Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)
1978-10-20 / 248. szám
Albee vallomása a házasságról Bemutatás előtt BART A LAJOS: ÖTEN A HÓBAN* a Nem félünk a farkastól &z előadás első részének egyik jelenete A szolnoki Szigligeti Színház évadnyitó produkcióját, Edward Albee: Nem félünk a far- kastól-ját Paál István rendezte. A szolnokiak Salgótarjánban, a József Attila megyei Művelődési Központban is ezzel kezdenek. A darab egy gyermektelenségben megkeseredett házaspár kíméletlen, gonosz, egymást marcangoló „játékáról” szól. Partnereik: a fiatal biológus és butácska asszonykája. Paál István rendezővel a főpróba izgalmakkal teli, felforrósodott levegőjű szünetében beszélgetünk. — Albee darabja jó egy évtizede jutott el hozzánk, Richard Burton és Elizabeth Taylor főszereplésével megérdemelt sikert aratott a filmvásznon is. Mi indokolja a darab ismételt „megidézését” ? Paál István rendező védi az életét. Pokoli érzés, hogy nem lehet gyereke, ezért George-dzsal egy pótcse- lékvést építenek ki, kitalálnak egy gyereket maguknak, de kiderül, hogy ez nem lehet megoldás. Azt hiszem, hogy ez a két ember, kegyetlen, gyilkos játékai ellenére jobban összetartozik másoknál. Teljes életet élnek, szükségük van egymásra. Mártha — hiába más a látszat — csak ezzel az emberrel élhette, élheti az életét, örömét, boldogságát. A szolnoki színház társulata Albee vallomását, nyílt látleletét a házasságról október 24—26-a között mutatja be a salgótarjáni megyei művelődési központban — paál István rendezésében. (ok) t férfi ment a hóba, 1 1 nagy csontjaikkal mintha erősek lettek volna. Hogy hús is volt-e a csontjaikon? Nem látszott, mert rongyokba csomagolták magukat, azokat zsákszövettel takarták, az egészet madzagokkal testük köré kötözték- Szalmába csomagolt lábukat is így hálózták körül. Mindenre eltökélten mentek az egyenes puszta földeken át a mindent beborító fehér hóba. Csak rakták lábukat egymás elé: baljobb, bal-jobb, mintha a világ kezdete óta arra lettek volna elindítva, hogy a két lábukat egymás elé rakják: bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! A keményre fagyott hó nem volt mély, mint végtelen szőnyegen tudtak rajta a távoli égre meredő távoli jel felé menni. Nem törődtek a hó alá tűnt mezei és ország- utakkal, az ilyen utak a falvakat, az embereket szolgálják, ők pedig már semmit sem akartak falvaktól, emberektől, a távoli égbe fúródó távoli jeltől akartak mindent Gyárnak a kéménye volt az! A Duna-Tisza közéről jöttek, ott gyárakban, mint tanulatlan segédmunkások dolgoztak, de elfogyott minden munka, so- kadmagukkal kitették őket a gyárból. Mondták akkor: — Ott a Duna túlsó tájain nagy szikláshegy áll, ellátszik idáig. Kell, hogy bánya legyen a gyomrában, rengeteg szőlőskert az aljában, gyerünk oda megélni. Kérdezték azok, akik ott már eddig sem tudtak megélni: — Miért jöttetek ide? — Mert élni akarunk. — Nem látjátok, mink is barlangokban lakunk a hegy •aljában, és minden télen már a jövő esztendőnket adjuk el a nagygazdáknak. — Majd csak megleszünk ezen az egy nyáron, őszön. Azt hitték, még a telet is bírják, de nem bírták. Most a további életüket mentek keresni a Dráván túl a gyárban. Csak rakták a lábukat, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! Szél nem fújt, de a levegő állandó mozgása rongyaikon át a testükbe hatolt, ettől mintha hideg vízben jártak volna. Gyomruk, agyuk, szívük, tekintetük üres volt. De nem álltak meg: bal-jobb, bal-jobb, bal jobb! Mondta, aki elől ment: — Bárcsak a pipám itt volna! Mondta, aki utána ment: — Minek a pipa, ha nincs dohányod? Mondta a harmadik: — Mire jó a hiábavaló beszéd? A negyedik a sorban: — A beszéd is az erőt fogyasztja. Az ötödik: — Harmadnapja, hogy alig eszem valamit. És csak rakják a lábaikat egymás elé: bal-jobb, baljobb, bal-jobb! A távoli folyó felől, mintha földön bolygó felhő volna, fehér köd kezd terjedezni, közeledni. Mondja az egyik: — Hogyan jutunk át a vizen? Mondja egy másik: — Odamegyünk, hol csónakosátkelés van. A harmadik: — De sötétig jár csak csónak, addig kell, hogy odaérjünk! A negyedik: — Ha nem érünk, mind ott fagyunk! Tempó! Tempó! Az ötödik csak magának: — Nem bírom, ezt az iramot, kell, hogy kicsit megpihenjek! A hóba ül, hogy pihenjen. A másik négy csak megy tovább, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! Üres, puszta, kihalt síkság, sok befagyott kis patak, kopár füzek, dermedt jegenyék. Hol vannak most a nyájas mezők, a szép virágok, a pillangók, madárdalok. Hol az áldott termékenység? Mindez mintha elmúlt volna mindörökre! Mi maradt meg a nagy életígéretből, melyre az ember születik? Tempó! Tempó! Bal-jobb, baljobb, bal-jobb! •Száz éve. 1878. okt. 28-án született Barta Lajos, a magyar szocialista irodalom úttörő Jelentőségű alakja. Ebből az alkalomból közöljük ezt a munkásságára Jellemző novellát. Mondta az egyik: — Éhes vagyok! Mondta a másik: — Nem különben! A harmadik: — Kár a tüdőt így koptatni! A negyedik csak magának: — Jaj, hosszú az út! Kell, hogy kicsit megpihenjek! És leül a jeges hóra. Azok hárman egyre mennek: tempó, tempó! Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! A köd lassan fölfal mindent, eget, földet, erdőséget, nagy gyárkéményt, nincs már céljel, már csak köd van. Mondta az egyik: — Ilyen ködben csónak nem járhat a vízen. Mondta a másik: — Ne törődj most semmi mással! Tempó! Tempó! És csak mennek: Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! Mintha sose lenne vége. A harmadik önmagának: — Jaj meghalok! Kell, hogy kicsit pihenhessek! És leül, hogy megpihenjen. Azok ketten továbbmennek, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! A köd őket is bekapja, nincs már semmi a világon, csak a nagy köd és a tempó: bal- jobb, bal-jobb! Ez maga a világ vége! Mondja akkor a második: — Bolond vezér, hol most a cél? —■ Tempó! Tempó! Csak rajta, az orrunk után a folyóigA második önmagának: — Hogyha úgy sem bírom addig, miért annyit gyalogolni? És csak leül, hogy meghaljon. Már csak az egy rakja, rakja, rakosgatja egymás elé a két lábát, mintha másért nem jött volna a világra: baljobb, bal-jobb, bal-jobb, baljobb! E '* s hátraszól: — Hahó! Hahó! Merre vagytok? Ha az időt veszem számba, nem lehet a folyó messze. De csak hiszi, hogy hátraszólt, mert nincs neki már ereje se járásra, se beszédre. — Mi van velem? Fekete köd körülöttem? És elesett a halálos néma ködben. — Megítélésem szerint Albee drámája első bemutatásakor sokkal távolabb állt tőlünk, mint most. Hallatlanul felgyorsult korban élünk, tér- és idődimenziók szűkülnek, gondoljunk csak a több hónapja keringő űrhajósokra... a darab más minőség lesz. Úgy érzem, hogy nálunk igazából mostanra érett be ez a darab. Hangsúlya az általános erkölcsi-etikai problémákon van; a régi morál nem használható, de még nincs helyébe új, valóság és illúzió keveredik egymással, s felvetődik a kérdés: melyikben higgyünk? Az író azt javasolja, hogy bármennyire is fájdalmas, a valóságban kell az embernek hinni, azzal szembenézni. Remélem, hogy ezt a gondolatot érzi ki az előadásból majd a salgótarjáni közönség is. — Korábbi rendezéseitől — például az Álszentek összeesküvésétől, Az öreg hölgy látogatásától — eltérő, másfajta művészi magatartást ismerhettünk meg. A színpad képe itt például teljességgel naturális... — Valóban így van, ez a változás azonban mégsem jelent stílusváltást. Tulajdonképpen azt a fajta színpadot szeretem, amelyikről említést tett. Hogy újabb rendezésemben mégis eltértem tőle, annak egyszerű, de komoly oka van.’ Itt négy ember egészen intim szférájába láthat-hall- hat bele az ember, valahogyan úgy, mint mikor egy lakás félig nyitott ajtaján bekukkanthat a lépcsőházban a közlekedő. Ehhez az előadáshoz tehát teljesen naturalista díszlet kellett. Remek partnert találtam elképzeléseim számára a kecskeméti Szlávik Istvánban. aki vendégként egyben a jelmezek tervezője is. — Nem titkolom: nagyon megragadott a két főszereplő, Végvári Tamás és Margittay Ági játéka. Hogyan talált rájuk? — Amikor Szegeden, körülbelül tíz évvel ezelőtt, segéd- rendezősködtem, ott találkoztam velük. Sokat tanultam tőlük emberségben, művészetben, s tulajdonképpen most életem nagy eseménye, hogy tíz év után végre együtt dolgozhatunk. Jó barátok vagyunk. Végvári Tamás a Thá- lia Színházból vendégként vállalta el a feladatot, Margittay Ági, valamint a két. fiatalt alakító Pogány György és Szo- boszlay Éva az idén szerződtek színházunkhoz. Végvári Tamással közvetlenül a főpróba után váltunk néhány szót. Nemrégiben a Gazdag ember — szegény ember amerikai tévéfilmsorozatban Rudy magyar hangja volt, most a színpadon újra amerikai férfi, George, az ambícióit vesztett egyetemi történelemtanár. — A George és Mártha házasságában történtek, meggyőződésem, nem egyediek — mondja meditálva Végvári Tamás. — Csak a házasfelek sérelmeiket, gondolataikat különböző gátlásaik miatt magukba fojtják. Ügy tűnik, hogy ez a két ember elveszítette egymást, nekem viszont hitem, hogy ők sokkal tovább együtt maradnak mint a fiatalok, akik látszólag felhőtlen egyetértésben élnek, mert őszinték. — Milyen embernek tartja Márthát? — kérdeztük Margittay Ágit, az általa megformált figuráról. — Szeretem Márthát, mert őszinte ember, mert megszen4 NÓGRÁD — 1973. októbei 20., péntek Hol van hazája, mit ér a szakfelügyelő ?! A cím ne tévesszen meg senkit — a kissé ironikus hangvételű megfogalmazás nem takar lekicsinylést. Sőt, inkább rá szeretnénk irányítani a figyelmet erre a sajátos területre, amelynek igen fóntos sízerepe van (avagy lehetne. ..) a pedagógia fejlesztésében. A szakfelügyelő maga is gyakorló tanár, egy- egy iskola tantestületének tagja. Amellett nagyobb terület, egy-két-három járás is hozzá tartozik — szakos kollégáit ellenőrzi, segíti; tanácsot ad az iskolavezetésnek az oktató-nevelő munka fejlesztésében, információt az irányító szerveknek, támogatja a munkaközösségek működését. Hogy néz ki mindez a taní- ás hétköznapjaiban? Erről kérdeztük meg Pálinkás Józsefet, aki a felügyelői munkaközösség vezetője, megyénk 55 szakfelügyelőjének egyike, az érsekvadkerti általános iskola tanára. Jogi helyset és gyakorlat — Hogy hová is tartozunk? A vezető felügyelő ciklusonként, nyolc, a beosztott szak- felügyelő 20 órát az iskolájában tölt. Most természetesen az általános iskolai gyakorlatról szólok — a felügyelők többségét ez érinti. A jogi helyzet szerint az iskola igazgatójához tartozunk, kitüntetésre, jutalomra a megyével együtt a vezetőink javasolhatnak. Bérü'nk a megyei művelődésügyi osztályon van, de helyben fizetik. A felügyelői pótlék változó — mint beosz- ‘ott felügyelő én hatszáz forintot kapok. Nem bonyolult művelet kiszámítani, hogy legtöbbünk jobban keresne, ha a felügyeletet leadná.. . Az órák ellátásán kívüli munkában iskolánként más-más a gyakorlat. Jómagam természetesnek tartom, hogy mint történelem szakos a tanulmányi kirándulásokra elkísérem a gyerekeket — sok olyan túra van, amely kiaknázható nevelési szempontból, ha megfelelő ismereteket nyújtunk — hazaszeretetre, internacionalizmusra, értékeink megbecsülésére ösztönözhet. — Milyen kötelezettségeket vállalhatnak? — Osztályfőnökök nem lehetünk, helyettesítésre nem oszthatnak be minket. A túlóránk nem haladhatja meg a kötelező óraszám 50 százalékát. A rendtartás megfogalmazza, hogy mentesíteni kell a szakfelügyelőt azoktól a munkáktól, melyek a felügyeleti tevékenység ellátásában gátolhatják. Ez gyakran szül szubjektív eseteket, egyesek azt hiszik, még akkor sem kötelesek a pedagógusokra háruló feladatokat (ügyelet stb.) vállalni, amikor bent dolgoznak az iskolájukban. Nálunk nem így ván és egy-két kivétellel kollégáim sem húzzák ki magukat a mindennapos, apró feladatok alól. Otthon, civil tanár*’ — Nem alakul ki egy furcsa kettősség: „otthon”’, azaz iskolájában mint beosztott nevelő „nem sok vizet zavar”, csendben végzi munkáját a felügyelő, nem akar vagy mer szólni a szakmai hiányosságok miatt?!? — Részben egyszerű, másrészt igen nehéz kérdés ez. Előírás, hogy „saját hazájában” nem felügyelősködhet senki. De az viszont komoly hiba, ha egyáltalán nem törődik azzal, milyen az oktató- nevelő munka, a szakmai fel- készültség színvonala, a vezetés és a tantestület együttműködése stb. Legtöbben ezt azzal tudjuk áthidalni, hogy szakmai munkaközösségeit vezetését vállaljuk, így segíthetünk erőnk szerint a közoktatás-politikai célok végrehajtásában. És természetesen a saját nevelő-oktató munkánk lehető legigényesebb ellátásával — Nem esett szó eddig arról, melyek a speciális felügyelői feladatok az óralátogatásokon túl. — Látogatásainkról jelentést kell írnunk, melynek szempontjai a vizsgálat céljaitól, mélységétől függnek. Mindenesetre az adatok, a tárgyi-személyi feltételek jellemzése nem hiányozhat. Szerepelniük kell a tantárgyi eredményeknek, oktatási és nevelési • oldalról egyaránt. Ez utóbbi területet, az ered- ményvizsgélatot erősítenünk kellene, csak így jutunk közelebb az okokhoz, a pedagógiai fejlesztésének lehetőségéhez. Gyakran megelégszünk a módszerek leírásával — kimarad az, eredményes-e vagy csak mutatós, látványos? Miért tud az egyik pedagógus sikerre vinni egy eljárást, a másik nem? Az új tan tervek megvalósítása érdekében is elengedhetetlen ez! Különösen nehéz dolog a nevelési eredmény vizsgálat. Fölfelé és lefelé — Önök ezeket az információkat a vezető szakfelügyelőnek, rajta keresztül a megyei művelődési osztálynak juttatják el. A művelődésügy közvetlen irányítói — városi, járási osztályok — mennyire kaphatnak képet ennek segítségével az oktatásügyi problémákról? — Az osztályoknak nagyon fontos lenne tudni ezekről a tapasztalatokról. A pedagógustovábbképzés új rendszerében több lett a helyi, körzeti, járási szintű feladat, program — ezek nélkül az információk nélkül nehezen születnek reális továbbképzési tervek. Legtöbben rendszeresen tartjuk a kapcsolatot ennek érdekében az osztályokkal. Sokszor olyan dolgokról is hozunk információt, ami a jelentésből kimaradt, de szakmailag káros lenlne, ha elsikkad. Eredményekről, kérésekről, a külö-^ nősen rossz feltételekről akkor is szólunk, ha nem a mi szakterületünkhöz tartozik. — Mit ér a felügyelő a tanárok, az iskolák számára? Miben tudnak segíteni ? — Sokan hajlanak arra, hogy olyan embereket lássanak bennünk, akik csali a hí. bát keresik. Mi azt szeretnénk, {ja tanácsainkkal, a jó kezdeményezések és a gyengébb pontok megmutatásával az oktatás-nevelés színvonalának emelését szolgálnánk. Az a gyakorlat, hogy az intézményvezető és a pedagógus egyaránt részt vesz a látogatást követő beszélgetésen. Van úgy, hogy az igazgató figyelmét kell felhívni, egy-egy gond megoldására a pedagógus érdekében, máskor a jobb munkamegosztásban léphetünk előre. Hangsúlyozom: a pedagógusok segítése a célunk — ezzel együtt a helyes közoktatás-politikai szemlélet kialakítása. Csak ebben nem vagyunk „pártatlanok”... G. Kiss Magdolna j
