­gyan segítheti a leghatéko­nyabban az 1979. évi népgaz­dasági terv teljesítését. A ta­nácskozáson részt vesz Hava­si Ferenc, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára is. A szakszervezeti mozgalom is támogatja azokat a törek­véseket, amelyeknek célja, hogy javuljon a népgazdaság egyensúlyi helyzete, hatéko­nyabbá váljék a munka, a gazdálkodás — hangsúlyozta beszámolójában Juhász Ottó, a SZOT titkára. Fontos kö­vetelmény, hogy mindenütt tervszerűen vezessék és szer­vezzék a munkát. Alapvető ér­deke valamennyi dolgozónak, hogy javuljon a termékstruk­túra, jó gazda módjára bán­janak az anyaggal, energiá­val és az emberi munkát is a leghatékonyabban használ­ják fel. A feladatok teljesí­tése az ország gondjai ellené­re is biztosítja az elért élet- színvonal megszilárdítását, il­letve további mérsékelt üte­mű emelését. A bér mögött mindenütt megfelelő telje­sítménynek kell lennie, a vál­lalat jövedelme csak akkor növekedhet, ha a hatékony­ság is fokozódik. A szakszer­vezeteknek fontos feladatuk, hogy segítsék az eddigieknél differenciáltabb anyagi ösz­tönzést. Olyan hatékony bér­formákat kívánatos alkalmaz­ni, amelyek reális teljesít­ménykövetelményeken, s ahol lehetséges — munkanormákon alapulnak. Mindenütt, ahol a feltételek adottak, szorgal­mazni kell a minőségi bérezés bevezetését, illetve kiterjesz­tését. A szakszervezetek első­sorban azért támogatják a reális munkanormák kialakí­tását, mert ezek egyben az igazságos bérezést teszik le­hetővé. Ugyanakkor helytelen­nek tartanák, ha a bérezésnél kizárólag a teljesítményszá­zalékokat vennék figyelembe. A dolgozók anyagi és erkölcsi elismerésekor az a döntő, hogy ki milyen minőségű munkát végez, hogyan segíti a kollek­tíva törekvéseit. (MTI) Ingek garmadával — újabb szállítmányok érkeztek Aranyvasárnap előtt Mint arról lapunkban már értesítettük olvasóinkat, a megye nagyobb kereskedelmi egységeiben az idei ezüstva­sárnap igen nagy forgalmat hozott, jóval meghaladva az előző esztendei eredménye­ket. Az áruházak vezetői egy­behangzóan még ennél is sok­kal többet várnak az arany­vasárnaptól. Néhány helyen érdeklődtünk, mivel várják a karácsony előtti utolsó vasár­napon a vevőket. A salgótarjáni Centrum Áruház 26 milliós készlettel nyit. Az árukészlet nem azo­nos az ezüstvasárnapival. A hét folyamán több alkalom­mal érkeztek újabb szállítmá­nyok az elkelt portékák pótlá­sára és a választék bővítésére. Az áruház fennállása óta nem volt ilyen bőséges választék divatingekből. Ajándéknak al­kalmas .tartozékok, nyakken­dők, sálak, kötöttholmik szin­tén nagy mennyiségben áll­nak rendelkezésre. Újabb játékszállítmányok is érkeztek, bár mechanikai játékokból nem tudnak minden igényt ki­elégíteni. Újdonságként meg­jelent a csak Centrum Áru­házakban kapható „A—Z” kozmetikai család néhány tag. ja, mely várhatóan igen ked­velt lesz. Az elektromos-ipar­cikk osztályra színes televízi­ók érkeztek és az elkövetke­zendő napokban várnak im­port lemezjátszókat és rádiós magnetofonokat. A Lakberendezési Áruház­ban már karácsonyi hangula­tot árasztanak a sorban fel­függesztett és szépen feldíszí­tett fenyőkoszorúk. Itt is folyamatosan érkeztek újabb és újabb áruszállítmányok, melyek közül kiemelkedő az új VIDEOTON táskarádiós magnó. Nagyon gazdag a háztartásigép- és az edény-, üvegáru-választék. Pénteken egy szállítmány szőnyeg is jött. valamint a televízióból ismert klöpli hatású műszál­függöny, a Gardénia új termé­ke. Itt 15 milliós készlettel várják az aranyvasárnapi ve­vőket. Hasonló a helyzet a Pécskő Üzletházban is, ahol ugyan­csak egyedül a játékválaszték hagy kívánnivalót maga után. Ugyanakkor nagyon sok szép bébiholmi, konfekciócikk vár­ja a vevőket. A 25 milliós készlet feltöltésére a hét min. den napján érkeztek árut szál. lító teherautók. Az ÉVI Üzletház az eddigi­eken kívül frissen kapott női pulóverekkel, nagyon szép fe­hérneműkkel várja a vevőket. Kapható az eddig hiánycikk­nek számító acryl gyermek­harisnyanadrág is. Itt is jel­lemző a férfiingek bőséges választéka. Reméljük, minden, ki be tud vásárolni az arany- vasárnapon. de az se szomor- kodjon, aki nem kap kedvére- valót, hiszen még a jövő hé­ten is érkeznek újabb szállít­mányok, és ha nem is azt, amit szeretne, de valami ha­sonlót. bizonyára mindenki vásárolhat. arany forintot Eredményes esztendőt zárnak a Balassagyarmati Fémipari Vállalatnál. Az előzetes számítások szerint mind a termelés, mind az értékesítés a tervet meghaladóan növekedett, így a termelési érték várhatóan 37 százalékkal lesz magasabb a vártnál. Kedvezően alakult a termékszerkezet is, az alumínium alap­anyagú termékek részaránya meghaladja a 40 százalékot.' A könnyűfémből gyártott bányabiztosító tárnok jövedelmező árut képviselnek a piacon. Határainkon túl is érdeklődnek iránta. Hm.:;. ......Sr«lil'IIIII«i|!Ii:BHIl” IWIMl'!'» ' ■ 'l-'"'. WH! K ülönösen emeli a termelési érték ily’ nagyarányú túltel­jesítését az a tény, hogy mindezt mindössze 2,7 százalékos létszámnöveléssel érték el, így főleg a termelékenység fo­kozásának köszönhetik eredményeiket. Kulcsár József képriportja

Next

/
Thumbnails
Contents