Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)
1978-09-12 / 215. szám
Finnek estje szépségekkel Az elmúlt hét egyik legfigyelemreméltóbb televíziós napja a csütörtöki volt, amikor délután 18 órától este 22.40-ig a finn televízió műsorát követtük nyomon. Érdekesek ezek a különféle nemzeti televíziós napok, melyekre időnként sort kerít, a barátkozás, közeli és távolabbi népekkel való ismrekedés szellemében jelentős műsoridőt szán a Magyar Tv. A műsorokból keresztmetszetet kapunk európai országok társadalmi berendezkedéséről, gazdasági, kulturális életéről — nem utolsósorban filmművészetének milyenségéről is. Mindezek felmérésére nyújtott jó lehetőséget most a finn televízió estje, mely az északi testvéri nép, baráti ország sajátos, a rokoni eredet ellenére sok tekintetben elütő arculatát tárta elénk. Ámbár a feltáró szándék kivitelében és értékében nem mindig volt teljes az est egyes műsorrészeiben. Gondolok elsősorban a Finnország hétköznapjai című dokumentumfilmre, amely mozzanatai, kockái, egymáshoz illeszkedésében nem alkotott egységes, egymást kiegészítő, erősítő, előbb-előbbre vivő füzért. Egyik téma váltás nélkül a másikba csapott, s összességében azt a benyomást adta, mintha az összeállítás különféle film- és tévéhíradók lemaradt szalagréháború embertorzító rémségéről. A film főszerepében Erk- ki Pajala eszköztelen alakítása mindvégig meggyőzően mintázta számunkra Joosét, a történések mindenkori kiszolgáltatottját. A balettművészet északi tö- rekvési irányzatából nyújtott ízelítőt rendkívül magas színvonalon, szuggesztív kifejezőkészséggel A Sarkcsillag alatt. Välnö Linna regényének táncváltozata olyan beszédesen szólt hozzánk, hogy a segítő szövegek nélkül is tökéletesen érthettük a balettművészek eszközeit. A finn televízió estje befejezéseként a Gőzt című, szellemesen-kellemesen önironikus dokumentumfilmet élvezhettük a híres szaunák világáról, szokásairól, külföldi vendégekre gyakorolt hatásáról. Ez a történet olyan hamis legendáról rántotta le a leplet, mint amit a magyar puszta-, csárdaszemlélet jelent még ma is sok nyugati vendégünk képzeletében. összességében: a finn televízió estje jó szolgálatot tett az északi testvéri-bafáti ország jobb megismerésében, a kultúrájához, művészetéhez való közeledésben, általuk a magyar—finn testvéri viszony szélesítésében és elmélyítésében. S ha a finn est főműsorára, a Manilakötélre gondolok, érdekes módon azt kell megálvezérgondolatát az elmúlt héten a groteszk és a szatíra adta. Szerdán láthattuk a Thtália Színház előadásában Örkény István: Tóték című kétrészes komédiájának felújítását. A világsikert befutott színdarab — és nem utolsósorban film — Latino, vits Zoltán után, s az eredetihez is több más szereplővel —, bäzony, Harsányi Gábor őrnagyutódként halvány kópiáját nyújtotta az eredeti, nek, azaz a Latinovits által nyújtóéinak. De nem, a Tót- é figuráját betöltő Pécsi Iliké sem, mint ahogy az egész előadási együttes csak megkísérelte követni a híres bemutató nyomdokait A műsorhét groteszkjei közé sorolható H. C. Bränner: A bíró című színművének tévéjáték-változata, egy egymástól teljesen elhidegült, pillanatra összetaláló és újból részeire hulló családról, s vasárnapról Az elefánt című szatirikus filmkomédia. Messingen István és Szálkái Sándor szellemes, de kissé túlnyújtott groteszkje. Nem tudom, hogy A nyaklánc című bűnügyi históriát hányszor kívánja még elénk tálalni a televízió, különféle átírók feldolgozásában, de bizonyos, hogy a történet, minden mozzanatában már a könyökünkön főn ki. Ilyen rosszul állnánk témaválasztásban ? 1 lapítanom, hogy a televízió (b. t). Mai lévé ajánlatunk szeiből állott volna eggyé. Viszont annál érdekesebb, mondhatni izgalmasabb élményt nyújtott a Rénszarvaspásztorok naplója című, az északi világ kemény, zord életét gyönyörű hűséggel tolmácsoló dokumentumfilm. A finn televízió estje főműsoraként a Manilakötél című tévéfilmet láthattuk — és mondhatom élvezhettük, különös elegyes, költészetében, naturalizmusában, fanyar humorában. A történet központi figurája Hasek Svejkjével rokon. Háttérben (vagy középpontjában?!) itt is a háború, az elembertelenedés folyamata áll. Ahol már az embert felfaló disznókat felfalja az ember, azon egyszerű okból, hogy élni kell. A Manilakötél olyan tragikomikus groteszk volt, mely némely vágási hományossága ellenére egységében rendkívül széles áttekintést adott a 21.35: A halottak nem hallgatnak. Heynowski és Scheumann, az NDK televíziójában működő alkotópáros legújabb dokumentumfilmje A halottak nem hallgatnak című alkotás. Az adás szerkesztője Schmitt Péter mondja: — „A magyar nézők több filmjüket láthatták a televízióban és bizonyára emlékeznek még a Múmiák háborújára, vagy a Voltam, vagyok, leszekre . . . Valamennyi dokumentumfilmjük a fasizmusnak áldozatul esett Chiléről szól. A halottak nem hallgatnak című újabb, megrázó erejű dokumentum- anyaguk ismét a chilei fasizmus leleplezésére vállalkozik. Ezúttal két meggyilkolt özvegyének megrázó, drámai erejű vallomását rögzítették filmszalagra. A volt nemzet- védelmi miniszterek: Jose To- ha és Orlando Letelier a diktátor parancsára estek áldozatul! Az özvegyek sorra mondják el vádjaikat: miként fojtották meg az egyiket a börtön kórházában, s miként robbantották fel a másikat Washingtonban. Két asszony, két drámai vallomás! Emberi, megrázó és hiteles! A hetvenöt perces dokumentumanyag szinkrontolmácsolói Bodnár Erika és Császár Angéla. Sok filmet készítettünk már Chiléről, de úgy vélem, ilyen erejű drámai megfogalmazással még nem találkoztam . . A tudományos Mindössze harmincnyolc éves, s már évek óta tudományos titkára az Akadémia régészeti intézetének. Felelősségteljes, komoly beosztás. Sok munkával, elfoglaltsággal, intéznivalóval jár. — Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarán, a régész szakon, 1963-ban végeztem — mondja Gabler Dénes. Pályámat Győrben, a megyei múzeumban kezdtem, öt évig dolgoztam ott, s most is szívesen emlékszem visz- sza kezdő éveimre- De végül is a tudományos kutatónak mégis az a vágya, célja, hogy mind nagyobb feladatokat bízzanak rá, s mind nehezebb problémákat oldjon meg. Erre pedig kitűnő lehetőségek kétségtelenül az Akadémia intézeteiben vannak. Hiszen az Akadémia a tudományos élet legmagasabb fóruma, országos hatáskörrel, jelentős nemzetközi kapcsolatokkal. Szerencsém volt, sikerült, s már tíz esztendeje az MTA régészeti intézetében dolgozom. Saját tudományos kutatómunkámon túl az intézet tudományos titkári teendőinek ellátásával is megbíztak. — Milyen feladatokat kell megoldania a tudományos titkárnak? — Az intézet meghatározott terv szerint dolgozik. Minden esztendőre előre összeállítjuk a kutatási programot: ez két részből áll. tudományos munkatervből, s operatív tervből- A tudományos tervben meghatározzuk: hol mit kutatnak az intézet munkatársai, természetesen az anyagi lehetőségek figyelembevételével. Az operatív terv pedig a tudományos kutatások gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos teendőket szabja meg. Egyegy ásatáshoz sok mindenre van szükség: gépekre, műszerekre, sátrakra, gépkocsikra, s a régészen kívül fotósnak, műszaki rajzolónak, geodétának is jelen kell lennie. Hogy mindez zökkenő- mentesen bonyolódjék le erről gondoskodik a tudományos titkár. Munkájához tartozik még az is, hogy az intézet vezetői és a beosztott kutatók között tartsa a kapcsolatot. — Saját kutatási területe? — Római kori régész vagyok, de mindinkább érdekelni kezdett a római birodalmat közvetlenül megelőző korszak. Hiszen az események a — gazdasági, társadalmi átalakulások — megértéséhez elengedhetetlen a korábbi korszak népeinek ismerete- A rómaiak az időszámítás előtti első század végén Pannónia területén kelta törzseket találtak. A fontosabb, forgalmasabb útvonalak mellett levő települések lakói szinte beolvadtak a római birodalomba, átvették szokásaikat, életmódjukat, gazdálkodási formájukat. Néhány helyen maradt meg csupán a régebbi kelta korra jellemző állapot. Ilyen település nyomaira bukkantunk néhány évvel ezelőtt Tolna megyében. Szakály környékén. A helyi tsz brigádvezetője jelentette a szekszárdi múzeumnak, hogy szántás közben edénytöredékekre bukkantak. Így szereztünk tudomást erről a lelőhelyről, s a leletek alapján azonosítottuk a kort is. Ekkor kezdtünk itt ásatásokat, s azóta minden esztendőben visszatérünk ide- Hatalmas területet kell átkutatnunk ahhoz, hogy teljes és megbízható képet kapjunk a hajdan élt emberek életmódjáról, szokásairól. — A régészeti intézet feladatai közé tartozik az ország régészeti múltja azon időszakainak vizsgálata, amelyek fontos fordulópontok voltak az őskor, az ókor és a középkor gazdasági, társadalmi fejlődésében. Ilyen fordulópontot jelent Pannóniában a titkár római birodalom életébe va* ló beilleszkedés. Ennek az időszaknak ismeretéhez já* rulhat hozzá a szakályi lelőhely titkainak megfejtése is. Hiszen a kora római kor megértéséhez ismerni kell a római kori kelta települések életét is. A kutató leköltözött Szakály községbe, s az egész nyarat ott töltötte, gyűjtötte a régmúlt korok emlékeit, ösz- szel és télen azután az összegyűjtött anyag feldolgozása, rendszerezése következik, jövő nyáron pedig újból megkezdődik a munka kint a terepen, hogy újabb és újabb értékes leletekkel gazdagítsák ennek a korszaknak a krónikáját- A régész munkája kitartást, türelmet, szívósságot kíván, s a szorgalmon kívül talán némi szerencse is kell ahhoz, hogy a sok-sok apró rész ismeretéből „összeálljon” a teljes kép. S. mert az' egvkor volt századok népeinek életét teljességében kívánja felderíteni, jártasnak kell lennie a természettudományokban, s ismernie kell a néprajz, a nyelvészet egyes szabályait is. — Elégedett embernek érzem magam. Azzal foglalkozhatom, ami rendkívül érdekel, s ami nem csupán a munkám, hanem — a hobbim is. Családom — kisfiam, kislányom. feleségem — is megért, s nem panaszkodnak, ha néha elfoglaltságom miatt kevesebb időt tölthetünk egvütt, Halász Júlia Másfél éve foglalkozik üzemi könyv- terjesztéssel Pákoz- di Mihályné a salgótarjáni ötvözet- gyárban. Havonta átlagosan kétezer forint értékben ad el szépirodalmi, műszaki és útikönyveket. A gyár fizikai és irodalmi dolgozói egyaránt vásárolnak a kínált olvasnivalókból. A képen a könyvterjesztő — középen — Ozsvárt Katalinnak és Trestvánszky Lászlónak ajánlja a legújabb köteteket. — bábel-felv. — Rádiós és televíziós hírek ilforizmoli Afrikából Az angolai nemzeti rádió- állomás 16 afrikai és európai nyelven sugároz műsort. Algériában 3 korszerű televízióstúdió működik. Adásaikat az ország területének 80 százalékán lehet fogni. Nemrégiben indult be a második program, amely oktatófilmeket sugároz. Ez évben Líbiában televíziós sorozat kezdődött, amelynek célja a parasztok és a mezőgazdasági munkások kulturális színvonalának emelése. Hogy valaki tisztelje ön- magát, ehhez nem okvetlenül szükséges, hogy egymagában iszogasson. ★ Akadnak olyan emberek, akikben a negatív jelenségek pozitív érzéseket keltenek. Danyil Rudij, M. Genyin és Anatolij Rasz gyűjtéseIfirfiny Tömő! kor Ilonka férjhez ment, s a fiatal házasok a családi hagyomány szerint beköltöztek a belső szobába, az újdonsült férj a szentképet leakasztotta feje fölül, helyébe egyetlen hozományát, Marx Károly aranyrámás arcmását függesztvén. E régi képet kellene hát megkeresni a padláson, a cserét visszacsinálni — s máris kezdődhetnék a filmforgatás. Egyéb dolga nem is volna a díszletmesternek, hiszen más változás nem esett itt az utolsó ötven esztendőben. (2.) A szerző, mire idáig ért, hálával gondol arra, hogy mégsem film készül e történetből, csupán regény. Mert ilyenformán mindazt elmondhatta, amit elmondott, anélkül, hogy a közönség hangos pisszegések közt felállt, s székeit csattogtatva, tüntetőén elhagyta volna a nézőteret... Szinte biztos, hogy így tett volna, s ha így: jogosan tette volna, hiszen az unalom a filmvásznon bizony büntetendő cselekmény. Ám ha jogos lett volna is e tüntető kivonulás, nem lett volna okos: a közönség megfosztotta volna magát attól, ami eztán kö4 NÓGRÁD - 1978. vetkezik. Mert a java csak eztán következik. Jaj, s pótlólag még valami a lakás dolgához! Ha csakugyan filmet forgatnának benne, a rendezőnek egy momentumra ügyelni kellene, hogy a húszas évek hangulatát hitelesen adhassa vissza. A belső szoba falán egy képet ki kellene cseréltetnie, éppen Henrik dédpapa ágya fölött. A húszas éveken ugyanis a dédmama ágya fölött a Szűzanya arcmása függött, a másik ágy fölött pedig Jézus Krisztus képe. Nos, ez utóbbi most valahol a padláson seny- ved, immár hosszú esztendők óta. ötvenben ugyanis, amiszeptembei 12., kedd Illetve hát esett; csak éppen nem a lakberendezésben. Idők folyamán ugyanis Ilonkának — aki épp ezért közben mamivá lépett elő, s az addigi mami a mai nagymamává — két gyermeke született, s ez örvendetes népmozgalmi eseménysor nyomán a kis család személyi állománya tekintélyesen kibővült, ötvenkettőben megszületett Ispáki János — a későbbiekben Jani —, és ötvennyolcban a kis- húga, Ispáki Katalin. Róluk eddig még nem sok szó esett, ám a történet szerzője nem érez lelkifurdalást miatta, hisz’ a továbbiakban semmire sem ügyel jobban, mint e mulasztás pótlására. Épp ezért nem is tartja fel tovább a nyájas olvasó el- ellankadt figyelmét: már kezdi is az ígért történetet. — Na! Öltözködöm! Az ajtót hirtelen visszarántják odakintről, az előszobából jön a nagymama szemrehányó hangja: — Csak most? — öt perc, és eltűntem! — A reggelit bevigyem, Ja- nikám? — Kösz, majd a konyhában! Jani ingébe bújik, s egy pillantást vet a tükörbe. A francba is, azért itt az arcán a múlt éjszakai elhajlás nyoma, hiába tusolt ma reggel is jéghideg vízzel. Megint kopognak. Mi az, hát Kati végzett már a fürdőszobában ? — Bújj be! — Csak így vagy? — kérdi a lány, pedig ő is csak pongyolában van még. — így. — Jani órájára pillant,_ s rántja fel a nadrágja cipzárját. — Háromnegyed lesz tíz perc múlva. Tíz perc alatt beérek! — Na, akkor menj, öltözni akarok! Nagymami vár a reggelivel. — Anyáék? — Anya még alszik, apa meg a fürdőben. — Hála a papnak! Legalább nem kell a szentbeszédét ki- böjtölnöm! Szia! — S már ugrik is az ajtóhoz. Aztán már a konyhakredenc mellett áll és issza a kávéját, amikor az apja kinéz a fürdőszobából. — Mi lesz a vacsora, nagymami? Az öregasszony fölvonja vállát. — Még nem tudom. Mit ennétek ? Kati hangja a szobából: — Prézlis karfiolt! — És te, Janikám? — Rántott húst. — És te? — néz végül a ve j éré. — Ilonkát tessék majd kérdezni, nagymama. Nekem mindenesetre jó lesz a tea is, egy kis sajttal vagy túróval. Nem kell folyton húst enni! Egyáltalán, nem kell annyi húst enni! Nemcsak, hogy drága, de érelmeszesedéshez vezet! Jani leteszi a csészéjét, száját törli, kapja a táskáját és índul. De az ajtóból mégvisz- szaszól. — Lehet, hogy ma nem vacsorázom itthon... — Hogyhogy? — néz rá az apja. — Ma sem? Tétova mozdulat. — Bekapunk valamit a srácokkal. .. — Te csak ne szórd a pénzt, igen? — néz rá rosz- szallóan a nagyanyja. — Esküszöm, ha rántott hús volna, mindjárt nem lenne más programod! Apja egy pillanatra eltűnik; lemossa cicáról a borotvaszappan habját. Törölni már itt törli szárazra bőrét az előszobában. S közben merőn nézi a fiát. — Űnjuk a zsíros kenyeret,' fiatalúr? Pedig így tanulja meg az ember, hogy több nap mint kolbász! Jani dühösen legyint. — Ne félj, már megtanultam! — Órájára pillant; az ajtóhoz ugrik. — De az még bizonyításra vár, hogy ki korán kel, aranyat lel! Szevasz- tok! — És elviharzik. Nemsokára Kati is elindul az iskolába, sőt a ház ura is felöltözött már, megreggelizett, s egy futó búcsúzásra benéz a belső szobába. Felesége — a hajdani kis Ilonka — most ébredezik. Rámosolyog a férfira. — Mégy már, Karcsikám? — Hegyek, aranyom. És te? — Nemsokára én is. — Bemégy ma? — Be. Viszem, amit éjjel csináltam. — Csak okosan, szívem. Nem kell mindig veszekedni velük... Az asszony sóhajt. — Ne félj, vigyázok. És te? Sietsz haza? — Sietek. De te még pihenj egy kicsit! Meddig dolgoztál? — Menj, Karcsikám, elkésel. — Meddig voltál fenn az éjjel? — Siess, Karcsikám, elkésel! Búcsúcsók; aztán a ház ura is elindul a hivatalába. (Folytatjuk), •
