Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-29 / 281. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Közösen a vízről NOGRAD AZ MSZMP N06FÍÁO ’MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA ' XXXIV PVF . 281. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1978. NOVEMBER 29., SZERDA Terv t@késexport Gyáraink egy. hónappal az év vége előtt Üzemeinknek, gyárainknak idén számos nehézséggel kel­lett megbirkózniuk. Mind a mennyiséget, mind a termék- összetételt illetően sor került néhány tervmódosításra, hogy a legtöbb előirányzatok való­ra váltása ne szenvedjen csorbát. A kisebb-nagyobb ■ visszaesések, valamint sike­rek után az utolsó előtti hó­nap végén már a legtöbb ter­melőegységben eldől: mód van-e az esztendő végére ki­tűzött célok megvalósítására. Az Üvegipari Művek sal­gótarjáni síküveggyárának tíz hónapra készített húzottüveg- termelési terve — miként tu­dósítónktól, Vendel Lajostól megtudtuk — valamivel több, mint 7 millió 800 ezer négy­zetméter volt. Az üveg elő­állítását azonban gátolta, hogy a kemencében hőtechni­kai hibák keletkeztek. Így a termelés az előirányzattól, mintegy 700 ezer négyzetmé­terrel elmaradt. Húzott üveg­ből belföldön több mint öt­millió négyzetmétert adták el, külföldön másfél millió négy­zetmétert meghaladó meny- nyiséget értékesített a gyár. Legtöbbet az USA és Kana­da vásárolt a tarjáni üzem­től, kisebb mennyiséget bri­teknek és franciáknak adtak el a síküveggyáriak. Edzett üvegből — egyenesből, haj­lítottból és zománcozottból, együttvéve — 334 ezer négy­zetmétert készítettek megye- székhelyünk üzemében. Ez a mennyiség 24 ezer négyzetmé­terrel marad el a tervtől alapüveg hiánya miatt. Min­dent egybevetve, a termelési érték tíz hónap alatt megkö­zelítette a 400 millió forin­tot. Novemberben a körülmé­nyek javultak, így a terv teljesítettségi szintjét 95 szá­zalék fölé „tornászták” a gyáriak. A salgótarjáni öblösüveg­gyár első tízhónapi teljesít­ménye — amint Csáki Ben­jámin tervosztályvezető el­mondta — 4,4 százalékkal ha­ladja meg az előző évi azo­nos időszakáét, ugyanakkor az előzetes tervtől, kevés híján 3 százalékkal elmarad. Az összes termelési érték megkö­zelíti a 430 millió forintot. A bázishoz viszonyított előrelé­pést a termelékenység 5' szá­zalékos fokozásával érték el. Év közben — a bekövetkezett változásokhoz igazodva — módosították a nyereségtervet, amivel összevetve a majdnem 94 millió forintos gyári ered­ményt, időarányos a teljesí- tettség. Az üzem a rubelel­számolású kivitelben eleget tett a szerződésben vállalt kötelezettségeknek. Tőkés­exportban két és fél százalék­kal nagyobb bevételt értek el a tervezettnél. Sajtolt és fú­vóit öblösüveget, laboreszkö­zöket, csillárokat, valamint színes, csiszolt árukat adtak el külföldön. Novemberben a termelés az évi átlagnak meg­felelő tempóban zajlott; gyor­sult azonban a készletcsök­kentés üteme avégett, hogy december 22-ig az exportra szánt termékek elhagyják a gyárat. A Salgótarjáni ötvözetgyár tíz hónap alatt elért térme- lési értéke 347 millió forint, ami — hallottuk Kovács Ist­ván tervgazdasági osztályve­zetőtől — egymillióval több, a tervezettnél. Mennyiséget illetően 13 ezer 200 tonna öt­vözet gyártását irányozták elő, evvel szemben 12 ezer 500 tonna készült. A kisebb mennyiség azonban nem ve­tette vissza a nyereséget — a 20 millió forint tervbe vett eredményt 300 ezer forinttal meg is toldották —, ugyanis értékes ötvözeteket — wolf- ramot, vanádiumot, ferroti- tánt — gyártottak az olcsó — tonnánként 12 ezer 200 forin­tot érő ■— ferroszilícium he­lyett. Az értékesebb ötvöze­tek eladásával nem volt bo­nyodalom: e termékeket igé­nyelte, a kohászat. A termék- összetétel ilyképpen történt megváltozása után az éves — 441 millió forintos — érték­tervet megvalósítja az ötvö­zetgyár, ám a nyereség — a veszteséges ferrotitán miatt — egymillióval csökken. ­Legfontosabb a gazdálkodás hatékonysága A SZÖVOSZ elnökségének ülése Kiegyensúlyozottabb áru­ellátás, bővülő áruválaszték, növekvő élelmiszer-, ruházati és vegyesiparcikk-forgalom, új szövetkezeti létesítmények és a munka minősége iránti igé­nyesség jellemzi a szövetke­zetek ez évi tevékenységét — állapította meg keddi ülé­sén a SZÖVOSZ elnöksége. Rámutatott arra is, hogy to­vább javult az ÁFÉSZ-ek ter­melésszervező tevékenysége is; egyre több kisgéppel, táp-' pal, tenyész-, illetve szaporító anyaggal segítik a kisterme­lést. A szakcsoportok mező- gazdasági termékeinek ko­rábbinál nagyobb hányadát értékesítik a szövetkezete^ útján, mert — különösen az utóbbi időben — " érezhetően javult a felvásárlás szerve­zettsége. Zöldségből, gyümölcs­ből a belső ellátás általában kielégítő volt és a tavalyinál 17 százalékkal több, összessé­gében 20 milliárd forint érté­kű terméket exportáltak. A bolti és a vendéglátóhá­lózat alapterülete az idén több mint 100 000 négyzetméterrel — egyebek mellett 33 új ABC- á ruházzál — gyaraoodott, az idén összesen 1 milliárd 250 millió forintnyi beruházást valósítanak meg a szövetke­zetek, házilagos kivitelező brigádjaik hatékony segítsé­gével. A takarékszövetkeze­tek betétállománya a terve­ket meghaladó mértékben nö­vekedett, s a hitelpolitikai irányelvekhez igazodva gyor­sabb ütemű, — 11—12 százalé­kos — volt a mezőgazdasági célokat szolgáló kölcsönök nyújtása. Lakásépítő szövet­kezetek több mint négyezer lakást adtak át és csaknem ötezer új lakás építéséhez kezdték az idén. Az elnökség rámutatott a gazdálkodás hiányosságaira is; hangsúlyozva, hogy az or­szágos tapasztalatokat, tanul­ságokat a jövő évi feladatok meghatározása során feltétle­nül figyelembe kell venni, így például időnként kiegyen­súlyozatlan volt a forgalma­zás — nem megfelelően „te­rítették” az árut — ezért idő­szakos hiányok is keletkeztek. Nem növekedett idén a ven­déglátás forgalma; eredmé­nyek csak ott születtek, ahol az ÁFÉSZ-ek a téeszekkel, ál­lami gazdaságokkal, tanácsok­kal együttműködve hatéko­nyabban bekapcsolódtak a munkahelyi, . a gyermek- és díákélelmezésbe, illetve meg­teremtették az ételszolgálta­tás feltételeit, s igények sze­rint határozták meg az üzletek nyitvatartási idejét. A háztáji és kisegítő gazdaságokhoz fű­ződő kapcsolatok továbbfej­lesztését gátolja, hogy a szö­vetkezetek egy részében nincs megfelelő szakember, nem ki­elégítő a piacismeret. Az ál­talában kielégítő zöldség-gyü­mölcs ellátás ellenére sem volt mindig és mindenütt elegendő néhány keresett cikkből, mi­vel egyes zöldség-gyümölcs fé­lékből csökkentek a termés­hozamok. A gazdálkodás ha­tékonysága nem a terveknek megfelelően javult, sőt a szö­vetkezetek, vállalatok egy ré­szénél elfogadhatatlanul ala­csony szintű. Ennek következ­tében várhatóan kevesebb lesz a nyereség is, ami kihat majd a szövetkezeti alapok képzésére, a tervezett újabb beruházások pénzügyi forrá­sainak megteremtésére. Az elnökség a továbbiak­ban tudomásul vette azt a jelentést, amely szerint a szö­vetkezeti kereskedelem az előirányzott 27 ezer vagon áruval szemben összesen 32 800 vagon burgonyát, zöld­séget' és mintegy 6000 vagon gyümölcsöt halmozott fel az 1978/79. évi tárolási időszakra. Így télen át is kiegyensúlyo­zott ellátás várható. (MTI) Gyakran rozsdás,rossz ízű — Jövőre javul a minősége? „A víz színtelen, szagtalan, íztelen folyadék...” Ugye valamennyien jól emlékezünk erre a meghatá­rozásra, amelyet az általános iskolában tanítanak. Csakhogy mindez már csöp­pet sem illik rá arra a víz­re, amelyet nap mint nap engedünk a csapon. Legalább­is Salgótarjánban nem. Mi­lyen a vizünk? Gyakran rozs­dás, rossz szagú és ízű, tejfe­hér színű... Mosásnál, de akkor is, ha isszuk, sokat bosszankodunk miatta. A sok panasz, az elmúlt év őszén megrendezett ta­nácstagi beszámolókon, a la­kóterületi gyűléseken, a nép­frontbizottságok egyéb fó­rumain és összejövetelein gyakori felszólalás késztette a Hazafias Népfront Salgótarjá­ni városi Bizottságát arra, hogy a megyeszékhely vízellá­tásának és a víz minőségének kérdését bizottsági ülésen fel­vesse. Mindenkit érint és érdekel, hogyan alakul a következő években a város vízellátása, hogyan tudják kielégíteni az egyre fokozódó igényeket. Mi­lyen módon tervezik javítani ízét, szagát, milyen intézke­dések várhatók az ipari és la­kossági szennyvizek kezelésé­vel, elvezetésével, tisztításá­val kapcsolatosan? A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot Hajek Sándor üzemviteli osztályveze­tő képviselte. Az említett vál­lalat feladata ivóvízzel ellátni Salgótarján lakosságát, az üze­meket, kezelni- és tisztítani a szennyvizet. Napi vizünket hetvenöt százalékban a regio­nális vízmű biztosítja. Ti­zenhét mélyfúrású, három ásott kút, hat forrás három­ezer köbmétert ad napdnta, ezer köbmétert Nagybátony juttat el, nyolcezret pedig a regionális vízműtől kap a megyeszékhely. Sajnos, a vize­ink erősen vastartalmúak, ez lerakódik, és csak mosatás­sal lehet a csövekből eltávo­lítani. Vízellátásunk egyenletes. Időleges gondok áramszünet vagy üzemzavarok esetén je­lentkeznek és akkor, ha a regionális vízmű nem tudja adni a mennyiséget Három zónarendszer működik a vá­rosban. Jelenleg napi tizen­kétezer köbméter fogy, ez évenként növekszik. A hasz- nosi víztározó építése már a jövőt készíti elő. A KÖJÁL tűrhetőnek minősíti a yizet, amely nem kiváló ugyan, de használható. A vezetékek vi­szont elavultak. A csőtörések gyakoriak és sürgősen cse­rélni kell az alig négy éve épített hatszáz méteres ve­zetéket anyaghibák miatt. Ami a szennyvíztisztítást illet? ■ még nem kell Salgótarjánnak bírságot fizetnie, legalábbis egyelőre. Kirívó szennyező­dés nem fordul elő, de gon­dot okoznak az üzemi kony­hák (a sok zsír miatt), a Pa­tyolat pedig a vegyszerekkel szennyezi a vizet Az Észak-magyarországi Regionális Vízmű Vállalattól Molnár József üzemigazgató érkezett. Azzal kezdte, hogy amíg forrásvizek látták el A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Dimitrov úton levő szivattyútelepe Salgótarján egyik magasan levő városrészét, a Kemerovo-lakó telepet látja el ivóvízzel. A szivattyúk a Pipis-hegyen levő tárolómedencébe nyomják a vizet, ahonnan a lakások vízvezetékébe kerül. Ké­pünkön Balogh Józsefné kezelő munka közben. Salgótarjánt, nem volt baj. A mátraszelei víz behozatala vi­szont már gondokat jelentett. Utána „jött” az Ipoly. Ezt klórozni kell. Ezért gyakran tejfehér színű a víz, ami ki­fogásolható, de egészségügyi­leg nem káros. A vízben levő baktériumok, vírusok, vegyi anyagok, ipari szennyeződés, és a parányi élőlények ellen védekezni kell. A laborató­rium éjjel-nappal vizsgálja a minőséget A tisztítás szak­szerű, mindenben eleget tesz­nek az előírásoknak. Előre­jelző állomást építenek a ha­tárnál, hogy előre jelezze az Ipoly vizének minőségét. Vé­gezetül arról is szó esett, hogy új módszereket keresnek és vezetnek be a víz minőségé­nek javítására. Ez talán azt eredményezi, hogy1 jövőre jobb ízű és minőségű vizet iszunk, mint az idén. Szerdán érkezik ffaíez A3-Asszad Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának és Losonczi Pálnak, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa elnökének meghívására szerdán hivatalos, baráti lá­togatásra hazánkba érkezik Hafez AI-Asszad, az Arab Újjá­születés Szocialista Pártjának főtitkára, a Szíriái Arab Köz­társaság elnöke. (MTI) (Életrajzi ismertetőnk a 2. oldalon.) Összeül a Legfelsőbb Tanács Szerdán Moszkvában ösz- szeül a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának ülésszaka. A tanácskozáson megvitatják és elfogadják a Szovjetunió jövő évi népgazdasági tervét és a költségvetést. Az erről szóló, előterjesztést hétfőn vitatta meg az SZKP Központi Bi­zottsága, kedden pedig tár­gyalt a tervezetről a Legfel­sőbb Tanács Elnöksége is. A Legfelsőbb Tanács El­nöksége több olyan törvény- tervezetet is megvitatott, ame­lyet az ülésszakon, illetve a későbbiekben terjesztenek a szovjet törvényhozói testület elé. A javaslatok között sze­repel a többi között a szovjet állampolgársággal foglalkozó új tervezet, a helyi szovjetek jogkörének új szabályozása a Szovjetunió tavaly elfogadott alkotmányának megfelelően, a háborús veteránoknak nyúj­tandó újabb kedvezményekre vonatkozó előterjesztés és több más törvénytervezet is. Ezek egy részét még a bizottságok vizsgálják meg. (MTI) A Volán 2. sz. Vállalat legjelentősebb beruházása a balassagyarmati új, 225 gépkocsi-kapacitású műszaki-forgalmi te­lep, melynek műszaki átadása a közelmúltban kezdődött. A generálkivitelező a Nógrád megyei Állami Építőipari Vál­lalat volt. A beruházás összege 70 millió forint. Bár a technológiai berendezések beszerzése gondot okoz, az üzembe he. lyezés folyamatosan történik.

Next

/
Thumbnails
Contents