Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-19 / 273. szám
Fiatalok a pártban Nemcsak elfogadni, kamatoztatni is Klément Magdolna, a balassagyarmati II. számú óvoda helyettes vezetője közel egy éve kérte tagfelvételét az MSZMP helyi csoportjába. — öt éve dolgozom jelenlegi munkahelyemen — mondja —, végigjártam az ifjúsági mozgalom különböző formáit. Sőt ma is vezetőségi tag vagyok a pedagógusok alapszervezetében ; aztán kellő mérlegelés után úgy döntöttem, kérem felvételemet a pártba. — Véleménye szerint, milyen feltételeknek kell megfelelnie egy leendő párttagnak? — Ügy érzem, nem elég csupán a szorgalmas munkavégzés, a párt politikájának ismerete és elfogadása, a megfelelő emberi magatartás, hanem ezeket az ismereteket- képességeket kamatoztatni is kell a köz javára, szűkebb és tágabb környezetünk érdekében. Klément Magdolna, középiskolai tanulmányait a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban végezte, majd a kecskeméti óvónőképzőben sajátította el hivatásának csínját-bínját. Éppen a napokban számolt be a marxista—leninista esti egyetem második évfolyamának negyedévi tananyagából, sikeresen. Mindennapi munkája: az óvoda „gyermekállományának”, szám szerint 85 apróság óhajának-sóhajának, panaszának a lehetőségekhez mért k'»’égítése. Közvetlen vezetője szerint felkészült, széles látókörű, korához képest (25 éves) különösen fogékony. — Ennyi sok pozitívum mellett elégedett? — kérdeztük. — Fölsorolni is hosszadalmas lenne még mennyi teendőm akad. A legnagyobb bánatom, hogy egy nap csupán huszonnégy órából áll. Így aztán nem mindig „futja” az időből . . . — Például mire nem futja kellőképpen? — Munkahelyemen a család és az óvoda kapcsolatának mélyítésére ... a mozgalomban a pedagógus-alapszer- vezet munkájának a „felrázására”, ez egyébként pártmegbízatásom is, a magánéletben pedig a tanulás, az önművelés és persze, a szórakozás is kaphatna az eddiginél né- gyob teret és több időt. ★ Újhelyi Zoltán, a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyára erősáramú üzemének főművezetője alig egy hónapja lett párttag. Mit jelent ez az életében? — Tulajdonképpen nem egyik napról a másikra alakult így a helyzetem — válaszolja —, hanem hosszú évek eredményezték, hogy most már magasabb szinten, magasabb követelményekkel végezhetem mozgalmi munkámat. — Melyek voltak az első benyomások a taggyűlésről, az elfogadásról? — Egy régi ismerősöm, Koncz István, valamint a KISZ-szervezet voltak az ajánlóim. Az első gyűlésen rögtön egy beszámolót is tartottam az üzem tevékenységéről, s talán az lepett meg leginkább, mennyivel őszintébben, kritikusabban vitatnak meg egy-egy témát, mint azt a KISZ-ben mi csináltuk! Pártmegbízatást is kaptam, a munkásőrségben és a szocialista brigádvezetők továbbképzésében kell bizonyom feladatokat ellátnom. Újhelyi Zoltán lassan a harmadik iksz felé közeledik, s hatodik éve dolgozik a kárt gyárban, ö is a Balassi gimnáziumban végzett, majd a Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett diplomát. Jelenleg félszáz ember munkáját irányítja-szervezi; a gyár termelésének közel 28 százalékát adja az erősáramú üzem, s az e havi termelési érték a 46 millió forintot is meghaladja. Munkája elismeréseképpen idáig Kiváló dolgozó kitüntetést, valamint vezérigazgatói dicséretet mondhat magáénak. De ide sorolható a vállalat segítségével kapott lakás is, melyben feleségével és Nóra nevű kislányával tölti munkán kívüli idejét. Szabad idejében pedig egy kevesek áltál űzött — és igen költségesnek mondott — sportnak hódol: az autó- versenyzésnek. Azt mondja, a munkahelyi „feszültségek” levezétésére nincs ennél jobb kikapcsolódás. (Ami azt illeti, jobb lehet, hogy nincs, de veszélytelenebb bizonyára akad). T. L. Felújított iskola Mai Befejezéséhez közeledik ■ Karancskeszi Általános Iskola felújítása. A munka során nyolc tantermet alakítottak ki, s ezzél lehetővé válik, hogy egy helyen és csak délelőttös műszakban taníthassák a kisdiákokat. Az iskola felújítása több mint 380 ezer forintba került. Ezzel egyidőben újították fel a községi orvosi rendelőt és lakást, valamint a védőnői lakást és az egészségházat is, összesen több mint 320 ezer forintért. A munkákat a ka- rancslapujtői költségvetési üzem végezte el. Fiatalok szolidaritása A Német Demokratikus Köztársaságban hét évvel ezelőtt hozták létre a Szabad Német Ifjúsági Szövetség szolidaritási alapját, amely a fejlődő országoknak, a nemzeti függetlenségükért küzdő fiatal államoknak nyújtandó internacionalista segítség céljait szolgálja. Az alapba ez ideig 47 millió márka folyt be — ezt az összeget a kommunista műszakok alatt gyártott termékek értéke, különböző városrendezési munkálatoknak a bére és az egyéni hozzájárulások alkotják. A szövetség akciói sorából kiemelkedik a „Vietnam iskoláinak” nevezetű akció, amelynek során a testvéri ország 11 iskolája kapott új oktatási felszerelést az NDK fiataljaitól. A szövetség állandó jelleggel gondoskodik arról az 1500 chilei hazafiról is, akik a chilei fasiszta puccs óta élnek a Német Demokratikus Köztársaságban. Az ő gyerekeiknek például több mint kétezer játékot készítettek. tévéaj aulaiunk 20.45: Fedőneve: Lukács „Majd fél évén keresztül, sok ezer kilométert utazva forgattuk ezt a filmet Budapesten, Moszkvában, Azerbajdzsánban, Bakuban, a Krímben, olykor elég nehéz körülmények között — mondja a film főszerepét alakító Kozák András. — Forgatás közben ismerkedtem meg Lukács tábornok, azaz Zalka Máté lányával. Az ő emlékei segítségével kerültem közelebb a spanyol polgárháború legendás magyar résztvevőjének alakjához”. A szovjet— magyar koprodukcióban készült film a nemzetközi dandár parancsnokának utolsó évét idézi fel. Nem az idealizált embert, de az élet apró, olykor szürke mozzanatai között is fellelt Lukács tábornokot mutatja be. A filmprodukcióban a polgárháború soknemzetiségű hősei között ott találjuk Münnich Feren- cet is, akit Bujtor'’ István kelt életre. Bognár Gáborné Balogh Erzsébet huszonegyedik éve dolgozik ápolónőként a pásztói kórházban, a sebészeten. Munkatársai és az egészségügyi intézmény vezetői szeretik, becsülik a fiatalasszonyt, elismeréssel adóznak tevékenységének. — Szívesen foglalkozik a fiatalokkal, irányítja, segíti őket a pálya elején, igazi jó pedagógus. Egyetlen szempillantásból érti, mindig tudja, hogy mikor mit kell az orvos kezébe adnia, szereti a hivatását. Néha ugyan szokott „morogni”, főleg olyankor, ha reggel nem úgy találja a kisteri- lizált műszereket, mint ahogyan este, a műszak végén ő hagyta. De azt hiszem ez érthető — jellemzi a fiatalasz- szonyt Kovács Lajosné, a sebészeti osztály vehető főnő vére, aki tizenhárom ápolónő munkáját irányítja. — Miként került a betegápolói pályára? — kérdezem Erzsi nővért. — A mi családunk nagyon nehéz körülmények között élt, négyen voltunk testvérek, s így érthető: nem tanulhattam. Is>i- -> " ■'im. barátnőim tudták, és a pénzkeresésnek ezt a módját javasolták, a kórházba ápolónőket keresnek, gyere el, próbáld meg. Elmentem, megfeleltem. Aznap, 1957, augusztus 4-én már dolgoztam is. Munka mellett elvégeztem a tanfolyamot és ezen kívül gyors- és gépírói képesítést is szereztem. Közben természetesen három műszakban dolgoztam. Egyre jobban megkedveltem, megszerettem e tevékenységet és ma már ott tartok: mást el sem tudnék képzelni, mint a sebészeti nővéri feladatok megoldását. Igaz, a szüleim először haragudtak a választásom miatt, de később annál büszkébbek lettek rám. Különösen akkor, amikor a meggyógyult betegek dicsérték a kezem munkáját, a kedvességemet. — Ügy hallottam, a férjét is a betegek közül választotta... — Igen, ez egy valódi regénybe illő történet. Hiszen itt a kórházban ismerkedtünk meg egymással . . .azt a fiút —, aki később a férjem lett — lábtöréssel ápoltam, úgy 4 NóGRAD - 1978. november 19., vasárnap | látszik túlzott lelkiismeretességgel . . . amióta megesküdtünk — (1963-ban kötöttünk házasságot) —, azóta is lelkiismeretesen bánok vele, de most már a feleségeként . . . Nagyon boldog anya vagyok, egy kislányt szerettünk volna, és kettő sikerült, ikrek lettek. Most a kilencedik évükben járnak. Egyikük ápolónő, másikuk pedig óvónő szeretne lenni. Amíg kicsik voltak, gyakran gondot okozott az elhelyezésük, többször úgy nézett ki: beadom a felmondásomat. -Nem tudtam megtenni. Itt tartott a jó közösségi szellem, a hivatásszeretet, munkatársaim megértése, támogatása. — Kérem, mondjon el egy olyan történetet, amire nagyon szívesen emlékszik visz- sza. — Rengeteg szép emlékem van . . . sajnos, nem tudok választani közülük . . ., amikor meggyógyul, lábra áll, először mosolyog a hosszú szén- vedéssel teli hetek-hónapok után rám egy beteg és köszönetét mond, nincs annál jobb érzés . , , Muxaihanxó melleit MUNKA és barátság Magasba szárnya! a klarinét hangja, cifrázza a futamot a muzsikus, még a hangszert is ■megemeli, az alig fél mellkasig érő ingből kivirít a dereka. — Azért olyan rövid a gyet- vaiak inge — magyarázza valaki a szomszéd asztalnál —, mert egykor régen a földesuruk tartván attól, hogy a pa- rosztok lopnak a bekötött bő ingük aljában, levágatta. No de nem sokra ment vele, mert bevarrták ám a panyókára vetett fekete kabátok ujját, s ha •valami kellett, abban csenték... Korántsem a népi zenekar öltözéke a legegzotikusabb dolog a salgótarjáni Beszterce étteremben megrendezett szlovák gasztronómiai napokon. Még csak az sem, hogy az amatőr zenekar tagjai közt mérnök és tanár is akad, s hogy nemrég díjat nyertek külföldön. Jóllehet, a friss muzsikaszónak is sikere van, a rendezvény népszerűségének alapja elsősorban a vonzó ételválaszték és a gyors kiszolgálás, — A NÖGRÁD-ban megjelent néhány sor. Az étterem előtt állt egy tábla. Nem túl kevés ez a hírverés? Korábban valahogy jobban „dobra verték” a szlovák hetet. — Mondjam azt, hogy jó bornak nem kell cégér? — mo- solyodik pl Hoffmann Pál/ a Beszterce vezetője. — Az első három nap ismeretében elmondhatom, hogy az átlagosnál mintegy húsz százalékkal magasabb a napi forgalom. Pontos számot persze korai volna mondani, de úgy vélem, aki betér hozzánk tapasztalhatja, hogy sokkal több a vendég. — Változott-e valamit a szlovák hét a korábbiak óta, hiszen ez az étterem már többször adott helyet az évente sorra kerülő rendezvénynek? — Az idén színesebb étlapot hoztak, azaz többféle ételt, nagyobb választékot új ízeket. Ezek meg is nyerték vendégeink rokonszenvót. Olyany- nyira, hogy néhány ételféleséget, például a bélszínt gyümölccsel, a gazdarostélyost, a vázseci ízelítőt és a modrai falatokat többek között mi is szeretnénk az étlapunkra tűzni. Ezzel kívánjuk bővíteni az étterem szlovák jellegű ételeinek körét, hogy vendégeink ne csak ezen az egy héten találkozhassanak új kedvenceikkel. — Hogy van megelégedve a szlovák felszolgálókkal? — Gyorsak ügyesek, készségesek. Néha talán még egy picit túlzásba is viszik. A kiszolgálás mindenütt kiszolgá— És, ha szomorú esémény- ről kérdezném? — Sajnos, azzal is nagyon sokszor találkozunk itt a sebészeten, a mi munkánkban a legszörnyűbb dolog a halál... azt nem lehet megszokni oár- memjyit is látja az ember. Volt egyszer egy kislány, őt, amíg élek, nem tudom elfelejteni . . . meghalt a két kezemben. Játszott a szomszéd gyerekekkel és rágurult egy betongyűrű, képtelenség volt megmenteni. Mindössze hat évet élt. És akadt olyan kisfiú páciensem, aki felmászott a magasfeszültségű vezetékhez, verébfészekért, . . . mondanom sem kell, lezuhant az oszlopról. A kézfeje is elégett, leesett a csuklójáról, úgy hozta a sapkájában. Egyre csak azt kérte: varrjátok vissza, mert én nemsokára iskolás leszek, és kéz nélkül nem tudok megtanulni írni. A baleset után még négy napig élt — keresi szomorúan zsebkendőjét Balogh Erzsébet és igyekszik kicsorduló könnyeit úgy letörölni, hogy ne vegyem észre. Ebben a pillanatban kopogtatnak az ajtón, öt keresik. Egy nem régen műtött beteg sebét kell átkötnie, mielőtt kilépne a szobából, már újra moso'yog. Tőcsér Julianna lás, az érdek azonos; minél elégedettebben keljen fel a vendég az asztaltól. Persze a kiszolgálóknak néha nehézségei is vannak. Erről beszél Stefán Kúdela, a szlovák szakemberek csoportjának vezetője, a besztercebányai Lux Szálló igazgatóhelyettese. — Különösen az első napokban volt nehéz dolguk azoknak, akik nem beszélik jól a magyar nyelvet. Szerencsére a kétnyelvű étlappal, az ételek számozásával két-három nap alatt sikerült teljesen áthidalni. — Tudomásom szerint a legjobb szakembereiket hozták magukkal, félig-meddig jutalomként — Nem tudom mennyiben tekinthető jutalomnak, hiszen ugyanúgy dolgoznak, mint otthon. Az igaz, hogy a legjobbak vannak itt, és az is, Húsz perce várok már egy pohár sörre a terem zsúfolt asztalai között, szemezni kívánván a pincérrel, hogy tekintetemből kiolvashassa vágyam egy pohár hideg, habzó sörre. Helyette csak az abroszból olvashatom ki jómagam, mit ettek a zsúfolt vendéglő eme asztalán az elmúlt két-három hétben a kedves és kiszolgált vendégek. Azt is, hogy mit ittak. Azt, amit én is szeretnék: sört. — Már fél órája várok, kérem ... — próbálok tíz percet hozzáhazudni a dolog állásához, már csak a hatás kedvéért is, de a vendégek kiszolgálója csak egy futó pillantásra és megjegyzésre mel1 — Könnyű a vendégnek I ! ! De én dolgozom . . ; Az érv, miszerint, hogy nekem könnyű a dolgom, mert semmi dolgom, csak sört szeretnék inni, és miszerint neki nehéz a dolga, mert ő dolgozik: pontosabban: ő az, aki dolgozik — az érv, mondom, lenyűgöző. Nagyot nyelek és várok tovább, miközben enyhén léhűtőnek érzem magam, s a társadalom és különösen a pincértársadalom piócájának, élősködőnek, ★ Állok a pult előtt. A pult mögött vidám terefere. Nem lenne lelkem megzavarni a kedves eladólányokat, hiszen hála az egyre növekvő belkereskedelmi forgalomnak —, bár a külkereskedelmi forgalmunk' lenne mindig és mindenben ilyen dinamikus —, nem gyakran adódik lehetőség a munkaidő alatt a vidám csivitelésre. Sajnos, azonban sietek, nekem is lehet azért dolgom, így hát kellő tapintattal átszólok a pult másik oldalára: — Ha lehetne, kérem 1 2 Sietek . . ; — De nagyon türelmetlennek tetszik lenni ... Mi is dolgózók vagyunk — méltatlankodik az egyik bájoska, pedig eszemben sem volt dolgozói mivoltát kétségbe vonni, sőt inkább némileg sürgettem is arra, hogy e fogalmat a munka tartalmával kitölteni — most és miattam — el ne mulassza. Azért csak elTársadalmi munkában épülnek a járdák Nógrádszakál- ban. Az Ipoly út és a Kis utca járdáját összesen 250 méter hosszon készítik el a lakosok. hogy sokkal többen szeretnének bekerülni a csoportba minden évben, mint ahányan jöhetnek. Ennek az az oka, hogy az évek óta tartó vállalatok közötti barátság során egyéni barátságok is születtek, s a munkánk a szakmai ismeretek bővítésén túl ezeket is ápolják, a két vállalat dogozói. A besztercebányai vállalat nemcsak Salgótarjánnal, hanem egy csehországi várossal, Hradec Královéval is hasonló kapcsolatot tart fenn. így aztán a Nógrád megye» Vendéglátó Vállalat határon átnyújtott baráti keze a besztercebányaiakon keresztül tulajdonképpen a Hradec Králové- iakkal is kapcsolódik. Lehetséges, hogy egyik-másik átvett recept onnan származik, és Csehországban is kóstolgatják a nógrádi ízeket. Végső soron ha belegondolunk, így is közelebb kerülünk egymáshoz. Egyenlőtlen az egyenlők között Utak, járdák szégyellem magam, mert valójában ő itt a dolgozó, én meg csak vevő vagyok, vásárolni akaró, akinek nem kell unos-untalan vásárolnia, de nekik muszáj állandóan dolgozniuk . . , i ★ Az íróasztalra szinté ráboruló, a pecsétek, akták, papírok, dossziék tengerébe fuldokló hivatali dolgozót alig merem megszólítani, hogy...: — . .nem látja? Dolgozom... Türelem uram, türelem, — int le, mielőtt bármit is szólnék. Ügy látszik gondolatolvasó is . . ; Járom, kelem az életem,' s egyre inkább elfog a kétség- beesés: én nem vagyok egyenlő a többiekkel. En egyenlőtlen vagyok, pedig az ország az egyenlőséget tűzte zászlajára. Mert, ahol én megjelenek, ott mindig dolgozik valaki, s én, aki megjelenek, sohasem dolgozom, hanem valamit akarok. Sört, pecsétet, inget, pa- rízert, vagy egy telefonkapcsolást. ■Tűnődöm az ilyen egyenlőségen. A világért sem vitatom, csak tűnődöm rajta, és miatta. Én úgy tudom, egyen- lőek vagyunk: a törvény előtt. Meg a járdán, ahol egyenlő irányban haladunk. Meg abban, hogy választók vagyunk és választhatók, mint állampolgárok. Meg abban is, hogy nekem sem jár a moziban egy jegyért két hely. De úgy tanultam, hogy az az egyenlőség a pult két oldalán, az íróasztal két oldalán akkor igazán egyenlőség, ha akkor és ott egyenlőtlenek vagyunk. Ha ők vannak értem: a vevőért, az ügyfélért, a telefonálni akaróért, a sörre szomjazóért. Amelyet aztán úgy kompenzálok én, hogy amikor ők kerülnek ama másik oldalra, akkor meg övéké az elsőbbség, akkor meg én vagyok értük és miattuk: a pincért, az eladókislányért, az ügyintézőért, avagy a telefonközpontosért. Az effajta egyenlőség, amely szerint „utóvégre egyenlőek vagyunk, uram, mi is dolgozók vagyunk . . .”, nos az ilyesmi csak egyenlőtlenséget szül. Ezért érzem én úgy már jó ideje, hogy voltaképpen egyenlőtlen vagyok az egyenlők között. Gyurkó Géza Ludáriyh'alásziban útépítésre fogtak össze a falu lakói. Társadalmi munkában újítják fel a Maros utcát, s az új ravatalozóhoz vezető bekötő utat. A Vezér utca rendbehozatalával pedig már végeztek.
