Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-06 / 263. szám
„Hitem, hogy elkötelezettség nélkül nem lehet élni...” Beszélgetés Casinke Ferenccel Czinke Ferenc, Munkácsy- díjas grafikusművésznek, a Magyar Népköztársaság Érdemes művészének november 7. alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozták. Ebből az alkalomból beszélgettünk a művészszel, akinek ezúton is gratulálunk magas kitüntetéséhez. — Nemrég zárult Salgótarjánban az a gyűjteményes kiállítás, amely mintegy számot adott az eddigi életműről. Milyen alko- j tói kérdések és tervek foglalkoztatják jelenleg? — Minden kiállítás tulajdonképpen egy számvetés. Igaz ugyan, hogy ez a számvetés most valahol egy folyamatnak a része, mert a korábbi velencei biennálé után Budapesten is volt két kiállításom, egyik a Nemzeti Galériában, másik a Csók Galériában és még szerte a világban több helyen. Jelenleg például Teheránban vannak dolgaim. Ez • a salgótarjáni kiállítás a szűkebb hazának való tiszteletadás volt. Nem is gyűjteményes tárlat végső soron, hanem ez egy visszatekintő kiállítás, úgy nevezik. Mert gyűjteményes akkor lenne, ha igazán a kezdeti lépésektől állították volna ki a műveket. Az az igazság, hogy ez egy olyan válogatás tíz év anyagából, amiben én Is valahol érzékenyebben láthatom mindazt, ami az eltelt Időben foglalkoztatott, maga a rendezés is ezt tükrözte műfaji, tematikai csoportosításával. Valahol számon kérik a művésztől is, hogy mit tett. S egy ilyen kiállítás mindig iolyan elhatározásokat kell, hogy szüljön, ami valahol az tót továbbfolytatását még erőteljesebben megszabja, mert ugye az én koromban már itt különféle változtatásokra nincs szükség sem, és azt hiszem, lehetőség sem, ha még szükség lenne is. Az útnak ez a szakasza azt mutatta, hogy amit én csinálok, az valahol egy olyan hitem szerinti misszió, ami a művészetben, úgy érzem, hogy a színvonalamnak megfelelően tudja interpretálni a világot, amiért én ezt csinálom. Egy részt, ami hitem, hogy elkötelezettség nélkül nem lehet élni. Ez az elkötelezettség természetesen a gyökerektől indul el. Onnan, hogy valahol az ember eleve olyan miliőben születik, vagy olyan történelmi események szabják meg életútját, amihez nem sodródik, hanem már ilyen korban azért tudatosan ápolva és tudatosan építve rakja, amit tud, és jelen esetben ez nálam természetesen a művészet. Üj elhatározásokra nem sarkallt ez a kiállítás, inkább azt mutatta meg, hogy menynyire lettem én hű önmagamhoz. Vannak olyan művek, amelyek direkt politikai művek, amit én soha nem szégyenlek, sőt én erre mindig büszke is voltam. Lehet, hogy a híd másik oldalán nem lennének erre büszkék, én erre büszke vagyok, mert az elkötelezettség a népemhez való tartozást jelenti, és ez megszabja mindazt, hogy ezen belül én mit tehetek. A direkt elkötelezett művek mellett vannak olyanok, amelyek természetesen egy életút skáláján belül is valahol olyan visszhangot szólaltatnak meg, amelyek éppen a kötődés legmélyebb gyökeréig hatolnak, ez a népművészettel való kapcsolatom. Itt is ki szeretném fejteni, hogy nem a díszített népi mustrák, mert ha ezt valaki így állapítja meg, az óriási tévedésben van, Vagy nem ért hozzá. Mert én a népművészetben nem a népi mustrákat másolom, hanem elsősorban a logikai rendjét a népművészetnek. És ez a logikai rend egy tiszta forma, amit a művészetben Bartóknál például az arany- metszéssel határoznak meg. És én úgy érzem, hogy műveimben erre a súlyozott szimmetriára törekszem, mert ez az szimmetria maga az ember a maga kiegyensúlyozott voltában. És úgy érzem, hogy a népi értékek átmentése, a népművészet logikájának az átmentése a művészetbe, az korunk egyik nagy társadalmi tette. Úgyhogy ezek nem kalandok egy művész számára, ha még izgalmasak is, hanem tudatosan a mű születésének részei, tudatosan az ember, a művész felfogása, tehát bonyolult ösz- szetevőjű társadalmi szituációk összetevőiből születő olyan formarend, amiben megszülethet az, amit a művész el akar mondani. Ezen kívül persze könnyedebb rajzok, vázlatok is voltak ezen a kiállításon, amik arra engednek következtetni, hogy valahol az ember tervez, előrenéz. Az avantgárd művészetben én azt tartom értéknek, hogy ezeket be lehet építeni korunk nagy problémáiba. És itt a legutolsó lapjaim, amik közül az egyik éppen Párizsban jelenik meg a jövő évben a Bartók-év alkalmával, az Allegro barbaro, ez egy ilyen elvonatkoztatott formarendű, megközelíti a zene elvonat-: koztatott formarendjét. — Mi születik most' a műteremben? — Egy tanácsköztársasági sorozat készül itt a megyében, arra készülök. Inkább didaktikusán az emberek számára a történelmet elmondó illusztrációk lesznek ezek, de én ezt is mindig nagy igénynyel és becsülettel csinálom és soha nem tartottam a művész számára szégyennek, hogy ilyent is kell csinálni, mert ezt is meg lehet színvonalasan oldani. — Czinke Ferenc aktív közéleti emberként is ismert. Mit mondana ez irányú tevékenységéről? Azt hiszem, alkati kérdés, hogy ki milyen mértékben él a közéletben. És ez az alkati kérdés sok mindent meghatároz. Tudniillik, van olyan ember, aki kiváló művész, remekműveket alkot, de közéle- tileg nem tud élni. Mert nem tud kontaktust teremteni, vagy a kontaktusteremtésen túl kifejezni sem tudja úgy magát, ahogy a közéletben ez illik, vagy éppen szokásos. Sokszor bűnül is róják fel. hogy én túlzottan is közéleti ember vagyok. Ez se egy olyan túlzott akarás részemről, mert engem megkeresnek azzal, hogy én csináljak Meghökkenve számolgatom: mindössze hat éve történt — akkoriban nagy port vert fel az ügy, mondhatni, országos híre volt —, hogy örhalom- ban a termelőszövetkezet a tanáccsal megállapodást kötött közös fenntartásba veszik a művelődési házat. Ez a „frigy” aztán felbomlott. Kérdezhetjük: korai lehetett vagy nem kifizetődő? Valahol másutt van az igazság. A művelődési házban csak tiszteletdíjas vezető volt, a megállapodásban rögzített dolgok nem valósultak meg. Azóta eltelt pár év, ma már senki sem „csodásít”, ha ilyesmiről hall. Különösen nem a balassagyarmati járásban, ahol tíz körzeti művelődési ház, községi klubkönyvtár közül nyolc a helyi gazdasági egységek anyagi és „eszmei” támogatása mellett, közös fenntartásban működik. A hátralevő kettőt legkésőbb 1980-ig, de a járási hivatal elképzelése szerint az év végéig veszik közös fenntartásba. Valóban ilyen egyszerű ez? LEHETŐSÉG plusz kívánalom „A gazdasági helyzet lehetővé teszi, a termelési és társadalompolitikai érdek megkívánja, hogy a községben a közművelődési intézmények közös fenntartásba kerüljenek...” „... az újabb feladatok szükségessé teszik kapcsolavalamit, és én csinálom. Hát ha én nem csinálom, és engem kérnek, akkor ki csinálja? Szóval valakinek ezt tenni kell. Szóval, az a közéleti tevékenység, amit én végzek valahogy velem együtt nőtt -íír itt a megyében, mert itt én a szövetség bölcsőjét is ringattam másokkal együtt. Az, hogy engem itt megkeresnek dolgokban, jóleső érzés. Annak köszönhetem, hogy bíznak bennem és becsülik művészetemet, mert ez a salgótarjáni kiállításom látogatottsága is azt mutatta. Úgy érzem, hogy a művészetemmel jól fedezem mindazt, amit én teszek a közéletben, tehát nem adok kvalitástala- nabb művészetet, mint ahogyan a közfigyelem, vagy éppen a társadalom rám számíthat. Mert ha ez a kettő szinkronban van, hogy egy művésznek van hinterlandja, tehát kvalitás az alkotásban, kvalitás a közéletben, akkor ez egy szerencsés párosítás, és akkor én úgy érzem, hogy értelmesen élek itt ebben a szűkebb pátriában is. Ezért van az például, hogy van egy remek galériánk a Bolyai Gimnáziumban, ami most a Képzőművészeti Főiskola nyári művésztel epének munkáit mutatja be. Kapcsolatom van egy olyan gyárral, a ZIM-mel, ahol nagyon sokat adnak arra, hogv van művészeti élet és tudják, hogy a tudatformálásban óriási jelentősége ván. — Befejezésül, hallhatnánk néhány szót terveiről? — Mint már említettem az utóbbi időben sok kiállításom volt, Budapesten kettő, nyáron Tihanyban egy tárlat, meg sok bel- és külföldi kiállításon szerepelek. Mostanában tehát nem tervezek kiállítást. Én inkább abban élek most, hogy együtt látva műveimet a kiállításon, önmagam számára is feladhattam a leckét. Bukfenceket úgyse vetek. Esetleg témagazdagságban várok magamtól olyat, hogy hitemnek feleljek meg. Említettem már a tanácsköztársasági rézkarcsorozattal való munkámat, az országos, Tanácsköztársasággal kapcsolatos évfordulós kiállításra is van megbízásom. Ezeket szeretném emberileg becsületesen és kvalitásosán megcsinálni. taink szorosabbá tételét annak érdekében, hogy a két szerv nagyobb segítséget tudjon adni egymásnak...” ........a termelőszövetkezet szakembereitől elvárja, hogy tevékenyen vegyenek részt a közművelődési munka megfelelő területein (kertbarátok köre, szaktanfolyamok, ismeretterjesztő előadások)...” „Szocialista brigádjaink kulturális vállalásainak segítése, a beiskolázás, pályaválasztás megfelelő irányítása, dolgozóink szórakozási igényeinek kielégítése, téli tanfolyamok, előadások igényeink szem előtt tartása a könyv- állomány gyarapításakor — satöbbi, satöbbi — idézetek a szerződésekben megfogalmazott igényekből. ■ Vissza-visszátérő gondolat: a művelődési intézmények figyelembe veszik a gazdasági egységek dolgozóinak igényeit. De hiszen ennél nincs természetesebb: kinek adják a programokat, ha nem a községben lakóknak, dolgozóknak, azok kívánsága szerint? Csakhogy ezekről jó tudni, tervkészítés előtt felmérni — ehhez a gazdasági egység illetékeseinek is mozdulni kell, személyes megbeszélésen vagy írásban rögzítve az igényeket. Mert ahogy a szólás tartja: néma gyereknek az anyja sem érti a szavát... Herczeg Klára: Aurora. Szabó Gáspár tárlatai A második salgótarjáni munkás kulturális hetek egyik kiállításaként Vizsláson Szabó Gáspár kamaratárlata várja az érdeklődőket rmvember 14-ig. A művésznek ugyancsak egyéni kiállítása látható november 30-ig Gyulán, az Erkel Ferenc művelődési központban és ifjúsági házban. Szabó Gáspár idén júniusban a békési tanács plakettjét nyerte el a békéstarhosi zenei napok alkalmából rendezett kiállításon. A művész újabb kiállításokra készül. VETÉLKEDŐ Ez év márciusában tette közzé az ELZETT Müvek közművelődési bizottsága azt a felhívást, melynek nyomán a gyáregységek dolgozói több hónapon át készültek, a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére rendezett irodalmi-politikai vetélkedőre. Az ELZETT szécsényi gyáregységében —, ahol egyébként is jó hagyományai vannak a vetélkedőknek —, 27 szocialista brigád nevezett be a versenyre. A napokban lezajlott a döntő. A nemes vetélkedésben az alkalmazotti területen dolgozó „Kossuth" Szocialista Brigád gyűjtött legtöbb pontot. VÁLTOZÓ IGÉNYEK — VÁLTOZATLAN GONDOK A fentiekben a szerződésekből idéztünk. Milyen a gyakorlat ? Érsekvadkerten szép zöldkötésű szerződések őrzik a megállapodások nyomát. A tanácson rz 1978-as munkatervben egy árva szó sem utal arra, hogy a művelődési háznak ilyen kapcsolatai vannak. Az egységes művelődési terv (melyet Smida Tibor vb- titkár készített), viszont ennek szellemében készült el. Kiemelten fogalmazza meg, hogy a rendelkezésre álló szellemi kapacitás a feladatok ismeretében végezze munkáját, meg kell oldani, hogy a vállalati és szövetkezeti szervek a művelődési feladataik ellátásában nagyobb segítséget kapjanak, ugyanakkor nagyobb mértékben vállaljanak részt a munkában. — Az elv szép és a terv reális. Úgy hallottam, a megvalósításban vannak döcce- nők... — Szeptemberben váratlanul függetlenített népművelő nélkül maradtunk. Aki eddig volt, nem vették fel a népművelő szakra másodszor sem és méregből vagy dacból hátat fordított a pályának. Más munkakört választott. A ü NÓGRÁD — 1978. november 6., hétfő — Tóth E. — Közös fenntartás — valóban Lyra Mundi Mielőtt megkérdeznék, kinek van ideje és kedve a versolvasáshoz, előrebocsátom, erre nem tudok válaszolni és itt talán nem is kell. Az „olvasási szokások” vizsgálatába — külön szakmáról lévén szó — nem kívánok belebonyolódni. Valamint a költészet hasznosságának, vagy haszontalanságának vitatásába sem. Benedek Marcellel értek egyet, aki — mint mások is — megállapította, hogy vers mindig volt, s mindig is lesz, amíg csak ember él a földön. Sőt, volt már vers akkor is, amikor az ember még írni és olvasni sem tudott. Érzelmeit akkor is kifejezte, felindulásai akkor is valamilyen megnyilatkozásra késztették. A költészet gyökere tehát önmagában az emberben, érzelmi tartományaiban keresendő. Ezek a tartományok csakúgy végtelenek, mint maga a világmindenség, amely Ölében tartja parányibbnál is parányibb, de önmaga tudatos felismerésére képes részét. Az Európa Könyvkiadó Lyra Mundi könyvsorozatának nincs kerek évfordulója, nem ezért szólunk most róla. „Csupán” arról van szó, hogy eddig összesen harminc verseskötet látott napvilágot ebben a népszerűségnek örvendő sorozatban, a terjedelmet tekintve egy miniatűr könyvtár. Az első verseskönyv 1973- ban jelent meg. Évente hathat költői életmű-válogatást adtak ki, kivéve az 1976-os és 1977-es esztendőket, amikor csak három-három könyv jelent meg a sorozat láncszemeként. közte egy évfordulós kötet, William Blake versel a költő halálának 150. évfordulójára a múlt évben. Miniatűr könyvtárról szóltunk, ez azonban nem pontos. A harminc karcsú könyv valójában évezredeket fog át, olyasmit ajánlva ismételten figyelmünkbe, amelyről talán néha a kelleténél jobban megfeledkezünk szellemi környezetünk harsányabb jelenségei közepette, vagyis a verset. Jóllehet a költészet sok ezer éves humán kultúránk legállandóbb elemei közé tartozik, s a költők nem egyszer az emberiség csodatevőinek számítottak, elég ha csak a görög mítoszokra gondolunk. Például Arionra, akit a hajótörésből a delfinek mentettek ki, vagy Orpheus- ra, akit az alvilágba is beengedtek, hogy halott feleségét kihozza onnan. A Lyra Mundi sorozat kincsestár. Együtt szemlélve, hat esztendő harminc könyvét, meglepetés. Igaz, a sorozatban sok az ismerős, nem ez okozza meglepetésünket. Inkább az a hatalmas tündöklő ív, amely mint szivárvány ível át a századok fölött az ókori irodalmak gyöngyszemeitől napjaink költőinek verseiig. A klasszikus költők klasszikus alkotásait olvasgatva, ismételten könnyen rádöbbenhetünk arra, hogy valójában az emberiség verses naplóját tartjuk kezünkben. Az ízlés- és stílusváltozások közepette a sorok között, vagy éppen a sorokban ott morajlik a mindenkori történelem is csakúgy, mint a futó pillanat megragadásában az örökkévalóság csodája. Számos nemzet költészetéből nyújt ízelítőt ez a verses könyvsorozat. Szóljunk ezúttal példaként az orosz és a szovjet költészetről. Ezt a hatalmas szellemi birodalmat például öt kötet képviseli a sorozatban. Világirodalmi név a Puskiné. Az orosz költőfejedelem válogatott versei hűen vallanak törekvéseiről, amit itt azért említünk, mert hiszen terjedelmi okokból nyilvánvalóan távolról sem teljes a válogatás. Sokrétűségét és gondosságát bizonyítja, hogy még az Anyeginből is találunk részleteket, olvashatjuk a világirodalom legszebb szerelmes levelét, Tatjána sorait. A Nagy Október kürtöse Majakovszkij. Versei az elsők között láttak napvilágot a sorozatban, 1973-ban. A „teli torokból” harsogó hírnök mindvégig zengeti a harsonát a forradalmi harcokhoz, később az újjáépítéshez, s megírja a kor eposzát Leninhez. A világirodalmi rangú szovjet költők sorát ő nyitja meg. Jeszenyin, akinek ugyancsak megjelentek válogatott költeményei a sorozatban, merőben más alkatú és indíttatású költő. Magánosabb jelenség, az orosz falvak meghitt hangú énekese, a szülőföldről, a hazáról álmodó költő, akinél tündöklőbben talán nem is lehet vallani a szerelemről, miközben „bokraink közt már az ősz barangol”. Vagy lapozzuk fel Anna Ahmatova verseit, aki ugyan nem tartozott a forradalom költői közé, de költészetének maradandó részét jelenti a honvédő háború idején írt hazafias költemények sora. Avetik Isza- hakjan szovjet—örménv k«’*ő verseinek egy része népdallá változott. Tóth Elemér közösen ? művelődési ház vezetésében gazdasági oldalról eddig is kapott segítséget a * tanácsi dolgozóktól, ök könyvelték a dolgokat — most ezen felül a közönségszervezést, a bérletek eladását is ők csinálják. Természetesen nem akarjuk ézt az állapotot sokáig fenntartani — meghirdettük az állást. Úgy hiszem, pár héten belül rendeződik az ügy. Talán még jobb lehetőségeink lesznek. Érsekvadkert nagyközség — ráférne már, hogy a közművelődésben is előbbre tudjon lépni. A termelőszövetkezet r,árt- irodájában találjuk az elnököt. Energikus, határozott ember Pintér Ferenc. — Természetesen jövőre is adjuk a szerződésben megállapított támogatást. Hogy mit kérünk ezért? Árterem használatától kezdve, amit a kultúrház nyújtani tud. Elsősorban novembertől márciusig igénylünk programokat — tavasztól télig eléggé lekötöttek a dolgozóink. Az igényeink, amit szeretnénk elérni, nem kezelhetők mereven — például régi tervünk az általános iskolai felnőttoktatási tanfolyam. Bár sok dolgozónknak hiányos a végzettsége, nem jött össze hároméve annyi ember, hogy érdemes lett volna ilyet indítani. Fordítottunk hát a dolgon és a technikai fejlődéshez igazodva, a szécsényi mezőgazdasági szakközépiskolával közösen, kihelyezett osztályt indítottunk. Nemrég kezdődött a marxista—leninista középiskola. És a pártoktatáson a kulturális élet időszerű kérdéseiről hallanak. Ha az irodaházunk elkészül a faluban, a tárgyi feltételek is javulnak valamelyest, mivel nem zárkózunk el, egy-egy programra szívesen „kölcsönadjuk” a nagyobb helyiséget. Bercelen az Ikladi Műszergyár gyáregységében Ursinyi Nándor igazgató a vezérigazgató és a tanácselnök megállapodását mutatja. Nem közös fenntartásról van szó. De... az üzem támogatja a gyermekintézményeket, fenntart egy pinceklubot, ami 20—20 ezer forintot jelent. Nagyobb rendezvényekhez eddig is adtak segítséget. És a termelőszövetkezet? Az elnök éppen külföldön van. Bent található helyettese viszont még nem is hallott a közös fenntartás tervéről! Aztán a személyzetistől informálódik: — Igen, lesz ilyen, de csak jövőre. Ki kell ezt még munkálni... NEM A PAPÍRON MÚLIK Talán furcsán hát ezek után az optimista kijelentés: a gyakorlat jobb ennél — végül is nem a papíron múlik az ügy, hanem az embereken. Azon, sikerül-e együtt gondolkodni. Most, a tervek készítése idején különösen! G. Kiss Magdolna
