Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-15 / 269. szám
Korom Mihály Moszkvába utazóit Csillagvárosban az űrhajós r Az SZKP Központi Bizottságának meghívására kedden B Szovjetunióba utazott Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára Útjára elkísérte Rácz Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője. Szekér Gyula Ljubljanában ' Szekér Gyula, a Miniszter- tanács elnökhelyettese a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kormányának meghívására hivatalos, baráti látogatásra kedden Ljubljanába utazott. (MTI) A szokásosnál is nagyobb szeretettel köszöntötték kedden a Moszkva melletti Csillagvárosban a világűr-tartózkodás csúcstartóit: Vlagyimir Kovaljonokot és Alakszandr Ivancsenkovot. A Szovjetunió szövetségi köztársaságainak zászlóival díszített Moszkva környéki repülőtéren a szovjet űrhajózás elméleti és gyakorlati szakemberei, tudósok, tervezők, Csillagváros vezetői és lakói, köztük a szocialista országok — így hazánk űrhajósjelöltjei — köszöntötték a 140 napos űrutazás és tíznapos baj- konúri reakklimatizálódás után visszatért űrveteránokat. Pjotr Klimukkal és Valerij Bikovszkijjal együtt ott volt a Szaljut—6 állandó személyzeténél látogatást tett két nemzetközi űrpáros lengyel és NDIÍ-beli tagja: Miroslaw Iiermaszewski és Sigmund Jähn is. Kovaljonok és Ivancsenkov meghatott szavakkal mondtak köszönetét a repülőtéren mindazoknak, akiknek áldozatos munkája lehetővé tette az űrhajózás történetében leghosz- szabb és legeredményesebb űrrepülést. Az űrhajósok repülőtéri fogadtatás után a hagyományoknak megfelelően virágot helyeztek el a világűrt megjárt első ember, Jurij Gagarin csillagvárosi emlékművénél. Az Állami Földtani Intézet hazánk elsőként, 1869-ben alapított tudományos kutatóintézete. Fő feladata, hogy a bányászat, ipar részére nyersanyagi élőhely eket kutasson fel. prognózistérképet készítsen, melyben pontosan körvonalazza az ország még feltárható nyersanyagkészletének területi elhelyezkedését. A kutatások során talált anyagok összeíé- telét a legkorszerűbb technikai eszközökkel vizsgálják a tudományos munkatársak. Az intézet Európiban is jelentős, mintegy félmillió darabos gy űiteménnycl rendelkezik. A fúrások, feltárások közben felszínre került kőzet-, ásvány- és őslényleletekct a kutatók ösz- Bzehasonlító vizsgálatokra használják fel. Bumedien e'ulazolt Az érem kél oldala Moszkvából Kedden elutazott a Szovjetunióból Huari Bumedien, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnöke, a forradalmi tanács elnöke. Bumedien október 15—19 között tett baráti munkalátogatást Moszkvában, ahol tárgyalást folytatott Leonyid Brezsnyev- vel, Alekszej Kosziginnel és Borisz Panomarjowal, majd a szovjet kormány meghívására meghosszabbította tartózkodását az országban. Az elutazás alkalmából kiadott közlemény megállapítja: az algériai elnök és a szovjet vezetők megbeszélései őszinte, baráti, szívélyes légkörnek voltak. Eszmecserét folytattak a kétoldalú kapcsolatokról és számos olyan fontos nemzetközi kérdésről, amely mindkét felet érdekli. Különleges figyelmet fordítottak a közel- keleti helyzetre, s egyöntetűen elítélték az egyiptomi vezetés különutas politikáját. E vezetés kapitulációs politikáját, amely figyelmen kívül hagyja az arab érdekeket. Aláhúzták annak fontosságát, hogy tömörítsenek minden haladó arab erőt. Feltétlenül szükséges, hogy ezek az erők tovább aktiyizálódjanak, elérjék a közel-keleti probléma valóban átfogó, igazságos és tartós rendezését. A közlemény leszögezi: a felek megelégedéssel állapították meg, hogv valamennyi megvitatott kérdésben azonosak a nézeteik. Bumedien őszinte háláját fejezte ki a szovjet vezetőknek azért a szívélyes fogadtatásért, amelyben őt és kíséretét részesítették a Szovjetunióban. Xuan Thuy nevét néhány évvel ezelőtt szánté naponta lehetett látni a világsajtó első oldalán. Mint emlékezetes, a párizsi konferenciák termében, valamint jó néhány más színhelyen ő vezette vietnami részről az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokat. Most a világ ismét találkozott a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárának nevével. Xuan Thuy ugyanis nyilatkozatot adott egy kubai lapnak. Szavai azon- baii ezen az úton korántsem csak a kubai közvéleményhez jutottak el. Szaval tartalma és az interjú időpontja miatt a nyilatkozat lényegét világszerte ismertette szinte minden jelentős lap, televízió- és rádióállomás. Ami a tartalmat illeti, elég ha félvillantjuk az interjú vitathatatlanul leglényegesebb elemét. „A szocialista Vietnam nem szándékozik Kína vonzáskörébe kerülni... Kína vezetői nem tudnak kibékülni Vietnamnak ezzel az irányvonalával és mindent el követnek azért, hogy provokációk segítségével megnehezítsék az országunkban folyó szocialista építést.” Sajnos, pontosan, szó szerint ez a helyzet Peking irdatlan felelősséget vállalt magára azzal, hogy egy olyan nép számára teszi még nehezebbé az amúgy is kemény körülmények között folyó politikai-gazdasági országegyesítést, a gigászi feladatokat jelentő építőmunkát, amely négy évtizeden át hullatta vérét a különböző imperialista elitcsapatokkal vívott küzdelemben. Ennyit az interjú tartalmáról. Ami pedig az időpontot illeti, Xuan Thuy szavai akkor hangzottak el, amikor 1. Kína szélesíti politikai-katonai provokációinak frontját Vietnammal szemben, 2. miután éppen énnek a helyzetnek a nyomán Moszkvában a legmagasabb szinten aláírták a szovjet—vietnami szerződést, és 3. amikor a világsajtó jelentései szerint Kambodzsa tizenkilenc tartománya közül immár tizenhatban már kitört a kétségbeesés felkelése. Az indokínai térség közelmúltjának viharos történetében egyetlen népet sem ért oly szörnyű csalódás, mint a kambodzsait. Azok a tömegek, amelyek vietnami és laoszi testvéredfckel együtt elűzték a neokolor.ialista rezsimet és joggal várták életük megújhodását, újabb szörnyű szenvedéssel kénytelenek szembenézni — egy olyan vezetőség „jóvoltából” amely saját népét feláldozza Peking hatalmi törekvéseinek oltárán. „Vietnam — mondotta most Xuan Thuy — kénytelen szembenézni, egyideiűleg mind a kambodzsaiak, mind a kínaiak ellenségeskedésével. Ez a két probléma valóban egy és Ugyanaz, hiszen mindkettőt Peking idézte elő.” A kambodzsai kínokról és zendülésekről és a Vietnam- elleni provokációkról szóló jelentések hosszú sora — ugyanannak az éremnek a két oldala. Harmat Endre A kínai párt fegyelmet sürget A Zsenmin Zsipao, a Kinai Kommunista Párt lapja rendkívül éles hangú kommentárban sürgeti a párt vonalának és utasításainak fegyelmezett végrehajtását. Mint a kommentár rámutat, a párton belül tapasztalható súlyos méretű fegyelmezetlenség jelentős akadályává vált a „négy modernizálás” gyorsított ütemű megvalósításának. Egyesek semmibe veszik a központi bizottság politikáját és utasításait, saját szájízük ■ szerint értelmezik azokat, s vagy továbbítják az alsóbb szervekhez, vagy nem. Mások egyszerűen nem ültetik át a gyakorlatba a pártközpont vonalát, nyilvánosan helyeslik • ugyan a vonalat, valójában I azonban ellene foglalnak állást. Az sem ritkaság, hogy egyesek nyíltan fellépnek a pártközpont vonala ellen és azt csinálnak, ami nekik tetszik. A központi bizottság immár két körlevélben szólította fel a pártszervezeteket, hogy csökkentsék a parasztokra háruló súlyos terheket és segítsék elő a falusi lakosság mozgósítását á termelés növelésére. Kína egyes mezőgazdasági körzeteiben ennek éppen az ellenkezője történik. Nem továbbítják a pártközpont utasításait, növelik a parasztok terheit és lépten-nyomon megsértik a pártfegyelmet és a törvényességet. A Zsenmin Zsipao kommentárja a párton belüli fegyelmezetlenség okai között a „négyek bandájának” káros befolyása mellett hangsúlyozottan rámutat, hogy tulajdonképpen arról van szó, hogy a pártvezetők egy része nem ért egyet a központi bizottság vonalával és visszautasítja annak végrehajtását. A kommentár hangsúlyozza, késlekedés nélkül lépéseket kell tenni a párton belüli anarchia és fegyelmezetlenség felszámolása érdekében, meg kell követelni és szilárdítani a szervezeti fegyelmet és el kell érni, hogy mindenki fegyelmezetten hajtsa végre a pártközpont utasításait. A fegyelem rendszeres és súlyos megsértőivel szemben pedig szigorú büntető rendszabályokat kell alkalmazni — mutat rá egyebek között a Zsenmin Zsipao kommentárja. Diáklázadások — 1968 Oktatási válság és forradalmi illúzió TlZ ESZTENDEJE, 1968 * • őszén-telén sok fiatalban váltig élt a remény szerte Nyu- gat-Európában, hogy a forradalom, az igazi, a tőkésrendet végképp elsöprő, már nem várathat sokáig magára. Hiszen 1968 tavaszán Európa legfejlettebb kapitalista államaiban olyan erővel söpört végig a diákfiataiok lázadása. hogy az valóban megrázkódtatta a hatalom addig oiy szilárdnak tűnt bástyáit. Ilyen méretű és intenzitású tömeg- megmozdulásokkal a háború óta nem kellett szembenézniük az uralkodó köröknek. Nem csoda hát. hogy a nyugati fiatalok viszonylag jelentős tömegeiben az események azt az illúziót keltették, hogy a tőkés társadalmi rend alapjaiban ingott meg, s egy újabb lökés már valóban forradalmi változásokat hozhat. • Ma, egy évtizeddel később, számtalan világpolitikai, gazdasági, társadalmi és ideológiai változás nyomán természetesen sokkal tisztább kép rajzolódik ki az akkori események jelentőségéről, valódi hatásáról. A forradalmi illúziókon már többnyire azok a fiatalok is túltették magukat, akik akkoriban még valóban hittek a gyökeres, robbanás- szerű társadalmi változások eljövetelében, s az első sorokban próbáltak minden eszközzel tenni is ennek érdekében. A francia diáklázadás 1968. májusában legendássá lett alakja, Daniel Cohn-Bendit, aki féktelen energiával és rendkívüli hatóerővel buzdította nyílt harcra a diákság anarchizmusra hajló csoportjait, az idén már nagyon is józanul mérlegel „Az a tavasz olyan időszak volt, amely megmutatta, hogy milyen lehet és milyen lesz a jövő. Egy fontos történelmi folyamat része volt. Feltárta mit akarnak a fiatalok és mit utasítanak el. Olyan problémákat vetett fel a társadalomban, amelyekre a gauellistáknak, mint a hatalom birtokosainak nem volt válaszuk”. Nos, az egykori polgárriasztó, engesztelhetetlen, „Vörös Dany” sem állítja ma már, hogy a májusi események hatása a kapitalizmus alapjaiig ért volna. Csupán a hatalom alapjaiig, azaz, hogy drasztikusan a felszínre hozta a tőkés társadalmi-gazdasági rend éleződő problémáit. KP.TSPOTSLEN, - hogy a hatvanas évek második felére jutott olyan helyzetbe a fejlett tőkésvilág. hogy legtöbb országban már leta- gadhatatlanul és visszaszorít- hatatlanul előtörtek a válság jelei. Lelassult a háború utáni gazdasági fellendülés. A középosztály megszokott lét- biztonságán és viszonylagos jólétén kezdett nagy sebeket ejteni az infláció, az áremelkedés, s a munkanélküliség növekedése. Természetes, hogy a lassan terjedő elégedetlenség politikai-bizalmi válságba torkollott, s az eddigi szilárd hatalmi rendszerek meginogtak. Nyilvánvaló, bizonyítéka volt ennek, hogy a kormányzó jobboldali pártok számos országban szövetségest kerestek a szociáldemokrácia soraiban. De miért éppen a diákság fellépése tudta kiélezni ezeket a problémákat olyannyira, hogy heteken, hónapokon át politikai viharokat kavart szerte a nyugati világban? Ennek több oka is van. Egyrészt a diákság mindig is érzékenyen reagált a társadalom különböző válságjelenségeire. Másrészt ez az a réteg, amely helyzeténél fogva még nem integrálódott teljesen a tőkésrend kereteibe, s a hatvanas évek vége felé már sűrűsödtek a későbbi beilleszkedés nehézségeinek jelei. Végül pedig ami a legfontosabb: a társadalmi ellentmondások, a politikai-gazdasági problémák élesen jelentkeztek az egyetemi viszonyokban is. Hiszen természetes, hogy az egyetem a társadalmi-gazdasági rend része, mondhatni az árutermelés sajátos szférája, amelyben a „végtermék” a diplomás munkaerő. S az effajta „árutermelés” ebben az időszakban már igen súlyos gondokkal küszködött. NYUGAT-EURÖPÁBAN a hatvanas években másfélszeresére, az Egyesült Államokban közel háromszorosára nőtt az egyetemisták száma. Ezzel szemben csak elenyészően csekély mértékben növekedtek az egyetemi férőhelyek. Szinte mindenütt nyomasztóvá vált a zsúfoltság. Ez rendkívül rontotta az oktatás színvonalát, aminek következtében nőtt a lemorzsolódás, hiszen sokan nem tudtak megfelelni a kemény vizsgák követelményeinek. Aztán ott voltak az anyagi nehézségek. A legtöbb vezető tőkésországban a diákságnak csupán tíz-tizenöt százaléka kapott ösztöndíjat, miközben a tandíjak gyors növekedésnek indultak. Végül döntő tényezői voltak az elégedetlenségnek az elavult oktatási rendszerek, s az egyetemek diktatórikus belső berendezkedése, amely semmi lehetőséget nem adott a diákoknak, hogy beleszóljanak saját képzésük ügyeibe. Ami pedig már az egyetemen túlmutató probléma, az a friss diplomások elhelyezkedése. A hatvanas évek második felében kellett először komolyan szembenézniük a végzett egyetemistáknak azzal, hogy esetleg nem találnak a képzettségüknek megfelelő munkát. Főleg a humán szakokon tanulókat sújtotta ez, hiszen itt volt a legnagyobb „túlterhelés”. Lényegében tehát az egész polgári felsőoktatási rendszer válságba került, s ez gyorsan rontotta a diákság hangulatát. Mivel pedig az egyetemi viszonyokat nem lehetett elválasztani a társadalom általános problémáitól, természetes, hogy a diákság lázadása hamarosan túllépett az egyetemi kereteken. Hozzájárult ehhez az is, hogy a dolgozó tömegek, főleg a munkásság, szolidárisak voltak a diákokkal, támogatták követeléseiket. Ezt mutatták ki 1968. május—júniusában az egész Párizst megrázó tüntetések, amelyeken milliós tömegek tiltakoztak a diákokkal szemben alkalmazott rendőri brutalitás, s általában a kormányzat drasztikus politikája ellen. CSAKHOGY a diákság és a dolgozó tömegek valódi összefogását megakadályozta, hogy az egyetemi megmozdulások élére az NSZK-ban, Franciaországban, Olaszországban, — az 1968-as „lázadások” fő színhelyein, — egyaránt a szélsőségekre hajló, anarchista csoportok álltak. Az értetlenül csodálkozó polgári tömegeket riasztó túlzások, a véres zavargások, gyújtogatások, rombolások, az illúzóri- kus jelszavak a forradalmi helyzetről, a hatalom erőszakos megszerzéséről nem nyerhették meg végül a szervezett munkásosztály és a baloldal támogatását, s így szükségszerűen elszigetelődött a diákmozgalom valamennyi érintett országban. A polgári kor. mányzatok fokozatosan — erőszakkal és politikai kompromisszumokkal, fenyegetésekkel és ígéretekkel — leküzdötték a lázadást. A nyugtalanság persze nem szűnt meg az egyetemeken, de kitűnt, hogy a diákok többsége ugyan kiáll a társadalmi igazságtalanságok, a hatósági önkény ellen, az egyetemi reformok érdekében, de nem jutott ei oda, hogy a tőkés társadalmi rendszer megdöntésére törjön. Ez annál is inkább érthető, mert az érintett országokban a diákság zömét a kispolgárság és a burzsoázia gyermekei alkotják. A nem egyenlő lehetőségek következtében a lakosság többségét kitevő parasztság és munkásság „képviselete” az egyetemeken mindössze 10—15 százalék. A diákság származási összetétele magyarázza, hogy miért volt olyan nagyfokú a politikai bizonytalanság, a célok és érdekek összekeverése, s a hajlam a szélsőségekre. MTNDF7 törvényszerűen hozta magával a lázadások bukását. 1968. eseményei azonban az egyetemekről kiindulva megmutatták a kapitalista társadalom mélyülő válságát, a társadalmi szinten is szélesedő elégedetlenséget, s egy kicsit előrevetítették a tőkésvilág következő évtizedének súlyosbodó gondjait Avar Károly t Ü NÓGRÁD - 1978. november 15., szerda
