Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-19 / 273. szám

Egy szovjet kísérlet: művészetek iskolája

Művészetek iskolája... Űj fogalom ez a pedagógiában, köz- művelődésben. Egyelőre kevés ilyen iskola létezik: Moszkvában mindössze három. Ezek is kísérleti jelleggel működnek. A gyerekek a Szovjetunióban kötelező középfokú képzéssel együtt alapfokú zenei, művészeti koreográfiái, általános esztétikai ismereteket is kapnak.

...Moszkva Perov kerületének művészeti iskolájában az osztálytermekben hangszereket, rajz- és kottaállványokat: rajzokat; agyagból készült kerámia figurákat látunk mindenütt Kik tanulnak itt?

Az iskola a főváros keleti részén az egyik ipari kerületben fekszik. Körös-körül gépgyárak; vegyi; kohászati üzemek; szállító vállalatok. Főképp az ipari üzemek dolgozóinak gyermekei közül kerül ki az iskola 520 tanulója.

Az oktatási folyamat az előkészítő osztályokban kezdődik. Ide a hatévesek kerülnek. Nem mindegyik tud még írni; olvasni; és erre ebben az osztályban nem is tanítják őket A gyerekek zenét hallgatnak; kórusban énekelnek; ritmikai gyakorlatokat végeznek, rajzolnak, agyagfigurákat gyúrnak. Ahogy a tanárok mondják, ez a tanulás „segédeszközök nélküli szakasza”. Ezt a fajta képzést 1—2 évig folytatják. Célja, hogy felébressze a gyerekekben a művészet szeretetét, kiderítse, melyiknek, mihez van hajlandósága, melyik művészeti ágban tehetséges, hogy már ebben a korai életkorban megfelelően foglalkozhassanak vele. A tanárok felelőssége igen nagy. A kiválasztásról a módszertani szakemberek a kővetkezőket mondják.

— Igyekszünk elkerülni mindenféle unalmas gyakorlatot rögtön a gyerekek számára érdekes dalokkal kezdünk. Elérjük, hogy tisztán énekeljenek, a dalokat szépen adják elő.

A gyerekek pszichológiája a képek Világa. Ezek rajzokban öltenek testet Több anyagot kell adni a gyermeki fantáziának, meg kell őrizni a gyermeki alkotókészség szabadságát, el kell kerülni mindenfajta kényszerítést...

A ritmus — a koreográfia alapja — minden gyermek sajátja. A gyerekek szeretnek mozgékony játékokat játszani, ugrálni, futkórozni. Nem kell azonnal a ritmikus gyakorlatokat végezni. Fontos, hogy megtanítsuk őket, hogyan kell összekapcsolni a mozgást a zenével, hogy kifejlesszük bennük az együttesben való szereplés készségét.

Az iskola pedagógusai, miután megfigyelték a 8 éves gyerekek hajlamát, megteremtik a „szakosodás” feltételeit. Ez közel 8—7 évig tart. Végét a 8. osztály elvégzésében jelölhetnénk meg.

Milyen programja van az egyes szakoknak? A zenei és kórus szakon a kottaolvasás, a zeneirodalom Ismerete, a szolfézs, a hangszeres játék és a vezénylés alapja. A képzőművészetnél a rajz, agyagból való formázás, az ábrázolási szabályok ismerete, festészet, szobrászat, iparművészeti alkotások, művészettörténet. A koreográfiái szakon ritmika, a koreográfiái művészet, történelmi, klasszikus, modem báli és népi táncok.

A gyerekek az iskolában szabad választás alapján megismerkednek a zongorajátékkal, a gitárral harmonikával, valamint más hangszerekkel: hegedűvel, mélyhegedűvel, gordonkával, klarinéttal, kürttel, ütőshangszerekkeL Az iskolát végzett hallgatók tudnak szabadon és kotta alapján játszani, önállóan képesek előadni művészeti alkotásokat, vagy kísérni azokat. Ismerik választott hangszerük kialakulásának történetét, a világ klasszikus zeneszerzőinek alkotásait a legnevesebb festményeket, a leghíresebb koreográfiákat Harmonikusan fejlett gazdag lelkivilágú, a művészetet ismerő és szerető embereket nevel az iskola, akik képesek a művészet élvezetére. Az idő majd megmutatja, hogy hivatásos művészek lesznek-e. Megjegyezzük, hogy valóban megmutatja: a végzős hallgatók csaknem egyharmada korábban választott szakának megfelelő irányban folytatja tanulmányait, elvégezve a művészeti szakközépiskolát, majd a konzervatóriumot, vagy a képző- művészeti főiskolát. Még egyszer megismételjük azonban, hogy a művészetek iskolájának fő célja a felnövekvő nemzedék általános művészi, esztétikai nevelése.

*• SPáthai Tivadar:

Szerelem

országa

téged kerettelek már a játszóterek libikókái között is matrózblúzos bálok teleizzadt tenyerű táncocskáiba vittelek jósoltalak magamnak álmoskönyvek lapjaiból fűtetten mozik nyikorgó ülésein gubbasztottam veled hányszor teveled a lépcsőházak fordulóiban suta katona levelek gyöngy betűivel írtalak tele és jajt jártam én a várótermek álmosai olcsó szerelmek árúsai közt leszólítottalak gyárkapukon kiröppenő fecske-lányok seregéből érted ácsorogtam villámok idején is érted az ereszek ijedt fészkei alatt

téged kerestelek csak tégedet a cipó arcú falvak esti harangszavával melyet messzire visz a szél elvisz oly messzire

★

nem várlak már hold-hallgatással szomorú esőkkel sem zengő havazással

madaraimat a mezőkre mind elküldtem hogy dalolják

NEM VOLT HIÁBA NEM

az órák mutatóinak

ollózása

hogy egyetlen

térképem lettél

amelyen eltalálok

a legutolsó állomásra

Csanády János:

Csak öreg könyve, bibliája..

Kamasz panasztalan szánk eltátottuk, ha hullt az őszi lomb, hogyha vetkőztek a fák, s nem felejtettünk el köszönni utcahosszat vénembereknek, kik a dohánytól berekedtek, csak azután vágtattunk tovább.

Mint csikókat, kergettek a kutyák

a faluban, vadul ugattak, ügy vettük őket: játszótársait, kamasz, panasztalan szánk nem szórt rájuk sziszergő szitkot mentünk a csarnokba, iskolába, vagy szombaton táncolni a kocsmába.

Hajnalban haza. Hatkor: ugrás, ki az-ágyból, jöhet a mosdás —

Ki éjjel legény, legyen nappal is! — mondta nagymama, majd valami régi bosnyák szóval hajtott ki — hajde, hajde! — az udvarra ásni, fát vágni, dolgom tenni.

Kamasz, panasztalan szánk összezárul, a temetőben, ahol csak keresztje meted ránk, elment ő is és nincs már ő sem, csak öreg könyve, bibliája porosodik a rokonoknál, ujja lapozza ismerősen, amíg itt jár-kel szívünkben.'

A Jelenkor novemberi száma

A Pécsett szerkesztett lro- tanulmánya, továbbá Mészöly dalmi és művészeti folyóirat Miklós elmélkedése a be- új számának lírai rovatában szélt nyelv stílusproblémáiról, többek között Kalász Márton, Az „írószobám”-sorozatban Parti Nagy Lajos, Rózsa End- Keresztúry Dezsővel beszél- re, Sárándi József, Tandori get Mezei András.

Dezső és Weöres Sándor ver___________________________

se

it olvashatjuk.

A prózai írások sorában Mándy Iván elbeszélésciklusának részletét, örsi Ferenc Teréz című televíziós drámájának első részét, valamint Thiery Árpád szociográfiájának új fejezetét közli a folyóirat.

A képzőművészeti rovatban két kiállításmegnyitót találunk: Pozsgay Imre kulturális miniszternek a pécsi Uitz- múzeum avatásakor, valamint Csorba Győzőnek a Baranya megyei tárlat bemutatásakor e' mondott beszédének szövegé"

Az irodalmi esszék között figvelmet érdemel Kenyeres Zoltán írása, Lukács György Ady-képéről, Németh G. Béla Kosztolányi műfaivá!1 ását és szemléletalakulását elemző

Uokius László: KSH ITATÁS

Pásfai Jánost

Nagyapa szekercéje

A taSMfcan Ott. Bárátaybőr kucsma borult színtelen hajára. A vén vad- gesztenye elhullatta már karácsonyfadíszeit, sűrű lombjain nem tudott áthatolni a májusi napfény. Kár volt ez a fa az udvarukba, elárnyé- kolta a virágot, a kertet, nagyanya ágyasait De nagyapa ragaszkodott hozzá. Valamikor régen Galíciából hozta gubóját, elejtette itt a kút körül, s ez a nagy fa lett belőle. Sehol a faluban nem nőtt vadgesztenyefa az udvarokon, csak itt

Szép arca volt nagyapának. Fölül, a bozontos szemöldök fölött két vízszintes barázda mélyült velük párhuzamosan futott még néhány redő, belőlük kierezve pedig több apró ráncocska, de az arca sima volt. Sima és borvirágos.

Húsvét vagy pünkösd délutánja lehetett. Megálltam nagyapa előtt, néztem szép arcát, mélyen ülő szemeit.

— Az úr kicsoda? — emelte rám a tekintetét.

— Sanyi vagyok. Szombathelyről. A Sanyika.

Nem tehettem rá mély benyomást, mert arca rezzenet- len maradt, és csak nézett, nézett.

— Nekem egy fiam lakik Szombathelyen — mondta kis idő múlva. — A Józsi fiam.

— Hát én meg annak a fia vagyok — villant ki belőlem hirtelen. Nyugodt, szoborfeje ettől se mozdult, csak egy halvány mosolyféle omolt szét az arcán.

— Nem tetszik ismerni a Józsi fiamat? — kérdezte. — Egyszer itthon járt, kubai dohányt hozott a pipámba, olyan jő szagosat.

— Nem pipál már a nagyapa?

— Már nem ■— mondta rezignál tan. — Ha még kapni lehetne olyan jó szagos dohányt. Ha egyszer találkozik a fiammal, mondja meg neki.

— Mit, nagyapa?

Felhőbe bújt a nap, elcsendesült az öreg. Ettől kezdve nem beszélt velem, elszunyókált. Megigazítottam vállán az esőverte, napszítta dolmányt, és kiballagtam az udvar végébe. Akkor még nem tudtam, hogy miért megyek a repedezett héjú körtefához Mintha egy hang szólt volna ki belőlem, valahonnan mélyről adta tudtomra, hogy oda kell mennem a farakáshoz, a csalánverte, szúrágta, mohalepte gerendákhoz. Legfölül, mélyen bevágva a fenyő húsába, rozsdásodó köpejével, tenyértől fényes nyelével a csönd burkába keményedve ott volt nagyapa szekercéje.

Nagyapa vágta be a szeker- cét ebbe a gerendába. Mikor? Hány éve lehet? Nagyon sok már. Akkor még délceg ács volt, nem látszott rajta az idő, s nagyanyám is élt talán. Nagyapa hetvenedik születésnapját ünnepeltük. Apám is velünk volt, a vonatról egyenest ide jöttünk az udvar végébe, ahol farigcsált az öreg. Apám azt mondta neki, hát isten éltesse a születése napján! Magának már nem lenne szabad dolgoznia, édesapám. Gyermeki szelidséggel mondta mindezt. Nagyapát akkor megszállta valami. Fölemelte a szekercét, lesújtott vele, azt hittük, menten kettéreped a gerenda. Hát akkor ünnepeljünk, fiam! — mondta nagyapa, s a szekercét benne hagyta a gerendában. Attól kezdve nem nyúlt hozzá, nem is engedte meg senkinek, hogy hozzányúljon a szekeredhez. Ha nagy ritkán náluk jártunk, valami megmagyarázhatatlan áhítattal elzarándokoltunk a régi szerszámhoz, álltunk mellette, és néztük megbabonázva.

T egendás életéből csak néhány töredéket őrzök. Ezek úgy megfeneklettek bennem, néha kiemelkednek, mint a tengerből a jégcsúcsok, máskor meg alámerülnek, de tudok róluk, akkor is bennem vannak, ha nem gondolok rájuk. És látom nagvapát. Emeli a szekercéjét, lesúitana vele. de éppen meg- j kondul a déli harangszó. Keze megáll a levegőben, ernyedten leengedi a szerszámot, mert rabiátus volta megszólal benne: dél van! Ha dél van, abba meg a pincét. A bozót felkeli hagyni a munkát, aszta- karcolta a térdünket, a kólón az ebéd, gőzöl a leves, nyökünk is vérzett, mire feJ- egy percet, de még egy pilla- kapaszkodtunk az ablak alá. natot sem szabad várni vele. Nem is ablak volt az, csak

— Megfőztél, Anna? — vertfalba sárzott üveglap, s

kérdi színtelen, de utánozha- igazából nem mertünk benéz- tatlan hangon. Aztán enni ni rajta, mert ha benézünk, kezd, s amíg tart az ebéd, akkor odabentről is meglátnak nincs szava egy se. bennünket. LélegzetvisszafejtEgyetlen egyszer fordult va hallgatóztunk, suttogás, elő, hogy hazaérve nem volt röhécselés hallatszott bent- megterítve az asztal. Nagy- ről, valamifajta nyihogás, apa nem mutatott haragot, nyekergés, zihálás, s egyszer Csak leült szépen a helyére, egészen tisztán meghallottam és várt. Megvárta, amíg az nagyapa hangját. Csak ak- asztalra felkerült a tányér, a kor eszméltem fel, hiszen tál, az evőeszköz, minden. Mi- nagyapa pincéje előtt hasakor aztán mindez együtt volt, lünk, nagyapa, a Tökös Marákkor megemelte az asztal ci, Suszter Mari pedig... Hát végét, s csörömpölve ellökte igen, a Suszter Mari nagyapa magától. Egyet se szólt, csak pinceszomszédja volt, akit ez felkelt a helyéről, magához a szoborarcú vén ács Répás vette a pincekulcsot és el- Vendel özvegye mellett aliment. Két napig nem jött le kor rnéS észrevett, a hegyből, szalonnán, kényé- TJazamentünk, de apám- ren, boron élt. Harmadnap J'J'nak egyet se szóltam ar- hazajött, hazahozta a harang- ról, hogy mit láttam a hegyben, szó, s tudta, hogy az asztal De hát nem is láttam semmit, meg van terítve, Gőzölgő le- csak suttogást, furcsa neszeves várta nagyapát, aki úgy két hallottam, akár a Szovák ült az asztalhoz, mintha sem- Vince vagy a Csatos Lőrinc, mi nem történt volna. ök még sokáig pusmogtak,

Bora mindig volt. Házakat röhigcséltek, amikor a mély fejelt, hívták a szomszéd fa- horhosban hazafelé ballag- lukba is, de ha a szőlőbe szó- tunk a szőlőgálicos kékség- lította a munka, félretette a ben.

szekercét. öt-hat akó borából Visszamentem nagyapához egy decit sem adott el soha, a lugasba. Aludt még. Ajka apránként megiszogatta. Há- lefittyent egy kissé, mintha romliteres korsóból iddogál- valamin derült volna álmában, ta a gyengécske italt, s ami- Arra gondoltam, mi lenne, ha kor az kiürült, akkor álomra elmesélném *neki, hogy egy- hajtotta a fejét. Egy perccel szer> gyerekkoromban mégse előbb. Megesett, hogy lestem a hegyen? Mit szólna nagyanya nem főzött kedvé- hozzá, nevetne, vagy haragúd - re valót, a tejfeles ételre nem na érte? Hogyan nevethetne, csúszott a bor, késő este lett miként haragudhatna, tán mikorra kiürült a korsó. ’ 3X1-3 sem emlékszik már. Hi— Ma hosszú volt a nap szen még a aaját unokáját — búcsúzott alvó feleségétől, sem ismerte meg...

s maga is mély álomba szén- E látogatás után csakhamar derült. újra Ielutaztunk nagyapához.

Nagyanya halála után Bö- Azaz hogy nem ís hozzá, in- zsi néném sírva rontott be kább miatta. Távirat jött, fe- hozzánk a városba. szesen szűkszavú szöveggel ez

— Apánkkal baj van, Jó- aUt ’benne: „Nagyapa megrak Gyere haza, tegyél vala- halt, kedden temetjük”. Apám mit — könyörgött a testvéré- szótlanul ült az ablaknál, néznek. Apám ideges lett, tövé- te a tájat, nem beszélgettünk, ről-hegyére kikérdezte nagy- mint máskor. Nagyapáról se nájiémet, hogy mi van. Ki- beszélt, pedig tudom, hogy derült, hogy nagyapa nősülni gondolatban vele járta a za- akar. Mert, hogy ő még fér- lai dombokat. Minek tagad- finaik érzi magát, nem tud iam’ nekem újra csak eszem- meglenni asszony nélkül. Bö- b® jutott az a bizonyos kasai néném hiába mondogat- land- ekkor tudtam már, ta neki, hogy hetvenöt éve« s*1«*« egészen pontosan tud- férfi nincs, csak hetvenöt tam, mi történt akkor a éves öregember, nagyapa hajt- présházban. Magamban azt hatatlan maradt. Elhívta hoz- számolgattam, hány éves is zá az orvost. Kérdezgette fag- lehetett nagyapa? Talán már gáttá nagyapát, aki eleinte a nyolcvanon is túl volt, semmit sem sejtett, azt hitte biztosan túl, hiszen a kopor- véletlenül jár náluk a doktor, sóban egy kilencvenhat éves De egyszer aztán megneszel- aggastyán feküdt. Megnézhetett valamit, mert elkárom- tem. olyan volt az arca, mint kodta magát, öklével az asz- nemrégen ott a lugasban, talra csapott, s azt kérdezte: Mintha csak aludt volna, s bolondnak néz engem a dók- valami kimondhatatlanul szé- tor úr? pet álmodott.

Volt egy megesett lány Azt "jár a Bözsi néném-' * a faluban, a Kubik Ve- t61 tudom, milyen nehezen non. A fia felnőtt már ott- vatt meg az élettől nagyapa, hagyta. Nagyapa ezzel a Ve- Hetekig agonizált, alig evett,' ionnal kötött szabályos há- végül már a bor sem kellett zasságot. Kivirult, együtt ka- neki- A háromliteres korsót pálgattak a szőlőben, boldo- megmaradt erejével földhöz- gan éltek. Egy év múlva az- vágta, darabokra törte. Hátán elzavarta ezt a Veront a romkodott is cifrán, hogy őné- háztól. Azt mondta, ilyen ki miért kell meghalnia. De vén nővel nem fakítja az éle- amikor Bözsi néném az őriét. vost említette, megnyúló arcMi akkoriban nem nagyon cai rácifrázott, hogy ide az- látogattuk nagyapát, csak ké- tán. be n® te§ye mé8 egyszer sőbb, amikor már Rápás Ven- a lábát.

del özvegyével élt együtt. Há- ,.zY.d™ a föld a koporsóra,' zasságot ugyan nem kötött dübörögve tűnt el nagyapa az vele, de együtt éltek. Gyerek agyagos, sárga földben. S ott, voltam, talán sejtettem va- abban a pillanatban jutott kunit a férfi és a nő kapcso- eszembe a szekercéje. Vajon latáról, bár igazából nem mü csinált vele, ott van-e tudtam, mi az. A falusi gye- ahová tette, vagy elrenrekeket irigyeltem, akik ná- dezte szépen azt is. mint min- lamnál sokkal felvilágosul- dent beszűkült világában, tabbak voltak. Szovák Vin- A temetés után egyenest cét, meg Csatos Lőrincet, akik- az udvar végébe sietkel egykorú voltam, de akik tem. Hevesebben vert a szí- annyi titkot tudtak már, hogy vem, szaporább volt a léleg- irigyelnem kellett őket. zésem: a csalánverte, gazos

— Gyere velünk — mond- udvar olyan volt, mint máskor,

ták —, megnézzük, hogyan s a farakás legtetején ott volt kógyilnak a hegyben. a fenyőgerenda, benne a sze— Kik kógyilnak? — kér- kerce. Hozzányúltam, a szí- deztem anélkül, hogy tud- vemig ért a bizsergés, fogtam volna, mi az a kógyilás. tam a nyelét, amelyet nagy— Tökös Marci kógyil a apa tenyere dörzsölt fényes- Suszter Marival — mondták re. Csak ki akartam venni, izgatottan, s már robogtunk csak suhintani akartam vele is kifelé, amerre nagyapa egyet. Ám, ahogy mozdítani présháza állt az időtlenségben, akartam, kitörött az eikorhadt A Tökös Marci meg a Suszter nyél és a kezemben maradt. Mari. Hogyan is sejthettem Fönt a körtefán egy vsdga-, volna, kik ők? Lábujjhegyen, lamb ült, mintha engem néhasalva, kúszva közelítettük zett volna.

NÖGRÁD - 1978. november 19., vasárnap 9