Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-19 / 273. szám

Jegyzet a BRG ifjúsági parlamentjéről A demokrácia másik oldaláról Csaknem egy éve annak, hogy lapunkban Tények és vélemények címmel riportban számoltunk be a BRG salgó­tarjáni gyáregységében ta­pasztalt ifjúságpolitikai mun­káról, melyről akkor nem éppen a legszívderítőbb té­nyeket és véleményeket ír­hattuk le, de jó néhány „problémásnak ítélt” kér­désre, megoldásra váró hi­ányosságokra ígéreteket kap­tunk. Így hát kitűnő alka­lomnak ígérkezett a novem­ber 11-i ifjúsági parlament, .hogy az adott és nyomtatott szó — ez idáig történő — „testet öltött” formáit szám­ba vegyük. Másrészt pedig megnézzük: a BRG-s fiatalok mit tudnak kezdeni demok­ratikus lehetőségeikkel. Elöl­járóban csupán annyit, a több mint ötórás parlament bővel­kedett izgalmakban és ese­ményekben, sőt... De ne vágjunk a dolgok elébe. ! Igazságtalanok lennénk, ha nem abból a tényből indul­nánk ki, amely szinte az összes gond forrása: a hat évvel ezelőtt átadott gyár­egységet mindössze 700 dol­gozónak tervezték, a mostani létszám pedig már megha­ladja a 1100-at! Ez, termé­szetesen maga után vonta a termelési érték dinamikus növekedését. De a munka­hely zsúfoltságától a szociá­lis létesítmények elégtelen­ségéig, a munkaszervezéstől, a fegyelem zűrzavarosságáig egy sor olyan gondot is szült, amelyet lehetetlenség má­ról holnapra megoldani. Ugyanakkor a piaci igények kielégítése — köztudott nép­gazdaságunk „exportszom- júzó” állapota — nem tűr­het sok halogatást. És ebben a helyzetben nemcsak az igazgatónak, a gazdasági ve­zetőnek stb. van égetően sok tennivalója, hanem a dolgo­zóknak Is. Mondom ezt azért, mert az ifjúsági parlament véleményem szerint nem ju­tott túl a gondok felemlegeté­sén, a másfélszóznyi fiataltól édeskevés javaslat, ötlet hangzott el, mentségükre le­gyen mondva, hogy a beszá­moló sem bővelkedett efféle inspirációkban. (Itt még egy megjegyzést hadd említsek a beszámolóra vonatkozóan: nem tartalmazta az előző par­lamenten elhangzott kéré­sek, javaslatok, gondok konk­rét megválaszolását.) \ 2­Ügy indult a parlamenti hozzászólás része, hogy min­den különösebb „parlamen­ti-jelleg” (vitatkozás, han­goskodás stb.) elmarad. A bá­jos kis úttörő szépen felol­vasta mások által gondosan megfogalmazott „hozzászó­lását”, a KISZ-bizottsági tit­kár elmondta, amit az érdek- képviseletről tudni kell. .. miközben a mellettem ülő BRG-s ifjú valahol a negye­dik sorban fejét az előtte le­vő székre hajtva békésen szundított. Azután — talán a levezető elnök taktikája volt ez — kezdődtek az úgyneve­zett kritikusabb hozzászólá­sok (bóbiskoló barátom is töl-fölkapta fejét), előbb Visnovszky Zoltánné szólt az adminisztratív dolgozók mun­kakörülményeiről, a beillesz­kedésről, a bérbesorolásról, aztán Belinyák Gábor ecse­telte a továbbképzés nehézsé­geit, majd Kilvádi Attiláné ezt mondotta: „A fiatalok azért passzívak, mert csak pieghallgatják őket, de az in­tézkedés már elmarad!” Ez­után megtudtuk, hogy „az embereknek még a szocia­lizmusban is enniük kell” — ahogyan azt Kövesligeti Má­ria kissé indulatosan megfo­galmazta, amiért a gyár köz­ponti jubileumi ünnepségére utazók, szervezetlenség miatt, éhen maradtak. Majd egy hozzászóló azt kifogásolta, a szereidében az ablak mel­lett miért van hideg, középütt pedig meleg? A többi között ezek a ké- rések-kérdések hangzottak el, s az elmondottakból ítéltve a felszólalók tulajdonképpen bizonyították problémaérzé­kenységüket, de azt is, hogy a demokrácia különböző fó­rumain — brigádgyűlések, termelési tanácskozások, KISZ-gyűlések stb. — lehető­ségeit még nem ismerik tel­jességében, hiszen néhány probléma nem kimondottan, eme parlamentre tartozott. (Ám, ha az említett „lépcső­ket” már végigjárták, úgy az előző állítás helytelen.) 3. Különösen érdekes volt Kasza László . felszólalása (nagy tapsot kapott), aki a prémiumrendszer hiányossá­gairól, rossz tapasztalatairól, a szerelderészleg ivóvíz­hiányáról, az alkalmankénti munkanélküliségről, a mű­szerellátottságról részlete­sen és kritikusan szólt. Az­után a szakszervezeti bizott­ság titkára adott volna vá­laszt egy hozzászólónak, majd az replikázott, de a le­vezető elnök beléjük fojtotta a szót „meg kell mondani a válaszokat és nem vitatkoz­ni!” — mondta bölcsen, szó szerint, s ezzel a parlamenti hangulatot le is hűtötte. Oly­annyira, hogy két felszólal­ni kívánkozónak nem is adott szót, mondván, a többi be­adott cédulára felírt kérdé­sek megválaszolása bizonyá­ra elegendő lesz... Végezetül Pálfálvai László igazgató részletesen válaszolt az elhangzottakra. A közel­jövőben ifjúsági klubbal gaz­dagodik a BRG KlSZ-szer- vezete, készül a sportpálya is, lesz bevásárlóközpont, megoldódik a szellőztetés és még néhány gond. 4. 1 Mégis, a parlament végez­tével, néhány fiatallal szót váltva, olyan érzésem volt (vállalom a tévedés ódiumán, mintha a közös célokért nem együttesen, nem egymást se­gítve szorgoskodna minden­ki, s az egységben, összefo­gásban rejlő erő (mely nél­kül a gyáregység elé szük­ségképpen kitűzött feladat szinte megoldhatatlan) egy­előre „rejtve van’. Egy régi mondás szerint szegény em­bert még az ág is húzza; s ha már az objektív okok csu­pán távlatokat sejtetnek hasz­nosabb lenne a meglevő energiát az idő „megrövidíté­sére” áldozni. (Szinte érthe­tetlen például, hogy az Alko­tó ifjúság pályázatra egyet­len pályamunka sem érke­zett.) Érdemes megszívlelni, a vasárnapi Népszabadság „Erőforrásunk a szocialista demokrácia” című írásának ide is vonatkozó megállapítá­sát: „.. .a jó politikai közér­zet, a szocialista demokrácia eleven működése, gondjaink őszinte megosztása, a dolgo­zók széles tömegeivel és ak­tívabb részvételük ezek megoldásában — mindez igen­is termelőerőt gyarapító té­nyező, azzá válik a munka- padoknál”. És ezt egy ifjúsági parla­ment is segítheti. Tudnivalók a házi szociális gondozásról Azok az idős emberek része­sülhetnek házi szociális gon­dozásban, akik önmaguk ellá­tására már képtelenek, család­tagjuk, gondozójuk nincs,- nehezen vagy egyáltalán nem tudnak kimozdulni otthonuk­ból és szociális helyzetük is indokolja ezt a segítségnyúj­tást. Nem részesíthető házi szociális gondozásban az, akinek gondozására más sze­mély — házastársa, gyerme­ke, a vele eltartási, illetve hagyatéki szerződést kötött egyén — köteles és képes len­ne. A gondozónő a mozgásában korlátozott vagy önmagával tehetetlen, agg embernek rend­szeresen segítséget nyújt, gondoskodik személyi higié­niájáról, környezetének tisz­tán tartásáról és az alapvető élelmiszerek, meleg étel be­szerzéséről. Kapcsolatot tart gondozottja és a külvilág kö­zött, érdekvédelmi képvisele­tet Is ellát. A gondozásért megfelelő jövedelem esetén a gondozott, vagy annak tartásra kötele­zett hozzátartozója térítési díjat fizet. Ennek az összeg­nek a nagysága a gondozással arányos, de legmagasabb ősz- szege a havi 700 forintot nem haladhatja meg. Abban az esetben, amikor a gondozan­dó személy és hozzátartozói­nak anyagi, szociális helyze­te indokolttá teszi elengedhe­tő a gondozási díj kifizetése, mivel azt a városi tanács utalja át a gondozónőnek. Előfordulhat, hogy szocia­lista brigád vállalja el a patronálást, a kollektíva gyá- molít egy vagy több rászoru­lót, ilyenkor szolgáltatásaikért díjazás nem állapítható meg. T. L. Őszirózsa — pirosrózsa címmel kiállítás nyílt a Petőfi Iro­dalmi Múzeumban az őszirózsás forradalom 60. évfordulója alkalmából. Részlet a kiállításról Vasárnapi jegyzet Ne Földjeink , vitatkoznak azon mostanában, hogy vajon igaza ’ volt-e Galileinek, amikor felkiáltott: „Eppur si mouvel”, azaz amikor megüzente az utókornak, hogy mégis mozog a föld. Ezt manapság sűrűn észlelni, amit nem csu­pán szeizmikus műszerek jeleznek földrengések idején, ha­nem gyakran a szédülések is. Ha az ember nem vigyáz, köny- nyen elszédíthetik a fejét, s a végén még földre is huppan­hat. Csökkenti viszont a veszélyt a föld lassabb forgása. Erről hallottam minap, s igyekeztem is a természettudományokban jártas ismerősökhöz, megtudakolni: mi lesz, ha ez így megy tovább, s a föld, akár egy távolsági autóbuszjárat a falu kö­zepén, megáll. Megkönnyebbülésemre felvilágosítottak, hogy nem a föld forgása, a föld forgatása a lassú, amit korábban holdban, ma meg hektárban mérnek. Tetézi a föld körüli bonyodalmakat, hogy egyre fogy, mint kóstolóval egybekötött bemutatón a szőlőmárka. Csu­pa hasznos területen építenek utakat, tározókat, gyárakat, aminek ugyan szívből örülünk, de ha ez ilyen ütemben foly­tatódik, az ezredfordulóra aszfalt borítja a határt. S már előre látom, hogy akkor majd a mezőgazdász lába, látva a remekül megmunkált területet, nem földbe, hanem bitumen­be gyökerezik. A termőföld csökkenése érdekében az illetékesek eget- földet megmozgatnak, amit ugyan nem követ se lavina, se földcsuszamlás, de a nem kívánt jelenség terjedésének hat­hatós megakadályozása sem. Mezőgazdasági üzemeink szak­emberei szerencsére a jámbor lelkek közé tartoznak, s bár látják a csillagokat, de igyekeznek mindig két lábbal a föl­dön maradni. Sőt, az idén a cukorrépa is igyekezett volna a földben maradni egynéhány közös gazdaságban, de a beta­karítógépek és a társadalmi összefogás ismét kifogott a/ makacs és szívós növényen. Így minden bizonnyal jövőre is lesz, ami édesíti majd életünket... A nagy igyekezet ellenére azonban a földben is maradt a répából, így cukortartalma az elmúlt évekhez képest to­vább növekedett. Ezt is példázza, hogy a földjeink termőké­pességének fokozása érdekében mezőgazdászaink igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni. Bár néhány gazdaság pénz­ügyi gondokkal is küszködött, ennek ellenére nem mondhatni rájuk, hogy földhöz ragadtak lennének. Mutatják ezt a ga­bonával telt raktárak, a degeszre tömött tárolók. Az utóbbiak fala itt-ott roskadozik is, de ez nem a bő terméstől van, hanem a szűkös szemlélettől, mert, hogy mindenre gondo­lunk csak épp a tárolásra nem. Holott manapság a tárolás szerepe óriásira emelkedett. Számítógépek milliónyi adatot, a ZÖLDÉRT téürevalót, a pályakezdő szakember tapasztalatokat raktároz. Minden valószínűség szerint a pályakezdő helyzete a legkedvezőbb, mert a raktározást minden különösebb beruházás nélkül képesek megoldani. Tárolnak földjeink is. Az efcevasak még mindig ki-kifor- dítanak háborús maradványokat, de ettől még nem, robban bomba a könyvelésben. A fúld méhe meg micsoda kincseket rejt! Földgázt, érceket, s a tavaly kinn felejtett tárcsákat, amelyek az idei mélyszántás során kerülnek felszínre. Traktorosaink az újságolvasók közé tartoznak, s az ilyen rit­kaságszámba menő leletek láttán már csörgetik is a Nem­zeti Múzeum régészeit, akik tüzetes elemzések után egyértel­műen megállapítják, hogy az eke által kiforgatott haszná­lati eszköz a XX. század hetvenes éveiből való, s az AGRO- KER forgalmazta. A felismerés senkit sem vág földhöz. Drága a föld mostanában. Annyira, hogy csak kéz alól kapható, a szerencsésebbek még bérlemény útján juthatnak hozzá. Az ember lejárja a lábát, amíg sikerül szereznie fél kiló virágcserépbe valót, végül azért előkeríti a föld alól is^ S elkezd kertészkedni néhány négyzetdeciméteren, ami­ből látható, hogy az ország termőterülete nem csak csök­ken, időnként emelkedhet is. S megcsillan előtte az Ígéret földje is, amelynek négyszögölenkénti értéke az elmúlt hó­napokban igencsak felfelé ívelt. Ami azt illeti: érthető is, hiszen nemcsak termelőszövetkezetek és a mindig élen járó állami gazdaságok vetették ki rá hálójukat, hanem ipari üzemek, intézmények is pályáznak iá. Kiváncsivá tett a nagy igyekezet, elővettem hát a föld­gömböt, hogy pontosan — szélességi és hosszúsági fok sze­rint — meghatározzam, hol is található. Bánatomra sem az Északi-sark táján, sem az egyenlítő környékén nem leltem rá. I m viszont a megyében parlagot. Űtitársam azt 1 mondta rá: ez is föld, a senki földje. Szabó Gyula Beszélgetések a városról Az életet tanulja az iskola 7 agyvapálfalvára, Salgó- ^ tarján gyorsan változó kerületébe, a város égjük jö­vőbeni alközpontjába — bármilyen furcsán hangzik is — a Pécskő-sori cigánygye­rekek után jöttem. Színhelynek ezúttal a pál- falval, mintegy két esztende­je megnyitott általános isko­lát, beszélgetőtársnak pe­dig az intézmény igazgató­ját, Szabó Miklóst válasz­tottam. Mindez cseppet sem a véletlen alapján történt így, hiszen köztudomású, hogy például a város iskolái közül éppen ebben a korszerű, mo­dern intézményben a legma­gasabb a cigány származású gyerekek száma, s általában a második — a kisterenyei után — legnagyobb gyermek­létszám itt regisztrálódik a megyében. Azután a város­szerte ismert dolgok közé tar­tozik az is, hogy a szanált Pécskő-sorról a sokgyerme­kes családok nagy része ép­pen ezen a területen — a Zöldfa, Hársfa utcai sáv­házakban — került új otthon­ba, komfortizált körülmények közé, amelyek azonban nem jelentenek egyúttal gondok­tól, problémáktól mentes, „felhőtlen” életet. Van gond bőven, ezzel az új telepítéssel is és a gondok jó része éppen az iskolában jelentkezik. Szabó Miklósról feltétlenül el kell mondani, hogy képesítés nélkül hét ke­rek esztendeig tanított Sóshar- tyáoban, olyan községben, ahol a cigány származású gyer­mekek létszáma igen magas volt. Itt hasonló helyzetben kell eredményt elérni — ter­mészetesen összehasonlítha­tatlanul más tárgyi és sze­mélyi feltételek mellett. A probléma, a gond, a törekvés, iránya az, ami hasonlatos a sóshartyáni évekhez. — Sóshartyánban tanítva, s közben az egri főiskolán tanulva, úgy hírlik, foglalko­zott cigány kulturisztikával, önszorgalomból még a cigány nyelv elsajátítására is töre­kedett. Mi volt az indíték ak­kor? — Közel akartam kerülni a gyerekekhez — mondja az igazgató. — A személyiséghez pedig csak úgy lehet közel fér­kőzni, s bármilyen hatást Is csak úgy lehet elérni, ha köz­vetlen, vagy áttételes érte­lemben egy. nyelven beszél az ember a gyerekekkel. Tőlük tanultam a legfontosabb ci­gány szavakat, a legalapve­tőbb nyelvi fordulatokat, és ezt sikerült az érdekükben felhasználnom. — A képesítés megszerzése után hosszabb ideig járási út­törővezető volt, majd ez az új iskola, új feladat jelentke­zett. Milyennek látja ezt 3 vá­rosrészt, amelynek lakója és szellemi munkása Is egyben, milyennek ítéli az iskola sze­repét abban, ami itt és má­sutt is, a gyermekek nevelé­se érdekében történik? — Ez a városrész, csakúgy mint az egész város nagyon megváltozott, már ami a la­kosság összetételét jelenti. A törzsökös pálfalvaiak ma együtt élnek a megye, az or­szág más tájairól ide érkezett emberekkel. Külterületnek is mondják Pálfalvát, ugyan­akkor néhány fontos dolog, mint például ez az iskola, a fejlődő síküveggyár, a na­gyon jelentős bányagépgyár, az új ifjúsági ház, vagy maga a Gorkij-lakótelep más elő­jelet tesz a megállapítás elé. Vagyis, sok tekintetben nem érezzük külterületnek magun­kat, sőt, minden itt élő, itt dolgozó, tanuló ugyanazt a figyelmet igényli, mint a vá­ros úgynevezett magjában élők: A pálfalvai nagy iskolá­ban több mint nyolcszáz gyer­meket nevelnek-oktatnak. Száz közülük — tehát több mint tíz százalék! — cigány származású, de megfogadva Szabó Miklós igazgató taná­csát, ennél jóval több azoknak a száma, akik hátrányos hely­zetűnek, elvált szülők gyer­mekének számítanak, tehát fokozott figyelmet és több­letmunkát igényelnek — első­sorban az iskolától, összesen mintegy négyszáz ilyen gye­rekkel számolnak ebben az iskolában, a teljés tanulólét­szám felével! — A megye nem jár élen az általános iskolát időben elvég­zők arányait tekintve. Ott, ahol ilyen nagyszámú az úgynevezett „problémás gye­rek’.’, milyen eredményekről beszélhetünk? — Senkiről nem mondunk le. Jelenleg mindössze két olyan cigány származású fia­tal van nálunk, akik túlkoro­sok és a felnőttoktatásban szerzik meg a hetedik, majd pedig a nyolcadik osztályos végzettséget. Iskolánkban minden olyan oktatási for­mát alkalmazunk, amelyet a hazai pedagógia egyáltalán ismer. Ugyanakkor munkánk elválaszthatatlan része az a szemlélet, amely az egész ne­velői karra jellemző: a taní­tásban, a nevelésben a legfőbb partner rnaga^ a tanuló! Ez vonatkozik a cigány származá­sú gyermekekre is. A jó tár­gyi feltételek, a helyes és mindenki által elfogadott pe­dagógiai szemlélet, továbbá az a törekvés, amely például a napközi otthonos munkát il­leti — együttesen sokat je­lentenek. A ma emberét ne­veljük a jövőnek oly módon, hogy mindent megteszünk an. nak érdekében, hogy a gyere­kek megismerjék a mai em­bert, munkáját, életét, ter­veit, vágyait. Mindazt, ami ma az életet jelenti. — Mire gondol? — Rendkívül jó a kapcsola­tunk például a szomszédos if­júsági házzal, két üzemmel különösen, s az ottani brigá­dokkal. A síküveggyár és a bányagépgyár sokoldalúan segíti nevelői munkánkat. Üj kezdeményezés, hogy a pálfal­vai üveggyárral szerződési kö­töttünk a nyolcadikosok, majd később a hetedikesek pálya- választásának, életre-munká- ra’ nevelésének érdekében. Az első csoport nyolcadikos az idén már dolgozott két hetet a síküveggyárban, a tanulmá­nyi évben. Számukra a tanév egy héttel hosszabb lesz majd. Ezt a kapcsolatot nagyon fon­tosnak tartja a gyár és az iskola is. Az önállóságra ne­velés egyébként fontos szem­pont a tanulmányi munkában is. Brigádok, szülők, gyerekek és pedagógusok sok közös programon vesznek részt. Az élet így járja át az iskolai munkát és vissza is hat az életre, annak minőségére. Hosszas felsorolás helyett, az ifjúságvédelmi bizottságot említem. A több mint har­minctagú bizottság különösen nagy gondot fordít a cigány ; származású gyerekekre, a hát­rányos helyzetűekre — ered­ménnyel. Semmi gond tehát? — Az egyes társadalmi ré­tegek itt élő csoportjaiból hoz­zánk érkezett hátrányban levő gyermekekért, az iskolán túl, elsősorban a szülői háznak nyújtott társadalmi segítség, figyelem tehetne még sokat. Az itteni lakóterületeken, ott például, ahol a cigánylakosság él, szükséges lenne a társas­élet, az igényesebb lét meg­teremtésének elősegítésére, a társadalmi és szervezeti erők nagyobb bevetésére, a lakó- területi nevelőmunka követ­kezetesebb alkalmazására. Itt, ezen a tájon, például a Zöldfa utcában és környékén, az átlagosnál jóval nagyobb figyelem is Indokolt lenne. A gyermekek érdeke, a jövő em. herének szebb, jobb, haszno­sabb élete ezt ma követeli. T. Pataki László NÚGRAD — 1978. november 19., vasárnap *>

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents