Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-19 / 273. szám
Recept —- ellen recept EGYRE kézenfekvőbbnek látszik, hogy a kulturális javak birtoklása, létrehozása, azzal való élni tudás frissesége meghatározója egy-egy nép gazdasági, társadalmi kivirágzásának is. Látjuk, tudjuk korunk sürgető követelését, s ha nem, rádöbbenthetett a közművelődés-politikai határozat és az azt követő törvény. Mégis, mint ahogy az egyik, a napokban megtartott megyei értekezleten elhangzott: „Találkozni lehet még a termelést a művelődéstől féltő szemlélettel”. Ennek a nem ritka jelenségnek kiváltó okai közül egyet szeretnék megközelíteni. A népművelő az emberek- tegyik legérzékenyebb kincsével a szabad idővel sáfárkodik, foglalkozásait, rendezvényeit nem teheti kötelezővé, csak vonzóvá, ugyanakkor láthatjuk, hogy nem mindig a színvonalas a vonzó. Ezért munkájában, ha lehet, még didaktikussabbnak kell lennie, mint például a pedagógusnak. Azonban kevés a képesített népművelő, és a képesítetlenek között pedig amolyan népmese módján szájról szájra terjednek a gyanúsan gyors sikerrel kecsegtető módszerek. Ilyen bizonytalan közérzet mellett növekedik a kulturális vállalások mennyiségi mutatóit hajszoló szemlélet. Az, hogy most ilyen problémák nyomasztanak bennünket, bizonyítja, hogy a népművelés gyakorlatának módszereiben, azok eredetében és mobilitásában is találunk hiányosságokat.' Talán a megelőző kultúra és népművelés fogalom, (amely a kultúrát anyagi és szellemi javak ösz- szességeként értelmezi; és az erre épülő népművelés gyakorlata, amely szerint, ha a kultúra javak összessége, akkor a népművelés feladata ezeknek a javaknak a nyújtása) is okozza az elidegenítő tendenciát. Ha most a kultúrát úgy értelmezzük, hogy azt „meg kell élni”, — befogadni, feldolgozni, újra alkotni, aszerint tenni — akkor már a népművelés (adok-ka- pok viszonyra épülő) fogalma sem tartható. Az új elnevezés; a közművelődés, már jobban fedi, azt, amit és ahogyan tennünk kell. Az új elnevezés megszületett, de a legtöbb helyen még mindig a régi sémák a dominálóalc. ELEMEZZÜNK egy olyan módszert, ami ma is hasznos és jól bevált. Az amatőr művészeti csoportok működésének mozgató erejeként ismeri a gyakorlat, hogy a meghatározott területen foglalkoztatott dolgozó az erősen specializálódott munkamegosztás következtében mintegy kitömi igyekszik szűkre szabott mozgási köréből. Munkahelyi feladataival ellentétes, más irányú elfoglaltságot keres személyiségének sokirányú igényeit teljesítve S valóban, ha megnézzük egy-egy amatőr énekkar, képzőművészeti csoport tagságának foglalkozás szerinti összetételét, nyilván tapasztalható az ösz- szefüggés, s akár receptként is használható a népművelő munkájában. Csupán az a baj, hogy az összefüggést kezdjük evidenciaként kezelni, és így egyre inkább halványulnak az esélyei más megközelítésnek. Ha mindenáron a más irányú elfoglaltságot tartjuk is a leghasznosabb kiegészítő szabadidőselfoglaltságnak, nem azt állítjuk, hogy az ember választott szakmájában, munkájában, hivatásában nem találhatja meg önmagát, nem lelheti örömét. Valójában Inkább arról van szó, hogy a feladatai nem ösztönzik arra, hogy szakmáját, munkája tárgyát, anyagát teljességgel megismerje, hiszen az ő tevékenysége csupán egy láncszem az egész folyamatban, annak elvégzésével munkahelyi kötelezettségének eleget tett. A munka tárgyának ilyen szűk szférában való ismerete nem elégítheti ki a folyton változtatni kívánó, erejét, cselekvőképességét állandóan próbára tevő ember igényeit. Természetesen még ez nem azt jelenti, hogy munkájának egyhaneúsása miatt csalatkozva feltétlenül valami másba kell fognia szabad óráiban, és majd az a más nyújtja a kiteljesedést. PÉLDÁUL egv fémipari munkás nem feltétlenül a színjátszó csoportban fogja megtalálni kiegészítő elfoglaltságát. Meg kell adni a lehetőséget, hogy egy fém- megmunkáló, kovácsoltvas dísztárgyakkal, ötvösmunkával, esetleg fémszobrászati kísérletekkel — szakember vezetésével — foglalkozó csoportba jelentkezhessen. A zománcipari munkás örömmel ismerkedne a zománcképkészítés alkotó folyamataival, a kerámiagyárbeli munkás a népi vagy iparművészeti kerámiakészítéssel, a textiliparban dolgozó a hímzés, vagy szőtteskészítés izgalmaival stb. Sajnos elenyészően kevés példát találunk hasonló kezdeményezésre. Ügy gondolom, hogy az Ilyen szabadidős-formák hozzávezethetik az egyént munkatárgyalnak, eszközeinek jobb megismeréséhez, az eddigi ismeretekre új, minőségileg más tapasztalatokat építhetne. A foglalkozásokon önbizalommal tölheti el az a tudat, hogy nem vadidegen terepen, nulla pontról kell indulnia. Csoport- vezetőjével, társaival való kölcsönhatásokban csiszolódhat esztétikai értékítélete, szemlélete. Művészeti jellegű foglalatossága érdekeltté teheti a hivatásos művészek alkotásaihoz való közelítésre, megalapozottabb véleménynyilvánításra. Az amatőr csór portjának esetleges kiállításán való részvételen keresztül megismerheti a kiállító- helyiséget, közelebb kerül rendezvényeihez, saját környezetében is értékesebb munkát hozhat létre. A MUNKAHELY az, ahol ezeknek a csoportoknak érdemes lenne otthont adni, hiszen ott minden felszerelés, berendezés adott. Így az üzem egyre csiszoltabb munkát kifejtő, önkritikusabb munkatársat tudhatna magának. Kevesebb lenne talán a munkahely-változtatás, hisz* a dolgozó, aki alapos ismerője lett szerszámainak, az anyagnak, nehezebben válik meg tőle. Egy „receptet” és egy „ellenreceptet” próbáltam 'felvázolni. Még hánnyal tartozunk egymásnak mi, a köz- művelődés területén dolgozók, hogy ne nyomasszon bennünket a munkásszállók étkezdéjében vacsora közben megtartott programok hangulata, a kiállítás képei között értetlenül botladozók unottsága, a bérleti sorozatok előadótermeinek kongó üressége, a nótaestek zsúfoltsága, a diszkóestek üres tekintete! Halmai László, a balassagyarmati művelődési központ igazgatója Asszony verve — nem jó Több évtizedes — egyesek szerint évszázados — harcban győztek az amerikai nők: június végének egyik szép napján a New York-i rendőrség főnöke kimondta, hogy a jövőben le fogják tartóztatni azokat a férjeket, akik verik a feleségűket. Laurie Woods asszony, ismert ügyvédnő ezt a határozatot kommentálva kijelentette: „Kétszáz évig a rendőrség csak nézett és visszautasította, hogy segítségére siessen azoknak az asszonyoknak, akiket a férjük brutálisan bántalmazott. A rendőrség passzivitása felbátorította a verést és ezek a férjek mind brutálisa b- bak és brutálisabbak lettek". New York-i rendőrség mostani döntése szakítást jelent azzal a gyakorlattal, amely vissza utasította az erőszakos férjek letartóztatását, csupán azért, mert házasságot kötöttek áldozatukkal" — nyilatkozta a Megvert Nők Perbeli Képviselete nevű szervezet. A mostani döntés nem könnyen született meg: voltaképpen annak a por- nek a lezárása, amelyet 1971-ben indított 71 New York-i asszony a rendőrség ellen, sőt a városi tanács illetékes osztálya ellen is, amely visszautasította, hogy „beavatkozzon" hasonló ügyekbe. A New Xork-i döntés jelentősége főleg az, hogy az Egyesült Államokbeli jogi szemléletben nagy szerepe van egy- egy hatóság döntésének, mint precedensnek, ezért erre hivatkozva most már másutt is várható az áttörés a nők védelmének e fontos frontján. Gécsi Jánost Ringlispil-időnk Gyermekkori rétek forgószél-hintáján Pörögnek forognak valamennyi lányok Pislognak libbenő szoknyák alá Kőlyöknyi bokrok csenevész vagányok Szemük pattan mint pitypangbuborék • Ha beakad íjas kis semmi ágba Ujjaik begyére körömnyl fény ül Akárha ülne papírmadárka Köröznek fennen egymás után Varkocsok V-je húzó vadlibák Láncostól szakadnak ringlispil-Időnkből Horizont-körünk túlsó oldalára S Ariadne-ökörnyálak végén Thészensz-areaink Zalán Tibor: Létszám TEHÄT én egy létszám szigorúan megbatározott tagja vagyok ha én hiányzóm akkor nem létszám hanem hiányos létszám igen fontos tagja vagyok tehát nem veszhetek el ha valahogy mégis elveszek valahol úgyis létszámba vesznek itt növendék Ilyenkor aunott fogyaték vagyok vízióim már-már fojtogatnak elképzelem ahogy táblával nyakamban kószálok magamban és nem tag hanem létszám vagyok valakinek az összes s ha elveszek nem fogyaték — fájdalom T amás István: Rekedt torkomról letéptem a kötést lánymellű almát ' termő fák alatt és szemed öblére hajoltam Es átkok rezszínű vesszeje nőtt kiloccsant csókok medrében utánam de mosolyod mögé rejtettem magam önmagam elől is Azt hittem megmentesz a bordáim fölött tajtékot vetett a kék halak országa Egy szobrász emlékezete 70 éve született Kerényi Jenő Az izmos, erőteljes férfi a rázuhanó sast öklével veri el magától. Mozdulata olyan határozott, hogy győzelme nem kétséges. Megfeszített lába, erőtől duzzadó karja, maga a mindig diadalmaskodó ifjúság. A Sátoraljaújhelyen 1948-ban felállított Partizánemlékmű, a 70 éve született Kerényi Jenő legismertebb és legeredetibb alkotása. Kerényi nem konkrét hőst formázott meg, hanem a gonosszal, az emberiségre lecsapó fasizmussal szembeszálló ember szimbólumát. Jelképpé nőtt ez a mű, amelynek tartalma és megformálása között teljes művészi összhangot sikerült teremtenie. Az egész szobor szinte lobogó láng! Az expresszív megformálás. a felület fény-árny játéka optimizmust, hitet, életörömet sugároz. Ez az erő. játékosság jellemző Kerényi egész művészetére. Pályája a 30-as években indult. A fiatal szobrász Medgyessy vaskos, zömök nőalakjaiban a saját plasztikai nőideáljára lelt rá. Ezeket formába tovább a különböző hatások segítségével. Az arányok eltúlzásával súlyos, robusztus asszonyis- tenalakokat teremtett, ősanyát, aki a mítoszok rettenthetetlen hőseit foganta és hozta világra. Kerényi 1937-ig a képző- művészeti főiskolán Bory Jenő tanítványa volt, rpajd Olaszországba utazott egyéves tanulmányútra. Itt Ismerkedett meg a 30-as évek izgalmas kísérletekkel teli olasz szobrászművészetével és a megtermékenyítő hatású etruszk művészet alkotásaival. De végső stílusa kialakulására Bourdelle szobrainak dinamikája éppúgy hatott, mint Mestrovic heroikus pátosza. A korábban említett Parti- zánemlékmű sikere megkötötte Kerényit a megtalált formanyelvnél. Ebben az időben néhány szép alkotása született. Az 50-es években ő is csatlakozott ahhoz az uniformizált, klasszicista fogantatá- sú realizmushoz, amely szobrainak többségét élettelen díszletté tette. A hat-nyolc éven át tartó és már művészi megbénulással fenyegető folyamatból egy kedves, csupa játék és finom erotika munkával, a lapulevéllel takaródzó Zsuzsi című kisplasztikával tört ki. Az 1957-ben készült íjász és a Keresztelő Szent János című munkái már visszavezették a sátoraljaújhelyi emlékmű formavilágához. Kerénvj ebben az időszakban sok megrendelést kapott, sorra születtek alkotásai. Nemegyszer olyan megbízatásokat is elvállalt, amelyek nem fértek össze sajátos látásmódjával, stílusával. Ez a súlyos arányok dinamikájára épülő szobrászat nem bírja el az idillt, az üres életképet. Amint a megszenvedett dráma eltűnt munkáiból, vele tűnt a robusztus erő is, a kompozíció üressé, modorossá vált. Kerényi gyötrődő alkotó volt. Legjobb munkáiban Is kételkedett. Sikertelen szobrai különösen elkeserítették. Ez az önkritikus magatartás állandó megújulásra, új tartalmak keresésére ösztönözte. Élete végén jutott el azokhoz a témákhoz, amelyeknek drámaiságához alkalmasnak bizonyult expresszivitása. Az ürességbe üvöltő Mózes testén arany betűk hirdetik a tízparancsolatot. Már nem ember, hanem maga az eszme, a törvény. Dózsa című szobra érdekes ábrázolása az annyi művész által megfogalmazott témának. Kerényi nem ültette égő trónusra a „parasztkirályt”. Megkötözött, álló figurája a végzetre szánt, ám sorsával szembenéző, azt vállaló embert mutatja be. A szeszélyes felület, az eltúlzott arányok, a hatalmas váll és le- bírhatatlan erőtől duzzadó végtagok a gyötrődő, fájdalomtól torzult, ám magában a végső győzelem tudatát hordozó Dózsát testesítik meg. Ez a Dózsa a megkötözött eszme, amely a kötelek, az erőszak mögül is elősugárzik. Ekkoriban keletkezett a Golgota is. A kisplasztika monumentális léptékű alkotás, mint Kerényi szinte valamennyi kisméretű szobra. A durva íákolmánykeresztre feszített, kötözött alakok olyan kínoktól vonaglanak, amelyek megfosztották őket minden emberi arányuktól. A kompocízió tömör, megbonthatatlan. Ez a szobor a megtisztító szenvedés vállalása, az eszme szoborba öntése. Kerényi egész művészete az emberről szól. A játékosság, az erotikus szépség, a túláradó, életöröm útját végigjárva, jutott el a művész a drámáig, a létezés alapkérdéseinek feszegetéséhez. Az öregkor, a halálfélelem, a kételkedés, a hit keresése olyan kisplasztikák megalkotására késztette, amelyek eredeti tehetségének új fényeit mutatták meg. Utolsó munkái közé tartozik a Dante és Vergilius az alvilágban című kisplasztika. A mindenség tenyerén ülő ember, bár parányinak látszik, fel akarja ismerni célját. küldetését ebben a meg- oróbáHató világban. És ezt akár Kerényi ránk hagyott, figyelmeztető üzeneteként is felfoghatjuk. ü NÓGRÁD — 1978. november 19., vasárnap ] Kerényi Jenő szobrászművész Díszfelvonulás zászlóval, virággal c. művével. H. M. Anya gyermekével, 1951.
