Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)

1978-09-27 / 228. szám

Mégy villanás o Tagja a törzsgárdának. Lakatostanulóként 1940-ben lépte át a gyár kapuját. Csincsik István 38 eszten­deje a Salgótarjáni Kohá­szati Üzemekben keresi ke­nyerét. A lakatos-, marós-, szerszámkészítő-szakmá­val rendelkező, kétszeres kiváló dolgozó 53 éves. A DEXION-üzem szerszám- készítő részlegének csoport- vezetője' Húsz különböző szakmájú beosztottja van. Állandó nappalos. Reggel hat óra helyett már öt óra­kor a munkahelyén serény­kedik. Beszámoltatja az éj­szakai műszakot és előké­szíti a munkát a nappali dolgozóknak. Amikor be­szélgettünk, a termelésátál­lás előkészítésével fogla­latoskodott, mert a DEXI­ON-üzem kívánságaihoz kell igazodniok. — Kissé ürtnepi nap a mai- Egyéves kísérletezés és sok munka nyomán elké­szült a simarácsszerszámunk, amely raktározási állványok előállításához szükséges. Az ára 370 ezer forint. Köny- nyebb lesz vele a munka. — Mostantól a redőnyru­gókat két szálban készítjük. Az ehhez szükséges szerszá­mot mi állítottuk elő. Ezál­tal a teljesítmény megdup­lázódik. Nagy öröm ez az embernek. © © Furfangos ember hírében áll Csincsik István. Bronz lokozattal rendelkező újí­tó. Már több újítását beve­zették- Hirtelen nem is tud­ja, melyik hozta a gyárnak a legnagyobb hasznot. A legújabb újításának lénye­gét viszont szívesen ecse­teli: A gyár és a Fécskő-hegy ölelésében fekszik a régi Jó- nás-telep- A 44-es számú körzet tanácstagja Csincsik István, aki a Nádasdi kör­úton lakik. Pár lépésnyire a gyártól. A telepen 550 em­ber él. Zömmel a Salgótar­jáni Kohászati Üzemek dolgozói és nyugdíjasai. Mi­lyen gondjaik vannak? Csincsik István tüstént mondja: — Olyanok, mint a vá­rosban, a többi peremke­rületnek. Fontos, hogy le­gyen víz, út, járda, élelmi­szer és kedvező lakáskörül­mény- A telepünkön ezek­ből van, ami hiányzik. A vezetékes vizet például az SKÜ-n keresztül kapják, mert a gyári hálózathoz tar­tozik. Jobb lenne a vízmű által szolgáltatott víz. A gyár ugyanis naponta, a csúcsidőben lállítja a laká­sok vízszolgáltatását. Mert kell a műszakváltó, tisztál­kodó dolgozóknak. E kér­désben megnyugtató vá­laszt még nem kaptak- Rö­gös az 'út, amíg az Ilona út is megfelelő burkolatot kap. Manapság ugyanis rettene­tesen gödrös. A környék ta­nácstagjai már összeadták a tanácstagi keretet, és így összegyűlt nyolcvanezer fo­rint. Az illetékesek az út rendbe hozását az idei má­sodik fél évre ígérték. De még semmi nem történt. — Ha így marad a hely­zet, akkor ez ügyben feltét­lenül interpellálok a leg­közelebbi tanácsülésen — bizonygatja Csincsik Ist­ván­Járdagondjaik nincsenek. Ám amióta a gyár bejáratá­nál megnyílt az ABC-áru- ház. azóta a Jónás-telepen bezárt a húsbolt és az élel­miszerbolt is. A cukrászda nem. Pedig a közelben' kapható élelem fontosabb, mint a fél deci pálinka. © Jut ideje a közéletiségre is. Negyedszázada népi ül­nök a járásbíróságon- Éven­te egy hónapot tölt ott. Ezenkívül a Nógrád megye vadászait tömörítő MA- VOSZ IB fegyelmi bi­zottságának a tagja. Éven­te általában 25—30 vitás ügyben döntenek. Rejtély, hogy ezek után miként ma­rad még szabad ideje. — Pedig kell, hogy le­gyen. Mert a ház mögött ötszáz négyszögöl kertem ván, ahol minden megte­rem. Azt hiszem értek is hozzá, mert harmincöt év óta kertészkedek. No, nem a piacra. csak úgy, házi használatra. I * Csincsik István tagja az aranykoszorús Ady Endre Szocialista Brigádnak. Az idén a Vállalat kiváló bri­gádja címért küzdenek. Négy sávon a városba Különösen a reggeli és a kora délutáni órákban, a tar- jáni csúcsforgalom két idő­pontjában, már csak csigalas­súsággal haladtak — s men­nek még most is — a gépjár­művek Pálfalva felé. Szűk volt már az út kapacitása, fo­galmazták a szakemberek, le­lassult az átbocsátóképessége- S bár a huszonegyes út új, párhuzamos szakaszát is azért építették, hogy megszűnjön a Rákóczi úton levő áldatlan ál­lapot, jelentős változás azon­ban nem történt. Az a bizo­nyos egyezeregyszáz méternyi szakasz —, a benzinkút és az új csomópont közötti távolság ez — gátolta továbra is a vá­rosba bejövés és az onnan ki­menetel gyorsaságát. Szüksé­gessé vált hát a keskeny „köl­dökzsinór” kiszélesítése, az addigi két sávról négyre való bővítése. A KPM megyei igazgatósá­ga megbízásából az UTIBER — mint beruházó — az Egri Közúti Építő Vállalattal vé­gezteti a munkálatokat. Ame­lyek, bár március közepe tá­ján elkezdődtek, még most is javában tartanak. A kivitelezőknek roppant nehézségekkel kellett, s kell még megbirkózniok- Hiszen beépített területről, s nem is akármilyenről van szó: egyik oldalt lakóépületek, a mási­kön a salgótarjáni síküveg­gyár tömbjei határolják, szű­kítik az utat, villany ., gáz-, és vízvezetékek, csatornák hú­zódnak a föld alatt. A meg­levők helyett új támfalat kel­lett építeni, más helyre ten­ni a hálózatokat, s még elő­re is gondolkodni. Hiszen a síküveggyár továbbfejlesztése az útépítők munkájának is meghatározó tényezője. Éppen ezen ok miatt húzódik a sík­üveggyár előtt, több mint százötven méter hosszúságban, a járda végleges kiépítése. A kivitelezőknek védőcsövet kell elhelyezniük, hogy a maj­dani kábelfektetések során ne kelljen újólag bontani. A közel harminchatmillió forint értékben készülő mun­ka, a látszattal is ellentétben, jó ütemben, a prograiri'nak megfelelően halad- Sőt, az épí­tők még előnyre is szert tet­tek, így várhatóan — a városba befelé haladó szemszögéből, — a jobb oldali járdák no­vember végére teljesen elké­szülnek, s hozzáláthatnak to­vábbi teendőik végzéséhez. Az ötszáz méternyi támfal a napokban elkészül már. Je­lenleg — miként az építésve­zetői fogamaztatí — 95 száza­lékos a készültségi fok. Már befejezték a „vízépítés” ket­tes ütemét, az egyesnek azon­ban miág csak az elején tar- -onak. A közelmúltban kezd­ték meg a csapadékvíz el­vezetését szolgáló száznyolc­van centiméter átmérőjű, egyenként 1,1 tonna súlyú csö­vek lefektetését és ez a mun­ka Is jól halad. November vé­gére viszont — így látják elő­re az Egri Közúti Építő Vál­lalat szakemberei — a beve­zető szakasz teljes hosszában és szélességében elkészülnek az út alapbetonozásával, amit már csak at, aszfaltréteggel történő bevonás követ' A megyeszékhelyre beveze­tő szakasz építésének szerző­désekben rögzített határideje, 1979. június 28. A kivitelezők azonban szeretnék május el­sejére teljesen befejezni a munkát. Szép ünnepi ajándék lenne'.. — k — Kimagasló tevékenység Salgótarján díszpolgárai Salgótarján város Tanácsa öt évvel ezelőtt hozott rende­letet a díszpolgári cím ado­mányozásáról. A rendelet be­vezetőjében hangsúlyozza, hogy Salgótarján város Taná­csa különös tisztelettel visel­tetik azok iránt, akik a vá­ros érdekében kifejtett ki­emelkedő társadalmi tevé­kenységükkel a lakosság meg. becsülését kiérdemelték. A tanács e személyek ér­demeik elismerése céljából, alkotta a díszpolgári cím adományozásáról szóló rende­letet. Kik lehetnek Salgótar­ján közmegbecsülésnek örven­dő, kiemelkedő személyiségei? Díszpolgárnak választhatók azok a személyek, akik Sal­gótarján város érdekében — kimagasló társadalmi tevé­kenységet folytatnak, és ezál­tal a város lakosságának tisz­teletét és megbecsülését nye­rik el, Salgótarján város dísz­polgáraivá választhatók. A díszpolgárrá választás a tanács hatáskörébe tartozik­Díszpolgárok választására javaslatot tehetnek a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Ha­zafias Népfront, valamint a dolgozók más szevezeteinek városi szervei és a tanács végrehajtó bizottsága. A díszpolgár erről szóló ok­levelet, emlékplakettet és igazolványt kap. A díszpolgárra választott személyekről nyilvántartást kell vezetni. A díszpolgárság megszűnik a díszpolgár halálával vagy a díszpolgári cím visszavonásá­val. A díszpolgári címet a .ta­nács vonhatja vissza a felso­rolt szervek bármelyikének javaslatára, ha a megtisztelő címre viselője érdemtelenné válik. A díszpolgárok a tanács és szerveinek, valamint a vá­ros - lakosságának különös megbecsülését élvezik­Ezek voltak tételesen azok a szempontok amelyek alap­ján díszpolgárrá választható valaki. A várcsi tanács e ren­deletének kihirdetésével egy korábbi tanácsrendelet hatá­lyát vesztette. Salgótarjánnak 22 díszpol­gára volt,. azért csak volt, mert közülük heten már el­hunytak. Rájuk emlékezve, először őket említjük: dr Vladimír Pirosik, közép­szlovákiai területi pártbizott­ság titkára, Afanaszii Fjodo- rovics Jestokin, Kemerovo pártbizottságának titkára, Molnár D. József a HNF városi titkára, Gastanek Nán­dor a Szénbányák Vállalat dolgozója. Nógrádi Sándor al­tábornagy, Kuszpán János nyugdíjas, s végül de nem utolsósorbán Konyev vezérőr­nagy, Nógrád- megye felszaba- dítási harcának vezetője. És ezek után tekintsük át Salgótarján, város díszpolgá­rainak névsorát: Alics János nyugdíjas, a me­gyei pártbizottság volt titká­ra, Brutyó János, a KEB el. nőké, Gorskov Leonid Ale- xandrovlcs, Kemerovo területi pb-titkára. dr- Jakab Sándor, a Központi Bizottság osztály- vezetője, Készéi Ferenc nyug­díjas bányász, Kovács Ernő- né nyugdíjas tűzhelygyári dolgozó. Kúkol Emil, a mátra* vidéki erőmű volt igazgatója, Magyar Géza, állami díjas vá­rostervező, Nagy Béla nyugdí­jas, tanintézeti igazgató, Őr­lik Ferenc acélgyári dolgozó, dr. Perényi Ijnre a műszaki egyetem nyugdíjas rektora, Sándor Elemér nyugdíjas, __ a megyei tanács osztályvezetője, a városi tanács volt elnöke, id. Szabó Istvá'n, Kossuth-dí- jas érdemes szobrászművész, Tóth Pál nyugdíjas acélgyári dolgozó, Vincze János az acélgyár termelési főmérnö­ke. A város tizenöt díszpolgára 1965. és 1973. között kapta, kimagasló társadalmi tevé­kenységéért a kitüntető cí­met­Közlekedés, közoktatás Döntések között tallózva A városi tanács végrehajtó bizottsága, havonta rend­szeresen ülésezik és számos közérdekű döntést hoz. A tes­tületnek 13 tagja van. Miről hoztak határozatot a közel­múltban — erről érdeklődtünk a városi tanácson. Völgyekben elnyúló város Salgótarján, hosszúsága 14 ki­lométer. A tömegközlekedés zavartalan lebonyolítása a Volán feladata. Nem könnyű a közlekedtetés, mert sokféle igényt kell kielégíteni. A vá­ros tömegközlekedésének ta­nulmánytervét, 1972-ben elké­szítették. A következő évben véleményezte a Közúti Köz­lekedési Tudományos Kutató Intézet. A városi tanács vb 1974-ben írta elő a fejleszté­si feladatokat. Meghatározta a stratégiát: Salgótarjánban a tömegközlekedés alapja a su­garas hálózati re'ndszer kör­járattal kiegészített változata. gondot okoz a tömegközleke­désben, hogy Zagyvapálfalván a Csokonai úti szennyvizfő- gyüjtő építése miatt kiesik a Csokonai út Batsányi úttól Rákóczi útig terjedő szakasza. Emiatt gyalogolni kell a BRG-hez és a szakmunkás- képzőhöz, valamint a járási földhivatalhoz. Ám ezen álla­pot csak átmeneti, és a csa­torna elkészülése után a 3/A-s valamint a 3/Y-s autóbuszok a korábbi körjárati útvona­lon közlekednek. A tanévkezdés előkészüle­teivel is foglalkozott a végre­hajtó bizottság. Salgótarján, 19 óvodájában 1950 gyermek helyezése érdekében három új tanulócsoportot és 8 nap­közis csoportot szerveztek. Új iskolában kezdte munkáját a közgazdasági szakközépisko­la, valamint a Bartók Béla úti Általános Iskola és hat év „albérlet” után várható, hogy csak kiköltözik a zeneiskolá­ból a számviteli főiskola. A város hét középfokú ok­tatási intézményében 1400 szakközépiskolás. 1370 szak­munkásjelölt és 680 gimnazis­ta tanúi. A felnőttoktatásban a dolgozók általános iskoláját mintegy háromszázan, a dol­gozók középiskoláját 1000— 1200-an látogatják­A testület megállapította,' hogy a nevelő-oktató munka személyi feltételei kedvezőek a városban. Képesítés nélkü­li nevelő egyik iskolában A nyugati városrész rendezési elhelyezésére nyűik lehetőség sincs- Viszdnt ének és testne­4 Á1—« rí-, w, ríl, o4"fi — n —- 1 á Ír n V, - . O* VT —, 1 Xf— „-»ni-r, — — — SL 1 JL1 1 ' tervében meghatározták a he- iyijárati autóbusz-állomás he­lyét, a Fürdő utca környékén. Ám a nyugati városrész ren­dezési tervét bíráló tervtanács — a tervezett lakóterület, Az óvodások száma hatvan­nal gyarapodott. Elhelyezésük csak a 120 százalékos telített­ség túllépésével és átirányí­tással vált lehetővé. Különö­sen nagy. a zsúfoltság a Besz­óv’oda, általános iskola közel- terce- és Kemerovo-lakóte- sége miatt e tervet nem jepen, valamint az Arany Já­velés. szakos tanárból kevés van. Annak ellenére, hogy 47 új pedagógus látott munkához szeptemberben Salgótarján­ban. Munkahelyi beilleszke­désük, lakáskörülményeik ja­vítása nem kis feladatot je­lent- A városi tanács igyek. hagyta jóvá. Viszont a 21-es nos ’út} óvodában _ állaoí- szik e lakásgondokón enyhíte­út párhuzamos szakaszának folytatása érinti a jelenlegi iieiyijárati állomást. Emiatt leiül kell vizsgálni a közle­kedési rendszert és megtalál­ni a helyijárati központ vég­leges helyét- Igényként ve­tődött fel az is, hogy Zagyva- páifalvától, a szakmunkáskép­ző intézettől az SZTK-ig át­szállás nélküli közlekedési ren­det valósítsanak meg. A vb úgy döntött, hogy ez nem, megoldható, mert buszfordu­ló e helyeken nincs és nem is építhető, a tolatásos fordulá’t pedig a Volán Tröszt előírásai szigorúan tiltják. Manapság, tották meg. A város 11 általános isko- A Iájában szeptember 4-én, A testület sokirányú tevé- 5400-an kezdték meg tanul- kenységéből, felelősségteljes Hiányaikat az előző évi 5180- munkájából kívántunk a fen- hoz képest. A több tanuló el- tiekben „ízelítőt” adni. R. I. „Jogász a háznál” A címben idézett jelmondat ol- lati irodájának gyakorlatáról foly- vasható annak a kis filzetecské- tassanak eszmecserét. A jogpro- nek az elején, amely a megyében paganda-iiónap különös íigyel- szeptember 5. és 30. között, az met szentelt a munkajog aktuá- idén első alkalommal rendezett lis kérdéseire, a társadalombizto- jogpropaganda-hónap eseményeit sítás kérdéseire is. A munkajog- jeizi. A Nógrád megyei Tanács, a ról a Lampart Zománcipari Mtt- Magyar Jogász Szövetség megyei vek salgótarjáni gyárában dr. szervezete, a TIT megyei szerve- Zsiga László, a Munkaügyi Mi- zete és a Házi Jogtanácsadő szer- nisztérium munkajogi főosztályá- kesztősége rendezte az esemény- nak vezetője tartott előadást. Ez sorozatot. az eddig lezajlott programok kö­A rendező szervek szándékát a“l az egyik legsikeresebb volt. A elsősorban az vezérelte, hogy résztvevők az új szakmai bértáb- mindennapi életünket ezernyi lázatrói, a jövedelemszabályozá- szállal szövi át a jog, ám köte- si formák várható változásairól, lességeinknek és jogainknak a munkafegyelemről, a munka- csak úgy tudunk megfelelni, ha erő-átcsoportosításról és a nyug­ismerjük a ránk vonatkozó jog- díjrendszerről hallhattak sok szabályokat. A kellő tájékozódás- l}asznos információt. A Fiatalok hoz, a jogi ismeretek gyarapító- ®s a bűnözés című előadást Sal­gótarjánban az említetteken kívül még több helyen is meghallgathat­ták a résztvevők. Ugyanez vonat­kozik az egész napos jogi tanács­adásra. amelyet megrendeztek a szécsényi járási hivatalnál és ásztói járási hival Balassagyarmaton szeptember Dr varsa 25_én két kiemelkedő program József, a Minisztertanács ' titkár- IgazsYgügy^dmgozIk'' liS?“'-.« ságának vezetője tartott előadást ',5 t. prrni a témakörről Mé» litván»? legfontosabb feladatokról tartót* sz Tapos íozitanácsadás- tak W^ztatót és megrendezték sz napos jogi tanácsadás- a televjzió közreműködésével » Jogi esetek Nógrád megyei mü- . sorát is. A változatos és gazdag A rákövetkező napon újra Sál- program szeptember 30-án zárul gótarjáoban volt egy, a hónap- egy Nógrád megyéről szóló és pal összefüggő és nagy érdeklő- Salgótarjánban, a megyei taná- dessel kísért esemény. Dr. Csőn- csőn megrendezésre kerülő fó­ka Tibor, megyei főügyész Fiata- rummal. A Nógrád megyei Jogi lók és a bűnözés címmel tartott esetek című műsort szeptember előadást. Salgótarjánban tapaszta- 13. és 20. között a megye két vá- latcsere céljából a hónap egyik rosának filmszínházaiban vet'tct- cseményeként összegyűltek a me- ték. Négy Nógrád megyei jogi gye városi és nagyközségi tana- esetet a NOGRAD számaiban is csalnak vezetői, hogy a Salgótar- közzétettek a hónap szervezői, jani városi Tanács ügyfélszolgá- rendezői. sához járultak hozzá a jogpropa­ganda-hónap eddig lezajlott ese­ményei. A hónap első napján, szeptem­ber 5-én rendezték meg Salgótar­jánban azt a tanácskozást, amely í S ,n 1Y *.*és a a jogalkalmazás aktuális kérdé- ^ ” járási hivatalnál is. sei, a jogtudat és a jogpropagan­da jegyében zajlott. erről nap egész ra került sor vatalban. rétsági járási hi­)

Next

/
Thumbnails
Contents