Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)
1978-09-10 / 214. szám
Kommentátorunké, Réti Erviné a szó: A hét 3 kérdése r A gyorsan pergő hetek eseményei néha éveket idéznek: így van ez most is, ha az afrikai mozgások közepette visszaemlékezünk 1974. szeptember 12-re, amikor Etiópiában megfosztották minden hatalmától a császárt. Nem egyszerűen személyi változás történt, hanem véget vetettek a hosszú, népellenes-feu- dális korszaknak, s rátértek a társadalmi berendezkedés megújításának útjára, a szocialista irányú fejlődés igényét hangoztatva. Ezért került Etiópia az imperialista és reakciós erők kereszttüzébe, de igaz barátai, a szocialista országok segítségével visszaverte az ogadeni tartományba behatolt támadókat, s közeledik a megoldáshoz az eritreai válság is. Miközben köszöntjük az ősrégi és fiatal Etiópiát, útja és példája tanulságul szolgálhat, amikor ezekben a napokban drámai fejlemények zajlanak a kontinens déli részén. A hét széles skáláján azonban nemcsak Afrika keltett különös érdeklődést, hanem a súlyos belső krízissel birkózó Irán, a Camp David-i kísérlet a Közel-Kelet ügyében, s valamelyes mozgás történt a szovjet—amerikai viszonyban is. 1. Miről tárgyalnak az Aspin Lodge-ban? A világ mindent megtudott Camp Dávidról: hogyan nevezte el Eisenhower elnök unokájáról a marylandi hegyek 620 méter magas nyergében elhelyezkedő elnöki nyaralót, s milyen falusias stílusú bútorokkal rendezték be az Aspin Lodge épületet, ahol Carter, Szadat és Begin a közel-keleti különalkudo- zást folytatja. Közölték a tárgyalások résztvevőit és időtartamát, még azt is, ki hol és kivel sétált a környező erdőkben. A teljes hírzárlat azonban megakadályozta, hogy a lényegről, az érdemi megbeszélésekről bármi is kiszivárogjon. Így azután azt sem lehet megítélni, hogy a különböző sajtó jelentéseknek van-e valóságtartalmuk, vagy csupán találgatásokat reppentenek fel. Alapvető megegyezésre természetesen senki sem számít, akkor sem, ha a péntek-szom- bat-vasárnapi hármas vallási ünnepnapokat is áttanács- kozzák. De az asztal felborulása sem várható, hiszen mindegyik résztvevő túl sokat kockáztat ehhez. A színpadias külsőségek így azt a célt is szolgálhatják, hogy a legcsekélyebb eredmény, például a tárgyalások folytatásának bejelentése, vagy egy különbözőképpen értelmezhető nyilatkozat, a siker látszatát keltheti. Ám legfeljebb a rész részeiben történhet valamilyen mozgás, hiszen a külön- tárgyalások teljes eredményessége esetén is (amire a nyugati táborban sem számíthat senki) joggal felvetődik: mit szólnak ehhez a közel-keleti helyzetben közvetlenül érdekelt más erők. Figyelmeztetésül szolgálhat a bejelentés, hogy a Szadat politikáját ellenző arab országok máris újabb összejövetelt terveznek szeptember második felében, s új akciókat tervez a palesztin mozgalom. A legutóbbi szovjet— Szíriái párbeszéd során pedig Moszkva —, mint a genfi békeértekezlet egyik társelnöke — nyomatékosan hangsúlyozta: csak egy általános rendezés hozhatja meg a tartós és szilárd békét, s az amerikai tervek saját katonai jelenlétük biztosítására e válságtérségben, jelentősen tovább bonyolíthatják a közel-keleti szövevényt 2. Ml áll Warnke moszkvai útjának hátterében? Nem annyira rangja (miután nem állam-, vagy kormányfő, de külügyminiszter sem), hanem tárgyalásainak témája és fontossága helyezte előtérbe Paul Warnke moszkvai útját. Közismert, hogy ő a vezetője az amerikai SALT- küldöttségnek, s a hét csütörtökén Ismét felújították Genfben a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról szóló megbeszéléseket. Ráadásul Warnke moszkvai tárgyalópartnere, Gromiko, nemsokára New Yorkba utazik az ENSZ-közgyűlés őszi nyitányára, s ezt az utat minden bizonnyal összekapcsolja egy hagyományos washingtoni látogatással is. A képet talán az teszi teljessé, hogy Brzezinski nemzetbiztonsági hivatalában új alhivatalt hoztak létre a napokban, Frifz Ermarthnak, a CIA korábbi befolyásos munkatársának vezetésével. Az intézmény célja, hogy megfelelő doktrínákat dolgozzon ki az Egyesült Államok számára a nukleáris stratégiában és aktív ajánlásokkal lássa el a különböző fegyverzetkorlátozási és leszerelési megbeszéléseken résztvevő amerikai küldöttségeket Warnkét személyében általában úgy tartják nyilván, mint a SALT-tárgyalások előmozdításának hívét, dehát Csúcstalálkozó Camp David-ben. Képünkön: Szadat, Carter és Begin a tárgyalások szünetében. S2 N0GRÄD - 1978. szeptember 10., vasárnap nem magánvéleményt képvisel, s tudjuk, hogy Brzezinski hivatalával és új alhivatalával együtt, a megállapodásokat ellenző héják szószólója. Az amerikai sajtó ebből azt a következtetést vonja le, hogy a SALT—2 ügye lassan ‘közeledhet a megoldás felé. A jelek szerint a technikai részletkérdésekben, (amelyek ugyanakkor nagyon fontosak), némi közeledés mutatkozik, viszont Brzezinski és köre növelni akarja befolyását minden fegyverzetcsökkentési kérdésben. 3. Hogyan áll Zimbabwe függetlenségének ügye? Híresztelések és cáfolatok kergetik egymást gyors sorozatban Rhodesia—Zimbabwe körül. Először kereken tagadták egy Nkomo—Smith titkos találkozó hírét, azután mégis megerősítették azt. A hírek szerint a fajüldöző rezsim vezetője felajánlotta volna a hatalom átadását, de azon az áron, hogy viszályt szítson a hazafias front két szervezete és társelnöke, a Nkomo vezette Zapu és a Mugabe vezette Zanu között. Az ellentét szítása szélesebb körű is, hiszen az afrikai frontállamok az általános támogatáson túl, előnyben részesítik az egyik, vagy másik szervezetet. Minden jel szerint Smith tehát úgy akarja átadni a hatalmat, hogy közben megtarthassa, elsősorban időt szeretne nyerni. Igazi szándékaira vall, hogy közben a fenyegetéstől sem riad vissza. A gerillák ugyanis lelőttek egy hadianyagot is szállító rhodesiai gépet az egyik harci körzet felett Smith arra hivatkozva, hogy a túlélők egy részét meggyilkolták volna — Nkomo egyébként határozottan visszautasította ezt a vádat — ellenakciókat helyezett kilátásba, s arról a „határról” beszélt, ahol. már nem lehet engedni. Az afrikai országok, s elsősorban Zambia most .Londonhoz fordultak, mivel nemzetközi jogilag Rhodesia még mindig angol gyarmat: tegyen valamit a Smith-re- zsim provokációinak megakadályozása ellen. így áll most a rhodesiai játszma, s egyre inkább kitűnik, hogy még határozottabb fellépésre van szükség a hatalombitorlók ellen. Különböző taktikai húzások és manőverek (lásd belső rendezés, , angol—amerikai közvetítés, különtalálkozók) helyett Zaire-ban olyan függetlenséget kell megvalósítani, 'ahol a többségi uralom és a teljes jogegyenlőség minden vonatkozásban biztosított. Árvíz Indiában Tovább pusztít Indiában a megáradt Jamuna és az ország szent folyama, a Gan- gesz. Szombaton a Gangesz vize rázúdult a mintegy hárommillió lakosú Benares városára, lerombolva a házak felét- A városban ezerre teszik a halálos áldozatok számát. Egyelőre még nem fenyegeti nagyobb veszély a világ hét csodája között számon tartott Tadzs Mahalt, de, az agrai hatóságok pénteken elrendelték az épület bezárását. Ágra elárasztott, alacsonyan fekvő vidékeiről mintegy 150 ezer embert magasabb helyekre telepítettek át. Győri Imre, az MSZMP KB titkára vezetésével párt- és kormányküldöttség utazott Etiópiába, a forradalom győzelmének 4. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségekre. Képünkön: Győri Imrét Házi Vencel külügyminiszter-helyettes búcsúztatja a Ferihegyi repülőtéren. Chile — öl éve öt éve ezen a napön még milliók bíztak világszerte abban, hogy Chile népe folytatja, folytathatja megkezdett, ígéretes úját, elkerüli a tragédiát. Ma már tudjuk: 1973. szeptember 11-én a külső és belső reakció minden korábbinál nagyobb erőt vetett be a Népi Egység kormányának megdöntésére — nem a chilei nép küzdeni akarásán múlott, hogy ebben a latin-amerikai országban a leggonoszabb elemek diadalmaskodtak. Igen, ez a pontos megjelölés: a leggonoszabbak- künden szörnyűség, ami Chilében történt az elmúlt öt esztendő alatt, ami milliókat késztetett és késztet felháborodásra, tiltakozásra szerte a világön, ezekben a napokban is, az ő nevükhöz fűződik. Holnap lesz öt éve, hogy a lázadó légierő gépei tüzérségi támogatással Santiagóban megkezdték az elnöki palota ostromát, a Salvador Allende köztársasági elnök a Moneda sok-sok védőjével együtt, életét vesztette a gyilkos golyózáporban. Holnap lesz öt éve, hogy Pünochet és társai csak Santiagóban 5200 hazafit állítottak statáriális bíróság elé, s kegyetlen irtó hadjáratuk elől rövidesen tízezrek voltak kénytelenek elmenekülni hazájukból. Holnap, már öt esztendeje, hogy Chiléről csak szomorú dolgok, olyan szörnyűségek juthatnak eszünkbe, mint a koncentrációs táborok, a tömegmészárlások borzalmai. És holnap lesz a napja annak is, hogy amikor a fasiszta puccs, az azt követő terror áldozatainak emléke előtt tisztelgünk, immár ki tudja hányadszor, ismét feltesszük a kérdést: hát még mindig lehetséges? ’ Sajnos, lehetséges. A fasiszta junta, amely ezeket a szörnyűségeket elkövette, mindvégig az Egyesült Államok kormányának védőszárnya alatt cselekedett. Jellemző erre a viszonyra, hogy miután Pinochet, a junta vezetője tavaly ősszel a jelenlegi amerikai elnökkel Washingtonban tárgyalt, azzal dicsekedett az újságíróknak, hogy ,.az emberi jogok kérdésében egyetértenek Carterral”, és jellemző az is, hogy az emberi jogokra oly „kényes” Carter elnök csak most fortyant fel a junta atrocitásai miatt, hogy bebizonyosodott: Pinochet bérgyilkosai ölték meg 1976. szeptemberében Orlando Leteliert, a Népi Egység kormányának volt külügy- és hadügyminiszterét — és ami az egész ügyben főben járó bűn Carter szemében! — az Egyesült Államok területén, Washingtónban. Az amerikai elnököt az viszont egy csöppet sem zavarja, hogy már az USA-ban is mind többen megelégelték Washington kétes szerepét a chilei eseményekben. Ezt felismerve javasolta egy amerikai képviselő, hogy a kormány szüntesse be a Chilébe irányuló fegyverszállítmányokat. A képviselőház 246 szavazattal, 146 ellenében elvetette az indítványt. De nemcsak külföldön no szinte naponta a junta bírálóinak száma, nő odahaza még Pinochet közvetlen környezetében is. Erről tanúskodott a junta egyik tagjának, Gustavo Leigh Guzman tábornoknak a nyilatkozata, amelyben elismerte: Pinochetnek köze volt politikai ellenfeleinek, köztük Orlando Leteliernek a meggyilkolásához- Igaz, ezért a nyilatkozatáért Leigh összes tisztségével fizetett, de hát ő sem ma született bárány. Jelenleg is a fasiszta hatalomátvétel és a junta „fő ideológusaként” emlegetik elsősorban, s megfigyelők nem mulasztják el felhívni a figyelmet arra, hogy a bizonyos tekintetben megcsömörlött tábornok mindenekelőtt saját politikai jövője érdekében váltott köpönyeget. Ami Pinochet számára szintén kínos, az Egyesült Államok kormánya most ráadásul példát is akar statuálni, és Letelier gyilkosainak a kiadását követeli tőíe. Az egyik vádlott, Pinochet után a rezsim legrettegettebb, leggyűlöltebb reprezentánsa, Contreras Sepulveda tábornok, a hirhedt chilei titkosrendőrség, a DIN A egykori főnöke már házi őrizetben van. És ha Washington valóban ragaszkodni fog átadásához, Pinochetnek minden bizonynyal sok álmatlan éjszakája lesz. 1 r Kocsi Margit Összetűzések Iránban Az iráni katonaság szom* balon reggel automata fegyverekkel tüzelt a tömegre a teheráni bazár környékén- A közeli utcák rögtön kiürültek, s újabb katonai egységeket irányítottak a helyszínre. A jelentések szerint más inci* densek is történtek a fővárosban, s a katonaság minden gyülekezést csírájában igyek* szik elfojtani. Előzőleg a szombatra virradó éjjel páncélosokkal támogatott katonák őrködtek Teheránban, ahol pénteken rendkívüli állapotot hirdettek ki, s este kilenctől reggel öt óráig kijárási tilalom van érvénybenA tüntetők és a karhatalom súlyos pénteki összecsapásai után hivatalos közlés szerint tudvalevőleg ötvennyolcán,' más források szerint azonban körülbelül kétszázan vesztették életüket Politikai megfigyelők szerint a rendkívüli állapot lényegében kivette a hatalmat a csupán két hete kinevezett kormányfő, Dzsafar Sarif-Emaml kezéből. A rendőrség szombaton házkutatást tartott ellenzéki politikai vezetőknél, több ellenzéki személyiség pedig a letartóztatástól félve, illegalitásba vonult. 1978. szeptember 11-én 19.30 órakor a balassagyarmati szabadtéri színpadon OMEGA koncert. Közreműködik: a GÚNYA együttes Salgótarján városi Tanács VB pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályának adócsoportja felhívja mindazon adózó állampolgár figyelmét, akik még 1978. II. félévi adójukat nem rendezték, hogy szeptember 15-ig adópótlékmentesen meglehetik. Az említett határnap után történő befizetésekre 1978. július hó 1-től visszamenőleg havi 1 százalékos adópótlékot kell fizetni.