Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-29 / 281. szám

Jelentés az NSZK-bó! ' Saci s°äjk — IVihar a Bundeswehr körül A Va]da«ág külföldi kapcsolatai — A Vajdaság Szocialista 'Autonom Tartomány szervei és szervezetei az egyenrangú­ság, a szuverenitás, a területi integritás és a belügyekbe való be nem avatkozás elvei alap­ján széles körű együttműködést bontakoztattak ki a Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság, a két közvetlenül szomszédos or­szág megfelelő szerveivel és szervezeteivel. Ebben az együttműködésben kifejezésre jutott az a meggyőződés, hogy a nemzeti kisebbségek az összekapcsolás, a kölcsönös megértés és a jószomszédi együttműködés tényezői lehet­nek, s az összekötő híd szere­pét tölthetik be. A Vajdaság Autonom Tartomány ezen az alapon működik együtt a Ma­gyar Népköztársasággal és a Román Szocialista Köztársa­sággal., s ily módon jelentősen hozzájárul a jószomszédi és baráti kapcsolatok fejlődésé­hez — jelentette ki az újvidé­ki Magyar Szó keddi számá­ban közölt nyilatkozatában Vladimir Tomics, a vajdasági képviselőház külügyi bizott­ságának elnöke. Sándor István, yz MTI tudó­sítója jelenti: Kedden hajnalban sztrájkba lépett 37 ezer nyugatnémet acélipari munkás béremelést és munkaidő-csökkentést köve­telve. A munkáltatók — tör­vényellenes módon — a sztrájkban részt nem vevő munkások automatikus kizá­rásával akarják más belátás­ra kényszeríteni a munkabe- szüntetőket. Az lg Metallnak, a Nyu­gatnémet Fémipari Dolgozók Szakszervezetének kezdemé­nyezésére a Ruhr-vidéken nyolc nagy konszern kohó­zik. Valamennyi elsősorban az autógyárakat látja el nyersanyaggal, így várható, hogy a sztrájk elhúzódása ha­marosan korlátozza a rekord- megrendelésekkel bíró gép­kocsiipar termelését. Súlyos válság robbant ki a nyugatnémet hadsereg katonai és polgári vezetése között: kedden reggel váratlanul be­nyújtotta lemondását Táráid Wust tábornok a Bundeswehr főfelügyelője. A legmagasabb beosztású nyugatnémet katonatiszt Apelhez intézett levelében egyebek közt kifejtette, a mi­nisztérium polgári vezetői — az államtitkárok és maga a miniszter — nem vették fi­gyelembe véleményét a száraz­földi hadsereg tervezett szer­kezeti reformjánál, az Awacs légi előrejelző rendszer meg­vásárlásáról szóló döntés elő­készítésénél, nem kérték ki véleményét személyi döntése­ket illetően. Apel kedden délben sajtó- értekezleten utasította vissza pontról pontra Wust vádjait. Mint mondotta „mélyen meg­lepte és megrázta” a főfel­ügyelő döntése. Kérésének azonban -helyet adott és a tá­bornokot nyugdíjba küldte. Utódjának kinevezéséről ké­sőbb születik döntés. A nyugatnémet hadsereg legfőbb katonai vezetőjének visszalépése újabb örvényt kavar abban a viharban, amelynek középpontjában a bonni hadügyminisztérium áll. Apel hadügyminiszter nemrég nyilvánosan összetű­zött a NATO katonai vezetői­vel, Hai« amerikai tábornok­kal és megsértette Luns NA- TO-főtitkárt is egy brüsszeli tanácsülésen, amikor azt kö­vetelte, hogy a különböző fegyverkezési programok el­bírálásánál a döntést a poli­tikusokra bízzák. A volt pénzügyminiszter Apel taka­rékossági okokból az év elején törölte a Bundeswehr terve­zett és éveken át előkészített reformját, majd néhány hó­in aonal később elfogadtatta saját javaslatát, amely vala­mivel kisebb ráfordítással ugyancsak a Bundeswehr erejének növelését célozza. A NATO vezető köreiben bizalmatlanul fogadták Apelt, akinek újabb „házi botránya” a jelek szerint tovább élezi az ellentéteket az észak-at­lanti tömb amerikai katonai vezetése és a szociáldemok­rata irányítás alatt álló bonni hadügyminisztérium között. Ha fez At-Asszad Hafez AI-Asszad, az Arab Újjászületés Szocialista Párt­jának főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke 1930-ban született. Középiskolai tanulmányait Lattakia városában vé­gezte, ahol tagja volt az azonos nevű tartomány kormány­zósági diákbizottságának. Fiatalon részt vett a francia csa­patok kivonását és a független Szíria megteremtését köve­telő hazafias mozgalomban, s 1946-tól aktív harcosa lett az arab egységnek és a palesztinai ügynek. 1952-ben kezdte meg tanulmányait a homszi kato­nai akadémián. Az Arab Újjászületés Szocialista Pártjába (BAATH) 1946-ban lépett be, s 1963. márciusában a párt összarab és szíriai vezetőségének tagja leit: Támogatta azt a baloldali összefogást, amely 1966-ban megdöntötte Amin El-Hafiz tá­bornok, köztársasági elnök uralmát és eltávolította a párt vezetéséből a jobboldal képviselőit. Hafez Al-Asszad 1968- ban hadseregtábornoki rangot kapott és — megőrizve a lé­gierő parancsnoki posztját — 1971-ig hadügyminiszter volt. Az Arab Újjászületés Szocialista Pártja két fő irányzatának vetélkedéséből a baloldal került ki győztesen. Hafez Al- Asszad 1970-ben hívei támogatásával létrehozta a párt szí­riai regionális vezetőségét, amely november 21-én — a had­ügyi tárca meghagyásával — kinevezte miniszterelnök­nek. A következő évbén népszavazás emelte a köztársasági elnök posztjára, s — az alkotmány értelmében — a fegyve­res erők főparancsnoka is lett. Ugyancsak 1971-ben az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának XI. összarab kongresz- szusa főtitkárává választotta. Az ország különböző politi­kai irányzatait egyesítő sziriai nemzeti haladó front el­nöke 1972. márciusától. Magyar vezetők üdvözlő távirata Jugoszlávia nemzeti Ünnepén Iráni helyzetkép „A galamb legyőzte a héját” — A galamb legyőzte a hé­ját — így koihmentálja a to­kiói sajtó nagy része azt a hétfő esti váratlan eseményt, hogy a kormányzó liberális ciemokratapárt elnöki posztjá­ért és a miniszterelnöki bár­sonyszékért vívott választási küzdelemben Fukuda Takeo alul maradt Ohira Maszajosi főtitkárral szemben. Ohira megszerezte az LDP- párttagság egésze által le. adott szavazatok 42 százalé­kát, Fükudának 36,1 százalék jutott. A leendő új pártelnököt és kormányfőt a jelenleginél „mérsékeltebb politikusnak” tartják a hírmagyarázók. Ezen azt értik, hogy elődjétől eltérően — amennyire ezt érdekei megengedik — hajlan­dó némileg figyelembe ven­ni az ellenzéki pártok véle­ményét, jobban hajlik a velük való egyezkedésre, kerüli a nyílt összecsapást. Elsősorban azért minősítik Ohirát „poli­tikai galambnak” a „héja” Fakudával szemben, mivel úgy vélik, hogy az úgyneve­zett japán önvédelmi fegy­veres erők jelenlegi felké­szültsége is elegendő „az or­szág megoltalmazására” s nem óhajtják — legalábbis újabb nyilatkozatai tanúsága szerint — az erőltetett hadse­regfejlesztést. Hasonlóképpen óvatosabb az úgynevezett rendkívüli háborús törvényho­zás esetleges bevezetésének Fukuda és kabinetje által fel­vetett kérdésében. Kedden a teheráni bazár körzetében kisebb össze­csapás zajlott le egy, a ha­tóságok által nem engedélyezett temetési menet és a karhata­lom között. A Gharavi Aja- tollabot végső útjára kísérő, mintegy 3000 főnyi tömeget a katonák könnygázbombákkal és riasztólövésekkel oszlat­ták szét. Egyes szemtanúk szerint személyi sérülés is történt. Ali Amini, aki a hatvanas Szadat egyiptomi elnök is­mét az Egyesült Államok el­nökségének segítségére kíván támaszkodni: nem egyedül, hanem Carter elnökkel együtt szeretne igent mondani Izra­elnek és ily módon megosztva a felelősséget, a még meg­szállva tartott nem egyiptomi területek és a palesztin nép jö-őbeni sorsa kérdésében. Éppen ezért még csütörtö­kön Washingtonba küldi mi­niszterelnökét, Musztafa Kha­kit és Osszama Al-Baz kül­ügyminiszter-helyettest, az eddig Washingtonban tárgya­ló egyiptomi 'küldöttség egyik tagját, hogy ők ketten ter­jesszék Carter elnök elé a Hoszni Mubarak egyiptomi al- elnök vezette bizottság által hétfőn kidolgozott egyiptomi tárgyalási elgondolásokat. A látogatás tényét megerősítet­évek végén volt kormányfő Iránban, cáfolta azokat a hí­reszteléseket, amelyek sze­rint ő lenne a jelölt a jelen­legi katonai kormányzatot kö­vető kabinet miniszterelnöki posztjára. Amini megerősítet­te, hogy az ország olajbevé­teleiből elsősorban egy szűk csoport húzott s■ pót, míg a nagy többség szamára a gaz­dasági növekedés nem hozott semmit. Az Iránban folyó sztrájkok ték hétfőn washingtoni forrá­sok is és a hírügynökségek a MENA - egyiptomi hírügynök­ség bejelentésére hivatkozva, azt is közölték; hogy a kai­rói küldöttség a „közel-keleti békefolyamatot akadályozó tényezők” megvitatása céljá­ból látogat Nagy-Britanniába, Franciaországba, az NSZK-ba és Romániába is. Musztafa Khalil és Carter találkozójára pénteken kerül sor. A francia hírügynökség há­romféle egyiptomi javaslat­ról tud, amelyek végleg meg­fosztják „feltételszabó” jelle­gétől a kairói politikát: Gáza és Ciszjordánia jövőjére csak egy, az izraeli—egyiptomi szerződéshez csatolandó le­vélváltás fog emlékeztetni, amely csupán annyi említést tesz erről a kérdésről, hogy jelentős nehézségeket okoz­nak a lakosság ellátásában. Teherán üzemanyagtöltő ál. lomásai előtt például — ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna — hosszú sorok kígyóz­nak. Mindazonáltal az olaj kúermeJésánél és elszállításá­nál nincs fennakadás. Pén­tekre az össztermelés eléri a 6,2 millió barrelt, ami megfe­lel a megmozdulások előtti szintnek. (MTI) a két területre „megfelelő egyezményt dolgoznak majd ki”. Ami a Ciszjordániában és a Gáza-övezetben tartandó választásokat illeti, Egyiptom eláll attól, hogy a választá­sokra vonatkozóan „felszólí­tó” jellegű követelést támasz- szón Izraellel szemben; az új egyiptomi elképzelés ezt csak mint „célkitűzést” emlegeti. Végezetül Egyiptom három hónapban kívánja megjelölni az izraeli csapatkivonások első szakasza megkezdésének határidejét. Az Al-Ahram keddi száma szerint Khalil miniszterelnök Szadat elnök üzeneteként fog­ja átnyújtani Carternek Egyiptom elképzeléseit. A lap úgy tudja, hogy az egyipto­mi delegáció Ausztriába és Jugoszláviába is ellátogat a már említett országokon kí­vül. (MTI) »____________________________________________ _ S zadatnak az igenhez Carter is kell November fordulóján úgy T » .. tűnt, hogy „egymás torkának LStUl'AlüGriKä ugrik” Latin-Amerika legje­lentősebb katonai diktatúrái közül kettő. Chile és Argen­tína három jéghideg, viharsö­pörte sziget miatt a háború küszöbére érkezett. Azután — váratlan fordulattal — mindkét diktatúra visszalé­pett a szakadék széléről, s a vitás szigetek ügye éppen olyan bizonytalan, mint az ösz- szecsapás csúcspontján. A két katonai diktatúra ösz- szeütközésének konkrét oka a latin-amerikai kontinens legdélibb, a sarkvidék felé nyúló részét, az úgynevezett Tűzföldet keresztül szelő Beagle-csatoma. Pontosab­ban három kis sziget (Picton, Nueva és Lennox), amelyek a csatorna keleti, tehát atlanti­óceáni kijáratánál feksze­nek. A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy a rendkívül nehéz időjárási viszonyok mi­att a Tűzföldet keresztülha­sító Beagle-csatoma nagy­fontosságú és viszonylag sta­bil hajózási kapcsolatot biz­tosít az Atlanti- és a Csen­des-óceán között. Tö"téne’mileg az Argentína és Chile közötti kapcsolatokat rendező, csaknem 100 eszten­dős határszerződés elvileg le­szögezi, hogy Chile egyértel­Junták haditánca műén csendes-óceáni, Argen­tína pedig atlanti-óceáni ha­talom, és egyik ország sem lép fel az ellentétes irányba mutató területi követeléssel. 1977-ben a régi konfliktus újjáéledt, mégpedig azért, mert a hágai nemzetközi bí­róság a Beagle-csatoma keleti kijáratát ellenőrző három szí. getet Chilének ítélte. Ez nem változtatott azon, hogy mind­két ország hajói használták a csatornát. A szigetek chilei birtoka viszont azt jelentette Argentína számára, hogy a két ország közötti esetleges krízis esetén Chile lezárhatja a csa­torna atlanti-óceáni kijáratát. Ezt követően egészen 1978. őszéig tárgyaltak egymással a két katonai rezsim vezetői a három sziget ügyéről. November 2-án a tárgya­lások megszakadtak és ettől kezdve akut háborús veszély­ről lehetett beszélni. Mind­két országban részleges moz­gósítást rendeltek el. Argen­tína ipari központjaiban meg­kezdték a polgári védelmi gya­2 NÖGRÁD - 1978. november 29., szerda korlatokat és a csaknem 3000 kilométer hosszú chilei határ mentén elsötétítési gyakorla­tot kezdtek. Mindkét katonai diktatúra flottaegységeit a vitatott terület közelében kon­centrálták. A feszültség csúcspontján váratlanul mindkét katonai diktatúra visszariadt a kon­frontációtól. fí irt el en újabb tárgyalásokat kezdtek, ame- lyekről semmitmondó közle­ményt adtak ki. A nyilatkozat a két ország „történelmi sors­közösségét” emlegette és ki­látásba helyezte a „gazdasági integrációs törekvések” fo­kozását. A voltaképpeni vi­táról, amely a két katonai re­zsimet a háború küszöbére juttatta, a közlemény egyet­len szót sem beszélt. A váratlanul „felfüggesz­tett” katonai válság ilyetén alakulásának egyik magyaráza­ta, hogy a kulisszák mögött Washington kétségbeesett erőfeszítéseket tett a stratégiai érdekeit alapvetően kiszolgá­ló két rezsim fegyveres ösz- szecsapásának megakadályozá­Ennél a külpolitikai oknál azonban lényegesen fonto­sabbak voltak a belpolitikai tényezők. Mindkét katonai diktatúra szerkezetét belső hatalmi harc gyengíti. . Argentínában Videla tábornok-elnök legfőbb rivá­lisa Massera tengernagy. A Chile elleni háborúban a santiagói diktátor, Pinochet flottájával szemben számsze­rű és minőségi fölényben levő argentin flotta játszotta volna a döntő szerepet. így a katonai feszültség további élezése au­tomatikusan Massera hatalmi pozícióit erősítette volna. Ezt Videla természetesen meg akarta akadályozni. Ezért dön­tött úgy, hogy legalább ide­iglenesen lefékezi a katonai válságot. Hogy ez nem ment harc nélkül, azt jelzi a külügy­miniszteri poszton bekövet­kezett változás. A fékezési akcióval párhuzamosan Vi­dela egy tengernagy kezéből a szárazföldi hadsereg képvise­lőjének kezeibe adta a kül­ügyminisztérium kulcsát. Más szóval: elvette a Massera-frak. ciótól és saját ellenőrzése alá vonta a külügyminisztéri­umot. JOSZIP BROZ TITO elvtársnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének. BELGRAD Jugoszlávia nemzeti ünnepén a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa nevében szívélyes üdvözletünket és őszinte jókívánságainkat küldjük önnek, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának és Elnökségének, a Ju­goszláv 'Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökségének, a szocialista Jugoszlávia népeinek. Nagy megbecsüléssel tekintünk azokra az eseményekre, amelyeket a szomszédos Jugoszlávia, munkásosztálya és dol­gozó népe a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége vezetésével, az ön irányításával ért el hazája felvirágoztatásában, a szo­cialista építőmunkában, a társadalom anyagi erejének gya­rapításában. Megelégedésünkre szolgál, hogy a társadalmi haladás, a békés egymás mellett élés kibontakoztatása, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása jegyében a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság baráti együttműködése jól fejlődik. Meggyőződésünk, hogy országaink és népeink, pártjaink és kormányaink elmélyült kapcsolatai a jövőben is töretle­nül fejlődnek és jól szolgálják mind népeink érdekeit, mind pedig közös ügyünk, a szocializmus és a béke javát. Jugoszlávia népeinek nemzeti ünepükön szívből kívánunk újabb sikereket országuk, a baráti Jugoszlávia felvirágozta­tásában. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke * Lázár György, a Minisztertanács' elnöke Vaszelin Gyű- ranovicsnak, a szövetségi vég ehajtő tanács elnökének, Ap­ró Antal, az országgyűlés elnöke Gragoszlav Markovicsnak, a nemzetgyűlés elnökének fejezte ki jókívánságait. Ugyan­csak táviratban üdvözölte partnerszervezetét a SZOT, a KISZ, a Magyar Partizán Szövetség, az Országos Béketa­nács és a Magyar Nők Országos Tanácsa. (MTI) Az Elnöki Tanács üdvözlete Tirana Az Albán Szocialista Nép- köztársaság felszabadulásának Chilében Pinochet rezsim- je hasonlóképpen belső prob, lémák miatt kényszerült visz- szahúzódásra. Chilében két párhuzamos folyamat zajlik. Az egyik: a társadalom egyre szélesebb rétégéinél-; szembe­fordulása a militarista terror­uralommal. Éppen a szigetvál­ság napjaiban példázta ezt a chilei katolikus egyház és a kormány közötti heves ösz. szecsapás. Ez megmutatta, hogy a klérus vezető körei is a kurzus belső szorításának enyhítését követelik. Burkol­tabb formában zajlik a ka­tonai juntán belüli hatalmi harc is. 1978. derekán, a szi­getvita tárgyalási szakaszá­ban ez a küzdelem rövid idő­re nyílt formákat is öltött. Ekkor szorította ki Pinochet a juntából annak egyik alapí­tó tagját, Leágh tábornokot, a légierő főparancsnokát. Lényegében véve tehát sem Argentínában, sem Chi­lében nem olyan szilárd a ka­tonai diktatúra belső szerke­zete, hogy a juntavezérek kockáztatni mernék egy nyílt fegyveres összecsapás teher- próbáját. Voltaképpen ez az a pont, ahol a két uralkodó junta érdekei azonosak. S ez magyarázza, hogy miért maradt háború nélkül tovább­ra is megoldatlan a három stratégiai értékű sziget hely­zete. —i—e 34. évfordulója alkalmából őszinte jókívánságainkat és üdvözletünket küldjük. Hazájuk történelmének e nagy jelentőségű évfordulóján a magyar dolgozók nevében újabb sikereket és eredmé­nyeket kívánunk az albán népnek, Albánia felvirágoz­tatásában, a szocializmus épí­tésében. A Masryar Nénköztársaság Elnöki Tanácsa Faliúiság­kampány gyűlésekkel Teng Hsziao-Ping kínai mi­niszterelnök-helyettes „csilla­pító” nyilatkozata ellenére lan­kadatlan erővel folytatódik Pe- kingben a faliújságkampány. Egyébként az ország szelesebb közvéleménye abból a nyilat­kozatból szerzett első ízben tu­domást a pekingi kampányról, amelyet Teng Hsziao-Ping adott egy amerikai újságírónak és amelyről rövid -tudósítást közölt a kínai sajtó. Üj fejlemény a pekingi politikai mozgásban, hogy a résztvevők - ma már nem csupán nagybetűs fa­liújságokat írnak és olvasnak, hanem rögtönzött gyűléseken vitatják meg a kampányban felvetett kérdéseket, mindenek­előtt a demokráciának, a tör­vényességnek, a szabad válasz­tásoknak és a vezetés bírálatár nak kérdéseit. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents