Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)
1978-10-25 / 252. szám
KISZ úttörő kapcsolat Etesen Az etesi Radnóti Miklós KISZ-alapszervezet minden szombat délután foglalkozásokat tart az úttörők részére. A rendezvények játékos keretek között folynak. A szellemi totó, a KISZ feladatainak ismertetése mellett társasjátékokon, diavetítéseken és sakkversenyeken vehetnek lészt a fiatalok. Ezek a találkozások lehetővé teszik, hogy az úttörők mind jobban megismerkedjenek a KISZ tevékenységével, tudatosuljon bennük a feladatok fontossága. y ' « Kommunista műszak a NOTÉV-nél A Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat október 21-én, szombaton a vállalat minden dolgozója részére kommunista műszakot szervezett, amelyen a nagybáto- nyi, a kisterenyei és a salgótarjáni építési • területeken szakmai, alapbetonozási munkálatokat végeztek. Az ebből befolyt pénzösszeg hetven százalékát a salgótarjáni tanács számlájára — óvodák, szociális létesítmények létrehozására — fizették be, míg a fennmaradó részt a vállalat saját szociális létesítményeinek létrehozására fordította. Mesterszakmunkás-versenyt rendeztek a közelmúltban az ÜM budapesti ampullagyárában. Az ország négy öblösüveggyárából összesen 17 fiatal szakember mérte össze tudását gyakorlati, írásbeli és szóbeli feladatok megoldásával. A tarján! öblösüveggyárból hat fiatalember vett részt a versenyben, mindnyájan eredményesek voltak. Képünkön Csépe Mihály, a tarjáni csapat legfiatalabb tagja a gyakorlati feladatot oldja meg. — Király József — Papírdoboz-készítők r Äz Érsekvadkert és Vidéke Építőipari Szövetkezet nagyoroszi telepén asztalosok és csomagolástechnikai eszközöket előállító asszonyok szorgoskodnak. Harmincnégy helybeli és környékbeli női dolgozónak nyújt kereseti le- lehetőséget a papírdoboz-ké- szítés. A telep udvarát papírcsíkok, hulladék galacsinok borítják. Egy részük már bálázva várja a szállítást (Esedékes volna az őszi nagytakarítás.) A késő délutáni órákban már csak egy-két embert látni munkahelyén. A kapuban futunk össze Orbán De- zsóné részlegvezetővel, aki készségesen tájékoztat eredményeikről. — Mintegy kétmillió 600 ezer forint az éves tervünk, — mondja .— s hozzáteszi — kilenc éve üzletfelünk a Globus Nyomda, ahová jelenleg is szállítunk. Azaz szállítanánk. Sajnos, három-négy napja nem jó a tehergépkocsink. Az áru a műhelyekben foglalja az úgyis szűkös helyet. Különálló helyiségben üzemelnek a műveletekhez szükséges gépek. Így egyenes vágó, tégelysancoló fúrógép, bálázó segíti az itt dolgozók munkáját. — Nehéz a papírbálázóra embert találni. Veszélyes, zajos munka és bizony meg kell markolni a súlyos kötegeket — magyarázza. Lépcsőzetes a munkakezdés, hogy a messzebbről bejárókat is beszállíthassák gépkocsijukkal. Van aki csak este hatkor végez, mint például Telek Józsefné csoportvezető, íróasztala fölé hajolva, szorgalmasan jegyzetel. — A napi teljesítményeket vezetem a személyi lapokra. Diósjenőről utazom mindennap, elég fárasztó, de szeretem a munkámat. Az Itt töltött öt év alatt lehetőségem volt megismerni a szakma minden apró mozzanatát. Második éve, hogy a 25 fős csoportomat irányítom. Mondhatom jól megértjük egymást. Ha valaki kirándulni, üdülni megy hagyomány szerint üdvözlő lapot küld a csoportnak, — tájékoztat a brigádvezető. Hogy fiatalok Is vannak köztük, bizonyítják ezt a szebbnél-szebb sztárfotók és képeslapok, amiket a hulló vakolat álcázására használnak. A kijárati ajtó egyik ablaküvegén „italbolt” felirat egy része olvasható. Fehér, ablaküveg híján a hűvös őszi, szél ellen ez is megteszi. A lebetonozott műhelyben cipőt elnyelő mélyedés leselkedik a félrelépőkre, Még nem törjént bokaficam, húzzák-ha- lasztják a rendbe tételét. Az épület rekonstrukcióján biztos szívesen társadalmi mun- káznának az itt dolgozók. Ügy mint a" nemrégen épült vasvázas raktár, szociális létesítmények építésénél. Munkaasztalánál izzóknak készít dobozokat. Kiss Józsefné, aki hét éve van ezen a munkahelyen. — Mennyi a keresetük? — Átlag 1700—1800 forintot kerestem, most jöttem vissza szülési szabadságról. Változatos, érdekes műveleteket végzünk, hirtelen meg sem tudnám mondani, hányféle papír- dobzot gyártunk — sokat... A munka és társadalmi munka mellett jut idejükből tanfolyamokra, továbbképzésekre. Legutóbb Budapesten vettek ilyenen részt. — Bővítettük gépparkunkat, három új beréndezést kaptunk használatra a Glóbustól, amit tudásunk szerint a legjobban kihasználunk — mondja befejezésül Orbán De- zsőné. Kodak István Űf tanácstag Megyerben Kisiparos népképviselő NÓGRÁDMEGYERBEN, csakúgy, mint az országban, megyében mindenütt, ahol szükséges volt, a minap zajlottak le az időközi tanácstagi választások. Az esemény vasárnapi napra esett, aznap Márton István festő-mázoló, tapétázó kisiparos, a népfront helyi jelöltje, az udvarát betonozta. Szükség lesz rövidesen a gépkocsira, a besorolásról az értesítést már megkapta. Ehhez kell a szilárd burkolatú udvar. A választásra délelőtt került sor a tanácson, s tízre be is fejeződött. Márton István vasárnapi munka közben így értesült az eseményről, kimeneteléről: — Na, Pista, most aztán majd elintézed a mi utcánkban a járdát! Azok, akik rászavaztak ezzel köszöntöttek Márton Istvánra. Később aztán az eredmény is megszületett: a Hazafias Népfront jelöltjeit mindenütt, így Megyerben is, megválasztották az időközi tanácstagi választáson. Hogyan lesz valakiből egy egész utcasor képviselője a tanácsban? — Szentéi születésű vagyok — mondja Márton István, háromnapos tanácstag, a nóg- rádmegyeri főutca egyik takaros házában. A háznak érdekes története van, s talán összefügg mindazzal, ami a fiatal festővel az utóbbi esztendőkben történt. — A mi családunk építős család, öten vagyunk testvérek. Egy kivételével, aki motorszerelő lett, valamennyien az építőiparban szereztünk szakmát. Az építés a kenyerünk. Festő kettő van a családban, az apánk is építőmunkás volt, tetőfedő. De van közöttünk kőműves, más szakmabeli is, vagyis, egy házat a család akármikor fel tudna építeni, talán szakmai segítség nélkül is. Az ember építőmunkásként amúgy is sok mindent megtanul. Márton István úgy találkozott Nógrádmegyerrel, hogy még nyolc-tíz festő szakmun- vagy 14 évvel ezelőtt részt vett, kás, aki valahol az iparban fiatal szakmunkásként, az it- dolgozik, de azért elvállal né- teni iskola építésében. Az új ha egy kis munkát. Talán ez iskola építésével együtt járt lehet az oka, hogy Márton egy családi ház kisajátítása, István egy ideje nem a faluszanálása is. Abban lakott a jában vállal munkát? későbbi feleség. így ismer- — Nem szeretem a zsörtö- kedtek meg, aztán nem kis lődést, az irigyeket. Pedig itt nuzavona után végül is a fő- is, csakúgy, mint másutt, van utcában kapta meg félesége belőlük éppen elég! Ink’bb családja azt a házat, amit azu- szerződtem, folyamatos mun- tán már együtt korszerűsí- kára, a szécsényi ÁFÉSZ-szel. tettek. Közben katonaság, A környék községeiben dol- házasságot éppen tíz esztende- gozom, kereskedelmi, vendégje kötöttek, azóta itt élnek. látó szövetkezeti boltok kar- AZ ISKOLAÉPÍTŐT so- bantartásán. így talán nehe- kan ismerték. Azért igaz, zebb, de mindenképpen nyu- hogy a tanácstagságra jelö- godtabb, biztosabb az ember léshez az itt végzett munka, élete. az itteni élet, az egész éddi- Márton István egész eddigi gi nem hosszú, ám elég' vál- munkája, kapcsolata az em- tozatos életút, a faluhoz tar- berekkel nyugodt, kimért tozás vezette a jelölőket, s mederben folyt. Nem csoda később a választókat is. hát, ha az elköltözés miatt Márton Istvánt úgy ismerik a megüresedett Petőfi utcai ta- községben, mint megbízható, nácstagi körzet lakói őrá jó minőséget nyújtó kisiparost, gondoltak, amikor új tanácsaki állja a szavát. Jó iskolát tagot kellett választani, járt ' szakmailag, emberileg — A buszmegállótól az is- egyaránt. Dolgozott a budapes- kóláig az én körzetem, a Peti hármas számú építőknél, tőfi utca egyik oldalán — sokat tanult a nagyipari épít- mondja a kisiparos népkép- kezésből." Tíz évig a Salgótar- viselő, aki most arra készül, jáni Építő- és Tervezőipari hogy társadalmi munkával. Szövetkezet tagja volt. segítséggel rendbe hozzák a — Ott, elsősorban, lakáskar- járdát a Petőfi utcában. S, bantartásokon dolgoztunk, később, nagyobb nekikészü- Volt néhány jelentősebb épít- lődés után, a szennyvizet el- kezés is. De a karbantartás vezető megfelelő átereszeket foglalt le bennünket, sze- is. Hogy ne az utcai árokba mély szerint engem is. Minő- kelljen engedni a fürdőszobák séget kellett adtunk. A meg-''''vizét ebben az utcában. Nagy rendelő ott állt az ember há- munka lesz, sokat kell majd ta mögött. Jó iskola volt, s járni érte. ma ezt is hasznosítom. Festő kisiparosként nemrég- — VALAMENNYIÜNK ér- óta dolgozik. Korábban azon- deke, az itteni élet minősé- ban, másodállásban, engedély- géhez ez is hozzá tartozik. Tu- lyel, egyik .kollégájával együtt dóm, hogy ez pénzkérdés, nem „festette a falut”. Akkoriban járunk mi a fellegekben! De sokan megismerték, megsze- valamilyen módon mégiscsak rették pontos munkájáért, meg kell maid valósítani az szavatartó jelleméért. A kol- elvezetést. Egyelőre egyedid léga most is másodállásban töprengek rajtá, de aztán maid dolgozik a falu házaiban. A sorra járom a lázakat és kö- teljes képhez tartozik az is, zösen kitalálok valamit, hogy rajtuk kívül van itt T. Pataki László Ezerfokos levegő Kálló peremén, a településtől távol, a szántóföldek ösz- szefüggő képét a termelőszövetkezet lucemaszárítója szakítja meg. A forró levegős UNI-LAJTA típusú gyors- szárító 1974-től üzemel. Harmadik éve dolgozik a telepen Komár Lajos üzemeltető gépész, aki a gépházban fülsiketítő zajban tölti munkaidejét. — Eddig két műszakban igyekeztünk. Vége a silókukorica-szárításnak, ráteszünk az egy műszakra — mondja Komár Lajos. A forró levegőt olajtüzelésű kazánban állítják elő. amit hosszú cső alakú forgó dobba fúvatnak. Belsejében izzik a levegő, vakító fénye is jelzi, hogy ezer fok körüli a hőmérséklet. Az alapanyag nedvességtartalmától függően szabályozzák. Az ide szállított nyersanyagot a betárolóba billentik, innen a kaparóelem hordja majd a ferde felvonón át a forgódobba kerül. Tovább a darálóba, ha liszt formájába kérik, aztán zsákokba engedik. Ha granuláltat kívánnak előállítani, újabb tartályba, s végül présgépen és hűtőn keresztül zsákokba adagolják. Mint a húsdarálón áthaladó töltelék, henger alakú rudacskák potyognak az edényekbe. Számos termelőszövetkezet kéri, vásárolja az itt gyártott takarmányt. De külföldön is keresett, jelenleg lucernapel- letet pakolnak vagonokba az acsai vasútállomáson. A rakodást Budai József üzemvezető irányítja. A tágas raktárhelyiségben tele zsákok hatalmas máglyába rakva. Az orrcsiklandozó levegő szabadon áramlik a teremben. Munkájuk mellett besegítenek az őszi feladatok ellátásába is. — Két emberünk kiment vetni, így több feladat vár ránk, a bennmaradókra. Éjszakás voltam és még nem értem haza, hogy befejezhessük a silókukorica szárítását — mondja Komár Lajos. Még kinn van egy kaszálásra való lucerna, amiből pel- letet és lisztet készítenek, de már megkezdték a répaszelet szállítását is. A kampány- munkák mellett fontos feladat vár az itt dolgozókra, közös céljuk a megrendelők kielégítése, takarmánnyal való ellátása. — K. — Fáklya-ismertető A Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni tagozatának újjászerveződött irodalmi színpada november 7-re ünnepi műsorral készül. A társulat tagjai többségükben első évfolyamos diákok, akik irodalmi önképzőköri jelleggel vesznek részt a munkában. A kiemelkedő jelentőségű évfordulókra műsorokkal készülnek az év folyamán, így a Nagy Októberi Szocialista Forradalom iskolai ünnepségén is saját szerkesztésű produkcióval szerepelnek. A megemlékezéseken kívül klubfoglalkozásokat is szerveznek, mely alkalmakkor a diáktársakat is meghívják. A Fáklya november 5-én megjelenő 21. száma méltatja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulóját és számos anyagában foglalkozik jelentőségével — a napjainkra már megvalósult forradalmi célok és újabb fela.datok elemzésével. A szovjet társadalom fejlődésének széles ívét megrajzoló áttekintés a lenini ötéves tervek és a gazdasági fejlődés kibontakozásának — fényképekkel is illusztrált — krónikáját adja. Riportot közöl a lap a szovjet tudomány mai vizsgálódásainak fontos területeiről, a molekulakutatásról, a világűr meghódításáról és a földön kívüli életre vonatkozó elméletekről. Színes riport számol be a Szovjet Moldávia mindennapi dolgos életérőlAz űrhajósok tűz- és vízálló öltözéke —, mint az egyik cikkből megtudhatjuk — nemcsak a kozmoszt ostromló bátrak munkaruhája lehet, de földi alkalmazása is sok hasznosat ígér. Irodalmi riport mutatja be a kenyérgabona-termesztés élen járó hősét, Fjodor Mor- gunt, aki azt vallja, hogy „Minden a kenyérrel kezdődik!” Színes divatfotó-összeállítás ismerteti Vjacseszlav Zajcev újabb kollekcióját. A lap közli a Komszomol 60 éves évfordulója tiszteletére indított ötrészes rejtvénypályázat befejező feladványát, ezen kívül Fáklya-fotó, orosz nyelvlecke, filmismertető és a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza programismertetője egészíti ki a számot. NÓGRÁD - 1978. október 25., szerda