Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)
1978-10-29 / 256. szám
Pedagógusok szívügye Iskola és művelődési ház egy üti „A tanulók iskolán kívüli és szünidei foglalkoztatására, nevelésére az iskolaigazgató és a művelődésiház-igazgatók — a művelődési ház munkatervének szerves részeként — készítsék el a közös programot, meghatározva mindkét intézmény feladatát. A jól bevált »•Nyitott nap« rendezvénysorozatot tovább kell bővíteni, tartalmassá tenni.” (Részlet a Nemti községi közös Tanács, 1978. évi művelődési tervéből.) Mutatós épületben rendezkedett be Nemtiben a községi közös tanács. Az irodahelyiségek berendezése is ízlésre vall. Bakos Jánost, a tanács fiatal elnökét tárgyalás közben zavarjuk. Ügyfelével, aki házépítési tervekkel foglalkozik, a szétteregetett kézi rajzolású térkép fölé hajolnak, az építésre fogható házhelyeket böngészgetik. A helyre vonatkozóan egyelőre nem sikerül megegyezniük, más az elképzelése az építeni szándékozónak és más a tanácselnöké. Majd egy másik alkalommal, búcsúznak el egymástól, tovább folytatják az egyezkedést. Ezt követően egészen másról faggatom a tanácselnököt, akinek szinte pillanatok alatt kell váltania egy egészen gyakorlati témáról egy meglehetősen elvontnak tetsző, elméleti kérdésre. A közoktatás és közművelődés kapcsolata a községi közös tanács területén általában kielégítőnek mondható, de ha saját magam is meg akarok győződni róla, akkor — azt tanácsolják — ,,ugorjak ki” Dorogházára. Kísérőt is adnak mellém, Da- ronkó Erika, a nemti körzeti művelődési ház főhivatású vezetőjének személyében. baját tapasztalás Pár perc múlva aztán már á Dorogházai körzeti Általános Iskola igazgatónőjének szobájában, a duruzsoló "olajkályha melegében beszélgetünk. Asz- szonyi rend és tisztaság körös körük Fő díszítőelem: a virág és a könyv, ez utóbbi nyilvánvalóan rendszeres szellemi táplálék is. A Dorogházai Általános Iskolában — évről évre gyarapodó számban — 237 gyerek tanul, az oktató-nevelő munkát 14 pedagógus végzi. — Az iskola veszi igénybe a legtöbbször a művelődési házat, illetve szolgáltatásait — mondja Brinza Jánosné iskolaigazgató. — Nem azért, mert erre kértek és kérnek irányító szerveink bennünket, hanem azért mert saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy így a legjobb, ezt kell csinálnunk. — Tudja — veti közbe Ábrahám Magdolna magyar— orosz szakos tanár —, abszolút együttműködés van közöttünk: pedagógus és tisztelet- díjas művelődésiház-igazgató vagyok. — A szülőkkel való együttműködésünket is ott kezdjük a művelődési házban — folytatja az iskola igazgatónője. — Évnyitó szülői értekezletünket, amelyre a körzetből legkevesebb 100—120-an eljönnek, a kultúrházban tartjuk. S a könyvtárban is szerveztünk már szülői értekezletet, amikor úgy láttuk, szükség van a könyvtári beiratkozás és az olvasás fokozottabb propagandájára. A könyvtáros Tóth Lászlóné egyébként szintén nálunk tanít, elhiheti hát, hogy a művelődési intézmények és az iskola kapcsolatában nincs baj, él az egyetértés, a közös tenni akarás bennünk. Érdemes lelkesedni Daronkó Erika népművelő helyeslőén bólogat: — Két éve dolgozom itt, de bármivel, ha jöttem, a tantestület segített nekem. A pedagógusok, úgy érzem, szívügyüknek tekintik a tanórán kívüli nevelést is. Talán az iskola az egyetlen olyan intézmény, szerv, amelyikkel igazán súrlódásmentesen tudok együttdolgozni. Vajon így volt ez a korábbi években is? Brinza Jánosné határozott nemmel válaszol, majd így folytatja: — Kolléganőm három év óta vezeti a művelődési házat, azelőtt a két intézmény kapcsolata kimerült a farsangi bálok megrendezésében. Most pedig sűrűsödtek a rendezvények, a néptánc- és a képzőművészeti szakkörünk a művelődési házban működik, tanulóink műsort adnak a társadalmi és családi ünnepeken, ami természetszerűen vonzza a szülőket is a művelődési intézménybe... Mindenképpen csak lelkesedni tudok azért, hogy pedagógus a művelődési ház vezetője. Közösen új terveket szőnek Dorogházán. Most szervezik a néptánccsoport mellé a kíséretet ellátó úttörő citera- zenekart, s a községi közös tanács egyetértésével tervbe vették a művelődési ház nagytermének apróbb átalakítását, hogy megfeleljen a testnevelés céljainak. — Hogyan szolgálhatná a művelődési ház még jobban az iskolát, pontosabban a tanulók művelődését, szórakozását? — Ha felszereltségét javítanák, bővítenék. Nagyon kevés játék áll a gyerekeink rendelkezésére. Jó lenne legalább egy termet úgy felszerelni, hogy abban a lehető legtöbb játék legyen és olyanok, amelyeket szeretnek a gyerekek, amelyek szórakoztatnak és tanítanak is. — Persze, nem ártana, ha látogatóink jobban vigyáznának a berendezésre — jegyzi meg a művelődésiház-igazgató. — Nagyon sok eszközt, játékot tönkretettek már, egészen rövid idő alatt. S, mindenképpen csábítóbb lenne az intézményünk, ha nemcsak kívülről lenne szép. Bizony már nagyon megérett a helyzet a festésre, a belső felújításra. Távol és közel Távozóban bekukkantunk a művelődési házba. Az emberek, főként gyerekek, fiatalok a hamarosan kezdődő mozielőadásra várnak. A mű- velődósiház-igazgatónő szavai bebizonyosodnak: az épület, a messzire ragyogó fények valóban csalogatóak, de a közelség látványa már korántsem olyan szívet melengető. Ez azonban még nem zavarja az iskola és az intézmény ezernyi szállal egymáshoz fűződő, eleven, tartalmas kapcsolatát. Sulyok László Könyvekről Emerson: Esszék Ralph Waldo Emersonról (1803—1882.) igazán sokféle véleményt ismerünk. Országh László szerint, a homályosság, nagy stílusművésze, Szerb Antal pedig úgy vélekedik, ahhoz, hogy igazán élvezni tudjuk, fiatalnak kell lenni. Talán azért, mert amihez csak hozzáér, nyomban megszépíti azt. Márpedig Emerson sokat elmondott a világról, következésképpen széppé varázsolta. Olygn széppé, ami már nem is igaz. Itt azonnal hozzáteszem ehhez azt, hogy én ugyancsak nagy örömmel és élvezettel olvasgatom Emersont nyugodt pillanataimban, amiből persze távolról sem következik, hogy csudamód fiatal volnék, sajnos. Legfeljebb, Emerson olvasása közben mintha kicsit visszafiatalodna az ember. Lehet, hogy ez a hatás is titkai közé tartozik? Mindenesetre, kellemes ajándékot adott olvasói kezébe a bukaresti Kriterion Könyvkiadó, amikor méltán népszerű Téka sorozatában Esszék címmel válogatást jelentetett meg Emerson műveiből Gaal György remek kis tanulmánynak számító előszavával és gondos jegyzeteivel. Kellemeset és hasznosat. Kellemessége magában Emerson briliáns és célratörő stílusában, gondolatainak sziporkázó gazdagságában rejlik. Ugyancsak Országh hasonlatával élve, olyan ez, mint amikor az éjszakában csillagfény ragyog. Ez pedig kétségkívül kellemes dolog az útonjárónak. Sok mindenre gondolhat az ember a csillagfényes éjszakában járva, s Emersontól nem idegen az erre- való késztetés sem. £ Hasznossága szintén sokrétű. Emerson gondolatainak megismerése távolról sem jelenti azt, hogy valamennyi gondolatával egyetértsünk. Életművének — az életmű lényegének — ismerete azonban nagyon is illendő, ha tudjuk, Emerson, a filozófus, az esszéíró, a költő neve a múlt század történetében fogalommá vált, egyénisége pedig jelképpé. Talán kis túlzással azt mondhatnám, hogy aki Emerson esszéit megkóstolja, az előbb-utóbb rákap az amerikai esszé ízére. Jóllehet, igen változatos és módfelett különböző ízekről van szó. Bizonyítja ezt, többi között Az el nem képzelt Amerika című válogatás, amelyet az Európa Könyvkiadó adott közre 1974-ben, s amelyben Országh László, az amerikai esszé mestereit gyűjtötte egybe, Benjamin Frankiintői, Thomas Paine-től Washington Irvingen, Emerso- non, Walt Whitmanen, Mark Twainen át napjaink esz- széíróiig, akik hallatlanul sokat tettek azért, hogy „elképzeljük” Amerikát, s hogy Amerika „elképzelje” önmagát. Ez a nehezen meghatározható műfaj, amely az angol nyelvű irodalmakban oly meghatározó szerepet játszik, csak bizonyos irodalmi kultúrát feltételezve születik meg, mintegy következményeként egyfajta irodalom- történeti, történeti folytonosságnak. Az esszé a XVI. századi Angliában bukkant fel, az amerikai esszé kezdeteiben belőle táplálkozott, de már a XVIII. századi helyi amerikai sajátosságokhoz igazodott. Emerson munkássága, melynek során kidolgozza az új amerikai ember eszményképét is, az amerikai esszé, sőt az amerikai művelődéstörténet fordulópontját jelenti. Előadásai, esszéi hatásukban felülmúlhatatlanok voltak a maguk korában, Az amerikai tudós (The American Sholar) című előadása például 1937- ben, ’38-ban Oliver Holmes szerint „az amerikaiak szellemi függetlenségi nyilatkozata” volt. Emerson mindig is az újvilági önálló szellemiségű kultúra kialakításának szükségességét hangoztatta, megteremtve ezenközben a filozofikus esszé műfaját Esz- széinek fő értéke gondolatiságukban rejlik. Nagy gondolkodó volt, ezt még azok is elismerik, akik csapnivaló filozófusnak tartják. Jelen kötetben Emerson két legmaradandóbb esszésorozatából válogattak ki írásokat. A Representative Men (Az emberiség képviselői) Európa kiemelkedő egyéniségeiről szól. Az English Traits (a kötetben Angolok címmel) pedig Angliáról és az angolokról beszél. Emerson nem annyira az angol népet, mint inkább az angolszáz fajt dicséri, ez már amerikai voltának is bizonyítékát jelenti. Annál is inkább, mert a jövő útját Amerikában látja. Kicsit úgy jár-kel a jól ismert angol szokások között az angol életben, mint áz ember Greenwichbén a „Cutty Sark” vitorlás hajóorr- figura-gyűiteményét szemlélve. Tiszteli a hajót, szeretettel gondol azon vitorlásokra, amelyek orrán a faragott színes figurák büszkén ültek. De a „Cutty Sark” már múzeum. Üjabb hajók épültek és épülnek. Igaz, következik egyikből a másik. Mint Emerson szerint is Angliából Amerika. Vendégünk vott Ifi. Schiffer Pál filmrendező CSÉPLŐ GYÖRGY, a Zala megyei község cigánytelepének putrijait maga mögött hagyva ismét útra kel társával, hogy megküzdjön azokkal az akadályokkal, melyeket az évszázados elmaradottságból kivezető út tartogat számára. — Ezzel a népmeséi hangulatot idéző jelenettel ér véget ifj. Schiffer Pál rendező dokumentum-játékfilmje, a „Cséplő Gyuri”. Nem véletlenül említettünk népmeséi hangvételt, hiszen Cséplő Gyuri első útjának bemutatása is ennek a hangvételnek a jegyében fogant. Ez természetesen csak a képi megjelenítésre értendő. Hitetlenül, még inkább értetlenül állunk az előtt a világ előtt, melyből ez a kivételes adottságokkal rendelkező „mesebeli hős” elindul. Az út, amit — a forgatócsoport segítségével szemünk láttára — végigjár, már jóval ismerősebbnek tűnik. A munkásszállók világa, az előítéletekkel terhes emberi kapcsolataink, a cigánykérdés megoldatlan problémái már napjaink Magyarországának igaz meséi. S bár ifj. Schiffer Pál filmjének utolsó jelenete reményt keltő képpei zárult, a film egésze mégsem ad megnyugtató választ. Nem is adhat, hiszen a főhős — Cséplő György — valóságos halálának híre, fájdalmas felkiáltójelet rajzolt az akkor már elkészült film végére. A salgótarjáni ifjúsági művelődési házban közelmúltban megtartott vetítés után, a közönség egy része személyesen is találkozott a rendezővel. A filmankét részvevői közül is feltették a kérdést; miért halt meg Cséplő Gyuri? A rendező válaszából nem lehetett nem kiérezni a mi felelősségünket, a társadalom felelősségét. Az elhanyagolt szívbillentyű-szűkület okozta végzet, könyörtelenül ami mulasztásaink számlájára írja Cséplő György halálát De talán még súlyosabbak, azok a mulasztások, melyeket az élő cséplő gyurikkal szemben követünk el. Erről szól a film, s mi pedig arról kérdeztük a rendezőt, miért választotta legújabb filmjének témáját is a cigányság problémaköréből ? — FILMJEIM, a „Faluszéli házak”, a „Mit csinálnak a cigánygyerekek?” és a „Cséplő Gyuri” — noha cigányokról szólnak —, mégsem kifejezetten „cigányfilmek” Szá- rtiomra sem egyszerűen a cigánykérdés a fofntos. A magyarországi cigányság életének bemutatása csupán eszköz volt számunkra, hogy gondjaikon, problémáikon keresztül bizonyos társadalmi kérdéseket boncolgassunk, melyek a cigányság körében talán élesebben vetődnek fel. — Filmjeinek méltató! között is akad'nak, akik hiányolják a problémafeltárás mellől a megoldást Mi volt a szándéka Cséplő Gyuri életének bemutatásával? — A filmművészetnek nem feladata megoldani olyan problémákat, melyeket • pillanatnyilag még a társadalom sem képes megnyugtatóan rendezni. Nem vállalkozhattam, én sem arra, hogy bármiféle „receptet” írjak fel a bajok orvoslására. Filmemmel „csupán” a problémák feltárására vállalkozhattam, annak reményében, hogy sikerül gón- dolkodásra és cselekvésre, a problémák megoldására késztetnem nézőimet. Meggyőződésem, hogy jelentősén enyhítene a gondokon, ha mindenki „csak” a saját helyén, tenné meg azt, amit ezen 4 téren elmulasztott megtenni. — Cséplő Gyuri példává nemesedő egyénisége attól vált igazán átütő erejűvé, hogy a filmnek sikerült őt hitelesen, természetes közegében bemutatni... — Cséplő Gyuri maga döntött sorsáról. Mi az ő terveihez igazodtunk, s néhány — közel sem öncélú — mesterségesen provokált konfliktus kivételével, valódi problémáit rekonstruáltuk. Olyan cigányembert kerestünk, aki ki akar tömi az elmaradottságból. Cséplő Gyurira — várakozásunkon felül — illett ez az elképzelés. Mikor a németfalui cigánytelepen ráakadtunk, épp a fővárosba készült. Kértük, várja meg, míg a kamerával visszatérünk, hogy rögzíthessük sorsának további alakulását. — A film elsősorban társadalmunk belső problémáit érinti. Sokan meglepetten értesültek a film kedvező külföldi visszhangjáról, mely a locamói fesztiválon két díj (a Katolikus Filmszövetség és az operatőri díj) odaítélésében is megnyilvánult.., — A FILM SIKERES fogadtatása minket is meglepett, bár tudtuk, hogy a felvetett gondok, nem kizárólag a mi problémáink. Különösen értő közönségre talált a film Angliában és Hollandiában. Emlékezetes beszélgetést folytattam Locarnóban két afrikai néger egyetemistával. Elmondták, hogy a filmben saját problémáikra ismertek. Ők, a „világ cigányai”'ugyanúgy az elmaradottságból kr vezető út irányát, a fel- emelkedés alternatíváit vizsgálják, mint a magyar cséplő gyűrik... Pintér Károly A „győri csoda" Győrött felépült az ország legújabb közművelődési palotája. Amikor már kibontakoztak az épület körvonalai, amikor látni lehetett, milyen szép lesz, elnevezték „győri csodá”-nak és ma már ország-világ csak így emlegeti as új teátrumot. A győriek örömében az egész ország osztozik. Talán azért is, mert hazánkban az utóbbi hét évtizedben nem épült egyetlen színház sem. Győrben 256 éve kezdődött a színházi élet, ekkor német vándorszínészek vertek tanyát a Rába partján: ők építették fel az első játékszínt fából. Am az összetákolt alkalmatosság hamarosan elavult és jövőre lesz 200. évfordulója annak, hogy a város vezetői áldásukat adták a kőszínház megalapítására. Hiába harcoltak a város Tháliát kedvelő polgárai, a győri színészek csak a régi tejcsarnokot kapták meg; ebben a bevásárlóközpontban működött egészen 1978. novemberéig a Kisfaludy Színház. Az új színház tervezése még 1951-ben elkezdődött, a kivitelezési munkálatok csak másfél évtizeddel később indultak. A kivitelezésben 36 hazai és külföldi vállalat vett részt. Az épület egyik oldalát Vasarely kerámiái díszítik: az előcsarnokban hófehér carrarai márvány fogadja a látogatókat és itt látható Szász Endre nagyméretű faliképé is. A 700 személyes színház nézőterén minden egyes széksor 40 centiméterrel emelkedik, a nézőtér hat ajtón át közelíthető meg és a Jó levegőt 16 légtisztító berendezés szolgáltatja. Nemrégiben megkezdődtek a próbák a 22x24 méteres forgatható és süllyeszthető színpadon. A színház technikai és szcenikai berendezései az országban a legmodernebbek: a világosító 208 reflektor ura. A társulat szinte teljes egészében átalakult: sokan szerződtek ide Szolnokról, Pécsről, Marosvásárhelyről az olyan „törzsgárdis- táknak” számító illusztris személyiségek mellé, mint amilyen Holl István, Tanay Bella és Solti Bertalan. November elsején az építők tiszteletére díszelőadást rendeznek, majd egy nappal később az ünnepélyes megnyitó után felgördül a függöny: Iílyés Gyula történelmi drámájával, a Fáklyalánggal megkezdődik az 1978/79. évi szezon az új győri Kisfaludy Színházban. NÓGRÁD - 1978. október 29., vasárnap Tóth Elemér L. n. T. Képeink a győri színházról még a megnyitó előtt készültek.
