Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)
1978-09-10 / 214. szám
tíisácstagok és a közművelődés Megváltozóit körülmények közöd „AKAR művelődési HÁZRÓL, akár könyytárról van szó, ma már nem lehet felkészületlenül összeállítani a tanácstagok elé vitt beszámolót. Egyre több az olyan tanácstagunk, aki értően szól hozzá a közművelődési témákhoz —, hiszen a pártszervekben, a művelődési bizottságOK- ban, a munkahelyeken egyre gyakrabban beszélnek erről. És nemcsak beszélnek, tesznek is az ügy érdekében. Egy-egy tanácsülésen sok kritikai észrevétel elhangzik és javaslatokat, ötleteket vetnek föl. Több példánk van arra is, hogy éppen ők az összefogás kezdeményezői, ha valamilyen gyakorlati feladat bukkan fel (színpad kialakítása egy rendezvényhez, a művelődési ház környékének csinosítására).” „Nem mondom, hogy ha az óvoda, iskola, pedagóguslakás építése a téma, nem érdeklőinek sokan. De a közművelődés? . . . Nehéz még elfogadtatni, hogy ez nem huszad- rendű területe az életnek. Ha pénzt, támogatást kérünk, sokan rögtön a járdákat, utakat kezdik emlegetni, és az ember, aki jár rajta? . . Csak két vélemény a sok ezerből, amit felsorakoztathatnánk a tanácstagok közművelődési szerepéről. Ami mindkettőben közös: sok múlik rajtuk, miképpen képviselik választóik érdekeit a művelődés dolgaiban. Ezekben a hetekben, hónapokban a megye több településén szerepel a tanácsülés! napirendek között valamilyen közművelődési téma. Az új tanév indítása után a figyelem ráterelődik erre a kulturális területre. Nem mindegy, hogyan . . . Hosszú esztendők óta tanácstag ismerősömet kérdezem: milyen tapasztalatai vannak erről? Tudom, hogy őt magát nagyon érdekli a téma. Olyan ember, aki mindig el is mondja a véleményét. De mi jellemzi a többieket? Eltűnődik, gondolatban visszapergeti azokat az alkalmakat, amikor a művelődés került „terítékre”. „Talán az a legfontosabb, hogy aki szót kér, általában a mindennapok, a realitás felől Közelít. Mert kézhez kapunk egy vaskos, alapos beszámolót — jobbik esetben az általánosan megfogalmazott tennivalók, eredmények, hiányosságok melett a konkrétumok, a gyakorlati feladatok is le vannak írva benne, de sokszor ez a legrövidebb rész. És akkor a különböző munkahelyeken dolgozó, más-más problémát ismerő tanácstagok kiegészíthetik. Emlékszem például, hogy amikor a művelődési náz színházi programjai kerültek szóba, egy helybeli üzemben dolgozó tanácstag elmondta, az ő brigádjukban — és általában az üzemi dolgozók körében — mi a vélemény erről. Hibának tartják, hogy nem törekszenek a fokozatosságra. — egy Shakespeare-, vagy Schiller-darab sokuknak még túl -magas«, elriasztja a többséget a színházi estéktől. Nagy az igény a zenés darabok, vígjátékok iránt. Többször fogalmazódott már meg az is, milyen fontosnak tartják a gyermekek, az ifjúság művelődési lehetőségeinek bővítését. Alap nélkül nincs építmény — a szokások kialakulása nélkül nincs folyamatos művelődés. És a fiatalok nemcsak magukat, környezetüket is formálják. Olvasóvá nevelhet valakit a saját gyereke is —, ahogy egyszer szépen vallott erről az egyik tanácstag- társam. Előfordul persze, értetlenség is. A mi körünkben — éppúgy, mint az egész község lakossága körében — csak egy kisebb hányad mondhatja magáról őszintén, hogy rendszeresen él a művelődési lehetőségekkel. De sok mindenre éppen mi hívjuk fel a figyelmet”. MIKÖZBEN BESZÉLGETÜNK, néhány tanácsülés jár az eszemben, amelynek magam is meghívottja voltam. A közoktatási kérdések mindig nagyobb érdeklődést keltenek, ez tény. És természetes is: ehhez többeket saját érdek is fűz, az óvodai férőhelyek, a napközis ellátás, az oktatás színvonala, a pedagógusok letelepedésének segítése választóikat is jobban foglalkoztatja, mint a közművelődés gondjai, fejlesztése. De sok múlik azon is, a közművelődési dolgozók, az emlegetett előterjesztések megfogalmazói, egy- egy község, város kulturális életének irányítói törekszenek-e arra, hogy valóban érdekeltté tegyék az embereket a művelődés ügye iránt. Nemrégiben a megyei tanács ülésén egyik napirendi pontként szerepelt a Salgótarjáni Kohászati Üzemek munkásművelődési tevékenysége. Az írásos anyag az általánosságokon, az elvi megfogalmazásokon túllépve konkrétan írta le a megtett utat, nem hallgatva el a gondokat sem. Két üzemi dolgozó tanácstag is hozzászólt, saját tapasztalataikról számoltak be. Az érintett üzem dolgozója a munka és művelődés hónapjairól, egy balassagyarmati munkásnő a felnőttoKta- tás és a munkahelyi művelődés ottani problémáiról adott képet. A munkásművelődésnél maradva: sok helyen éppen a tanácsülés hozzászólói segítenek abban, hogy az eljáró és bejáró dolgozók művelődésének lehetőségeit bővíteni tudják, összekötő kapocsként szerepelnek üzem és lakóhely között. Nélkülük nehezen jöhetne létre olyan együttműködés, amely során felnőttoktatási tanfolyamokat, kulturális programokat rendeznek, egyeztetve az igényeket. A KÖZMŰVELŐDÉS NEM elsősorban kívülről alkalmazott ráhatás, hanem valóságos szükségletek kielégítése, s ennek kapcsán új, ösztönös és tudatos módon teremtett szükségletek forrása . . ., tehát a változott szükségleteket, igényeket és körlüménye- ket számba vevő fogalom, amely nem csupán a művelődés területi bővülését, vagy szervezeti változását jelenti, hanem a megváltozott körülményeknek megfelelően a régi tendenciák új, magasaDb egységbe .foglalását is” — fogalmazták meg öt évvel ezelőtt, a közművelődési párthatározat előkészítése idején. Hogy ebből a fogalomból élő gyakorlat legyen, abban igen nagy szerepük van a tanácstagoknak is. Természetesen nem csupán a tanácsülések vitáiban . . . G. Kiss Magdolna Könyvekről Vallomások egy városról Magyar írók Sopronról r Csaknem száz jelenkori hazai városunk némelyikének egészen nagy tábora van a magyar irodalomban. A reformkorban irodalmi, művészeti központtá vált Pest-Budán túl, csaknem valamennyi városunk gyűjtött maga Köré kisebb-nagyobb tábort kortárs írók, költők köréből éppúgy, mint a régebbi korok alkotóiból. Vallomásos köszöntői voltak már Debrecennek, Szegednek, Egernek. Sopront pedig most köszöntik a kortárs magyar irodalom képviselői közül mindazok, akik a város hívének vallják magukat, különböző okból. Hatalmas ez a tábor. Méltán. Legvárosiasabb magyar városunkról van szó az Alpesek lábainál. László Gyula szerint: „Sopron olyan értékünk, hogy nem maradhat csak önmagáé”. Valóban, ez a város — Keresz- túry Dezső Sopron ünnepére című versének szavaival „mentshely, vásárhely, népek vegyítője a törzsnél fentebb rangú nemzet lángjával” — valamennyiünké. Amint azt ez a most megjelent soproni antológia is ismételten bizonyítja (Vallomások egy városról, Magyar írók Sopronról, Akadémiai Kiadó, Budapest 1978). A könyv Sopron szabad királyi városi rangra emelésének 700. évfordulója tájékán látott ugyan napvilágot, Sar- kady Sándor szerkesztésében és előszavával, mégsem alkalmi kiadvány. Több ennél. Olyan vallomásokból, költeményekből, prózai írásokból font koszorú, amit Sopron meg is érdemel. Nem kritikátlan dicsőítés, hanem a város helyének maradandó igényű elhelyezése a nemzeti tudatban. Illyés Gyula írja: „Ez a város a magyarságnak egy igazán katasztrofális, nehéz helyzetében . . — kitartott. Kitörölhetetlen nyomot hagyott ezzel a nemzeti tudatban”. Ekkor kapta a Civitas fidelisslma jelzőt, a „leghűségesebb” címet. A „hely szelleme” ebben a városban ma is sugárzó hatású, magával ragadja a látogatót is. Igen, a városokat nem méreteik teszik azzá, hanem szellemiségük milyensége, amely arculatukat meghatározza. Dénes Zsófia szerint Sopronnak sokat mondó arca van, mert van kifejezése. Mint írja: „Benne lüktet az ember- történelem évezredeket átfogó sodra. A netán háromezer eve itt élt illírek, föníciai üveggyöngyeitől a manapság üvegfalakkal fölépült zöldövezeti házakig”. Nem kérdés, teszi hozzá, hogy Sopron arcát ő mégsem ezekben látja. Nem a keretre hivatkozik. Véljük, általános érvényű gondolat ez. Kerete ugyanis — ilyén, vagy, amolyan — minden városnak van, réginek, újnak egyaránt Kifejezésükhöz természetesen ez is hozzátartozik. Lényegüket azonban mégsem ez alkotja, hanem mindaz, ami a kereteket megtölti. Vagyis, az ember. A város lakójának tudatos magatartása, emberi helytállása, műveltségének foka, s még annyi minden. Végső soron tehát a mindebből összeálló, egyúttal magasabb minőséget képviselő városi szellemiség. László Gyula mély igényű vallomása erősíti a mondottakat, amikor így ír: „Az emberek a maguk képére és hasonlatosságára építik otthonukat, hitük alkatára templomaikat, s ez bennük a lényeges és szép . . . Ember nélkül az építészeti környezet olyan, mint a hullott bogár páncélja, finoman ízelt lába, érzékeny kemény csápja — élet nélkül”. Sopron életes város! Az antológia elsősorban Sopron-ismeret és nem soproni önismeret jegyében született, Sarkady Sándor szerint „kiváltképpen alkalmas arra, hogy ne csak az országnak mutassa fel Sopron értékét és lehetőségeit, hanem magát Sopront is önmagához méltó, igényes önismeretre tanítsa”. Amelyre — tegyük hozzá — minden városnak szüksége van. Az antológia két fejezetből áll (A soproni múzsa, Soproni harangok). Az előbbi fejezet azon írásokat gyűjtötte csokorba, amelyek Sopron köszöntése jegyében születtek, a másik válogatás eredménye. A „Szép Sopron” ünneplése jegyében szép könyv született. Tóth Elemér A vasárnapi ebédnél (éppen egy csirkecombot vettem ki a tálból) anyám kedélyesen megjegyezte, hogy a Kulai mama unokája betört egy pesti bankba. — Lovacska! — kiáltottam önkéntelenül. Anyám persze, nem értette, s zavarában benyitott a szobába, ahová amúgy is készült. Kulai Bandit Lovacskának hívtuk még sráckorunkban. Szerettük a fiút, pedig éreztük, hogy bűn, amit csinál, és tudtuk, hogy nekünk nem szabad . . . Igen ám! A stílus, ahogyan Lovacska becsapta a felnőtteket, elragadónak tűnt szemünkben; bátor volt és ravasz, ha lelkifurdalással is, de tiszteltük. Szüléink hiába tiltakoztak, ha boldogságot akartunk elcsípni unalmas, leckeíró délutánjainkból, Lovacskához mentünk. Egy romos házban lakott Kulai mamával. Micsoda birodalom volt az! A házat nád borította, ami már magában érdekes volt, s a nád között kincsek rejtőztek. Lovacska oda rejtette a zsákü NÖGRÁD - 1978. szeptember 10., vasárnap | Felnőttoktatásunk - ma A TÖRTÉNELMILEG kialakult műveltségi hátrányok felszámolásában fontos szerepe volt — és van ma is — a felnőttoktatásnak. Az MSZMP KB 1972-es közoktatás-politikai, valamint az 1974-es közművelődés-politikai határozata, s az ezek nyomán megszületett intézkedések, illetve a létrejött új oktatási formák — kedvező lehetőséget bitzosítot- tak a felnőttoktatás kibontakoztatásához. A munkástovábbképzési tanfolyamok, a magánvizsgára előkészítők, a szakmunkások szakközépiskolájának megszervezése — a hagyományos esti és levelevő tagozati formák mellett — hatékonyan járult hozzá a dolgozók műveltségének emeléséhez. A kedvező társadalompolitikai változások hatására ugrásszerűen emelkedett a dolgozók iskoláiba járók száma. Míg az 1969/70-es tanévben — a mélyponton — a dolgozók általános iskoláiba 392-en iratkoztak be, addig az 1973/ 74-es tanévben a létszám 1411- re nőtt. A számszerű adatok az országos adatokkal összevetve is imponálóak voltak. Az utóbbi egy-két évben a dolgozók általános iskoláiba jelentkezők száma csökkent, s a statisztikai adatok jelenleg stagnálásról tanúskodnak. (Évenként 800—900 hallgató van.) Milyen okok játszanak szerepet ebben? Egyáltalán: milyen megváltozott körülményekkel kell ma számolnunk a felnőttoktatás szervezésekor, irányításában? Az említett határozatokkal egyidejűleg átalakult megyénk gazdasági struktúrája. Űj üzemek kezdték meg működésüket, s a mezőgazdasági szektor is iparosodásnak indult. Ezek következtében nőtt a nők foglalkoztatási aránya, az ingázó munkások száma is. Az ipari és a mezőgazdasági üzemek, vállalatok — felismerve szerepüket a dolgozók műveltségi színvonalának emelésében — nagy lépést tettek előre a munka melletti tanulás szorgalmazásában. A gazdasági vezetők szemléletében bekövetkezett pozitív változás éreztette hatását a munkásművelődésben. A nagyüzemek, nagyvállalatok oktatási felelősöket állítottak be, akik a munkásművelődés ügyéért eredményesen tevékenykedtek. Több helyen jelentős anyagi befektetéssel megteremtették az üzembe kihelyezett osztályok működésének feltételeit Ez előnyös a tanuló dolgozók számára, de kedvező a vezetőknek is, hiszen így jobban figyelemmel tudják kísérni dolgozóik tanulmányi munkáját. A törődés, az odafigyelés eredménye, hogy ezekben a tanulócsoportokban volt a legalacsonyabb a lemorzsolódot- tak és a bukottak száma. A művelődéspolitikai célkitűzések realizálásához a munkahelyek többsége — eltérő mértékű — kedvezményeket nyújtott a dolgozóknak. A rendeletekben meghatározott tanulmányi szabadságon, munkaidő-kedvezményen kívül tanszerek, tankönyvek ingyenes juttatásával, órabéremeléssel, célprémiumok adásával ösztönözték munkásaikat tanulmányaik folytatására. A munka melletti tanulás presztízsének növelésében számottevő volt, s az ma is a kisebb kollektívák, szocialista brigádok ösztönző hatása. Az elmúlt néhány év során beiskolázott felnőttek személyiségformálásának, tudatfejlesztésének konkrét feladata az iskolákra hárul. Stabilizálódott a salgótarjáni esti és levelező tagozatos iskola helyzete, amely megyénk egyetlen önálló dolgozók általános iskolája. E jelentős felnőttoktatási bázis vonzáskörzete igen kiterjedt. Eredményes tevékenység folyik évek óta a balassagyarmati Bajcsy úti Általános Iskola levelező tagozatán is. A többi, százharmincnál is több általános iskola közül mindössze tíz-tizenöt iskolában szerveznek rendszeres esti és levelező tagozatos osztályokat. A megváltozott körülmények ellenére, különböző okok miatt felnőttoktatásunk jelenleg stagnál, holtponton áll. Az „átlendüléshez” szükséges erőtöbblet létrehozása egyaránt feladatokat ró az irányító szervekre, ipari és mezőgazdasági üzemekre, vállalatokra és az iskolákra. Tudomásul kell végre vennünk, hogy a dolgozók műveltségének emelése, a felnőttoktatás hatékonyabbá tétele nemcsak művelődési, hanem alapvetően társadalom- politikai kérdés. Az új tanév, s a következő évek feladatait ilyen szempontból nézve szükséges meghatározni. A DOLGOZÓK továbbtanulásának tervezésekor, szervezésekor — mint a művelődést befolyásoló tényezőt — figyelembe kell vennünk az ingázó munkások magas számarányát s, hogy az üzemek egy része, az építőipar, a mező- gazdaság egyes munkakörei alig igényelnek szakképzett munkaerőt és a betanított munkássá válásnak nem feltétele az általános iskolai bizonyítvány megszerzése. A munkások egy része tehát nincs közvetlenül érdekeltté téve az alapműveltség, az általános és a szakismeretek elsajátításában, bővítésében. Ugyanakkor a juttatások, célprémiumok mértéke sem ösztönöz már kellőképpen a munka melletti tanulásra s megváltozott a tanulás motivációja is. A szervezésben, az osztályok indításakor jobban fel kellene figyelni ezekre a tényezőkre. A gazdasági egységek csak akkor tudnak előbbre lépni a közművelődéspolitikai határozat folyamatos megvalósításában, ha a gazdasági vezetők, oktatási felelősök állandóan figyelemmel kísérik a dolgozók beiskolázását, tanulmányi munkájukat, kidolgozzák a hatékonyabb vállalati ösztönzés rendszerét, s nem utolsósorban: tudatosan építenek a dolgozók által megszerzett ismeretek hasznosíthatóságára. Az iskolába való jelentke-' zés azonban csak fél siker. Hogy kialakul-e a tanulás motivációja a dolgozókban, s hogy végül befejezik-e elkezdett tanulmányaikat — ez már az iskolák ügyszeretetén, a nevelők hozzáállásán is múlik. Jelenleg sok gondot okoz a lemorzsolódások magas — 30—40 százalékos — aránya. A kimaradások minimális csökkentésében az üzemek, a kollektívák, a család segítőkészségén kívül a fő feladat az iskolákra hárul. A munkából fáradtan érkező dolgozók oktatása, nevelése jól felkészült, nagy gyakorlattal rendelkező tanárokat igényel. Á felőttoktatásban tevékenykedő pedagógusok zöme túlmunkában látja el a dolgozók tanítását. Terheik enyhítése, az oktató-nevelő munka minőségének fejlesztése érdekében tovább kell növelni a dolgozók iskoláiban tanító főállású pedagógusok és az önálló iskolák számát is. A tanároknak — a szűk órakeretek ellenére — fokozottabban kell törekedniük a beiratkozott tanulók személyiségének, képességeinek megismerésére, gátlásaik feloldására, a tanulás technikájának megismertetésére. A lemorzsolódás „ellenszerei” között különösen fontos az érdeklődés felkeltése, folyamatosságának megteremtése. Ennek érdekében a tanári módszerek nagyobb mértékű variálására, a metodikai kultúra fejlesztésére, a demonstrációs és audiovizuális eszközök hatékonyabb alkalmazására van szükség. Számos probléma adódik abból, hogy a továbbtanuló dolgozók nem eléggé informáltak az oktatási formákat illetően. A 320 órás esti tagozatra, ahol elmélyültebben foglalkoznak a tananyaggal, egyre kevesebben iratkoznak be, szívesebben veszik igénybe a 160 órás, intenzív tanfolyamot. Olykor figyelmen kívül hagyják, hogy az utóbbi forma nagyobb önállóságot tételez fel a tanulmányi munkában. Erről folyamatosan tájékoztatni kell őket. , A MEGVÁLTOZOTT körülmények, a társadalmi igények új feladatok megoldására sarkallják az üzemeket, iskolákat egyaránt. A permanens oktatás korszerű feltételeinek megteremtése, a munkásosztály általános és szakmai műveltségének emelése, a felnőttoktatás pozícióinak erősítése azonban nemcsak a szakmabeliek, hanem valameny- nyi érdekelt fél közös ügye! Diósi József LOVACSKA mányát. Volt ott tucat gyöngyházgomb, rossz töltőtollaK, zseblámpa, cigaretta és a legfőbb kincs: egy görbe kard. Egy alkalommal a nád közül kétezer forintot húzott elő. Ez az eset él a legjobban emlékezetemben. Ekkor éreztük először, hogy Lovacska mar nem tartozik közénk, féltünk is tőle, megmagyarázhatatlanul. A kétezer forintot, hogy szerezte? Fogott egy darab vasat, azzal beállított egy MEH-telep- re, hogy eladja. Az öreg telepvezető megmosolyogta. Rögtön látta, hogy a vas pár fillérnél nem ér többet —, ezért nagy komolyan elvette Lovacskától a vasat, kimentek az udvarra és az öreg rátette a mázsára. — No, mennyi? — Hat kiló húsz — olvasta le a mázsáról Lovacska. — Megírjuk a papírt — mondta az öreg, ahogy mentek az iroda felé — kapsz pénzt, de sokat ám! Lovacska egy magabiztos mosollyal tudomásul vette, és azzal a fura ugrándozásával, aminek a nevét köszönhette, követte a telepvezetőt. — Aztán mit veszel a pénzen . . . kiskecskét? — viccelődött az öreg, miközben írta a papírt. Lovacska ravaszul mosolygott csak, nem szólt, másra figyelt ő régen: a pénzesládát nézte. Alighogy az öreg kinyitotta a ládát, Lovacska az ablakhoz lépett. — Nézze, milyen érdekes! Az öreg feltekintett. — A nap . . . nézze, a nap!.. — Napfogyatkozás van . . persze ... a rádió is bemondta — jutott eszébe az Öregnek, és odalépett az ablakhoz. — Gyorsan üveget . , . kormozza be, megnézzük! Az öreg kínosan mosolygott, nem aka- ródzott fölkelni a székből, de Lovacska újjongása meghatotta, és kiballagott az udvarra. Lovacska akkor hóna alá kapta a ládát, kiugrott az ’ablakon és ugrándozva eltűnt, mire az öreg visszatért a bekormozott üvegdarabbal. Szegény öreg rettenetesen begyulladt — nem beszélve a csalódásról. A rendőrségen folyton siránkozott. Végül a nyomozó türelmét vesztve elkérte a számlát arról a hatkilós vasdarabról, és egy rendőrt elküldött — hozzánk. Lovacska az én nevemet diktálta be, az én nevem szerepelt a számlán! A gyerekkor eltűnt, s ha olykor felidézem, mindig mesélek Lovacskáról is . . . és így lesz ez már örökké. — Hát felnőtt lett Lovacska! — gondoltam keserűen, amikor belépett anyám. — Miért nem eszel? — kérdezte, és én mit tehettem 7 Nagyot haraptam a csirkecombból . . . Sárközi Gábor V \
