Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-16 / 270. szám
Vitakultúránk, vitatecknikánk Közéletünknek természetes tartozékai a viták. Ezek a párt-, a különböző társadalmi szervezetek, az állami testületek életének éppúgy alapvető megnyilvánulásai, mint ahogyan jelen vannak a munkahelyek mindennapos gyakorlatában. Szocialista demokratizmus, — pártdemokrácia, tanácsi, üzemi szövetkezeti demokrácia — elképzelhetetlen viták nélkül. Ezek során formálódnak ki a döntések, az elhatározások; a viták adnak módot arra, hogy az emberek gondolataikkal, tapasztalataikkal. javaslataikkal hozzájáruljanak a közös ügyek megoldásához. Nézetek és felfogások csapnak össze a vitákban, óm ezek mögött emberek állnak. A vitákban „nem testetlen eszmék és gondolatok, hanem eleven emberek vesznek részt ’, ezért a viták mint sajátos „emberi jelenségek” is szemügyre veendők. Nem utolsósorban abból a szempontból, mennyire segíti vitakultúránk és vitatechnikánk a szocialista demokratizmus érdemi érvényesüléséhez szükséges tartalom kibontakozását. Címkék nélkül Kezdjük egy pozitívummal: mai közéleti vitáinkban nem szoktuk tapasztalni a „címkék” osztogatását. Érv, feszül érv ellen, s immár természetesnek tűnik, hogy semmiféle megbélyegző — illetve annak szánt — jelző nem húzhatja le a mérleg serpenyőjét, egyik, vagy másik álláspont javára. Megszoktuk, hogy a bélyegző rásütése nem pótolhatja az érvelést, a bizonyítást, s ezért nem is igyekszünk igénybe venni ilyen eszközöket. Közéletünk fiatalabb résztvevői számára ez természetes dolog. De azok, akik részesei, vagy tanúi voltak régebbi idők írásos vagy szóbeli vitáinak, jól tudják, miféle beidegződéseket kellett levetni, amíg eljutottunk idáig. Ehhez meg kellett újulnia munkastílusunknak, a közélet légkörének, de meg kellett változniuk az objektív körülményeknek is, hogy ez lehetségessé váljék. Meg kell becsülnünk ezt a fejlődést, látnunk kell értékét és meg is kell őriznünk. Annál is inkább, mert ha maguknak a nyilvános vitáknak a folyamán, az érvek pótlására nem is kerülnek elő „címkék”, de a folyosói minősítésekben még jelen vannak. (Ma ugyan —, s ez is a körülmények változásával függ össze — már ne(n any- nyira a „revizionista” és a „szektás”, inkább a „konformista” és a „demagóg” ellentétpárja hangzik el a leggyakrabban.). A jelenség persze magyarázható. Hiszen az emberi gondolkodás sajátosságaiból fakad egy-egy új jelenségnek, megnyilvánulásnak az ismert fogalmakhoz való társítása. (Aztán mitagadás, némelykor a minősítés nem is teljesen jogosulatlan.) „Magánvéleményünkben” tehát lesz és olykor lehet is helye a jelzőknek — a lényeges azonban itt az, hogy nyilvános fórumokon soha ne szerepeljenek bunkóként, s soha ne helyettesíthessék az érdemi érvelést. Szenvedély és sértődés De ha a megbélyegző címkék nem is fenyegetik már a közéleti viták résztvevőit, mégis vannak a vitakedv kibontakozásának szubjektív akadályai. Ezek közül az egyik legjelentősebb ma — úgy tűnik — a személyes érzékenység, vagy fogalmazzunk élesebben: asértődékeny- ség. Nem ritkaság az a típus, amely mindenféle ellen- véleményt szinte személyes sértésnek tekint, amelyben azonnal „felmegy a pumpa”, ha az övével ellenkező nézetekkel, véleménye helyességének kétségbe vonásával találkozik. Az ilyesfajta reagálás pedig nyilvánvalóan nem ösztönöz vitatkozásra, másféle vélemény kifejtésére. A szenvedély, az elfoglalt álláspont melletti személyes elkötelezettség természetesen senkinek sem róható fel. Senkitől sem várható el, hogy a vitában hideg közönnyel és szenvtelenséggel kísérje nézetei, javaslatai sorsát. A szenvedélyesség valóban inkább elismerést érdemel, mintsem megrovást. A baj ott kezdődik, amikor az ellenvélemény a személyes presztízs sérelmének tűnik, az illető a nézeteinek szóló bírálatot saját személye elleni támadásként fogja fel, s úgy is reagál. A túlzott érzékenység elburjánzása kifejleszti a nyílt polémiától való tartózkodás reflexét, ami azután már olyankor is működésbe lép, amikor erre semmiféle ok jiincs. Nehéz lenne kimutatni, hogy milyen mértékben, de bizonyára ez is hozzájárul ahhoz, hogy jó néhány vitánk, csak elnevezésében az, valójában párhuzamos monológok sora. Természetesen nem lenne helyes vitatkozni pusztán a vita kedvéért, vagy amikor nyilvánvalóan egyetértünk egymással. De néha, olyan esetben is monológok hangzanak el, amikor lehetne vagy kellene vitatkozni. Az igazi presztízs Kétszázötven „melléfogás” Burgánzik a mennyiségi szemléiét A hiba nem föltárása — bűn; a föltárásnál továbbmenni — erény. Valahogy így vélekednek a Pénzügyminisztérium bevételi főigazgatóságának emberei. Ez a szerv korábban jószerivel csupán ellenőrzött. Utánanéztek á vállalatoknál a pénzügyi és gazdálkodási szabályok betartásának, az állami támogatások gazdaságos, eredeti célokkal összhangban történő fölhasználásának, a számviteli rendnek, a bizonylati fegyelemnek és így tovább. Tavalytól — túllépve a föltáráson — teendőik közé tartozik a gazdasági tevékenység megítélése. E föladatuk egy nagy lehetőség kibontakozásának nyújt teret. A bevételi főigazgatóság munkatársai ugyanis kívülállókként — tehát a helyi érdekek nyűge nélkül — vehetik szemügyre a vállalat, a szövetkezet viselt dolgait. Ily módon teljesen objektív képet rajzolhatnak az adott gazdasági egységről, következésképp hamarabb kitudódnak a baklövések, köny- nyebben megtaláltatnak a — esetleges — kátyúkból kivezető utak. A pénzügyi-gazdasági ellenőrzés része a témavizsgálat is. Ennek során — többek között — a szabályozók működését, a különböző mentességek és támogatások indokoltságát, a központi intézkedések megalapozottságát ellenőrzik az előre kijelölt szerveknél a bevételi főigazgatóság dolgozói. E vizsgálatok összevetése módot nyújt a tendenciák kimutatására, következtetések levonására és konkrét javaslatok megtételére. A vizsgálat eredményeiből a gazdasági egység is hasznot húz: azok ismeretében megalapozottabb döntéseket hozhat. Teljes körű pénzügyi ellenőrzést tavaly több mint 3400 egységnél végzett a bevételi főigazgatóság. Ebből 86 Nóg- rád megyében történt. Mind az ellenőrzés hatékonyságának növekedésére, mind az egységek pénzügyi fegyelmének rosszabbodására mutat az a körülmény, hogy valaminő rendellenességet az esetek túlnyomó többségében találtak. Megyénkben például egy híján 250 „melléfogásra” derítettek fényt, úgy mint eredménynövelésekre, -csökkentésekre, adóhiányokra, -töb- letekre, alapnövelésekre és -csökkentésekre. Adóhiányt — hogy e hibatípust kiragadjuk — félszázszor mutattak ki, ezek összege majdnem húszmillió forint. Adótöbblet ezzel szemben 42 ízben jutott a költségvetésbe, ezek egybe számolva nem érik el a kilencmillió forintot. Idén az első fél évben 1082 vállalatnál illetve szövetkezetnél tartatott pénzügyi ellenőrzés. Nógrád megyében huszonkét vizsgálatra került sor. Kifogástalan nyilvántartásra ezek közül az országban 150, szűkebb pátriánkban — hor- ribile dictu! — három egységnél bukkantak. Legtöbb baj a költségek és a ráfordítások hibás elszámolásából adódott. Ezek okozták országosan az eredménynöveíő korrekciók majd’ negyven, az-'eredmény- csökkentő módosítások harmincnégy százalékát. Megyénk, ben az így keletkező eltérések összege négymillió forint volt. Bonyodalmak származtak még a nettó árbevétel helytelen számításából, a költség- vetési kapcsolatok rossz elszámolásából, a nem megfelelő adóbefizetésből. Fontos szerep hárult az elmúlt másfél esztendőben a témavizsgálatokra. Ezek során térképezték föl — többek között — a gazdaságos termék- szerkezetért hozott intézkedések hatásait, az ipari és a külkereskedelmi vállalatok együttműködésének alakulását, az adminisztráció csökkentésére, az ügyintézés gyorsítására irányuló rendeletek foganatját. A témavizsgálatok rávilágítottak gazdálkodásunk — felkapott kifejezéssel élve — neuralgikus pontjaira. Nevezetesen: a dúsan burjánzó mennyiségi szemlélet egyensúlyt rontó hatására, az értékesítés összetételének rossz irányban! deformálódására, az exporttörekvések tetemes importvonzatára, a túlzott mértékű beruházásokra és készletezésekre, az állami támogatások tervezettet túllépő bővülésére stb. Ráirányították a figyelmet a túlzott termeléscentralizáció veszélyeire: a nagyvállalatok elfödhetik egyes gyártmányaik gazdaság- talanságát. A nyert tapasztalatok egyértelműen megmutatják a pénzügyi ellenőrzések gazdasági jelentőségét. Ennek továbbfokozása végett a bevételi főigazgatóság a jövőben magasabb szintűre fejleszti a szabályszerűségi vizsgálat és a gazdálkodást megítélő-ér- tékelő tevékenység hatékonyságát. Ehhez hozzájárul többek között az is, hogy a vizsgálatok tapasztalatai mind szélesebb körben közzé tétetnek illetve hasznosíttatnak. Az eredményesség azonban természetesen nemcsak a bevételi főigazgatóságon múlik. Fontos az is, hogy a gazdálkodó egységek a föltárt hibáknak gyors és hatékony intézkedésekkel elejét vegyék. —molnár— Nőpolitika a gyakorlatban Az ipari szövetkezetek ma Salgótarjánban, a városgazdálkodási üzem kétszázharminc dolgozójának a fele nő. Az 1970-es nőpolitikái határozat megjelenése után ■ külön intézkedési tervet készítettek az üzemben a nők politikai, gazdasági, társadalmi előbb- relépése érdekében. A közelmúltban megvizsgálták, mennyiben léptek előre. A négy szocialista brigád ki- lencvenhárom tagjából ötvenkettő a nő. A brigádok közül a Nyírfácska kertészeti szocialista brigád kétszeres kiváHuszonhét állami bérlakás kulcsait kapják meg a napokban új lakástulajdonosok Balassagyarmaton. Azok költözhetnek új otthonba, akik rajta voltak az 1977-ben jóváhagyott, az idei lakások elosztását rögzítő listán. A beköltözők között zömmel munkások és fiatalok, valamint „szanáltak” vannak. Ugyancsak az ló címet szerzett, a Május 1. brigád háromszor nyerte el az ezüstkoszorús címet. A nők közül tizenötnek van szakmunkásoklevele, a többiek betanított munkásként dolgoznak. Hetente két alkalommal orvosi ellátásban részesülnek. Az üzembe megy az orvos, a dolgozóknak nem kell a körzetekbe elmenniük. Végezetül, de nem utolsósorban a nehéz munkát végző asszonyok, lányok közül sokan üdültek Hajdúszoboszlón kedvezményesen. idén, az esztendő utolsó hónapjában 28 tanácsi értékesí- tésű szövetkezeü lakás is gazdára talál a városban. Ezt azok kapják, akik a közelmúltban jóváhagyott névsorban szerepelnek. Ezt többek között a NÓGRÁD-ban is közzétették, s a lakosság észrevételét figyelembe véve alakították véglegesen. Mindezek ellenére is elmondhatjuk; sok jó, tartalmas, érdemi vita zajlik a közélet, a pártélet fórumain. S ezt kimondani egyáltalán nem valamiféle kötelező áldozat a „pozitív kicsengés” oltárán, hanem egyszerűen a valóság tényeinek leszögezése. S, hogy ez így van, abban bizonyára közrejátszik, egy a korábban említettekkel ellentétes pozitív jelenség. Nevezetesen az, hogy az utóbbi időben szaporodik azoknak a felelős vezetőknek a száma, akik nem arra büszkék, nogy kivétel nélkül mindig nekik van igazuk, hanem arra, hogy nekik lehet ellentmondani, velük lehet vitatkozni és meg is lehet őket győzni. Számukra az jelenti a presztízst, hogy olyan embereket tudnak munkatársként kiválasztani, olyan emberek tudnak mellettük felnőni, akik adott esetben helyesebben, jobban látnak egy-egy kérdést, mint ők. S ezt nem szégyenük, sőt, egyenesen vezetői tevékenységük érdemének tekintik. Az ilyen szemlélet terjedése biztató dolog. Több más előnye mellett, bizonyára kedvezően fog hatni vitakultúránk és -technikánk további fejlődésére is. gy. I. Talán nem közismert, de jó tudni, hogy az ipari szövetkezetek főként a választékbővítéssel töltenek be fontos szerepet az árutermelésben. Kis sorozatú, illetőleg egyedi, esetenként csupán helyi igényeket kielégítő termelésük szerencsésen egészíti ki az állami nagyipar nagy sorozatokra szakosodott termelését. A ruházati ellátáshoz például mintegy hétmilliárd forint értékű árualappal járulnak hozzá az ipari szövetkezetek. Ez a kereskedelmi beszerzés mintegy húsz százalékát teszi ki. Egyes termékcsoportokban a szövetkezeteké az ellátás főszerepe. A konfekcionált csecsemőruházat 95, a fiúzakó és -pantalló 67, a férfizakó és -pantalló 57, s a férfikabát 50 százalékát a szövetkezetek szállítják a kereskedelemnek. Minden tapasztalat azt igazolja, hogy az ipari szövetkezetek rugalmasabban alkalmazkodnak a változó fogyasztói igényekhez és szélesebb választékot adnak, mint a nagyipar. Választékbővítő szerepük csaknem minden ruházati cikkcsoportban érvényesül, de az előbb felsorolt» termékeknél ez a szerepük kiemelkedő fontosságú. Konfekcionált női fehérneműből, női kabátból, munkaruházatból és leánykaruhából a szövetkezetek szállítják a belkereskedelem árualapjának egyhar- madát. Hazánkban most van napirenden az ipari termelés szerkezetének, átalakítása. Ennek egyik fontos jellemzője, hogy a nagyipar kevesebb terméket, nagyobb sorozatban és a mainál jobb gazdasági hatásfokkal állítson elő. Ennek természetes velejárója, hogy a választék állandó javítása érdekében mind nagyobb részt vállaljanak az ipari szövetkezetek az itthon szükséges termékek gyártásából. Ilyen cikkekből például jelenleg is több milliárd forint értéket állítanak elő a szövetkezetek. Egyebek között 80—90 millió forint értékben füstcsövet, 500 ezer tekercs magnetofonszalagot, 170 ezer kávéfőzőt, 50 ezer vasalót gyártanak és adnak át évente a kereskedelemnek. Csupán az említett példák is élesen rávilágítanak arra, hogy mennyire nélkülözhetetlenek a kis- és középüzemi kategóriába sorolható ipari szövetkezetek. Éppen ezért érthetetlen, hogy némelyik nagy iparvállalat jól menő és hasznosan tevékenykedő ipari szövetkezetek megszüntetésével, önmagába olvasztásával szeretne enyhíteni munkaerőgondjain. Rövidlátó és tartósan jó megoldást semmiképpen sem biztosító szándék ez. Voltak és ez után is lehetnek ugyan esetek, amikor népgazdasági szempontból is ésszerű némelyik ipari szövetkezetnek vagy egy-egy részlegének az átcsatolása valamelyik nagyvállalathoz. Ez azonban nem egyértelmű azzal, hogy a szóban forgó eljárás feltétlenül jó. Sőt: öncélú, indokolatlan alkalmazása legalább annyira káros volna, mint a szövetkezetek felesleges vagy megalapozatlan egyesítése. Néhány év óta vannak, s erősödnek a nagyvállalatok és és holnap (2.) rű együttműködésének bevált formái, változatai. A szövetkezetek mind nagyobb arányban vesznek át a nagyvállalatoktól olyan feladatokat, amelyek kis- és középüzemi keretek között jobban megoldhatók, ha nem hiányoznak hozzá a nélkülözhetetlen lehetőségek. Az árutermelés mellett a szolgáltatások javítása és fejlesztése is jelentős mértékben az ipari szövetkezetekre hárul, amelyek egyébként országszerte jelen vannak ezzel a tevékenységükkel. Kialakították és tovább bővítik a szolgáltatásokra szakosított szövetkezetek körét. A korábbi években a szövetkezeteknél is tapasztalható volt a szolgáltatások háttérbe szorítása. Sok helyütt inkább a gazdaságosabb árutermelés bővítésén fáradoztak, mint az általában nem nyereséges szolgáltatásokon. Ez a helyzet — hasonlóképpen az állami szolgáltató vállalatokhoz — az ipari szövetkezetekben is kedvezően változott. Ebben természetesen nem csupán az játszott közre, hogy előnyösen módosult az ipari szövetkezeti emberek szemlélete. Számos központi intézkedés éreztette és érezteti ebben örvendetes hatását (adókedvezmény, dotáció, bérfejlesztési lehetőség stb.). A további javuláshoz is szükségesek a szolgáltatásokra serkentő gazdasági szabályozások. A szolgáltatások egyébként ezentúl kizárólag az ilyen feladatkörű állami . vállalatokra vagy ipari szövetkezetekre hárulnak. Tekintélyes szerep jut belőlük a kisiparosokra is. Akár az árutermelést, akár a szolgáltatásokat vesszük szemügyre, kétségtelen, hogy az ipari szövetkezetek nélkülözhetetlen szerepet töltenek be népgazdaságunkban. S megnövekedett feladataikat abban a biztos tudatban végezhetik tovább, hogy államunk, társadalmunk nem csupán számít rájuk, hanem messzemenően támogatja is őket, minden jó törekvésükben. Lakások Balassagyarmaton Iráni exportra készülnek a horganyzott minőségi huzalok a Salgótarjáni Kohászati Üzemek negyvenszálas horganyzó- jában. Berki József és Pál Lajos dobkezelők naponta egyenként 63 karika horganyzott huzalt készítenek elő szállításra. az ipari szövetkezetek ésszeGulyás Pál NÓGRÁD — 1978. november 16., csütörtök 3