Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-16 / 270. szám
Kádár János a Francia Köztársaságban Európai dolgozí nők nemzetközi (Folytatás a« I. oldalról) Az ünnepélyes fogadtatást követően Kádár János és Va- léry Giscard d’Estaing rövid beszélgetést folytatott egymással, majd a magyar vendégek gépkocsiba szálltak és rendőri díszmotorosok kíséretében szállásukra, az Elysée- palota tőszomszédságában levő Marigny-palotába hajtattak. ★ Délután a hivatalos magyar —francia tárgyalások első aktusaként a Marigny-palotában találkozott Kádár János és Va- léry Giscard d’Estaing. A két vezető államférfi őszinte, nyílt, konstruktív légkörben csaknem egyórás négyszemközti eszmecserét folytatott. Kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, s nagy figyelmet szenteltek a nemzetközi kérdéseknek. Megegyezett a véleményük abban, hogy az enyhülés és a leszerelés a legfontosabb tényezője napjainkban a nemzetközi helyzet alakulásának. Kifejezték: minden felelős politikai tényezőnek erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy a helsinki megállapodások megvalósuljanak, s ezáltal erősödjék az európai béke és biztonság, ami kedvezően járul hozzá az egész világ békéjének ügyéhez. ★ Púja Frigyes külügyminiszter és Bíró József külkereskedelmi miniszter szerda délután francia partnerével a két országot kölcsönösen érintő kérdésekről tárgyalt. + Szerdán este az Elysée-palo- tában a francia köztársasági elnök és felesége Kádár János és felesége tiszteletére díszvacsorát adott. A vacsorán Giscard d’Estaing és Kádár János pohárköszöntőt mondott. szemináriuma Szerdán a Gellért Szállóban folytatta munkáját az európai dolgozó nők helyzetével foglalkozó nemzetközi szeminárium. A részvevők — Európa csaknem valamennyi országa demokratikus nőszervezeteinek, több európai szakszervezet és nemzetközi szervezet képviselői — Dusch ek Lajosné, a SZOT titkárának elnökletével plenáris ülést tartottak. A felszólalásra jelentkezett küldöttek — Finnország, az NDK, Írország, Svájc, Lengyelország, Anglia, Olaszország. Románia nő-, illetve szakszervezeti mozgalmainak Űrhajósok kitüntetése ;,Az űrhajózás történetében leghosszabb űrrepülés a szovjet tudomány és technika, a szovjet emberek tudásának, felkészültségének, akaratának és hősiességének nagy győzelme” — jelentette ki Leo- nyid Brezsnyev szerdán a Kremlben, átnyújtva a Le- nin-rendet és az Arany Csillagot Vlagyimir Kovaljonok- nak és Alekszandr Ivancsen- kovnak. Az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke beszédében emlékeztetett rá, hogy húsz év sem telt el Jurij Gagarin úttörő jelentőségű, 108 perces űrrepülésétől. most pedig két szovjet ember 140 napot töltött a kozmoszban. „Tartósan élni a világűrben, a Földünktől olyannyira eltérő körülmények között — hőstett. Dolgozni a kozmoszban, mégpedig olyan teljes odaadással, mint ahogyan Vlagyimir Ko- valjonok és Alekszandr Ivan- csenkov tette — kétszeres hőstett” — mutatott rá Leonyid Brezsnyev, majd megállapította, hogy az űrhajósok kitűnő szakembereknek bizonyultak a tudomány, a technika és b népgazdaság legkülönbözőbb területein. .,— Űrhajósaink távol az otthontól, a hazától, a Földtől, nehéz körülmények között álltak hefyt, azonban a kerülés minden pillanatában érezhették, hogy gondolatban velük vannak a szovjet emberek, B testvéri szocialista országok népei. A szovjet űrhajósok lengyel és német kollégáikkal átfogó tudományos kutató- és kísérleti programot hajtottak végre, és ez ismét a gyakorlatban bizonyította a szocialista közösség országainak erősödő szolidaritását, állandóan bővülő együttműködésünket — emelte ki Leonyid Brezsnyev, majd mindkét űrhajósnak átnyújtotta a Le- nin-rendet és az Arany Csillagot, Alekszandr Ivancsen- kovnak pedig a Szovjetunió űrhajósa jelvényt is és mindkettőjüknek jó egészséget, boldogságot, újabb sikereket kívánt a haza javára, a kommunizmus érdekében. bizonyítéka a szovjet űrtechnika magas fokú fejlettségének. A nekünk átnyújtott kitüntetéseket a tudósok, technikusok, tervezők, repülésirányítók sok ezres kollektívája munkája elismerésének tekintjük — hangoztatta Ivan- csenkov. képviselői arról szóltak: országaikban miként érvényesül a női egyenjogúság a munkában, a tanulásban, az anya' és gyermekvédelemben, az egészségvédelemben. ' Állást foglaltak a nemzetközi együttműködés, a béke, a leszerelés mellett Népíronltanácshozás a környezetvédelmi együttműködésről *■ Vlagyimir Kovaljonok válaszában a Szaljut—6 személyzete nevében köszönetét mondott a magas elismerésért és biztosította a szovjet párt és állam vezető testületéit, személyesen Leonyid Brezsnye- vet. hogy társával együtt a jövőben is minden tudásával és energiájával készen áll a szovjet űrkutatás szolgálatára. Kovaljonok hangsúlyozta, hogy az űrállomás két állandó személyzetének munkája tanúságot szolgáltatott a szovjet tudomány növekvő ereiéről, a szovjet űrhajósok szakmai felkészültségének színvonaláról. Alekszandr Ivancsenkov. az űrállomás fedélzeti mérnöke azt hangoztatta, hogy a Szal- jut—6—Szojuz űrkomr>'ex"rr fedélzeti berendezései a 140 napos űrkísérlet során mindvégig kifogástalanul működtek és ez mindennél ékesebb A megyei tanácsok december 1-ig megkapják a végrehajtó bizottságok mellett januártól tanácsadó ellenőrző testületként működő környezetés természetvédelmi bizottságok létrehozásához az irányelveket — jelentette be a Hazafias Népfront Országos Tanácsa környezetvédelmi bizottságának ülésén Gonda György államtitkár, az Országos Környezet- és Természet- védelmi Hivatal elnöke. A nemrég életre hívott OKTH- ban az' év végéig kidolgozzák a hivatal szervezeti és munkarendjét — decemberben a Minisztertanács elé terjesztik a környezetvédelmi feladatok meghatározásáról szóló javaslatokat. Kimunkálják az 1979—1980- as munkaterveket és a VI. ötéves tervben is érvényesítik a természet- és a környezetvédelmi össztársadalmi érdekeket. Megteremtik az együttműködést az ágazati minisztériumokkal, s a természet megóvását szem előtt tartva — ellenőrzik a beruházások terveit, előkészítését. A környezetszennyezés nem ismer határokat — mondotta Gonda György —, ezért a veszélyek elhárításához elengedhetetlen a nemzetközi összefogás. Az OKTH nagy erővel bekapcsolódik a KGST környezetvédelmi együttműködésbe. Mindenekelőtt a szomszédos országokkal erősítik a kétoldalú kapcsolatokat. Gonda György elismeréssel szólt a népfront eddigi természet- és környezetvédelmi tevékenységéről, hangsúlyozva, hogy a hivatal céljainak megvalósításában továbbra is számítanak a népfront munkatársaira, aktivistáira. 282 év borion Szenzációsnak számító hír érkezett az óceánon túlról: az Egyesült Államok igazságügyminisztériuma hivatalosan kérte a szövetségi bíróságot, semmisítse meg az úgynevezett wilmingtoni tizek ellen hozott ítéletet, mert az „egy megbízhatatlan koronatanú vallomására épül.” Az ügy több mint fél évtizede, 1972-ben kezdődött „odalent délen”. Észak-Karolinában. Ennek a fajüldözési hagyományairól jól ismert államnak a bírósaga ekkor ösz- szesen kétszáznyolcvankét (!) évi börtönre ítélt tíz polgárjogi harcost, „gyújtogatás és erőszakoskodás” vádjával. Á vád az első pillanattól kezdve enyhén szólva bizonytalan alapokon állt: az amerikai sajtó jó része is megkérdőjelezte a koronatanú, egy részeges besúgó perdöntő vallomását. Amikor Carter kormányzata még a külpolitikai porondon is bevetette az emlékezetes „emberi jogok kampányát”, az Egyesült Államokban is sokat írtak és beszéltek arról, hogy ezt a kampányt talán nem ártana odahaza kezdeni. Amikor a kampány kellős közepén egyszer a Fehér Ház szóvivője azt találta mondani, hogy az Egyesült Államokban „nincsenek politikai foglyok” közéleti személyiségekés kommentátorok egész serege tette fel a kellemetlen kérdést: és a wilmingtoni tízek? Akkora ugyanis már szinte senkinek nem volt illúziója afelől, hogy a 282 év börtönt tömény politikai okokból osztották ki, polgárjogi harcosoknak, politikai megtorlásul. Jellemző, hogy még a nem éppen objektivitásáról jellemző amerikai délről is memorandumok tömegével bombázták a hatóságokat. Ennek eredményeként ma már a wilmingtoni tízek közül több polgárjogi harcost „ideiglenesen szabadlábra helyeztek”. Az amerikai és a nemzetközi közvélemény most elérte, hogy nemcsak „kegyként” értelmezhetők az eddigi szabadon bocsátások, hanem a legilletékesebb hatósági fórum, az igazságügyminisztérium követeli az ítélet megsemmisítését. Ez felér a teljes beismeréssel. Bár nem teszi semmissé az ártatlanul meghurcoltak szenvedését, de igazságot szolgáltat nekik, legalább utólag és erkölcsileg. Közismert, hogy a washingtoni kormányzat egy ideig a szovjet—amerikai kapcsolatokat a belügyekbe való beavatkozás fogalmát kimerítő okokra hivatkozva „fagyasztotta” azóta kitűnt, hogy ez az út nem járható és a két nagy ország viszonyában is melegebb szellők fújdogálnak. Véletlen egybeesés — és mégis jelképesnek tekinthető —, hogy a wilmingtoni fejlemények idején amerikai szenátordelegáció járja a Szovjetuniót... Harmat Endre Pillanatkép Budapest egyik legrégibb városrészéből, Pesterzsébetről. A már elkészült városközpont egy részlete. IBÁX: Ä feszültségek háttere Délkelet-Irán sivatagos hegyvidékét szeptember kö- eepén az ország történelmének egyik legsúlyosabb földrengése rázta meg, bizonyítva, hogy Irán földregésveszélyes zónában fekszik. Vonatkozik ez a társadalmi feszültségekre is, hiszen az országot két éve folyamatosan olyan politikai földrengés sújtja, amely kimenetelében nem kevésbé súlyos és alapvető változásokat okozhat Irán politikai-gazdasági szerkezetében. A „NAGY TÁRSADALOM” Mielőtt az események részlet esebb magyarázatára térnénk, érdemes szemügyre venni a hátteret, azokat a körülményeket, amelyek végül is szeptember 8-án a Jaleh téri mészárlásokhoz vezettek, s amelyek továbbra is fenyegetik a fennálló rendszert, annak alapján, a monarchiát. A hatvanas évek e!ején a megszaporodott olajbevételek lehetővé tették, hogy a sah, mint a hatalom legfőbb birtokosa, hozzálásson kedvenc tervének, az iráni „nagy -társa ialom” eszméjének valóra váltásához. Olyan Iránt tervezett létrehozni, amely a Perzsa-öböl térségének vehető hatalmaként katonai-politi- kai-gazdasági befolyása alá vonhatja a környező országokat, az Indiai-félsznettől egészen a Közel-Keletig. Nagy- ratörő tervei azonban — mint a legutóbbi másfél év eseményei igazolják — kudarcot vallottak, megbuktak a realitások rögös talaján. 1961-ben kezdte el az uralkodó a „fehér forradalom”-nak nevezett iparfejlesztési programját, amelynek fő feladatául azt jelölte meg, hogy Irán a századfordulóig világméretekben is számító ipari nagyhatalommá váljék. önmagában az iparfejlesz. tés — mint gazdasági program — tiszteletre méltó törekvés, azonban a „miértnél” fontosabb a „hogyan”. Nem a pénz hiányzott ahhoz, hogy sikerre vigye a fehér forradalmat, hanem az átgondolt fejlesztés, mindenekelőtt annak mérlegelése, hogy vajon a modern ipari állam szerkezete mennyiben egyeztethető össze a sah által véglegesnek és változtathatatlannak vélt iráni abszolút monarchia sajátosságaival. Az ázsiai országban az elmúlt években jelentős ütemű iparfejlesztés ment végbe — ez minden vitán felül áll. A modern üzemeket szemügyre véve látszik, hogy sehol sem sajnálták a pénzt a legújabb technika megvásárlására. Ez azonban nem minden. Az Iranian National Car teheráni autógyárában magam is tapasztaltam a sietős iparfejlesztési program néhány árnyoldalát. Felépítették például a motorgyárat, amelynek termelése jóval kevesebb, mint a néhány méterrel odébb felhúzott óriási karosszériapréselő csarnok kapacitása, ennek aztán az az eredménye, hogy a karosszériaműhely fölös termékei, az autócsontvázak hónapokig porosodnak, rozsdásodnak a gyárudvaron, mielőtt motort tudnának beléjük építeni. Az állam hitelekkel, engedélyekkel támogatja a magán-- vállalkozást, de nem szól bele, hogy a tőkések mit, mennyire és hogyan fejlesztenek ki. Ebből aztán az is következik, hogy évi sok százezer autóskapacitású személygépkocsigyárak épülnek az országban, viszont katasztrofális a hiány a széles néptömegek igényeit kielégítő, megfelelő élelmi- szeripari, közfogyasztásicikk- termelő gyárakban. A teheráni terv- és költségvetési hivatal főosztályvezetője ehhez még hozzátette, az állam csak olyan területeken avatkozik be a gazdaság folyamataiba, amelyek iránt „a magántőke nem érdeklődik”. Mert ugyan ki képzelhetne el autógyárakat tév é összeszerelő üzemeket, textilkombinátokat megfelelő energiabázis, nyersanyagbázis nélkül? Márpedig a tőkeigényes és kevésbé nyereséges energiaipar, alapanyagkitermelés állami kézben van. A sah és szakemberei azonban kifelejtették a számításból, hogy az ipar kifejlődésével kialakul a nagytőkés-vállalkozói réteg, amely a vitathatatlan gazdasági hatalom mellett politikai hatalmat is akar. A monarchia így szinte kitermelte azokat a tőkésköröket, amelyek bekapcsolódtak a jelenlegi rendszerrel szemben á"ó erők tevékenységébe, noha ezek a tőkéscsoportok csak a rendszer reformját, nem pedig alapvető megváltoztatását követelik. PARASZTOK A BÁDOGVAROSOKBAN Ami a mezőgazdaságot illeti, ezen a téren sem dicsekedhet az iráni vezetés túl nagy sikerekkel. 1963-ban ugyan megkezdték a földreformot, azonban elmaradtak a gyakorlati eredmények. A földhöz juttatott parasztok ugyanis anyagi eszközök, gépek, megfelelő tőke hiányában képtelenek voltak hatékonyan, nyereségesen művelni a földet. Az elszegényedett parasztok tömegével áramlottak a nagyvárosokba, a fővárosba munkát keresni. Jelenlétüket ma is a Teherán körüli „bádogvárosok”, a hullámpapírból, hulladékból összetákolt kalyibák százezrei árulják el. Éjszaka a külvárosi utcákat — ahol a rendőrség megtűri őket — ellepik a járdán éjszakázó nincstelenek. (Ehhez csak any- nyit, hogy Irán nemzeti jövedelme egy főre számítva több mint kétszerese a magyarországinak.) A mezőgazdasági politika kudarca kényszerítette rá a kormányt, hogy a legsúlyosabb feszültségeket rögtönzött lépésekkel próbálja levezetni. Szeptember 16-án a kormány átfogó gazdaságfejlesztési tervet hozott nyilvánosságra, amely — s ez is mutatja az intézkedések kapkodó, tűzoltó jellegét — a korábbi iparés mezőgazdaságfejlesztési koncepcióval homlokegyenest ellenkező irányba mutat. Hogy az infláció, a rossz munkakörülmények, a kevés bér miatt elégedetlenkedő, széles tömegeket leszereljék, a gazdasági vezetés kihirdette a kisvállalkozások (ipari, mezőgazdasági egyaránt) támogatásának elsődlegességét. (Eddig mindenütt a nagyszabású vállalkozásoké, az országos jelentőségű beruházásoké volt az elsőbbség.) Az idei nyarat a gazdasági minisztériumokban — nyilván a politikai feszültség hatására — az idegesség, a kapkodás jellemezte. A tervhivatalban például Nostrati tervezési főosztályvezető elmondotta. hogy eddig négyszer dolgozták át az éves tervet, s még mindig nincs végleges variáció. Hozzátette, hogy a mezőgazdaságot illetően a kormány megrettent az agrárpolitikát bíráló hangoktól és a következő ötéves terv egyik feladatául azt tűzte ki, hogy mezőgazdasági termékekből önellátó legyen az ország. Ma például a gabonaféléknek csaknem felét Irán importból kénytelen beszerezni, noha az ország hagyományosan önellátó volt a korábbi időszakokban. 504 SZÁZALÉKOS ÁREMELKEDÉS A hibás gazdasági és politikai döntéseket mindenekelőtt a dolgozók érezték meg. Az évi 30—50 százalékos infláció, az alapvető élelmiszeráraknak az elmúlt három évben történ 3—500 százalékos emelkedése, a nyomorúságos munkabérek elsősorban a tömegeket sújtották. Valójában tehát a tömegtüntetések a rossz gazdasági helyzet, az egyre rosszabbodó életfeltételek miatt robbantak ki, jóllehet a kormány, a sah vallási fanatikusok elszigetelt akciójának próbálta ezeket beállítani. Nem véletlen, hogy a fővárosban lezajlott 'tüntetések résztvevői a nagy bankokat, luxusáruházakat támadták meg, kifejezve elégedetlenségüket amiatt, hogy a sah által ígért „nagy társada- lom”-ból nekik csak az infláció. a szegénység jut. Mint az illegalitásba kényszerített iráni kommunisták helyzetelemzése megállapítja, a tömegmozgalmak gerincét a gazdasági-politikai helyzet miatt elégedetlen kizsákmányolt osztályok alkotják, mindazonáltal a rendszerellenes megmozdulásokhoz csatlakoztak az értelmiség, a burzsoázia egyes rétegei is. Viszont mást akar a rendszerellenes burzsoá és ismét mást az ugyarftsak a rendszerrel szemben álló munkás. Ezt az ellentétet próbálja kihasználni a vezetés, megosztani akarván a rendszerrel szemben álló erőket. A sah, a körülötte álló ■ politikusok, láthatóan ki akarnak egyezni a „mérsékelt” ellenzékkel. Azokkal szemben viszont, akik alapvető változásokat akarnak, s a sah nélkül képzelik el a jövőt, a titkosrendőrség, a hadsereg elitalakulatai a legbrutáli- sabb módszerekkel lépnek fel. Miközben a sah és a kormány engedélyezi a polgári pártok többségének megalakulását, a munkásnegyedekben, a külvárosokban robbanógolyókkal lövetnek a tömegbe, gyilkol- tatiák halomra az elégedetlenkedőket, tartóztattatják le vezetőiket. Az országban a gazdasági és a politikai válság olyan mérvűvé vált, hogy a vezetés kénytelen volt a hadsereget megbízni a kormányalakítással. Ez a lépés egyúttal felveti a korlátozott burzsoá demokráciának még a látszatát is kerülő katonai diktatúra kialakulásának a lehetőségét. A kibontakozás útjai tehát még nem alakultak ki. .Mindenesetre, mint azt egyik teheráni beszélgetőpartnerem, a neves újságíró, Amir Taheri megállapította: az ország olyan ponthoz érkezett, ahonnan nincs visszatérés a múlt eszközeihez, módszereihez. Dunai Pétm NöGRÁO - 1978. november 16., csütörtök
