Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-13 / 190. szám
Múltunk faggatói Megyei honismereti ifjúsági tábor Rútságon Kazareczki Mária és Mezei Mónika több más mellett nemzeti és céhzászlókra lelt Nagyorosziban. Kénünkön a több mint százéves nemzeti lobogót mustrálgatják A nyitott ablakok mögül fürtös leányfejek meredeznek elő, feszült várakozással érdeklődve az érkezők iránt. Néhány pillanatra felbolydul a korábbi rend, aztán a lányok legtöbbje folytatja a munkát. Ceruzahegyek futkároznak végig a műanyag lécvonalzók szélein, s a kockás írólapokon fokozatosan kirajzolódik egy-egy falusi ház lakószobájának, konyhájának belső berendezése. Kapros Márta muzeológus néprajzos csoportjának öt tagja az előző napokban Szendehelyen gyűjtött ismeretanyagot dolgozza fel, rendszerezi. — Német nemzetiségű néprajzi anyagot gyűjtöttünk — magyarázza a balassagyarmati Palóc Múzeum munkatársa. — Elsősorban a házbelsőt és a bútorzatot vizsgáltuk, a válto- .zás aspektusából. Arra voltunk kíváncsik, hogyan változott meg a régi, milyen hatásokra. Közben újabb két leány érkezik a közösségi munkára, szórakozásra egyaránt alkalmas tanulószobába. A munkásmozgalom-történettel foglalkozó csoportból maradtak a táborban, hogy eddigi „zsákmányukat" rendezgessék. — A nagyoroszi építőmunkások szakszervezetének története után kutattunk — meséli Kazareczki Mária, a salgótarjáni közgazdasági szakközép- iskola negyedikese. — Sikerült megtudni sok érdekeset? A lányok szája mosolyra fut Kövesligeti Ildikó azokat a fényképeket nézegeti, amelye két Szendehelyen gyűjtöttek — Nagyon sokat — feleli Mezei Mónika, aki egy esztendővel fiatalabb a vele egy témában együtt dolgozó iskolatársánál. — Ezeket majd megírjuk a dolgozatunkban, melyet a megyei múzeumi pályázatra akarunk beadni. Eddig 22 gépelt oldal készült el. •. — Ok nagyon komolyan vették a munkát — dicséri Kriskó Lajosné táborvezető a lányokat, akiknek szemlátomást jólesik az elismerő sző. — Az iskolai tavaszi szünetben és a tábomyitás előtt bejöttek hozzánk Salgótarjánba, a múzeumba, s minden fellelhető írásos dokumentumot elolvastak a nagyoroszi építőmunkásokra vonatkozóan. — Főként az Építőmunkás és a Népszava húszas évekbeli számait tekintettük át — mondja Mónika. — Hasznát vesszük a dolgozathoz; — Mi lesz a címe? — Még nem döntöttük el véglegesen — óvatoskodik a nagyobbik leány, aki már második ízben vesz részt a megyei honismereti ifjúsági tábor munkájában, s ugyancsak második alkalommal készít pályamunkát múzeumi pályázatra. Tavalyi dolgozata második helyezést kapott. — Csak a témája biztos: a nagyoroszi építőmunkások szakszervezetének története 1903-tól 1944- ig. * A Nógrád megyei Múzeumok Igazgatósága a tábort Balassagyarmat, Nagybátony után az idén Rétságon, az általános iskolai diákotthonban rendezte be- A 24 résztvevő — egyébként megyénk kilenc középfokú tanintézetéből érkezett — a Börzsöny vidéki falvak lakóinak életével ismerkedett meg az augusztus 1—10-ig terjedő időszak alatt, öt csoportban — munkásmozgalmi, ipartörténeti, művelődéstörténeti és két néprajzi (szlovák és német nemzetiséget tanulmányozó) csoportban — folyt a munka. A diákok Romhány, Nagyoroszi, Szendehely. Bánk, Nógrád, Nőtincs, Szátok, Diós- jenő lakóival beszélgettek, tőlük szereztek információkat a múltra vonatkozóan, tőlük gyűjtöttek tárgyi emlékeket Főként az érdekelte őket, hogyan változott meg a falu lakóinak élete az ipar, a gazdaság. a társadalom fejlődése következtében, miképpen formálódott a közösség és az egyén tudata, gondolkodása, magatartása. A tábor munkájával a szakemberek elégedettek. A fiatalok — akik között többen voltak olyanok, akik korábbi táborozásban is részt vettek — lelkiismeretesen dolgoztak, a csoportvezetők — a múzeum munkatársai — jól hasznosították előző évekbeni tapasztalataikat, és jelentős mennyiségű, értékes muzeális anyag gyűlt össze, melyek későbbi kiállításokon bemutathatok. — Fontos célunk volt — említi a táborvezető —, hogy felkeltsük a gyerekek érdeklődését szülőföldjük, történelmi múltunk iránt, megismertessük velük a gyűjtő- és feldolgozómunka alapvető módszertani tudnivalóit. Hogy ezt sikerült elérnünk, azt minden pillanatban érzem, s így nyilatkoznak a csoportvezetők is. Voltak például olyanok, akik külön engedélyt kértek, hogy a megszabott időn túl kint maradhassahak, mert annyira érdekelte őket a kutatott téma, vagy éppen a megtalált adatközlő. Egyébként mi, a múzeum munkatársai már előzőleg alaposan felmértük a területet, felkutattuk a szóba jöhető adatközlőket, és kértük a tanácsi dolgozókat táborlakóink segítésére. E segítséggel nem is volt problémánk egész idő alatt. ér A táborvezetői szobából kifelé igyekezvén, a tanulóban még néhány szót váltunk a lányokkal, akiknek asztalán újabb és újabb rajzok sorakoznak. Közérzetükről tudakozódunk, s azt mondják: remek; a hatórás ébresztő ugyan talán kissé korai, de lassan belerázódtak, a gyűjtőmunkára reggel 8-tól délután 5-ig bőven van idő, s minthogy terepen voltak, ebédre végigkóstolhatták — némi túlzással élve — a magyar konzervipar valamennyi termékét, esténként játszhattak, sportolhattak, táncolhattak. Egyszóval kemény munkával, de kellemesen telt el a tíz nap. Az itt látottak-hallottak sok fiatal előtt tárta szélesebbre a tudás kapuját. Sulyok László 8 NÓGRÁD — 1978. augusztus 13., vasárnap Kispál Margit és Horváth Orsolya nagybátony! szakmunkástanulók a német néprajzi csoport munkájában vettek részt Nógrádi népművelők J ászber ényben Itt nincs talán szabadságon senki? Miféle kivételes intézmény ez. hogy zsibongás hallatszik mindenhol, a nagyteremben, a folyosón; az irodában asztalonként ketten- hárman is ülnek? — morfondírozhatott a látogató, aki éppen akkoriban kereste fel a jászberényi Déryné Művelődési Központot, amikor a több mint félszáz fős Nógrád megyei népművelőgárda „szállta meg” a házat. Bizony, csak a harmadik-negyedik ember tudta megmondani, van-e jegy a koncertre, a többiek előadásra várva beszélgettek és dolgoztak. Mit lehet „dolgozni" egy továbbképző tanfolyamon? Miért éppen itt tartották megyénk függetlenített népművelőinek ezt a kurzust? Hogyan lehet összeállítani úgy a hetes programot, hogy a városinagyközségi népművelők és az egyszemélyes falusi házak vezetői egyaránt hasznosíthassák? Miképp hozható közös nevezőre a másfél-két évtizede a pályán lévők továbbképzése a képesítés nélkül frissen kezdőkével? Még sok hasonló kérdés foglalkoztatott — a beszélgetések többségére választ adtak. /Vem csodaszer A tanfolyam vezetője, felelős előadója lüss Gabriella, a József Attila megyei Művelődési Központ munkatársa kendőzés nélkül beszél a továbbképzés gondjairól.— Tizenötödik éve, hogy egyáltalán valamilyen formában foglalkozunk a megye közművelődési hálózatában dolgozók szakmai ismereteinek bővítésével. De csak második éve van egyhetes, komplexebb kurzus, korábban 2—3 napos volt. A szakszervezeti művelődési házak munkatársait is meghívjuk, bár a programnak csak egy része érinti őket, mivel a tematika kidolgozásánál a tanácsi házak érdekeit nézzük elsősorban. Nem csodaszer a tanfolyam — annak a fiatalnak, aki még teljesen járatlan a munkatervkészítés- ben, programok szervezésében, a gazdálkodásbari és egyedül kell csinálnia mindezt, kevés a boldoguláshoz Javít valamit a helyzeten, hogy tavasszal és ősszel Salgótarjánban kétszer kétnapos megbeszéléseket tartunk, emellett a szakágak területén is vannak tanácskozások és a járások többségében helyi, általában kéthavonkénti továbbképzési napokat rendeznek. Előkelő a program, melynek nagyobbik fele már a „hátuk mögött van”. Böngészgetés közben választ kapok a kimondatlan kérdésemre is: vajon miért kellett Jászberénybe jönni egy Nógrád megyei népművelői továbbképzésre? A tapasztalatok, a jó kezdeményezések cseréje miatt: a város és a járás közművelődési helyzetének megismerése, ösz- szevetése a „hazai” lehetőségekkel, gyakorlattal — sokat ér. Nálatok hogy van? — És maga az összezártság, az egymással töltött szabad idő. Azt hinné az ember, hogy a délelőtti és délutáni program közötti szünetben mindenki igyekszik kikapcsolni — ehelyett folyton dolgoznak. •. — jegyzi meg mosolyogva Gabriella. — Na, és az esténkénti viták: Te hogy csinálod? Már régóta így szeretném... Nálatok segít-e a tanács? A felnőtteket mivel tudod „behozni’.’? — és így tovább. Amikor Salgótarjánban van a továbbképzés, az előadás után mindenki megy ügyes-bajos dolgai után, vagy hazautazik. Itt ez nem lehetséges. Visszatérve a tematikára: a jászberényi ismerkedések (a könyvtár olvasókisérleteivel, a szakterületek itteni, lehetőségeivel, a munkásművelődés jászsági eredményeivel, a közös fenntartással, a járási hálózat szervezésével például) a helyi tanfolyamvezetőknek, előadóknak is hasznos eszmecseréket hoztak. — Szívesen vállaltuk a Szolnok megyei Ságvári Endre Művelődési Központ megbízását, hogy itt rendezzék meg a nógrádiak tanfolyamát. Talál- •kozni nekünk is jó — új színeket látunk meg, összehasonlítási lehetőséget ad. — mondja Sass Isván csoportvezető. — És ez az összehasonlítás általában az önök számára előnyös... — Mások, jobbak az adottságaink, a város és a járás gazdasági vezetői között sokan nagyon pozitív kultúrpolitikát folytatnak, jóval kisebb mértékű a fluktuáció, több a szakképzett népművelő, nálunk nincs aprófalvas körzet — mindez a közművelődési feladatok eredményesebb teljesítését segíti. De amikor a munkásművelődésről, a bejárók kulturális „ellátásáról” van szó, kudarcba fulladt kezdeményezéseinket is végiggondoltuk, a beszélgetésekben kölcsönösen adtunk ötleteket, „Egy újszülöttnek...” Közben folytatódik a pogram a délelőtti , üzemlátogatás, a munkahelyi művelődéssel való ismerkedés után három szekcióban vitatják meg a teendőket, a szinte „házanként” más és más gondokat. A városiakat az üzemen belüli művelődés, az ingázók lakta helyek népművelőit a bejárók helyzete, a szakszervezetieket elsősorban a munkahely-lakóhely együttműködése érdekli- Egy újszülöttnek minden vicc új — tartja a mondás — de mit nyújt a régieknek ez a téma például? — Az 53 résztvevő közül tizenhármán most kerültek a pályára, van egyhetes népművelő is a csoportban... A többiek módszertani dolgokban, szakmailag inkább a gyakorlat, a felszedhető, alkalmazható újabb kezdeménvezések iránt érdeklődnek. Megfigyeltük, egy-egy járás, város összetart,' az erővonalak, az érdeklődési körök az asztaloknál, a szobabeosztásokban is nyomon követhetők. Az általános vélekedés szerint hasznos forma ez — reméljük, mindenki visz haza valamit a tarisznyában, beépíti munkájába az itt hallottakat- A végzett, gyakorlattal rendelkező népművelőkkel és közművelődést irányító szakemberekkel ősszel az emelt szintű képzésen újra találkozunk. — mondja búcsúzóul Kiss Gabriella és a szervezési tennivalók után néz. A teremben pedig folyik a vita — bizonyára még estére is „marad belőle”. G. Kiss Magdolna Könyvekről Karácsony Mallorcán Nyár derekán karácsonyról, nem túlzás ez? Dehogyis. Gra- nasztói Pál Karácsony Mallorcán című könyve nem a karácsonyról szól s majdnem azt mondtam, hogy nem is Mallorcáról. Mégcsak nem is azokról a városokról, tájakról, amiről ír. Legalábbis, nemcsak azokról. Akkor hát miről? Való igaz, ez a könyv — első látásra úgy tűnik — útiképek, útirajzok sora a szerző 1924-től 1973-ig tett útjairól. Az is. Nem is akármilyen. Granasztói Pál olyan városélmények .birtokában van, amelyekkel kevesen rendelkezhetnek. Mégpedig nemcsak azért, mert e csaknem fél évszázad alatt sokat utazott. Vannak, akik nála szorgalmasabb világjárók. Bár ez esetben inkább Európa-járót kell mondanunk, a könyv Íróját mind körülményei, mind pedig ösztöne erre sarkallta, elsősorban ezt a tágabb hazát akarta — és tudta — bejárni, mint a vidéki ember a hazai földet. Benső harmóniája éppen mélyen gyökerező európaiságából fakad. Ami nem zárja ki — sőt, feltételezi —, hogy azért sokkal többet tud a világról is, semmint gondolnánk. Igen, akadnak nála szorgalmasabb utazók, lálób- bak aligha. Már ami egy-egv város összefüggéseiben való érzékelését és érzékeltetését illeti, egységben történelmével, az adott tájjal, hagyományaival,' változásaival, a ben- ine élő emberekkel. Minél több rétegét fejti fel egy városnak, annál inkább kedvet csinál ahhoz, hogy így a maga szemlélete számára megnyert olvasó is hozzátegye személyes élményeit, ha vannak. Magam például Különös izgalommal és szellemi örömmel olvastam a Londonról, Párizsról, vagy éppen a Prágáról és Budapestről szóló sorokat, hogy csak néhányat említsek a sok közül. Budapestről? Igen. Mert hiszen mást is látni, objektiven értékelni talán éppen azért kell leginkább, hogy jobban láthassuk azt, ami itthon van, még ha nem is szerepel az európai műtörténeti térképen, és csak helyi értékkel bír. (A csak szó itt nem lekicsinylést jelent, nem szaoad, hogy azt jelentsen. Budapestnek pedig egyébként is van nemzetközileg is mérhető értéke, például fekvése s múlt századi kiépülése, Granasztói Pál szerint, aki bár ismeri hiányosságait, a város szerelmesei közé tartozik.) Vajon, milyen mélységű a mi budapesti városélményünk és meddig terjed a többi hazai város, hazai táj ismerete? Például azé a tájé, ahol élünk? Tartok tőle, nem egészen költői kérdések ezek. íme, a könyv olvasásának egyik tanulsága, számomra. Nemigen hiszem ugyanis, hogy vüódi hazai városélmények hiányában képes az ember ilyenek szerzésére — másutt. Akinek nem áll módjában összevetni a könyvben olvasottakat saját élményeivel, annak számára is sok örömet tartogat Granasztói Pál. Mindenekelőtt saját szellemi fejlődésrajzának rekonstruálásával. Ez a könyv másik tanulsága. Személyében olyan építészről és íróról van szó, akinek városesztétikai, városépítési, városrendezési, településtudományi munkásságát nemzetközileg is számon «ártják. Így tehát bizton véljük elfogadhatónak többi között azt a módszert, amelynek birtokában gazdagabbá válhatunk mind a világban, mind pedig itthon az ember épített környezetét tanulmányozva. E módszer lényege a folyamatos tanulás benső igénye, s ami ezzel összefügg, a szellemi nyitottságra való képesség. Természetesen, nem válhatunk valamennyien a tudományok doktorává, de ez talán nem is szükséges. Körülményeink, képességeink, ambícióink sem azonosak. Viszont mindenki számára adott a világ, ha kiki mást is lát benne. Élhetünk benne úgy is, amint azt Granasztói Pál teszi. Ha nem is mindig olyan tudással, de legalább olyan igénnyel. Akkor feltárulnak előttünk és szólnak hozzánk a városok, a tájak. S talán nem tévedtünk, amikor azt mondjuk, szavuk csakúgy, mint a karácsony Mallorcán igazán mindig otthon a legérdekesebb. Tóth Elemér j
